(2214) Gondolkodom, tehát (egyelőre még) vagyunk

Tibor bá’ online

 

Nagy valószínűséggel az emberiségnek már csak három éve van, ha nem semmisül meg jóval előbb. Csak erre a következtetésre lehet jutni, ha logikusan végiggondoljuk az eseményeket.

2014-ben, amerikai pénzzel, és rutinnal sikerült Ukrajnában rezsimváltást végrehajtani. A hatalomra kerülő ukrán fasiszták nekimentek az orosz nemzetiségű Kelet Ukrajnának, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy Oroszország avatkozzon be a konfliktusba és robbanjon ki egy háború a NATO tagságra váró Ukrajnával.  Ez nem történt meg, mert nem illeszkedett Putyin hosszú távú stratégiájába. Az elvetemült „Deep State” (mélyen ülő állam), ahogy manapság nevezik őket, zokszó nélkül lelövetett egy maláj utasszállító gépet, amit a „Novorosszija” (vagyis Putyin) számlájára próbáltak írni. Putyin erre se harapott rá.

A következő nagy húzás az orosz vadászbombázó lelövése volt Szíria felett. Ezt Erdogán követte el, de nyilvánvalóan Washington utasítására. Miért? Orosz kezdeményezésre megállapodás született Washington és Moszkva között, hogy repülőgépeik mozgásáról értesítik egymást, elkerülendő, hogy akaratlanul tűzharcba keveredhessenek Szíria és Irak felett. A török vadászgép az orosz gépet akkor lőtte le, amikor az néhány percre a Törökországhoz tartozó, Szíriába benyúló földrész felett repült át. Hogy ez bekövetkezik, azt a pontos hely, és pontos időpont megjelölésével, kizárólag az amerikaiaktól tudhatta meg a török vezetés, vagyis a török vadászgép ott repkedett készenlétben a lelövéshez. Putyinnak a szeme se rebbent, hanem elrendelte, hogy innentől zöldség/gyümölcs import Törökországból nem lépheti át a határt.

Legutóbb amerikai vadászgép lelőtt egy szír gépet Szíria felett, mert „megvédte” magát. Erre Putyin nagyon óvatosan fogalmazva kijelentette, hogy az Eufrátesztől nyugatra (szír terület) minden repülő tárgyat célpontnak tekintenek. Vagyis nem fenyegetett „lelövéssel”, de nem is zárta azt ki. Erre Washington válasza az volt, hogy az amerikai vadászgépek meg fogják védeni magukat.

Szerda reggel, igen június 21.-én a Balti tenger felett az orosz hadügyminisztert, Sergei Shoigu-t szállító gépre ráragadt egy amerikai F-16 a nemzetközi vizek felett. A minisztert kísérő orosz vadászgép közéjük manőverezett, szárnyát megbillentette, hogy láthatóvá váljon a felszerelt rakétája, ami egyezményesen azt jelenti, ha nem távozik, akkor lelövi. Az F-16 elment.

És akkor még nem tettem említést újabb szankció bejelentéséről az oroszok felé a Krím félsziget visszacsatolása miatt, amire egy 98 százalékos referendum után került sor. Ezt a szankciót most még szorosabbra fogták.

Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy Washington folyamatosan provokál, Putyin pedig folyamatosan elhajlik a provokáció elől, diplomáciai síkra terelve a dolgot, hadd lássa az egész világ, ő  békés megoldást keres. A kérdés miért? „Normál” körülmények között ilyen nyílt provokálásra már rég kialakult volna egy fegyveres konfliktus. Putyin ezt elkerüli, miközben ő maga mondotta újságíróknak, hogy siheder korában Leningrád utcáin azt tanulta meg, ha a verekedés elkerülhetetlen, akkor elsőnek kell ütni. Akkor most miért nem indít be ő egy meglepetésszerű, megelőző első csapást?

Erre csak egy magyarázat lehet, húzza az időt, mert még nem teljesen készült fel rá. Mire? Nos, az általános vélemény szerint, amit Putyin is oszt, egy nukleáris háborúnak nem csak győztese nem lesz, de kiirtja az egész emberiséget. Putyin arra gondolhat, ha már elkerülhetetlen, akkor meg kell próbálni részben túlélni. Két dologra gondolhat. 1) Tökéletesíteni a rakétaelhárítást (az amerikaiak is ezt teszik. Éppen most volt nekik egy sikertelen tesztelésük), miközben növelik fegyvereik pusztító erejét. 2) Ki kell alakítani egy olyan búvó helyet, ahol egy lehatárolt létszámú csoport sikeresen kidekkolhatja a kb. 10 évre becsült nukleáris telet.

Persze, hogy Putyin mire gondolhat (lásd fenn), abban tévedhetek, de hogy ez az amerikai háborús törekvés maximum 3 éven belül háborút eredményez az bizonyos, mert ha nem akarnának mindenképpen leszámolni az ellenféllel, akkor nyílt és aljas provokációk helyett megállapodásra törekednének, ahogy ezt a másik oldal teszi (beleértve Kínát is).

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

48 gondolat erről: „(2214) Gondolkodom, tehát (egyelőre még) vagyunk

  1. Ez a három év egy határvonal az Usa reszere. Vagy haborut indit Kina és oroszorszag ellen és bebetonoza világhatalmi pozicioját. Egy szövetségesi rendszert vezetve és még gyözelmi eséllyel. Vagy már egy megtépazott széteső szövetségi rendszerrel fog egy két esélyes háborut vivni. Reméljuk hogy addig nem teszik meg az első lépest, utana meg mar nem fogjak meg merni. A juan szerintem 2020 ig a harmadik legnagyobb valuta lesz a világban 10 % feletti részesedéssel. Ez vissza fogja venni az USA gazdaságát és katonai erejét a Keletet meg forditva

  2. Hát ez így eléggé elkeserítő.
    De az Amerikaiak is nagyon készülnek. Pl.: az X-40-es mini katonai ürrepülőgép
    Szöget ütött a fejemben hogy mire használhatják?
    Mert hát műholdjaik vannak,ember szállításra nem alkalmas, automata, nagyon sokáig fenn
    maradhat. stb… Mi lehet rajta?
    Véleményem szerint ATOMBOMBA! Amit megelőző csapásra használhatnak EMP keltésre!
    Mert atombombát nem tehetnek műholdra, mert nem tudják visszahozni, és ha bepotyog
    vagy hasonló az gáz. Megelőző csapásként az EMP ideális eszköz, de ha egy hagyományos ICBM-et használnak erre acélra, akkor annak a kilövését érzékelik, és oda a meglepetés,
    tehát első csapásra nem jó.
    De ezt csak aktiválják, ha a célpont fölé ér, és orosz ország kilőve, visszatámadás csak korlátozottan lehetséges ezután.
    Nemrég hozták vissza az egyik X-40-et rövid karbantartás, és küldik vissza.

  3. Tisztelettel kérdezném, mi az amerikai, és az orosz átlagemberek érdeke?
    Mindkét ország hatalmas területű, óriási ásványkincsekkel, mezőgazdasági területekkel. Nagyon erős propaganda kell egy háború elfogadtatásához.
    A háborús propaganda egyszer már megbukott a vietnami háború során. Sorkötelezettség nem alkalmas hódító háborúkhoz, ezért lett zsoldos hadsereg.
    A két szuperhatalom atomháborújában a vezetőik is nyomorba kerülnének.

    Kristály tisztán látszik, az amerikai hadiipar nyomása a folyamatos háborús készülődés fenntartása érdekében, kizárólag haszonszerzés céljából.
    Az amerikai hadiipart sok kicsi háború lélegeztető gépén tartják fitten.

    Oroszország elleni szájtépés elengedhetetlen a hatalmas hadiköltségvetés fenntartása érdekében, hiszen azt még a nagyon naív amerikai hazafiak sem hinnék el, hogy az Iráni fenyegetés miatt kell egy ekkora hadsereget fenntartani.

  4. Mi vagyunk az erősebbek,ha sokat ugrálsz kurvára szétrúgjuk a seggedet !
    Ezt szokták a falkavezérek időnként félreérthetetlenül közölni nehogy valaki eltájolja magát.
    Ezt teszi az Usa is.
    A nukleáris háború az emberiség végét jelenti, ezt csak az egészen ostobák nem így gondolják.
    Azt hogy néhány luxusóvóhelyen még néhány évtizedig talán pislákol majd az élet, az ezen semmit sem változtat.
    Nem szimpatikus az Usa, de Putyin sem.
    Az egyik egy erejével folyamatosan visszaélő szuperhatalom a másik egy ázsiai diktátor aki ugyanezt teszi.
    Egészen aljas eszközök alkalmazásától sem riad vissza egyik sem.

  5. Az írás nagyon jó!
    Két dudás nem fér meg egy csárdában. Ezeknek nagyon kellenek az orosz még érintetlen ásványkincsek. Persze hogy neki fognak menni. Nagyon sok elismert külföldi szakember tollából olvasható, mire készül, ez a telhetetlen banda. Már arról is hallani, hogy egyesével próbálják likvidálni az orosz politikai elitet, amire az elmúlt időszakban már voltak példák. A fiatal orosz állam még „gyenge” minden egyes nap a malmukra hajtja a vizet, és minden területen modernizálják a hadseregüket olvasható. A románok, lengyelek teljesen felvannak töltve a nyugati államok technikájával, és személyi állományával.

  6. Jó írás.
    Na meg mi lesz az Arab-öböl térségében az új szaúdi trónörökössel, az új konfrontatív politikájukkal?!

    Putyinék felkészülnek, csak ugye az egyre alacsonyabb olajár, és a bevétele! Eredetileg ’22 -ig tartott volna a Fegyveres Erők Modernizációs Programjának első lépcsője, csak az olajár közbeszólt. Hivatalosan most is addig tart, és utána jön a következő 5 éves időtartamú második fázis, csak csúsznak a mérföldkövek. Több fontos programnál is csúszás lesz, van, mert a költségvetési forrásokat megvágták, átütemezték. Egyes programokat nem véglegesen de felfüggesztettek, és vannak olyanok is, amiket papíron ugyan nem szüntettek meg, de egy kopejkát nem folyósítanak tovább rájuk.
    Szóval megy a felkészülés, csak már nem gőzerővel, még nem csiga a tempó, de jelentősen lelassult minden, és idén már az eddig érinthetetlen kb. 90 mrd USD -s védelmi büdzsét is megkurtították az oroszok kb. 75 mrd USD -re. Ugye az olaj…, és csak esik tovább az ára…!

  7. Volt itt egy korábbi hozzászóló Jövőnk néven, aki mintha kísértetiesen hasonló jövőképet írt volna a hozzászólásaiban.

    Mostanában miért nem ír?

  8. Abban nagyon igzad van Tibor bá’, hogy USA akar valamit, de ilyen prófétikus van még 3 évünk, azért elég bátor kijelentés. Miért nem 13, vagy kettő év?
    Szerintem az USA-t egy belső „csapás” kényszeríti térde, mert egy barkács H bomba a keleti és a nyugati parton robbantva lenullázná az képességeit. Tenorpista jelentkező van bőven hozzá, pl kedves vezető Kim nem rakétával, hanem ginzeng pálinkával csempészi be alkatrészenként a bombát, de a közel keleten is lenne rá bőven jelentkező a feladatra… Egy ilyen típusú agresszort a saját térfelén kell lebénítani, mert azt hiszi hogy sebezhetetlen. Hozzáteszem ez a forgatókönyv benne van a közgondolkodásban, 24 sorozatban is volt tenorpista atomtámadás, de a Jericho sorozatban önmagukat atommal megtámadó és két részre szakadt USA volt a fő gondolatszál…

  9. 9. Dajtás

    A 3 év annyiban „logikus”, hogy az USA a választások előtt egy évven nem szokott háborút kezdeni.
    Viszont ha sikerül Trumpot belekényszeríteni egy háborúba, könnyen bele is lehet buktatni, és az utánna következő elnök abszolút szabad kezet kap.

    Na… Akkor fog beindulni a húsdaráló… és a hús finomsága attól függ, hogy Kínának és Oroszországnak az ideje mennyire volt elég felkészülni.

  10. Ez terelés. Semmi gond sincs az oroszokkal, az USA-val csak annyi, hogy kicsit többen lakják. Valójában mindenütt gond van ahol sokan vannak. Ezt akarják korrigálni (7,5Mről negyedére mondjuk) , de nem ilyen atomos hülyeséggel, elavult, kis hatásfokú, szennyező marhaság. Valami hi-tech téma lesz. Nemtom mi, de ütős az tuti, sz.tem már létezik.

  11. 8 – dajtáa:
    Azért nem 13, mert amit nagyon ki akarnak fejleszteni, vagy megépíteni, azt rohamtempóban max 3 év alatt meg lehet vaklósítani.

  12. 11. D7.

    ” (7,5Mről negyedére mondjuk) ”

    Az inkább 500 millió. Meg van az irodalma, meg a logikája is.
    A nagy kérdés, hogy meg van-e a technika, hogy ha megfut a klíma, azt leállítsák…
    Azt megszokhattuk, hogy a civil szférába 10-20 év mire leszivárog a technológia, mire annyira lebutítják, hogy a beavatatlanok nem tudnak ártani vele se egymásnak, se a háttérhatalomnak.

  13. 12.Atilla
    „Az inkább 500 millió”
    Ezt sok helyen olvasni ,de fenntartásokkal kell szerintem ezt is kezelni hogy lenne egy szabadkőművesség 300 családból aki eldönti hogy 500 millió legyen a lakosság, mert fogy minden.
    Ha elméletileg nézzük és nem lenne semmi akkor ők még a pénzükből több ezer évig élnek.Még megy nekik a klíma a kastélyban nemhiszem hogy azon agyalnának (mind a 300-an) hogy csökkentsük le a létszámot 500 millára mert a végét járja a klíma,szerintem szarnak rá, sőtmitöbb szerintem nagyrészük a klíma megfutás elméletéről sem tud a köreikben, úgy mint itt az átlagemberek körében sem sokan.
    Azt a gránitba vésett 500 milliót meg szerintem bebaszott amcsi egyetemisták csinálták viccből, 1 hónap múlva meg röhögtek hogy amit csináltak arról cikkeznek mindenütt:D, a dátum amúgy is lejárt ha jól emlékszem még tavaly:D

  14. 9.Attila
    Egy atomháborúval, illetve annak gondolatával történő eljátszásnál, nem hiszem, hogy szempont az elnökválasztásig hátralévő idő. Hanem, hogy ő túléli-e.

    13.Andrew
    Biztos vagy benne, hogy nem tudnak a klímamegfutásról?Nem tűnik logikusnak.

    8.Dajtás

    Szerintem Tibor’bá verziója elég realisztikus. Nyilván az időpontot kivéve, azt senki nem tudhatja, még olyan sem pontosan aki időutazik:-) .Ott ugyebár már nincs naptár meg óra.
    Valószínűsíthető azonban, hogy egy orosz megelőző csapás fog történni, mikor már minden kötél szakad.

  15. 14. Andrew

    ” sőtmitöbb szerintem nagyrészük a klíma megfutás elméletéről sem tud a köreikben”

    Hát az az igazság, hogy a szabadkőművesség ALAPJA az, hogy az átlagembernél sokkal nagyobb tudással rendelkeznek a világ folyamatait illetően, és ebben benne van az okkulttól kezdve a pszichológián keresztül a modern tudományokig minden.
    Leginkább a politikával foglalkozó társaságok vannak „szem előtt”, de a tudomány is tel van velük.

    A bebaszott egyetemisták is lehet hogy jól szórakoztak, de hát tudjuk, hogy VAN egy társaság, amelyik úgy gondolja, a Föld az ő tulajdonuk, és joguk van úgy szabályozni az emberiséget, ahogy tavasszal a kertész metszegeti a gyümölcsfáit…
    És ha igaz, hogy a klímára az emberi tevékenység van a legnagyobb hatással, akkor „logikus” hogy az emberi tevékenységet a minimumra kell csökkenteni.

    Szerintem, akik kiirtották az amerikai földrész őslakosságát, elhurcolták az afrikaiakat saját gazdagodásuk érdekében, nem késlekednek most már a saját túlélésük érdekében „megtenni a megfelelő lépéseket”.

  16. 15. Balázs

    „Egy atomháborúval, illetve annak gondolatával történő eljátszásnál, nem hiszem, hogy szempont az elnökválasztásig hátralévő idő.”

    Általában az elnökválasztás körül alakul ki a legmarkánsabban, hogy ki hol áll…
    Az USA-nak hatalmas hadserege van, és ott se mindenki egyfelé húz. A lobbik minden oldalon hatalmas erőkkel győzködik a környezetüket, és úgy ciki atomháborút kezdeni, ha a döntéshozók fele mádképp gondolkodik a következő lépésekről.
    Aki az atomháború kirobbantását jó ötletnek tartja, annak biztosnak kell lennie a saját túlélésében, és hogy a túlélést követően számára kedvezően alakulnak a dolgok.

  17. 15.
    „Valószínűsíthető azonban, hogy egy orosz megelőző csapás fog történni, mikor már minden kötél szakad.”
    Ez megint olyan kijelentés, ami feltételezné, hogy egy magasabb információs szinten állsz, mint a döntést meghozó felek.
    Miből gondolod, hogy ezt a lehetőséget az amerikai stratégák nem látják? És ha látják, miért ne dönthetnének úgy, hogy mégiscsak nekünk kell az első csapást bevinni, ha nem akarunk kockáztatni?
    Putyin részéről ezzel a leningrádi utcai példával szerintem csak pszichológiai nyomást próbál a másik félre gyakorolni, hogy visszarettentse a további provokációktól, hogy a másik fél megijedjen attól, hogy a sarokba szorított ellenfél bármilyen végzetes lépésre is képes lehet.
    Szóval semmire sincs garancia, bármi megtörténhet…

  18. Amíg a Világot irányító vén zsidók ezt nem engedik meg, addig nem lesz atomtámadás, egyik oldalról sem. Majd ha már teljesen élhetetlenné válik a Föld (klímaváltozás, túlszaporulat, anarchia, stb. – ezt már sokszor kiveséztük), majd csak akkor! És szerintem akkor sem atom lesz, hanem biológiai fegyver, amire a kiválasztottak már addig rég immúnisak lesznek.

  19. ” Ki kell alakítani egy olyan búvó helyet, ahol egy lehatárolt létszámú csoport sikeresen kidekkolhatja a kb. 10 évre becsült nukleáris telet.”

    Engedd meg, hogy ezt idetegyem, ha már búvóhelyet említettél. Bár nem igen szokásom. Netán „reklámszagúnak” érzed majd törlöd…Bár nem idei a link, de aktuális, s a benne lévő „RT” videó is érdekes..

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/oroszorszag-hatalmas-fold-alatti.html

  20. Kedves 13.,
    Nem az a lényeg, hiogy 500millió vagy 700millió, hanem az, hogy homogén, kezelhető és egységes legyen a fennmaradó „banda” vagy mondjuk így a maradék. És nagy eséllyel az lesz. És a többiek? -valósznű, hogy csupán csak egy álom volt az egész. Egy nagyon rossz álom, amit álmodnak tovább. Akár, nemde?

  21. 22. D7

    „Nem az a lényeg, hiogy 500millió vagy 700millió, ”

    A lényeg egyrészt az, hogy a populáció összes tevékenysége ne legyen képes kibillenteni a Föld kényes egyensúlyrendszerét. Másrészt persze, hogy a túlélésre kijelölt pár száz millió feltétlen engedelmességet fogadjon…
    Gondolom, ez megoldható azokkal, akik vállalják, hogy egy csipet ültessenek a bőre alá… A többiek meg mehetnek a levesbe.

  22. 18.Hubab

    Igazad van, rosszul fogalmaztam. Véleményem szerint valószínűsíthető a megelőző orosz csapás, De tényleg bármi megtörténhet, akár az is, hogy a józan eszük is megérkezik valahonnan a vezetőknek.

    Én józanabbnak látom Putyint, vagyis kevésbé betegnek. Ő a sorozatosan provokált fél és őket kezdik sarokba szorítani, ezen a térfélen pattog a labda. Míg ők a pattogtatásra figyelnek, Putyin többször kirakta feketén-fehéren, a nagy médiacirkuszban is elment a kiadható őszinteség határáig. A másik oldal még kicsit játékosabb, és még mindig mellébeszél. Pedig ez már rég nem működik egy jó nagy részénél az emberiségnek, de náluk megakadt a tű. A vezetés ott is mindent tud, de túl nagy a csendőr meg az igazság-bajnoka rutin a fejekben. Az amerikai néplélek a vezetőkre is igaz . Igaz nagyon kis százaléka a -vezetőkre ált.jellemző- racionális gondolkodásukban, de ez a kis apróság az egójukban elég lehet.

    Ilyenkor szokott a kakaskodó fél kapni egy oltári nagy pofont az utcán. Addig lökdösődik és nem hagyja, hogy a másik kikerülje a szituációt, hogy beleszalad mivel nem hagy neki semmi helyet. Nagyban ugyanúgy megy mint kicsiben, amíg ovisok kezében vannak lőfegyverek.
    Röviden a reakcióikból és a gyermeki viselkedésükből -a komoly szavak mögött-gondolom. Putyin viszont már középsős az oviban. Panaszkodna ő az óvónéninek, de hoppá az eltűnt, (vagy nem is volt?) marad az „életkori” sajátosságainak megfelelő rendezési mód, a nyers erőszak.

  23. Semmiféle nukleáris csapás, termonukleáris pusztítás, pusztulás nem lesz. A legfelső körökből tudom és ez nem vicc.

    Iszonyatos bajok lesznek, rendszerszintű összeomlás, rengeteg borzalom, nyomor, és iszonyat, de atomháború nem.
    Azt nem mondom, hogy meg lehet nyugodni, mert nagyon sokan jobban járnának egy atomcsapással, mert akkor hamar vége lenne, így meg sokkal nagyobb gyötrődés lesz.

  24. 25 – Gyarmathy:
    Ebben a hitben legalább nyugodtan alszol a nagy villanásig.

    Nem tudom neked Neville Chamberlain a háború előtt UK miniszterelnök elég magas kőr-e. Ő volt az, aki néhány hónappal a kitörése előtt az mondta Hitlerrel történt tárgyalása után, hogy sikerült elkerülni a háborút. Ez nem csak nem vicc, hanem megtörtént valóság.

  25. 26: „sikerült elkerülni a háborút”

    Németország nem is támadta meg Angliát. Vagyis Anglia elkerülhette volna a háborút Németországgal. A későbbi eseményeket az angolok kérjék számon Churchill-en.

  26. 27.
    Az igaz.

    Viszont okkoriban Chamberlain és Hitler tárgyalása nem is Angliára vonatkozott, hanem -tudtommal- Csehszlovákiára.
    Azért az országért erőlködtek, aztán mégis amikor a Szudéta vidékeken túl is bevonultak a németek, akkor sem lett semmi.
    Egész Csehország annektálásával sem lett semmi.
    A Lengyelek esetében már kitört a pánik Londonban.

    Pedig talán ki is maradhattak volna belőle.
    Vagy csak egy ideig?
    Na erre a kérdésre sohase kaphatunk választ.

    A vén whiskyszagú szivaros rettentően aljas gazember volt.

  27. 27-28:
    Én Gyarmathy-nak azon megjegyzésére válaszoltam, hogy az egészen magas kőrökből származó információ mennyire „értékes”. Nem ara akartam felhozni példát, hogy Anglia milyen mértékben képes megakadályozni egy háborút, amennyiben meghunyászkodik. Ilyen alapon Szerbia is megakadályozhatta volna az I. világ háborút, persze csak egy darabig. És Putyin is megakadályozhatja a következőt, ha aláveti magát Washingtonnak.

  28. 29: „És Putyin is megakadályozhatja a következőt, ha aláveti magát Washingtonnak.”

    Kb. az is lesz, persze ez nem azt jelenti, hogy pórázon vezetik körbe Washingtonban. Szépen körberakják rakétaelhárító-rendszerekkel, amit Putyin morogva, de tudomásul veszi, mert nincs más /valódi/választási lehetősége. Pontosabban annyit tehet, amivel nálunk is próbálkozik, hogy ezt a „szigetelő réteget” távolabb tartsa az orosz határoktól – befolyása alá vonva a szomszédos államokat.
    Bízva abban, hogy Washington talán megelégszik azzal, hogy elszigeteli az orosz atomütőerőt és nem akarja azt meg is törni.

  29. 28 ” -tudtommal- Csehszlovákiára”

    Bizony. Az első „adandó” alkalommal feláldozták a kreálmányukat.
    Nagy tanulság volt a kelet-európai államoknak, hogy mennyit is számítanak a nyugatiaknak.

  30. Szerintem, ha bármilyen lappangó vagy éppen futó konfliktus eszkalációját tervezik, akkor azt az usa fogja csinálni falsflag operáció keretében, amit vagy észak koreára, vagy kínára, vagy a muszkákra fognak rátolni a médiában. Nem ez lenne az első a történelemben, és eddig mindig működött a tömegek számára.
    Pl. Szöul közelében nukleráis csapást hajtott végre Észak Korea, pont ahol egy nato bázis volt. X hős amerikai katona halt hő(si) halált a dél koreaiak szabadságáért, stb,stb… ÉK meg üvöltve tiltakozik, de ez senkit se érdekel.

  31. 30 – Observer:
    Ezzel a véleménnyel alaposan meg tudod magad nyugtatni, én meg nem akarom benned szétrombolni. 😛

  32. 32 bakoka5er
    Néha van olyan érzésem hogy ma már nincsen semmilyen összeeskövés (se elmélet se gyakorlat) csak egy mesterséges inteligencia összegyűjti a blogokról az ötleteket – amiket on-line szimulátorokon futtatnak – és másnapra pereg is a megfelelő akció…
    (Hja és persze be van kötve a tőzsde-interfész is)

  33. 33: „nem akarom benned szétrombolni”

    Ez igazán kedves Tőled! 😛

    De azzal Putyin is tisztában van, hogy az első rakéta elindítása után game over.
    Bizonyos határok között jobb rabszolgaként élni, mint sehogy /bár ezzel a fotel-cowboyok bizonyára nem értenek egyet/.

  34. 35 – Observer:
    Putyin már többször kijelentette, hogy az atomháborút se megnyerni, se túlélni nem lehet. Ezzel (sok más mellett) én magam is egyetértek, de ez nem jelenti azt, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel ne próbáljuk meg. – Na jó, nem lesz atomháború. Hogyan éljük túl a globális felmelegedést?

  35. 36: „Hogyan éljük túl a globális felmelegedést?”
    Mivel nem lehet tudni, hogy ‘hol áll meg’, így jó választ sem lehet erre a kérdésre adni.
    De az az érzésem, hogy a Kárpát-medence egy optimistább verzió esetében sem lesz lakható hely, nem lesz elég a tenyészidőszak csapadéka a növénytermesztéshez /más problémákról nem is beszélve/.

  36. Kedves 19.,
    Az elitnek már nem igazán van szüksége senkire és semmire.
    Az ember önmaga létével is erősen szemetel.
    Vannak olyan radikális környezetvédők, akik egyenesen azt mondják, hogy akinek 1-nél több gyereke van, tudatosan megöli a Földet. Lehet, nemtom.
    Egy biztos, ez így sokáig nem megy. Napi 125efő +.

    Sz.tem Gyarmathy pedz valamit, sz.tem is az atomos téma elavult.
    Legalábbis remélem.

  37. 37.
    „akinek 1-nél több gyereke van, tudatosan megöli a Földet.”

    Meg saját maga is. Csak számold ki hogy te az életed alatt hány liter benzint pufogtál el, hány liter olajat,fát ,szenet égettél el.
    A jólétről,fogyasztásról pedig senki sem akar lemondani, sőt.Elélhetnénk egy 4×4 méteres fabódéban,jurtában is állat és növénytermesztéssel,csak ezt már senki se választja (még a legszélsőségesebbek sem) mert égő,pedig nem lenne az rossz.

    most hallom h ki akarják a norvégek és a görögök tiltani a belsőégésű autót 2025-re vagy előbb, lehet nálunk is bevezetik,csak aki átutazik majd mit tegyen?

    A melegedésről annyit hogy még (itt mo-on) idén sem lesz termésátlagcsökkenés az még odébb van.
    Idén úgy néz ki 1 hét kivételével elkerültek a hőhullámok Mo-on .

  38. 38.
    Az emberiség kilátástalan helyzetbe kormányozta magát, ahonnan igen kicsi az esély, ha egyáltalán van még, hogy kijöjjön.
    A technikai civilizáció egyre fokozódó tempóban felszámolta a népességet korlátozó tényezőket, ami elméletileg nem kellene, hogy népességnövekedéshez vezessen, de ezt a népek nem tudják, és derekasan szaporodnak.
    Tegyük fel, hogy valaki, aki őszintén, önérdekmentesen akarna segíteni, kellő hatalmat kapna, hogy oldja meg a problémát békés úton. Ez még ilyen alapállás esetén sem igérkezne egy megoldható feladatnak, nemhogy a mai rabló elitnek.
    Ha minden család bevállalná, hogy csak egy gyereket nevel, az pár évtizeden belül valószínűleg olyan egyensúlytalansághoz vezetne a gazdaság működésében, hogy szinte lehetetlen lenne féken tartani a feszültségeket, a mai jóléti társadalmakban olyan tömegeknek kellene leadni az igényeikből, amit persze mindenki jogosnak és triviálisnak tart.
    Tehát a népességcsökkenés sem lehet akármilyen szélsőséges, mert az ugyanúgy – csak más természetű -robbanáshoz vezetne, mint a növekedés. Csak sebészi pontosságú ütemezéssel lehetne végrehajtani, hogy közben a gazdaság, a társadalom működése se omoljon be.
    Milyen erő lenne képes egy ilyent levezényelni a mai kaotikus világban?
    Félő, hogy a végén nem marad más alternatíva, mint az erőszak. Ez két úton képzelhető el, vagy egy hatalom tudatosan, tervszerűen elindítja, bízva benne, hogy ez nagyobb esélyt ad a saját túlélésre, vagy a túl nagy kockázat miatt visszariad ettől, és a dolgok spontán jutnak el az összeomlás állapotáig, ahol a dolgok már irányíthatatlanok, és ugyanúgy katonai eszkalációhoz vezetnek, de sokkal kiszámíthatatlanabb szereplőkkel és esélyekkel.

  39. 40.
    így van. De ez sajnos kivitelezhetetlen. Olvastam egyszer-amikor még érdekeltek ezek jobban- egy tanulmányt Kína demográfiai alakulásairól. Öregek-fiatalok aránya, nagycsaládi modelljük, privilegizált fiú elsőszülöttként, családtámogatási rendszerük(mely az egykés családokat jutalmazta)- A hatalmas létszámra kevés gyerek született egy időben akik felnőve a későbbiekben nem lettek volna képesek még csak kenyeret sem adni az idősebb tömegeknek(ezen azóta változtattak).

    Pontosan az látszott-legalábbis számomra- amit te is írsz. Kína csak önmagában összeomlana a jelen gazdasági rendszer keretei között. Nem képes a népességcsökkentést összehozni a gazdasági trendek várható változásaival.
    Kína ezt jelenleg úgy oldja meg, hogy országhatárokat átlépve kitolja népességszabályozását az időben. Minden ország így vagy úgy, de ebben a csapdában is nyakig ül.

    A gazdasági „növekedős” modellen nem tudnak az országok változtatni.Hiába az innovációk tömkelege. A technikai, módszertani változtatások akkor lehetnének sikeresek ha megértenénk miért nem tudunk változtatni a hozzáállásunkon. Pontosabban akkor tudnánk megfelelő módszereket találni a működő változáshoz.

    Sokan a módszerek változtatásától remélik a változást, de így csak összetipornak mindent fenenagy igyekezetükben, teljesen hiábavalóan.
    Akármilyen értelmetlennek is látszik, az egyetlen kulcs önmagunk megértése és megismerése. Ez nem olyan egyszerű, hogy ilyen az emberi alaptermészet, mert nem ilyen. Folyamatosan változó, önmagát fejleszteni- és önmagára reflektálni képes dologról beszélünk, evolválhatjuk mi saját magunkat. Itt csak a gondolatainkról van szó, mely későbbi tetteink rugói. Vagy inkább csak volt, mert a küszöbök átlépése után a természeti törvényekre nincs már ráhatásunk.

    Azonban aki veszi a fáradtságot és megnézi a nekünk -nem kis számú- a múltban itt hagyott útjelzőket, az megérti, hogy egyáltalán nem felesleges a témával még most sem foglalkozni.
    Persze lehet, hogy a fizikai életünket már nem tudjuk megmenteni(akkor meg mi a fütyi?), de a későbbiekben még jól jöhet(és itt szokott jönni még egy szakadás a hitrendszerek miatt.)

  40. 39.

    Rosszul tudod.
    Már idén is van erős termésátlag csökkenés a búzában. Igaz ez relatív, az utóbbi évekhez képest, mert az ország jóval korábbi időszakában is voltak rosszabb évek.
    Az idei téli csapadékhiányt a gyümölcsök is megszenvedték.

    Az viszont igaz, hogy a Kárpát Medencében még van vagy bő 10 fokos hőemelkedési tartalékunk, mert még akkor sem érjük utol a jelenlegi egyenlítői hőséget, ahol egyébként többségében buja a vegetáció.
    Igazából a csapadék menyisége és szerkezete és eloszlása a legfontosabb élettani tényező, nem kimondottan a meleg.

    A kérdés inkább az, hogy a meleg és csapadékmenyiség mennyire van szoros kapcsolatban, avagy más tényező befolyásoló hatása is lehet?

  41. Az Egyesült Államok elejét szeretné venni a stabilitásnak azokon a területeken, ahonnan egy másik hatalom kiemelkedhet. A retorikát leszámítva az Egyesült Államoknak nem különösebben áll érdekében a béke Eurázsiában, ezeket a mondatokat a magyar származású amerikai geostratégiai guru, George Friedman vetette papírra 2009-ben, A következő száz év: Előrejelzés a XXI. századra című könyvében. A Stratfor elemzőcég alapítójának munkáját ugyan sokan tudományos fantasztikumnak tartják a „fehér kesztyűs” kutatói világban, leegyszerűsítő pragmatizmusa mégis zene a már sok mindent hallott, s ennek megfelelően illúzióit vesztett kelet-közép-európai hallgatóság számára. Bármit is gondoljunk Friedmanről és jóslatairól, ha van jó pillanat, amikor a fenti mondatokat citálni érdemes, akkor most van. Az Egyesült Államok törvényhozásának ugyanis immár mindkét háza elfogadott egy olyan átfogó szankciós törvénycsomagot Oroszországgal (mellesleg Iránnal és Észak-Koreával) szemben, amely aktívan bünteti azokat a harmadik feleket is, akik ha óvatosan is, de fenntartani, illetve fejleszteni kívánják gazdasági kapcsolataikat Moszkvával. A lépés sújtana számos európai energetikai nagyvállalatot, első körben azokat, amelyek részt vesznek az Északi Áramlat II. vezeték építésében, de távlatilag körvonalazódik olyan szigorítás is, amely az atomenergetikai együttműködést, akár Paks II.-t is célba veszi.
    A szankciós törvénycsomag ugyanis leplezetlenül egyengeti a terepet az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) európai exportja előtt. Ez márpedig a vadkapitalista előzményekkel bíró elnök számára ígéretes perspektíva: ha Obama örökségének eltörlésével nem is tudja kielégíteni szavazóit, legalább az „Amerika mindenekelőtt!” kampányszlogen teljesülését valamivel alá tudja támasztani.
    Persze itt, Kelet-Közép-Európában mi jobban tesszük, ha nem Trumpért aggódunk, hanem magunkért. Mert ami most itt körvonalazódik, annak egy későbbi fázisában minket vethetnek – minden ellenkező irányú híresztelés dacára lelkiismeret-furdalás nélkül – a húsdarálóba.

    A Birodalom visszavág
    https://mno.hu/vezercikk/a-birodalom-visszavag-2410132

  42. 42. Piton
    George Friedman jó csávó néhány videóját meghallgattam , csak vele is az a baj hogy már évek óta mondja hogy majd „most ” pár hónapon belül jön a IIIVH,hiperinfláció,blbbla bla, de még eddig semmi nem történt.
    Róla is nehéz eldönteni hogy nézettséget akar e csináli, vagy ez a hobbija és imád erről beszélni ugyanis statisztikai alapon pl.a 300 millió amcsiból mindig lesz olyan aki vagy pénzért vagy azért mert van egy kis beütése ilyenekről fog beszélni.Nem mondom hogy bolond,de jövő ilyenkor is azt fogja hirdetni hogy majd most jön a VH, két év múlva meg szintén azt hogy őszre itt lesz a VH.

    Marc Farber is hasonló pofa, ha rá hallgattál az utóbbi 6 évben akkor rommá buktad magad a pénzügyi piacokon.Sokszor az jut eszembe hogy nem e kap pénzt a szónoklataiért azért hogy a kisemberek ráhalgassonak és bebukják a pénzüket.
    például:

  43. 44: Nem csak ő gondolja így az USA -ban, lásd az új európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárt, Wess Mitchell-t, aki az elhíresült Victoria Nuland utóda az USA külügyminisztériumában.

    Az új amerikai államtitkár elsősorban katonai szakértő, akinek meggyőződése, hogy az Egyesült Államok eminens érdeke a térségben a NATO megerősítése és Oroszország elrettentése. Jellemző módon az általa alapított CEPA agytröszt szponzorai között szerepel a NATO amerikai missziója csakúgy, mint az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Haditengerészet posztgraduális képzési központja, a nagy cégek közül a Lockheed Corporation, a Bell Helicopter. Az előkelő közegben egyébként feltűnik a magyar állami forrásokból fenntartott The Hungarian Initiatives Foundation is. Több mint érdekesség, hogy Mitchell intézetének egyik igen fontos kutatási területe az orosz propaganda és dezinformáció elleni küzdelem, amihez némi adalékkal szolgálhatnak a magyar kormány meghozott és még inkább elmaradt intézkedései.

    Mitchell írásait gyakran idézik kormánykörökben, tudományos kon­­fe­­ren­­ciákon és a sajtóban is. Úgy véli, hogy az Egyesült Államok pozíciói megrendültek a világ számos térségében. Az orosz, a kínai, sőt az iráni katonai készülődés is elérte azt a mértéket, amely már kihívást jelent nemcsak az Egyesült Államok, de a második világháború után kialakult egész globális biztonsági rendszer ellen is. Szerinte a világ közelebb jutott egy vagy több nagyszabású háború lehetőségéhez, mint a nyolcvanas évek óta bármikor, ragadozó államok a harmincas évek óta nem tettek annyi agresszív lépést a világrend megváltoztatása érdekében, mint most.
    http://168ora.hu/usa-kulugyminiszterium-magyarorszag-allamtitkar-diplomacia-orban-kormany/

  44. Bár az Oroszországgal szembeni szankciókat rögzítő törvénycsomag aláírásakor az amerikai elnök jelezte, az abban megfogalmazott intézkedéseket jelentős mértékben elhibázottnak tartja, Moszkvában tudatosult, hogy Donald Trump államfő akarata ellenére képtelen áttörést elérni a kétoldalú kapcsolatokban. A szigorítás nehéz helyzetbe hozza az Európai Unió Oroszországgal együttműködésre kész országait is, köztük Magyarországot, amely – a „frontvonalban” lévő régió részeként – a Kelet és a Nyugat közé szorulva a mind határozottabban kibontakozó új hidegháború eszközévé, majd akár áldozatává is válhat.
    Azt, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között elmélyülő ellentétek nemcsak a két ország kapcsolatát rontják meg hosszú időre, de Európa jövőjét is jelentős mértékben meghatározzák, szinte minden szakértő tényként kezeli. Mint a „front” mindkét oldalán emlékeztetnek rá, az, hogy a Pentagon Észak-Koreával és Iránnal egy sorba állítva ellenségként határozta meg Oroszországot, egyértelműen a kapcsolatok befagyását jelzi, és semmi jóval nem kecsegtet.
    Ahogy a lapunknak nyilatkozó orosz szakértő, Szergej Mihejev, a moszkvai Politikai Konjunktúrakutató Intézet igazgatója ennek kapcsán megjegyezte, harminc éve nem volt ilyen rossz a kétoldalú viszony, s ahol most tartanak, onnan már nehéz visszafordulni. Egyébként a minap Trump elnök a Twitter közösségi oldalon maga is úgy fogalmazott, hogy „Oroszországgal a viszonyunk történelmi, veszélyes mélypontra került”. Hozzátette, hogy ezért az amerikai emberek a kongresszusnak tartoznak köszönettel, azon politikusoknak, akik még az egészségügyi ellátást sem képesek megoldani az országban. Ez összecseng azzal, amit Szergej Mihejev mond, azaz hogy alapvetően az amerikai belpolitikában kialakult „polgárháború” mozgatja a történéseket.
    A szakértő azonban hozzáteszi: e kiszorítósdi globális üzenete, hogy az Egyesült Államok választási vereségén revansot vevő hagyományos elit minden erővel ragaszkodik az egypólusú világban megszerzett privilégiumokhoz. Ebben a harcban Moszkva eszköz a belpolitikai szembenállásban, míg globális értelemben olyan célpont, amelynek megerősödését meg kell akadályozni. Így a mostani szankciók elsődleges geopolitikai célja Oroszország feltartóztatása, amit Washington – szövetségeseinek érdekeit is semmibe véve – alapvetően saját gazdasági szempontjait követve kíván elérni.
    https://mno.hu/kulfold/terdre-kenyszeritenek-az-oroszokat-2411064

  45. Eldöntött ténynek tűnik, hogy Washington fegyverszállításokat indít Ukrajnába. Párizs és Berlin véleménye már nem számít, hiszen az új felállásban Európa megosztása a cél. Amerikai akadémikusok és konzervatív értelmiségiek is keményen támadják a Pentagon lépését.

    Háború Oroszország és Amerika között – ma egy lépéssel közelebb kerülünk hozzá
    http://privatbankar.hu/makro/haboru-oroszorszag-es-amerika-kozott-ma-egy-lepessel-kozelebb-kerulunk-hozza-311088

  46. Harminc év után visszatér Európába a hidegháborúból jól ismert nukleáris szembenállás kísértete. Nem véletlen, hogy Németország reszketni kezdett az új kongresszusi tervektől, hiszen az INF-szerződés felmondásával az ország területe újonnan potenciális nukleáris csatatérré változhat. A „nukleáris részesedés” keretében a német pilótákra is szerep hárulna, hiszen egyes jelentések szerint a Bundeswehr bücheli katonai repterén 20 darab amerikai B61 típusú levegő-föld nukleáris bombákat tárolnak.
    A Washington és Moszkva között egyre eszkalálódó diplomáciai és katonai feszültség közepette a Süddeutsche Zeitung nevű befolyásos lap jelentette múlt pénteken, hogy az amerikai kongresszus megtette az első lépéseket az INF-szerződés érvénytelenítésére. Az INF, azaz „közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése” az a katonai szerződés az USA és a Szovjetunió között, melyet Washingtonban írt alá Ronald Reagen amerikai elnök és Mihail Gorbacsov SZKP főtitkár 1987 december 8-án.
    A szerződés tervezett felmondásának oka a lap szerint az amerikai-orosz kétoldalú kapcsolatok teljes befagyása és a szándék mindkét fél részéről „a nukleáris arzenál átfogó modernizálására”.
    http://privatbankar.hu/makro/johetnek-az-amerikai-nuklearis-raketak-europaba-visszazuhanunk-a-hideghaboruba-311501

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük