(2686) Óra átállítás

Tibor bá’ online

 

A téli és nyári időszámítást 1916-ban, először a világon az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság egyszerre vezette be, takarékossági célokkal. Hogy mit takarítottak meg, azt nem tudom.  Háborút semmi esetre se. Mindent összevetve, 1919-ben eltörölték. Aztán jött az új háború, amikor ugye spórolni kellett, ezért 1941-ben újra bevezették. És ha már állítgatunk, akkor 1941-ben az addigi balra hajts-ból átálltunk a jobbra hajts-ba, elsősorban azért, mert Németországban az volt bevezetve. Megjegyzem, balra hajts-ra épített buszok még 10 évvel később is jártak Pesten. Minden esetre, az átállítgatást 1949-ben leállították. Aztán a nagy kísérletezgetés idején (mert, hogy minden szar volt) 1954-ben újra bevezették, igaz, csak 3 évre. Ami után sokáig csend. A sokáig 1980-ig tartott, megint bevezették, de most aztán olyan tartósan, hogy máig tart. Miért? Mert állítólag villamos áramot takarítunk meg vele. Ez igaz, de csak kb. 2 %-ot, amiért drágán megfizetünk.

Sokak számára az óraátállítás akár 1-2 hétig tartó kellemetlen közérzettel, fejfájással, figyelmetlenséggel, csökkent koncentrálóképességgel jár, mivel az ember belső, biológiai óráját nem lehet egy pillanat alatt átállítani. Az alvási ciklus is felborul, az ember este nem tud elaludni, reggel pedig kialvatlanul ébred. A tavaszi óraátállítás utáni három napban megnövekszik az infarktusos esetek száma.  A csecsemők, a gyerekek és az idősek szervezete nehezebben alkalmazkodik az óraátállításhoz. Különösen megterhelő az évi kétszeri óraátállítás az alvászavarokkal küzdő és a szervi betegségekben szenvedő embereknek. Amíg a belső és külső óra nem kerül összhangba, a következő tünetek léphetnek fel: alvászavarok, fáradtság, depresszív hangulat, szívfrekvencia ingadozás, csökkent koncentrálóképesség, Ingerültség.

Ennyi baj miatt, a jólétben hánykolódó Nyugat úgy gondolta, hogy nem kell az a kis spórolás, inkább a kényelem. Ez azonban nem egyértelmű, mert van, akinek jól jön a nyári időszámítás. Megkérdezték tehát az állampolgárokat, illetve ezekből 4,2 milliót, akik kb. 80 százaléka az eltörlés mellé állt. Hát akkor törlünk 2019 tavaszán. Egy hónappal később kiderült, hogy a bürokratáknak erre sokkal több idő kell. Átállás tehát csak 2021-ben lesz. El nem tudom képzelni, mire kell nekik 3 év.

Jut eszembe. Szavazz, te minek vagy a híve: legyen örökös nyári, örökös téli időszámítás, vagy mindegy, csak hagyják abba az állítgatásokat.

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

13 gondolat erről: „(2686) Óra átállítás

  1. Voltak erre kutatások, ha jól emlékszem a magyar hivatalos adat, hogy a spórolás kevesebb mint 0,3% árammegtakarítás az átállás eredményeképp.

  2. Legyen nyári időszámítás.
    Jobbak a hosszú világos délutánok . Télen kevesebb a napfény, ezt még tetézi a téli időszámítás.
    Ha valami direkt kitolás miatt a téli időszámítást véglegesítenék akkor ésszerű lenne a 8 órái munkakezdés helyett bevezetni a 7 órait.

  3. Sok értelme nincsen ezeknek az óra állítgatásoknak, sőt, igaziból kellene egy globális idő ‘oszt joccakát.
    De ha már annyira ragaszkodunk és megszoktuk az időzónáinkat, egye fene, maradjon így, de felejtsük már el ezt a félévenkénti agyrémet, hogy hol előre, hol vissza tekergetjük a relatív időnket.
    Vicc az egész, lámpát akkor kapcsolunk, ha sötét van, nem pedig akkor, ha ránézünk az óránkra. Ez az egész csak arra jó, hogy folyamatosan felborítsa mindenki aktuális biológiai óráját – egy gigantikus nagy farok volt, aki ezt kitalálta.

  4. 2.
    Úgy emlékszem a téli volt az eredeti (tehát most vagyunk a normál időben), de lusta voltam utánanézni.
    Ennek ellenére én is az örökös nyárira szavazok.

    3.
    Tökéletesen egyetértek, a „nagy farokkal” duplán is. 🙂

  5. Vajon mennyire életképes az az ember, aki egy óra elvesztett alvást nem tud menedzselni?

  6. Igen, a téli volt az eredeti. Amikor 12 óra körül van a nap delelőn. És gondolom az a legtermészetközelibb.
    1980-ban amikor bevezették nagyon megörültem hogy délután egy órával többet lehet horgászni.
    Hamar jött a kiábrándulás: horgászat este jó kilenc óráig, pakolás, hazavergődés tízig. Ha szerencsés voltam, akkor haltisztítás…hogy ne húzzam, jó ha éjjel egy-fél kettőig ágyba kerültem. Reggel ötkor csörög az óra, melóba kell menni…
    Szóval lénygesen lelohadt a lelkesedésem. És különben is, hogyan vacsorázzon az ember világosban? És keljen sötétben…
    De mindenek felett a sötétben napközibe vonszolt nyűgös csöppségeket sajnálom. Sötétben mindenki egy fokkal lehangoltabb és akkor – főleg a gyerekeknek – nem vigasz hogy majd bezzeg délután lessz senej-denej: nem lessz semmi, így is sötétben érnek haza délután.

  7. Azon a tényen nem lehet változtatni, hogy télen a 24 órából 16 sötétség, 8 úgy ahogy világos. Nem akarom befolyásolni a szavazást, de nekem mindegy, csak hagyjuk már abba az ide-oda állítgatást.

  8. 7: Tibor bá’
    „csak hagyjuk már abba az ide-oda állítgatást.”

    No ez a lényeg!

    Mivel gyakorlatilag semmi értelme, szerintem is csak egy pótcselekvés az órák állítgatásával átverni magunkat, ennél azért mindenkinek fontosabb dolgai is vannak…

  9. A békesség kedvéért felezzük meg, állítsunk utoljára egy fél órát és kész 😀

  10. en szeretem ha allitgatjak. van 23 oras nap is meg 25 is. nyaron hirtelen megugrik es szep hosszu delutanok jonnek, telen megjonnek a hosszu teli estek. mind a kettonek jo a hangulata. 1 szo mint 100 nekem igy tetszik ahogy van.

  11. Szerintem délben legyen dél (tudom, hogy nem pont akkor van, csak az időzóna nagyjábóli közepén, de akkor is). Én koránkelő vagyok, így reggel sok mindent el tudok intézni lámpa nélkül.
    Amúgy rohadtul utálom az állítgatást, nagyon kellemetlen egy órával korábban kelni, gyerekeket „felrugdosni”, este meg időben ágyba dugni őket.

  12. A téli időszámítás a természetes, mert akkor delel délben a Nap, ettől csak pár percet tér el ide-oda évközben. Sokkal jobb világosban kelni, ill. legalább világosban menni télen dolgozni (ha mondjuk 7-kor megy valaki, már igaz), mint sötétben, és délután 5-kor még úgy is sötét lenne december-januárban, ha a nyári marad, cserébe reggel fél kilenckor lenne teljesen világos.
    Szóval: téli

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük