Tibor bá’ online
1944 decemberében semmi se jelezte, nemcsak a háború tényét, de még azt se, hogy az oroszok már rég bekerítették Budapestet. Kivéve, hogy távolból apró robbanásokat lehetett hallani. A korai sötétedésben az üzletek csillogtak-villogtak.
Néha-néha megjelent az égen egy-egy varrógépnek csúfolt apró orosz gép, nyilván csak a terepet mérte fel. A bekerítés után német repülő kötelék is jött, amikből emberek ugráltak ki és méltóságteljesen süllyedni kezdtek. Ahogy lejjebb értek kiderült nem emberek, hanem hatalmas bombák, amik leérkezés után nem robbantak, hanem kinyíltak és bennük lőszer és élelmiszer volt. Hogy ezeket kiknek szánták az nyilvánvaló volt, de az emberek természetesen ezeket kerek-perec kifosztották.
Különben az élet ment tovább. Mindenütt tömegek vásároltak. Azt nem mondom, hogy mindent lehetett kapni, de jelei a nagy hiánynak nem volt. Például nem volt szaloncukor, illetve hamar elfogyott, ami volt. Anyámon ez nem fogott ki, nekiállt gyártani szaloncukrot. Igaz, csak két íz volt: citrom és kávé. Az előző alapját a citrompótló pirulák alkották, az utóbbinak pedig frank kávé, azaz pörkölt árpa.
Persze volt karácsonyfánk is, amit fogalmam sincs apám hogyan szerzett be, de volt. Fel is lett díszítve. Ünnepi vacsora, amire már nem emlékszem, de nagy valószínűséggel rántott hal lehetett, és persze borsodó. Az asztalnál öten ültünk, mert volt egy vendégünk is, akiről később kiderült, hogy apámnak ez zsidó barátja, aki nálunk „bujkált”.
A vacsora után elkezdtünk fényképezgetni magunkat, ami után nyilván lefeküdtünk volna, de akkor valami bomba igen közel robbanhatott, amire apám kiadta a parancsot, lemegyünk a pincébe! Így esett, hogy a házból legelsőknek mi fészkeltük be magunkat a légópincébe. Apám jól kinézte a helyet, legtávolabb az utcára néző faltól állította fel a kétszemélyes rekamiét. Ezen kívül birtokba vettük a légópince egyetlen emeletes ágyát. Én fenn, a család zsidó barátja lenn.
A lehurcolkodás természetesen lármával járt, amire a ház többi lakója felfigyelt, és elkezdtek ők is lehurcolkodni. Tíz óra környékén mindenki lenn volt. Micsoda szenteste! A pincében csak két lámpa égett, szóval elég sötét volt, és persze hideg. Lassan előkerültek a gyertyák, amiket meggyújtottak, és a lakók elkezdtek karácsonya dalokat dúdolni. Később a felnőttek összeültek römizni, aztán pedig megvitatni, hogy mikor érnek ide az oroszok, mi várható, és ilyesmi. Nekem persze fogalmam se volt, hogy 25 nap múlva édesanyám a háború áldozatává válik, egyedül ő az egész házból.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A történet első fele, vagyis nagy része (bocsánat a szóért) kellemes. Nagyon jól tudsz fogalmazni és leírni ilyen történeteket – valamikor régebben böktem is ide, hogy szívesen olvasnék még hasonlókat.
Édesanyád elvesztése borzasztó lehetett. Igen, az ember később rájön, miféle élményeket kapott az elvesztett hozzátartozóval napokkal vagy akár órákkal korábban. Sosem tudhatjuk, mikor megy el valaki a közelünkből – és hogy mi mikor távozunk, mikor hagyunk magunk után űrt.
Kelleme ünnepeket neked, Tibor bá’.
Hasonlóan jókat kívánok, Boldog Karácsonyt Tibor báéknak.
Kellemes ünnepeket, jó egészséget Tibor bátyáméknak, és a blog közösségének is. 🙂
Kellemes ünnepeket Tibor bá néked, családodnak és minden kedves, kedvetlen blogozónak! 🙂
Tibor bá’
Még egyszer Boldog Karácsonyt és remélem, hogy nekünk és főleg a gyermekeinknek nem kell majd háborús karácsonyt megélnie soha.
Nagyon jó kis írás, szeretem az ilyeneket, még ha szomorú is a vége.
5 – MangaM:
Igen, de a hallgatóság nem tudja, mi igazán szomorú. Persze egy anya elveszítése egy érzelmi katasztrófa, de ami tényleg fáj, hogy a gyermek élete tökéletesen más irányt vesz, amit csak hosszú évekkel később vesz észre.
–
Ami az akkori eseményeket illeti…most olvastam Ungváry Krisztián összefoglalóját. Ő persze kutat, és ezért az írásából hiányzik az élet. Például meg se említi, hogy 1944 alig volt 25 évvel később, mint az első világháború, ami alatt sok tízezer foglyot ejtettek az oroszok. Ezek a foglyok éveken át voltak ott, és elég jól megtanultak oroszul. Ezek a volt hadifoglyok az 50-es éveikben jártak, és derekasan kivették a részüket az élhetőbb legyőzöttségben. A ház, amiben én laktam, az ostrom után hetekig be volt zárva, és a kulcs mindig a kijelölt ügyeletesnél volt. Ő engedte ki-be a lakókat. Persze jöttek orosz csoportok is zabrálni (lopni), de nem lettek beengedve. Ez azonban kevés lett volna, ha nincs a házban olyan, aki tudott velük beszélni, és nem irodalmi oroszt, hanem katonai zsargont. Persze a különítmény tovább állt. Ungváry arról se tesz említést, hogy ezek az oroszul tudó volt hadifoglyok a külvárosokban összehaverkodtak a katonákkal és együtt jöttek be a belvárosba. A katonák felmentek a lakásokba, kirámolták a szekrényeket, és a ruhákat az ablakon egyszerűen kidobták. A csőcselék pedig őrjöngés közben összeszedte. Mert ők voltak a proletárok, és mi a belső kerületekben pedig a burzsujok.
Boldog meghitt Karácsonyt, jó egészséget és békés, nyugodt újesztendőt kívánok Évának, Tibor ’bának és az oldal minden olvasójának pártállástól függetlenül. ☃? Bár sanszos hogy az újév minden lesz csak nem nyugodt és csendes. ? ?
7 – Nostradamus:
Mindennek meg van az ára. A 25 év gulyás kommunizmusért néhány száz embernek meg kellett halni 56/57-ben.
Kellemes ünnepeket kívánok!
Épp írni akartam hogy jó lenne valami régi karácsonyi poszt:D.
Nekem erről az jut eszembe hogy régebben 20-40 éve az emberek elmentek egymáshoz karácsonykor, gondolok itt a tágabb rokoni körre vagy a szomszédokra vagy az ismerősökre a faluban (pl nagyszüleimhez elmentek a távolabbi rokonok és ismerősök).Ma már sajnos ez is kihalt a rohanás , a televízió, a facebook és a társai miatt a mostani generációnál, legalábbis a nagytöbbségnél.Az akkori karácsonyok teljesen másképp néztek ki .Én emlékszem hogy gyermekkoromban 20 éve még volt hó és ilyenkor kinn az utcán szankóztam délutántól estig.Ma már hó sincs meg utcán játszó gyereket sem látunk még akkor sem ha esne egy kis hó:S
„Különben az élet ment tovább. Mindenütt tömegek vásároltak. Azt nem mondom, hogy mindent lehetett kapni, de jelei a nagy hiánynak nem volt.”:
Ez érdekes hogy még szinte akkor is mindent előállítottak háború idején. 1944 óta mondhatni nem volt hiány semmiből csak pénz legyen.Kíváncsi leszek mikor jönnek el újra az áruhiányos időszakok, na nem háború miatt hanem a melegedés és túlszaporodás miatt.
Tibor bának, Évának és minden kedves blogtársnak kivánunk innen a távolból kellemes, boldog karácsonyt , sok sikert és egészséget a közelgő újesztendőben.
10:
Köszönjük Bálint, most nektek van szükségetek sok-sok jókivánságra, ami Éva és az én részemről adott.
Kedves Éva és Tibor bá
kivánok nektek és blogtársaimnak is
Békés Boldog Karácsonyi ünnepeket!
Kedves Éva És Tibor bá! Talán nem késő, hogy még egy karácsonyi jókívánságot hozzátegyek az eddigiekhez, valamint Évának egy névnapi köszöntést!
Legalább frissen itt találjátok, mire hazaértek az éjféli miséről! 🙂
13 – Csont:
Köszönjük, és a mi is küldjük jókívánságainkat + a névnapi köszöntöt, mert ugye nálad is van egy Éva névre hallgató feleség. 😀
Kedves hozzászólók!
A tegnapi tennivalók miatt, csak ma jutott időm a jókívánságok elolvasására.
Szívmelengető volt olvasni kedves soraitokat. Köszönöm.
Küldeményem remélhetően olyan kellemes élményt fog szerezni Nektek, mint nekem a Ti soraitok.
Áldott Boldog Karácsonyt Tibor bá’-nak, Éva asszonynak, és a blog minden olvasó, és írójának.