(2351) Szajha média

Tibor bá’ online

 

A magyarországi szajha média hűségesen kiszolgálja az amerikai érdekeket. Donald Trump amerikai elnök propaganda körúton van Délkelet Ázsiában, mert szokás szerint másokkal akarják elvégeztetni a piszkos munkát. Megy a szöveg, az észak koreai kommunista rezsim az egész világot veszélyezteti. NEM. Észak Korea még Amerikát se veszélyezteti. Pusztán azért fejleszti atomfegyvereit, hogy Amerikát visszatartsa az ország lerohanásától, amit Washington néhányszor már bejelentett, más országoknál pedig meg is tett.

És mi az, hogy „kommunista rezsim”? Még soha, sehol nem olvastam, hogy „Donald Trump a kapitalista rezsim elnöke”, de még azt sem, hogy „a kommunista Kína” legfeljebb a „kínai népköztársaság” ahogy magukat nevezik. Miért? Mert szükség van Kínára! Majd, ha nem lesz rá szükség, akkor ők is kommunista rezsim lesznek.

A szajha média valahonnan pontos utasításokat kap, de nem csak politikait. Észrevetted már, hogy Magyarországon a TV akár kormány pártiak, akár ellenzéki a mindennapi betevő hírekben legalább egyszer beleteszi: Figyelem a következő kép alkalmas a „nyugalom megzavarására”. Esetleg „megrázóak” . És akkor a TV néző csak pacákat lát. Vagy, a következő képek annyira borzalmasak, hogy nem mutathatjuk őket. És természetesen nem látunk semmit. MIÉRT? Mert valahol „fenn” elhatározták, hogy az európai fehér embert meg kell tanítani az életveszélyes finomkodásra. Olyanná kell tenni, aki magát még a saját árnyékától se tudja megvédeni.

Ide tartozik, ugyanezt a célt szolgálja, hogy mindenkinek, mindent „fel kell dolgozni” természetesen „szakember” (értsd: pszichológus) segítségével. Apa belefordult az árokba és meghalt. Ezt a 6 éves Józsika nehezen tudja feldolgozni. Minden bizonnyal pszichológusra lesz szüksége. Főleg, ha ezt hallja a riporter nénitől. A Közel Keleten millió számra vannak olyan gyerekek, akiknek meghalt, vagy meghaltak a szülei. Na, ezek hogy dolgozzák fel? Megsúgom, sehogy, de majd amikor idejönnek könnyebben fognak gyilkolni, mert nekik senki sem takarta ki a képeket. És az itteniek nem fogják tudni megvédeni magukat, mert az megzavarná a nyugalmat.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

90 gondolat erről: „(2351) Szajha média

  1. Tibor bá’! Teljesen igazad van, korrekt elemzés.
    Annyit fűznék még hozzá, hogy több videót láttam, ahogy az egészen kicsi (2-4Éves)
    muszlim gyerekeknek plüss bárányokon tanítják a torok átvágását, és mindezt művérrel imitálják is!
    A nagyobbak (8-9éves) már élesben csinálják az áldozati bárány, vagy kecske torkának átvágását, és kivéreztetését! A család pedig a háttérben sugárzó arccal szurkol neki.
    És ezek az emberek tömegével jönnek be Európába!
    Szerintetek az ilyen embereknek mennyi lelki terhet okoz egy ember torkának az átvágása? De ne is beszéljünk róla, mert ez a gondolat megzavarja a kényes nyugalmunkat… 🙂

  2. Gyermekkoromban én is vágtam át állatok – tyúk, liba, később disznó torkát, mégsem ölnék meg senkit csak úgy.

  3. 2-Jóskapista

    Gyermekkorodban gondolom neked azt is megtanították, hogy fontos a másik ember élete, tisztelete. Annak okát, hogy te „mégsem ölnél meg senkit csak úgy”, ebben keresd.

  4. 2. – Jóskapista:
    Gondold meg mit írsz és mikor, mert Soros bérenceket nem tűrök meg.

  5. 4 Tibor bá’

    Meglátásom szerint Jóskapista jól és pontosan fogalmazott, ugyanakkor Unicornis
    szavai zavarosak.
    Az élelmezési célú állatokat ki kell véreztetni, egyszerűen élelmiszer higiéniai okból.
    A húsban maradt vér romlandóvá teszi azt.
    Ezt kellő hozzáértéssel célszerű tenni, a minél gyorsabb és sikeresebb kivéreztetés miatt és az állat szenvedésének csökkentése miatt.

    Úgy látom, hogy Jóskapista az élelmezésről beszélt, Unicornis pedig ezt akarja összemosni valami horrorisztikus kegyetlenséggel.

  6. 5. – n/a:
    Úgy látom a hülyeség ragályos. Ha van isten, lesz alkalmad megérni, hogy a muszlimok téged kivéreztessenek.

  7. Ha a Sorosbérenc = hisztériamentes gondolkodás, akkor bevállalom a Sorosbérencezést. De hogy tovább hergeljem a kedélyeket, van iráni és pakisztáni mérnök kollégám is, sőt, szíriai kollégák is, de még nem véreztettek ki 🙂

    Bár, lehet jobban járnék, hiszen hamarosan itt a világvége, nem Tibor bá?

  8. 7 – Jóskapista:
    Az ökrök is hisztériamentesen mennek a vágóhídra, de ez nem jelenti azt, hogy érdemes őket követni.

  9. Hogyan képzelitek el az eu-muszlim és eu-tősgyökeres egymásnak feszülését? Csak „kis” adok kapok lesz rendszeresen vagy vmi polgárháború szerű ahol az eu rendőrség csinál rendet? Esetleg összeomlással fűszerezett p.háború ahol nem lesz rend egyhamar?

  10. Ezt én nem értem, bácsi. Ha valakinek ellenkező véleménye van, de azt logikusan le tudja írni és ráadásul egyszerűen, még számodra is érthetően fogalmaz, akkor rögtön hülyegyerek, idióta vagy „sorosbérenc”? Mi a fene van veled, bácsi? Kisebb pihenőt javaslok, átgondolván, hogy egy érdekes blogszekta vezetőjeként ostobaságokat akarsz köpködni a jövőben, vagy inkább folytatod azt a remek utat, amit eddig tettél a bloggal és kellemes írásokat tolsz elénk – bérencezés meg hülyézés nélkül. Csak úgy férfi módjára.

  11. Kedves n/a és Jóskapista!
    Én pl.: erre gondoltam:
    http://vigyazo.blog.hu/2015/08/24/isis-ovoda_igy_fejezi_le_egy_4_eves_kisfiu_a_plussmackojat
    És ez nem egyedi eset. kb. 10másodperc keresés alatt találtam. Tele van ilyesmivel az internet. Ha szerintetek ez teljesen normális, akkor én vagyok a hülye!
    Leszel te még a plüssmaci helyében….
    A szajha média pedig úgy jön ide, hogy megy az altatás, a megvezetés, hogy nincs itt semmi probléma…. Egészen az utolsó utáni pillanatig.

  12. 8-freetoaster szerintem nem muszlim/keresztény összecsapás lesz, hanem gazdag-szegény. Valószínűnek tartom, hogy a szegények fognak veszíteni, és egy gulágszerűségben fognak lakni, amire robotok vigyáznak majd. A gazdagok pedig majd saját irszágot fognak alapítani, ott, ahol a legélhetőbb lesz a bolygó.

    Mellesleg, a muszlimoknak nem a keresztények a fő ellenségei, hanem a zsidók, ezért is építtetett Orbán kerítést, hogy megvédje európa legnagyobb zsidó közösségét – szerintem.

  13. 10 – Tom Bobb:
    Ugye te most elköszöntél tőlünk abban a jó langyos, muszlim befogadó Hollandiában, és majd egymagadban elszórakozol, hová is fogsz jutni a lemészárlás után, a pokolba, avagy a mennyországba.

  14. Jóskapista !

    Szerintem is .
    Ha nem így lenne ,már rég elintézte volna valami oswald féleség ,
    vagy lezuhant volna a repülőgépe ,stb.

  15. 10- Unicornis: nem, nagyon nem normális amit látunk. A videó készítőjének az a célja, hogy hidd el az összes muszlimról, hogy ilyenek, hiszen nekik sem jó, ha Európába vándorolnak az embereik, és nem marad alattvaló/rabszolga. Sajnos ez egybeesik pont pár európai politikus érdekével is. Szerintem az EU országokban népszavazásokat kellene tartani, ki akar menekülteket befogadni és ki nem. Ahogy Soros is írja, a kvóta rendszer hülyeség.

    Tibor bá: olvastad a Soros tervet eredeti angolban?

  16. Biztos én nőttem fel rossz helyen, de nálunk az állavágás a felnőttek dolga, a gyerekek max. segítenek pucolni, válogatni, mosogatni.
    Sőt, mivel nem szeretjük az állatokat szenvedni látni, így én kisbaltával intézem a baromfikat, a nyulakat meg úgy fejbevágtam, hogy egyből vége is legyen, disznóknál meg a fejbelővés volt eddig is a kés előtt.
    Szóval a gyerekeket hagyni állatok torkát nyiszálni nem normális dolog, kérjük forduljanak agyturkászhoz.

  17. 15. Jóskapista

    „Szerintem az EU országokban népszavazásokat kellene tartani, ki akar menekülteket befogadni és ki nem…”

    Szerintem is…
    Aztán kiderülne, hogy senki se akarja őket.
    EZÉRT nem is merik őket megszavaztatni.

  18. 8. freeetoaster,

    Egyre növekvő káosz, véres merényletek, tömeggyilkosságok, ezek nyomán egyre növekvő gyűlölet az iszlámmal szemben, gyengülő állami szervek.
    Elszabadul a vallási gyűlölködés, pogromok, gyújtogatások, mecsetek, vallási épületek kifosztása és lerombolása.
    Akik nem tagadják meg a vallásukat és nem zabálnak mondjuk disznót, azokat kinyírják, de a kereszténység sem jár jobban.
    A muszlimok a toroknyiszálást gyakorolják, a nyugati világ fiataljai meg az iszonyatos pc játékokon az ellenfél fejének szétvágását macsetével, lepuffantását nagykaliberű fegyverrel. Menni fog a gyakorlatban is.

    Iszonyatos időszak jön és nem évtizedek múlva. Bármikor elkezdődhet. Valami komolyabb szikra kell már csak.

  19. Jóskapista és többiek

    Tibor bá’ védelmében. Ö azért leírta: „Gondold meg mit írsz és mikor, …”
    Érdekes játék ez, de én nem csinálnám.

  20. Mindenkinek!
    Ezt a honlapon naponta több mint ezren látogatják. Ide beírni felelősséget jelent különösen olyan életbevágó témában, mint a muszlim elözönlés. Ezt nem lehet, hülye, meggondolatlan véleményekkel elbagatellizálni. Aki nem értik, és mentegeti őket, annak egy kis magyarázat: A keresztény Újszövetségben például ez található. „Ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel” 10.000 keresztény közül vajon hányan tesznek így. Talán egy, de lesz ebből valakinek valami baja? A koránban megtalálható, hogy Allahnak tetsző cselekedet, ha megölsz egy gyaurt. 10.000 muszlim közül vajon hányan tesznek így? Talán egy, de szeretnéd, ha a szomszédod lenne?

  21. 20 Tibor bá’

    A bevándorlást (bezönlést, inváziót,…) nem lehet megállítani! Ezt már tudjuk.
    Eddig csak ijesztgetést olvastam, de megoldást senki sem mondja. Naná, mert nincs.
    Akkor miért ijesztgetsz?
    „…szeretnéd, ha a szomszédod lenne?”
    Az lesz, vagy ha nem akkor azért mert én nem leszek. Ez BIZTOS!

    Tud valaki használhatót mondani?
    Kézzelfoghatót, jól láthatóan hatékonyat, egyértelműt?

  22. 21. – n/a:
    Engem még férfinak neveltek. Én még azt tanultam, hogy az utolsó csepp vérig kell harcolni, ahogy tette ezt Dobó, Zrinyi, és a többiek. Most az eunuchoké a világ, akik önként lemondanak akár az életükről is. Deák Ferenc (a haza bölcse) azt mondta: amiről önként lemondasz, azt örökre elveszted, amiért harcolsz, az még a tiéd lehet.
    — Van megoldás: HARC, de ti ezt nem ismeritek. További jó belenyugvást!

  23. Alázatos Bálint rabszolgátok, a jövötökért,túlélésetekért, gyermekeitek sorsa miatt őszintén aggodó, az iszlámot igazán jól és közelről ismerő Bálint barátotok ugatásait se feledjétek, amelyet most Tibor bá csodás tömörséggel foglalt össze, idézem:
    — Van megoldás: HARC, de ti ezt nem ismeritek. További jó belenyugvást!”
    Igy igaz,szóról-szóra.

  24. 22 Tibor bá’

    Megkérdezem ismét:
    Tud valaki használhatót mondani?
    Kézzelfoghatót, jól láthatóan hatékonyat, egyértelműt?

    ” Van megoldás: HARC, de ti ezt nem ismeritek. További jó belenyugvást!”
    Ezt a szót „HARC” kifejthetnéd. Így nem tudom használni.
    Ki az a „ti”? Belenyugodott valaki? Ezután is bele akar nyugodni?
    Ezekkel a címszavakkal sem igazán tudok mit kezdeni.

    Kizártnak tartom, hogy tudsz használható megoldást!

  25. 23-n/a: Sorosnak volt eddig javaslata, botrányba fulladt. Évi 300 ezer menekült legális befogadása, az illegális menekültek megbüntetése, Afrika újjáépítése hogy ottmaradjanak az emberek, egységes európai határvédelem felállítása. Amúgy személy szerint utálom Sorost, de egyelőre csak az ő javaslata kapott elég média figyelmet, nem tudom, vannak e más javaslatok is.

  26. 23.
    Megoldás nincs, magadért még talán tehetsz valamit, de a totális felfordulás és vérfürdő nem kerülhető el.
    Ma is jön 1-3 ezer muszlim Európába, tegnap is jött, meg holnap is jönni fog. Már jelenleg is vannak 50 millió feletti számban. A kocka el van vetve.

    A harcról: Tibor bá korosztálya nem sokat tett, amikor a muszlim beszivárgás elkezdődött. Fogalmuk sem volt az egészről vagy ha igen, akkor szartak rá. Mert azt tudni kell, hogy az utóbbi években jött vagy 5 millió muszlim, de a jövetelük már évtizedekkel ezelőtt kezdődött, úgyhogy a mostanában jött pár millió már az ittlévő, (sok már ide született ) 40-50 millióhoz jött. És ebből az 50 millióból 10 év múlva 100 millió lesz, mégha meg is állna a beáramlás, mert szaporodnak, mint a nyulak.

    Bálint is harcról papol, de közben kordonok, kerítések és katonák között él. Hát majd ez lesz a jó öreg Európában(sőt, már ez van és egyre inkább lesz) is és az még a jobbik eset lesz

  27. Már egyszer írtam hasonló posztban, hogy szerintem a legesélyesebb az hogy az idővel megerősödő szélsőjobb fog nekifeszülni a muszlimoknak, ezzel a megfelelő időpontban majd a hatalom is két legyet üt egy csapásra mert felőrlik egymást.
    A maradék muzulmán aki nem csap össze az a békésebb fajta.
    A maradék széljobbot meg már ha kezelhető mennyiségűre erodálódik akkor be lehet zárni.
    Egyszerűen leszalámizzák a két irányzat radikálisabb részét, a maradék sokkal kezelhetőbb lesz ezáltal.

    Nem nagy összegben de azért kötnék rá fogadást úgy 4-5 éves távlatokban… Ez a két legesélyesebb csoport akikkel polgárháborút tudnának kirobbantani, persze az ultralib beáll a jöttmentek mellé.

  28. Jóskapista,

    Kb. fél éve láttam egy tudósítást, amelyben bemutatták, hogy a csehek (vagy szlovákok) épp leszállítottak egy repülőnyi jazidi keresztényt, akiket befogadtak.

    Ezt Orbánék miért nem teszik meg? Önként és dalolva be kéne fogadni évente X ezer üldözött közel keleti keresztényt. Ki lenne húzva az únió méregfoga, az országnak pedig jót tenne a vérfrissítés, a fiatal és gyermekvállalásra hajlamos keresztény családokkal. A gyermekeik már magyarok lennének.
    Épp néztem a szerbiai csellengőket, ránézésre látszik, hogy ki muszlim és ki nem, de már a helyszínen, Irakban, Szíriában, Egyiptomban stb.. ki lehetne őket választani, akár egész közösségeket elhozni.

    n/a, hogy tetszik ez a megoldás?

    Orbán helyében évente 20 ezret befogadnék minimum.

  29. 28.Gyarmathy
    Ti elutasitottátok a dél-afrikai búr családok befogadását, nekünk több eszünk volt, befogadtuk őket.
    Annakidején még viccből megjegyeztem voolt, hogy kormányotok félt, hogy a derék , fehér búr családok befogadása miatt nem lesz elég hely a cigányaitoknak.

  30. Bálint, ebben igazad van, de szerintem még nincs minden veszve e tekintetben, mert a búrokon kívűl rengeteg nem muszlim befogadásra váró család, közösség van.

    Az a baj, hogy az orbánpropaganda idegenellenes, nem csupán muszlim ellenes és emiatt a hatalmának megtartása érdekében nem engedheti meg magának mostanában, hogy akár keresztény közösségeket fogadjon be. Pedig az ország elemi érdeke volna, nagyban növelné a megmaradás esélyét.

  31. 28 Gyarmathy
    Kapisgálod a megoldást. 🙂
    Ezek a szavaid jók: „gyermekvállalásra hajlamos családokkal”
    Nem kellene ide külhonból senki. Megoldhatnánk mi is ezt.
    Ez már HARC lenne!

  32. 21 Tibor bá:
    Idézni csak pontosan, szépen… Deák nem ezt mondta, hanem:
    „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése nehéz és mindig kétséges.”

    Ez némileg hasonlít, de tartalmilag nem egyezik azzal, amit Te a szájába adsz.
    „örökre elveszted” „visszaszerzése nehéz és mindig kétséges”

    De hát Deákot valószínűleg nem is nevelték igazi férfinak, mert bár a Batthyány kormánynak tagja volt, de a szabadságharc fegyveres szakaszában nem vett részt, visszavonult kehidai birtokára, ahelyett, hogy az utolsó csepp vérig harcolt volna.
    Meg aztán a kiegyezésnek is ő lett a főkovácsa, amiben _lemondtak_ bizonyos jogokról, amiket a függetlenség pártiak (pl. Kossuth) erősen sérelmeztek is.

  33. n/a,

    Évek óta hallom, olvasom ezt, de a helyzet folyamatosan romlik. Egyre kevesebb gyerek születik, elvándorlás, rohamosan növekvő cigányság.
    Valóban, elméletileg megoldhatnánk, de sajnos a számok azt mutatják, hogy olyan lejtőn vagyunk demográfiailag, amit gyakorlatilag már nem lehet megfordítani, legalábbis nem néhány év alatt. Még akkor sem, ha varázsütésre alaposan megnövekedne a gyermekvállalási hajlandóság.
    Márpedig több magyar kell(ene), mégpedig sürgősen. Ez a gyakorlatban máshogy nem megy, csak külső segítséggel.

    VAn akinek ez tetszik, van akinek nem, de ez a realitás.

    Egyébként miért mondod, hogy nem kell ide senki külhonból? Ha muszlim, akkor persze, hogy nem, de akkor sem, ha cigány életvitelű.
    A munkától nem megijjedő, termékeny családok ezreire viszont hidd el, nagyon nagy szükség van, ha pár évtized múltán is akarunk egy Magyarország nevű helyet.

  34. 32 – Avatar:
    Szerinted ez a hozzászólásod „hasznos” volt? Minden esetre nagy fej vagy, és jól tudod használni a Googlit. Csak gratulálni lehet. 🙁

  35. 33 Gyarmathy

    „Egyébként miért mondod, hogy nem kell ide senki külhonból? ”
    Tekintsük a Magyarországon élőket magyarnak.
    Ha ezek az emberek hirtelen elkezdenek szaporodni, akkor – genetikailag – magyarokkal lesz tele az ország, és így nem kell ide külhoni.
    De ha kívülről hívunk be valakiket, azzal elismerjük, hogy kevesen vagyunk, de szaporodni nem tudunk. A magyarság pedig felhígul, majd végleg eltűnik.
    Ekkor igaz lesz Tibor bá’-nak, hogy tényleg töketlenek vagyunk.

    Lehetne, működhetne. Minden a fejben dől el.

    Tibor bá’!
    Dobó nem volt annyira szent. A saját életéért harcolt, csak a történelem felmagasztalta.
    Egyszerűen CSAK emberek voltak valamennyien.

  36. 33. Tibor bátyám

    Pontosan ez a helyzet. 10 éve tépem a számat. Úgy érzem mindent megtettem és megteszek. Nemcsak fizikai, de szellemi szinten is fel kell készülni.Azt nem tudom, hogy a halálra mennyire tudtam felkészülni, de olcsón nem fogom adni magam.

    Azt látom, hogy semmiféle paradigmaváltás nincs.Ha valakinek mégis, tuti az asszony bepánikol. Itt már nincs tovább hova hátrálni. A falnak vagyunk szorítva, már fulladozzunk.

    Annyit tudtam csinálni, hogy létrehoztam egy helyet másodmagammal, ahova jöhetnek páran( kb. 50-100-an) mikor leesik a tantusz. Víz,állatok, energia(áram, erdő-fa stb.), termőföld, eszközök, élelem és minimális védelem.(ha leszünk elegen, lesz védelem is, ha nem hát nem).
    De egyedül rendkívül nehéz volt. Főleg az elején.

    Már nem érdekel, az se hogy mi lesz, hisz-véleményem szerint nem ez a lényeg. De a kötelességem a lehetőségeimhez képest mindent megtenni. A kötelességem lassan lejár, és ez a nyugalom(külső-belső) megfizethetetlen.
    Csak röhögni lehet az egészen. Hiába minden, ha a fejekben nem változik a képlet lófaszt se ér az erőlködés.

  37. 36.Balázs
    …”Csak röhögni lehet az egészen. Hiába minden, ha a fejekben nem változik a képlet lófaszt se ér az erőlködés.”
    Istenem, mennyire igazad van!!!!

  38. Ja, megoldást akar valaki? Ne a demográfiával gyertek, ennyire ne legyetek optimisták:-)

    Amit most is csinálunk, hogy lélegzünk és elmegyünk a boltba szalámit venni, hogy megegyük. Nem olyan bonyolult.

    A várható feltételekhez kellene előlegbe alkalmazkodni. Vagyis az alapvető életfunkciókat figyelembe véve lemondanunk sok mindenről, hogy egyáltalán azt a kis esélyt megadjuk a jövőnknek, és az utánunk jövőknek. Ez az alap, erre még persze kéne sok minden más(oktatás stb.), de egyedül nem megy, ezt kell megérteni.
    A probléma az, hogy ez a társadalom nem más mint céltalan individuumok összessége. De közösségnek nem hívható, egy nagy csapat majomember-sajna.
    És Kedves Loránd még azt akarta, hogy olvassunk, amikor még az A betűt se tanultuk meg. A felesleges dumát egy idő után mindenki megunja.

  39. 37. Balázs,
    a szívem legmélyén egyetértek, sőt tudom, hogy igazad van. De az ember mindig remél, próbál reménykedni, belekapaszkodni valamibe és próbál megoldásokat keresni.

    n/a,

    Ha jól értem pontosan az ellenkezőjét állítod, amit én. Azaz ha befogadjuk a közel keleti keresztényeket, akik, ha jól szaporodnak, akkor a magyarság eltűnik – szerinted.

    Ha nem nagy kérés, légyszi definiáld már, hogy mi az, hogy „genetikailag magyar”.

    De míg ezen gondolkodsz, mit gondolsz, ki írta ezeket a sorokat:

    „”Anyám kún volt, az apám félig székely,
    félig román, vagy tán egészen az.”

    Talán fejből is vágod, de ha nem, a gugli segít. Aki így vallott származásáról, vajon lehetett magyar?
    Mi volt a helyzet a „genetikai magyar”-ságával?

  40. 25.Gyarmathy
    …”Bálint is harcról papol, de közben kordonok, kerítések és katonák között él…”
    De Gyarmathy, a Bálint AZELÖTT már harcolt, azért, hogy MOST legyen egy darab földje, ahol biztonságban meghúzhatja magát.
    És ime, elég volt egy picurka, apró kis lazitás, egy parányi emberség az első 8-10 ezer afrikai menekült irányába, hogy erre fel tiz-és tizezrek rohanjanak nekünk!!!
    Mire a Bálint barátod észbekap és 2008-ban minden hamis, hülye, eszement és agyalágyult humánumot ugy kivágva az ajtón, mint bolhás kutyát a hóba, erőt vesz pillanatnyi elmezavarán és aláaknázza , eső után köpönyeg alapon , egész déli határszakaszát, nos, addigra már bent van a nyakán valami 70-80 ezer migráns, akik gondoskodnak arról, hogy tüneményes gyorsasággal felszaporodjanak valami közel 120 ezerre, mint esőben a dudva-ez vár rátok is, mellesleg , csak többszázezres évi szaporulattal, ugyebár, mert hozzátok sokkal több dudva került, fantasztikus európai humánumotok okán-nos akkor mit érek a keritésemmel, katonáimmal, mikor már bent vannak???
    Én még ugy-ahogy, valahogy lerendezem a problémát, MERT NEM VAGYOK EURÓPAI, a migránsaim kezdik észrevenni, , de még mennyire, hogy az igéret földje…háát… meglehetősen száraz, a rendörség NEM EURÓPAI, hanem gonosz és durva, az élet kemény és nehéz, nincs segély, nincs orvosi ellátás, nincs iskola-ovóda, nincs lakás, az izraeli társadalom rossz, csúnya és semennyire nem toleráns,, NEM EURÓPAI, mert csak a pénzes turistáékra vigyorog és kedveskedik, nekik aztán nagyon, de szeginy afrikaira meg vicsorog, mire fel mostanában havonta 3-4 ezer KIUTAZÁSI kérelem van beadva az idegenellenörző rendőrséghez, drága, hivatlan vendégeink, mit ad isten, visszamennek elhagyott hazájukba, mert hát, istenem, ezek szerint még olyan is van a világon, hogy honvágy!!!
    Honvágy!
    Hogy mik vannak, hát nem érdekes?

  41. Bálint,
    „mit érek a keritésemmel, katonáimmal, mikor már bent vannak???”

    Kénytelen vagyok kerítéseket építeni az országon belül is, zónákat kialakítani, ellenőrző pontokkal, szigorú beléptetéssel, hogy a rendet és közbiztonságot fenn lehessen tartani valamilyen elfogadható vagy elviselhető mértékben. Erre gondoltam.

    Izraelben ilyesmi van, ha jól tévedek. Van, ahová beléphetnek a palesztinok és vannak zónák, ahová nem, vagy csak szigorú ellenőrzés után. És még így is van késelés, robbantás, zavargás stb, de legalább valamennyire fenntartható a rend.

    Körbe vagytok ott véve vagy 100 millió vagy a fene tudja mennyi muszlim arabbal, ha a kört kitágítjuk egy kicsit pár száz km-eresre, mégis létezik Izrael, bár ha az USA meg Európa meggyengül, hát mocskosul nehéz idők jönnek nálatok is.

    Nem tudom hány katona és rendőr van Izraelben, mondjuk 1 millió? És ezzel az erővel, meg kerítésekkel létezni tudtok a 100 millió arab között.
    És mivel ez így van, talán a helyzet számunkra sem teljesen reménytelen, mert még mi elég soká jutunk oda, ahol már ti most vagytok.

    Már nekünk is van kerítésünk, igaz még csak délen, lesz több is, és ahogy említettem, nem csak a határokon.

  42. 39 Gyarmathy
    Vállalom a szavaimat.

    „Ha jól értem pontosan az ellenkezőjét állítod, amit én.”
    Nem, nem jól érted! A „keresztény” szót nem írtam le.
    Nem azt olvastad amit írtam.

    „Ha nem nagy kérés, légyszi definiáld már, hogy mi az, hogy “genetikailag magyar”. ”
    Megtettem a 35-ben: „Tekintsük a Magyarországon élőket magyarnak.”
    Nem olvastad el, vagy nem figyeltél rá. Ez a definícióm, itt és most.

    Elfogultságod miatt valszeg nem értjük egymást.

  43. Az a szomorú, hogy véleményem szerint most jött el az a pillanat, mikor a nyugati életmód, amelybe már magunkat is beleszámítom, képtelen fenntartani önmagát.
    Mi most a népesedési problémát magyar problémának látjuk, pedig ez egy sokkal szélesebb folyamat.
    A lényege az, hogy a létbiztonság, életszínvonal, kényelem, a szociális biztonság és közömbösség csapdájában ezek a társadalmak már nem hajlandók invesztálni saját népességfenntartásukba.
    Mert az átlag európai, amerikai már fontosabbnak tartja, hogy egy általa emberinek, méltónak nevezett életmódot éljen, ami általában magasabb, mint amit ténylegesen el tud érni, ezért még a jövő generációt is feláldozza azért, hogy ezt elérje, illetve a kisszámú gyermekének meg akarja tartani az esélyét, hogy jó esélyekkel induljon az életben, és ezért nem vállal sokat, hogy ezt biztosítani tudja neki.
    Ez egy halálos népesedési csapdahelyzet, amiben minden jóléti, vagy arra törekvő ország ül.
    És az a még nagyobb csapda ebben a nyugati életmódban, hogy ezen még a magasabb jövedelemszint sem segít, mert az mindig magasabb igényszintet is teremt, amiben megint nincs helye a sok gyereknek.
    A nyugati országoknál ez a helyzet már korábban kialakult, ezért van náluk a bevándoroltatásnak kialakult gyakorlata, szerintem ha ezt nem tették volna, a népességük, gazdaságuk már rég összeomlott volna. Csak meg kell nézni, hogy az ebben élenjáró országoknak hány bevándorló gyökerű polgára van.
    De nézhetjük az USA-t, Kanadát is, folyamatos a bevándorlás, legfeljebb az üteme változik némileg, és gazdaságilag szükségük is van rájuk.
    A probléma az, hogy most már olyan magas szintet ér el a bevándorlás üteme, hogy az meghaladja az országok asszimilációs képességét, és etnikai robbanásokhoz vezet.
    Amíg ez a folyamat elviselhető határok közt marad, addig nincs probléma, mert a társadalom pár generáción belül képes úgy beolvasztani a jövevényeket, hogy a társadalom szerves részévé válnak, beolvadnak a közös identitásba, ahogy ez nálunk is történt az elmúlt évszázadok alatt az idekerült népekkel.
    Sajnos a népességutánpótlás betelepítése az európai életforma fenntartása esetén elkerülhetetlennek tűnik, kérdés, mikor jut el a társadalom abba a fázisba, hogy ezt belássa.
    És végezzünk el egy gondolatkísérletet, mi lenne akkor, ha a kormány ezt elkerülendő valami olyan brutális népesedési intézkedéseket hozna, hogy a családokat ténylegesen olyan anyagi dotációban részesítené, hogy megérje a nagyobb család vállalása.
    Az biztos, hogy ez óriási anyagi terhet tenne az állam nyakába, olyan jövedelmet kellene biztosítani a családoknak, ami szembemenne az ország gazdasági vesenyképességével, míg a másik országban továbbra is a jövő felélése folyna, illetve a munkaerő belső fenntartása helyett más országok munkaerejét fogják folyamatosan ellopni, megspórolva a jövő generációban fektetett pénzt.
    És persze sokan hivatkoznak arra is, hogy a csökkenés kifejezetten pozitív, hiszen úgyis éppen a túlnépesedés okozza a legnagyobb problémát a földön. Ez igaz is, de ugyan miféle változás lenne képes megállítani a jövőben ezt a csökkenést, ha az már túlmenne az optimális szinten, ha az az egyéni érdekek nyomására történik, és nem pedig valami filozófiai elv mentén?
    Semmi! Az a népesség teljes elfogyásáig tart, mert a fiatal generációkra egyre nagyobb teher hárul, amitől még kevesebb gyereket vállalnak.
    És mégsem lehet pisztolyt nyomni a fejekhez, hogy csináljanak gyereket…
    És akkor itt lesz egy kiürült ország, míg körülöttünk egy túlnépesedett világ óriási nyomása, ami előbb utóbb átszakítja a gátakat…
    Szóval nehéz olyan modellt kialakítani, amely ideális lenne…

  44. 43, hubab: „kiürült ország”

    Azért hogy lassabb ütemben ürüljön ki, tehetne a kormányzat. Az az 5-600 ezer fiatal, aki elment, már nem itt fog gyereket vállalni. Ez többszázezer, már nem itthon született, magyar identitástudat nélküli gyereket jelenthet!

    Különben meg ‘mindmeghalunk’, jön az atom, jön a felmelegedés, ráadásnak a migráncsok megesznek mindenkit, de előtte még meg is erőszakolják – minek ide magyar gyerek? 😉 😀

  45. 43. hubab

    „És az a még nagyobb csapda ebben a nyugati életmódban, hogy ezen még a magasabb jövedelemszint sem segít…”

    Nem hogy nem segít, hanem evolúciós szinten kontraszelektív.

    Talán ezért lehet szerencse, hogy még nem értük utól a „nyugati színvonalat”?
    Európában nem tudok más országról, amelyik kormányprogramként kezeli a csökkenő népesedési trend megfordítását „saját erőből”…

    Nagyon kemény harcnak igérkezik, de szerintem nem szabad feladni…

  46. 45 Attila (PV)
    „Európában nem tudok más országról, amelyik kormányprogramként kezeli a csökkenő népesedési trend megfordítását “saját erőből”…”
    Melyik ez a kormányprogram?
    A régebbi időkben volt ilyen. Ratkó-korszak, Ceausescu…

  47. 41.
    “Tekintsük a Magyarországon élőket magyarnak.”

    Sajnos én akkor ezek szerint nem vagyok magyar. Hát ez szar ügy. És a Budapesten élő angol barátom az meg magyar. (??)
    A definíciód tehát hülyeség.

    És a kun anyától és román apától született József Attila magyar volt? Hát persze.

    A jazidi keresztény családoktól Magyarországon született gyermekek, akik magyar nyelvűek és idenditásúak lennének már, vajon magyarok lennének?

    Nem az én elfogultságommal van itt a baj. 🙂

  48. 47 – Gyarmathy:
    Magyarnak lenni annyit tesz, hogy itt születik (vagy nagyon korán ide érkezik, mondjuk 4 éves korig), ezt a kultúrát szívja magába, és (ez nagyon fontos) a szülei nem törekednek arra, hogy átadják magukkal hozott vallásukat, kultúrájukat. Magyarnak lenni tehát nem genetikától függő dolog.

  49. Tibor bá,

    Pontosan! Egy kevés József Attila még, aki így fejezi ezt ki:

    „Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
    török, tatár, tót, román kavarog
    e szívben, mely e multnak már adósa
    szelíd jövővel – mai magyarok!”

    Ezért aztán akik jönnének az országba, akiket befogadnánk, fontos lenne, hogy asszimilálódjanak, azaz magyarrá váljanak 1-2 generáció alatt.
    Vannak erre alkalmas és hajlandó emberek, családok, akik bajban vannak, őket kéne befogadni irányított és ellenőrzött mértékben és körülmények között.

  50. 47 Gyarmathy
    „A definíciód tehát hülyeség.”

    Leírtam: „Ez a definícióm, itt és most.”

    Te kérted, hogy leírjam.
    “Ha nem nagy kérés, légyszi definiáld már, hogy mi az, hogy “genetikailag magyar”. ”

    Ezért inkább egy „köszönöm” illett volna, nem lehülyézés.
    ?

    Nem muszáj beszélgetnünk.

  51. Tibor bá: a határon túliak nem magyarok? Nem születtek Magyarországon, és a kultúrájukat és a vallásukat ráerőltetik a gyermekeikre.

  52. 51. – Jóskapista:
    Nem értem a kérdésedet. Mit értesz ez alatt: „a határon túliak nem magyarok?”

  53. 52- idézet: „Magyarnak lenni annyit tesz, hogy itt születik”

  54. 46. n/a

    A régebbi időkben volt ilyen. Ratkó-korszak, Ceausescu…

    Igen… De gyorsan meg lettek szüntetve…

    „Melyik ez a kormányprogram?”
    A 2010-es….
    „A kormányprogram rögzíti, hogy a szociális biztonság a nemzet számára erőforrás. Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva aktívan részt vesz a javak előállításában. Az igazságos és méltányos szociális rendszer helyreállítása, a családpolitika fejéről újra a talpára állítása, a munka elsőbbségének és becsületének visszaadása mindenki számára közös nemzeti ügy – olvasható.”

    Azóta is sok családbarát rendelkezés született, a CSOK-tól az egyetemisták hiteleinek elengedéséig, ha gyereket vállalnak…

  55. 53 – Jóskapista:
    Ahá, már értem. Te nyilván az elcsatolt területeken élő magyarokra gondolsz. Azok eleve magyarok, hiszen magyar az anyanyelvük.

  56. 53: észrevehetted, hogy Orbán is készül a Trianoni vérengzés helyreállítására, amit várhatóan Putyin és Trump fognak kitalálni és elvégezni. Utána 4 európai fejedelemség várható: Orosz cárság gondolom Szentpétervári központtal, Német fejdelemség – valószínűleg Aachen központtal, Francia királyság gondolom Párizzsal mint központtal és XX. Bourbon Lajos vezetésével (sok francia várja már és sejti vagy tudja is ezt!), harmadik a mi régiónk – a volt Osztrák-Magyar monarchia államai egy új Dugin-féle fejedelemségként szerintem Habsburg vezetéssel. Ebbe Erdély is bele fog tartozni, ahogyan Magyarország is és Bécs is (utóbbi néhány osztrák sajnálatára).
    Ezt Aleksandr Dugin elképzelései alapján írtam ide és a nyugaton az Aacheni dóm hamarosan talán jövő áprilisban történő átadását is figyelembe véve (Spanyolországban készíttették a dóm szőnyegeit és arról is szivárogtak ki információk a gyártóktól – nagy A betűt hímeztettek bele a németek: hogy Aachen neve miatt vagy a leendő fejedelem kedvéért azt nem tudom; Hohenzollernre tippeltem volna enélkül mint leendő fejedelmük – nem volt jobb ötletem).
    Dugin és néhai Habsburg Ottó nyomán arany elszámolású pénzek várhatóak majd (nem aranyérmékkel fizetésre gondolok, hanem az országok közötti fizetésimérleg hiány arannyal lesz kiegyenlítve az országok aranytartalékából).
    Amit itt leírtam az számomra megalapozott hipotézis.

  57. n/a,

    Bocs, ha megbántottalak, de a pontosság kedvéért én nem hülyéztelek le.

    Egy állításodról mondtam, hogy hülyeség, de ez nem ugyanaz, mintha Téged hülyéztelek volna. Nagyon nem mindegy, ha egy vitában azt mondom, hogy amit most mondtál, a hülyeség, vagy azt mondom, hogy te egy baromi nagy hülye vagy.

    Bízom benne, hogy érzékeled a különbséget.

    Időnként én is mondok, írok hülyeséget, de mégsem tartom magam hülyének.

    Most a magyar témában melléfogtál, de ettől még nem vagy hülye. Főleg ha hajlandó vagy tanulni.

  58. 53. Attila,

    Valamiért nagyon elnéző vagy az Orbán rendszerrel kapcsolatban. Bár történt néhány izzadságszagú intézkedés – lásd pl. CSOK – de igazi megoldás mégsem született, pláne nem szociális biztonság.
    Ehelyett a szegény, leszakadó réteg, valamint a bajbajutottak legyilkolása folyik, egykulcsos adóval, áfaemeléssel, szociális rendszer megnyirbálásával, az abban lévők kirugdalásával, gyalázatos egészségügyi rendszerrel, a devizának hazudott valójában rablóhitel által átb@szott százezrek kilakoltatásával, külföldre űzésével, ahelyett, hogy igazságot tettek volna.
    „munka elsőbbségének és becsületének visszaadása” hát persze. 47000 ezerért, de persze csak akkor, ha a delikvens a vezírre és pártjára szavaz. Ha nem, hát marad gyors éhendöglés.

    Kormányprogram: duma, duma, mindenhonnan ömlő mocskos fideszpropaganda.

    És nehogy azt hidd, hogy érzelemből írok, egyáltalán nem. Én nem utáltam Orbánt, sőt egy fasza srác-nak tartottam.

    Nem kellett volna ezermilliárdokat lopnia, hanem valóban az országért kellett volna dolgoznia és igazat kellett volna szólnia.

    És most mellette lenne a nép, szívből mellette állnánk.

    Ehelyett most még többet kell hazudnia, tízmilliárdokat költenie szavazatszerző propagandára, de valszeg ez sem lesz elég és jön a káosz, mikor a kívűlről jövő fenyegettség egyre erősebb.

  59. 58. Gyarmathy

    „Valamiért nagyon elnéző vagy az Orbán rendszerrel kapcsolatban.”

    Szerintem meg te vagy túl szigorú.
    Sokminden olyat próbál az ellenzék Orbán nyakába varrni, amiről nem ő tehet.
    Először is hogy az ország szegény… Egészen Mohácstól indíthatnánk, de ha megnézzük a 2010-es helyzetet az még siralmasabb…
    Az elvándorlás se az ő bűne, és az se, hogy a bankok nem engedték meg hogy normálisan rendezze az ügyet.
    Az elvándorlás egyrészt a fizetéskülönbségek, másrészt az európai szabályok miatt alakul… A nyugati országok erre építenek, erre terveznek.
    Aztán amikor Orbán emelni akarja a fizetéseket, az ellenzék a leghangosabb, hogy a kisvállalkozók nem tudják kigazdálkodni, meg hogy a multik el fognak költözni…
    A kormány igéretet tett arra, hogy eredeti árfolyamon lehet rendezni a devizatartozásokat. A nemzetközi bankok nem engedték.
    Az ellenzék kritikusai azt is teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy az ország félgyarmati státuszban nagyon kis mozgástérrel rendelkezik, és a problémák zöme ebből adódik, de ezt is igyekeznek Orbán nyakába varrni, olyan szinten, hogy már Sorosnak drukkol az ellenzéki tábor hangadó rétege.
    Tulajdonképpen ott veszíti el az ellenzék a hitelességét, ezért forgácsolódik, mert csúsztat és valótlanságokat állít.
    Biztos lenne hatékonyabb kritika is, de talán túl vonzó az „olcsó” vádaskodás, ezt viszont már az ellenzéki szavazók se nagyon honorálják.

    És ez már az ellenzéki közvéleménykutatásokban is világosan látszik.

    De a fő probléma az, hogy nincs világos és pozitív alternatíva…

    Mert ugye még az ellenzék nagyrészét is kirázza a hideg ha belegondol, hogy Vona meg Gyurcsány a tábortűz mellett párás szemekkel együtt énekli a Kumbajját…

  60. Mint rendesen, lelkes buzgósággal térünk le a topic cimében feltüntetett TÉMÁTÓL, az isten tenné bárhova örökösen csapongó gondolatokkal teli fejünket.
    Most is, a tömegkommunikáció megvásárolhatóságáról, az újságirás bértolnoki mivoltáról lenne szó, mire fel a migránsoktól kezdve Orbán politikájáig bezárólag MINDENRŐL szó van, a topic tulajdonképpeni témája úgy elfelejtve, mint a kölcsön megadása a jóbarátnak.

  61. 59 – Attila (PV):
    Kezdem azzal, hogy a tűzparancs téma lezárása rád vár.

    Van valami igazságtartalma annak, amit írsz Orbánnal kapcsolatban, de….. Mindent elloptak, ami mozdítható, és még azt is ami nem. Plusz nagyon sok, nagyon csúnya dolgot tettek. pl. Andy Vajna kaszinói, Orbán vidéki házától induló kisvasút, dohány monopólium a csókosoknak, Mészáros Lőrinc kihívójának „érdekes” halála…. Ezeket nem lehet kidumálni.

  62. balint,
    Segítek egy kicsit. Tekintsd úgy, mintha Attila (PV) a szajha média része lenne, így abszolút a témánál vagyunk. Én meg más szajha médiáé.
    Így két szajha beszélget. 🙂

    Attila (PV), amúgy szép lassan, de elfogytak körülőllem a fideszesek, az ismerőseim körül is. A fiatalok között már ciki fideszesnek lenni. Első és második Fidesz győzelemnél rájuk szavaztam. Gondolhatod, hogy voltak fideszes ismerőseim. A tágabb családomban országgyűlési képviselő is volt. Akinek esze van, még időben lelép tőlük.
    Szerinted van kis hazánkban olyan ember magas pozícióban, aki valós közvéleménykutatási eredményt a főnök elé le mer tenni?

    Mondok egy közvéleménykutatási trükköt. Olyat, ahol igazat mond minden szereplő, de mégsem valós a Fidesz fölény támogatottsági mutatója.
    Így szól a hír. Kétezer Magyar állampolgár megkérdezése alapján történt a közvéleménykutatás a pártok támogatottságát illetően.
    Mikor már többedszerre hallottam a hírt, éreztem, itt valami nem stimmel.
    Aztán rájöttem, a -Magyar állampolgár- nem stimmel. A Magyar állampolgár kifejezés a határon túl élő Magyar állampolgárokat fedi le, őket kérdezték meg. Így viszont érthető a kimutatott Fidesz fölény. Nem hazudtak, de mégis.

    A bíró kérdezi a tanut. Mit csinált pontosan mikor belépett a szobába?
    Felkapcsoltam a villanykapcsolót.
    és mit látott?
    Semmit.
    Hogyhogy nem látott semmi?
    Azért, mert a villanykörte ki volt égve.

    Hogyhogy előnye van a fidesznek?

  63. Tibor bá felsorolását még lehetne folytatni, én csak egyet tennék még hozzá, Paks 2-őt, ami szerintem az egyik leggyalázatosabb akciója a rezsimnek és a legjobb példa, ami mutatja az Orbán rendszer arcát és céljait.

    NEm számítanak a hosszútávú hatások, kit érdekel Fokusima példája, hogy ha elszabadul bármi miatt az egyre bizonytalanodó jövőben az erőmű, akkor az országnak vége van. Mi nem bírunk ki egy Fokusimát, ez egy pici ország, és egy komolyabb baleset az ország és a magyarság végét jelenti.

    Nem számít, hogy eladósítja 3 generációra az országot az oroszok felé és teszi ezt mutyizva, titkolva, titkosítva, előlünk, azok elől, akik a hatalmat rábízták és akik ezt az egészet meg kell fizessék majd gyermekeikkel, unokáikkal együtt.

    Ha ehhez hozzávesszük, hogy ha napenergiát akarsz hasznosítani, akkor jól meg is adóztat, szembe megy a józan ésszel és mindezt miért?

    Hogy lophassanak a bolton pár tíz, de inkább száz milliárdot. Igen, pár tízezer vagy száz ezer milliót.

  64. 62. Károly

    „Hogyhogy előnye van a fidesznek?”

    Én főleg az ellenzéki közvéleménykutatásokból tájékozódom, és azok is a Fidesz előnyét jelzik.
    Ha te tudsz olyat, ami nem, tudasd, mert érdekel.

    És ez az előny úgy keletkezik, hogy a Fidesz tábora stabil, csak az ellenzéki szavazók morzsolódnak… egyre gyorsabban. (nem használ nekik ez az összefogunk-nem fogunk rezgőcsárdás)
    Ez valami olyasmit üzen, hogy egyre kevesebben gondolják aktívan, hogy váltani kellene… Főleg nem a létező alternatívára.

  65. Attila,

    „Az elvándorlás se az ő bűne, és az se, hogy a bankok nem engedték meg hogy normálisan rendezze az ügyet.”
    Ennyivel elintézed? Nem engedték a bankok? Biztos vagy benne, hogy ez történt? A lengyeleknél hogy hogy engedték a bankok egy sokkal normálisabb rendezést?

    „Először is hogy az ország szegény… Egészen Mohácstól indíthatnánk, de ha megnézzük a 2010-es helyzetet az még siralmasabb…”

    Valóban, de én nem is ezt rovom fel, hanem azt, hogy az utóbbi években beérkező hatalmas úniós pénzeket magukra és hülyeségekre költötték el bűnösen nagy mértékben. Pedig felzárkóztatásra adták és erre kellett volna fordítani, például olyan polgármestereket és programokat támogatni, mint Cserdiben vagy Mátraverebélyben van.

    Ehelyett mindenütt, minden fideszes szinten a mutyi és a lopás. Mindent áthat a kapzsiság motiválta erkölcsi rohadás. A zsákmányszerzésnek minden alá van rendelve, legyen azok emberéletek vagy akár az ország jövője.
    Rossz olvasni, ahogy maszatolsz és mentegeted őket.

    Az orbáni rezsim történelmi léptékben is iszonyatos bűnöket követett el az elmúlt években és tette ezt azért Orbán, hogy kiskirállyá emelkedjen és megteremtse hűbéresi rétegét. Ez sikerült is, igaz életek ezrei árán és az ország jövőjét már középtávon is veszélybe sodorva.

  66. 61. Tibor bá’

    „sok, nagyon csúnya dolgot tettek. pl. Andy Vajna kaszinói, Orbán vidéki házától induló kisvasút, dohány monopólium a csókosoknak, Mészáros Lőrinc kihívójának “érdekes” halála…. Ezeket nem lehet kidumálni.”

    Az az igazság, hogy minden Fideszes csúnyaságra lehet találni valami hasonlót az előző rendszerből, és SEMMI garancia nincs arra, hogy a váltópárt valamennyivel is másképp csinálná, hiszen alapvetően a régi gárda.

    A különbség annyi, hogy hogy egy nemzeti kormány több forrást tart az országban, és „jut is-marad is” alapon tömi ki a saját holdudvarát, aminek szintén az az érdeke hogy a magyar gazdaság erősödjön…

    Szerintem egy kormányváltás után nem lenne annyi ellenállás (akarat??) se a ballib társaságbaan, se a szélsőjobban, hogy ellenálljanak a globalista nyomásnak…
    Lehet, hogy nem lennének látványos „lopások” … mert nem lenne miből… Ők megkapnák a 30 ezüstjüket, a többit meg „legálisan” talicskáznák kifelé a külföldiek.
    A Fidesz is abból „lop”, amit a pénzhatalom markából ki tud csikarni…
    Ennek egy része negy a CSOK-ra, a gyerekétkeztetésre, a kórházak felújítására, fizetések emelésére, satöbbi.
    Ebből vásárolták vissza a közműcégeket, és a haszon is itthon marad.
    Ebből fizették ki az ÖSSZES önkormányzat hitelét, és a kórházak tartozásait is…
    Szerintem nem kis dolog…
    Szóval egyik társaság felveszi a hitelt, a másik meg kifizeti…
    Nyilván az előző után nosztalgiáznak egyesek…

  67. 65. Gyarmathy

    ” A lengyeleknél hogy hogy engedték a bankok egy sokkal normálisabb rendezést? ”

    Úgy hogy ott csak a töredéke volt… azt meg egyszerűen leírták veszteségbe…
    Emlékezhetsz, a kormány az utolsó pillanatig kitartott, hogy eredeti árfolyamon rendezzék… Aztán megzuhant a forint hirtelen…
    És a kormány engedett…

    „…hogy az utóbbi években beérkező hatalmas úniós pénzeket magukra és hülyeségekre költötték el bűnösen nagy mértékben. ”

    Ezt meá vallásos áhítttal mantrázzátok…
    A német uniós biztos verte az asztalt, hogy nehogy má’ az uniós pénzek megvonásával büntessék a retinens országokat, mert annak 90%-a Németországba kerül….
    Mondom én, hogy árnyékboxoltok… Pedig lehetnétek konstruktívak is…

  68. Iránytű és Publicus, 26%, 28%-n áll a Fidesz
    Medián és Tárki, 39%, 40%-n áll a Fidesz
    Milyen „kutatási” eredmény az, ahol 50% a tűréshatár?
    Jobbik esetén 9%, 15% között van a mérés pontossága. Századvég és Iránytű.
    Ezek az eredmények mutatják, hogy manipuláltak a közvéleménykutatók eredményei.
    (Mindnek a hazai piacon kell megélnie.)

    Még egy apró infó. Azért nem tudnak hitelesen nyilatkozni az 5 százalék, parlamentbe jutási küszöbnél lévő pártokról a kutatást végző cégek, a kispártok bejutnak e a parlamentbe vagy nem, mert 1-2 százalék a mérési tűréshatár. Ennek tükrében, mi ez az 50%-s eltérés a kutatók eredményeiben?
    Ez nem tudomány, ez Schrödinger macskája. Vagy él, vagy nem él.
    Megjegyzésem. Tudnának mérni pontosan is, ha akarnának. De senki nem akar tönkre menni.

  69. 66 – Attila (PV):
    „tűzparancs” – szóval, ha kiderül egy hazugságod, akkor a megoldás, hogy nem veszel tudomást a reklamálásról. Ez abszolút hiteltelenné tesz, és nekem nincs kedvem minden állításod után kutatni. Mikor hazudsz, és mikkor nem. Tehát egy szavadat se hiszem el. Akkor pedig itt nincs rád szükség.

    Az nem mentség egy oltári nagy disznóságra, hogy másoknak is van (volt) disznósága. Egy gyilkost nem lehet azzal védeni, hogy Káin és Ábel óta létezik gyilkosság. Ez nem védekezés, ez bohóckodás.

  70. Egy rövid megjegyzés a harchoz, biztonsági zónákhoz és hasonlókhoz: igyekezni kéne vele, mert néhány évtizeden belül muszlim kézen lesz a brit és francia nukleáris arzenál.

  71. Bocckó, Na az lenne a szép.

    Iszlám dzsihád atomfegyverekkel. Vagy iszlám ország lesztek, mindenki megtér Allah-hoz, vagy kaptok egy atomot a pofátokba kafírok. Érdekes lenne eljátszani e gondolattal, de szerintem ilyen nem lesz, addig nem jutunk el, amit írsz.

    Az iszlám ki lesz takarítva, szét lesz zúzva, meglátod.

  72. Attila, amit csinálsz, az bűnpártolás.

    Ahelyett, hogy számonkérnétek megbízottjaitokat, akik elképesztő módon éltek vissza a rájuk bízott hatalommal és bizalommal, inkább mentegetitek őket.

    Pedig az elkövetett tettek nagyon súlyosak, ezek ezrek haláláért felelősek, mert lopásaiknak ez a közvetlen következménye.
    Az az apa, aki a beteg, éhes gyerekének nem gyógyszert, meg ételt vesz, hanem a pénzt magára költi, a gyerek meg meghal, arról mit tartanál?
    Olyan nehéz felismerni, hogy orbán és sleppje pontosan ezt teszi a nemzetünkkel?

    De nem folytatom, sőt bánom, hogy beleálltam megint ebbe a parttalan vitába. Csak tegnap este a fideszkormányzás kapcsán tőled olvasott „szociális biztonság” meg a „munka becsületének visszaadása” kiverte nálam a biztosítékot.
    Az ilyen ordas hazugságoktól hányigerem van és nehéz szó nélkül hagyni.

    De ígérem, többé nem reagálok semmi ilyesmire, ha fidesz propagandába futnék ezen az oldalon, majd átlépek rajta.

  73. 68. Károly

    „Ezek az eredmények mutatják, hogy manipuláltak a közvéleménykutatók eredményei.”

    Jó… De ugyanezek, hova mérik az az ellenzéket?
    Akármelyiket nézed, az arányok egyformák.

    És az ellenzék kutatói például a Publicus is nagyjából ugyanazokat az arányokat mutatják.

  74. 72. Gyarmathy…

    Ha az apa nem tartja magát formában, akkor egy idő után nem tud se gyógyszert, se élelmet venni a gyereknek.

    Ezzel az érveléssel minden átadott híd vagy park gyilkossággal ér fel, mert nem betegekre lett költve.
    A helyzet az, hogy rákölthetjük MOST az egészségügyre a GDP-t, de ez azt jelenti, hogy a jövőben az infrastruktúra fog hiányozni ahhoz, hogy fenntartsuk…

    A politika azért „mocskos” elfoglaltság, mert mindig vannak akik úgy érzik rosszul járnak.

    A másik dolog, amit meg szoktam kérdezni, hogy tiszta szívvel adnátok-e egy csapat Teréz anyu kezébe a politikát? (nem beszélve arról, hogy hol találsz egy csapat Teréz anyut, aki el is vállalná ?)

  75. 69. Tibor bá’

    Az utolsó „tűzparancsra” kreáltak egy politikailag korrekt megoldást ami abban az időben az eseményeket szolgálta… Ez világos…

    Tudom, mert én álltam csőre töltött puska előtt a jugoszláv határon a 80-as években…
    És egy ideges határőr tartotta a puskát. És tuti lőtt volna, ha rosszul mozdulok.

    Szóval személyes tapasztalatom van ez ügyben, nem szóbeszéd, meg rendelésre megírt „hírek”.

  76. 71. Gyarmathy

    „Az iszlám ki lesz takarítva, szét lesz zúzva, meglátod.”

    Hát éppen most akar megszabadulni az ellenzék az egyetlen erőtől, ami nyíltan felveszi a harcot az Iszlámmal…

  77. Látom, a szavak kiforgatása, az nagyon megy.

    Lassan a fél ország ellopása, az valóban a saját jó kondíció fenntartása? Hát persze-szerinted. Néha azon tűnődöm, hogy a fidesz fanok szemében orbán tudna – e olyat tenni, ami felháborítaná őket?
    Ha bevezeti az első éjszaka jogát, akkor az is rendben lenne? Szerintem simán megmagyaráznád, nyílván a jó kondíció, meg az alattvalók közelről való megismerése lenne a magyarázat, esetleg akkor lennél gondban, ha a saját lányod kerülne sorra. Pedig ha így folytatják a fideszes kiskirályok, még eljuthatunk ide is hamar.

    Az emberből belülről fakad valami, ami által érzékelni tudja az igazságtalanságot, az aljasságot, a gonoszságot és bántja, felháborítja, ha olyat lát, még akkor is, ha őt személy szerint nem érinti. Különbséget tud tenni jó és rossz között.
    De van, akinél annyira eltompul ez, hogy nehéz megérteni.

    75.
    Valóban felvenné az iszlámmal a harcot? VAgy csak a szavak, a duma szintjén?
    Az országot belülről szétrohasztja, önvédelemre alkalmatlanná teszi, fegyvertartást tiltja, 300 ezer euró kölcsönért meg befogadja a franc tudja kiket, biztos hogy volt közöttük egy rakás befolyásos, pénzes muszlim is.

    Én azt nézem, amit tesz, a duma az már régen nem érdekel.

  78. 77. Gyarmathy

    „Valóban felvenné az iszlámmal a harcot? VAgy csak a szavak, a duma szintjén?”

    Csak a duma szintjén?
    Neked a „gyűlöletkampány” az smafu?
    Brüsszellel szembemenni 1962 szerencsétlen menekült miatt az csak duma?
    Kerítéssel lezárni a nyugat-balkáni menekült folyosót az csak látszat?
    Lebuktatni Soros ál-civiljeit az csak vicc?

    Ja persze…
    Ha a belső ellenzék segít a külső erőknek kikényszeíteni egy visszalépést, akkor persze ő lesz az áruló…
    De amikor szükség lett volna rá, hogy legalább ebben mellé áljatok, akkor inkább beintettetek…
    Szóval… Ha Brüsszel az országba be fog telepíteni migránsokat, kötelezően, felső határ nélkül, az 100%-ban az ellenzék sara lesz.
    És erre a szavazók generációkon keresztül emlékezni fognak (ha az akkor már számít bármit is)

  79. 46. n/a

    „Melyik ez a kormányprogram?”

    Most mondta Orbán, a magyar diaszpóra tanács ülésén, hogy megalakították azt a kabinetet, ami kidolgozza azt, hogy hogy lehet elérni 2030-ra, hogy a termékenységi rátát 2,1-re emeljék a mai 1,49-ről (2010-ben 1,25 volt)…

  80. 79. Attila (PV)
    Na, erre kíváncsi leszek, erre még nem talált ki európai ország működő modellt, mindenki mérföldekkel alatta van…

  81. 79 Attila (PV)

    „Most mondta Orbán, a magyar …”
    Mondta… Ez édeskevés!
    2,1? Ez is kevés! Akik jönnek, azoknál ez 8.
    Ezt túl kellene teljesíteni, mondjuk 16-ra.
    Minden a fejben dől el. Lehetséges-e gyorsan (max 1 év) kicserélni az emberek gondolkodását a tizenhat gyerek megvalósításához?
    Nem akarlak bántani, de nem írtál semmit.

    Mások már (szerintem későn) a tűzparancsban gondolkodnak.

    „Az EU-nak viszont újra szociális katasztrófával kell szembenéznie, ha ismét egy millió ember áramlik be a kontinensre. Ott már a magyar határkerítés se használ sokat, „hacsak a határőrök nem használják fegyverüket” a bejönni akarók ellen. „”
    http://lovasistvan.hu/2017/11/10/ha-a-magyarok-nem-fognak-loni-a-hataron/

  82. Attila (PV):
    10 nap várakozás után végre megkaptam a választ tőled. Ezek szerint volt érvényes lőparancs, Németh Miklós hazudott, a határőr és a lelőtt német nem verekedett össze, a fegyver nem véletlenül sült el, a vizsgálat eredménye hazugság, a lelövést végignéző német feleséget nyilván lefizették, hogy arra emlékezzen vissza, amire megkérték. — Tehát szerinted bármi, ami Orbán ellen szól, az vagy hazugság, vagy kitaláció, vagy rendelésre fabrikált.
    Megállapítom, hogy semmi hasznosat nem írtál, mert minden amit írsz nem más mint jól kigondolt propaganda. Mostantól kezdve „Attila (PV)” nik alatt nem jelenik meg hozzászólás, kivéve, ha megmagyarázod, hogy a magyar népnek mi haszna van abból, hogy Orbán 100 milliárdokat költ stadionra, futball csapatok támogatására.

  83. Tibor bá
    Mi lett a sorsa annak a határőrnek, aki a letiltott tűzparancs ellenére éles lőfegyverrel teljesített szolgálatot a határon? Szerinted életszerű, hogy a felfegyverkezett katonát megtámadta a német férfi, sőt mi több dulakodni kezdenek? A feleség persze, hogy azt nyilatkozta amit, így talán elkerülte a börtönt és a gyermekét sem vették állami gondozásba. A wikipédián egyébként ez áll: „Gundula Schafitel élettársával, Kurt-Werner Schulz-cal együtt 1989. augusztus 21-én éjjel akart átkelni a határon, ám egy magyar határőr – Németh korábban elrendelt tűzparancs-tilalma ellenére – lelőtte a férfit.” Németh Miklós pedig 25 év múlva egy filmbemutatón kért nyilvánosan bocsánatot az asszonytól.
    De hogy kerül a képbe Orbán és a stadionok?
    http://www.vntv.hu/2015/09/megsemmisito-fema-taborok-magyarorszagon/
    11.30-tól különösen érdekes

  84. 78-Attila Orbánnak súgott Putyin és Erdogan, amíg a Törökök Európára zúdították a menekülteket, addig semmilyen jerítés nem épült, amikor Törökország lezárta a menekülők útvonalát, akkor építették a kerítést. A kerítés csak arra kellett, hogy eltereljék a figyelmet a hatalmas megszorításról – ami kb. 5-ször nagyobb volt mint a Bokros csomag. Orbán kiváló politikus, hiszen más már rég belebukott volna egy ekkora megszorításba. De ennek semmi köze a muzulmánellenességhez, figyelemelterelés, a zsidó közösségek megnyugtatása, a brüsszeli politika elterelése Putyin szája íze szerint – ezek Orbán eredményei.

  85. Ouse M.D.: „Nem Oroszország küldték a menekülteket” kedves orosz BOT-ok, legalább a Magyar helyesírást (és nem helyes sírást) tessék figyelembe venni. Tudjuk, hogy szovjet honfitársainknak a magyar nők jelentése szuka – azaz kurva, hiszen a második világháború után mindenkit meg tetszett erőszakolni, aki 8 évesnél idősebb volt. Ennek ellenére, mi magyarok EMLÉKEZÜNK. Ezért fog Orbán elbukni, ezért fog az MSZP elbukni, ezért fog a JOBBIK elbukni, és ezért nem fogja egyetlen egy igaz Magyar sem tisztelni PUTYINT.

    Ez azért van, mert MAGYAROK vagyunk.

    Amit nem fog megérteni Orbán.
    Amit nem fog megérteni Putyin.
    Amit nem fog megérteni Európa.

    Aki Magyar, megérti.

  86. 86 – Jóskapista:
    Pontosan mi a bajod Ouse M.D.-vel?

  87. 85. jóskapsta.
    ” Tudjuk, hogy szovjet honfitársainknak a magyar nők jelentése szuka – azaz kurva, hiszen a második világháború után mindenkit meg tetszett erőszakolni, aki 8 évesnél idősebb volt. Ennek ellenére, mi magyarok EMLÉKEZÜNK.”

    Tisztelt „Jóskapista”.
    Az orosz nyelvben a szuka szószerint nőstény kutyát jelent. Átvitt értelemben jelent kurvát , mivel nem nagyon”válogatós”.

    „Amelyik nép elfelejti a történelmét, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt” …

    Bocsáss meg,ha rosszul emlékszem!
    Nem a Németek a szövetségeseikkel voltak előbb Sz.U.-ban?

  88. vengerka [ë-ë] főnév ..kát, ..kája (régies, rosszalló)
    A cári Oroszországban, a Balkánon v. a Közel-Keleten vmely táncos, zenés mulatóhelyen hosszabb-rövidebb ideig szereplő fiatalabb magyar nő, aki később többnyire teljesen elzüllött.  Tegnap az ügynökkel megállapodtunk. Oroszországba megyünk művésznőknek … – Szegénykéim … Elpusztultok … Vengerkák lesztek, s kórházban haldokoltok. (Krúdy Gyula)

  89. 86 – első körben, hogy nem ír helyesen magyarul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük