(2576) Sleeper kihívása

Tibor bá’ online

 

Tekintve, hogy sleeper nézetéből visszaköszön az értelmesebb Orbán hívők okfejtése, érdemes ezzel a témával részletesen foglalkozni. Kezdem sleeper hozzászólásával, amit részletesen ígértem megválaszolni:

Nem hiszem el, hogy nekem kell hogy elmagyarázzam a játékszabályokat:

1) “demokráciában” élünk

2) választások voltak

3) akit megválasztanak, az lesz a góré

4) a választhatók halmaza véges elemet tartalmaz

5) a választások után VALAKI BIZTOSAN GÓRÉ LESZ !!!!

és most kérlek mondd meg, te kit választanál? vagy inkább talán mondd meg, hogy kire szavaztál, és indokold meg. Ez az értelmes emberek fóruma, itt megteheted.

Fogd már végre fel, hogy aki a mostani kormányra szavazott, az nem “…egy gyilkos mindennapi gyakorlatát…” helyesli, ha pedig azt mondod, hogy ” …10 milliónak a pofájába röhögni, na ilyen még nem volt a világtörténelemben..” akkor az úgy hangzik, mintha a korod ellenére még keveset láttál volna. Bizony volt már ilyen a történelemben, sőt rosszabb is.

Kérlek mondd meg, miben hiszel? Mit látsz reális jövőnek? Ki az, akibe a bizalmadat helyezed, és elhiszed neki azt is, hogy végig tudja csinálni? Abból a véges halmazból, akikre szavazni lehetett a legutóbbi szavazáskor. Mert más nincs. Ennyi.

Ha úgy döntesz, nem szavazol, akkor automatikusan az ellentábort erősíted, bárki legyen is az.

De úgy mondd meg ezt kérlek, hogy közben nem találsz ki légből kapott elméleteket, személyeket, sem pedig pártokat. Mert mi itt mindnyájan egy valós világban élünk, ahol a tetteknek, de a tettek hiányának is következményei vannak. Ha szavazol valakire, vállalod a következményeket, ha nem szavazol, akkor is vannak következmények. Persze nem szabad választás, mert a képedbe tolják a választási lehetőségeket, de ez van. Változtass rajta ha tudsz. Most szemét leszek, és azt mondom: volt rá nyolc évtizeded.
Vagy pedig ismerd be, hogy korlátozottak a lehetőségeink, és abból a kevésből kell kihoznunk a maximumot, ami a rendelkezésre áll. Még ha fogcsikorgatva is.

Ja, és még valami: ha valaki most felfegyverezné az országot, szerinted mennyi ideig tartana beszervezni tíz embert, akik pár embert csak úgy lelődöznének provokációképp, és utána meddig tartana, míg “valakik” úgy nem döntenének, hogy itt az ideje elhozni a “demokráciát” Magyarországra? Kijev, Majdan – mond ez neked valamit? Ezt szeretnéd Magyarországon? Vagy nézz ki az ablakodon délre, a jugoszláv utódállamokra. És ez mind itt történt és történik a szomszédban, a huszadik század végén, a huszonegyedik század elején. Úgy látszik a legkegyetlenebb gyilkosságokat és vérengzéseket is le lehet söpörni az asztalról, ha az nem a saját udvarodon, hanem a szomszéd háza táján történik.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a NATO-nak vannak titkos, a belső ellenséggel való leszámolásra létrehozott egységei…
Fű alatt egyébként már valami elkezdődött, próbálják visszahozni az oktatásba a honvédelmet, lövészetet akarnak oktatni, stb.

Azt írtad változtassam meg a nickem “sleeping”-re, de talán neked kellene elgondolkodnod nem álomvilágban élsz-e …

A válasz:

Mindig, mindennek vannak előzményei, amit a könnyebb érthetőség kedvéért érdemes figyelembe venni.

A hatalmon lévő politikusok mindig, mindenütt loptak, mert elsősorban ezért mentek politikusnak.

Már Antall József is lopott, illetve „kistafírozta” híveit. Az MSZP/SZDSZ koalíció is lopott, a hagyományos mértékben, vagyis viszonylag mérsékelten. A koalíciónak meg volt a kétharmada, de erről egy szó se esett, és eszükbe se jutott visszaélni vele. Céljuk volt bennmaradni a nyugat európai demokráciák kereteiben, amit Orbán Viktor eszeveszetten támadott. Elő lehetne hozni olyan Orbán idézeteket, amelyeket tömegesen lehetnek most rá mondani. A nép hitt neki, beszavazták a hatalomba. Én is rájuk szavaztam, amit néhány héten belül megbántam, mert rádöbbentem Orbán Viktor igazi énjére, amikor háromhetente elég lett volna egy-egy összeülés az Országházban, valamint Járai Zsigmond hazaárulással felérő MNB pénzügyi politikája, ami rossz volt az országnak, de jó volt Orbánnak.

A nép hülye, és megint beszavazta a hatalomban Orbánt, de most kétharmaddal. Orbán és csapata ezt arra használta fel, hogy nehogy még egyszer kiadja a kezéből a hatalmat. Bedarálta az Alkotmány Bíróságot, az ügyészséget, számvevőszéket, stb. Megváltoztatta az alkotmányt. Ekkor írtam posztot „Rákosi kontra Orbán” alaptételből. Rákosi gyönyörű alkotmányt írt, törvényeket hozott, de egyiket se tartotta be. Ezzel szemben Orbán az utolsó betűig betartja az Alkotmányt –amit ő írt át ízlésének megfelelően – valamint a törvényeket, amiket eleve úgy hoz meg, ahogy érdeke megkívánja, vagy megváltoztatja ennek megfelelően.

Ahogy már írtam a kétharmad segítségével teljesítette legfontosabb célját, legalább 20 éven át biztosítani a hatalmat, sőt azon túl is oligarchikus berendezkedése által. Ezzel nyilvánvalóan együtt járt az ellenzék tönkrezúzása, amit pénzügyi alapon, javadalmazással segített.

Azt egy percig se vitatom, hogy Orbán hihetetlenül jó politikus, aki tökéletesen tisztában van az emberi természettel és persze alaposan kihasználja azt. Híveinek toborzása a „hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” szlogennel kezdődött, és olyanokkal folytatódott, mint „a haza nem lehet ellenzékben”. Ügyes! Amikor aztán a „haza” arra lett csak jó, hogy kiszívják a vérét, de soha nem látott mértékben (pl. a világon sehol sincs 27 % ÁFA) akkor a Fidesz fanok új magyarázata az volt, amivel te magad is éltél. Nincs alternatíva. Nincs kire szavazni. Hát igen, már nincs.

És akkor nézzük a te téziseidet!

 

“demokráciában” élünk, választások voltak”

A demokrácia az egész világon egy illúzió. Az nem választás, ahol a népesség egy ötödének a szavazata 67%-os többséget jelent a képviselők soraiban.

„te kit választanál? vagy inkább talán mondd meg, hogy kire szavaztál, és indokold meg”

A Jobbikra szavaztam és reméltem a legjobbakat, de Vona Gábor az egészet elbaszta.

„Fogd már végre fel, hogy aki a mostani kormányra szavazott, az nem “…egy gyilkos mindennapi gyakorlatát…” helyesli, ha pedig azt mondod, hogy ” …10 milliónak a pofájába röhögni, na ilyen még nem volt a világtörténelemben..” akkor az úgy hangzik, mintha a korod ellenére még keveset láttál volna. Bizony volt már ilyen a történelemben, sőt rosszabb is.”

De bizony arra szavazott. Ezen nincs mit szépíteni. Ha minden Fidesz szavazó a Jobbikra szavazott volna, akkor most látnánk valami újat. Megérte volna.

Nem, ilyen még nem volt. Sok elvetemült ember volt és van a világon, de azért adnak a látszatra. Lázár János halálra lopja magát, majd azt mondja „mindenki annyit ér, amennyije van” Mondja ezt több millió szegény embernek.

„Kérlek mondd meg, miben hiszel? Mit látsz reális jövőnek? Ki az, akibe a bizalmadat helyezed, és elhiszed neki azt is, hogy végig tudja csinálni? Abból a véges halmazból, akikre szavazni lehetett a legutóbbi szavazáskor. Mert más nincs. Ennyi.”

Én semmiben se hiszek. Nincs jövő. Nincs bizalom, Vonának adtam volt egy esélyt, ennél nem lett volna rosszabb.

„Mert mi itt mindnyájan egy valós világban élünk, ahol a tetteknek, de a tettek hiányának is következményei vannak.”

Egyetértek, nagyon is egyetértek, és éppen erre hívtam fel a figyelmet. Orbánnak is lesznek következményei, szörnyű következményei, amit te is fizetni fogsz.

„Most szemét leszek, és azt mondom: volt rá nyolc évtizeded.”

Nem szemét voltál, hanem hülye. Azt mindenki tudja, hogy az egyén semmit se tehet. Az még viccnek is gyenge, hogy volt rá 80 évem.

„Kijev, Majdan”

Na igen, az a CIA-nek 5.000.000.000 dollárjába került. Annak a CIA-ek, amely szervezet e téren messze a legjobb a világon. Nincs spontán forradalom, 56 se volt spontán forradalom. Nincs veled semmi baj, csak nem látsz bele elég mélyen a dolgokba.

„talán neked kellene elgondolkodnod nem álomvilágban élsz-e …”

Ne légy olyan nagyon magabiztos. Tolod a szekerét egy bűnös bandának és azt hiszed hozzá, hogy jót teszel, pedig te magad írtad, mindennek van következménye. Ezt kellene végiggondolnod. Mert az is következmény, hogy mibe lép bele a következő generáció és mit talál elfogadhatónak az érvényesüléshez. Ha a bűnözéssel való büszkélkedés a módi, akkor isten óvja az utókort.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

81 gondolat erről: „(2576) Sleeper kihívása

  1. Köszönöm a posztot, megtisztelve érzem magam.

    most a pedig témához. Megpróbálok válaszolni minden tételre, mert valahogy az az érzésem hogy olyat tudnék hozzátenni, ami pontosítani tudja azt amit szerettem volna elmondani, de gyarlóságom miatt nem sikerült. Mivel sok a tétel, egy két szóval jelölöm majd, hogy melyikre válaszolok, vagy egészítem ki. A posztban elolvasható az egész, és úgy értelmezhető.

    „A demokrácia az egész világon egy illúzió….” – egyetértek, ezért is raktam idézőjelbe. De sajnos ettől még egy fontos játékszabály, amit nem tudunk megkerülni 🙁 (mert különben elhozzák nekünk…)

    „A Jobbikra szavaztam és reméltem a …” – értem.

    „Nem, ilyen még nem volt. Sok elvetemült ember volt és van a világon, de azért adnak a látszatra….” – értem, de az én véleményem, hogy azért volt már ilyen, és a látszatra mindig is úgy adtak, hogy meghatározták az irányát. Tehát annak mutatták a szépet, akinek hízelegni akartak, ha valakinek nem hízelegnek, azt jelenti nem áll fenn a függőség. De meg kell mondanom, hogy nem vagyok otthon az ilyen részletekben, sosem figyelem ki mit mond konkrétan, hanem a csapásirányt. Talán nem helyes, de egyszerűen nem tudok kapacitást áldozni olyan dolgokra amelyek szerintem jelentéktelenek (másoknak lehetnek fontosak)

    „Én semmiben se hiszek. Nincs jövő. Nincs bizalom, Vonának adtam volt egy esélyt, ennél nem lett volna rosszabb.” – Torockairól mi a véleményed? Én nem ismerem, ahogyan egyetlen más politikust sem nagyon (hogy miért, azt részben megmagyaráztam itt fentebb), de ő már a választások során vagy előtt is elhatárolódott a Jobbiktól, nekem szimpatikus volt hogy úgy tűnt a válsztások előtt nem akar botrányt. De lehet hogy tévedek. De ha már megkérdeztem, az én véleményemet is elmondom: fogalmam sincs milyen lesz a jövő, személy szerint én senkinek sem hiszek. Régebben már kifejtettem, hogy az én meglátásom és tapasztalatom szerint a rendszer amely szerint működik a mi világunk okkal lett ilyenre megalkotva, éspedig azon elv alapján, hogy mindegy mit csinál, mindegy melyik oldal, hosszútávon a bank nyer. 🙁 (csak akkor tudsz eredményesen harcolni, ha ismered az ellent, és a módszereit )

    „Egyetértek, nagyon is egyetértek, és éppen erre hívtam fel a figyelmet. Orbánnak is lesznek következményei, szörnyű következményei, amit te is fizetni fogsz…” – lehetséges, egyáltalán nem tartom kizártnak. De én nem akarok most fizetni nagy árat, hogy később mi lesz, meglátjuk.

    „Nem szemét voltál, hanem hülye. Azt mindenki tudja, hogy az egyén semmit se tehet. Az még viccnek is gyenge, hogy volt rá 80 évem…” – hát ez övön alul volt 😉 , de ezzel is szerettem volna arra irányítani a figyelmet, hogy ha megszakadsz, sem tudod kikerülni a „játékszabályokat”

    „Kijev, Majdan – Na igen, az a CIA-nek 5.000.000.000 dollárjába került. Annak a CIA-ek, amely szervezet e téren messze a legjobb a világon. Nincs spontán forradalom, 56 se volt spontán forradalom. Nincs veled semmi baj, csak nem látsz bele elég mélyen a dolgokba…. ” – pontosan erre céloztam én is, nincs és nem is volt soha spontán forradalom. Viszont létezik az a mocskos szakma, hogy agent provocateur, aminek iskolapéldája a Majdan

    „…Tolod a szekerét egy bűnös bandának és azt hiszed … Ha a bűnözéssel való büszkélkedés a módi, akkor isten óvja az utókort….” – pontosan ezt szerettem volna elmagyarázni. Ha van A,B,C lehetőség (és nincs D, mert azt a „játékszabályok” kizárják), akkor a legkisebb rosszat kell választanom, mert A és B azonnali következményekkel jár, a C -re meg majd felkészülök, ha tudok. Vagy nem. Majd akkor meglátom.

    mint már említettem, nem sok politikust ismerek névről, egy-kettőnek a neve valamiért megmaradt a fejemben, de igazából nem érdekel mit mondanak, és nem is figyelek oda rá. Túl sok energiát emészt fel, és néha olyan érzésem van, ez is a cél – legyen konc amin rágódhatnak az emberek, és akkor nem tesznek fel kérdéseket az igazán fontos dolgokról.
    Amiért szimpatikus a most regnáló elit, az egész pontosan 3 dolog, és nem több (a szerintem igazán fontos dolgok):
    1) Ahogy megpuccsolták a jegybankot, elzárták a pénzszivattyút, és a hazai gazdaság szolgálatába állították
    2) Megállították a migránsáradatot. Pont.
    3) A külügyminiszer kompetens módon képviseli Magyarországot. Nem juhászkodik meg, kikéri magának, hogy packázzanak vele/velünk, és mindenkitől elvárja, nem is, inkább megköveteli, hogy partnerként kezeljék Magyarországot.

  2. 1 – sleeper:
    Nem kívánom tovább feszegetni, de szerintem a megnevezett 3 ok nagyon kevés a bűnök elhomályosítására. Ráadásul, nem is állják meg a helyüket.
    1. Az a pénz, amit bárhol nyernek (pl. magánnyugdíj pénztár lenyúlása) azt nem a gazdaságra fordítják, hanem saját zsebük megtömésére.
    2. Úgy néz ki, hogy ez igaz, de az ország által finanszíroztatott kötvény állampolgárok esete inkább azt jelzi nálam, hogy ez is csak trükk, nem meggyőződés.
    3. Szíjártót én is kitűnő külügyminiszernek tartom, és csak annyit lop, ami réges-régen megengedett. De Szíjártó az Szíjártó, nem pedig Orbán Viktor. Ahogy Szíjártó meg tudta bízni a volt MSZP elnök Kovács Lászlót, úgy őt is megbízhatja egy regnáló Jobbik.

    Végül is, te is beszoptad Orbán Viktor furfangos szövegét. Semmi baj, jó sokan vagytok, de nem 67%.

  3. „„“demokráciában” élünk, választások voltak”

    A demokrácia az egész világon egy illúzió. Az nem választás, ahol a népesség egy ötödének a szavazata 67%-os többséget jelent a képviselők soraiban.”

    Erről voltak mindenféle cikkek, számítgatások, hogy melyik fejlett demokráciában milyen parlamenti hányadot jelentett volna ez a szavazati arány. Sok helyen meglenne ugyanez, és van ahol nagyobb arányú győzelem lett volna mandátum szempontból.

    Analógia:
    Macronra szavazott 17% Macronra nem szavazott 16% Nem szavazott 67%
    Macron: 70% Nem Macron: 30%

  4. 3:
    Persze, de nálunk nem az igen csekély részvételi arány eredményezte a 67 %, hanem a szándékosan kiépített, Fidesznek kedvező választási rendszer. Pl. a kétfordulós rendszer eltörlése. Vajon miért? Mert teszem azt a Fideszre szavaz 34%, Más pártokra szavaznak 26%, 20%, 15%, és 5%. Akkor a Fidesz simán nyer az egyéni körzetben, miközben 66 százalék ellene szavazott. Két forduló esetében, a második körben szavazna rájuk 34% és 66 százalék pedig arra a pártra, aki az első fordulóban 26 %-ot kapott. És akkor még ott vannak az egyéb taktikák. Soroljam, vagy magadtól is tudod?

    Figyelj! Vitázz tisztességesen. Ne gyere elő hülyeséggel. Itt nem az a tét, hogy ki ügyesebb, kigyőz a vitában, hanem ki tud értelmesebbet letenni az asztalra, mert tanulni akarunk.

  5. 3. egamfle

    nem az számít, a lényeg az, hogy igazi választási lehetőséged nincs, csupán az amit készre szervíroznak neked. ez az igazi trükk.

    ez olyasmi, mint amikor bemész egy üzletbe, és elámulsz a kínálat láttán, mondván hogy sosem volt ekkora a választék. Pedig ez nem igaz, mert ha konkrét dolgokat keresel, gyakran esélyed sincs, mert szarból van 100-féle, de nem az amit te szeretnél, hanem az amit neked szeretnének eladni.

  6. Egy kérdés, szeretsz olyan „társasjátékban” játékos lenni ahol a győztes alkotja meg a szabályokat a következő győzelmének érdekében? Mert az nem társasjáték. Az a győztes játszadozása a játékosokkal. A politikus normális demokráciában bármikor felelősségre vonható bármely tettéért. Elárulom ilyen demokrácia jelenleg nincs. Viszont a Magyar demokráciában semmiféle hajlandóság sincs arra, hogy a nép érdekeit tartsa szem előtt bármelyik megválasztott képviselő, akár ellenzéki akár nem. Ezért vándorolt ki egymillió magyar, mert ott nyugaton legalább tud jövőt építeni, mert ott hagyják neki, nem veszik el mindenét, mert itt ha nem is érzékeled, jelenleg, mindened csak annyit ér ahány számjegyű pénzösszeggel rendelkezel. Csak akkor tanulhatsz, vagy érheted el a nyugdíjkort.

  7. Az pedig hogy nincs perspektíva az élet feladásával egyenlő. Ilyen még az állatvilágban sincs.

  8. 4:

    Azért azt nem lehet elvitatni, hogy a kiemelkedő részvétel mellett a fidesz 50%-ot kapott, a második párt meg talán a harmadát.

    Az 50% szavazati arányból a 67% mandátum nem egy olyan brutálisan elrugaszkodott dolog.

    2018-ban semmi jelentősége nem volt a taktikának és az egy vagy kétfordulós választási rendszernek, mert majd minden körzetben 50% körül kapott a fideszes és ezzel nyerte általában a körzetet.
    Ezzel nem állítom, azt hogy nem lehet olyan választás amikor a 30%-os győztes szerez abszolút többséget, de konkrétan a 2018-as választást az ellenzék nem a választási rendszer miatt bukta el.

    A legtöbb választási rendszer a győztest erősíti, ugyanis nem lehet (sokkal nehezebb) egy 3-4 pártból álló koalíciót vezetni, ezért ha már valaki többséget szerez akkor azt hagyják kormányozni (minél kisebb koalícióra kényszerítik).
    A választás célja ugyanis a kormányzók megválasztása, és nem a társadalmi igazságosság valamint egyéb hangzatos eszmék érvényre juttatása.

    Ettől függetlenül kilóg a lóláb, de ha valaki reálisan megnézi a 2018 választási adatokat akkor ott nagyon nehéz olyan rendszert elképzelni, ahol ne a fidesz szerzett volna abszolút többséget.

  9. 7:

    Az állatvilágban a vesztes neki jó esetben nem szaporodik, rossz esetben elpusztul.
    A faj szempontjából a vesztes egyedek fennmaradása pont a jobb génekkel rendelkező egyedek életterét szűkíti.

    A történelmet már elég régóta a győztesek írják, és ez kihat a jövőre is.
    Persze itt ebben a jelen korban van módunk informálódni és (parasztként) pofázni a nagyok játszmáiról. Régebben csak robotolni és beledögleni lehetett.

  10. Sleeper

    Ez az a pont lenne, amikor szepen csendben maradsz, ha mär keptelen vagy belätni Tibor ba mondanivalojat. Csapkodsz vagdalozol megbäntasz. Csak zärojelben (mint a fideszesek egyebkent ältalaban ezt teszik)

    Tibor banak Orbännak kapcsolatban 100%-ban igaza van. Ahelyett hogy kötekedsz probald ezt inkäbb belatni.

    A 3 pontod pedig tud mit bizonyit Sleeper? Hogy te is beszoptad az Orban propagandat.

    1. A jegybank nincs megpuccsolva. A kamatok nemzetközi trend alapjan alacsonyak, aminek hamarosan vege lesz
    2 Nem Orban allitotta meg a migrans aradatot, hanem Merkel. Magyarorszag egyebkent SOHA nem volt bevandorlo celorszag.
    3 Szijjartonak tudomasul kene venni Magyarorszag jelentöseget a vilagpolitikäban es vilaggazdasagban majd ehhez kepest nyilatkozni. Egyebkent ugy hat Magyarorszag mint egy ilyen kis vicsorgo csivava, akit a legközelebbi jött-ment felrug.

    Sleeper…….ebredj fel.

  11. 10. Curix
    „2 Nem Orban allitotta meg a migrans aradatot, hanem Merkel. Magyarorszag egyebkent SOHA nem volt bevandorlo celorszag.”
    Bruhahah. Ilyen jót rég nevettem! Ez nettó hülyeség. Válaszra sem kellene méltatnom. De! Merkel minden erejével támogatja a migrációt, az egész kavarás megkezdése is javarészt neki köszönhető. Még hogy megállította. Hahaha. Ez vicc. Magyarország pedig a migránsoknak tényleg nem célország, pont ezért erőltetik nyugatról a kvótákat. Különösen a migrációmegállító hős Merkel idióta hazaárulód. De ez legyen a németek gondja. 🙂

  12. „Ez nettó hülyeség. Válaszra sem kellene méltatnom. ”

    Megis megtetted. 🙂 Kedves Solouse

    Egyebkent szerinted is Orban keritese miatt nem jönnek mar a menekültek???
    Ezt ugye te elhiszed?
    Szerinted is Merkel bombazta szet Libiät meg Sziriät?

    Nem Merkelt akarom vedeni mert hibazott. Meg is kapta erte a büntetest. De nem tolok a nyakaba olyat, amiert nem ö a felelös.

    ” De ez legyen a németek gondja.”

    Hidd el nekem a nemeteknek sokkal kevesebb gondja van, mint a magyaroknak ott „biztonsagos” Orbanisztanban. Ezt meg jobb ha tölem tudod. 🙂

    Egyebkent Magyarorszag 2017-es felmeres szerint hasonloan biztonsagos orszag mint Németország. Orbanisztan 15 helyen, Nemetorszag 16 helyen äll.
    Nemetorszag az USA utan a legkedveltebb bevandorlo orszag.
    Szerinted hogy lehetseges, hogy Magyarorszag csak egy hajszallal biztonsagosabb? Hogy lehetseges, hogy Ausztria a szinten bevandorlo orszag a 4. helyen äll. Csehek hatodikak….
    Mire büszke akkor Orban a 15. hellyel?????

  13. 11. Solouse!

    ” Bruhahah. Ilyen jót rég nevettem!”
    Akkor vigyorogjál tovább , remélem ráérsz szabin vagy, és messze van még az este.

    Tedd magad elé Európa térképét vigyori, és arányaiban vonalzóval, vizimértékkel, és pálinkáspohárral a kezedben próbáld behelyezni hozzá centiméterben azt a döbbenetes hosszúságú hobbikerítést, rögzítve az agyadba, – amit ráadásul pár lézengő munkanélküliekből verbuvált operetthatárőr véd – amely bolhapöttynyi, és szinte semmi jelentősége, és amely csüngőhasú, és sleppje szerint alapjaiban „menti meg a kontinenst”! Talán annyi, hogy Ásotthalmon, és az azt követő határvonalon jelenpillanatban nem lopják le a még lábon álló, és le nem aratott termést!
    Ha magad is elismered, hogy biza’ Magyarország nem célország, akkor mi a sz.rnak aggatod az agancsaidat?
    Orbán amúgy egy mocskos undorító szélhámos senki, akinek elmondják, hogy mit tehet, és mit nem meghülyítve cirka nyolcmillió választópolgárból kétmillió nyugdíjast! Ezért van,- és lehet- még hatalmon… Igen okoska, elmondják neki meddig mehet el..
    Tel-Aviv irányítja Washingtont, utóbbi „Brüsszelt”, az pedig velünk bezárólag mindenkit.. Hallottál már róla vigyori?
    Bizony-bizony Merkelnek rákoppintottak az orrára, a Netanjáhu seggnyaló, és behódoló Orsós felcsúti ciggavajda pedig fürdik a „sikerben”, és szórja a mantrát véglegesen lepusztítva e hazát.. de nem sokáig már…
    Neked aztán ficere semmi rálátásod a dolgokra…
    Amúgy vehetnél órákat Curixtól…!

  14. Tibor bá’

    „A koalíciónak meg volt a kétharmada, de erről egy szó se esett, és eszükbe se jutott visszaélni vele.”

    Ez így csúsztatás…
    Ugyanis a privaticációkor ezek már megkapták azt a 30 ezüstöt, amiért az országot kiárulták a Nyugatnak… A komplett növényolajipart semmiért, a magyar pénzen feltőkésített bankokat, a biztosítókat, a közműveket, de még a közétkeztetést is, és persze ezeket előbb szépen lerohasztották, hogy részben olcsóbban adhassák, részben „jogos” legyen, hogy a magyarok SEMMIT nem tudnak rendesen csinálni…
    EZÉRT lett Magyarország élcsapatból serehgató a régióban.

  15. 12. Curix…

    ajvé…meg tudnád irni, hogy hol van Mo-on un. „No go” zóna?? Mert D.-ban van. Pl. Duisburg lepukkant részei.

    Meg tudnád irni, hány merényletet követtek el Mo-on migránsok? Mert D-ban volt pár halott Berlinben.

    Meg,meg….

    Mo. ma egy viszonylag biztonságos ország. Németország pedig megy lefele a lejtön s kezd élhetetlenné válni.amit a kivándorlási számok is illusztrálnak.

  16. 12. Curix

    „Egyebkent szerinted is Orban keritese miatt nem jönnek mar a menekültek???
    Ezt ugye te elhiszed?

    Az biztos, hogy a kerítés indította el a migránsokról való „másképp gondolkodást” aminek az eredményeképp Merkel elismerte, hogy a kerítés Németországot is védi.
    Kerítés nélkül a mai napig özönlene a tömeg afrikából Európába, és tarolna mindent, ami útjába kerül.
    Ráadásul a kerítés szimbolikusan is fontos, hogy Afrikában már nem lehet csak plüssmacikkal migrénsokat toborozni, mert a mobiltelefonokon már ott van a szögedrótos kerítes képe a kutyás őrökkel… tehát az embercsempészeknek is megnehezült a dolga a hazugsággal, hogy Európában minden migránsot Merkel köszönt puszival…

    „Szerinted is Merkel bombazta szet Libiät meg Sziriät?”

    Nem szerintem:
    Németország, mit Európa vezető hatalma, nyakig benne volt a Líbiai meg szír bombázásokban…

    „Germany backs airstrikes in Syria as ‘necessary and appropriate'” (Deucshe Welle)
    „Germany allows the usage of military installations on its territory for the intervention in Libya.” (Handelsblatt)

    Németország ugyanúgy tudatában volt, (mivel a németek nyilvánvalóan nem hülyék) mint mindenki, hogy Iraq és Afganisztán után se a líbiai, se a szír demokráciaexport nem lehet sikeres, és nagyobb lesz a káosz mint előtte.
    Szerintem a dologban vastagon benne volt a migráció kikényszerítése.

  17. 12. Curix

    a kerités felhúzása után megakadt a lendület. Ez tény. Vedd figyelembe, hogy itt egyszerű emberekről van szó többségében, nem pedig jól felszerelt katonákról, akik számára egy kerités nem nagy akadály. A migránsáradat ereje a tömegben van, a puszta méretében (Horvátország rendszere egy nap alatt összeomlott, pedig mennyire verték a mellüket először). Akik pedig esetleg kiképzett harcosok (nagyon kis rész), azok pedig elvegyülnek a tömegben, mert egyébként felhivnák magukra figyelmet.
    A tömeg olyan mint a viz, ha akadályba ütközik, először is megkerüli. Ezért a kerités teljesitette feladatát, megállitotta az első hullámot.

    Egyébként szerinted Dánia miért vezetett be ellenőrzést a német-dán határon?

  18. 14. Ada

    Miért űzöl gúnyt abból, ha valaki védelmezi a termését? Persze, te bemész a boltba és ha ott nincs amit keresel, akkor csak átmész egy másikba, mert ugye a kenyér az a boltban terem?
    Feltételezem, hogy nem Ásotthalmon élsz?

  19. Magyarországon a politika elzüllött teljesen.

    Csak azon vitatkozhatunk melyik párt lopott, hazudott többet.
    Mindegyik azonos eszközkészlettel akar kormányozni, a 89-től felépített, és folyamatosan tökéletesített Kleptokrácia „demokratikus” keretein belül.
    Olyan ez, mintha egy hétfejű sárkánnyal állnál szemben és dönthesz, melyik fejét szereted, melyiket utálod. Viszont mindegyik fej ugyanabból a testből nőtt ki, ugyanazon testet eteti. A magyar és a külföldi oligarchiákat.
    Módosítgatják az adótáblákat, a szociális juttatások mértékét. a költségvetés számait.
    Bizonyos vagyok benne, ha a fidesz hatalma a szabad bevándorlás engedélyezésén múlna, simán köpönyeget váltanának, és elmondanák, segíteni kell a háborús menekülteken.
    Szerencsénkre nem vagyunk célország, ezért nézik el a nyugati országok vitya és bandája végvári vitézkedését. Hiába toloncolnának vissza hozzánk az itt átutazott bevándorlókat, másnap visszaszöknének nyugatra.

    Lehetne jobban irányítani az országot, ott van Szingapúr élő példaképpen. Világ vezető sajtója nem reklámozza, illetve inkább antidemokratikus rendőrállamnak festi le. Mert, 59 óta mindíg a PAP párt nyeri a választásokat.
    Felszámolták a korrupciót, (ázsiában, ahol ez az élet elfogadott része)
    Erős közbiztonságot teremtettek.
    Megoldották a lakásínséget, az állampolgárok 90%-a saját otthonában lakik. Szingapúr gazdaságát folyamatosan fejlesztik, virágzik, a nép jólétben él.
    Jól fizetik a tanárokat, közhivatalnokokat.
    Az iskolarendszer a legjobbakat, legszorgalmasabbakat, legtehetségesebbeket kiválogatja és patronálja.
    Szilárd alapokon nyugvó nyugdíjrendszert alkottak. (Ázsiában !!!! )
    Megoldották a tömegközlekedést.

    Ahhoz hogy nálunk jobban működjön az ország, hasonló lépésekre lenne szükség.
    Politikusokat, állami vezetőket, állami és magán cégek vezetőit személyes felelősségbe állítani.
    Teljes nyilvánosságot minden állami szerződésre.
    Szerződések kikényszeríthetősége.
    Hamis csődök elleni törvény. (kisvállalkozók, hitelezők kifosztása)
    Garantált mezőgazdasági felvásárlási árak.
    Oktatási rendszerben a tehetségesek felkutatása, patronálása.
    A felsőoktatásba minden jelentkező nyerjen felvételt, de az első év után minden lusta, tehetségtelen, legyen kiszelektálva.
    Egészségügyben a népesség egészségügyi állapotának mutatószámai alapján legyenek, arányosan fizetve az alkalmazottak.
    Legyen meghatározva a tisztességes bér fogalma, és mértéke, munkakörtől függően.
    Legyen meghatározva a tisztességes haszon fogalma, és mértéke, a termelő helyeken, a nagy, és kiskereskedelemben.
    Igazságszolgáltatásban a gazdasági bűnözés ellehetetlenítése, a teljes kártérítés elve alapján.
    Végül a leges legfontosabb, a cigány lakosság felzárkóztatása.
    Cigány gyermekek hatékony iskoláztatása, patronálása.
    Cigány felnőtteknek értelmes, értékteremtő munkalehetőség biztosítása segély helyett.
    Megélhetésinek hazudott bűnözés felszámolása a legkeményebb eszközökkel.

  20. Kedves Ada!
    Úgy látom nálad durván elgurult a gyógyszer. Gondolom nem tűnt fel, de Orbánról speciel egy árva szót se írtam le. 11. hozzászólásomban leírt véleményem tartom, felesleges újra leírnom. Azt, hogy mire mennyi rálátásom van, szerintem pont nem te tudod megítélni. Egyébiránt Curixtól nem kívánok se órát se mást venni, esetleg neked kéne venni valamilyen nyugtatót valahol. De ahogy gondolod, engem nemigen érdekel.

  21. 19. bogozy

    „Szerencsénkre nem vagyunk célország, ezért nézik el a nyugati országok vitya és bandája végvári vitézkedését.”

    Ez is egy szavatosságát vesztett érvelés…
    Erre találták ki kvótarendszert, és ezért fenyegetnek bennünket 3 éve, hogy megvonják az uniós pénzeket, ha nem fogadjukk el.
    A kvótarendszer lényege az, hogy a migráns csak az adott otszágban jut hozzá a pénzekhez és a támogatásokhoz…
    Hiába szökne vissza Németországba, ott maximum egy vonatjegyet kapna vissza Budapestre…

    Hidd el, a nyugati népek milliói szurkolnak, hogy Orbán folytassa a végvári vitézkedést, és a fafejű nyugati liberál elit győzködését…

    „Bizonyos vagyok benne, ha a fidesz hatalma a szabad bevándorlás engedélyezésén múlna, simán köpönyeget váltanának, és elmondanák, segíteni kell a háborús menekülteken.”

    De hát az ábra azt mutatja, hogy a migránspárti politikai erők vesztésre állnak… nyilván joggal. Orbán csak 3 évvel korábban érezte meg a tendenciát, mit a többiek.

    Egyébként a VALÓDI háborús menekülteken segítünk a Genfi egyezmény alapján, kap is érte Orbán hideget-meleget.
    Amivel a kormány nem ért egyet, hogy a kontinens demográfiai és munkaerő problémáját gazdasági bevándorlókkal kell megoldani akiket háborús menekültnek álcáznak.

  22. Mo csing

    nem velem vitatkozol, hanem ezzel a jelentessel:

    http://visionofhumanity.org/app/uploads/2017/06/GPI17-Report.pdf

    Amugy lassan egesz eszak-kelet Magyarorszag egy merö NO GO zona. Ugyhogy ezzel most ne gyere.

    „Mo. ma egy viszonylag biztonságos ország. Németország pedig megy lefele a lejtön s kezd élhetetlenné válni.amit a kivándorlási számok is illusztrálnak.”

    Akkor hozzad nekem azokat a kivändorlasi szamokat. Szivesen megnezem öket.
    Megnezhetjük azt is, häny magyar jön nemetorszagba es hany nemet Magyarorszagra.
    Hozd azokat a szamokat…..

  23. 17
    Sleeper

    Kifejtened legy szives mi törtent volna, ha 2015-ben Orban nem epüli meg a keritest, es retorikajabol kiveszi a „végvärivitézkedést”?
    Miben lenne a helyzet ma mas Magyarorszagon es miben mas Nemetorszagban?

  24. a „volna” és a „ha” szavak veszélyesek, mert könnyen csapdába csalnak valakit, de azért megpróbálom. Ez az én véleményem, saját tapasztalataimon alapszik, amit megéltem a rendszerváltozás előtt, alatt, azóta, valamint nyugaton, főleg Németországban voltam sokat, Ukrajnán, még 2014 előtt, valamint a Közel-Keleten. Próbálom, pontatlan lesz, és az is lehet, hogy nem igy történt volna.

    2015 a vizválasztó. Már évekkel korábban jelezték a migránsáradat növekedését, de a közemberekhez ez nem nagyon jutott el, ha el is jutott , senkit nem érdekelt különösebben, mert senkit sem érintett közvetlenül. Libiát, amely féken tartotta a szubszaharai régiót, meg Észak-Afrika nagy részét, még csak most bombázták szét, az arab világ 2011 és 2013 óta „tavaszodik”, Sziriát a Nyugat, Izrael és Szaúd Arábia támadja. Az ISIS uralja Sziria keleti felét, Irak nagy részét. Erdogan fia tucatszámra vásárolja a közepes méretű tankhajókat, és az iszlám állam által ellenőrzött területekről tartálykocsikkal csempészett olajat alig viszik át a határon, behajózzák, és óriási üzletet csinálnak vele. A kutyát nem érdekli, hogy ki a vevő. A Nyugat rendszeresen bombázza az iszlám államot meg a csempészeket, különösebb eredmény nélkül.

    2015 tavaszán megjelennek a migránsok első igazán nagy csoportjai az EU-ban. A zöldhatár nyitott, a schengeni is, mindenki rühelli a határzárat, és boldog hogy már nincs rá szükség. Százezrek érkeznek a határra, és gyakorlatilag akadálytalanul jutnak át rajta. A balkáni országoknak esélyük sincs ellenállni, ezért nagyon pragmatikusan állnak a helyzethez, és megpróbálják a legnagyobb hasznot kifacsarni a helyzetből. Szervezetten irányitják, és/vagy szállitják a migránsokat az EU határára.
    2015 nyara, amikor megtelnek a pályaudvarok Budapesten és Győrben, a szemtanúk nem hisznek a szemüknek, a tömeg egyre nő, és egyre kezelhetetlenebb. Magyarország próbálja megállitani az áradatot, betartatni a törvényeket, de nincs rá nagy esély, akkora a tömeg, hogy nem lehet vele birni. Ráadásul a nyugati országok mind, kivétel nélkül kritizálják ezért a szerintük nem „humánus” hozzáállásért. Külföldön nagyon kemény kirohanások vannak a magyar kormány ellen, élenjárnak többek között az osztrákok. Angela Merkel nyilvánosan kijelenti a tévében, hogy emberjogi kötelességének tartja, hogy segitsen minden menekültön. Ez természetesen egy nyilt felhivás az eddig óvatosabb otthon maradóknak, Németország tárt karokkal vár. Magyarország erre válaszul enged a nyomásnak, és átengedi a migránsokat Németország felé. Pontosabban nem gördit különösebb akadályt a továbbutazás elé. De kijelenti, hogy senkit nem hajlandó visszafogadni !
    A tömegek közben továbbra is csaknem akadálytalanul jönnek át a határon, akiket elfognak és táborokban ehelyeznek el, azok csak egy-két napos késedelmet szenvednek, mert az uniós jogrend nem engedi a zárt táborokat.
    Magyarország elkezdi épiteni a keritést a nemzetközi össztűz ellenére – még az amerikai diplomácia is kritizál, pedig ők otthon aztán nem szórakoznak senkivel.
    A kerités a legproblémásabb helyeken szeptember folyamán elkészül, az elfogott, feltartóztatott, és átjutott migránsok száma gyakorlatilag azonnal majdnem nullára esik, folytatódik a kerités épitése a többi szakaszon is.
    A tömegek útvonalat változtatnak, Bulgária, Románia azonnal megérzi, bár ez nagy kerülő, és azért kevésbé veszélyes a helyzet. Horvátország a nagy szavak dacára egyetlen nap leforgása alatt összeomlik, utána már csak gyakorlatilag tehetetlenül nézi hogy mi történik.
    Eddig a legrövidebb út Magyarországon keresztül vezetett Németországba, most ez lezárult. Jönnek a nagy szavak a politikában, mindenki ekézi Magyarországot, ám fű alatt mindenki kezdi megszervezni az ellenőrzést és a határzárat. Az osztrákok a keritést terelőkapunak nevezik, Franciaország már rég lezárta a francia-olasz határt, a skandináv országok is határellenőrzést vezetnek be, elsőként Svédország. Emiatt fokozódik a nyomás Dánián, és ezért a dánok ellenőrzést vezetnek be a dán-német határon. Ezt 2016 óta fokazatosan mostanáig meghosszabbitják, de az EU már nem akarja ezt megengedni, ezért most már nem a mingránsáradatra, hanem biztonsági megfontolásokra hivatkozva akarják meghosszabbitani. ( Dánia 2018-ban megkezdi egy határ menti kerités kiépitését – a céljául a vaddisznók által terjesztett sertéspestis megállitását jelölik meg, erre mondaná talán egy angol, hogy micsoda „coincidence”).

    Mindenki Sziriát jelöli meg a migránsáradat okaként, érdekes módon a legitim kormány ellen nyiltan bújtogat a Nyugat, majd a nemzetközi jog megsértésével közvetlenül is beavatkozik. Oroszország, amelynek támaszpontja van az országban, Asszad elnök hivatalos kérésére beavatkozik, és bombázza (egyedüli jogosan ott tartózkodóként) az ISIS-t . Meglepően jó eredménnyel, a Nyugat, de főleg Törökország tiltakozik.
    A Nato főtitkára kijelenti, hogy a migránsáradatot az orosz bombázás okozta (sicc).
    Nyugat-Európában megszaporodnak a terrortámadások, néha már állampolgárságot kapott betelepülők az elkövetők (pl. belga útlevéllel), de gyakran már az új menekültek. Nincs nyilvános rendezvény extra biztositás nélkül, Kölnben szilveszterkor tömeges erőszakolások történnek, hivatalosan tagadják, de a nem hivatalos média szerint minden esetben sötét bőrű, többnyire helyi nyelvet nem beszélő emberek a tettesek. Néha kiszivárog, hogy a letartóztatottak nem tudják igazolni személyazonosságukat, vagy hogy valamelyik EU tagországban már menedékkérőként evidálták őket. Egyre durvább incidensek történnek, de a hivatalos média nem számol be róluk, vagy csak nagyon felületesen. Mindenki kikéri magának, amikor magyar diplomaták nyugati no-go zónákról beszélnek, de Angela Merkel 2017 végére maga is nyilvánosan elismeri ilyen zónák létezését.
    Németországban hivatalosan 1 és negyed millióra teszik 2017 végén a menedékkérők számát, nem hivatalos becslések kétmillió fölé. Csak Németországban kb. 1,2 millió azon munkahelyek száma, amelyek menedékkérőkkel kapcsolatban léteznek (integrációs szakemberek, német nyelv oktatók, szociális munkások, stb) ezt csak egy olyan gazdaság képes eltartani mint a német, de az sem sokáig.

    Hogy mi történt volna Magyarországon és Németországban, ha nincs a kerités?

    először is a kerités sokakat feltartott, de még többeket visszatartott amikor tudomást szereztek a létéről. Minden „ha” csak becslés, de számolhatunk minimálisan 1,5, akár talán 2,0 szorzóval. Ha nincs seminemű ellenállás, akkor ez a tömeg gyorsan végigsöpör mindenhol, mivel a végcél: Svédország, Németország, Nagy-Britannia.
    Az útvonalba eső országokban fellendült volna az utasforgalom, mesés pénzek kerültek volna élelmes emberek zsebébe, akik személyautókkal, furgonokkal, mindennel szállitották volna a menedékkérőket(ez történt a Balkánon). Ezekben az országokban is meleg lett volna a helyzet, többek között ennyi ember között mindig van egy csomó éhes, aki bandákba verődve kirabolja az üzleteket, magányosabb házakat, stb. Ennyi embernek vécéznie is kell, el lehet képzelni milyen helyzet alakulhat ki olyan helyen, ahol kicsit várakozniuk kell. Azonban az útvonalországokban ez még elviselhető lett volna.
    A probléma akkor keletkezett volna, amikor a célországok kezdenek túlcsordulni. Mindenféle ellenállás nélkül ez bekövetkezett volna legkésőbb 2016 nyarán.
    A célországokban kezdenek lázongani az emberek, a hivatalnokok pedig észbekapnak, hogy itt őket akkor most alulról sodorják el, hiába kapnak parancsot felülről. Kezdték volna visszatoloncolni az embereket abba az országba, ahol beléptek az EU terülétére – Magyarországra. Hirtelen mindenki feleszmélt volna Nyugaton, hogy létezik egy dublini egyezmény, és hogy a törvény szerint ezeket az embereket vissza kell toloncolni – és ez Magyarország vége lett volna.

    Még egy apróság, hogy képben legyünk:
    Az EU legnagyobb népességű országa Németország, kb. 80 millióval, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia 60 és 65 millió körül, Lengyelország 38, Spanyolország 46. A többi sokkal kevesebb. És ezen országoknak többnyire megvan a maga baja, 1-2 kivétellel gazdaságilag határesetek, valamint Nyugaton már most sok a bevándorló és feketén ott tartózkodó migráns. Franciaországban már a migránsválság előtt éves rendszerességgel volt legalább 2 megmozdulás, 1000-1500 autó felgyújtásával ( ki lehet guglizni a hireket), és erre mondta Hollande, hogy nem szeretne olyan országban élni, mint Magyarország. Kérdés mennyi embert képesek befogadni, valamint hogy mennyi ember szeretne bejönni?

    Sziria lakossága 2013-ban kb. 23 millió volt, Irak olyan 33. Hivatalosan csak innét jönnek migránsok, főleg Merkel bejelentése óta mindenki sziriainak vallja magát. Holott van még afganisztáni, pakisztáni, jemeni, és bangladesi meg sri lankai menekült is. Afganisztán 32 millió, Pakisztán 200 (!), Banglades 160 (!) millió. De ott van Afrika: Egyiptom majd 100 millió (és évente 1-2 milliót növekszik), szubszaharai övezet, Niger, Csád, Nigéria (182 millió !). És ezek mind jönnek, plussz a többi országból amit nem emlitettem, de a statisztikákban szerepelnek. Csak 2015-16 folyamán legalább 2 millió ember kelt útra. Évi 10 milliót a kibocsátó országok meg sem éreznek. Mennyi kell szerinted, hogy Európát térdre kényszeritse?

    egy példa: csak az iraki Kerbalában minden évben kb. 25 millió ember fordul meg 2-3 hónap alatt zarándoklaton. Hallott már valaki egyáltalán erről a zarándoklatról? Mekkát mindenki ismeri, de ez minden. Afrikának kb. 500 millió lakosa volt amikor iskolába jártam. Ma meglepődve nézem, hogy 1,2 milliárd. A puszta számok is rettentőek ( India is megvan ennyi Pakisztán és Banglades nélkül ), de az igazán borzasztó a növekedés üteme. Iran 83 miliójából több mint fele 20 év alatti.

    Ezek az emberek már ma is küzdenek a puszta életben maradásért, és ezt hozzák magukkal. Mire fogsz menni a pacifizmusoddal meg a humanizmusoddal, ha olyanokkal kerülsz szembe, akik az életért küzdenek?

  25. Az életért küzd mindenki. Nem kellett volna darázsfészekbe nyúlni a közel keleten. Egyébként Jugoszlávia szétesése utánni időszak csak szerencse volt hogy nem lett globális méretű. Most hogy szétkurtak a közel keleten amit csak tudtak, evidens hogy húzzák is ki őket a szarból.

  26. 23:

    Abban lett volna más, hogy Németország kiválogatva az agysebészeket meg az atomfizikusokat (a legminimálisabban is iskolázottakat) a többit a dublini egyezményre hivatkozva visszatoloncolta volna hozzánk, mondván hogy itt léptek először az eu területére.

    Persze ezzel is ordas nagyot hazudtak, mert először görögöknél lépek eu területre, csak hát ugye Görögország összeomlása a németeknek nem cél, mert ők a legnagyobb hitelezői.

    Ezért volt megkerülhetetlenül szükségszerű azt megakadályozni (jogi szempontból!), hogy rajtunk keresztül bárki is bejöjjön. Ezzel nyilván más országokon keresztül vonult a tömeg, akik szintén meg is lépegették a maguk korlátozásait.
    Aki ebben lemarad az mindig a nyakán maradó migránsokkal nézhet farkasszemet.

    Érdekes volt látni, hogy a szerb adminisztráció milyen gyorsan átszervezte a szállító kapacitásait a horvát határra, meg hogy mennyire halkultak a kritikák ahogy nekik kellett szembenézni az emberáradattal.

    Mindezek mellett a V4-ek simán megszervezték a macedón határvédelmet, csak mivel a magországok ebben sem állak mellénk ezért az olyan amilyen.

    Mindezek mellett az hogy az olasz-francia határon is korlátozások vannak, és Olaszország már kezd besokallni egy olyan jelzés, ami alátámasztja hogy Orbán jól döntött.

    Lehet támadni Orbán migránspolitikáját, de pont ezt nem érdemes.
    Ezzel kapta meg a 2/3-ot, jogosan.
    Ez az a lépése amit nagyon ügyesen kommunikált, felnagyítva a veszélyt és az erre tett reakciókat. A hülye ellenzék meg teljesen ész nélkül beállt a nyugatot szajkózni és ezzel teljesen le is írták magukat a nulla környékére, a jobbik az aki ezt nem tette és lám ők a 2. helyen zártak a választások során.

  27. Olvasásra ajánlom Pokol Béla ” Európa Végnapjai” c. munkáját.
    Sziklába vésett igazság, a megvalósulás végső fázisba lépett jóslat.
    Már az előszava is álmatlan éjszakákat okozhat.

  28. Figyeljetek, én megértem hogy energiaéhségünk kielégítésére vár, de azt már NEM hogy négyezer éves kultúrákat akarunk ezért leigázni. Van más módja is annak hogy ezt kielégítsük. Nagyjából ott tartunk mint Kolumbusz idején, csak ott egy új földrész kultúrájának aranyáért folyt a tömeges mészárlás.

  29. 24. Curix

    „Brutalisan adosodik az orszag. Ugye nem kell fejtegetnem ennek mi lesz a vege?”

    Egész más egy világválság közepén eladósítani az országot (dübörög a gazdaság) amikor az állam se tudta fizetni az IMF hiteleket, és más meglovagolni egy konjuktúrát.
    Nyilván itt is van egy rizikó, de a hatása közel se lesz olyan mint annakidején a devizásoké volt…
    Akkor a munkanélküliek tömege vette fel a hitelek jelentős részét, már a kezdetetktől kétséges visszafizetési lehetőségekkel.
    Most pedig már munkanélküli se nagyon van…

  30. 27 – egamfle:
    Valóban, elképesztő hülye az „ellenzék” név alatt emlegetett (Jobbik kivételével) megélhetési politikus gyülekezet. Egy az egyben beszopják a nyugati PC-t maszlagot. Nevetséges volt látni fiatal zsidó lányokat sürögni-forogni a muszlim csürhe körül, emberbaráti maszlagokat hangoztatva. Hogy a fenében akar választás nyerni, miniszterelnököt adni egy olyan társaság, akiknek halvány fogalma sincs a valóságról. Nekik kellett volna reklamálni, hogy Orbán miért nem épít kerítést, és miért nem ad ki lő parancsot. Helyette adtak Orbánnak egy óriási ziccert, amit csak egy elmebeteg nem használt volna ki.

  31. 25:
    Sleeper kicsit élénk a fantáziád. Nagyon hosszu és fáraszto kommentet irtál.

    egamlfle

    „Lehet támadni Orbán migránspolitikáját, de pont ezt nem érdemes.”

    Ha eddig észrevetted volna nem Orbán migránskezelése volt a fö vádpont a fidesz ellen.

    „Ezzel kapta meg a 2/3-ot, jogosan.”

    Szerinted jogosan. Mikor magad is elismered hogy Orban nagyon felnagyitotta a problémat.

    Sleeper, Balint
    ha olvastatok az emlitett könyvet, akkor világos számotokra, hogy Magyarország sokkal hamarabb megroppan és megszünik létezni, mint ahogy ez Németországgal megtörténne. Ti éltetitek Orbánt, miközben van az országnak 15-20 éve maximum, globális felmelegedés nélkül is.
    Ellenben az általatok nagyra értékelt Orsos cigányotok erröl nem beszél. Ha minden igy megy tovább akkor Németország idöt nyert, Orbán pedig 10 év mulva a saját kis szánalmas kakasdombján fog kapirgálni, és Mészárosnak fog könyörögni hogy valamit csurgasson visszafelé, mert kifogyott az államkasza.
    Orbán nem nemzetvezetö hanem nemzetvesztö, csak ti olyan vakok vagytok mint a nagyágyu.
    Veled együtt Attila.
    A lakosság eladosodása magyaországon még soha nem vezetett jora. Nem lesz ez most sem másképp. Hiába magyarázod félre a dolgot. Ezek a hitelek a jelen gazdasági teljesitményre és a jelen kamatokra vannak kihegyezve. BIZTOS hogy ez nem marad igy a következö 5 éven belül. A jelenlegi 2 százalékos kamatok semmi perc alatt felszaladhatnak 6-8 százalékra és ugyan az a helyzet fog elöállni, mint a devizahitellel….

  32. 33 – Curix:
    Pontosan, és itt fognak sírni (és engem támadni) azok akik nyakig úsznak az adósságban. Egy nagyobb összeget kölcsön kapni kurva jó dolog, mert csak később derül ki, hogy mit jelent a visszafizetés.

  33. 25.Curix
    Engem ne moss össze a magyar belpolitikával, mert nem vagyok magyar és nem élek Mo-n, ergo soha nem foglaltam állást, soha nem szóltam bele semmi szinten a magyar belpolitikába, az ilyesmit elvből ellenzem.

  34. 30,sleeper
    Megrázó és félelmetes a benne megrajzolt jövőkép, nem gondolod?

  35. 33. Curix

    „Szerinted jogosan. Mikor magad is elismered hogy Orban nagyon felnagyitotta a problémat.”

    A migránsproblémát nem lehet eléggé felnagyítani.
    Ha belső politikai nyomásra a Nyugati wilskommenkultur kárvallotjai elkezdik áttolni a leghasználhatalanabb, legveszélyesebb migránsokat a keleti régióba, akkor aztán tényleg nagy lesz a baj… Főleg, ha egy gyenge vezetés a kerítést is nyitva „felejti”…

    Itt Franciaországban a nagy meccs után csak a szomszéd utcában 30 autót borítottak fel… Örömükben…

    Most képzeld el, hogy akaratuk ellenére több tízezer, ha nem százezer ilyen alakot erőltetnek az országra… Egy hét alatt összeomlana a rendszer, mert se anyagilag, se rendészetileg nem bírná.

    Szóval szerintem Orbán egyáltalán nem túlzott a migránsveszélyt illetően…

  36. 34. Tibor bá’

    „Egy nagyobb összeget kölcsön kapni kurva jó dolog, mert csak később derül ki, hogy mit jelent a visszafizetés.”

    Azért manapság nagyonn összegeket nem osztogatnak olyan könnyen, mint Gyurcsányék idejében… valami fedezet, munkahely, stb azért kell hozzá.

  37. 22.Curix

    Akkor, a forrás:
    https://www.destatis.de/DE/Publikationen/Thematisch/Bevoelkerung/Wanderungen/Wanderungen2010120157004.pdf?__blob=publicationFile

    70.oldal

    2015-s a legutolsó adatsor, miután a Destatis levette a késöbbi publikációt. 2015ben Mo-ról átköltözik D.-ba 55618 nem német. S visszaköltözik Mo-ra 37241 nem német. Azaz, ezek föleg rövid idejü tartozkodások, pl. munkavállalás, képzés a mozgás oka.

    Mo-ra német kivándorlás 2015ben 955 fö.

    Természetesen nem Mo. a fö kivándorlási célország, hanem CH, AT, USA, Uj-Zeland,etc.

    A teljességért: volt 2016 és 17-s adatsor is, amit a Destatis idöközben levett az oldaláról
    2015ben emigrál 138 ezer német. 2016-ban ez megduplázódik 281 411-el. Ez a tendencia tovább erösösdtt a 16/17 adatok alapján – amelyeket levettek.

    https://www.destatis.de/DE/ZahlenFakten/GesellschaftStaat/Bevoelkerung/Wanderungen/Tabellen/WanderungenDeutsche.html

    Emellé még pár karakteres forrás:
    http://mti.hu/Pages/news.aspx?newsid=601601&lang=hun#601601

    http://www.br.de/fernsehen/das-erste/sendungen/report-muenchen/videosund-
    manuskripte/deutsche-auswanderer-ungarn-116.html

    Forrás URL: http://alfahir.hu/zdf_ezrevel_menekulhetnek_magyarorszagra_a_nemetek

    http://www.nzz.ch/meinung/auswanderungsland-deutschland-kompetent
    Kompetente wandern ab
    Gastkommentar / von Gunnar Heinsohn / 7.7.2016

    Gondolom, ennyi elsöre elég lesz.

  38. 38 – Attila:
    Az emberből kikényszeríted a gorombaságot. Mi köze Gyurcsánynak a bankok üzletpolitikájához? Gyurcsány egy politikai hulla, mi a francért hozod ide minimum egy évtizeddel később? Azon emberi magatartásnak, hogy felelőtlenül imádnak kölcsönt felvenni, semmi köze a politikához. Hogy mennyi az a 20 év, amire felveszik a kölcsönt, csak akkor derül ki, amikor sose érnek a végére, legalább is így érzik.

  39. 41. Tibor bá’

    ” …Azon emberi magatartásnak, hogy felelőtlenül imádnak kölcsönt felvenni, semmi köze a politikához ….”

    Az ember gyarló. Van aki alkoholfüggő, van aki nikotinfüggő, stb. Az embereket meg lehet vezetni látszatra jó ajánlatokkal, főleg a kevésbé képzetteket. De a képzettek is elcsábulnak, és a bankok ezt az emberi gyengeséget gátlástalanul kihasználták.

    Érdekes módon a szomszédos Ausztriában ezt felismerték, és betiltották a devizahiteleket. És nemcsak ott, hanem még pár más országban is.

    És többek között ez is egy felelős kormány feladata, olyan környezetet kialakítani, amelyben megvédi az állampolgárokat. Tehát igenis létezik a politikai felelősség ez ügyben is.

  40. 38. Tibor bá’

    „Mi köze Gyurcsánynak a bankok üzletpolitikájához? ”

    Az hogy az ő feladata lett volna az emberek védelme… A környező országok kormányai megtették, különböző felvilágosításokkal, tanácsokkal és korlátozásokkal.
    Ez nálunk akkor elmaradt, és bizony a kormányzó társaság bűne volt, hogy a magyarok jobban megszívták a devizahiteleket, mint bárki más.
    És ebbe belejátszott az ordas hazudozás hogy dübörög a gazdaság, miközben trükkök százaival csapták be a hazai embereket meg még Brüsszelt is.
    Ha időbe beismerik legalább azt, hogy csőd van, akkor soktízezer hitelt meg lehetett volna akadályozni.

    Az államnak legalább annyira kötelessége megvédeni a polgárait a pénzügyi veszélyektől, mint a terrorizmustól…
    Nem csupán szívjóságból, hanem mert, mint láttuk, ha a fél ország el van adósodva, akkor semmi se működik rendesen.

    És Gyurcsány nem politikai hulla, hanem egy politikai zombi…
    A választásokból ő az egyedüli ellenzéki aki megerősödve jött ki.

  41. Mocsing

    „Mo-ról átköltözik D.-ba 55618 nem német. S visszaköltözik Mo-ra 37241 nem német. ”

    Vagyis cirka 18 ezer ott „ragadt” D-ben.
    Jol ertem akkor Mo csing?

    Egy 10 millios orszägbol mint Magyarorszag 18 ezer ment Nemetorszagba.
    Egy 80 millios Orszagbol mint Nemetorszag 1 ezer fö ment Magyarorszagra.

    Ha a nepessegszambol adodo aranytalansagot megszüntetnem, akkor milyen aränyok jönnenek ki Mo csing? Csak azert nem teszem meg mert semmi kedvem szamolni, de azert azt gondolom igy is latod, hogy melyik az „élhetetlen” orszag. Aztan erröl meg ennyit.
    Mindenesetre köszönet, hogy összegyüjtötted a szämokat.

    43.
    Sleeper
    ebben a felelösseg kerdesben egyetertek veled. Kerdes azonban, hogy meddig tart ez a felelösseg? Hol er véget a kormany felelössége es hol kezdödik az allampolgaré?

    Az hogy most idiota mondjara adosodik az orszag lakossaga megint az kinek a felelössége szerinted?

  42. Nahát, nahát! Kölcsön ügyében mindenki komcsi lesz 😀 Még, hogy az állam feladata vigyázni, hogy a szabad akarattal rendelkező állampolgárok ne legyenek hülyék. Ha beleszól az MTA költekezésébe, akkor megsérti az autonómiát, amit főleg arra használtak fel, hogy egvmásnak nyomták a pénzt. Hogy nem engedi a könnyű drogok fogyasztását, az emberjogi beavatkozás….. Emlékszem rá, a pártállamban majd hogy nem tiltották a templombajárást. Volt ár reális ok. Senki se mondta, milyen jó, vigyáz ránk az állam. Az OTP adott kölcsönt például lakás felújításra. Nem ám szabad felhasználásút, mert az emberek felelőtlenek. Az állampolgár felvette a hitelt, vett rajta egy Ladát. Az OTP ellenőrnek adott egy ezrest, és minden OK. Ez mindenki szerint rendben van. Elvégre mi köze az OTP-nek ahhoz, hogy minek nekem a pénz. Ha történetesen valami csoda folytán as forint erősödött volna, az adósok kurva jól jártak volna, és az állam nem engedte volna meg a valuta hitel felvételét, akkor most mindenkinek az lenne az álláspontja, hogy jön ahhoz a pénzügyminiszter, hogy beavatkozik az emberek magánügyeibe. Akkor azt is előírhatná, hogy tilos a tetoválás. Mert nem csak az meggondolatlan, aki CHF hitelt vesz fel 25 évre, de az is aki fiatal hevületében egy teljes életre elbassza valamelyik testrészének az esztétikumát.
    Tudod mit tehet az állam? Bevezeti az iskolákban a „gazdasági” ismeret nevű tantárgyat, ahol a leendő társadalom megtanulhatja mind azt, amire nagyon nagy szüksége lesz a kapitalista társadalomban. Mert a pénzedet a tőzsdén is elbaszhatod, és akkor szidhatod az államot, mert nem hozott egy olyan törvényt, hogy tőzsdézni csak közgazdász diplomával van megengedve. És akkor miért nem figyelmeztet a kormány, hogy 3 gyerek nemzése százszor többe kerül hosszútávon, mint az összes lehetséges kedvezmény együtt véve. Szóval maradjunk annyiban, hogy a kapitalista társadalomban mindenki saját felelősségére dönt. Különben saját tapasztalatom szerint, akinek szóltam, hogy ez a kölcsönfelvétel nagyon rizikós, azt válaszolták, hülye lennék várni éveket, amikkor most is megszerezhetem magamnak, amikor még fiatal vagyok. Ebből származik az, hogy üresek a benzinkutak, ha a következő nap 2 forinttal olcsóbb a 400 forintos benzin (1/2 százalék) miközben 4 milliós (ki nem fizetett) kocsi van a furikázók segge alatt.

  43. Tibor ba

    tökeletesen igazad van ezen a véleményen vagyok én is, de…….
    Az ällam szabälyozo szerepét azonban nem lehet teljesen elfelejteni, különben semmi értelme nem lenne ällamot müködtetni.,,,kapitalizmus ide meg oda.
    Ennyi erövel az élelmiszerekbe is bele lehet pakolni minden mérget, és a hülye fogyaszto döntse el, melyik ärt neki kevésbé. Lehet mondani hogy tanitsanak az iskolakban kémiat és toxikologiät.
    Azért ez nem igy müködik.
    De neked is igazad van a felelötlen magatartassal.
    Ezért kérdeztem Sleepert is hol ér véget az allam felelössége és hol kezdödik az allampolgaré. Mert bizony van az ällamnak is….. csak ez a hatär nem egyertelmü.

  44. 45. Curix

    meddig tart a felelősség? Nem tudom, ez tényleg nagyon nehéz kérdés. Talán amig nem destruktiv, és nem destabilizáló, addig nem kell közvetelenül beavatkozni. De a devizahiteleknél értelmes amber azonnal látta hova vezethet – erre jó példa Ausztria, ahol be is tiltották.

    46. Tibor bá’

    kicsit elszaladt veled a ló. Az oktatással kapcsolatban egyetértek, én is sokáig hiányoltam, és ha visszaemlékszel hangot adtam a véleményemnek, hogy ez egyáltalán nem véletlenül van igy az egész világon.
    Viszont amit az egyén felelősségéről irtál, az nem teljesen igaz. Az egyén lehetőségei gyakran korlátozottak, a nagy cégekkel szemben gyakorlatilag tehetetlen, főleg ha még kartelleznek is. Egy bizonyos szinten igenis védeni kell az egyén érdekeit.
    A teljes kapitalizmus nem működik, ez minden értelmes ember látja. Alapja a tőke, a pénz, és a nyereség, amit csak pénzben tud kifejezni.
    Mennyibe kerül egy korty levegő? És a fuldoklónak?
    Ha mondjuk felborul egy tartálykocsi 30ezer liter gázolajjal, ami mind kiömlik a földre és a földbe, hogyan jelenik meg ez a gazdaságban? Pozitivan, hiszen óriási összegbe kerül a kárelháritás, ez pedig jól megpörgeti a gazdaságot. Az nem számit, hogy nettó és jóvátehetetlen kár keletkezett a környezetben, mert a földet kiássák, elszállitják, esetleg egy részét elégetik. Ez mind veszteség, mert a valóságban sosem gyűjtik össze az összes kiömlött gázolajat, a szennyezett termőföldet csak átszállitják máshova, az esetleges égetéssel pedig a termőtalaj nem termő lesz majd, hanem csak élettelen rög, amit rekultiválni kell.
    És ha ez ellen valaki felemeli a szavát, hülyének nézik ma. Vagy a Te általad gyakran idézett klimaváltozás, más néven nevezhetjük kollektiv öngyilkosságnak is. Mégis, bár mindenki tudja mivel jár, mindenki azt mondja, én még ezt megcsinálom, majd ha a többiek is leállnak, én is le fogok. De aki elkezdi, az meg gazdasági öngyilkosságot követ el, és a kör bezárul.

    Szép dolog az egyén felelős döntésének lehetősége, de a gyakorlatban nem működik tömegek esetében. Alaptétel, hogy egy ember lehet okos, a tömeg soha. Amig ez igy lesz, addig szükség lesz/lenne az állam védelmi szerepére is.

  45. 47 – Curix:
    Ez egy csúszós terület, ha a valóságot kell keresni. Az államnak valóban van szerepe a szabályozásban, de úgy, hogy az egyént az ne sértse. Az élelmiszerbe a szar bepakolásának a kikerülését nem lehet elvárni az egyéntől, ami különben egy szándékos átverés. A bankoktól nem volt kötelező a CHF felvétel, lehetett kapni hitelt HUF alapon is. Az egyén dönthetett. Majd mindenkinek az volt a véleménye, hogy a HUF hitel kamata sokkal magasabb, és itt meg is állt az okoskodás. Az nem jutott eszébe, hogy MIÉRT? Az ALDI-ban lehet kapni felvágottat féláron. Miért? Mert a szavatossága holnap, lejkár. Nem vihetem vissza 3 nap múlva azzal, hogy „furcsa íze van”. Az nap este meg kell ennem. Addig ne tessék felvenni a hitelt, amíg nem derül ki, hogy miért van a nagy kamat különbség. A valóság az, hogy ez is a rendszerváltás ára. Hiánygazdaságban éltünk. Ha valami kedvező volt, például jött banán a zöldségeshez, azonnal kellett venni belőle, mert elfogy és hetekig nem lesz. Lehet felvenni hitelt CHF-ben? Gyorsan, gyorsan, mert lehet, hogy holnap már nem lehet. Nincs idő érdeklődni, utána járni. Bármit aláír az állampolgár, csak adják már azt a pénzt! És aztán itt van az emberi felelőtlenség. A hitelkártya is. Kifejezetten hátrányos, mégis rengetegen élnek a lehetőséggel, és beleesnek a 30-40 százalékos büntető kamatba a határidő nem betartásával. Na ez kinek a hibája? Az államé? Tiltsák be a hitelkártyát? Persze, hogy csúszós terület. A hitelkártyákat azért bocsátják ki, mert ismerik az emberi természetet, és előre tudják, hogy jól fognak járni a hanyag emberek miatt. Most jön a morális probléma. Ha előre tudom, hogy a kuncsaft rosszul fog dönteni, de különben a döntése tökéletesen szabad, semmi nem kényszeríti rá, akkor erkölcstelen vagyok? Saját esetem: Valamikor igen aktív amatőr fotós voltam. Három fényképezőgépem is volt. Az egyik keveset használt gépet el akartam adni. Az gépnek volt egy nem levehető alaplencséje, valamint két, az alaplencsére rácsavarozható széles látószögűre és teleobjektívre változtató kiegészítő lencséje. A gépet az egyik barátom megvette, majd a hátam mögött azt híresztelte rólam, hogy átvertem. Miért? Mert ellentétben a zoom megoldással, ez a le-fel tekergetés kényelmetlen volt. Persze ezzel a ténnyel tökéletesen tisztában volt a vétel előtt, de nem érdekelte, mert esetleg a gépet megveszi valaki más előtte. Kellett volna mondanom? Figyelj! Eladó, de kényelmetlen a használata.

  46. 46. Tibor bá’

    „Még, hogy az állam feladata vigyázni, hogy a szabad akarattal rendelkező állampolgárok ne legyenek hülyék. ”

    Pedig de…
    Végülis a környező országok megtették…
    Ezek szerint csak Gyurcsányék jártak el jól, hogy ők nem?

    Már írtam, hogy itt nem csupán szívjóságról van szó, mert ha az állam hagyja hogy a polgárai túl hülyén adósodjanak el, akkor összeomlik a gazdaság annak minden problémájával együtt. Már ha a politikai elit az ország gazdaságát tartja szem előtt és nem a külföldi bankok hasznát.
    Mert ugye nem mindegy, hogy a polgár fizetése a gazdaságot pörgeti, vagy rögtön megy a külföldi bankoknak…

  47. 50:
    Én nem tartom helyesnek, hogy más emberek felelőtlenségéből származó károkat a kormány rendezze az általam (is) fizetett adókból. Hogy más országokban mi van, az nem érdekel. Nyilván az ottani kormányok azért mentették meg a adósokat, mert nekik az politikailag megérte. Valószínűleg itt is megérte volna, mert sok volt az adós (pillanatnyilag 5 millió adós van az országban) és a nem adósok nagy részét nem érdekli (nem is érti) mire költ az állam. Talán az volt az ok, hogy ezt a pénzt is inkább ellopták. 😀

  48. nem az állampolgárokat kell eltiltani a devizahitel felvételétől, hanem a bankokat a devizahitel eladásától!

  49. „Ezek szerint csak Gyurcsányék jártak el jól, hogy ők nem?”

    Attila fejezd mar abba ezt a gyurcsänyozast, mert baromi unalmas es nem vezet sehova.
    Jelenleg pont ugyan az törtenik, mint gyurcsany alatt es Orban meg sem tesz semmit.
    Mindenki tudja hogy par even belül a forintkamatok felmennek es megis a valtozo kamatu hitelek a nepszerüek. 10 ev mulva akkor Orbanozni fogsz? Vagy csak szimplan elfogult vagy?

  50. 49. Tibor bá’

    mint emlitettem már, nincs mindenben igazad.

    Hitelkártya – rühellem, és a ma már teljesen megszokott túlmeritést is letiltattam a számlámon. Mégis rá voltam kényszerülve hogy kiváltsam, mert egyszerűen nem tudtam semmilyen más módszerrel repülőjegyet venni, vagyishogy kifizetni! Persze lehet hogy odamehettem volna az indulás napján a légitársaság termináljához, és fizethettem volna készpénzzel, vag debet kártyával, de ma már ez nem is olyan biztos. Az viszont biztos, hogy nem repültem volna el akkor és oda , ahova szerettem volna.
    Arról nem is beszélve, hogy a vizumigényléshez fel kellett mutatnom a repülőjegyet előre.

    Tehát a csavar ott van, hogy belekényszeritenek ebbe olyanokat is, akiknek ez másképp eszükbe sem jutna. Az emberi természetre, valamint a nagy számok törvényére épitve innentől nyert ügyük van.

  51. 54:
    Szerintem összekevered a hitelkártyát a bankkártyával. Remélem nem állítod azt, hogy bankkártyával nem lehet repülőjegyet venni.

    Ezt írja a Wiki, amivel tökéletesen egyetértek (kivéve az utolsó mondatot): Hitelkártyáknak magas a teljes hiteldíjmutatója, viszont ezek a költségek csak akkor jelentkeznek, ha a türelmi időszak alatt nem fizetjük meg a teljes adósságunkat. Tartós fenntartása erősítheti a könnyelmű életmódra törekvést az igénybe vevőben; gyenge jellemű egyéneket eladósodásba kergethet (kiemelés tőlem). Tudatos használat esetén azonban tovább erősítheti az egyén pénzügyi tudatosságát, és ismereteit.

  52. 55. Tibor bá’

    légyszi ne nézz már ennyire hülyének. Én leirtam neked egy konkrét példát ami 2014-ben volt, egy saját tapasztalatot, amit nem hallomásból tudok, és te a wikipédiát húzod elő?

  53. 56. Curix

    a gúny és a görbe tükör mindig garantálja a sikert. Ha valaki ellen nem tudsz érvelni, tedd nevetségessé – alaptaktika 😉

    Talán a kérdés az, minek köszönhető hogy Magyarországon több a medve mint a migráns?

  54. „Talán a kérdés az, minek köszönhető hogy Magyarországon több a medve mint a migráns?”

    Akkor nem ertetted meg a lenyeget….

  55. 51. Tibor bá’

    „Én nem tartom helyesnek, hogy más emberek felelőtlenségéből származó károkat a kormány rendezze az általam (is) fizetett adókból.”

    Elég rövidtávú gondolkodás… Tudjam be a korodnak?

    Ha többszázezres tömegek hosszútávon külföldi bankoknak hordják a fizetésüket, segélyüket, a piac, a fodrász, a kiskereskedő meg az építőipar helyett, az hatalmas hiány a gazdaságnak…

    Az igaz, hogy a megelőzés, felvilágosítás többet ér a tűzoltásnál, és remélhetjük, hogy a magyarok tanultak a hibáikból, nagyobb része jobban érti a csíziót, mint 10 évvel ezelőtt…

  56. sleeper & Attila!
    Tapasztalataim szerint, ha valaki nem tudja megvédeni álláspontját, akkor előáll az életkorommal. És akkor ezt úgy veszem, hogy ragaszkodsz az állításodhoz bankkártyával nem lehet repülőjegyért fizetni. Részemről „no comment.”

  57. 53. Curix

    „Jelenleg pont ugyan az törtenik, mint gyurcsany alatt es Orban meg sem tesz semmit.”

    Nem egészen.
    Most a gazdaság felszállóágban van, a GDP pozitív, és ezt az IMF-től a hitelminősítőkig mindenki elismeri… A „felvilágosítás” azt hiszem, megtörtént, nincs ember, aki ne hallott volna a devizahitelesekről.
    Továbbá a hitelfelvételek sokkal ellenőrzöttebbek, csupasz fenékre nincs, csak ha van háttér…
    Gyurcsány hibája az, hogy HAZUDOTT a gazdaságot illetően őrült költségvetési hiányok és negatív (-6%) GDP növekedés közben ahelyett, hogy figyelmeztette volna az embereket a fenyegető válságra… Azt mondta, hogy a válság minket el fog kerülni… És ő volt az aki leginkább tudta, hogy ez hazugság, mert ő hamisította a számokat a magyaroknak is meg Brüsszelnek is… Még azt is elintézte 2006-ban, hogy a gazdaság eredményei ne legyenek publikálva a választások előtt…

    Gyurcsány a hitelezésből próbálta a jólét látszatát fenntartani állmi és családi szinten egyaránt, amiből annyit profitált, hogy még 4 évig lökdöshette tovább lefelé a lejtőn az országot… Mert abban ugye egyetérthetünk, hogy 2004 és 2010 között az ország jelentősen megroggyant… (nem csináltunk semmit… hazudtunk)

    És… igen… Ameddig nem lesz teljesen felszámolva az összes kár, amit anyagilag és lelkileg okozott, addig teljesen jogos Gyurcsány bűneinek felemlegetése… Ugyanis 8 év rombolását nem biztos hogy 8 év építéssel rendbe lehet hozni…
    Az embereket muszáj időnként emlékeztetni arra, hogy mi várható, ha ballib kormányra szavaznak.

  58. 61. Tibor bá’

    „Tapasztalataim szerint, ha valaki nem tudja megvédeni álláspontját…”

    Az álláspontom védelme a korodra való utalás után következik.
    Ha ezzel megbántottalak, akkor bocsánatot kérek, nem az volt a célom.
    De hát az ember kora, kultúrája, szexuális irányultsága, iskolázottsága, stb jó eséllyel befolyásolja álláspontját… Nem ?
    De valami azt súgja, hogy a korodra való utalás elég jó kifogás az álláspontom védelmének figyelmen kívül hagyására… (esetleg én vagyok túl gonosz?)

  59. 63 – Attila:
    Egyetértek azzal, hogy egy ember véleményét (többek között) az életkora is meghatározza, illetve befolyásolja. Ezért a véleményedért, vagy erre való hivatkozásért nem kell bocsánatot kérned, de ettől függetlenül megállja a helyét a megjegyzésem. Ugyanis ezzel a megjegyzéssel „észre kívántam téríteni” a hozzászólásaim olvasóit, hogy ne nyugtassák meg magukat, hogy ez egy vén fasz vélemény, nem érdemes elgondolkozni rajta. Hanem, igenis gondolkodjanak el rajta. Elsősorban te, mert mélyen ülő véleményeidnek alapja (az én feltételezésem szerint) egy fiatalkori, igen nyomós befolyásolás, amin képtelen vagy felülkerekedni. Ebben a cipőben járásban nem vagy egyedül. Egy kis magadra erőszakolt objektivitással ki tudnál belőle lábalni.

  60. 61. Tibor bá’

    az általam életkorodra tett megjegyzés egy kis szurkapiszka volt, amit a helyzetből és a témából adódott, és úgy láttam vetted a lapot.

    Most meg viszont arra kényszerülök, hogy újra elgondolkodjak rajta, mivel a wikipédiával példálózol, mint egy tizenéves, akinek semmi élettapasztalata nincs 🙁

    Adott időben, adott légitársaságnál elővételben fél évvel előre megrendeltem a jegyem, és nem tudtam a sima bankkártyámmal fizetni még úgy sem, hogy minden másra azt használom internetes fizetéskor – különböző típusú fizetésekkor is. Emiatt, és csak emiatt, kénytelen voltam kiváltani egy hagyományos (nyugati típusú, na nem teljesen, mert ez már elektronikus is, de hagyományosként is használható) HITELkártyát, aminek pocsék a védelme, könnyen megszabadítanak a pénzedtől, ha óvatlan vagy, ám a híres Nyugaton ez még ma is annyira elterjedt, hogy egy hitelkártya hiperkönnyűvé teszi az életed (különböző foglalások, bérlések, stb.), míg hiánya minimum érezhető.

    A lényeg, hogy azt állítod, hogy hazudok.

    Én ezt elnézem Neked, mert betudom sima értelmezési problémának. Ez a mondatod ékesen bizonyítja:
    „… És akkor ezt úgy veszem, hogy ragaszkodsz az állításodhoz bankkártyával nem lehet repülőjegyért fizetni. …”

    ez olyan mintha azt mondtam volna, hogy vezettem egy mostani piros Fiat 500-at, amit a kéthengeres, 900 köbcentis motorral szereltek, és nem tudtam előzni vele az országúton – erre Te kijelentenéd, hogy szerintem PIROS autóval lehetetlen előzni az országúton, holott te a saját szemeddel láttál egy PIROS autót, ami egyszerre két kamiont is meg tudott előzni. Ezzel túl is tárgyaltuk a dolgot.

  61. 64. Tibor bá’

    „mert mélyen ülő véleményeidnek alapja (az én feltételezésem szerint) egy fiatalkori, igen nyomós befolyásolás, amin képtelen vagy felülkerekedni.”

    Valahogy nem tudom felfogni, hogy milyen fiatalkori befolyásolás eredménye lehet az a vélemény, hogy egy ország gazdaságának jobb, ha a polgárok jelentős tömege vásárlásra és szolgáltatások igénybevételére költik a keresetüket vagy segélyüket és nem külföldi bankokba hordják…

    A dolognak az a része lehet egyfajta szociális érzékenység, ami nálunk valóban családi hagyomány, hogy az államnak kötelessége megvédeni a polgárait a kifinomult pénzügyi machinációktól.

    Ez a vita közöttünk elég régi, amit én „aki hülye haljon meg” szindrómának nevezek…
    A „magasnál” alacsonyabb intelligencia szerintem nem büntetendő vagy kihasználandó bűn, hanem adottság, és ugyanolyan védelemre szorul, mint az öregek, a gyermekek vagy betegek.

  62. 66 – Attila:
    Nézzük csak! A gyerekek védelmet kapnak, mert ő kezükben van az egész társadalomnak a jövője. Vagyis mindenki érdekelt. A betegek és az öregek szintén védelmet kapnak szolidaritási alapon, meg aztán bárkik lehet beteg, öreg pedig mindenki lesz, ha megéri az a kort 😀 . Ez tehát egy kollektív biztosítás. Pont, és ezzel be is fejeződött, mert a természet törvénye szerint az élőlények versenyeznek egymással az „élve maradásért”. Társadalomba tömörülve ennek bizonyos határt szabnak logikus megfontolások. Nem lehet „akármit” csinálni. Ezekkel a keretekkel minden felnőtt ember tisztában van. A BTK meghatározza a csalás fogalmát, amit nem lehet túllépni. Ennyi! De a játékszabályokon kívül nekem ne papolj! Mindenki kihasználja a képességeit. A zongorista, az énekes, a légtornász, a sportoló, mert jó a hallása, a hangja, hajlékony, magas növésű, stb. És akkor jössz te, aki kijelenti, hogy micsoda disznóság, ha valakik kihasználja, hogy az átlagnál értelmesebb. LÓFASZT mama! (hogy kedvencedet idézzem 😀 ) A természetben mindenki védekezik. Az egyik tüskéket növeszt, hogy ne lehessen könnyedén megtámadni. A másik büdös, hogy elkerüljék. A harmadik megtanul gyorsan futni, hogy ne lehessen utolérni. stb. A kevésbé intelligens ne várja, hogy pátyolgassa az állam, vagy bárkik más, hanem keressen tanácsot és ha kell fizessen érte. IGEN, fizessen érte, mert nem csak a fizikai munkának van ára, a szelleminek is van. Íme az én tapasztalatom.
    A 60-as években egy társbérletben laktam, ahol az egyik lefolyó eldugult. A munkahelyi TMK vezetőt megkértem, hogy jöjjön ki hozzánk és tegye helyre a dolgokat. Ki is jött, hozott magával munkahelyi szerszámot és anyagot, rendbe hozta, majd kért tőlem 500 forintot. Három hónappal később jött hozzám ugyanez a pasi, mert galambot tenyésztett és Kanadából kapott egy galambtenyésztési brossurát. Kérte, hogy fordítsam le magyarra. Lefordítottam, legépeltem és átadtam. Mondtam neki, hogy oldalanként 22 Ft. (ez volt az OFFI hivatalos tarifája akkor), 20 oldal, egyenlő 440 forinttal. Fel volt háborodva, mert „ez csak fordítás, ez neked nem munka.” A prolinak, a parasztnak csak az a munka, amit ő csinál. Az értelmiségi munka az SZAR. Ahogy ti ezt gondoljátok!
    Már itt is volt, nem is egy, aki pofámba vágta, hogy ez nekem szórakozás, esze ágában sincs adakozni, ami természetesen nem kötelező, de maradjon csendben.

  63. 65 – sleeper:
    A Wikipédia ragyogóan megfogalmaz dolgokat. Ezt általánosságban tagadni hülyeség. A konkrét idézetet tagadni szintén az. Nem állítom, hogy szarok az élettapasztalatodra, mert nincs rá okom. De neked eszedbe juthatna, hogy ne az emlékezetedre hivatkozz, hanem állj elő valami konkrét bizonyítékkal, hogy nem hagytak bankkártyával fizetni.

  64. 67. Tibor bá’

    „A kevésbé intelligens ne várja, hogy pátyolgassa az állam, ”

    Következetesen elsiklasz a lényeg felett…
    Itt két dolog esik egybe: Az állam érdeke, hogy a polgárok a gazdaságba forgassák vissza pénzüket, és ne külföldi bankokat hizlaljanak, a másik pedig hogy erkölcsileg pozitív dolog, hogy védik az elesettebbeket. Te pedig folyamatosan az erkölcsi oldalt kritizálod, amivel én nem értek egyet.

    Mivel bebizonyosodott, hogy a társadalom minden korlát nélküli eladósítása nagyon rövid távon lehet hasznos, de már középtávon is gazdasági katasztrófához vezet, teljesen logikus, hogy egy kormány igyekszik megakadályozni, ahog azt az osztrák, a lengyel és a cseh kormányok is tették és teszi most már a magyar is.

    Ahogy a homokosok, fogyatékosok, etnikai kissebbségek, stb. védelme a baloldalon politikai tőkét jelentett pár évtizeden keresztül, úgy a szerényebb intelligenciájúak védelme lehet politikai stratégia része a jobboldalon.
    Ugyanúgy, ahogy emberileg nem lehet elitélni a homokosok, fogyatékosok és más kissebségek védelmét (egy bizonyos határig) úgy a szerényebb intelligenciájúak védelme is teljesen jogos.

    Az erkölcs pont azért lett kiatálva, hogy valamilyen szinten korlátozza a szerények kihasználását az áldottabb képességűek által.
    Nem véletlen, hogy mióta az erkölcs szitokszó lett a vezető liberális körökben, azóta nőtt meg a különbség a szegények és a gazdagok között.

    A magam részéről nem hiszek az egyenlőségben, de a határtalan egyenlőtlenséget is elutasítom.

  65. 69 – Attila:
    Te pedig folyamatosan félrebeszélsz. Nem arról van szó, hogy mi az állam érdeke (bár ezzel se értek egyet), hanem arról, hogy (gazdasági) mankót kell-e adni annak a hona alá, aki kevésbé intelligens, illetve tudatlan. NEM. Gyerekkorban, ifjú korban tessék tanulni, ne csavarogni. Vagy, ha igen, akkor segítsen meg az állam engem is, amennyiben egy hazardírozás után pofára esek. Persze nem fog, mert mindenki fel lenne háborodva. Ha más országban megtették, nyilván ott több hasznot hoz a politikának, mint kárt, de ettől még nem helyes. — Helyeselném viszont az amerikai rendszert. Aki nem tud tovább fizetni, az szépen kiköltözik maga, és jó napot. Nem viszi magával az adósságát. Erre lehetne törvényt hozni.

  66. 70. Tibor bá’

    „Nem arról van szó, hogy mi az állam érdeke (bár ezzel se értek egyet),”

    De, pontosan arról.
    Ha az ország gazdasága megsínyli a tömegek eladósódását, akkor a kormány kötelessége beavatkozni.

    „Gyerekkorban, ifjú korban tessék tanulni, ne csavarogni.”

    Te is tudod, hogy nem így van.
    Az intelligenciát nem lehet tanulni.
    Van aki már a százalék számításnál kiesik és van aki az integrálnál adja fel…
    Én valahol a számelméleti permutációcsoportoknál dobtam le az ékszíjat…
    De ez régen volt, és azóta sokat hülyültem.

    De azt látom, hogy a világ úgy van berendezve, hogy az átlag ne tudja követni, akkor se ha dagadtra ülte a seggét fiatal korában a tanulással.
    És ehhez a közgazdasági tudományon kívül még ott van a pszichoanalízis minden eszköze, aminek még a műveltebbek se nagyon tudnak ellenállni.

    A legrosszabbnak pedig azt tartom, hogy a rendszer haszonélvezői még hibáztatják is a kárvallottakat, akiket valóban csak nyírni való birkának tartanak.

  67. 70. Tibor bá’

    „Aki nem tud tovább fizetni, az szépen kiköltözik maga, és jó napot. Nem viszi magával az adósságát. Erre lehetne törvényt hozni.”

    Ezzel én is egyetértenék…
    De feltehetőleg ugyanazok a körök nem engedik, akik megtorpedózták azt, hogy a devizahiteleket az eredeti feltételekkel lehessen visszafizetni.
    Orbán az utolsó pillanatig kitartott mellette, aztán hirtelen „megrendült” a forint, aztán lett valami kompromisszum.
    Néha azért érdemes elgondolkodni Orbán fikázása közben, hogy valójában mekkora mozgástere van…
    Látod… Amikor hozzányúlt az alkotmánybírák nyugdíjkorhatárához, már küldték a B52-eseket…. Próbálja törvényes keretbe préselni a CEU-t, blokád alá akarják vonni az országot. És ezek még nem is közvetlen pénzügyi akciók.
    Az amerikai elsétálási rendszerrel együtt járna az, hogy a bankoknak le kellene nyelnie egy csomó veszteséget…
    Az európai bankoknak meg nem fűlik ehhez a foguk.

    Ez akkor lehetne megint téma, ha a bankok túlnyomó része magyar kezekben lenne, és az állam adna nekik valamilyen garanciát…
    De ez neked már megint nem tetszene…

  68. 72 – Attila:
    Mi egymástól eltérőn látjuk a világot. Csak két topik:
    1) Orbán igen bátran megadóztatta a bankokat. De a nyereséget nem fordította a devizások megsegítésére. Ez lett volna a helyes megoldás. Helyette lenyelte ő. Hogyan? Úgy hogy berakta azon vállalkozások elmaradt adója helyére, akik adó fizetés helyett nyomták a pénzt a stadionokba.
    2) Sehova nem küldtek B52-es bombázókat. Orbán azt tesz, amit akar. Brüsszel tovább nyomja a stegót, pedig ez tartja életben. Ezt lopják el a haverok, akik fedezik a szélhámoskodását.

  69. 72.
    „Orbán az utolsó pillanatig kitartott mellette, aztán hirtelen “megrendült” a forint, aztán lett valami kompromisszum.”
    Mielőtt a hitelek forintosítása megtörtént a Bank Szövetség egyik magasabb beosztású dolgozójával jártam lovagolni. Az egész folyamatot elmondta, hogyan fog történni a hitel átváltás, hogyan terítik szét az egész társadalomra. Ez az átkonvertálás előtt 2 (kettő) évvel egy erdei túrán történt. Ma is borzongok ha rá gondolok.
    Itt a „fiúk” nagy gondolkodók tudnak években, stratégiákban gondolkodni, nagy játékosok ki is sz.patják az egész országot.

  70. 73. Tibor bá’

    „De a nyereséget nem fordította a devizások megsegítésére.”

    De igen…
    A devizások nagyrészét kihúzta a pácból, csak a „menthetetlenek”-nek nem jutott…

    „Orbán azt tesz, amit akar. ”

    Ezt te se hiszed komolyan…
    Millió törvénynek és ellentmondásos nemzetközi elvárásoknak kell megfelenie NAGYON szűkös forrásokkal.
    Mostanában bővült a mozgástere, és igyekszik ki is használni.

    „Brüsszel tovább nyomja a stegót, pedig ez tartja életben. Ezt lopják el a haverok, akik fedezik a szélhámoskodását. ”

    Ez is ezerszer cáfolt szánalmas mantra.
    A brüsszeli EU-s biztos mondta, hogy 10 EU-s euróból 9 a németeknél köt ki…
    Az nem más, mint egy rosszul álcázott fügefalevél, hogy a multikba tolják a pénzt, és „segítségnek” álcázzák.

    Orbánék pénze a gazdaság helyreállításból, kifehérítéséből, az adók hatékony beszedéséből, az MNB állami kézbe vevéséből és a kamatok leszállításából van…
    EBBől újították fel jóformán az összes vidéki kórházat, adták a CSOK-or, emelték a fizetéseket az egyész spektrumban…
    Persze… Jut belőle a magyar tőkésosztály létrehozásására is…
    És ezért veszi sípolva a levegőt a ballib társaság…
    De hát kapitalitalista rendszerben saját tőkésosztály nélkül csak gyarmat lehetünk, ami a ballib elitnek tökéletesen megfelelt.

  71. 75.
    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_magyarok_ezt_mar_nem_eszik_meg_interju_jaksity_gyorggyel.657100.html
    – Az uniós pénzek nagyon fontosak, de nem szabad ezeknél leragadni. A válság utáni fellendülésben az uniós tagság összességében sokat segített. Magyarország 2004 óta EU-tag, azóta kézzelfoghatóvá vált, hogy messze többről van szó, mint az uniós pénzekről. A világ gazdaságilag legnagyobb integrációjához csatlakoztunk, ez a jogharmonizációban, a külkereskedelemben a tőkebefektetéseknél is komoly fejlődést eredményezett. Csakhogy rövid távra „ellőttük a patronokat”, és hosszú távon nem használtuk ki az EU-tagság és az uniós források adta előnyöket. Innen nézve elszomorító a helyzet.

    – Mit kellett volna máshogy tenni?

    – Történelmi lehetőségünk lett volna a teljes energiakorszerűsítésre, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére, az intézményrendszer modernizálására, valós, hosszú távú fejlődést eredményező nagyberuházásokra, modernizációra. A versenyképességi rangsorokból egyébként világosan kiderül, hogy ebben nem sok dolog történt.

    – Bár az egyik legfontosabb, a WEF-es (World Economic Forum) versenyképességi rangsorban visszaestünk, a módszertant és az eredményeket sokan kritizálják, ezt mennyire tartja megalapozottnak?

    – A különböző rangsorokkal lehet és kell is vitatkozni, de több olyan lista van, amely szerint visszaestünk, ami nem véletlen. A gazdasági növekedésünk sem párját ritkító a régióban, jó esetben stagnáltunk, de inkább visszaestünk a kelet-közép-európai versenytársainkhoz, de az EU sok más tagállamához képest is. Nézhetjük onnan is, amiről senki sem beszél, pedig egy szerkezetileg ennyire nyitott gazdaságban nagyon fontos, hogy a dollárban mért GDP hogyan alakult. A legfrissebb éves adat 2016-os, ez alapján 21 százalékkal voltunk a 2008-as szint alatt, ezzel szemben az EU csak 15 százalékos csökkenést produkált. Azaz már rövid távon is nőtt a lemaradás, úgy hogy közben, ha a hosszú távú építkezés és fejlődés szemszögéből nézzük a válság óta eltelt időszakot, akkor lényegében elpocsékoltunk egy történelmileg ritkán adódó lehetőséget,
    Még néhány adat: (csak emlékezetből, ha érdekel ksh.hu)
    egészségügyből évente több száz milliárd Ft kivonás
    oktatás ugyanaz
    államadósság folyamatos növekedése. még a GDP arány se csökken max stagnál
    letelepedési kölcsönök kb 800 milliárd/év aminek RT haverjai azonnal a 30%-át sikerdíjként lenyúlják. 5 év és kamatostul vissza jár ezt is a társadalom fogja kinyögni
    EU-s támogatások.
    A fentiek éves szinten 6-7 ezer milliárd ft. Ennek a fele sem látszik a gazdaságban.

    CsOK, még nem volt szerencsém olyan emberrel beszélni aki csak CSOK-ot kapott és nem kötelezték volna mellé hitelfelvételre. Amúgy semmit nem ér mert egyik ok ez volt ami miatt szálltak el az árak az ingyen pénz azonnal megjelent az árképzésben.

    Egyenlőre ennyi.

  72. …”letelepedési kölcsönök kb 800 milliárd/év aminek RT haverjai azonnal a 30%-át sikerdíjként lenyúlják. 5 év és kamatostul vissza jár ezt is a társadalom fogja kinyögni…”
    Már többször kértelek benneteket, hogy jönne közületek valami jólélek és megmagyarázná két elemit végzett szegény fejemnek ezt a letelepedési ceremóniát, azaz a mögötte levő rációt.
    Azt már nem is kérdem mi ráció alapján árul egy ország bárki idegennek letelepedést, de legyen.
    De ha már árulgattok valamit, akkor istenem, miért ilyes visszafizetős alapon?!
    Ezen logika szerint ha én beengedek egy idegent a lakásomba-vagyis bérbeadom, azaz tartózkodási jogot biztositok neki -akkor egy bizonyos meghatározott idő után VISSZAFIZETEM neki a bérleti dijat, méghozzá kamatostól????
    Vagy csak szimplán én vagyok hülye?

  73. 77 . bálina:
    Nem Bálint, nem vagy hülye. Mi vagyunk, hogy egy ilyen bandának harmadszor szavaztunk meg kétharmadot. Persze az még kérdés, hogy a nyugati vezetők miért dolgoznak alá, beleértve a tieteket is? Miért jó az, ha Európa közepén egy diktátor pöffeszkedik, akinek segítségével 20.000 potenciális bűnöző átjuthat a határokon.

  74. Tibor bá
    „kérdés, hogy a nyugati vezetők miért dolgoznak alá.”
    Miért? Nem kérdés. Fordítva van ez az aládolgozás! Hosszutávú jól felfogott érdekből folyik ez a szálláscsinálás nyilvánvaló ma már, hogy a globális elit jóváhagyásával és érdekében – amit ráadásul az EU-ban fellelhető legjobban adóztatott és legolcsóbb benszülöttekkel fizettetnek. És megy az üzlet tkp. nyíltan megmondta: „ne azt nézzétek mit dumálok, hanem mit teszek!”. Persze mondhatta, ki látja mit tesz a zárt ajtók mögött? Ha me be is kerül (a bizniszbe) pár ezer (jól nyilvántartott bűnöző), azok meg lesznek regulázva mint Simicska…

  75. 78.Tibor bá
    …”? Miért jó az, ha Európa közepén egy diktátor pöffeszkedik, akinek segítségével 20.000 potenciális bűnöző átjuthat a határokon…”
    Na dehát ennyire nyiltan, tibor bá, ennyire nyiltan?
    Megértem, hogy egy politikus lop, de ennyire nyiltan?Ha már a tolvajok sem szégyenlik magukat , mint illett volt anno a régi szép időkben, akkor vége a világnak.
    Annakidején, valamikor 1907-ben , egy újsághir adta tudtul, hogy szegény B.G. valami egylet pénztárnoka a Dunába ölte magát szégyenében , mert a rováncsolás alakalmával nem tudott elszámolni 3 korona 20 filérrel.
    Ma? A tolvajlással gyanusitott politikusféreg belekacsint a kamerába!
    Szép új világ.

  76. „CsOK, még nem volt szerencsém olyan emberrel beszélni aki csak CSOK-ot kapott és nem kötelezték volna mellé hitelfelvételre. Amúgy semmit nem ér mert egyik ok ez volt ami miatt szálltak el az árak az ingyen pénz azonnal megjelent az árképzésben.”

    Kötelezték?? Ez jó. Mondjuk inkább úgy, hogy nem találkoztál még olyan emberrel, aki a CSOK mellé tudta volna tenni a hiányzó sok millát zsebből és akkor már közelebb járunk az igazsághoz.
    Egyébként pedig mondjuk a 3 gyerekes CSOK -hoz tartozó fix 3% forint alapon van olyan jó ajánlat, hogy akkor is elgondolkodjon az ember, ha a zsebében van az a pénz, mert nagy valószínűséggel a 20-25 év alatt nagyobb hozamot ki tud hozni.

    Igen az árak elszálltak. Folyamatosan emelkednek továbbra is. Mi számítottunk erre és a tavaly áprilisi alapásástól eljutottunk oda, hogy a karácsonyt már a lakásban töltöttük. Természetesen nem generálos volt a ház. Hajtós volt, de milliókat spóroltunk a gyorsasággal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük