(2644) Stephen Hawking

Tibor bá’ online

 

Fél éve halt meg a modern idők Einsteinje, aki elég furcsa egyéniség volt (úgy mellesleg). Ha ránézel a fényképeire, automatikusan felmerül benned a kérdés, hogy a fenébe lett neki 3 gyereke? Jó, nekem is vannak elképzeléseim, ami szerint a nők bármire, bármire, BÁRMIRE, BÁRMIRE képesek. És akkor megcsalja a feleségét az asszisztens nőjével. Nem semmi. Így pofára nem néz ki Casanovának. 😀

Az emberiségnek mindig kell egy idol, aki abban a pillanatban a legokosabb ember a világon. Haláláig Einstein volt ez, aztán Bertrand Russell lett, majd Hawking, aki most meghalt, vajon ki lesz a következő? Na, majd találnak valakit, addig is lehúzok róla egy bőrt.

Hawking nagyon ügyesen utolsó beszédét magnóra vetette, amit fél ével halála után, az utolsó könyvének a kiadásakor lejátszottak. A bulvár lapok azt írták, hogy Hawking a másvilágból üzent. Na jó, legyen így. És mit üzent? Többek között azt, hogy nincs Isten. A fene! Nekem ehhez nem kellett meghalnom. 😀 és még azt is üzente, hogy a világmindenséget senki se irányítja, megy az magától. Ezt már én is mondtam, hozzátéve, hogy azért mert nem lehet másképp. Ezt persze itt se értette senki, mert gyerekkora óta megszokta, hogy mindent valaki csinált, semmi sincs magától. Így aztán lehet ezt hirdetni (lásd: Paley tiszteletes tengerparti zsebóráját) mert mindenki vevő rá.

Mindegy, korunk legnagyobb lángelméje szerint nincs teremtő isten, ne tessék arra hivatkozni, hogy a legnagyobb tudósok mind hisznek istenben. Mert ez nem igaz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

61 gondolat erről: „(2644) Stephen Hawking

  1. 🙂 Isteni szerencséje van hogy nem száz, százötven éve született.

  2. Egyetértek Tibor bával abban, hogy a világmindenségnek mindig is léteznie kellett. A semmiből ugyanis végtelen idő elteltével sem lesz semmi.

    Isten létével és szükségességével kapcsolatban viszont engem mindig elgondolkodtat az a tény, hogy milyen erő nyilvánul meg az egyes emberen vagy emberi közösségen keresztül? Mert ha megtapasztaljuk a gravitáció működését a világmindenségben és azt egy valós erőnek tekintjük, akkor ugyanezt kell tennünk az egyes emberben megnyilvánuló személyiséggel és öntudatos cselekvéssel is, mint egy tőlünk függetlenül is létező erővel.

    Mert ahogy a gravitáció is értelmezhetetlen önmagában elméletként, úgy az öntudatos személyiség is. A gravitációnak is szüksége van egy megnyilvánulási terepre és testekre, amik által megtapasztalhatjuk a működését, úgy az öntudatos személyiségnek is, mint tőlünk függetlenül létező erőnek szüksége van az emberre, hogy megnyilvánuljon általa.

    A gravitációnak ugyanúgy öröktől fogva léteznie kellett, mint a tudatos személyiségnek. A tudatos személyiség, mint öröktől fogva létező erő, csak egy konkrét tudatos személy lehet.

  3. 3 – Galapagosz:
    Érdekes felvetés. Érdemes rajta elgondolkodni.

    1 – Camelia:
    Az ilyen értelmes megnyilvánulásért gyerekkorom óta rajongok.

  4. Korunk egyik nagy csillagásza, Martin Rees új könyvében sorra veszi az emberiséget fenyegető legnagyobb veszélyeket – melyeket mind az emberiség okozott magának -, és megpróbálja megsaccolni, hogyan élhetnénk túl a klímaváltozás-sújtotta, és robotokkal súlyosbított jövőben. És megrögzött ateista létére a vallás felé fordul, mert ráébred: a tudomány önmagában már nem lehet elég.
    Új könyvet jelentetett meg Martin Rees, a legendás brit csillagász és kozmológus, aki korábban már számos jóslattal állt elő a világ sorsának alalkulásáról. Az On the Future: Prospects for Humanity (A jövőről – az emberiség kilátásai) is az emberiség jövőjét igyekszik kitapintani korábbi és kurrens kutatások eredményeiből építkezve.
    Rees veterán és megbízható jövendőmondó: a Királyi Természettudományos Társaság elnöke, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja és a Centre for the Study of Existential Risk lehetséges globális katasztrófákat vizsgáló kutatócsoport társalapítója már 2003-mas, Ütött az utolsó óránk? című könyvében úgy számolta, az emberi társadalomnak, ahogy ismerjük, csak 50-50 százalék esélye van arra, hogy túlélje a 21. századot. Ezzel most már, az ENSZ klíma-világjelentése múlt heti publikálása után, nem nagyon lehet vitatkozni.
    Az emlékezetes IPCC-jelentés szerint mindössze 12 évünk maradt, hogy drasztikusan visszafogjuk a károsanyag-kibocsátást, és megelőzzük, hogy a Föld melegedése elérje az iparosodás előtti állapothoz képest a plusz 1,5 Celsius fokot – úgy, hogy ez a hőhatár már önmagában élhetetlenné tenné a bolygó bizonyos részeit. A nagyon is valószínű 2 Celsius fokos emelkedés a jelentés szerint már olyan pusztítással járna, amit ma még nehezen tudunk elképzelni, azonban ha idáig elérünk, akkor a még további melegedés már gyakorlatilag elkerülhetetlen, és az emberi civilizáció végét jelenti.

    Az IPCC-jelentés ráadásul több tudós szerint még túl puha is volt, mert nem fektetett elég nagy hangsúlyt arra, hogy a klímaváltozás, ha nem tesszük meg a szükséges, drasztikus lépéseket, hamarosan átbillen egy ponton, melytől számítva már öngerjesztő folyamattá válik, és akkor tehetünk bármit, egyre gyorsuló tempóban fog szétesni a klímánk, vagyis ami addigra még megmarad belőle. Talán még az a friss hír tette széles körben a leginkább megfoghatóvá a veszélyeket, hogy az extrém szárazság és a hőhullámok a jövőben komolyan meg fogják tizedelni az árpatermést, ezzel 16 százalékkal is csökkenhet a sörtermelés, ami az ital árának megduplázását hozhatja, de ha sikerül valamelyest megzabolázni a klímaváltozást, akkor is 4 százalékos termeléscsökkenés és 16 százalékos drágulás a valószínű.
    Rees új kötete azonban nem a sörözésről szól. Az On the Future: Prospects for Humanity több szempontból is megvizsgálja ezt a katasztrófa felé robogó antropocén kort, és mind az optimista mind a cinikus véglettől tartózkodva mereng a tudomány és technológia jövőjén. Az egyik terület, aminek külön figyelmet szentel, a népesedés kérdése.

    A Föld egy semmiben sodródó űrhajó, és nincs Isten, de nélküle jövő sincs
    https://privatbankar.hu/makro/a-fold-egy-semmiben-sodrodo-urhajo-es-nincs-isten-de-nelkule-jovo-sincs-322298

  5. Newton előtt is létezett a gravitáció, felfedezésével pedig tudatossá vált. Működik a Földön, a Naprendszerben és távoli galaxisokban is.

    Ki az a konkrét tudatos személy, aki öröktől fogva van és megnyilvánul az emberben? És hol van? Mert tőlünk függetlenül is léteznie kell, de mi csak általa létezhetünk. Ezt onnan lehet tudni, hogy jelenleg a Földön kb. 7 milliárd konkrét tudatos személyiség él. Mindegyik különbözik a másiktól, de egyik sem önmagától jött létre, csak megtapasztaljuk, megéljük a tudatosságot és a személyiségünket. De mivel a bennünk lévő tudatosság és személyiség egy valós tényező és nem mi hoztuk létre, de 7 milliárd emberben konkrét tudatos személyként képes megnyilvánulni, ezért az örök létezés egyik alapvető sajátosságának kell tekintenünk a konkrét tudatos személyiséget. És a szaporodás révén mi magunk is képesek vagyunk erre ennek az erőnek a segítségével.

    De mivel ez a konkrét tudatos személyiség öröktől fogva létezik és mi magunk általa nyilvánulunk meg, a személyisége részei voltunk mindig is és azok is maradunk, tehát mi magunk is örökéletűek vagyunk. Most tudatában vagyunk a létezésünknek, az elhunytakkal viszont nem tudunk kommunikálni. De ez nem azt jelenti, hogy ők nem léteznek. Mi sem tudjuk, hogy mi vár ránk a halálunk után, most csak azt tudjuk, hogy egészen biztosan létezünk és a bennünket éltető erő és tudatosság, személyiség nem a mi alkotásunk és mégis működik bennünk, létezünk.

  6. Hawking Newton, és Darwin közé lett temetve, mondhatni a materialisták szentjei egy helyre kerültek. 😉

    Re:6
    Egész jó irányba indultál, kis segítségként nézd meg ezt a képet:
    http://www.energyenhancement.org/ayurveda/images/samkhya%20creative%20philosophy.GIF
    Amiről te beszélsz az az Ahamkar, ami végső soron szüli az „tudatokat”. Hozzáteszem már az oldal körítése is ferdít, de a kép strukturálisan egész jó.
    Le tudom írni a többi elemet is, hogy mi-micsoda, mi a szerepe, de erre harap/töröl Tibor bá’, ezért csak akkor írom le, ha hagyja.
    Nem hagyom

  7. 6 – Galapagosz:
    Gondolom jól kifejtetted elképzelésedet, és nem akarsz tovább „téríteni”,mert azt nem szeretném.

  8. 7.

    Newton, mint materialista? Vagy valamit félreértettem?

  9. Re: Tibor bá’
    OK, nem erőszak a disznótor 🙂

    Re:9
    Egyértelműen materialista szent Newton, az viszont más kérdés, hogy materialista volt-e Newton 😉

  10. 10.
    Huu basszus, ez nekem magas. 🙂

    Az nem kérdés, hogy materialista volt – e Newton, mert nagyon nem volt az. Jóval Paley tiszteletes előtt lényegében ugyanúgy érvelt.

    De ha már itt tartunk, én a materialistákat is hívőnek tekintem. Hisznek abban, hogy az anyag idáig szervezte önmagát. Pedig bizonyíték semmi és még a tapasztalat sem támasztja alá.

  11. Re:11
    Csak elsőre bonyolult, pár év alatt „meg lehet érteni”… 🙂 Ha érdekel, inkább privátban beszéljük meg.

    Szegény Newton nyakig benne volt az okkult tudományokba, hisz szabadkőműves volt a drágám…
    Egyik nünükéje a Biblia megfejtése volt, de az akkori aparáttal(ceruza-papír), már a kezdetek kezdetén halálra volt ítélve a munkája. Bezzeg ha most élne, kicsit könnyebb dolga lenne… 🙂

  12. „Kezdetben vala az Ige”. Ezen a mondaton már gyerekkoromban is sokat gondolkoztam. Mit jelent az Ige? Istent? Vagy csak egy cselekvő Szót? De a szavakat megelőzik a gondolatok. A gondolatokat pedig a tudat szüli. A Tudat (gondolat) lehet teremtő és lehet romboló is. Galapagosznak igaza lehet, a Tudat öröktől létező. Van, mert lennie kell.

  13. Re:13
    „Ige: Azokat a szavakat, amelyek valakinek vagy valaminek a cselekvését, történését, létezését vagy állapotát fejezik ki, igéknek hívjuk.”
    Nem kell ezt túlgondolni, általános iskola alsó tagozatában már tudtuk a megoldást…
    (Többek közt ezért könnyebb magyar nyelven megérteni a rendszer működését, mert a nyelvünkbe van már alapból kódolva a megoldás, csak vakok vagyunk látni, és süketek vagyunk meghallani…)

  14. 8-Tibor bá! Egyáltalán nem szándékom a térítés, hiszen egyetértek Veled abban, hogy a létezésnek mindig is lennie kellett, nem lehet másképp és minden a legtökéletesebb formában létezik. Csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy a tudatos emberi személyiséget kialakító mechanizmusoknak egy bennünket jóval meghaladó tudatos személytől kell származniuk, másként nem lehetséges. Ahogy a gravitáció is létezik, ennek is léteznie kell. Ahogy az alma sem pottyan le a fáról csak úgy magától, az ember sem teremti meg a saját tudatát és személyiségét. Egy szóval sem mondtam, hogy ez bármiféle isten. Csak próbálok együtt gondolkodni, hogy megfejtsem ezt a talányt.

  15. 13-Indiánlány

    Igen, én is erre gondolok. Tibor bával egyetértve, hogy a dolgoknak mindig is létezniük kellett, véleményem szerint a tudás is mindig létezett. Attól, hogy az ősember nem tudott telefonálni, ez a tudás ettől még létezett. A gravitáció sem azért létezik, mert Newton felfedezte. Ha az emberiség találna egy Földhöz hasonló bolygót őskori állapotokkal, akkor a jelenlegi tudásunk szerint pillanatok leforgása alatt építeni tudnánk egy 21. századi technopoliszt. Az ottani ősember meg csak sasolna, mint a luki nyúl.

    Ezzel kapcsolatban tettem fel továbbgondolásra azt a kérdést, hogy mi az a tudatos és személyes erő, amely általunk megnyilvánulva feltárja, megszerzi és alkalmazza ezeket az öröktől fogva létező információkat? Mert egyikünk sem állíthatja magáról, hogy mi teremtettük a saját személyiségünket és vágyunkat a tudás megszerzésére.
    Természeti törvények által működtetett mechanizmusok építenek fel és működtetnek bennünket és nyilvánulnak meg rajtunk keresztül tudatosan és személyesen. Ez okozza számomra a dilemmát, hogy ez hogy lehetséges?

    Mert ha elfogadjuk, hogy nincs isten és a természeti törvények olyan biológiai, kémiai, fizikai mechanizmusokat működtetnek, amelyek konkrét tudatos személyként képesek megnyilvánulni, akkor hogyan nevezzük ezt a tudatos és személyes erőt? Tényleg nem térítésből kérdezem, de akkor ki ez és hol van?

  16. 15 – Galapagosz:
    A világot ha értjük, ha nem, el kell fogadni olyannak, amilyennek megismerjük. Az se értjük, hogy miért és mitől negatív egy részeske (elektron), vagy miért pozitív (proton). Hogy mikért vonzzák, illetve taszítják egymást. Csak tudjuk, hogy így van. Azt is csak tudjuk, hogy a tömeg vonzza a tömeget. Ez a gravitáció. Persze nem tudjuk, hogy miért. Hol van benne az, ami vonz? Hol van az agyadban az, mi gondolkodik, ami tudomást szerez önmagától? (öntudat). De ebből nagyon merész azt következtetni, hogy
    ” tudatos személytől kell származniuk”. mert az evolúció pontos választ ad erre. Az evolúciót pedig nem kellett megteremteni. Az evolúció magától érthető, logikus folyamat. Ez van. Majd ha sikeres lesz a AI, akkor többet fogunk erről tudni.

  17. 17-Tibor bá! Az evolúció magától érthető, logikus folyamat. Ezzel is egyetértek, de a tudatosság már itt is tetten érhető. Gondoljunk csak a genetikára és a biológiai információra. A sejteken belüli információs és kommunikációs hálózatokra. A DNS-be kódolva lévő fehérjékre, majd azok dekódolására, bemásolása az RNS-be. Itt arról van szó, hogy a sejtek között eltérő nyelvezetű információk áramlanak kommunikációs csatornákon keresztül. Ez egy rendkívül tudatos mechanizmus, amely végül létrehozza a tudatos személyiségű embert. Ezek a tudatos mechanizmusok nem jöhettek létre véletlenszerűen, mindenképpen feltételeznek egy intelligenciát, ami magasabbrendű az emberi személyiségnél.

  18. 18 – Galapagosz:
    Van, aki feltételez, van, aki nem. Én ez utóbbiakhoz tartozom. Valamikor azt hittem, hogy az anyagba be van programozva az élet kialakítása. Vagyis a véletlen irányítva van. Ma már nem vagyok benne biztos. Ez a „tudatosság” nekem túl nagy falat.

  19. 5. Phiton. Valahogy senkit sem zavar, vagy nem tudja senki sem, hogy évszázadokkal ezelőtt a vikingek gabonát termesztettek Grönlandon? A hidegre fordult éghajlat miatt, el kellett költözniük! Miféle felmelegedésről, meg katasztrófákról megy a profit érdekelt paraszt vakítás ???

  20. 20 Bogozy
    Az nem nagyon profitérdekelt gondolatmenet, ami arra irányulna, hogy vegyünk vissza a tempóból, fogjuk vissza a fogyasztást, energiafelhasználást.
    Az a baj, hogy ez a fajta hozzáállás éppen azt támogatja, hogy nyugodtan csináljuk tovább eddigi játékainkat, ennek semmi köze a melegedéshez.
    Ilyen kipusztulási hullámot, amit most tapasztalunk, eddig csak földtörténeti katasztrófák tudtak okozni, mi megoldjuk ezek nélkül is…

  21. A hitvitákra, evolúcióra, meg társaira, itt van a válasz: SÖTÉT ANYAG!!!
    Vagyis nem maga a sötét anyag a válasz, hanem mihelyt az emberiség megfejti ennek a kilétét, titkait, stb, megtalálja az összes többi jelenlegi kérdéseire is a válaszokat.

    A wikipédia ezt írja:

    »A sötét anyag olyan anyagfajta, amely csillagászati műszerekkel közvetlenül nem figyelhető meg, mert semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsát ki és nem nyel el, jelenlétére csak a látható anyagra és a háttérsugárzásra kifejtett gravitációs hatásból következtethetünk. A Világegyetem tömegének csupán 4,6%-át alkotja a megfigyelhető anyag, 23% a sötét anyag aránya, és 72% a sötét energia.«

    A válaszok az olyan kérdésekre, miszerint: volt-e ősrobbanás, vannak-e még más dimenziók, mi a gravitáció, van-e Isten (vagy valami felső „hatalom” – nevezzük bárhogyan is), mind itt találhatóak ebben a „SÖTÉT ANYAG”-nak nevezett mátrixban. Abban a bizonyos 95,4%-ban!

  22. Addíg amíg a vallás emberi találmány, szemben a tudománnyal ami a kötnyezetünk megismeréséből levezetett következtetés, menjen minden ezoterikus a francba.

  23. A tudomány ugyan úgy operál olyan dogmákkal, amiket csak egyezményesen elhiszünk, de úgy igazából nem ad korrekt megoldást, lásd ősrobbanás elmélet…
    Ettől én még nem küldöm el az ősrobbanás hívőket a búsba, max rámutatok az elmélet gyengeségeire…

  24. 18. Galapagosz. El kellene már felejteni ezt a „véletlen” dolgot. Nincsenek véletlenek.
    Ha találkozol egy rég nem látott barátoddal, az nem véletlen. Hoztál egy döntést, elmész „a” ból „b”-be, a barátod is hoz egy döntést, elmegy „c”-„d”- be, a kettő, időben, térben keresztezi egymást az nem véletlen, hanem két tudatos döntés eredménye! Hű de nagy marhaság!
    Minden anyag elemi része az energia, másszóval információ!Ez is! Ha majd megtudjuk fejteni ezeket az információkat, akkor egyértelművé lesznek az anyagi világ „törvényszerűségei” is.
    De arra semmi szükség, hogy mindeféle, minden alapokat nélkülöző elméletekkel próbáljuk kitölteni a hiányzó űrt.

    24. András. Az ősrobbanás nem csak elmélet!
    Egy, relatíve egyszerű távcső és háttérsugárzás elemzésével, lépésről, lépésre bizonyítható, egészen az egymilliomodik másodpercig!

    23. Dan. +++

  25. 24 – András:
    Lássuk a rámutatást. Mellesleg én nem hiszek az Ősrobbanásban, én elfogadom mert ennek van a legnagyobb valószínűsége (háttér sugárzás, vörös eltolódás). A hinni szót olyasmire használjuk, amire semmi bizonyíték nincs, „csak” el kell hinni szőröstől bőröstől, mert valaki kitalálta.

  26. Re: Ciki
    Ha olyan szuper az elmélet, hogy le tudja írni az Univerzum keletkezését, akkor mi van az antianyag hiánnyal, és az Univerzum maradék 96%-val? Ha valaminek a 4%-át magyarázza meg egy elmélet, az nem túl jó elmélet, és akkor finom voltam…

  27. András…. A tudomány fejlődése az ember fejlődése.
    Környezetünk megismerésén és annak értelmezésén alapul.
    Minél fejlettebb az ember, és annak tudományos felfogása, annál kevesebb istenre van szükség.
    Jelenleg egy van, de az is sok.

  28. Re:Dan
    Ez egy szubjektív vélemény, ahogy az enyém is, de egyik vélemény sem az abszolút igazság… ?

  29. Lehet hinni. Az ember elfogult. Irányítható. (Lásd Fidesz kétharmad). A fizika, kémia az ami. Nincs semmi különleges benne, de meghatározza minden élőlény életét születésétől a haláláig. Ez ellen nem tudsz tenni, akár hiszel, akár nem. Ha neked úgy jobb igazolnod saját tetteidet, hogy hetente elmész gyónni, az a te gondolkodásod. De ettől még természetben nem leszel nagyobb előnyben a kihalás szélén, mint az, aki nem vallásos. Sőt….. A nem vallásos sokkal jobban képviseli a saját és, a családja érdekeit. Ami az életbenmaradás lényege.

  30. Az evolúció is vak. Az ember is vak. Genetikailag fejlődik. Kémia. Ami a környezete megtapasztalásán alapul. Fizika. Minden élőlény törzsfejlődése ebből ered, nem a bibliából.

  31. Re: Dan
    Nem is ismersz, ne ítélkezz prekoncepciók szerint, mert nagyon félre mehet a tippelésed. ?
    Szó klasszikus értelmében nem vagyok hívő, bár sokan ebbe a dobozba szeretnék látni.
    Itt lévők jelentős hányada számára az ezotéria és a tudomány egymást kizáró világok, miközben nagyon is megférnek egymás mellett, sőt kettejük házassága mutatja meg világ működését. Én gondolkodásmódom nehezen behatárolható, ha jelzőt kellene rá mondanom, akkor technoezoterikus vagyok, amit mindkettő tábor nem ért meg.

  32. Nem itélkezem. Nem vagyok bíró. Valóban nem ismerlek, ahogy sokakat sem itt Tibor – bá honlapján. Egy találkozón voltam, a Paksi erőműben. Jó volt. Emellett elárulom, Tibor hat éves koromtól ismer. Majdnem rokon:) . Akkor még sehol sem volt a honlap. Több mint harminc éve… Szeretem, tisztelem.

  33. 33 – Dan:
    Azért azt ne áruld el, hogy egy csaj után evett mindkettőnket a fene. 😀

    32 – András:
    Zöldeket álmodsz. A tudomány kizárja az ezoterikát. Legfeljebb a fejedben férnek meg jól, ami abszolút hiteltelenné tesz minden egyes mondatodat.

  34. A fizika, kémia nem határoz meg semmit. Egy doktrína az ami, próbálkozás rögzíteni a már megismertet.

    Ahogy Galapagosz rámutatott, minden kutakodás kiindulási pontja az kell legyen, hogy vagyok, én vagyok. Tudatában vagyok a világ és jómagam létezésének. Tudatosság nélkül ugyanis a létezés értelmét veszti. Ha nincs senki ki tudatában van a létezésnek úgy általában akkor az gyakorlatilag nincs is.

    Ennek az un. megfigyelő tudatnak a kérdésköre nagyon érdekes és nagyon régi irodalma van.
    Ha a tudatosság evolválódhat, márpedig teheti. Eljut saját magához( máshova úgyanis nem is tudna)és határaihoz és itt kezdődik igazán izgalmas lenni a játék.
    Én tudatom? Ő tudata? Hány tudat van, ahány ember, ahány fejletebb öntudattal rendelkező élőlény?

    A tudat transzcendens ugyebár, mert nem zárhatjuk be a konyhafiókba. Lehet, hogy a megjelenési formái külöböznek csak az egyetlen valaminek? Ezek lennének az éntudatok?

    Véleményem szerint egy-egy személyiség már csak egy-egy öntudatnak a komplexebb, szofisztikáltabb megjelenési formája, mely az ego megnyilvánulását szolgálja. Tehát felesleges öröktől fogva létező tudatos személyiségről beszélni. Az előtt még egy csomó minden van.

    Ahogy a (ön) tudata alacsonyabb egy állatnak úgy egyszerűbbek,kezdetlegesebbek a személyiségjegyei is, egója is csökevényes az emberéhez képest és úgyanígy fölele. Mert azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez a szint a non plusz ultra. Az ember a teremtés vagy az evolúció legmagasabb lépcsőfoka lenne?! Aztán meg megeszi magát.

    A vicces, hogy régen is foglalkoztak ilyenekkel, sőt. Sokkal komolyabb szinten voltak és ezt dokumentálták is. Mely tény önmagában ellentmond az anyag evolúciójából fakadó öntudat teóriájának.

  35. Az ezotéria és a fiziiokémia együtt biztosan nem szerepel a föld nevű bolygó születésében. Semmi isteni sincs egy bolygó kialakulásában. Bele lehet magyarázni a megfelelő időt és helyet. De attól még nem javítja az emberek erőszakos életbenmaradási ösztönét. Minél nagyobb a formáló ereje egy fajnak, annál többet vesz el a természetes környezetéből, a többi élőlény kárára. Ez is természetesnek vehető.

  36. Összességében rohadtul nagy mázlink van, hogy itt lehetünk ezen a piciny bolygón, olyanokként akik felfogják ennek a szépségét, de mi is csak kihasználjuk a lehetőségeket, nem pedig élünk velük. Tehát ki fogunk halni, Istennel, meg Istentelenűl is.

  37. Dan!

    Kihalunk, kihalunk és megint cdak kihalunk!
    És mi lesz a tudattal? Elrohad a testünkkel? És mi lesz a tudatunkban megjelenő tapasztalokkal?
    Nem olyan egyszerű ez, mint hogy van vagy nincs.

  38. A vallásunk pedig az erőszakosságunk igazolására szolgál, mert így róbáljuk saját magunkat felmenteni a felelősség alól.

  39. Sajnos addig, amíg nem fogja fel valami a környezetét, addíg egyik sincs. Se környezet, se más. Lehet hogy valójában van, de léte értelmetlen a mi szemszögünkből.

  40. 38 – Balázs:
    Szóval most a „lélek” kifejezést felváltotta a „tudat”. Zseniális! Akkor most elárulok valamit. Ha az agyad 5 percig nem kap oxigénnel dúsított vér, az agyad elhal. A tested még megmenthető, mert egyik testrészed se olyan kényes, mint az agy. Na ezt hívják agyhalálnak. A test még él, akár évekig is, de te nem létezel, mert tudatod hordozója az agy viszont halott. Te megszűntél létezni, bár a tested ott van lélegzik, és ver a szíved, de a tudatod (alias lelked) már nem létezik. Ahogy jött, úgy el is ment. Itt az ideje, hogy kigyógyulj az álmodozásodból. És kérlek, hülyeségeket ne firkálj ide be, mert kurvára zavar.

  41. Az ősrobbanás és az evolúció jelensége egy mechanizmust ír le a világ és az ember keletkezésére, de az alapvető eredőre nem ad magyarázatot. Erre mondja Tibor bá, hogy a dolgokat el kell fogadnunk úgy, ahogy vannak, mert nem is lehetnének másképp, minden úgy tökéletes, ahogy van. Ez egy logikus magyarázatnak tűnik, ami elfogadható. A másik magyarázat, amely egy magasabb intelligenciát feltételez, szintén elfogadható lenne, csak ebben az esetben sokkal nehezebb a bizonyítás. Az ősrobbanás és az evolúció logikailag érthető, nyomon követhető, de a tudatosság végig ott motoszkál benne, hogy akár egy magasabb intelligencia is művelheti ezt.

    Az első esetben egy tökéletes mechanizmus határozza meg a létezésemet, a második esetben egy minden tudással rendelkező személy. A titok megfejtéséhez önmagam létezéséből kell kiindulnom. Hogyan határozom meg önmagamat? Hiszen bárhogyan is jöttem létre, akár egy tökéletes mechanizmus, akár egy magasabb intelligencia által, megkaptam azt a lehetőséget és képességet, hogy kérdéseket tehetek fel ezzel kapcsolatban és válaszokat várok. Itt és most. Így lettem megszerkesztve, a hozzám hasonló 7 milliárd emberrel együtt.

    Miért és hogyan jöttem létre?

    Egy tökéletes mechanizmus létrehozhat-e egy olyan lényt, aki fel tud tenni ilyen kérdést? Szerintem nem. Ilyen lényt csak egy öntudattal rendelkező személy hozhat létre.

  42. Tibor bá! Hawkingnak tökéletesen igaza van, hogy a világmindenség megy magától is, ahogy Neked is igazad van, ahogy kiegészítetted azzal, hogy mert nem is lehet másképp.

    Egészen igaz ez az ember megjelenéséig. Mert egy tökéletes mechanizmus tartalmazhat természeti törvényeket, kémiai-biológiai-fizikai folyamatokkal létrehozhat gyümölcsöt termő fákat és mézet gyűjtő méhecskéket, de öntudatra ébredő személyt nem hozhat létre. Ez lenne a fagyi visszanyal tipikus esete. Öntudatra ébredő személyt még evolúciós zsákutcaként, mutációként sem hozhat létre egyetlen tökéletes mechanizmus sem. Egy mechanizmus ugyanis lehet bármilyen tökéletes, egy bizonyos korlátot képtelen átlépni.

    Egy öntudat nélküli személytelen mechanizmus képtelen lenne létrehozni olyan lényt, amely kommunikálni akar vele. Ez teljesen egyértelmű. Ilyen lényt csak egy szintén öntudattal rendelkező személy hozhat létre, ráadásul aki akar is kommunikálni a létrehozott lénnyel.

    Erre nézvést semmilyen bizonyítékkal nem szolgál a tudomány, hogy egy mechanizmus létrehozhat egy vele kommunikálni akaró lényt. Mégha el is fogadjuk az ősrobbanást és az evolúció jelenségét, mint mechanizmust, az embert egészen biztosan nem hozhatta létre anélkül, hogy ne lenne ott az eredőjeként egy magasabb rendű intelligencia. És itt nem elég elfogadnunk csak azt, hogy nincs rá magyarázat, meg nem lehet másképp. Ez nagyon egyértelmű. Egy öntudattal rendelkező személy kérdést tesz fel az eredetére és a létezése céljára vonatkozólag.

  43. A teremtő, vagy a magasabb intelligencia feltételezése nem ad választ semmilyen alapvető kérdésre, csak kicsit arrébb tolja a problémát. Tegyük fel, hogy létezik ilyesmi és ez tökéletesen meg is magyarázza a világmindenség és az ember keletkezését. De ekkor felmerül a kérdés, hogy a teremtő, a magasabb intelligencia hogyan keletkezett. Vegyétek észre, hogy ez ugyan az a kérdés, mint a világmindenség és az ember keletkezése, csak még nehezebben megválaszolható.

  44. Tibor’ bá!

    A lélek is jó téma. Nem váltotta fel nálam a tudatot, úgy néz ki, hogy jól megférnek.

    Egy katatón beteg, egy agyhalott nincs tudatánál. Igen a lelke sincs ott valóban, de teljesen nem szakad el a testtől különben az meghal egy idő után.
    Attól függően, hogy az agy mennyire sérült képes érzékelni és intertakcióba lépni környezetével.

    Az agyam lennék én?
    Ha alszom teljesen egészséges aggyal miért nem vagyok tudatában a közvetlen környezetemnek?

    Valódi alvás közben állhatok melletted egy bazi nagy konyhakéssek és még beszélhetek is hozzád halkan( de azért bőven olyan hangosan amit ébren hallanál) és vígan fordulsz át a másik oldaladra. Hova tűnnek az érzékelőid? Ott a szemed, igaz csukva, ott a füled, ott az agyad ami feldolgozza pl. a hangokat, mégsem úgy néz ki, hogy ott lennél és tennél valamit a veszély ellen. Hol van az aki, ami tudatosan reagál a veszélyre? Ott az agyad és minden egyéb testrészed. Ja pont a tudat nincs ott, milyen érdekes egybeesés.

    Ja hogy még az alvást sem értjük! De már tudjuk, hogy nincs lélek?!

    De kismillió példa van arra, hogy az agy mögött van egy irányító. Az agy közvetitő szerv és így a legfontosabb testrészünk.
    De hogy az hozná létre a tudatot valamilyen módon, az egyszerűen nem igaz.

    Miért nem olvastok el egy pár könyvet? Balázs! Ez nulla, nem argumentum. Bármikről lehet találni könyvet. Ezzel semmi mást nem bizonyítottál, mint hogy téged egy bizonyos téma magáévá tett. Én is megtettem miután -ugyan nem szándékosan – megtapasztaltam más tudatállapotokat. És nem bebasztam?, teszem hozzá.
    És jé azt láttam, hogy ez nem rendkívüli dolog hanem, hogy sokan már teljesen a mélyéig ástak ennek. És a magyarázatok olyan koherenciát mutatnak ami több mint meglepő.

    Az, hogy mit művelnek Buddha vagy Jézus vagy egyebek tanításaival az más tészta. Ez nem érdekes.

    Nyilván egy értelmes ember jót derül ha megnézi ma a vallásokat és az azokat körülvevő értelmetlen rítusokat, meg ahogy ma fejhangon énekelnek a templomokban.

    A hívőkkel nem lehet mit kezdeni mint ahogy azokkal sem akiknek felmegy a vérnyomásuk ha meglátnak egy Isten szót leírva.

    Ez nem racionalitás. Ha a valódi racionalitás lenne, eljutnák a transzcendeciáig mint abszolút valóságig.

  45. Re: Dan
    Óvatosan ezekkel a „biztosan” kijelentéskkel… Amit leírsz, az a te szubjektív valóságod, de amint mélyebbre ásunk az okok tekintetében, egyből nem lesz szikla szilárd a felépítményed.
    Pl meg tudod mondani mitől halad a fény fény sebességgel vákuumban? Meg tudod mondani mi a gravitáció? Meg tudod mondani hogy hogyan keletkezett az anyag, és miért szerveződik pl egy értelmes lénnyekké? Csupa olyan kérdés, amit látszólag megmagyaráztak, de valójában baromira nem. Ha valamiben túl sok a véletlen, akkor arról nincs véleted.

  46. 44-gabiiiii

    Egy magasabbrendű teremtő intelligencia tökéletes választ ad a létezésre. Ugyanis ekkor életbe lép Tibor bá megállapítása: mert nem lehet másképp.

    Egy első, öröktől fogva létező eredőre szükségünk van, mert nem lehet másképp. De ez nem lehet egy tudat nélküli mechanizmus. Hawkinggal ellentétben én azt mondom, szükség van egy magasabbrendű intelligenciára a világ létezéséhez. Ezzel kiegészítve Tibor bá’ magyarázatát: mert nem lehet másképp.

  47. A kecskeméti autógyár futószalagjáról legördülő Merci sem képes visszakérdezni a szerszámgépnek, hogy hékás, akkor hogy is van ez? Mint ahogy a szerszámgép sem lenne képes ilyen Merdzsót létrehozni.

    Ezért mondtam azt, hogy a természeti törvények működhetnek mechanikusan a növények és állatok létrehozása esetén (de már ez is felvet bizonyos kérdéseket). De az öntudatra ébredés egy olyan magas lépcsőfok, amit egy mechanizmus nem tud megugrani.

    A mesterséges intelligenciát sem képes kialakítani egy önműködő mechanizmus, ha nincs ott a kezdeteknél az ember.

  48. 43 – Galapagosz:
    „Az embert egészen biztosan nem hozhatta létre anélkül, hogy ne lenne ott az eredőjeként egy magasabb rendű intelligencia.”
    Miért? Mik ellen szólna ez? Ez csupán a te hited, hogy egészen biztosan nem hozhat létre. Mibe ütközne? MI tenné lehetetlenné? Semmit nem bizonyítasz, csak kijelentesz, kijelentesz és kijelentesz, mint a Biblia „mert írva vagyon.”

    48:
    A mai ember visszavezethetően az egysejtűből evolvált. Ezt elfogadod, hiszen az evolúciót elfogadtad. Közvetlen őseink a majmok, akik ma is élnek. Egészen értelmesek, meg lehet őket sok mindenre tanítani. Még kommunikálni is tudnak billentyűk húzogatásával. Az viszont nem valószínű, hogy lenne öntudatuk. De ha van, akkor az nem valószínű, hogy a primitívebb majmoknak van. Végül is valahol meg kellett jelenni az öntudatnak. Minek ehhez magasabb intelligencia? Valaki jött és belenyúlt a biológiába? Azt nem lehet elfogadni, hogy az agy kifejlődött egy olyan szintre, ahol már képes megérteni önmaga létezését? Az egyetlen fényre érzékeny sejtből kialakította a szemet, az optikai csodát lencsével, fókuszálással, térlátással együtt. Pont az öntudat lenne nekik akadály? Tudod te, hogy az emberi szervezet milyen kifinomultan működik? Százféle visszacsatolás, szabályozás, kiegyenlítés, ellensúlyozás, védekezés mellett? Hogy egy agy ráébred önmaga létezésére az ezekhez képes gólyafing.

  49. 49-Tibor bá’

    Egyetértek Tibor bá’ -val abban, hogy részemről ezek csak kijelentések bizonyíték nélkül és ez tényleg nem helyénvaló, finomabban kellett volna fogalmaznom.

    Inkább úgy mondanám, hogy ez csak egy kérdés felvetés az ördög ügyvédjeként. Mert el tudom fogadni Tibor bá’ érvelését, miszerint a szervezet felépítésében és kifinomult működésében rengeteg folyamat vesz részt, egyetértve és elfogadva kiindulópontként azt, hogy ezek természettől fogva létező mechanizmusok, mert nem lehet másképp. Ez egy elfogadható magyarázat. De mennyivel erősebb állítás ez annál, mintha egy magasabb intelligencia teszi mindezt, mert nem lehet másképp? Jó, tudom a választ, minek hozzá magasabbrendű intelligencia, ha működik anélkül is? Elvileg működhet, de ez csak egy feltételezés. Nem tudjuk a biztos választ, hogy hogyan működik. Mindkét válasz egyenrangú. A személyes öntudat és intelligencia létezése azonban bizonyosság.

    Az ember öntudatra ébredésétől kezdve azonban új dimenzió nyílt, ugyanis innentől kezdve magasabb rendű intelligencia hoz létre mindent, amit ember alkot. Tehát a bennünket létrehozó önműködő mechanizmus tudatossá vált. A létezés az ember által tudatos és személyes. Ez biztos.

  50. 50 – Galapagosz:
    Mond meg nékem, ha létezik felsőbb intelligencia, miért nem veszi a fáradtságot, hogy egyértelműen közölje velünk. Miért hallgat, hagyva maga után kétséget. Semmibe se kerülne neki. Miért hagyja, hogy ballépéseket tegyünk: háborúk, népirtások, leigázások, járványok? Mi szükség ezekre? Nem barátom a Lét vak és kegyetlen, és önmagától való létrehozó, ellenőrző nélkül pusztán azért, mert nem lehet más. Illetve, mert az alternatíva az abszolút semmi, ami persze nincs, de van helyette a Lét, akkor az csak ilyen lehet,mert minden más nem maradhatna fenn.

  51. „Egy magasabb intelligencia teszi mindezt, mert nem lehet másképp”

    Számomra ez többszörösen sántít. Már a „nem lehet másképp” résztől kezdve: Mai tudásunk szerint a szem szerve legalább három külön törzsfejlődési út mentén is kifejlődött. Azaz lehet sokféleképp, és meg is történt már.

    A másik fele meg ezek után: ha ezt egy intelligencia teszi, akkor miért tenné töbféleképpen? Viccből meggondolja magát? 🙂
    Vagy mint a házépítésnél mondják, majd a harmadik lesz az ami tényleg jól sikerül?

  52. 51-Tibor bá’:

    Most erre Tibor bá’ után szabadon mondhatnám, hogy mert nem lehet másképp.

    Egy biztos tényből kiindulhatunk: a létezés olyan, amilyennek leírtad. Kétségek és szenvedések is vannak. Amennyiben csak úgy önmaguktól lennének ilyenek a dolgok, akkor elfogadjuk, mondván mert nem lehet másképp. De egy felsőbb intelligencia létezése esetén lehet-e másképp? Valószínűleg nem, mert a világ így a legtökéletesebb, akár önmagától, akár egy felsőbb intelligencia által jött létre.

    Minden valószínűség szerint a felsőbb intelligencia a lehető legtökéletesebb világot hozta létre. A kétségeink és szenvedéseink nem zárják ki a létezését, ezek csak elvárásaink, hogy majd mi megmondjuk, hogyan kellene működnie. Mert bezzeg ha mi teremthetnénk egy világot, mi aztán olyan jó világot teremtenénk, hogy az csak na. De milyen világot teremtünk önmagunk és családunk számára?

    A kétségeink és a ballépéseink azért vannak, mert nem jelentette ki magát nekünk egy teremtő? De jó rákenni a dolgokat! Ha ma becsöngetne hozzád és minden kétséget kizáróan tudtodra adná, hogy ő teremtette a világot és téged, hogyan élnél onnantól kezdve? Úgy élsz most is?

  53. 52-d311c:

    Valamit félreértettél. A „mert nem lehet másképp” kifejezést a rendszer egészére vonatkoztatva használom, ebben benne van több opció is, de az a lényeg, hogy ami megvalósul, az is az opciók között legyen. Ez egy intelligencia esetében is belefér, mint szükséges próbálkozás, ami növeli a végeredmény tökéletességét. Mint amikor Ronaldo egy lövőcsellel elfekteti a kapust, aztán bevágja a kapu másik felébe a gólt.

  54. 50 Galapagosz
    Ha a világ és az élet folyamatait valamiféle felső intelligencia rendezné, akkor értelmetlennek tűnik az az évmilliárdokig tartó, lassú folyamat, amivel az élet felépült.
    Ráadásul ez tarkítva volt zsákutcákkal, sikertelen kísérletekkel, kihalt fajok millióival.
    Ez mindenre utal, csak nem egy tudatos tervezésre, inkább egy öntudatlan botorkálásra a sötétben, ahol a kísérletek többsége sikertelenül végződött.
    És az ember öntudata sem varázsütésre jött létre, az általa létrehozott alkotások tükrözik az intellektus lassú fejlődését az állati léttől a Homo sapiensig. Az emberszabású majmok diótörő szerszámától és üllőjétől hosszú út vezetett az első Homo habilisek primitív hasított kőszerszámáig, majd a későbbi emberfajok pattintott, majd később csiszolt és kifúrt szerszámaiig.
    Egy értelmes tervező elkerülhette volna ezeket az értelmetlen bakugrásokat, hacsak nem ő is éppolyan esendő, korlátozott tudású, mint mi magunk, és kénytelen kísérletezve haladni előre, ami ellentmondana az alapfeltételezésnek…

  55. 53.
    Szerinted nem jelentette ki magát a Teremtő? Az nem lehet, hogy kijelentette és a válaszok ott vannak mindenki szeme előtt, csak nem mindenki látja meg, fogja fel?

    Az a személy, akitől itt mi mindannyian számítjuk az időt, ezt mondta egyszer:

    „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.”

    A kisdedek nem gyermekek voltak, hanem egyszerű, alázatos emberek.

    Vajon ki tudta-e nyilatkoztatni magát a Teremtő úgy, hogy közlendőjének a megértése nem műveltségtől, intelligenciától függ, hanem erkölcsi tulajdonságoktól?

  56. András. A kérdéseid gondolom nem komolyak. Isten emberi találmány, az ember előtti időkben nem volt szüksége senkinek rá. Az ember kezdett először bálványokat imádni, vagy esőtáncot járni, illetve rituálisan gyilkolni. Nekem UNDORODOM van az efféle vallásosság mögé bújtatott önigazolástól. Eltorzult elmétek írtott ki komplett civilizációkat. A mai napig pont a vallási különbségek miatt tesznek különbséget ember és ember közt. Nincs Isten és pont.

  57. 54 Galapagosz:

    Nem igazán értettem félre, mint inkább szándékosan próbáltam rávilágítani a gondolatrendszer egyik jellemző hibájára. A szemek többszörös független kialakulása és független fennmaradása egy azon szempontok közül ami a „felsőbb” tervezettség hiányára mutat rá. Számodra ez persze megfér vele, mert hinni akarsz benne. Számomra pedig az egyértelműség hiánya – amire a világ különböző istenképei is rávilágítanak – meggyőző erővel bír, hogy ne higgyek bennük.

    Eközben senkit sem akarok a hitről lebeszélni, meg van a helye az emberiség nagyobb részének a fejében, javarészt megkönnyítve az életüket. Pont ez a szerepe, de szerintem ennél nem is több.

  58. A teremtő nem alkothat másból csak magából. Nem kerülheti ki a baklövéseket, hacsak mi nem.

    Semmi szükség háborúkra, hacsak mi nem hozzuk őket létre.

    Miért gondoljátok, hogy egyből tökéleteset kellene alkotnia? Lehet, hogy a létezés a kísérlet terepe, és az evolució is ennek a része. Az idő- a lineáris felfogásban- miért is jelentene ennek az itelligenciának bármit is? Nincs neki talán elég? Egyetlen pillanat van, vagy egy sem. Az idő csak módosulata önmagának.

    A teljesség már önmagában megvan, megvolt. És a tökéletes világban tökéletesen éldegélne?

    Egyáltalán, hogyan tapasztalná meg magát ha nem osztaná fel önmagát? Lenne a teljesség a maga tökéletességében? Mihez mérné a” paradicsomot”, ha csak az lenne? Miért kell a dualitás a mi világunkban is?
    Emberi vágyakkal ruházzátok fel Isten bátyót!

    A világunk tökéletes, pontosan az történik amit akarunk.
    Ellentmondást érzel? A téma csupa ellentmondás.

    Az öntudat a tudat része. A tudat magát felosztja, hogy játékot és megtapasztalási terepet hozzon létre magának magából. Ennek alapfeltétele, hogy a kicsi emberke el is különüljön valójában. Éntudata és egója erre lehetőséget ad a résznek. Elkülönültségének illúziójában úgy látja van ő és a világ. Megismerési vágya hajtja. Muszáj fejlődnie a megismerések által. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy előrejut az önmegismerés folyamatában.

    Aztán egy idő múlva nem beszél már hülyeségeket.

    Szép mese? Nekem tetszik!?

    Úgy fosod a szót, hogy válaszolni nerm érdemes.

  59. ?Mit csináljak? Vonatozok.

    Igazad van örökre befejeztem. Már sokadjára?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük