Tibor bá’ online
A tények: Szíriában mérges gáz szabadult fel, meghalt 72 ember, közöttük 20 gyerek. Amerika azt állítja, hogy a szír kormányerők végezték a gáztámadást, de ezt semmi nem bizonyítja, és kivizsgálás helyett a teljes szajha média (a magyar is) visszhangozza Asszad a gyilkos, Asszad-nak menni kell. Donald Trump amerikai elnök a húsz gyerek halálát elképesztő gonoszságnak tartja, hogy az ő kezükhöz másfél millió arab vére tapad, az természetesen elhanyagolható. Ezért két napon belül olyan rakétatámadást rendelt el Szíria ellen, amire két nap alatt fel se lehet készülni. Két hajóról 59 rakétát indítottak el, de csak 23 érkezett meg a kijelölt célpontba. Ami igen rossz találati arány. A megtámadott repülőtér kifutópályája nem rongálódott meg. Hat vadászbombázó elpusztult. Ezek feltehetően javításra vártak. Az ép gépek valószínűleg elszálltak a támadás előtt. Ugyanis az amerikai vezetés előre értesítette az oroszokat a rakétatámadásról. Ezt az infót az oroszok valószínűleg továbbították a szíreknek. Az elcsellengett 36 rakétát egyes források szerint az oroszok térítették el elektronikusan. Hogy a többit miért nem, az nyitott kérdés marad. Ugyanígy nyitott kérdés marad, a 23 rakétát miért engedték át? Lehet-e, hogy az amerikaiak azt várták, hogy az orosz elhárító rakétákat bevetik, ami viszont kurva sokba került volna nekik. Ugye az világos, hogy Trump kongresszusi felhatalmazás nélkül megtámadott egy szuverén államot, akikhez semmi közük, hacsak az nem, hogy a harcoló ISIS-t ők hozták létre, ők látják el őket fegyverekkel, és ők fizetik a zsoldjukat.
A nagy kérdés, Trump miért ment bele ebbe a kalandba?
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Trump lehet, hogy úgy érzi csökken az elfogadottsága választói között és így akarja a helyzetét megerősíteni választói előtt.
Dehogy,csak megint elöjött belöle a tipikus együgyű tehenészlegény reakció,mint amikor a klimatörvényt egy tollvonással áthuzta.Igazi marhapásztor.Se nem több,se nem kevesebb.A tulok nép rajong az ilyenekért.(Lásd Becali ,romániai milliárdos euképviseletet szerzett birkapásztor) A mellé ment 36 rakétát pedig mellévezették szándékosan azok az amerikai katonák ,akikben még pislákol értelem és emberség.
2:
Érdekes ez a mellément 36 rakéta. Te ugye azt hiszed, hogy az amerikai katonák lelkiismerete. Jött egy hozzászólás egy vadidegen faszkalaptól, aki szerint az oroszok hazudnak. (nem engedtem árt mert primitív írás) Szóval mindenki a „hitvallása” szerint.
Üdv.
Trump valószínűleg csak erőt akart felmutatni, hogy ő aztán nem lesz olyan nyájas, mint az elődje. Amerikának fenn kell tartani a világ csendőre szerepet.
Ha komolyan támadni akart volna, akkor keményebb csapást kaptak volna a szírek, illetve nem szól előre az oroszoknak.
Az igaz, hogy idegen államot támadtak, de az ártatlanok elleni gáztámadás felfogható emberiség elleni bűntettnek, az Usának, mint a „legerősebbnek” pedig be kell avatkozni.
4:
A gáztámadás háborús bűntény. Viszont a „ki a támadó” kérdésre hitet adó választ kell találni. Ha a bemondásos alapot elfogadjuk, akkor bárki bárkit megölhet, majd egyszerűen bejelenti, hogy önvédelem volt. Különben ilyen alapon kezdődött Irak megtámadása, ami 1,5 millió arab életébe került (ez is háborús bűn) aztán a WMD (tömeg pusztító fegyvereket) nem találtak, de Husszeint azért elítélték és kivégezték.
Irak esetében valóban hazugság volt a tömegpusztító fegyverek megléte, sőt Tony Blaire később állította, hogy kezdettől tudta ezt, de mégis támogatta az ifjabb Busht a beavatkozásban.
Kétséges, hogy Assad gázt vetett volna be, mert ezzel ürügyet szolgáltatna az amerikai beavatkozásra, de a történelemben volt már ilyen, pl a 2. világháború előtt a gleiwitzi provokáció, mikor állítólag lengyelek támadták meg a rádióállomást, de mint kiderült, németek öltöztek be lengyeleknek, talán itt is az volt.
De az usa nem akar háborút per pillanat, mert akkor nem szólt volna az oroszoknak, csak erőfitogtatás volt.
De Szíriában rengeteg érdek feszül egymásnak, sokszereplős játék.
oroszok, amerikaiak, izraeliek, szaúdiak- irániak/= szunnita-siíta/, törökök, kurdok, esetleg isis meg még ki tudja
6.
Az amerikaiaknak muszáj volt előre szólniuk mert egyezményük volt az oroszokkal az ilyen esetekre. Putyin most felmondta az egyezményt
6 :
Amerika/Izrael hosszútávú terve a Közel Keletet feldarabolni apró, egymással veszekedő államocskákra, mert Izraelnek ez az érdeke. Ezért támogatja Amerika a Kurdokat Törökország ellenében. Minden más csak maszlag. Az amerikai katonai vezetés kénytelen az oroszokat előre értesíteni, ha nem akarnak kirobbantani egy világháborút.
Ha fogadó irodát vezetnék ahol barmire lehet fogadni pl háborukra is. Egy USA vs Kina-Oroszország háború esélyeit szinte minden egyes nap az USA rovasara kellene csökkentenem és a nyerési esélyeket pedig forditva. Persze ezek igen pici lépések de folyamatosak. Az ugymond világhatalmi csúcs is szerintem már itt van, vagy nagyon közel. Egy három év mulva megtörténő összecsapás már okozhatna meglepetéseket, de egy 10 év mulva lévő konkfiktusban én már személy szerint nem az USA-ra fogadnék. Tehát egy hagyományos fegyverekkel vivot háboruban itt az utolsó óra az USA részére hogy megorizze a világhatalmi rendszerét.
Kérdés hogy megmeri -e támadni Oroszországot vagy nem?
Minden nap fogynak az USA eröforrásai mig Oroszország igen jol áll minden szinten.
A jelenlegi olajkitermelési szint mellett 5-6 év és elfogynak az Amerikai hagyományos olajtartalékok, a pala olaj meg egy kérdőjel? Ami nem biztos hogy ugy lesz ahogy a mainstrem hirdeti. Szoval háború most még nyerési eséllyel vagy háború késöbb kétséges poziciokkal.
7-8.:
Izrael és Usa szimbiózisban van.
Mindkettőjük érdeke egymás támogatása, mert a zsidóknak jól jön az amerikai fegyver, az amerikaiaknak pedig jól jön Izrael az arabokkal szembeni ellenpólusként.
Abban is közösek, hogy ők jelenleg a „főnökök”.
Amerika a világ ura, Izrael pedig a közel-kelet ura. A mindenkori vezető célja a hatalmának fenntartása, a hatalma kontinuitása. Ha ez veszélyben van, akkor háború lesz, azért, mert nem tehet mást, muszáj megvédeni az elsődlegességét.
Trump feltétlen híve Izraelnek, hiszen megígérte Netanjahunak, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának-ez vörös posztó lenne az arabok szemében-.
Oroszország katonailag valóban erős és nem hinném, hogy meg merné támadni a saját területén bárki is, de Putyin karizmatikus személye nélküli Oroszország is ilyen veszélyes lenne? Ráadásul gazdaságilag gyengék az oroszok, a hidegháborút is azért vesztették el, mert nem bírták fedezni a fegyverkezést, mert ahhoz pénz kell, ami alacsony olajárak mellett nem fog az oroszoknak menni.
Izrael: létérdekük, hogy más állam ne birtokoljon atomot a közel-keleten, ezért haltak korán az iráni atomtudósok 2010 körül, nekik jobb lenne, ha az usa elvégezné a piszkos munkát és nekimenne Iránnak-siíta vezető-. Persze a szintén siíta vezetésű Szíria feldarabolása és káoszba döntése is érdekük. Obama nem volt hajlandó Irán ellen menni, de talán Trump csak megteszi.
Boritékolható, hogy háború lesz, valszeg rövidesen.
Nerm akarlak nyugtalanitani benneteket az itthoni hirekkel, igy husvét elött, hadd élvezzük az ünnep hangulatát, már ameddig még lehet, ki tudja mi lesz már akár a közeli napokban.
Trump egy elefánt a Közel-Kelet fölöttébb törékeny porcelánboltjában, ahol viszont ott van a török, az iráni és az orosz.
Valakinek vagy hülyének vagy pedig amerikainak kell lennie ahhoz, hogy ne legyen képes megérteni, felfogni, kikövetkeztetni, hogy Amerika nem képes semmi módón megbirkozni katonailag nemhogy az összesekkel, hanem még egyenként sem, mai legyengült állapotában.
Márpedig Trump ugy hülye, mint amerikai egyszemélyben, azaz halmozottan hátrányos helyzetű valaki, aki ápolásra szorul, még mielött egy hatalmas világégést okoz,amelyben Izrael fog elégni elsőnek .
Nem nagyon tudom elképzelni, hogy Izraelt meg merné bárki is támadni, de persze pontosan nem tudhatjuk, hogy kinek mi jár a fejében.
Trump nem buta, nem egyszemélyben dönt, minden lépése pontosan megtervezett, korábban is így volt ez. Nem egy-egy aktuális elnök döntött, hanem az „agytrösztök”, régebben Kissinger és Brzezinski, most sem hinném, hogy Trump cowboyt játszana.
Egyszerűen aktív közel-kelet politikát folytat, Bálint ezt jobban tudja, hogy Izraelben hogyan értékelik ezt a fejleményt, de még mielőtt Irán képes lenne atomot küldeni Izrael ellen, azelőtt kellene kiütniük, az usának pedig még ameddig le tud számolni a lehetséges kihívókkal, addig háborúznia kell.
Nem fog lemondani az elsőségéről békésen.
12.egy érdeklödő
„Nem nagyon tudom elképzelni, hogy Izraelt meg merné bárki is támadni, de persze pontosan nem tudhatjuk, hogy kinek mi jár a fejében.”
Minden megtörténhet, kedves érdeklödő, és valakinél egyszer elszakadhat a cérna Izraellel kapcsolatban.
Már volt egyszer egy bizonyos hajnal, amikor Erdouan le akarta rohanni Izraelt a Mavi Marmara miatt, csak a jelenlevők fizikai beavatkozása , majd a megérkező amerikai nagykövet 700 millió dolláros ajándéka háritotta el a hajszálon függő háborút, ugyhogy mit lehessen tudni mit hozhat a jövö ezen szempontból.
Trump elnökkel kapcsolatban annyit jegeyznék meg, hogy vannak ugyan tanácsadói, de nem tudni mennyire hallgat rájuk egyáltalán ez a bizarr figura, lásd a muzulmán országok elleni meggondolatlan, majdhogynem gyerekes elnöki intézkedését, amit végül is a biróságoknak kellett helyretenniők, ez nem vall sem elörelátásra, sem pedig tul magas I.Q. szintre az elnök urnál.
És ez nagy baj a világ számára.
2
Én csak azt gondolom,hogy a katonai parancsnokság kicsit felülbirálhatta és módositotta a dühtől és én milyen tökös cowboy vagyok elnöki fellobbanást ,hogy ne legyen akkora a pusztitás .Persze lehet gondolni mindent,hogy az oroszok képesek ilyesmire ,csak akkor nem tudom miért zsenérozza öket a Nato rakétapajzs,ha kedvükre irányitgathatnak mindenféle rakétát.Oda is ahonnan kilötték.Lenyomozhatatlanul.
13.:
Ha Erdogan mert volna támadást indítani Izrael ellen, és ezt Izrael úgy látta volna, hogy a léte van végveszélyben, akkor szerintem ma olyan ország, hogy Törökország nem létezne, egy atomtemető állna a helyén.
Nem mutathat Izrael gyengeséget, mert ha ezt tenné, akkor a léte tényleg veszélyben lenne. De ezt te is leírtad, mikor az arabokról, illetve az arab „szomszédságról” írtál.
George Bush se volt egy kimondott lángelme, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, úgyis csak találgatunk…
Az orosz befolyásolású v. épp oroszokkal barátkozó érdekcsoport háttérbe szorítva, a kissé „félőrült” és háborús uszítót súroló Steve Bannon kipicsázva (szó szerint) a Nemzetbiztonsági Tanácsból. Előtérbe került az új adminisztrációban az ortodox zsidó Jared Kushner (Ivanka Trump férje) és ezáltal az amerikai zsidó lobbi is, valamint maga Ivanka Trump is. Hiába, ha egy családi vállalkozás beindulni látszik…! 😛
A katonai és nemzetbiztonsági vonalon pedig a régi keményvonalas neokon hátterű McCain – Clinton vonal kezd szűk 3 hónap alatt visszatérni a fősodorba az új adminisztrációban. Ahogyan korábban mondtam: Trump alatt sem fog változni semmi sem, sőt…! Nagyjából marad az Obama irányvonal a külpolitikában és a katonapolitikában, csak egy aktívabb, kvázi W. Bush szerű retorikával, és erőpolitikával. Ezt szerintem Putyinék már rég felfogták, csak még Szíria kapcsán volt némi reménysugár. Ezentúl ebben a kérdésben sincs, persze várjuk meg Rex Tillerson külügyér jövőheti tárgyalásait Lavrovval, meg tán Putyinnal Moszkvában.
De hosszútávon senki se számítson semmi jóra, a bő 15 éve elkezdett „show” folytatódik tovább, és egyre élesebb lesz! Persze ne legyen igazam! 😉
Szíriában a célpontokra dupla indítás történt, ezt a becsapódásokat filmező szír katonák videó is megerősítik. Már égő célpont, és a becsapódás után 2-5 perccel következő becsapódás. A verebek szerint az első becsapódás kvázi a mezőre ment (szerintem direkt), mert ezután kb. 10 perccel jött az első Tomahawk hullám a repülőtérre. Szóval ez egy olyan figyelmeztetünk, meg erőt demonstrálunk sohwműsor volt katonailag levezényelve. Aztán, hogy volt -e orosz zavarás, vagy nem franc se fogja megtudni, mert ugye USA szólt előre az oroszoknak, azok meg az adott repülőtéren települő 4-8 helikopterüket, a kiszolgáló és repülőszemélyzetet időben ki is vonták a reptérről, majd a károk felmérése után már vissza is települtek. Van egy olyan meglátásom, hogy ez a csapás Asszad kordában tartását célzó megregulázási értelemben az oroszoknak is jól jött. Persze a két nagyhatalom kapcsolatának válsága tovább mélyült, retorikai szinten mindenképp.
„Az elcsellengett 36 rakétát egyes források szerint az oroszok térítették el elektronikusan. Hogy a többit miért nem, az nyitott kérdés marad”
Ez egy rendkívül jó teszt volt az oroszoknak.
Ha mindet eltérítem, akkor kevesebb infóm lesz az akció végeztével, mintha véletlenszerűen térítek el rakétát.
Ha a 23 célba ért rakéta egyikét sem akarták eltéríteni, és célba is talált mind, akkor azok teljesítménye 100%. Ha 23-nál több rakétát hagytak célra tartani, de nem mind ért célt, az mutathatja a rakéta hibaszázalékát. Valamint azt is megtudhatták éles bevetésen mennyire jól teljesít az elhárító rendszer.
16: Trampli üzletember- és éppen a kínai elnökkel tárgyalt, az ominózus bombázás idején.
A hamiskártyás veri egy kézzel az asztalt, közben mit művel az asztal alatt a másikkal:
1) üzenet Oroszországnak, hogy nem akar közvetlen konfliktust (ezért is telefonál nekik előtte), de ő bizony a Közel- Keleten bárkinek nekimegy (Szíria, Irán, Jemen elsősorban)
2) üzenet Kínának meg É- Koreának- hogy bizony ott is kínai érdekek ide vagy oda- közvetlen kínai konfrontáció nélkül odacsap Éles Elméjűnek.
3) üzenet a gondolkodóknak: a dajerolt hajú csávó azzal keménykedik, hogy már teljesen szétvert, légvédelem nélküli országokat képes megtámadni- de csak úgy, hogy előtte figyelmezteti az ottani orosz/ kínai kontingenst :DDD
A Mavi Marmara ügy kapcsán is felismerhető Erdogan jelleme.
Úgy egészében pont leszarja a palesztin népet.
Nem más volt az mint porhintés, az arabok és a török nép szemébe.
A hajón való minimális segítségnyújtás csak arra volt jó
hogy a török népben Palesztina irányában meglévő szolidaritást leszerelje.
Valamit tettünk Palesztináért, de látjátok nem hagyják.
Ha a törökök elveszítik a józan eszüket az egész országuk egy magán kibuc lesz.
Felemelkedése, és az ország hanyatlása azzal kezdődött,
hogy 93.-ban valaki megmérgezte a hivatalban levő, és népszerű elnököt Özalt.
Erdogan és egész családja marrano…vagy ahogy nevezik.
Minden cselekedete teljes összhangban van a megrendelőivel.
Az előző évek alatt a rokonsága vidáman pénzelt a lopott iraki és szír olajból.
A lánya kórházat üzemeltet a szír határ mellett ahol jó pénzért évekig DAES katonákat ápoltak.
Erdogan 100% ig a cionista expanziós érdekek kiszolgálója.
Ez azt jelenti hogy Szíria,és Libanon államisága széttörik apró, egymással vetélkedő tartományokra.
Törökország Erdogannal soha nem támadja meg a zsidót
az olyan mint a majom aki a banánt nyújtó kezébe harapna.
Medvegyev: csak egy hajszál választja el az amerikai rakétacsapást Oroszország megtámadásától
Az orosz védelmi minisztérium szombattól felfüggeszti a Pentagonnal fenntartott “forró drót” működtetését, amelyet a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó kétoldalú memorandum értelmében létesítettek. Ezt Igor Konasenkov vezérőrnagy, a moszkvai katonai tárca szóvivője közölte péntek este. Mint mondta, az amerikai katonai attasét bekérették a védelmi minisztériumba és átadták neki az erről szóló hivatalos jegyzéket. A tábornok cáfolta azokat az amerikai sajtójelentéseket, amelyek szerint Oroszország nyitva kívánja hagyni a katonai kommunikációs csatornát.
http://24.hu/kulfold/2017/04/08/az-oroszok-annyira-beragtak-hogy-elvagtak-a-forro-drotot/
13.egy érdeklödő
Nem igazán hInném, hogy Izrael valaha is atomfegyvert vetne be, ez egy.
Kettő: azt sem tartom valószinünek, hogy Izrael KEZDEMÉNYEZZEN bármilyen katonai támadást Sziria ellen, ugyanis ott 2 méteren és 5 percen belül szembetalálja magát egyik vagy összes fenntebb emlitett igazi nagyfiukkal, és azok nem palesztinaiak, de nem ám, és ezt Izrael is nagyon jól tudja.
Legyen bármi a tét, kell ez Izraelnek?
Semmiképp sem hiszem.
22:
Ilyen alapon senkinek sem érdeke a III. Vh- de mégis afelé haladunk.
És mivel elkerülhetetlen- nyilván az első ütés bevitele meghatározó lesz, akármi is legyen a vége.
És sok mérnök- aggyal gondolkozó, technológiai optimistának ez már bőven elég.
Hiába, „nem érdeke”
Nógrádi György – USA ma hajnalban beavatkozott a Sziriai konfliktusba
Nógrádi György Biztonságpolitikai szakértő és Szalai Máté Kutató és Külgazdasági intézet
22. Az évek alatt folyamatosan támadta Asszadot, Szíriát
eleinte kockázatos berepülésekkel, majd drónnal.
Mindez a világverő orosz rádiós zavarás és légelhárítás félrenézésével.
Magyarul, az oroszok leadták a kódokat a támadások le voltak zsírozva.
A Trump veje Kusner hatására a debil Trumppal végeztetné el az egész szennyes Szíriai munkát.Putyin kollaboráns.
Oroszország birodalmi szemléletben gondolkodik.
Őt csak a Tartus és környéke érdekli.
Asszaddal vagy nélküle az nem egy szempont.
Csak az a gond ha Asszad bukik az hosszú távon Tartus elvesztésével jár.
23.Ouse M.D
„Ilyen alapon senkinek sem érdeke a III. Vh- de mégis afelé haladunk.”
Nem hiszem, hogy az atom árnyékában bármelyik félnek szüksége lenne háborúra, főleg ha utána nem marad semmi és senki.
Elvileg lehetséges, hogy egyes amerikai érdekcsoportok még ilyen áron is belevinnék Amerikát egy háborúba, de számolni kell azzal, hogy a végtelenül legyengült Amerika, rozoga gazdasága, de föleg és elsősorban az amerikai társadalom gyászoló családjai ezt csakhamar, még akár polgárháborús úton, meghiúsitják.
Igy látom én, de ki tudja…
Most az a legjobb az egészben, hogy a többsség úgy beszél Amerikáról, Izraelről Oroszországról, mintha valami egységes akarattal rendelkeznének ezek a tudatkonglomerátumok…
Frászt, teljes a káosz az agyakban, minden érdekcsoportot kétségek gyötörnek mindenhol (bármilyen szuperszámítógépes szimuláció is van), ahogy nálunk is ketté szakadt az ország – ugyanaz van zsidóknál, amiknál és egyre inkább mindenhol. Mi még elég jól állunk. Más dolog erről blogolni, meg a napi döntéseket meghozni. Szilárd – Wigner – Teller triónak köszönhetően mára szerencsés a helyzet (az erőnek most először a történelemben 50 éve nincs win-parti!). Persze ettől még küzdenek az érdekcsoportok egymással – ezt látjuk nap mint nap, de ez így csak iszapbirkózás. A végjáték az emberi társadalom gyorsuló SZELLEMI kétségbeesése a nyilvánvalóan hiányzó jövőkép miatt aminek a hiánya egyre nyomasztóbb – de ez innentől már Máté 24… nem most kezdődött és ki tudja kinél a megoldás?
22.:
Izrael csak akkor vetne be atomot, ha a léte kerülne veszélybe.
Kétféleképpen kerülhet veszélybe Izrael léte:
1. katonai támadás éri egy nagyhatalom részéről, tegyük fel, hogy a törökök részéről és a harc Izrael számára kilátástalan lenne
2. ha a térségben más is rendelkezik atomfegyverrel, erre Irán lenne esélyes, ez esetben érdemesebb izraeli részről, hogy az usával intézteti el. Obama alatt ezt próbálta Netanyahu elérni, de Obama nem volt hajlandó.
Izrael lakossága nem túl nagy, hiába egy katonaállam, a modern kori Spárta, mégis többszáz millió ellenséges arab veszi körbe, ha élni akar, nem tűrheti el, hogy az arabok is bespájzoljanak atomfegyverből.
A rossz találati arány pedig előfordulhat azért, mert Oroszország megzavarta a GPS-adók jeleit, ami alapján a rakéták navigálnak.
Ömlenek a hírek, s a tálalt szemléletmódból sem könnyü kilépni. Egypár föszereplönek prioritása van mindenáron. Közben elhangzott egy mondat, ami nagyobb jelentöségü, mint a körülötte gomolygó csönd:
” A kínai külügyminisztérium szóvivője, Hua Csun-jing elítélte a Szíriában végrehajtott vegyifegyver-támadásokat és támogatja az Egyesült Nemzetek Szervezetének független vizsgálatát.”
Vagyis a vizsgálat prioritásával a támadást is elitélte, s nem fogadja el az USA reakcióját, az azonnali megtorlást illetöen. Ezzel lazán a globál népesség többségi véleményének hordozójává lett, s szükségszerüségnek jelölte meg az összefogást. Idén május 9-én a Vörös Téren nemcsak kínai vendégcsapatok fognak vonulni ….
28.Vaszil
Pontosan.
A megoldás egyébként nálunk, embereknél lenne.
De, mert az államok -akárcsak az emberek- viselkedése eléggé kiszámítható.
A helyzet az, hogy ma már csakis az önérdekek mentén szerveződik a diplomácia is. A szomorú, hogy ezt teljesen elfogadhatónak gondoljuk a legtöbben.
Minél jobban beszorul valaki a sarokba, annál jobban meglátjuk a méregfogát.
Ha a kis patkány úgy érzi nincs tovább a seprű ellen, beveti az atomot.
A patkány bármelyik nemzet vezetőjével behelyettesíthető.
A kérdés a mikor. Mára már nagyon nehéz lenne a visszatánc és a megoldás felé indulni újra.
Túltoltuk a dolgot, a kompromisszumok csak látszólagosak. Kezdődik a körbejárás a ringben és az első tapogatózó (távolságmérő) ütéseket elengedték.
Ilyen majmok kik most az országokat vezetik csakis majomtársadalomból kerülhetnek ki. Sőt a legnagyobb majmok ülhetnek csak a kókuszpálma tetején aki már szépen felverekedték magukat oda. Csak nem kezdenék el hirtelen simogatni egymást, amikor egyre kevesebb-szerintük- a banán:-)
Persze valakik ebben bíznak.
31.
Reméljük még nem idén májusban. Bár erősen benne van a pakliban, Trump egóját elfigyelve.
29. egy érdeklödő
„Izrael lakossága nem túl nagy, hiába egy katonaállam, a modern kori Spárta, mégis többszáz millió ellenséges arab veszi körbe, ha élni akar, nem tűrheti el, hogy az arabok is bespájzoljanak atomfegyverből.”
A hangsúly az utolsó félmondatodon van, éspedig … Izrael nem türheti stb….
Majd türni fogja, ha Iránnak a végén sikerülni fog kifejleszteni a kivánt technólógiát, azaz lenyomják a torkunkon ama tényt hogy megjelent egy új fiú a környéken.
Nem lesz könnyű , az biztos, de kis óvatossággal, meggondoltsággal, kevesebb fenegyerekeskedés nélkül ezt is túl lehet élni.
Amit nem lehet túlélni, az egy jelenlegi izraeli katonai konfrontáció a Sziriában jelenlevő hatalmas erők valamelyikével, izraeli atomerő ide vagy oda, esetleges amerikai segitség igy vagy amúgy, de inkább sehogy, mert ismétlem: nem hiszem el, hogy az afgánok és az irakiak által megtépázott, állandóan nyugtalanitott, zaklatott amerikai haderő képes lesz nekünk is segitséget nyujtani a három irdatlan ország ellen.
Próbáld megérteni, ezek egyike sem Vietnám, Libia, Afganisztán vagy Irak, mellesleg amit a vietnámiak csináltak anno az amerikaiakkal, az náluk még mai napig is egy rémálom.
Megérné feltenni nekik egy körkérdést az interneten, hogy esetleg mégegyszer háborúznának -e Vietnám ellen, kiváncsi vagyok a válaszokra.
11-13.
Balint!
Nagyon tetszett a kommented, s valóban nagyon jól látod a dolgokat. Nem lehetünk okosak azonban, s mindannyian csak találgathatjuk a logika segítségével, hogy hogyan, és miként fogja ez a gyűlölködő faj bevégeznie földi pályafutását.
Látni kell, hogy elképesztő sokan vagyunk/lettünk ezen a sárgolyón, ahol alapcélkitűzés lett mára mindenkinek – főleg a miliónyi mostani bevándorló afrikai cigánynak – az autó, lakás, biztos megélhetés, meg még ezernyi dolog. Igen ám , de ezt mára, ez a bolygó nem bírja el, főleg annak a biztos ténynek tudatában, hogy szeptember-október hónaptól, már csak veszünk el ettől a planétától, s vissza nem adunk neki semmit! (Nesze neked „fenntartható fejlődés”!..)
Az időjárás olyan borzasztó módon megváltozott, hogy a népvándorlás az élhetetlen területekről a hűvösebb- vizesebb területek felé nem oly’ sokára milliárdos számjegyűvé válik (válna!..) a mostani szerény százezres-milliós számadatokhoz képest,”megágyazva”, s megteremtve a feltételeket az ilyenkor törvényszerűen bekövetkező tömegmészárlásoknak.
Az okok csakis kizárólag a kapzsiságra vezethetők vissza, amelyhez hozzátartozik az is szorosan, hogy a legszegényebb területekhez köthetőek a legnagyobb népességszaporulatok, és migráció is. A patkányszaporulattal, valamint a javak felélésével, párhuzamosan megindult minden nagyhatalom részéről a „túléléshez” való készletek felhalmozása, birtokbavétele, amely konfliktusokhoz vezetnek, – láthatjuk – s amely elképzelhetően a véleményeddel egyetértve világháborúval fog kiteljesedni a nem is olyan távoli jövőben! Nem is lehet más! A pénzvilág haldoklik, bankok tömegei mentek csődbe, emberek százmilliói lettek földönfutóvá, óriási területek váltak élhetetlenné kontinensszerte. Izrael egyértelműen beáldozódik, vezetői már évtizedek óta azon ügyeskedtek, – előrelátóan – hová tudná lakosságát „evakuálni”, bár teljesen felesleges volt eddigi görcsölésük, belegondolva egy 21. századi háború következményeibe!. A véleményemet tartom továbbra is, hogy nem igen kell itt sok konzervet felhalmozni!..
Feltételezett vegyi támadásra nem illik két napon belül ilyen durván reagálni. Nem is ez történt. Mi történt? Trump legnagyobb gondja ma az Észak koreai atom/rakéta készlete és egy rendkívül önfejű diktátora, aki ezt zokszó nélkül beveti. Ráadásul Amerika elérhetősége azaz atommal történő megtámadása bármikor bekövetkezhet. Ezt nem várhatják meg. Ezt orvosolni kell. Tehát kreáltak egy vegyi támadást, hogy ezt „megtorolhassák” annak érdekében, hogy bemutassák É.Koreának milyen halálos pontosan tudnak bármit kilőni. Mit akarnak ezzel elérni? Valamifajta kompromisszumra jutni É.Koreával, hogy elkerüljék É.Korea rakétákkal való szarrá lövését és ezzel egy időben biztosítani Washingtont, hogy Los Angelest nem fogja letörölni a föld színéről É.Korea. A megállapodásnak azért van esélye, mert a kockázat örülten nagy. É.Korea már ma el tudja érni atombombával Tokiót, Szöult, de az se teljesen kizárt, hogy akár Los Angelest is.
35. Tibor bá
Véleményed szerint Trump ennyire áttételesen üzenne É.Koreának?
Habár a mai, az egyre fokozódó káoszban vergödő ,zavaros, bolond világban még ez is lehetséges.
36 – bálint:
Én egy percig se hiszek abban, hogy ez Trump ötlete volt. Trump azt tesz, amit mondanak neki, ahogy ez igaz a korábbi elnökre is. A II. világháború vége óta az USA ekkora szarban még nem volt. Észak Korea valóban veszélyezteti azt a rengetegszer emlegetett nemzetbiztonságot. Ezt a problémát megoldani nem könnyű és mindennél fontosabb.
Roviden szofosas nelkul arra probaltam felhivni a figyelmedet, hogy nem feltetlenul az az igaz amit te igaznak velsz ! Szerintem mind a ket oldal hazudik, te pedig tevedhetetlennek kepzeled magad !
https://www.rt.com/news/383858-syria-us-strike-inefficient/
http://www.washingtonexaminer.com/on-target-us-claims-100-percent-success-as-59-missiles-hit-59-targets-at-syrian-airfield/article/2619702
Ha azt akarod, hogy gondolataid meg is jelenjenek, akkor minimális íratlan szabályt be kell tartanod.
38:
A személyeskedést sehol a világon nem tűrik. Még Nyugat Ausztráliában sem.
A vörös csillag nincs betiltva? 🙂
Trump azért bombázott, hogy a pockos Kim észre térjen elmélet
A bolond politikusok közt sok minden megeshet, de erre nem gondoltam.
Észak Korea Kína nélkül már rég éhen halt volna.
Korea az nagyon nem az ebek harmincadja Líbia vagy Szíria.
Régebben Japán, ma Kínai befolyási övezet.
Nyersanyagokért cserébe Kína látja el mindennel.
Az észak koreai atomtechnológiában a saját kutatás az zéróval egyenlő.
Hordozó rakétát akkor adnak Kimnek amikor Kína ezt jónak látja.
Az egy meglehetősen veszélyes üzem lenne Trumptól Kína közvetlen szomszédját bármivel lődözni.
Erre nem is kerülhet sor.
Putyin annyival jobb helyzetben van Trumphoz képest, hogy a háttérhatalom őt nevezhette ki királycsinálónak (a pénzügyi rendszerváltás utáni idők előkészítésére – lásd Alexander Dugin jövőképét). Trump valóban csak egy színész résztvevő lehet, ahogyan Obama is az volt: csak azt csinálhatja, amire a tartója utasítja.
Észak-Korea erőviszonyain nem gondolkodtam még el így, nem is illene bele a bennem kialakult képbe (legfeljebb, mint az olasz Beppe Grillo – kevesen számoltak vele 3 éve a választások előtt). Amerika „királycsinálója” a Bush család volt és ma is az lehet és se nem Obama se nem Trump nem tartozik a belső körbe, ahogyan Yellen se.
Soros is megkaphatta a politikai „kilövési” engedélyt. amennyi hír kiderült róla és dolgairól az utóbbi időben (másképp ezt mind titkolták volna).
41 – Xander:
42 – Bazs:
É.Korea már bizonyította, hogy van atombombája, és bizonyította, hogy minimum Japánig el tud lőni.
Igen, minimum Japánig és nem valószínű, hogy sokkal tovább.
Más.
Új hír számomra (ellenőrizhetetlen) forrásból, hogy Oroszország ma megküldte a behívót a tartalékosainak – ezt csak hallomásból tudtam meg.
Tegnapelőtt a német Baden-Württenberg tartománynak egy hasonló célú behívója került az ottani alternatív hírportálok figyelmébe, más tartományokban is ezt vagy ilyen levelet kaptak meg az ottani tartalékosok (benne a szükséges újabb fegyverek felvehetőségének helyével, ami tartományonként más-más kiosztóhelyet jelentett).
Svéd orvosok a gyermekáldozatok tetemeit hamisítványnak tartják, a Sarin gáz is könnyen lehet, hogy nem létezett (ha már a svéd orvosok szerint a gyerekek fotói hamisítványok).
A két Szuhoj gépet érintetlenül hagyták a tomahawkok míg fedelük nyitva volt úgyhogy könnyen lehet, hogy ez az egész egy szeptember 11-ként előre megegyezett koreográfia szerint zajlott Trump és Putyin között megegyezéssel,.
Bemutatót láthattunk a média kedvéért.
Tibor bá’ 35.:
„Tehát kreáltak egy vegyi támadást, hogy ezt “megtorolhassák” annak érdekében, hogy bemutassák É.Koreának milyen halálos pontosan tudnak bármit kilőni.”
A gyors válaszban ez a szempont biztosan közrejátszott, jó a meglátás.
A vegyitámadás kreálásával kapcsolatban vannak kétségeim.
„É.Korea már ma el tudja érni atombombával Tokiót, Szöult, de az se teljesen kizárt, hogy akár Los Angelest is. ”
Én úgy tudom, hogy Japánt, D-Koreát már el tudja érni rakétával, atombombája is van, de a kettő együtt még nem megy.
Azaz még dolgozni kell az atombomba minimalizálásán, hogy kilőhető legyen a rakétával.
46 – PZuj:
Egyetértek veled. De, amikor a tét egy világváros totális eltörlése a föld színéről, akkor az ember nem kapaszkodik a bizonytalanságba. É.Koreának lét kérdése, hogy legalább egy atombombát amerikai célba tudjon juttatni. Gőzerővel dolgozik rajta. Amerikának pedig létkérdés, hogy ezt megakadályozza. Sokkal, de sokkal fontosabb, mint a közel keleti csihi-puhi. Én már rég elköltöztem volna a felsorolt városokból.
Na azt mondja, hogy…:
– „A rezsimváltást, magyarán Bassár el-Aszad megbuktatását jelölte meg a Trump-kormányzat elsődleges céljaként Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, aki szerint enélkül nem lehet béke a hatodik éve tartó polgárháború dúlta országban.”
– „Haley nyilatkozatára az orosz törvényhozás külügyi bizottságának elnöke, Konsztantyin Koszacsov reagált. Szerinte a rezsimváltás igényének bejelentésével az Egyesült Államok „elszabotálja” a békekötésre irányuló erőfeszítéseket. Szerinte ugyanis ez csak harcra buzdíthatja Aszad fegyveres ellenzékét.”
– „Ausztráliai pihenés helyett a Csendes-óceán észak-nyugati medencéjébe, a Koreai-félszigethez vezényelte az amerikai haditengerészet a Carl Vinson támadó harccsoportot. ”
Ezek a friss tények, és igen, Tibor bátyám, és Ouse M.D. igen jól látják a dolgokat és az összefüggéseket. 🙂 A többi sakklépést meglátjuk a jövőhéten.
Az eddig öntörvényű új amerikai elnök mára megértette, hogy ifjabb Bush és elődei kétes örökségét kell tovább vinnie.
http://bekialtas.blog.hu/2017/04/09/trump_melyutesei
A Szíriában dúló polgárháború okainak megértéséhez érdekes adalékot szolgáltat a meggyilkolt Robert Kennedy igazságügy-miniszter fiának, ifj. Robert F. Kennedynek a Politico.com-on publikált elemzése. Elöljáróban Kennedy megjegyzi: miután apjával egy arab származású gyilkos golyói végeztek, fontosnak tartotta, hogy megértse, miért gyűlölik az Egyesült Államokat oly sokan a Közel-Keleten.
https://mno.hu/velemeny/uj-megvilagitasban-a-szir-polgarhaboru-okai-1335830
50 – Piton:
Amiket belinkeltél igen jó összefoglalója a közel keleti tényeknek. De közben történt egy nagyon fontos egyéb esemény. É.Korea sikeresen demonstrálta, hogy van atombombája, és van rakétája. Mindkettőt gőzerővel fejleszti. Az ürügyként rengeteget emlegetett amerikai nemzetbiztonság most tényleg veszélybe került. Ez most mindennél fontosabb, és nincs vesztegetni való idő. És úgy mellesleg az é.koreai diktátor egy fanatikus őrült.
51.
Igen ő egy őrült. És nem mellesleg, ott ő mondja meg a frankót a vezérkarnak és nem fordítva mint USA esetében, ahol az aktuális elnök mindig csak egy csicskás kirakatbábú a háttér kezében.
Persze amit ő, mint Trump bácsi személy szerint ronthat a dolgon azt meg is fogja tenni. Egyszerűen sem a politikai, sem a diplomáciai érzéke nem mérhető Putyinéhoz, akinek köszönhető, hogy még nincs -ránk nézve is- komolyabb baj.
Szerintem lassanként el kell kezdeniük a balhét. Sokáig már nem görgethetik a szart maguk előtt.
Most tényleg nagyon kiélezett a helyzet.
Ha ilyen még nem is, de hasonló volt már, remélem ezúttal is megússzuk a további eszkalálódást.
A kártyák terítődnek…:
A Trump-kormányzat egyik elsődleges célja a rendszerváltás a polgárháború sújtotta Szíriában, valamint az Iszlám Állam legyőzése, az iráni befolyás visszaszorítása Szíriában és Bassár el-Aszad elnök megbuktatása – közölte egy interjúban Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
http://24.hu/kulfold/2017/04/09/trumpek-fo-celja-a-sziriai-rendszervaltas/
33.:
A gond az, ha tegyük fel Izrael az arabokkal való megegyezésre törekedne, akkor mi történne.
1. az izraeli szélsőségesek a miniszterelnököt likvidálnák, Jichák Rabin is a béke pártján volt, a mostani elnök testvérét az arabok megölték, ha jól tudom, ő biztosan nem fog megegyezést keresni.
2.:az arabok nagy többsége véleményem szerint annyira zsidóellenes, hogy kevés esélyét látom a megbékélésnek. Amióta ezek a migránsok megjelentek Európában és néztem a videókat az állítólagos menekültek erőszakosságáról egyre inkább megértem Izrael arabellenes politikáját.
Szerintem a kulcs a kényszerpálya, megbékélés az arabokkal lehetetlen, tehát Izrael, ha élni akar, fegyverkeznie kell.
Belinkelek egy számot, Bálint biztosan ismeri, a dal héberül van, angol felirattal, eredeti előadó Duo Datz, címe: Kan, 1991-es, eurovíziós dalfesztiválon indult. Elmondja, hogy mit érezhet egy izraeli az országával kapcsolatban.
Usa:
az ő kényszerpályája az, hogy ő a fő játékos még, ő nem ránthatja félre a kormányt, az esetleges kihívói viszont igen, mert játszhatnak az erőgyűjtésre, de előbb-utóbb kenyértörés lesz.
Ha én lennék Trump, akkor kétféle dolgot tennék:
1. megölném gazdaságilag az oroszokat, ezzel elvágva a pénzt a fegyverkezés folytatásához, be kéne dönteni a kőolaj árát extrém alacsonyra addig a pontig, míg az orosz- és az iráni- gazdaság bedől. A kőolaj-kérdéshez kell az OPEC és a szaúdiak, de az ő érdekük is lenne a siíták és az orsz konkurencia bedöntése.
2. katonai verzió.
– az észak-koreai vezír megölése, bárhogy
-összeugrasztani a lehetséges kihívóimat: orosz és kínai, hogy én legyek a nevető harmadik. A két világháború az Usa nagy győzelme volt, amiben része volt, hogy csak később kapcsolódott be a hábirúba, nagy hátországgal, illetve úgy, hogy területe érinthetetlen volt.
54.
„1. megölném gazdaságilag az oroszokat, ezzel elvágva a pénzt a fegyverkezés folytatásához, be kéne dönteni a kőolaj árát extrém alacsonyra addig a pontig, míg az orosz- és az iráni- gazdaság bedől.”
Aha! Ők meg csak várnák, hogy tönkremenjenek. Előbb halna éhen az orosz lakosság fele, mint hogy abbahagyják a fegyverkezési versenyt, mert az a végüket jelentené. 5 éven belül, inkább hamarabb. Bár abszolút laikusként nem tudom milyen gyorsak a fejlesztések az elhárítás területén. Mert a pusztító erő fokozása már jó ideje felesleges.
Ennyi erővel én meg Putyin helyébe elhagyatnám a dollárt másokkal és tönkretenném az amcsikat.
Ez olyan libikóka ahol az egyensúlyozás igazi művészet, hogy még egy darabig egyáltalán fenntarthassák ezt a szart. Itt nincsenek ilyen megoldások. Ez nem a 2., pláne nem az első világháború.
Egy ideje már nagyon lögybölödik ez híg fossal teli bili.
54 & 55:
Most kezdem el fordítani a 223 VIP-et. A lényeg, hogy Putyin nagyon puha. Többször kivonult, majd vissza (most is küld egy hajót a Fekete-tengerről). Állandóan USA-Orosz együttműködést akar. Nem érti meg, hogy az ISIS-t Washington nem igazán akarja akarja megsemmisíteni, mert számukra nagyon hasznosak. Washington állandóan átbassza Moszkvát, akik bárgyú módon csak dumálnak. Erre csak egy ésszerű magyarázat van. Putyinék még nem készültek fel a III. világháborúra, amit sajnos nem fogunk elkerülni.
56.Tibor bá
Gyorsan és veszélyesen örvénylenek az események.
Legutolsó bejegyzésed óta- déli 13.57- már megtudhattuk az esti 8 órai hirekből, hogy Oroszország bekeményit!
Holnap reggel kezdődően minden olyan légijármű, amely nem egyeztetett elözetesen az orosz erökkel, a sziriai haderők légelháritásával találja szembe magát!!!!!!-ezt közölte a délutáni órákban a moszkvai katonai illetékes körök.
Ehhez csak annyit kell tudni, hogy a szirek nemrég megkapták a legmodernebb orosz légivédelmi rakétarendszert, amirúl ezek szerint ma délután vették le a takaróponyvát, és most lesz bevetve.
Ezzel Izrael számára a szokásos berepüléseket tekintve egy „end of an era”, egy idöszak , egy majd 50 éves időszak kerül lezárásra, mert mi ezekkel a rakétarendszerekkel nem birunk megmérközni, ezek gépeink számára a biztos halált jelentik
Nincs több szabad, gondtalan repülés Sziria légterében, de ez nekünk iszonyatos baj, mert ezennel megnyilik az ut, a zavartalan ut a fegyverkaravánok elött a libanoni Hizbolla számára, mely konvojokat a multban Izrael mindannyiszor tönkrebombázott, nyugalomra intve-kényszeritve a libanoniakat.
Baj lesz-e ebből?
Izrael számára nagyon, mert számára létkérdés komoly fegyverzet megakadályozása Libanon felé, ezt mindeddig vadászgépeivel oldotta meg.
Emiatt most akkor háborut ?????? !!!!!! inditani Sziria ellen, mikor ttökvilágos, hogy 2 méterrel a határ másik oldalán máris az orosz/török/iráni valakikkel találja szembe magát?????
Még a gondolattól is kiveri az embert a hideg verejték.
Mindezt köszönhetjük Trump elnök urnak, aki miatt viszont a MI HÁTUNKON verik el a port.
57 – bálint:
Megértelek, de biztosítalak, hogy Trump egyeztetett a miniszterelnökötökkel.
54. egy érdeklödő
Nem volt, nincs és nem is lesz béke soha a Közel-Keleten, mert ez egy ilyen rohadt, átkozott vidék, mintha Isten átka ülne rajta, és ezt a legkomolyabban mondom!
A történelem hajnala óta itt valaki mindig háborúzott valakivel, akárhányszor többen többek ellen, majd ismét és újból, egymással vagy idegenek ellen, egy végtelen , sokévezredes véres körforgásban, az ördög legnagyobb örömére.
Ha van pokol, akkor a Sátán valszeg idehozza a fiatal ördögöket elsödleges tanulmányutra.
A Bibliában megtanálod a föbb csatározásokat, föleg Idegenekkel, lásd görögök, perzsák, rómaiak, a kisebb, helyi,mindennapos törzsközötti háborukról már nem is emlitve, amelyeket már fel sem jegyeztek.
Nem lesz soha béke az iszlám és a zsidóság között.
A hetvenes években az egyiptomi elnök életével fizet az izraeli békepaktumért, azután-már nehogy lemaradjunk valamiről- nálunk Rabin jár ugyanugy a 90-es években.
De akár tekintsünk el az izraeli-palesztin konfliktustól, és nézzük az arab világot:
fogalmad sincs, mennyire gyülölik egymást a két iszlám irányzat, jobban , mint Izraelt.
Miért nem kaparták ki mostanáig egymás szemét?
Mindkét fél majdnem egyenlő gyengesége.
Nos, kedves érdeklödő, élnél idestova 70 éve egy ilyen barátságos környéken?
De azért tudd meg, hogy nem unjuk magunkat:
Minden délután ötórai tea mifelénk, az úri közönség táncol, az arab, valamint az izraeli kocsmatöltelék egymással verekszik.
Re:59
Van egy rossz hírem balint, az ördög nem csak hozzátok rakja le a kisördögeit iskolába, hanem az egész Föld erre a „szép” feladatra van fenntartva. Avagy ez itt kérem a Pokol 🙂
Vannak jobb bugyrai, és vannak kevésbé jobb bugyrai, pechetekre egy igen vékony kerítés választ el benneteket a top5 bugyor egyikétől.
59.:
Soha nem voltam a Közel-keleten, csak neten fellelhető videókból tájékozódok.
Az számotokra jó, ha a siíta meg a szunnita egymást írtja. Te miben látod a megoldást?
Béke nem lehetséges, élve az ellenségetek számbeli fölénye miatt csak úgy maradhattok, ha ti maradtok ott az egyedüli atomhatalom. Te mit tennél?
55.:
Egy Putyin nélküli Oroszország is veszélyes lenne? Ha Putyin meghalna, ki jönne utána?
Medvegyev?
A középkori magyar királyság csúcspontja Hunyadi Mátyás alatt volt, aki nagyhatalommá tette az országot és megvédte a törököktől, keménykezű, okos államférfi volt. Miután meghalt, elkezdtek marakodni a főurai a koncon, még a Szapolyai család is-akiket Mátyás emelt fel- azon voltak, hogy egy gyengekezű uralkodót találjanak, hogy többet lophassanak, lezüllesztették az egykori híres fekete sereget, „áldásos” tevékenységük nagyban hozzájárult, hogy a támadó török egy szétlopott, kivéreztetett, anarchiába süllyedő országot talált.
Amerikában mindegy, hogy Trump, Clinton, Obama vagy a gyagyás Bush az elnök, egy báb csak.
Az oroszoknál nagyon nem mindegy, hogy az ex-kgb-s Putyin, vagy az iszákos Jelcin az elnök.
Abban viszont igazad van, hogy ez nem a 2. világháború, de a kulcskérdés az, hogy ne legyen egy nagyhatalom elérhető az ellenségeivel szemben. Mondok erre is egy történelmi példát:
a 19. századi Anglia célja volt, hogy hajóhada erősebb legyen, mint az utána jövő két nagyhatalomé, mert ez garantálta, hogy szigetországként védhető marad, Napóleon másként partra tudott volna szállni. Ma már más időket élünk a védhetőség szempontjából.
59: „ez egy ilyen rohadt, átkozott vidék, mintha Isten átka ülne rajta, és ezt a legkomolyabban mondom!”
Ezt ismered?:
https://www.youtube.com/watch?v=-evIyrrjTTY
😉
62.Avatar
Remek videó!!!!!!!
Emelem kalapomat el0tted.
62. Avatar
Ez is hasonló, csak térképpel.
http://www.mapsofwar.com/ind/imperial-history.html
61.egy érdeklödő
„Az számotokra jó, ha a siíta meg a szunnita egymást írtja. Te miben látod a megoldást?”
Nem szeretem az ilyesfajta ” békét”, ami addig tart mig a másik kettő háborúzik egymással, és közben gyerekek is pusztulnak!
…” élve az ellenségetek számbeli fölénye miatt csak úgy maradhattok, ha ti maradtok ott az egyedüli atomhatalom. Te mit tennél?”
Gyülölöm, utálom az atomfegyvert, legyen az bárki-orosz, amerikai, francia, izareli-kezekben, éspedig azért, mert a mindenhatóság, a sérthetetlenség érzését ülteti el birtokosai lelkében, ami viszont esetleges háborüs tulkapásokhoz vezethet az ellenféllel szemben.
Azután, mikor mint atomhatalom , konvencionális fegyverekkel kezdödő háború esetén tulságosan belemászol az ellenfeled képébe, polgári lakosságába, amúgy aljasul és gyalázatosan, vagyis kihúzod nála az ultimativ gyufát, olyannyira, hogy ő „utánam az özönviz” alapon kénytelen legyen ellened végső támadásba lendülni, akkkor bizony arra ébredsz pajtikám, hogy olyan helyzetbe laviroztad magadat, népedet, amiből immár NINCS KIÚT CSAK AZ ATOM! UTÁNA SEMMI, DE SZÁMODRA IS!
Megérte, kedves érdeklödő, szerinted megérte?
35.Tibor bá
Telibe találtál tegnapi feltételezésedde, miszerint Trump sziriai rakétatámadásával tulajdonképpen É.K.-nak üzen.
Mit ad isten, a rádió ma reggeli hireiből megtudtuk, hogy több amerikai hadihajó, köztük egy anyahajó,tart É. Korea felé!
A Fehér Ház szóvivője továbbá bejelenti, hogy szúkség esetén akár diverzáns csoportok bevetését is tervezik É. K. területén!
Mi ez, ha nem kifejezett háborús fenyegetés?
66 – bálint:
Én nem lepődtem meg. Tudok az amerikaiak fejével gondolkodni. Itt sokan nem fogják fel ésszel az atombomba pusztító erejét. Az amerikaiak pontosan tudják, éppen elég kísérleti robbantást végeztek, és azzal is tisztában vannak, hogy kim dzsong un elmebeteg.
Amin viszont meglepődök, hogy még mindig tökéletes a magyar tudásod.
65.:
Amit írsz az érthető, de ha Izrael maga lenne a megtestesült béke, mind a béke harcosai lennétek, akkor mi lenne? Az arabok akkor is megtámadnának benneteket.
1948-ban, mikor Ben-Gurion kikiálltotta az új államot, másnap arabok támadtak rátok.
Nektek talán nincs jogotok élni? Ha békés vagy, akkor is megtámadnak benneteket, ha háborús provokatőrök vagytok, akkor is.
Az atomfegyver addig jó, amíg Damoklész kardja, ami csak fenyeget, de nem sújt le.
Atomfegyverek nélkül még több háború lett volna az utóbbi időben, ezek a fegyverek némileg visszafogták a háborúkat, mert senki se igen akarja megtapasztalni. De az igaz, hogy ha egyszer valaki beveti, akkor nincs kontroll és ki nem számítható ki hol fogja még bevetni, kiírtva ezzel a fél bolygót.
68 – egy érdeklődő:
Pedig hamarosan be lesz vetve atomháború nélkül. Egyetlen egy bomba úgy, hogy a nagyhatalmak egymást előre értesítik. Például É.Korea esetében ez abszolút elképzelhető. Különben igen jó szolgálatot tenne, mert a világ rádöbbenhetne, milyen elképesztő pusztítást tud végezni egy közepes hidrogénbomba.
68: „Nektek talán nincs jogotok élni?”
Teljesen mindegy, hogy Izrael milyen politikát folytat, az alapszituációt nem tudja megváltoztatni – odamentek ez európai zsidók és elvették az arabok (palesztinok) földjének egy részét, illetve mind a mai napig folytatják a terjeszkedést a ‘telepek’ építésével. Izrael kikiáltáskor vagy másfél millió arab menekült el (a maradék meg megélte a saját ottani trianonját – idegen lett a saját hazájában).
Ezzel a helyzettel nem lehet mit kezdeni.
——
69: „É.Korea esetében ez abszolút elképzelhető”
Szerintem meg még ott sem képzelhető el. Százezrek vagy milliók (atom)halálát nem lehet kimagyarázni semmilyen indokkal.
Az USA nagyon vékony jégen táncol – ha bármilyen (hagyományos) csapást mér É-Koreai célpontra, azzal azonnal kirobbantaná az újabb koreai háborút. (És Kína sem lenne felhőtlenül boldog, hogy döntési helyzetbe kényszerítették.)
A hadihajók odavezénylése sokkal inkább demonstráció Japán és Dél-Korea számára, hogy megvédik őket, mit komoly fenyegetés Kim Dzsong Un-nak.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Kínát próbálják rávenni a (politikai) beavatkozásra (amire szerintem mostanra már van is fogadókészség a kínaiak részéről.)
70 – Observer:
Sajnos most naiv vagy. Amerika mindent megúszik, mert kezükben van az egész világot behálózó szajha média. Hazug ürüggyel megtámadta Irakot, amiben másfél millió arab vesztette életét, és az egész Közel-kelet lángba borult. Ez jóval nagyobb pusztítás, mint egy-két taktikai atombomba. A világ közvéleménye ezt az iraki öldöklést nem csak lenyelte, de meg is „értette”. Most is meg fogja érteni „egy őrült kezében atomfegyver van és még fenyeget is vele”. Kim pedig szarik az anyahajóra, amit a Pentagon nagyon jól tud. Aki megöli saját nagybátyát és féltestvérét, azzal nem lehet civilizáltan bánni.
–
Valahogy nem tudjátok megérteni, hogy ez most más, mint bármi más az elmúlt 60 évben. Már többször leírtam. Most az amerikai „nemzetbiztonság” tényleg veszélyben van. Ha Kim-t nem állítják meg, amint kész a rakétája Los Angelesnek annyi, és nem fog félni a válasz csapástól, mert akkor Chicago a következő. Az USA-nak pedig le kell nyelni a békát.
Donald Trump elmozdította a Nemzetbiztonsági Tanácsból vasárnap Kathleen Troia McFarland helyettes főtanácsadót. A 66 éves McFarland a februárban távozó Flynn bizalmasaként volt ismert, s alig két hónappal beiktatása után kérte fel távozásra az elnök. A kinevezése előtt hosszú időn keresztül a Fox televízió biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó kommentátoraként tevékenykedő McFarland várhatóan szingapúri nagykövet lesz.
McFarland befolyása a Nemzetbiztonsági Tanácsban Michael Flynn távozása után csökkenni kezdett, ráadásul márciusban új főtanácsadó-helyettest is kineveztek, a Trump elnök lánya, Ivanka Trump közeli barátjaként számon tartott Dina Powell személyében. A Fehér Ház döntését az első kommentálók a mostani nemzetbiztonsági főtanácsadó, Herbert McMaster helyzetének megerősödéseként értékelik.
http://privatbankar.hu/makro/hullanak-a-fejek-trump-korul-ujabb-fontos-embert-kellett-kirugni-306068
71: „Ez jóval nagyobb pusztítás, mint egy-két taktikai atombomba.”
Azért nem értek veled egyet, mert „minőségi” különbség van, ha atomról, vagy vegyi fegyverről van szó. Pl. a mostani, a szír kormányerőknek tulajdonított, vélt vagy valós vegyifegyver csapás – amiben meghaltak kb. 70-en, olyan felháborodást váltott ki a „világ közvéleményében”, ami gyakorlatilag legalizálta az amerikai rakétatámadást. Csak amiatt, mert „vegyifegyver”-t vetettek be. Ha simán szarrá bombáznak több száz civilt hagyományos bombákkal, némi morgáson kívül más nem lett volna.
Persze egyáltalán nem kizárható egy ‘false flag’ akció a CIA részéről, ami aztán kellő ürügyet szolgáltatna a megtorlásra. Láttunk már ilyet…
67.Tibor bá
Elöször is, köszönöm az elismerést, habár már messze nem vagyok a régi. Valamikor sokkal jobban ment a fogalmazás, de öregszünk, öregszünk.
A témára:
Legyen bármilyen forró háborus helyzet, ne vacakoljon senki atomfegyverrel, mert az út egyirányú a pokol felé, szomszédos országok esetében.
Teljesen más a helyzet földrajzilag Amerika és É.K esetében, természetesen, a tervezett esetleges atomcsapás ellenük lehet, hogy meghozza a kivánt eredményt és pontot tesz a rémuralom végére, de mi lesz a környék sorsa szennyeződés tekintetében, gondoltál erre?
Még valamit furcsálok:
Amerika, az utobbi jónéhány évtized világcsendőre, miért hagyta ki pont É.K-t rendcsinálás szempontjából, miért hagyta éppen ott kifejlődni ezt az elmebeteg rezsimet, hagyni mig az atomhoz jut, mikor pedig más országokat ezernyi mondvacsinált-lásd Irak- okokkal megtámadott?
Nem tünik furcsának?
72-Piton:
A neokonok újta átvették a hatalmat. Trump élvezi az elnöki pozíciót, és nem kíván meghalni.
73 – Observer:
A szajha sajtó manipulál az emberekkel. A felvételeken gondosan elhelyezett gyerek hullák adták a „vegyi hatást”. Ezen háborodtak fel az emberek, és azon (az amerikaiak) hogy az elnök a bejelentéskor majdnem „elsírta” magát. Manipulálás-manipulálás! Nyugodj meg, ha atom támadást hajtanak végre a szolgálatkész szajha média meg fogja tenni a magáét. Értenek hozzá.
70.Observer
…”Teljesen mindegy, hogy Izrael milyen politikát folytat, az alapszituációt nem tudja megváltoztatni – odamentek ez európai zsidók és elvették az arabok (palesztinok……”
Fehér-feketére leegyszerüsitve ez abszolute igaz!
Na de akkor is nézzünk kissé a dolgok mélyére
1. Az európai zsidók azután mentek oda, miután Európa félreérthetetlenül közölte velük, hogy nincs mit keresniök Európában.
Bár mentek volna oda hamarabb, nem lett volna vészkorszak, de történelmi rövidlátásuk miatt tul későn esett le náluk a tantusz.
Szomorú, de ez van, illetve volt.
Attól még, ha nem történetesen muzulmánokal hadakoznánk, már régesrégen valahogy meg lehetett volna egyezni, mint ahogy ti is valahogy elfogadjátok Trianont, minden igazságtalanságával egyetemben, és nem terorizáljátok szomszédaitokat évtizedek folyamán napi szinten.
Vagy netán tévedek, és ti szintén ötszázhatvanháromezerszer robbantgattatok a szomszédjaitoknál Trianon miatt??
76. Bálint
A kérdés vica verza. Hogy a Szent Föld analógián élve; a magyaroknak akkor trianon miatt erőszakosan be kellene vonulni őseik földjére (és nem cirka 2000 év, csak 100 év után), akik bizonyítottan régebben belakták azt a földet, mint akik a török elől menekültek oda?
Talán a józan ész és a békés együttélésre való törekvés, vagy az erősebb kutya bas..k alapon?
Ja és nem elfogadjuk (mert az igaztalanságot-jogtalanságot se megszokni, se elviselni nem lehet), hanem próbálunk együtt élni vele, habár a mai Magyarország életére, gazdaságára, nemzeti szuverenitására kiható döntés minden következményével kell.
77. előforduló
A kérdes természetesen vica-versa, attól föggően, hogy ki milyen szempontból, avagy érzelmi beálitottsággal áll hozzá.
Azt is fel lehet hozni, hogy ilyen-olyan logika szerint a rómaiaknak is volna joguk odatelepedni, vagy a törökknek, mit tudom én.
A zsidóság ugymond tulajdonjoga az egyetlen bibliai jog, ha igy vesszük, habár ők is csak egyuke voltak azon sok-sok kis törzsnek, kik annakidején a környéket lakták.
Hagyjuk ezt, mert messzire, és tulajdonképpen sehova sem vezet, ez az igazság.
76 – bálint:
Csúsztatsz. Herzl Tivadar mozgalma jóval az I. világháború előtt indult be. És Hitler ellen a zsidók előbb léptek mint fordítva. Gondolj a világméretű bojkott kikiáltására a német termékek ellen.
74.
Bálint
Azért nem mentek be Észak-Koreába mert nekik semmijük sincs/volt amit elvehettek volna miután Oroszország(Szovjetunió) picsán rúgta őket.
Most, hogy kezdenek valódi fenyegetést jelenti rájuk be fognak menni, méghozzá ajtóstul.
Más.
A pokol tényleg a földön van, a probléma azonban az, hogy a tudatunkban tovább fogjuk vinni. Mármint sokan. A szelídek meg akik értenek valamicskét a miértekből, azok visszajöhetnek, talán más megtestesülésben.
A bajnak be kell következnie és akár üdvözölhetjük is ezt, mert értünk történik. Pontosabban miattunk. Ha egy labdát elengedünk a kezünkkel az le fog esni és földet ér. A természeti törvények körforgásában vagyunk már, itt már nincs további játéklehetőség. Most már az elszenvedése jön teremtésünknek, tetteinknek ha úgy jobban tetszik. Átléptük a bűvös határt, tehát a szavaim nem kártékonyak, vagyis járulnak hozzá a továbbiakhoz.Mindenki foglalkozzon magával és gondolkodjon el, hogy hova vezet a félelem. Hogy bánunk egymással, hogy mit rontottunk el! Hülye szar dumának látszik, pedig nagyon fontos lenne a számvetés és soha sem késő tanulni. Mert a végkövetkeztetések megőrződnek.
Lehetne, lehetett volna másképp is, de odáig még nem jutottunk el, talán legközelebb más verziót választunk.
Balázs
Szívesen e-mail-eznék veled. Kérlek, írj nekem a janifromhungary#yahoo.com címre.
76: „nézzünk kissé a dolgok mélyére”
Bálint, nekem „nem fáj” Izrael modern-kori megalapítása, valójában pont azt csináltátok, mint mi a honfoglaláskor, 1100 évvel korábban, csak a magyarok egy sokkal ritkábban lakott területet foglaltak el (így tudtunk megmaradni), ti meg belementetek egy arab tenger közepébe.
Arra akartam csak rávilágítani, hogy Izrael akármilyen politikát folytat, amíg a palesztin menekültek Jordániában vannak, olyanok, mint egy folyton vérző seb, nem lesz soha megbékélés – mert ti nem engedhetitek őket vissza. Patt helyzet van nálatok.
Trianon teljesen más, maradt egy anyaország, ami úgy működik, mint a kuktafazékon a szelep. Az elcsatolt részekből bármikor át lehet költözni, ha valaki már nem bírja az elnyomást (?), ezért nincs robbogatás, terrorizmus, akármi.
https://www.facebook.com/hashtag/kimjongun?source=feed_text&story_id=736810476490433&pnref=story
Egy kicsit görgetni kell lejjebb egy humoros video,
hidd el megéri, röhögni fogsz !
80 -Balázs:
Tudsz egy olcsó papot? Meg szeretnék térni. A vallás tök mindegy, mert állítólag mind ugyanabba hisz, csak másképp nevezi. Bár azt hiszem Jehova lenne a legokosabb, mert ott több a zsozsó. 😀
Re:84
20 évvel ezelőtt vastagon megérte egyházat alapítani,te is csinálhattál volna valami egyházat,mint a taxis Német Sanyi. Nők,pénz, hatalom, minden ami kell az egónak… 😉
Mára viszont minden kisegyházat megszüntettek, úgy hogy az évtized üzletről lemaradtál.
85 – dajtás:
Aki elvei ellen tesz, az egy életre válik boldogtalanná.
84.Tibor bá
Állj be zsidónak.
Amennyiben a pénzt nézed, ez a legkifizetődöbb vallás.
A vallással együttjáró elmebaj mindenki számára ingyenes és biztositott, de legalább el vagy látva majd mindennel, ráadásul, lévén kezünkben a világmédia, világhirű ember is lehetsz még.
Hát nem kecsegtető?
79.Tibor bá
82.Observer
Mindkettőtök beszólása külön-külön megér több mint egy misét, a téma annyira terjedelmes és bonyolult, annyira nem fehér-fekete, annyira benne van az „igazad van, de nem is” kontroverzium, hogy egy külön topicot igényelne a dolgoknak csak akár a felvázolása.
A maga szempontjából a zsidóknak és a palesztinoknak is igaza van, viszont érdekellentét van és ideológiai (vallási) ellentét, így kódolt a konfliktus és a másik kárára történő érdekérvényesítés. Megoldás szerintem nincs, legfeljebb azon lehet ügyködni, hogy az erőszak lehetőségét csökkentsék.
Én hasonlóan látom Európa és a bevándorlás témakörét. Megértem a menekülteket és a könnyebb megélhetésre áhítozó migránsokat, de ellenérdekelt vagyok a tömeges muszlim migrációval szemben. Sokan közülük nem integrálódni akarnak, hanem a saját vallásukat ráerőszakolni az őslakosságra.
87 – bálint:
Hát ez az, a vallással járó elmebaj. Mond ezt el azoknak, akik csontig rágják a húsomat az evolúció miatt. Egy rohadt eretnek vagyok, mert nem fogadom el, hogy egy isten teremtette ezeket az agyatlan hívőket.
Observer 82.
Lehet a te őseid 1100 éve pont azt csináltad, mert te is idegenként jöttél be a magyarok honába?
Ha magyar vagy, miért veszed át a Magyartalan T. Akadémia álnokságait?
Mert Josef Budenz és Paul von Hunsdorfer vélhetően Habsburg megrendelésre kiokoskodta, hogy a magyarok ősei a finnektől származnak?
Kőrösi Csoma, meg mai kutatótársai neked már smafu?
Hogy Torma Zsófia tordosi 7500 éveskultúr és rovásos leleteiről már ne is beszéljünk? Tudom, ez az időtáv sem fér bele a mózesi világteremtés idővolumenébe, ezért már felejtős is.
Hosszú a sora azon tudományos mai kutatóknak, akik az ősmagyar múlt nyomait konkrétan keleten keresik és találták meg; kultúrtörténeti, sőt nyelvi bizonyítékaik is vannak.
De sebaj, mindenféle aljas érdekek kiszolgálóiként éltessük a finnugorizmust, elvégre a tundra zord és lakatlan vidékéről rajzottak ki a nagy kultúrnépek és nem a mediterránium felől indultak ki.
Elvégre a csodaszarvas ősi motívuma is rénszarvas volt, csak a művész elvétette a szarvas mintázását.
Hallottál már a sokadik honbejövetelről, hon visszafoglalásról, hon mentésről?
Állítólag Árpád népe nem az első, hanem az utolsó volt a sorban.
És a nyelv önmagában semmit sem jelent, mert Széchenyi I. is csak egy hölgy kegyeiért tanult meg felnőttként magyarul; könnyen lehetett volna a magyarság nyelve a német, mint ahogy nagyon sok nép nyelvet és kultúrát váltott az idők folyamán. A vallásváltásról meg ne is beszéljünk, mert ez a magyarokkal is többször megtörtént.
A kuktafazékos hasonlatod is bárcsak igaz lenne, akkor a mai magyar nem lenne ilyen megalkuvó, nyámnyila.
Itthon semmilyen gőznyomásnak nincs nyoma, és a túlnyomásos szelepen át nincs értelme a kuktába áramlásnak, hanem pont fordított a gőzáram, a kuktából kifele áramlik.
Ez igaz megvan a felcsúti rezsim okán, de nem a Kárpát Medencébe, nemzettestvéreink ősi lakóhelye felé.
91 – előforduló:
Tulajdonképpen mit szerettél volna közölni velünk? Hivatalosan Árpád 896-ban honfoglalt. Ezt tanítják, így tudjuk, erre utalt Observer. Most mi ezzel a bajod? A finnugor kérdés fel se merült.
Tibor’bá
Talán nem mindig tanították a valós történéseket az iskolában, mint ahogy erre számtalan a példa, hogy aktuálpolitikai érdeket szolgált. Most már jó lenne a magyar érdeket szem előtt tartani, elvégre „szabad nemzet” vagyunk.
Igen, sajnos erre mindig fokozódik a gőznyomásom, ha ezt a hivatalos verziót meghallom.
A HIVATALOS verzióval van a bajom, A HONFOGLALÁSSAL ami a Levédia és egyebek érintésével egyenes úton vezet a hivatalos finnugorizmushoz és az Ural-Altáji elmélethez és nem tetszik az arra utaló hivatkozás sem.
Talán, ha elegánsabban fogalmaznák meg azt, amiről igazából nincs is részletes info.
Ugyanis nincs hivatalos verzió arról, hogy mit keresnek Európában a mai magyarság örökölt kultúrájára hajazó ősemlékek.
A mai világban nagyon sok magyar és külföldi kutató foglalkozik a kérdéssel és talán nem a honfoglalás lenne rá a legjobb szó, (mert ezzel automatikusan az „ellen” népeknek és a magyarság jött-mentségét, kulturálatlanságát hangoztatóknak adunk táptalajt).
Pl. ha Tibor’bá is megnézné az ópusztaszeri „magyarság története” kiállítási anyagot, akkor nyilvánvaló lenne, hogy az” MTA” égisze alatt, micsoda aljas és igaztalan storyt tálalnak a látogatók elé. (Talán érthetőbb lenne felháborodásom.)
Csak azért sem igaz, mert a kiállítási anyagban logikai ellentétek sorát állítják, kezdve onnan, hogy a korabeli magyarok voltak az ismert világ legnagyobb rabszolga kereskedő népe, bár ezen axiómán kívül egyéb bizonyítékkal nem szolgálnak, ………bezárólag azzal, hogy az ómassai, Óhuta kohói a korabeli Európa legmodernebb vaskohászatát jelentették, ugyanakkor a magyarok vadászó, állattartó fejletlen törzsi közösségben éltek akkoriban, mert ” görbe lábaikkal alkalmatlanok voltak a szláv típusú fejlett földművelésre”……. stb.
Talán bezárólag azzal az eltagadott HUN múlttal szemben, mégis a fél világ hungarian-hongrois – ungarisch- húngaro-ungerska-унгарски, stb. néven nevez minket.
Netalán az MTA-nak és mindenkinek is érdemes lenne elgondolkodni ezen a tényen.
Ha még 2011-hez képest maradt az a nívótlan kiállítási anyag érdemes megnézni és elborzadni az MTA „tudós” urak hozzáállásán.
Elborzadni a Feszty-körkép álságán is , amikor is szerencsétlen festő a teremtés biblia témáját akarta megfesteni, csak hagyta magát apósa által rábeszélni erre az aktuálpolitikai, milleneumi förmedvényre az ismertségért, hívságáért.
És a magyarság múltját, trianont bármilyen alapon összehasonlítani és párhuzamot vonni, a „Szent Föld” korabeli és napi történéseivel, eseményeivel; hát abszolúte érthetetlen és értelmetlen.
Úgy tudom nem is jordániai palesztínokkal, hanem a gázai, ciszjordán, libanoni -akkal van a „legtöbb baj”.
91: „te is idegenként jöttél”
Bálinttal semmi értelme nem lett volna megvitatni a magyarság őstörténetét… Izrael Állam kapcsán.
Ami pedig a magyarságtudatot illeti – az ember arra legyen büszke, amit önmaga erejéből elér, ne arra, amibe beleszületik. 😉
„abszolúte érthetetlen és értelmetlen” Neked. A címzett (balint) értette.
93 – előforduló:
Nekem teljesen mindegy mi történt 1100 évvel ezelőtt. Nagy valószínűséggel az én őseim se voltak ott. És bárhogy történt, annak nincs kihatása a mára. Van viszont, amit a magyar urak tettek a Kiegyezés után, illetve, amit nem tettek. Vagy, amit most tettek a rendszerváltás után. Ezen siránkozz,mert ezen lehet.
Hát igen, itt kezdődik a baj.
Nem érdekes, hogy csak Magyarországon nem számít, kik voltak az őseid, honnan jöttél?
Minden más nép számon tartja és keresi azokat a pontokat, ami példát, gerincet állít múltból a jelennek.
Sőt, vannak olyan népek, akik a jelen világszemléletüket is egy régről felvett kulturális szokás és elhivatottság szerint élik meg napjainkban is.
Ugyan Tibor’bá, sose kezdted még úgy az ismerkedést, hogy te kinek is a fia vagy? ja annak a Pistának, aki a kántor……… tedd a szívedre a kezed.
Talán nem ismerős egy vaskos könyvecske, ami állandóan azzal foglalkozik, ki-kinek a leszármazottja, melyik családból való? És napjaink beszélgetése is pillanatok alatt az ősi családok kapcsolódására vezet vissza, mert az az összetartó erő?Az eredet?
Talán Bálint tudna részletesebben beszélni róla. És Bálint érti is.
A mai képmutató világban nem számít, kitől vagy ugye Observer? Csak az önmagad erejéből…?
Véletlenül se az após, vagy a barát alárendeltje…
Akkor sem, ha leülnél üzleti tárgyalásra a vejkóval, vagy a nemzeth gázszerelőjével? Kit akarsz ámítani?
Tenmagad, avagy másokat?
A nemzettudatot és összetartozás tudatot nem az jelenti, hogy mit értél éppen most el, hogy mennyire vagy éppen a topon.
A nemzettudat másról szól. Talán nézz szét más országokban., lenne mit tanulnod akár a románoktól is.
A nemzettudat egy közösségre épül.
Teljesen logikus, hogy Magyarország miért jutott a történelem süllyesztőjébe.
Mert a nemzettudatot már jó ideje az egyéni érdek felülírta és írja.
És ez igaz a mai hatalom nemzettudatára is.
Pénzvezérelte tudat.
Igen szomorúnak hat, hogy itt, ahol a természet és egyéb tudományok, mint objektív valóság nyomába szegődő blog az igaz tények gyökerét keresi és érvel, kimondottan a magyar történelmi múlt igazságtartalmáért nem képes kiállni, sőt ezt az egy valóságtartalmat le se sza.ja.
„És bárhogy történt, annak nincs kihatása a mára.”
Minden múltbeli eseménynek van kihatása a mára, mert pl. ha nem lett volna Róma, ma nem lenne római jog.
Ha nem lett volna szocializmus, ha nem lett volna I.-II. világháború, ha nem lett volna Kiegyezés, ha nem lett volna Mohács, ha nem lett volna tatárjárás, ha nem lett volna Árpád, ha nem lett volna Attila,……….. ugye mindenki el tudja képzelni, hogy más lenne a jelenünk is. (nem állítom, hogy biztosan jobb, de biztosan más…)
96: ” nem számít, kitől vagy ugye Observer? Csak az önmagad erejéből…?
Véletlenül se az após, vagy a barát alárendeltje…
Akkor sem, ha leülnél üzleti tárgyalásra a vejkóval, vagy a nemzeth gázszerelőjével? Kit akarsz ámítani?”
Különben nem attól lesz „jó” magyar valaki, ha folyamatosan a múlton picsog – most, ma te személyesen mit teszel ezért a nemzetért???
A magyarság identitástudaton múlik, nem a genetikán.
Csatlakozom Tibor bá’-hoz, az én őseim nagy része aligha volt itt 1100 éve. Az egyik oldalról sváb vagyok (itt talán van egy kis ősmagyar vér is), a másik oldalról svájci német. Ennek ellenére magyarnak tartom magam, magyarul beszélek, ennek az országnak szeretnék leginkább a javára lenni, nem akarom a kultúráját megváltoztatni, és az őseim sok generáció óta itt élnek. A magyarság genetikailag az őslakosság, Árpád népe, kabar törzsek, jászok, kunok, németek és még sok más nép keveréke.
Az identitás alapját leginkább Árpádék legendái jelentik. Ha idejönne egy nép, hogy ők Szvatopluk leszármazottai, és ezért visszaveszik a földet, a mostani magyarok nem fogadnák el azt.
A finnugor elmélet nem légbőlkapott, csak a helyén kell kezelni. Nem genetikáról szól, hanem nyelvrokonságról. Nevezhetnék magyar nyelvcsaládnak is, ha komolyabb érdekérvényesítő képességünk lett volna az elmélet kitalálásakor. Én is kétlem, hogy fagyos területekről terjedt volna el, mérsékeltebb tájakra tenném a kialakulását. A finn nyelv ősét beszélők több ezer évvel ezelőtt éltek együtt a magyar nyelv ősét beszélőkkel, azóta a magyart sok hatás érte, már Árpád idejében is sok türk szavunk volt.
A rovásírás igen ősi, de nem csak a magyar nyelvhez kötődik. A mongóliai kőoszlopok helyi kánok, kagánok történetét meséli el rovásírással, de ótürk nyelven. Egy magyar kutató fejtette meg az írásképet, de le kellett fordítani, nem lehet ómagyar nyelvemléknek tekinteni. A Kőbe vésett eposzok című könyv erről szól.
A modern nemzettudat a XIX. század terméke, azelőtt ez nem volt divat. Egy-egy országnak volt uralkodója, és éltek különböző népek, törzsek egy területen. A Kárpát-medencétől Ujguriáig szinte összefüggő füves sztyeppék voltak, ahol hasonló életmódú, kultúrájú törzsek vándoroltak keletről nyugatra, vagy fordítva, néhol megálltak, esetleg keveredtek egymással. Köztük voltak Árpádék ősei is, és valószínűleg a hun törzsszövetségnek is része voltak. Én nem látom bizonyítottnak, hogy hunok lettek volna ők is, de a magyar identitásnak egyértelműen része volt a hun leszármazás, és a nyugat számára mi testesítettük meg a hunokat, mert Európában kevés hasonló kultúrájú, életmódú nép élt. A korabeli történetírók amúgy sem nagyon tudták megkülönböztetni ezeket a lovas népeket, így csereszabatos kifejezés volt a magyarral a szkíta, szarmata, hun, onogur, stb. Én teljesen legitimnek tartom a hun identitást, még ha nem is lehet bizonyítani. Sokkal inkább legitim, mint a románok rómaiaktól vélt leszármazása.
Előforduló
Nincs értelme ennek az érzelmi ömlengésnek.
Egyébként is túl van tolva a téma a megszállottaknál.
A honfoglalás említésétől kiakadni felesleges, ez nem Habsburg kitaláció, hacsak nem súgtak a Habsburgok már Anonymus-nak is. 🙂
És a mai hivatalos történelem sem tagadja a magyarság több irányú leszármazását, már én is úgy tanultam -pedig az már régen volt – hogy a honfoglaló magyar törzsek egy része finnugor nyelvet, más része török nyelvet beszélt, és az uralkodó osztály nem a finnugor volt.
Az más kérdés, hogy a nyelvben, a nyelvtanban a finnugor elemek kerültek túlsúlyba az összeolvadásnál rengeteg török szóelem mellett.
Sőt, az sincs kizárva, hogy Árpád a Kárpát-medencében már rokon népeket talált, akiket avarok címszó alatt könyvelnek ma el.
A 7500 éves múlt meg nevetséges, az egyetemes emberi történelem nem nyúlik olyan távolra, az még bőven a kőkorszak, a történelem előtti kor.
A rézkor is csak jó 6000 éve kezdődött, nemhogy írás…
Re:97
Annak a népnek,akinek nincsen múltja,nem is lesz jövője. Habsburgok el akarták venni a múltunk,meg is hamisították,de régi hazugságoknak hosszú az árnyéka,és kezd az igazság a felszínre törni.
Nagyon más az a nemzeti attitűd,aki büszke a múltjára(lásd olaszok/franciák),mint egy lesajnált múlt,amiről inkább nem is érdemes beszélni…
100 Túl van misztifikálva a dolog.
Az összes európai nép bevándorló eredetű, mindegyiknek vannak eredetmítoszaik, amelyek vagy igazak, vagy nem.
Egy nemzet nagysága nem attól függ, hogy milyen eredetet tud felmutatni. A németek véreskezű egymással torzsalkodó germán törzsekből származnak, az angolok keltákból, szászokból és normannokból álló keveréknép. Ha úgy tetszik nem valami elegáns családfa.
És mit számít ez ma már?
100: Ugye ismered azt a mondást, hogy ‘aki állandóan a múlt felé fordul, az seggel megy a jövőbe?’ 🙂
Írom ezt úgy, hogy igenis érdekel a magyarság ( és a családom) múltja, kedvenc hobbim a „történelem”, de tudni kell a dolgokat a helyükön kezelni.
Observer 97.
Nem ugrok be ennek a farizeusi kérdésnek.
És nem ezért a nemzetért, hanem A NEMZETEMÉRT.
Szerintem nem attól leszel jó magyar, hogy kérkedsz azzal mit teszel, hanem ha felteszed magadnak a kérdést, hogy tettél-e valamit a közösségért, vagy ma megint csak az egyéni érdekednek és ambíciódnak éltél.
Talán azt kellene belátni, hogy az egyén boldogulását nem az egyéni érdek, hanem a közösségen belüli szerepe segíti. Példát lehetne venni a kis közelkeleti országról.
És nem a múlton picsogni, hanem a hagyományokat tisztelve és a múltat megismerve.
98. Jani.
Igen, a magyarságtudat a kebelben lakozik és nem a genetikában- mondják.
Zrínyi is effélét mondott ” horvát vagyok, tehát magyar”. A finn nyelvhez képest a belső ázsiai népekkel többszörte több az azonosság, mégis a finnekbe vannak belebolondulva. Pl. az ujgurok még ismerik az olyan mindennapi szavaink jelentését, amit mi már rég elfelejtettünk.
Nem a mongóliai rovásos kőoszlopokról beszéltem.
Igen, a germánok is indoeurópai népnek tartják eredetüket és volt rúnájuk is egykoron.
Igen , Árpád vére is Emese álmától és Nimródtól eredezteti önmagát, de akkor hol jön be a Kalevala?
Az identitástudat?
Dr. Obrusánszky Borbála eléggé behatóan ismeri az Ordosz vidékét, mégsem állítja, hogy a magyarok ősei a mandarinok lettek volna, vagy fordítva.
A modern nemzettudat tényleg a XIX század terméke, de ősi magyar nyelvünk azért beszédes: nemzet- nemzett, ház-haza ….csak érdekességként, Kis Dénes nyomán.
103: „Nem ugrok be ennek a farizeusi kérdésnek.”
Pedig kíváncsi lettem volna, hogy milyen alapon ítélsz el másokat, de ha nem, hát nem.
99. Hubab
Eredetiben olvastad a GESTA HUNGARORUM- ot? Elég érdekes lenne, mert még a XVI. századi magyart is nehezen lehet érteni, lásd pl. a sárvári vár levelezését.
„A magyar történészek viszont kezdetektől bírálták a mű hitelességét. A gesztában szerepeltetett helyi vezérek vagy államok ugyanis teljesen különböznek attól, ami a kortárs német és bizánci krónikákban olvasható” ennyit a konszenzusról.
Érdekes, aki állítja, hogy a „honfoglalók ” része is beszélte a finnugort, más része a törököt. Ott volt? Mert írott régészeti anyagot úgy tudom nem találtak még ez idáig abból a korból , a szó meg ugyebár elszáll… nem kellene kicsit logikusan gondolkodnunk ?
Hogyne a pár száz szavas finn azonosság a mértékadó, de a több ezres ujgur, az már nem. A türk-törökkel egyébként is nagy a gond, mert azért a 150 év elég nyomós, vitathatatlan.
A régmúltra, több ezer évről meg egymást úgysem győzzük meg, ha „a világ még csak 5777 éve létezik”.
Szóval lehet ütköztetni a különböző időszakokat, ebbe most nem akarok ebbe beleszólni.
100.
„Nagyon más az a nemzeti attitűd,aki büszke a múltjára(lásd olaszok/franciák),mint egy lesajnált múlt…”
-kicsit kiegészítve – amit már egyébként is a szánkba rágtak és rágnak nap, mint nap és súlykolnak. „Bűnös, irredenta nép” ugye ismerős?
De valójában melyik is a bűnös nép?
102.
Melyik történeti időszak?
103. előforduló
„Nem a mongóliai rovásos kőoszlopokról beszéltem.”
Ilyenkor odaírhatnád, hogy mire gondolsz, ne nekem kelljen kitalálni. A kor alapján esetleg a tatárlakai korongról írtál? Azon mezopotámiai piktográfok vannak. Nincs közvetlenül köze a magyar nyelvhez. Én azt a verziót valószínűsítem, hogy idehozták, és nem itt készült. Ennek ellenére valóban Kr. e. 5.500-re datálják a környezetében talált leletek kora alapján.
A boszniai „piramisok” szerintem egy nagy hoax, mindenesetre semmi tudományosan elfogadható bizonyítékait nem hozták a fantasztikus feltételezéseiknek.
A szentgyörgyvölgyi tehénszobron pedig csak Varga Géza ismert fel rovásírást, mások ezt elvetik. Egyébként ez a lelet is Kr. e. 5.500 körül készült.
„akkor hol jön be a Kalevala?”
A XIX. században keletkezett a finn nemzettudat alkotásaként. A finnekkel nyelvrokonság van, nem genetikai. A nyelvtan szerkezete és néhány ősi szó hasonló, akár a hantikkal, manysikkal. Nem tudom, hogy ki van belebolondulva a finnekbe, én nem ismerek finneket istenítő magyarokat, bár a XX. században szépen felfejlődtek.
90.Tibor bá
Idézlek:”Hát ez az, a vallással járó elmebaj. Mond ezt el azoknak, akik csontig rágják a húsomat az evolúció miatt. ”
Akkor hát elmondom apropó, evolució:
Talán még emlékszel, egy régebbi topicban emlitettem egy távoli rokon rabbinust , aki fiatalként világi nevelésben részesült, egyetemet végzett régésznek tanult és régészként müködött, azután a vallás felé hajlott?
Nos, ő emlitette, rabbi létére , hogy a bibliai teremtéstörténet tulajdonképpen világoszöldre festett marhaság-és nem nyúlt le Isten keze az égből lekeverni neki egy intő pofont- valamint az evoluciót, az ő véleménye szerint ” valakik megpiszkálták, fejlödéstani szempontból viszonylag nem is olyan régen”-mondja ez a fölöttébb belevaló, jópofa, majdnemhogy világi rabbi-rokon.
Ehhez én csak annyit teszek hozzá, hogy valamikor régen én is olvastam valami teóriát egy esetleges evoluciós törésvonallal kapcsolatban.
Ugyanis hogy lehetséges, hogy minden antropoid majomfajtából csakis egy, EGYETLENEGY indul ily szédületes változásnak-fejlödésnek, méghozzá viszonylag rövid idő alatt, mig az összs többiek mindezen idő alatt nem változnak semmennyire?
Jani 106.
Azt hiszem az avatottaknak eléggé körülírtam a tatárlakai leletegyüttest.
A korát úgy tudom az üledékes környezetből, esetleg ki nem égetett agyagdarabokból próbálták meghatározni.
A mezopotámiai bűvszót én ki se ejtettem a számon, de a rovásfelirat tisztán érthető. Kedvenc tanárunktól idézve, az összevont rovásra jó példa a hímzett népművészet is, mert ha hiszed, ha nem esetenként a kalocsai virágmintázat is olvasható. + az összevont rovás tud olyat is produkálni, amin az ázsiaiak is elgondolkodnak.
Talán ismered, hogy a római számokat mind a mai napig miért húzzák alá-fölé a magyarok egyedüliként? Bár ma már egyre kevésbé.
Tudtad, hogy a rovás a mai Magyarország egyes területén a XIX. század elején használatos volt. Múzeumi bizonyíték támasztja alá.
Van egypár elmélet és kutató is , mint Badiny Ferenc, Marton Veronika akik vihart kavartak az ókor történészeinek bilijébe.
Az írás és a mindennapi nyelv két dolog, elég ha az óhéberre gondolunk.
De az felettébb elgondolkodtató, hogy az ókorban mekkora egy hasonlóság volt bizonyos kultúrterületen és nagy területen az írásban. Viszont nem úgy a néphagyományban, népművészetekben.
A finnekbe bele vannak pistulva az MTA finnugorista tudományosnak nevezett ága. És ott is kapcsolatot keresnek, ahol nincs is. Azért a Kalevala csak nem egy modern mese, valami népi hagyománya csak akad?
De megint ne a finneknél keressük a nyelv-kultúr rokonságot, ha máshol annak fényesebb jelei vannak.
Elődeinkről érdekes módon -talán nem véletlenül- állítólag rengeteg nyomot találni török-örmény levéltárakban, régészeti anyagokban,de az MTA-nak mégis fontosabb mindenféle más elmélet erőltetése. Még az oroszok, kazahok felhívásaival se foglalkoznak. Hát ki más kaparja ki a gesztenyét helyettünk?
A visokoi piramisokról meg már az is elakadt, hogy egyáltalán van-e emberi kéznek köze hozzá. Sőt, már lelethamisítással is megvádoltak őket, ahogy hallottam.
A történelemtudomány egyébként is túlságosan a mindenkori hatalom kézi vezérlése alatt nyomorog.
107 balint
Azért az a fejlődés nem volt olyan szédítően gyors és előzmények nélküli.
Én elég sokat foglalkoztam a témával, és látom, hogy a mai ember egy piramis csúcsa, amelynek az alapja felé elég sok faj, zsákutca volt, amelyeket lassan leváltottak a fejlettebb típusok.
Csak nagyon röviden a folyamat így nézett ki: Az első primitív főemlősök kialakulása 63 millió éve, tehát nagyon gyorsan a dinoszauruszok eltűnése után, a maki-lemúrszerű, a közismert majmokra alig hasonlító lényektől a valódi majmokon át. 30-35 millió éve megjelentek az emberszabásúnak nevezett majmok ősei, amelyek több mint 10 millió éve robbanásszerűen elterjedtek, még Európában is voltak fajaik, mint a híres rudabányai Rudapitekusz, de ezeket a lehűlések később elsöpörték.
Az emberszabású majmoktól az ember felé vezető első anatómiai változásokat az Ausztralopitekuszok mutatták fel úgy négy millió éve a csípő és térdizület átalakulásával a két lábon járáshoz alkalmazkodva. Mintegy két és félmillió éve megjelent a Homo Habilis, jelentős agytérfogat növekedéssel, de még nem emberszerű testarányokkal, hosszú karokkal, rövid lábakkal, első primitív szerszámkészítőként. A Homo Erectus 1,8 millió éve lépett színre, és 200 ezer éve tűnt el. Az ő testarányai, alkata már teljesen megegyeznek a mai emberével, csak a koponyaalkat és agytérfogat marad el. És csak ezután lépett színre a Neandervölgyi és a Sapiens kis eltéréssel, 250 és 200 ezer éve.
És sajnos jó úton haladunk afelé, hogy mi legyünk ezek közül a legrövidebb ideig fennmaradó faj.
A fejlődés gyorsulása pedig logikus, minél fejlettebb lett az újabb változat, annál hatékonyabban szorította ki a primitívebbet életteréből, eltüntetve a konkurenciát.
108. előforduló
Nem értek a rovásíráshoz. Csak hobbim a történelem. A tatárlakai lelet mindenképp érdekes, és jó eséllyel kapcsolódik a Vinča-tordosi kultúrához. Az sem kizárt, hogy itt előbb volt írás, mint Mezopotámiában, mert ott nem igazán találtak előzményeket a már fejletten megjelent írás-rendszernek.
Egyszer el kéne látogatni a boszniai „piramisokhoz”. Annak sem vagyok szakértője, de a geológiai-, régészeti bizonyítékok számomra hiteltelenek. A hőelnyelési anomália, a betonnak nevezett folyóvízi üledékes konglomerátum világszerte megtalálható természetes képződmény. A piramisnak nevezett hegyek közül egy van, amelyiknek piramis alakja van az egyik oldalról nézve, a járat-rendszernek nevezett dolognak csak kis részét találták meg, az is odébb van a piramistól, a korát nem lehet meghatározni, de állítólag középkori tárnákra hasonlít. A feltárásokat barbár módon végezték, a régészeti elvárásoknak egyáltalán nem felel meg. Átvágtak minden réteget céltudatosan az őket érdeklő részig, ezzel tönkretettek egy csomó leletet, akár az illír korból. Találtak kb. 30.000 éves szerves anyagot, de nincs dokumentálva, hogy hol, milyen körülmények között, nem tudni, hogy hol végezték el a radiokarbon vizsgálatokat. Nem találtam komoly tudósnak nyomát a feltárók között. A vállalkozást egy amerikai-bosnyák üzletember kezdte, aki amatőr régész, de teljesen elrugaszkodott elképzeléseket olvastam tőle, akár a majákról is. Az ásatást egy zenei producer vezette, akinek (azt hiszem) van régész végzettsége, de nincsenek korábbi ásatásokról tapasztalatai, publikációi, stb. Az állításaikat nem bizonyítják rendesen, nincsenek peer-reviewed cikkeik, csak a saját honlapos, bulvársajtós cikkek és youtube-os szenzációhajhász videók. Ha valakinek van türelme elolvasni, tanulságos vitát lehet olvasni egy piramishívő és a wikipédia szerkesztői közt folyt végtelen vitának, ahol a hívő (egyben prédikátor) azt kéri számon, hogy miért nem objektív a wikipédia ezügyben, miközben ő mutatja be a szubjektivitás csúcsát, és ugyanazokat a köröket futja újra meg újra, nem ért, vagy nem akar érteni semmit a válaszokból.
https://en.wikipedia.org/wiki/Talk%3ABosnian_pyramid_claims%2FArchive_6
„Azért a Kalevala csak nem egy modern mese, valami népi hagyománya csak akad?
De megint ne a finneknél keressük a nyelv-kultúr rokonságot, ha máshol annak fényesebb jelei vannak.”
Persze, hogy a Kalevalában feldolgoztak korábbi legendákat. A türk nyelvekből sokkal több szavunk van, mint a finnugor szókészlet, ez utóbbi 500-1.000 szó csupán. Nem tudom az igazságot, de nem értem, hogy mennyiben akadályozza bármilyen ősi-hősi őstörténet, keleti rokonság elfogadást, ha nyelvtanilag a finnugor nyelvek közé sorolják a magyart. Amikor Törökországban utaztam körbe, meg kellett tanulnom néhány száz szót és néhány példamondatot törökül, hogy kommunikálni tudjak. Felismertem sok közös szót, ők is ragoznak szavakat, de nyelvtanilag különbözőnek tűnt, és alapszavakban, ragokban nagyon eltérőnek tűnt. Kedvenc példamondatuk a török-magyar nyelvrokonságra (fonetikusan), hogy Dzsebinde elma var.=Zsebemben alma van. mondat. Az általam leggyakrabban használt mondat az volt, hogy Bir bucsuk liter do(g)uk szu isztijórum.=Másfél liter hideg vizet szeretnék.
„Elődeinkről érdekes módon -talán nem véletlenül- állítólag rengeteg nyomot találni török-örmény levéltárakban, régészeti anyagokban,de az MTA-nak mégis fontosabb mindenféle más elmélet erőltetése.”
Csak az MTA finnugristái mehetnek ezekbe a levéltárakba? A turanisták is odamehetnek, és írhatnak tudományosan alátámasztott tanulmányokat hivatkozásokkal, forrásmegjelöléssel. Az interneten pedig mindenki elérheti, és eldöntheti, mennyire hiteles. Az MTA és más hivatalos források egyre jelentéktelenebbek az internet korában.
Jani 110
Amit írtál, az a hivatalosnak tekintett és dokumentált része.
De, milyen piramisokat akarnak kutatni a régészek, ha szakmai elismertségüket kockáztatják , ha piramist feltételeznek Egyiptomon, vagy Mexikón kívül. Talán még a diplomájukat is elvennék és közröhely tárgyává tennék.
Azt nehéz megállapítani, hogy mi és hol volt előbb, főleg, ha a hivatalosan elfogadottal ellentétes.
A nyelvi kultúrára és kultúrtörténet helyi keletkezésére nehéz precíz meghatározást adni, kevés dokumentált , elismert leletből;
mert ha egy pohár vizet kettéöntesz és elviszed két külön helyre, akkor hol volt a tele pohár víz? És melyik fél az eredeti?
Lehet nem igazán jó a hasonlat, csak próbáltam szemléltetni.
Irak területén nagyon sok tárgyi emlék volt, amit utóbb széthordtak és a sivatag homokjába bombáztak a jenkik.
Magyar részről tudtommal hivatalosan senkit sem érdekeltek az ottani leletek, mert a magyar történetiséghez hivatalosan semmi köze a hivatalos állásfoglalás szerint.
Mint ahogy B. A. Zsolt archeológus kutatásait sem segítették hivatalosan, pedig nagyon érdekes megállapítást tett, de ez hivatalossá nem vált és maradt szinte ismeretlen.
A török nyelv nem tudom, mennyiben változott meg az ótörökhöz képest; mert a magyar nyelv is szinte az érthetetlenségig megváltozott 500 év alatt.
Akkor mit várunk ezer év-évek távlatából? Talán egy-két érthető szót az elődeinktől, amire tudósaink rásütnék ez erőltetett tudománytalanságot, amennyiben az nem illeszkedik az általuk képviselt irányhoz.
A levéltárakba pl. Szántait is beengedték állítólag, de attól az még nem válik hivatalosan elismertté. A törököknél egyébként is sok érdekes dolog lehet letámasztva, mivel széthordták egykor fél Európa kultúrtörténeti kincseit ( Mátyás híres kódexgyűjteményét is), tudom a szobrok fejét letörték, de azért lehet ott még érdekesség.
Európai régészei mégsem törik magukat ezen történeti anyagok feltérképezésében.
De mit várunk a mai helyzettől, ha csak a fél világból összehordott vatikáni gyűjteménybe, könyvtárba sem igazán akaródzik bárkit is beengedni.
Ott, pedig ahol titkolódzás van, az ember titkot sejt.
111. előforduló
Attól, hogy valakit állítólag diszkriminál a szakma krémje, attól még tudományos igényességgel végezheti a munkáját. A „hivatalos” változatot a sok helyről összeolvasott dolgokból írtam le. Én is örülnék, ha piramisok lennének itt, 30.000 éves rovásírás, stb., de nem produkáltak erre bizonyítékot, legalábbis én nem találtam, pedig kerestem.
Szántaival hasonló problémám van. Csak terjengős youtube videókat találok tőle, de tudományosan igényes, hivatkozásokkal és forrásmegjelölésekkel ellátott tanulmányokat nem. Megköszönném, ha ilyeneket belinkelnél. Ezek hiányára nem érv, hogy a „hivatalos” tudomány nem fogadja el. Én olvasni szeretek, amikor utána tudok nézni az érdekes részeknek, és át tudom ugrani az unalmasakat. Szántai témáiba nem merültem bele, de elég Pap Gábor-szerűnek látom öt is, akinek a következtetéseit gyakran önkényesnek találom.
Többször is beszélgettünk hasonló témákról, ajánlom például az alábbi két posztot olvasásra, és persze örömmel veszem, ha érdemben hozzászólsz azokhoz is.
https://www.antalffy-tibor.hu/?p=16539
https://www.antalffy-tibor.hu/?p=16458
előforduló:
Sajnos azt kell mondjam, hogy amit leírsz, az tele van csúsztatásokkal, tévedésekkel. De ha tételesen végig akarnék menni az itt bedobott pár hozzászólásodon, akkor kb elmenne az egész napom, amire nincs időm…
pl.
A magyarok rabszolga kereskedése nem axióma, hanem pl Ibn Rusta ír a (még Etelközben élő) magyarokról akik Kercsbe hordták a szlávokat eladni a bizánciaknak.
Anonymous latinul írta meg a művét, csak néhány magyar szó szerepel benne pl. „magnum aldamas fecerunt” „nagy áldomást tettek”. Szóval aki tud latinul, az tudja elolvasni eredetiben…
Nagyon nagy hiba kritikátlanul elfogadni a Badinyi féle alternatív „történészek” teóriáit, nem véletlen, hogy nem csak a magyar történész szakma nem ismeri el őket, hanem külföldön se tartják őket számon, ugyanis alapvető szakmai és módszertani hiányosságai vannak a műveiknek.
De a rajongóik nem ismerik a forrásokat se, amiket alternatív módon próbálnak interpretálni a szerzők, ezért amit igaznak szeretnének hinni, azt be is veszik, majd a Dunning-Kruger hatásnak megfelelően nagy magabiztossággal hirdetik…
Jani 112.
A piramisokhoz nem tudok mit mondani, mert azokkal kapcsolatban az ok és funkció, esetleg az építésük érdekelne, amit kicsi az esély, hogy életünkben megtudhassunk.
Szerintem jó helyen vannak ott, ahol vannak.
Bár azzal jómagam is kacérkodok, hogy valami kicsinyített mását megépítsem, csak az energetikáját és olyan hatását megismerni, amit egyes nem hivatalosok állítanak.
A rovást és történetét Szondi Miklóstól tanultam, jópofa kisöreg.
Te is megteheted, ha érdekel.
A magyar nyelvhez; szeretem a nemrég elhunyt tiszteletreméltó kisöreg elméletét:
Kis Dénes: https://www.youtube.com/watch?v=aU1Q7qfK8KA&t=297s
Szántait meg kell érteni, mert minden előadását azzal kezdi, hogy nem kell neki hinni, mert egy lehetséges és valószínűbb verziót ismertet, mint amit a tudományosok állítanak, avagy pont azt egészíti ki.
Minden esetre az ő állításai logikailag sokkal jobban alátámasztottabbak,; és forrásra is szokott hivatkozni, ha van időd és lehetőséged utánajárni, megteheted.
Bár a forrásmegjelöléssel vigyázni kell, mert ha az valakik érdekét sérti, akkor sokszor tűntek már el azok a források sajnos.
Anyanyelvünkhöz lásd a fentebbit.
Igazi van Tibor’bának, többször majdnem elvesztettük a nyelvünket, pl. Habsburg uralom alatt a nemesek jó része már nem is tudott magyarul, csak németül; példa rá Széchenyi István, aki egy hölgy kegyei kedvéért felnőtt korban tanulta meg a magyar nyelvet.
Vagy a török uralom alatt is sokat átvettek őseink a töröktől , de ugyanakkor a megszálló törökök is részben hasonultak .
A pór nép volt mindenkoron, akik mindenféle divatkultúra ellenére átmentették a hagyományos kultúrát és nyelvet. Pl. a korabeli Magyar Királyságban a nemzetiségi nemesek elmagyarosodtak, de a pór megmaradt ősei kultúrközegében.
A vallásügyi dolgokhoz nem szólok inkább, mert itt megkövezés jár érte.
Azért az elgondolkodtató, hogy a több ezer éves a Deuteronomium-ban olyan szabályokról-törvényekről olvashatsz pl. táborban a széklet elásásával kapcsolatban, amit ha a németek betartanak észak Afrikában, akkor lehet Rommel megváltoztatta volna a világháború kimenetelét.
Talán annyit, hogy Jézus Galileából származik, azaz a gójok földjéről.
És nem Józseftől származik állítólag, hanem a Szent Lélektől. De akkor minek kell József családfáját Dávidig visszavezetni. Látványos az erőlködés.
És a ti atyátokról beszél, aki gonosz és az ördög szolgája és nem az Ő Attyáról, stb.
Mária Magdalénát pedig eltagadja a római katolikus egyház, mert akkor nem lenne értelme a cölibátusnak. Stb.
A biblia történéseiről létezik egy kárpátaljai magyar ember logikusnak tűnő elmélkedése 1990-ből, Sloszár J. a neve. Ha gondolod olvasd el.
Nagyon érdekes és okszerű. Lenne miről közösen elmélkedni.
113.
Amit írtam, szerintem nem csúsztatás.
Az Ópusztaszeri kiállítás igazából a Kárpát medencei történést taglalta. Azt következetlenül abban is elismerik a magyarok rabszolga kereskedői jellemével ellentétben, hogy a magyarok a legyőzött népeket befogadták maguk közé és nem szolgaként kezelték.
Nem foglalkoztam Ibn Rusta-val, de ő sem azt írta az MTA állításával szemben, hogy a magyarok a kor legnagyobb rabszolgakereskedői, ha jól tudom.
Egyébként: „Baranyi Tibor Imre (1967– ) magyar teológus, filozófiai író, fordító, könyvkiadó és szerkesztő, a hazai tradicionális iskola egyik legismertebb szerzője, gondolkozója.”
Anonymusról; igen kapisgálod a csalafintaságot, mert aki hivatkozott rá az nem. Én nem tudok latinul, ezért nem is olvastam. Kérdés, hogy az írás és fordítás mennyire alapos. De jobb nincs.
Badinynak vannak elvitathatatlan érdemei elismerten, de aki ezt nem akarja tudomásul venni, az úgysem befogadó kézségű.
Mindenesetre a hivatalos teória eléggé hézagos.
114. előforduló
„Szántait meg kell érteni, mert minden előadását azzal kezdi, hogy nem kell neki hinni, mert egy lehetséges és valószínűbb verziót ismertet, mint amit a tudományosok állítanak, avagy pont azt egészíti ki.”
Én nem érem be videókkal. Tudományosan igényes, írott tanulmányt szeretnék. Nem fogok azzal szenvedni, hogy végtelen előadásokat hallgassak, félpercenként megállítsam, hogy az elhangzottaknak utánanézzek. Azt is megköszönöm, ha egyes mainstrem-től eltérő állításait ideidézed, és a megnevezett forrást, akkor ezeket egyenként kitárgyalhatjuk.
„Bár a forrásmegjelöléssel vigyázni kell, mert ha az valakik érdekét sérti, akkor sokszor tűntek már el azok a források sajnos.”
Mint Gyurcsány diplomamunkája? 🙂 Ne vicceljünk már. Ott marad a bibliográfiákban, lehet másolatot készíteni belőle, stb. Az internetről (vagy egy elzárt pendrive-ról) nem olyan könnyű eltüntetni. Néhány évtizede még komolyan vettem volna egy ilyen érvet, de ma már ez nem ilyen könnyen megy.
„A vallásügyi dolgokhoz nem szólok inkább, mert itt megkövezés jár érte.”
Azért mégis megkockáztattad a megkövezést. 🙂 Ezerszer kitárgyaltunk már sok vallással kapcsolatos témát, és nem volt megkövezés, legfeljebb kétkedés, vita. Ha régóta olvasod a blogot, akkor biztos emlékszel extragalaxisra, aki végtelen litániákat nyomott.
„Azért az elgondolkodtató, hogy a több ezer éves a Deuteronomium-ban olyan szabályokról-törvényekről olvashatsz pl. táborban a széklet elásásával kapcsolatban”
Amely szokás teljesen logikusan alakult ki melegebb tájakon tapasztalati okokból. Ahogy a mózesi törvényekben is sok higiéniai okból indokolt előírás szerepel isteni akaratként leírva, mint például a tejes és húsos edények elkülönítése.
Elolvastad a Mit tudunk Jézusról című poszt alatti vitát? Ott Jézus zsidósága és egyéb témák ki lettek beszélve. Szerintem inkább azokra reagálva kéne ezeket a témákat folytatni, nem itt elölről kezdeni, bár egyébként is már eléggé eltértünk itt a poszt témájától.
Sloszár József munkáját elolvasom majd, de nem ma fogok reagálni rá. (Holnap és holnapután is érkeznek vendégeim, van tennivalóm. A takarítás közti pihenőket húzom el most egy kis vitatkozással.)
115: Amit írtál, az csúszik ezerrel, legfeljebb Te magad nem is vagy tisztában vele.
Pl Széchenyi tudott magyarul már gyerekként is, pl 9 évesen ezt írta egy levelében bátyjának:
„Kedves Lajtsim! Kívánom, hogy sok esztendiket szerentséssen élly, és engemet szeressél. Tsokollyad helyettem Édes Papám és Mamám kezeit, jó Fánnit és Zsófit is. Belloni Kisasszont, Tibolth Urat köszöntsed és szeressed Pistádat. Czenken 22-ik
Aug. 1800.”
Szántai „forrásra is szokott hivatkozni, ha van időd és lehetőséged utánajárni, megteheted.”….
No épp erről írtam az imént. Volt már 1-2 állítása neki meg Pap Gábornak, amire rászántam pár órát és utánanéztem a forrásoknak, és azok alapján egyáltalán nem találtam megalapozottnak…
Vagy épp a forrás is hamis volt, mint pl a sokak által ismert hamis Treffort idézet, amit annyira szeretnek a finnugor nyelvrokonság elutasítói hangoztatni…
(Finnugor témához még röviden: Hunfalvy 1848-1849-es forradalom idején parlamenti képviselő, a debreceni országgyűlés jegyzője, ahol kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.Kezdetekben a török–magyar nyelvrokonság híve volt. Ugyanakkor ő az első, aki Magyarországon a sumer–magyar nyelvrokonság lehetőségét felvetette. Az MTA-ban könyvtárosi pozícióig jutott, nem volt jogköre adminisztratív eszközökkel befolyásolni bármilyen kutatást…)
Sloszár biblia scifijét olvastam, és sokszor csapdostam a térdem úgy röhögtem közben…
117.
Részben igazad van, csak a sarkítás figyelemfelhívóbb; pontosabban olyannyira nem tudott magyarul, hogy a kedves hölgy nem akart szóba állni vele, amíg nem beszélte olyan tökéletesen, mint a németet. Egyébként Bécsben élte mindennapjait, naplóját németül írta.
Szántairól másképp vélekedek, mert nagyra becsülöm a munkásságát és hogy a fejekből próbálja kitörölni a ” merjünk kicsik lenni ” beidegződést.
Még akkor is, ha követ el hibákat, vagy éppen őt is megtévesztette az a sok fals és hamisított adat, ami napjainkban körbevesz. A saját következtetéseit, okfejtéseit becsülöm és nem a másoktól idézett kreálmányokért. Ahol azért csak el kell dönteni, hogy behódolunk a hivatalosnak, vagy eleresztjük a fantáziánkat. Talán többre jutunk, ha valaki -néha- tévesen is, de a nemzeti büszkeséget dagasztja, amikor úgyis hazugságokkal vagyunk a mai világban körbevéve és lealázva.
Attól hogy valaki képviselő, nem jelenti hogy jó ember, a jogi végzettségről meg ne is beszéljünk. Mint ma sem. Azért túl lelkes nem lehetett, ha nem hosszú út vezetett a finnugorizmusig. Vagy csak egzisztencia kérdése?
A bibliamagyarázat pedig egy érdekesség, igen scifi, -ami akár igaz is lehetett – amit sajnálom, ha valaki nem képes beleilleszteni magát, hogy milyen lehetett az ókor emberének szemével látni a világot, benne akár a mai , vagy fejlettebb technikát is.
Sokszor elgondolkodtató, hogy egy napot-mécsesfényt, csillagokat látó ember mit érezhetett, ha meglátna egy MIG-et elhúzni a feje felett 10 méterrel…..Ez nem az ő szegénységi bizonyítványa.
De tessék előrukkolni farbával, a tutival, a megdönthetetlennel. Érdeklődve várom.
118: Csakhogy ebben a formában ez a sarkítás inkább csúsztatás (vagy tudatos hazugság) volt. Persze lehet játszani azzal, hogy hazudozunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, csak akkor 1-2 lebukás után ne várjuk, hogy hinni fognak nekünk, még ha igazat próbálunk mondani, akkor se…
„A saját következtetéseit, okfejtéseit becsülöm és nem a másoktól idézett kreálmányokért. Ahol azért csak el kell dönteni, hogy behódolunk a hivatalosnak, vagy eleresztjük a fantáziánkat.”
Hát a fantázia eleresztés szerintem igen komoly hiba ha történelemről van szó. Alaptalan történeteket mesélni bármiről bármit könnyen lehet.
„Azért túl lelkes nem lehetett, ha nem hosszú út vezetett a finnugorizmusig. Vagy csak egzisztencia kérdése?”
Vagy a végrehajtott vizsgálatok alapján kialakult álláspont kérdése?
Érdekes, hogy a török nyelvrokonság pártiakat nem szokás visszamenőleg anyagi befolyásoltsággal vádolni, pedig akkoriban a Török birodalom még elég erős volt, és érdeke is lehetett hogy ilyen irányba terelje a kapcsolatokat. Meg pl. Vámbéry Ármint se szokás Wamberger Hermann-ként hazaáruló zsidózni brit ügynöki tevékenységei ellenére se, csak szegény Hunfalvy Pálnak nem lehet megbocsátani, hogy nem magyar anyanyelvű családba született.
Vámbéry és a törökösök pedig úgy el voltak nyomva hogy 1894-ben MTA igazgatósági tagjává választották Vámbéryt, amilyen MTA magasságba se Budenz se Hunfalvy sose jutott (egyébként eddigre már mindkettő halott volt)…
119.
Tudományosan ugyanúgy lehet egy cél érdekében hazudni, mint tudománytalanul; sőt az előbbi a vétkesb.
Egyébként melyik tudományosnak hiszel, ha ellentétes állítást fogalmaznak meg és mindkettőnek az érvei tudományosan igazolhatók, avagy ugyanúgy sem?
Az írottnak miért hiszel, hiszen abban is benne van a szubjektivitás, mert abban biztosak lehetünk, hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze”.
Másabb; pl. melyik tudományos történésznek hiszel az utóbbi időből (és nem több ezer -száz év távlatában) a kommunista történésznek, a „horthystának”, az 56-osnak, vagy a puha szocialista időbelinek? Mert egyik sem ért mindenben egyet egymással és mind a maga igazát, történéseit írja le, ahogy látta.
Mint a fentebbi hozzászólásban valaki írta, hogy a teljes sztyeppei népeket egyazon névvel illették, mert nem láttak különbséget különbséget közöttük a kívülálló kortárs történetírók. De azt már nagyon jól látták, hogy a korabeli magyarok voltak, akik kereskedtek a szláv rabszolgákkal.
Ugye milyen egyszerű? Merjünk nagyot mondani?
Egyébként is Bizánc mindenben keresztbe tett a korabeli hunoknak-magyaroknak, mert a legerősebb ellenséget látta bennük. Nem is alaptalanul, állítólag.
(De ne higgyünk Szántainak, mert az igazi tudományos MTA fokozatú magyarok szerint elődeink barbárok, kegyetlenek, primitívek, kulturálatlanok buták és görbe lábúak, munkára képtelenek voltak. Na már csak ilyen elődökre lesz büszke a magyar?)
Ezért a történetírók hiteles beszámolói annyira is hitelesek, mint manapság amit az oroszokról, vagy Szíriáról hallunk a jenkibérenc hivatalos médiában. Éppeg csak az oroszokat felejtik el megkérdezni, hogy tényleg hogy is volt?
És most csak a napi történésekről beszélünk és nem száz és ezer évekről.
Nem nekem kell hinni, csak jó lenne, hogy mindenki vegye a fáradtságot átgondolni…. Sajnos megtanultam, én sem hiszek senkinek.
Egy jó példát láttam az egyik tudományos műsorban, a ” megdönthetetlen” genom vizsgálatra, amikor is egy lámpaernyő darabról 80%-os bizonyítást nyert, hogy emberi bőrből készült.
Nagy volt a körítés és a hitelesített bizonyítvány lobogtatása.
Aztán jó pár év múlva, a „megrendelő” kapott egy hivatalos értesítést a labortól, hogy jobbak lettek a vizsgálati módszerek és sajnos korábbi vizsgálati eredményük téves, abba a 10%-ba esett, mert a lámpaernyő marhabőrből volt.
És mennyi ennek a hibahatára? kérdezték. A bizonyosság most 99,9%.
Emberünk csalódottan vette a híradást tudomásul, de ő biztos abban a 0,1%-ban és hogy emberbőrből van az ernyő és mindent megtesz, hogy ennek utánajárjon.
Ez a szubjektivitás a tudományban. És tévedés lehetősége. És az érdek.
Visszatérve még mindig érdeklődve várom a Sloszáré helyett valósabb és valószínűbb bibliamagyarázatot. Én is szeretnék jókat röhögni.
120.előforduló
„Visszatérve még mindig érdeklődve várom a Sloszáré helyett valósabb és valószínűbb bibliamagyarázatot. Én is szeretnék jókat röhögni.”
A bibliamagyarázatok idővel, lépésben a tudomány, de akár mindennapi új dolgok felbukkanásával fokozatosan változni fognak, más és más megvilágitásban fogjuk látni és átértékelni a biblia leirásait.
Hadd idezzem a rabbi rokon kommentárját Jónás próféta betegségével-miután kiszabadult a „cet” gyomrából-kapcsolatban:
„Mikor szerencsétlen flótáson mutatkozni kezdtek a mai szemmel sugárszennyeződésnek is felfogható tünetek, szegény embernek fájdalmai voltak, ő azért fohászkodott, hogy megadassék neki mégegyszer innia abból a csodálatos, isteni nedűből, amit a hal gyomrában ivott,és ‘ ami csodálatos volt, édes nektár, sárga és táncolt a szádban ( vagyis pezsgett, mint minden valamirevaló szénsavas ÜDITŐ) .
Egy mai kutatónak rögtön beugrik az üditő, de mit hozott ki ebbül az egyetlen, mai szemmel teljesen érthető kis adatból egy ezelött 150 évvel élt bibliakutató?
Mellesleg, parancsolsz egy Orange Fantát?
OFF
121: Bálint, ha erre jársz – már egy ideje akarom tőled kérdezni (a mostani tüntetések kapcsán jutott eszembe): Te hallottál arról bármit Izraelben annak idején, hogy a 2006-os budapesti tüntetések leverésében segédkeztek volna izraeli rendfenntartó (?) alakulatok? Akkoriban volt ilyen pletyka nálunk…
ON
balint 121.
Teljesen egyetértek veled és a leírtat egyáltalán nem tartom nevetségesnek, hanem pont én is erre akartam egyesek gondolatait rávezetni.
Köszönöm, de a fantától irtózom. Inkább az Orange.
Egyébként, amit írtál egy rabbivá avanzsált rokonodról, hogy valakik belepiszkáltak a múlt biológiájába; nekem is hasonszőrű gondolataim vannak.
Az írott Bibliát, meg a mai napokban is átmagyarázzák, ha még a leírtakhoz esetleg még nem is nyúlnak.
Janinak üzenem, hogy az általa preferált arhívált dokumentációt nem lehet eltűntetni-re; sajnos lehet és zajlik is, régészeti leletek „megrongálásával”, eldugásával, eltitkolásával, félremagyarázásával, mert csak az utóbbi évek alatt is tüntek el olyan pénzügyi-gazdasági történések a netről, amik más megvilágításba helyezték a korabeli pénzügyeket vélhetően érdekcsoportoknak megfelelő elvárás miatt.
Visszatérve a Bibliához – általában kedvenc tv sorozatom- mindig újabb és újabb magyarázatok és magyarázkodó tudományos fokozatú történészek tűnnek fel. A téma örök, rengeteg variációra.
Egy viszont állandó, a korabeli leírások; amikről eleve kiderül, hogy több módosítást is megéltek, miközben Isten szava megmásíthatatlan kellene, hogy legyen.
És végezetül „nyelvészeinknek”, egy frissen rátalált ómagyar szövegre (az eredetiségét nem tudom garantálni, csak feltételezni) az 1000 utáni időkből, és nem Anonymustól:
”O Jezus /és/ zent Maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch bodug Leo papa urc megwacyttuac nhelveun choncittiac uodalum waguc bacun futua hazuktual zeles feuldun zaranduglu zeghen nypec /és/ prasbytrucut fuul vur turcuan fuithou couruc-grazdua lufuu: Wutu peccis lughala toran munhi in zobathaya heu gehnahabul Step lughalu ur fouguaia zenthiel ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc nagh pannona leun chinus cert paradisa muncchu wan felduc use – wiz foulua angheluc eurec wulu hotulmual – horogtoul papa urunc zenti ieleus andoreas ur uthoya hyweuc azen /és/ amen.”
Ugye mindenkinek érthető? Tessék összehasonlító elemzést végezni.
122. Observer
Kérdésedre, miszerint egyes feltételezések szerint netán izraeli rendfenntartó erők-rendőrők?-léptek volna fel Budapesten, válaszom az, hogy véleményem szerint alaptalan fantazmagória az egész, ami mellesleg minden szempontból minden logikát is nélkülöz.
123. előforduló
A bibliával, valamint sok más dologgal,pl. az ufo-témával, evolucióval kapcsolatban az emberiség a hivők, vagy a teljesen elvetők táborára oszlik.
A bibliában leirt egyes jelenségeket, értelmezésüket érdemes egy olyasvalakitől hallani, akinek egészen más meglátásai, magyarázatai vannak, mint például ez a rabbi bácsi.
Én részemről nem vagyok elkötelezettje egyik álláspontnak sem, kuriózummal veszem tudomásul ugy az egyik, mint a másik véleményét, saját meggyözödésem mincs.
122. Bár nem hozzám intézted kérdésed, ezzel kapcsolatban csatolnék egy linket neked.
http://index.hu/belfold/2013/04/25/stratfor_izraeli_katonak_is_reszt_vehettek_a_2006-os_rendorattakban/
Pletyka vagy sem, mindenki mérlegelje belátása szerint..
123. előforduló
Néhány tucat oldalt elolvastam a Sloszár könyvből. Én is sci-fi-nek minősíteném. Az alapötlet nem annyira új, többen boncolgatták már igényesebben is az UFO elméletet mitológiák, piramisok, egyéb leletek alapján. Ahol valami nem illik a szerző által kitalált képbe, akkor az nyilván csak a krónikás betoldása. Néhol erőltetettnek találom, amit a szövegből kiolvas, néhol ellentmondásosnak, vagy logikátlannak. Például Mózes azért nem mehetett a csipkebokorhoz, hogy ne égesse meg az űrhajó hajtóműve, miközben a csipkebokor sem gyulladt ki a hőtől, csak átvilágított rajta. Folyékony nitrogénnel, hidrogénnel megfagyasztani a Vörös-tengert akkora energiaigényű, hogy ezer egyszerűbb módját ki lehetne találni a zsidók kimenekítésének akár agresszió nélkül is, és végül így is elpusztították az üldözőket.
Szerintem önkényes, és a szerző nem igazán ért a mérnöki- és természettudományokhoz. Az alapötletet nem lehet kizárni, elképzelhető, hogy földönkívüliek szerepet játszottak az ember „teremtésében”, pátyolgatásában, de bizonyítékok nincsenek rá, csak ráutaló jelek. Eddig a könyv minden oldaláról egy oldalnyi kritikát tudnék írni. Nem hiszem, hogy végigolvasom, mert igénytelennek találom. Ha van valami jó ötlet benne, azt összefoglalhatnád.
Ha egy kutató talál egy kódexet egy örmény könyvtárban, akkor annak van nyilvántartási azonosítója, kérhet hivatalos másolatot, befotózhatja a kérdéses szöveget, stb. Az más kérdés, hogy egy pénzügyi beszámolót, ami keletkezésekor senkit nem érdekel, nem archiválják kutatók, azt törölni lehet esetleg, de nem erről volt szó.
A „frissen” talált nyelvemléket 1842-ben találták, és 1844-ben adták közre.
126. Gyurma
A Wikileaks nyilvánosságra hozott adatai szerint itt voltak Magyarországon egy szír pézváltót lőttek agyon és fültanúk állítják, hogy a 2006-os attaknál a héberül beszéltek azok a rendőrök, akiken nem volt kitűzve az azonosító szám.
126.gyurma
128. Kyra
Wikilieaks avagy stratfor, vagy bárki, én csakis a logikára adok.
Tessetek akármilyen LOGIKUS érvet felhozni az izraeli beavatkozásra a 2006-os események alatt, elfogadom.
ELFOGADOMֱ!
Legyen egyetlen egy, de az LOGIKUS legyen!
Ha nem, akkor a wikileaks szerint Putyin egy ősgyik emberi alakban, a starfor pedig bebizonyitotta, hogy Trump tulajdonképpen Jézus inkarnációja!
Hát nem?
127. Jani
A tutit nem várhatjuk el senkitől.
Zseniális nekem, hogy a pravoszláv és anglikán bibliát is összeveti az értelmezés kedvéért, amit én még nem láttam. Scifi?
Az író mondja: „… hogy e könyvet megírásakor gondolat ébresztõnek szántam. Egy olyan alternatív változat, melynek a létjogosultsága semmivel sem kevesebb, mint az uralkodó szemléleté.”
mondta kb. 20 évvel + a megírás ezelőtt, amikor a technika még teljesen más szinten állt. Egy hétköznapi ember tudásával, a ma emberénél kevesebb információs anyagból.
Az apró részletekben nem úgy veszek el, hanem pl. a vöröstengeri átkelés azért is érdekes, mert a Biblia szerint „a numerusból”, ami megszámláltatás 3 hónappal később; -ha jól emlékszem- 607.500 főről (csak a harcosokat számolták) ír, ami 20-50 éves férfi kort jelent. Most ismerve az akkori családok nagyságát, azt nyugodtan 3-5tel szorozni lehet. És az exodus során egyéb csatlakozott népek, minden állatuk és cipelt javuk és a rablott holmik. forr. Biblia Mózes II.
Mekkora menetoszlop is lehetett?
Több mint 2millió ember?Mit ettek az állatok?
Nem akarok elveszni abban, hogy mitől égett a csipkebokor, de ami biztos, van a Mózesitől eltérő más verzió arra a lángolásra …..
Pálfordulat a damaszkuszi úton? A ma emberének már teljesen tényszerű a miniatűr távvezérelt ketyere.
Ami meglepő számomra, hogy a pravoszlávban bizonyos jelenségek más értelmezéssel, logikusabban vannak megírva.
Ami tetszik még benne, hogy más ősi népek eredetmondájához hozzáidomul, ha pl. a Tiamat és Nibiru storytól is indulunk el.
És maga a gondolat, amit balint is leírt, hogy a ma ember szemével és tudásával átértelmezi a történéseket, amihez mi „lusták” voltunk.
Az információelvesztésre nem kimondottan az írottat értem, mert az már eleve szubjektív is. És nem mindig talál rá az ember, vagy esetleg másképp kategorizálták.
A pénzügyi infok: a történelemformáló tükrében írták meg és épp az volt a baj, hogy túl sokan olvasták és eretnek gondolatok támadtak tőle pl. az USA történelmével kapcsolatban. De már nem kell ettől rettegni, törölték.
Azért Drábiknak a forrásai is érdekesek, mert eléggé eretneket mond.
A finnugor nyelvészkedőknek.
A friss nyelvemlék csak nekem friss, azért csatoltam be, mert olyan sokan váltak itt nyelvtudóssá, szakértőkké, miközben a múzeumi kiállítási anyagok írott emlékekből már a XVI. századi magyart sem értettem meg csak részeiben. De itt sokan még a korábbiból is jeleskednek. Állítólag az első fellelt a Halotti beszéd, de az is a honbejövetel után 300 évvel keletkezhetett.
De akkor hol vannak a korábbi írásos emlékek? Mert azt azért nem hihetjük, hogy korábban nem írtak őseink? Érdekes?
Erre a rovás megadhatja a választ.
Azért kíváncsi lennék, mit szólsz az eltagadott középkorhoz?
A témában egy elmélkedés: http://maghreb.blog.hu/
124: Balint, köszönöm a válaszod. /És a többieknek is./
131:
Kizártnak tartom, hogy 120 magyarul nem beszélő rendőr jelenléte titokban maradhatott volna. Az meg külön gyanús, ha ez 10 évvel később „derül ki”.
130. előforduló
1999-ben írta a könyvet. Azóta nem volt igazán robbanásszerű fejlődés, a fizika pedig 70 éve nem fejlődött túl sokat.
Én sem akarok elveszni a részletekben, azért csak két példát írtam, de írhatnék a könyv minden oldaláról. A könyv pedig apró részletekről szól.
„És maga a gondolat, amit balint is leírt, hogy a ma ember szemével és tudásával átértelmezi a történéseket, amihez mi “lusták” voltunk.”
Én ezt teszem évtizedek óta, így inkább a magad nevében írd, hogy mihez voltál lusta. Én inkább az unalmasabb munkákkal kapcsolatban vagyok lusta. Gimis koromban még belelkesültem egy-egy hasonló elmélettől, és úgy gondoltam, hogy én tudom a tutit, míg mások milyen tudatlanok. Csak aztán amikor már a tizedik elméletet olvasod ugyanarról a témáról, amelyek egymásnak is ellentmondanak, és mindegyik úgy válogatja össze az adatokat, hogy csak az ő elméletébe passzolókat nézi, akkor már egyiknek sem hiszel. Olyat is olvastam már, hogy a Vörös-tenger félrefordítás, mert nádtenger szerepelt az eredetiben. Az is furcsa, hogy az egyiptomiak ennyire konokul üldözték a zsidókat, míg az elmélet szerint korábban ők is kapcsolatban álltak az UFO-kkal, eszközöket is kaptak tőlük, így tisztában voltak vele, hogy esélytelenek az „istenek” akaratával szemben.
Az alapötletet nem zárom ki, csak ez így gagyi megvalósítás.
A Biblia szerintem mitizált történetírás, a benne szereplő számok sokszor túlzóak, vagy szimbolikusak. Nálam nem képezhetik biztos alapját történelmi tanulmánynak. Pl. 40 év bolyongás a sivatagban. Szerintem az Exodus egy felfújt történet. Vicces harcosokról írni egy generációk óta szolgasorban élő nép esetén.
A forrásmegjelölés kérdése Szántai kapcsán került elő, aki levéltárakban állítólag látott érdekes dolgokat. Én, ha korszak-alkotó történelmi bizonyítékot találnék egy levéltárban, akkor tuti, hogy kérnék hitelesített másolatot és be is fényképezném az eredetit. Ezután írnék egy korrektül alátámasztott tanulmányt a témában, és feltenném a netre. Egy igazi tudós ezt nem hagyná ki, mielőtt youtube-os videókban hangoztatná, hogy mennyire inkorrektül áll hozzá a hivatalos tudomány.
„Azért Drábiknak a forrásai is érdekesek, mert eléggé eretneket mond.”
OK, csak az már egész más tészta. Drábik nekem túl kusza módon érvel, de mindenképp értékelendő, hogy mennyi témát feldolgozott, és sok témát behozott a közbeszédbe.
„Ami meglepő számomra, hogy a pravoszlávban bizonyos jelenségek más értelmezéssel, logikusabban vannak megírva.
Ami tetszik még benne, hogy más ősi népek eredetmondájához hozzáidomul, ha pl. a Tiamat és Nibiru storytól is indulunk el.”
Mivel Ábrahám Urból indult, így logikus, hogy a mezopotámiai mítoszok adják az alapját a teremtéstörténetnek. Attól, hogy egy történet ősi, még nem biztos, hogy igaz. Ha meg földönkívüliek mondtak sztorikat a világ-, vagy az ember teremtéséről, az is lehet legitimációs célú parasztvakítás, és nem biztos, hogy a végső kérdésekről többet tudtak, mint most az emberiség.
„De akkor hol vannak a korábbi írásos emlékek? Mert azt azért nem hihetjük, hogy korábban nem írtak őseink? Érdekes?
Erre a rovás megadhatja a választ.”
„Természetes” módon is fogynak a leletek, ahogy telik az idő, főleg ha nem kőbe vésett dolgokról van szó, hát még ha fába rótt írásról van szó. A rovásírás ellen pedig módszeresen felléptek elég sokáig, és sok emléket elpusztítottak.
A kitalált középkor témájában (most egyelőre nem olvastam, amit belinkeltél) én Hetesi munkáját ajánlanám, aki csillagászati infók alapján vezeti le a képtelenségét. Azt is meredeknek találom, hogy egy csoportnak világszinten ekkora hatalma lett volna. Például a kínai krónikákat is meg kellett volna hamisítani hozzá. Egyébként érdekes anomáliákat feszeget az elmélet, csak szerintem nem ez az elmélet a megoldás.
Tegnapelőtt finn vendégeim voltak, akikkel nem nyelvészkedtünk, csak amikor a boltba vittem őket, akkor hallottam, hogy a vajra a voj szót használták. Ez nem bizonyít semmit, csak számomra egy érdekesség, egyébként más szót nem ismertem fel, amikor egymás közt beszélgettek.
Re:133 Jani
Lengyeleknél és nálunk is kurva a kurva,még sem vagyunk nyelvrokonok… 😉
Vannak bőven anomáliák,pl a Moszkvai papirus,amiben egy számtanpélda van levezetve,és csak magyarul jön ki a megoldás,de a Piri Reisz térképek is megérnek egy misét,mert az Arktisz jég nélkül van ábrázolva, helyesen… Ha lenne egy kis időm,akkor beraknám azokat a történelmi furcsaságokat,amik nagyon elütnek az adott kortól,pl egyiptomi digitális számítások,vagy távolkeleti ókori matematika 8-as számrendszerben, ami több mint furcsaság.
Re:122 Observer
Ezt a pletykát én is hallottam, de az a pletyka miszerint a rendőrök egy része hol civil randalírozók-hol azonosító nélküli rohamrendőrök voltak teljesen helytálló. Szemtanúk és fotók is adottak, még azt is meg tudják mondani a szemtanúk, hogy melyik kapualjban öltöztek át…
134. dajtás
Írtam is, hogy nem bizonyít semmit, csak számomra friss élmény, hogy a vaj finnül voj. Egyébként a vaj ősibb szónak tűnik, mint a kurva, még ha ez utóbbi a legősibb mesterség is. 🙂
Ha lesz időd, majd tedd be a furcsaságokat.
A kettes szám-rendszer logikusabb, mint a tizes, csak az utóbbi terjedt el az ujjak száma miatt. Miért lenne furcsaság a nyolcas szám-rendszer, akár az ókorban is? Arkhimédész például levezette az integrálszámítást, amit aztán csaknem 2000 évvel később Newton és Leibniz újra kitalált.
Tényleg érdekes Piri reisz térképe, (inkább az Antarktisz partvonalát ábrázolja) olyan infók vannak rajta, amiről az adott korban még elvileg nem volt tudomás. Állítólag az alexandriai könyvtárból származó térképeket is felhasznált.
Tibor bá’ miből gondolod, hogy 10 évvel később derült ki? Abból, hogy te 10 évvel később olvastál róla?
137 – Kyra:
Nem vetted észre, hogy a „derült ki”-t idéző jelbe tettem. 😀 Ez pont olyan hülyeség, mint „Asszad vegyi fegyverekkel megy neki saját népének.” Milyen katonai haszna lenne abból Asszadnak, hogy fegyvertelen civileket megöl? Mi haszna lett volna Izraelnek abból, hogy ideküld 120 rendőrt?
137.Kyra
Megismétlem 129. hsz.ban feltett kérdésemet, amit valamelyes finom eleganciával megkerülsz:
Mi érdeke lett volna Izraelnek 120 rendört odaküldeni?????
Mi ebben a LOGIKA , Kyra, vagy egyszerübben: mi jön ki ebből Izraelnek?
Tudhatnád nagyon jól, hogy országok kizárólag érdekek mentén cselekszenek, mozdulnak, tesznek bármit, akkor magyarázd meg nekünk, mi érdeke volt Izraelnek egy ilyesféle esetleges beavatkozás, hadd ne haljunk meg hülyén.
138.
„Mi haszna lett volna Izraelnek abból, hogy ideküld 120 rendőrt?”
Két hír 2007 március 15-e előtt. Ekkor be is jelentették a múzeumlátogatást. 2016 ősszel mi volt, nem tudom, de azt többször nyilatkozták, hogy Izrael kötelessége megvédeni a zsidókat bárhol a világon (bármilyen módon).
Katonai küldöttség a zsidóság meghívására Budapesten
2007. március 9.
Budapest, 2007. március 9., péntek (MTI) – A magyarországi zsidóság vendégeként izraeli katonai küldöttség tartózkodik Magyarországon – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pénteken az MTI-vel.
A szövetség tájékoztatása szerint a delegáció tagjai részt
vesznek a magyarországi zsidóság kulturális rendezvényein, és
felkeresik a holokauszt emlékhelyeit.
Izrael Állam nagykövetsége közölte, az Izraeli Védelmi Erők 200
fős küldöttségét pénteken fogadta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a Parlamentben.
A küldöttség vasárnap utazik vissza Izraelbe.”
Mazsihisz: a zsidók maradjanak otthon március 15-én
2007. március 8.
Budapest, 2007. március 8., csütörtök (MTI) – A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetője minden zsidó származású honfitársának azt ajánlja, maradjon otthon a március 15-i nemzeti ünnepen – erősítette meg az MTI-nek a brit Reuters-nek korábban adott nyilatkozatát csütörtök este Feldmájer Péter, aki szerint régóta nem volt ennyire intenzív antiszemitizmus Magyarországon.
„Ha valaki nem akarja azt hallgatni, hogy itt mindenért a zsidók
a hibásak, ha valaki nem akar árpádsávos zászlók erdeivel
találkozni, és nem akarja végighallgatni a különböző szlogeneket,
akkor maradjon otthon” – fogalmazott a Mazsihisz elnöke, akit az MTI
annak kapcsán keresett meg, hogy a brit hírügynökségnek elmondott
véleménye azonos-e a magyar zsidókat képviselő szervezet hivatalos
álláspontjával is.
Feldmájer Péter a Reutersnek azt mondta, hogy elsősorban az idős
embereknek javasolja azt: tartsák távol magukat az utcai
rendezvényektől, mert előfordulhat, hogy radikális kormányellenes
tüntetők is demonstrálnak majd az utcákon…
…A szervezet vezetőjét annak kapcsán kereste meg a Reuters, hogy
a hitközség hivatalos lapjában a „Ha kedveli a nyugalmat, ha szereti
a biztonságot, ha elege van a zsidózásból és a nyilasokból, töltse
nemzeti ünnepünket külföldön” címmel jelent meg írás, amit aztán a
Magyar Nemzet is idézett. Feldmájer szerint a cikk „kifejezi a
valóságot (…), a magyar zsidóság lelkiállapotát”.
140.Kakukk
Egészen megkerülöd a vita tárgyát.
Kyra és társai azt állitják , hogy a 2006-os zavargásokon izraeli rendörök avatkoztak be a tüntetők ellen.
Válaszom erre az volt, hogy -amúgy népiesen megmondva, -marhaság maga a feltételezés, és kértem egyetlen apró, kicsi, parányi LOGIKUS érvet miért merészelne Izrael, az amugy is tojáshéjon táncoló Izrael, bárhol idegen , szuverén országban, a gazdanép ellen karhatalmi erövel fellépni.????!!!!
Csodálkozom, hogy gondolkodó ember egyáltalán ilyesmit ELHISZ, még akár a vicc szintjén, ;s ezt a legkomolyabban gondolom!
Nos, érdemleges választ, logikus megokolást nem kaptam töle-tölük, te viszont elörukkolsz most egy sokkal-sokkal az események után NYILTAN, KORMÁNYMEGHIVÁS NYOMÁN lezajlott izraeli katonai látogatásról, aminek fogalmam sincs, hogy mi köze a 2006-os eseményeknek???
Mit akarnál tulajdonképpen ezzel bizonyitani, mi itt a logika?
Vagy másképpen: mi köze a keddnek a vasárnaphoz?
Ha 2007 tavaszán ilyen veszélyes volt a helyzet a magyarországi zsidók számára (a Mazsihisz szerint), akkor 2006 őszén sokkal inkább. Ha voltak akkor is múzeumot látogatni, akkor a nagy felfordulásban bevethették őket. A gazdanép ellen, ami akkor nyilassá lett nyilvánítva, így aztán minden módszer megengedett.
“Ha kedveli a nyugalmat, ha szereti
a biztonságot, ha elege van a zsidózásból és a nyilasokból, töltse
nemzeti ünnepünket külföldön”
Tavasszal már más volt a helyzet, de ősszel eléggé pánik volt.
Azért nem a magyar nagykövet viselkedik helytartóként Izraelben, nem ő szól bele abba, ki kaphat kitüntetést, kinek szabad szobrot állítani….
142 – Kakukk:
Ne tessék csúsztatni. Nem azt mondták, hogy veszélyes a helyzet a zsidók számára. Azt mondták, hogy kerüljék el a tüntetések várható helyszínét. Én ugyanezt mondanám a saját gyerekeimnek, pedig nem zsidók. — A világon a nagykövetek mindenütt szóvá teszik (a magyar is), a valamit országa sérelmez. Majd ha Orbán nem lopja szét az országot. Matolcsi nem saját zsebre dolgozik. Az ország prosperálni fog és mind gazdaságilag, mind pedig katonailag erős lesz, akkor majd a magyar nagykövetnek is hangosabb lehet a hangja. De amíg 600 ezer fiatal menekül ki az országból, addig ne akarjunk önérzetesek lenni, mert nincs mire.
142.Kakukk
” Ha voltak akkor is múzeumot látogatni, akkor a nagy felfordulásban bevethették őket. A gazdanép ellen, ami akkor nyilassá lett nyilvánítva, így aztán minden módszer megengedett.”
Kakukk!
NOOORMÁÁLIS VAGY?????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A legjobb dezinformátor az emberi fantázia – csak hagyni kell álmok-vágyak rémhírek közt vergődni, azután már a valós tények sem zavarják meg.
Az is tény persze, hogy a héber kártya kétezer év óta már dokumentáltan mindig felbukkan minden világtörténelmi esemény hátterében (nem csak husvét táján). Szóval nem zörög a haraszt… , de azt se szabad soha elfelejteni, hogy ugyanakkor nem vicc az sem, hogy két zsidó egy lakatlan szigeten is legalább három zsinagógát épít – mert mindig kell olyan is, amibe egyikőjük sem teszi be a lábát. (és ez még egyideig így lesz…)
144.
balint.
Ne beszélj így, még akkor sem, ha valaki nem olyat írt, ami nem tetszik Neked. Lerombolod azt a pozitív image-t amit kialakítottak rólad. Én is.
Nem kell bemutatni egyébként „Isten kiválasztott népét”, hiszen vezetőinek piszkosságáról aljasságáról az elmúlt évtizedek alatt értesülhettünk mindannyian, s amivel legtöbbünk tisztában is van! Ezek az „emberek” nem válogattak, és válogatnak a módszerekben a mai napig akkor, ha a hatalom megtartásáról birtoklásáról a pénzvilágról volt, és van szó!
Édes mindegy volt számukra, hogy egy embert a karosszékéből pipázás-teázás közben lőttek ki egy laza interkontinentális ballisztikus rakétával, vagy épp a fékrendszere romlott el az autójának valakinek, mint mondjuk ami a melletünk lévő ország ellenzéki vezetőjének verdájával is történt, s ami miatt a német gépjárműszakértők szemei is hasonlítottak egy pajzsmirigy- túlműködéses emberéhez, mint egy egészségeséhez, szembesülvén a kiadott közleményekkel ezzel kapcsolatosan.. Csak mellékesen írtam.
Az az év, ami olyan élénken maradt meg az emberek tudatában hazánkkal kapcsolatban Gyurcsány regnálása idején, nagyon fontos volt minden szempontból a világ számára az események miatt.
Az egyik barátom a készenléti rendőrök között volt, és bizony elmondta személyesen a borzasztó stressz következtében, hogy már a felutazáskor is masszívan piáztak, – kapták!… – odaérve viszont nagyon sokan voltak pesten közöttük , akik nem magyarul vartyogtak, és az „akcentusuk” is közelebb volt a Hutu nyelvhez, mint az angolhoz !.. Jó! Lehet hogy csak a nyelvizzsgára készülvén gyakorolták a nyelvet az itteniek! Volt idejük álldogálás közben tegyük hozzá… Viszont nagyon sok szem, és fültanu is megerősítette azt, amiről szó van. Most ne kérd azt, hogy kutassam fel a netet ezen emberek után, találsz róla éppen elég infót , ha keresgélsz. Nagy disznóság volt, annyi bizonyos!
Azt tudom, hogy ezt a csodálatos Kárpát- medencét már nagyon sok náció birtokolni akarta, szerette volna, s akarja. De mindig sikerült ennek a kis nemzetnek valahogyan mindezt túlvészelnie, s fennmaradnia. És ez akkor is így marad, akkor is így lesz, ha mára hatszázezer „őslakos”hagyta el azt hirtelenjében családostól. Jó magyarnak lenni. Viszont mára lett elég plusz ünnepünk is amit rühellek és amitől undorodom !. Most Húsvét táján sem erről az előbbiről van szó, hanem egy idegen nemzet problémájáról, annak tömjénezéséről amihez semmi közöm, csak hogy rögzüljön mindenkinek így locsolkodás napján.. Akkor mi is van?
146 – Ada:
Mi az, hogy ne beszéljen így? Mire föl akarod megszabni, hogy más mit írjon? Pláne, hogy össze-vissza lotyogsz és terjeszted a Fidesz propagandát.
147: „terjeszted a Fidesz propagandát”
Ami neked propaganda, az neki a meggyőződése. 😉
Különben én tettem fel a kérdést ez ügyben ‘balint’-nak, szóval valahol az én saram is, ami kisült belőle. 🙂
Viszont amit leszűrtem belőle, ha valóban bevetettek volna izraelieket Budapesten, akkor ennek lett volna hírértéke Izraelben is (200 ember nem tartja a száját ennyi éven keresztül) és feltehetően ez ‘balint’-nak is feltűnt volna.
/Amúgy meg értelme sem lett volna, illetve logisztikailag sem lett volna könnyű megoldani 200 ember beöltöztetését, irányítását abban a zavaros helyzetben, stb. Nem mellesleg, a „szemkilövők”, kegyetlenkedők jelentős részét sikerült beazonosítani, és mind magyar volt. (Hogy rohadna meg az összes.)/
A tegnapi válaszom meg beragadt, de nincs jelentősége. Valószínűleg szubjektív a szűrő.
147.
Nem vagyok pártszimpatizáns! A megjegyzésem arra irányult, hogy mire föl kérdi „kiabálva” valakitől is, hogy normális-e? Nagybetűkkel „kiabálva”. Mindenkinek van véleménye. Helyesbítse, de ne hülyézze le, még akkor sem, ha az másként van.
Gondolom azért van ez a rovat, hogy a gondolatokat összevessék az itt hozzászólók. Meggyőzéssel jobban menne, amin elgondolkodik az ember.
Az a rendfenntartó egyébként aki napokat töltött pesten, amikor kitört a balhé, nem tartom hiteltelen vagy szavahihetetlen embernek. Hogy hogy volt nem tudhatom, de biztonsággal kijelenteni ennek az ellenkezőjét sem ildomos.
Viszont nem akarom megszólni, hogy mit írjon. Eddig sem, ezek után sem.
150 – Ada:
A stílust, a tartalmat egyedül én vagyok hivatva kritizálni. Te ilyet nem írhatsz: „Ne beszélj így, még akkor sem, ha valaki nem olyat írt, ami nem tetszik Neked.” Ugyanis a hozzászólók egymással egyenlő státusszal bírnak. Különben szélsőséges butaságra jogos az indulatos kitörés. Indulatos és nem trágár, közönséges. Én Bálint indulatát helyénvalónak találtam. Ami pedig a témát illeti én magam kitalált propagandának gondolom. Ebben engem Bálint megerősített. Hogy te találkoztál „tanúval” az nekem semmit se jelent. Nagyon sok valótlanság kering közszájon. A logika sokkal jobb tanácsadó.
Tibor bá’
Nem azért jöttek, hogy beavatkozzanak, hanem a szír pénzváltót kellett eltenni láb alól. Ez meg is történt. Még magyar rendőrtiszt is jelen volt, konstatálta az eseményt, a szemtanúk szerint nem avatkozott közbe.
Bálint!
Te Izraelben vagy, én meg itt. Neked gőzöd sincs, hogy mennyire összeforrt a magyar és a zsidó vagy izraeli közigazgatás, nem tudod, hogy mennyi lakópark áll üresen, várja a lakóit arra az esetre, ha kitör egy nagy balhé Izrael körül.
Jogilag ki van kövezve minden. Nem úgy kell befogadnunk majd a népedet, mint bevándorlókat, hanem azonnal magyar állampolgárságot kell nekik adni valamint megfelelő állásokat kell biztosítani. Érdeklődj már, hogy miért magyar nyelven tanulnak nálatok az olyan iskolákban, ahol a megfelelő állásokhoz való információkat sajátítják el. Elég ha megkérdezed valamelyik diákot, megmondják, hogy az új hazájukban ezt a nyelvet fogják használni.
Titkos magyar- izraeli államközi megállapodást 2004. április 14-én írták alá.
Mose Kacav, Mádl Ferenc, Medgyessy Péter, Kovács László, Hiller István, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Orbán Viktor, Áder János, Pokorni Zoltán, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.
Nekem a világon semmi bajom veled, sőt nagyon szimpatikus vagy függetlenül Izraeltől. Még az se zavar, ha majd feltöltik az őrzött lakóparkokat, de remélem már nem élek abban a világban, amikor majd mi leszünk a palesztinok.
Sok minden, amit te nem értesz, éppen abból adódik, amit eltitkolnak. El tudod képzelni, hogy Magyarország felültet 120 magyar rendőrt egy repülőre és elküldi hozzátok, hogy agyonlőjön egy bűnözőt, akit ti nem akartok elfogni? Ugye hogy nem. A mi hazánkat már felvásárolták, megmondta Simon Peresz:
„Példátlan gazdasági eredményei vannak Izraelnek, gazdasági függetlenséghez jutottunk, megvesszük Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.”
Mindenről tudok linket, nem csak arról a dokumentumról, amit a Wikileaks szivárogtatott ki, hanem arról is van adat, hogy megérkeztek a Moszad alkalmazottai Ferihegyre, de azt az időpontot, amikor elmentek, nem rögzítették. Hát nem érdekes?
Ada!
Itt mindenki hülye, aki véletlenül olyant talál mondani, amelyről véletlenül még nem hallottak. Ugyanis ezen a blogon mindenki egyenlő, de vannak, akik még egyenlőbbek. Arra vigyázni kell, hogy ne derüljön ki, hogy nő vagy, de azt hiszem, hogy ezt már elszúrtuk mindketten. 😀
152 – Kyra:
Miből gondolod, ha egy hozzászólásod fennakad, akkor másodszor át fog ugyanaz menni? Nem az a bajom veled, hogy nő vagy, hanem hogy ferde a logikád és erőszakos vagy. Talán fel kellene kérni a hozzászólók közül azt (például Dan-t) aki az építőiparban dolgozik, hogy a rengeteg, üres álló lakópark megépítését ki finanszírozza. Bálinttól pedig azt kellene megtudni, hogy tanítanak-e magyart izraeli iskolákban. Feltételezem, hogy igen. Amerikában például van magyar tanszék. Ausztráliában lehet érettségizni magyarból, ami nem jelenti azt, hogy itt akarják leélni életük hátralevő részét.
147.Ada
Mélységesen sajnálom, hogy kakukkal szemben ennyire elszakadt nálam a cérna, de:
MINDIG is a nyugodt, tárgyilagos vitatónus párti voltam-vagyok, és maradok, gondolom, hogy többszáz hozzászólásaim tanusitják ezt.
Ritka, mikor annyira kijövök a sodromból, hogy valakire amúgy nagybetúkkel „rákiabáljak”, de mikor valaki felkap egy marhaságot-igen Ada, egy orbitális MARHASÁGOT- és azt lebegteti, anélkül, hogy álláspontját akár egyetlen észérvel támogatni tudná, nos, az ilyesmi néha kiveri nálam a biztositékot, amit, ismételten kijelentek, sajnálok.
Nem védem vakon országomat, soha sem tettem, ha valami olyast tesz, ami elitélendő, én leszek az első, aki ezt elitélje, és nemzetközi biróság elé a felelösökkel, ámde egy vita, amennyiben tényleg vitáról, és nem sárdobálásról van szó van szó, akkor állitásait, érveit legyen szives a vitatkozó fél felsorakoztatni, amiket azután szépen meg lehet válaszolni, tudomásul venni, elfogadni.
De amennyiben az egyik fél lehorgonyoz egy állitás mellett,” csak mert”, alátámasztó érvekkel nem szolgál, mert valszeg nincs, akkor az egész valahogy igy fog kinézni:
” Bálint, a húgocskád egy kurva.( 2006-ban a hallomások szerint izraeliek verték a népet Pesten)
Na menj már, nekem nincs is húgom!( Nem hiszem az izraeli jelenétet, ezer és egy okból)
Nem számit hogy nincs, de ha volna húgod, egész biztosan kurva lenne!!!”( Ja bocs, akkor hát hogy 2007-ben voltak, de ha 2006-ban is itt lettek volna, akkor….)”
Ennyi.
Olvasgattam a hozzászólásokat és meglepődtem. Elképzelhető lenne, hogy sokan nincsenek tisztában azzal a ténnyel, miszerint hazánkat idegen érdekek bitorolják (pénzrendszeren keresztül)? Ne legyünk már ennyire naivak! Igaz, fű alatt. No, de ez még mindig kérdéses bárkinek is?
Vizsgáljátok csak meg még egyszer azt a többszörösen feltett kérdést, ami a külhoni rendőri erők 2006-os bevetésére irányult és vessétek össze a fentebb feltett első kérdésemmel!
98 Jani
Ha jól gondolom téged is érdekelhet az emberiség őstörténete, már legalábbis az a rész, amelynek nem a Biblia az alapja és annál sokkal távolibb múltba nyúlik vissza. Érdemes megnézni ezt a filmet. Az előadó Németországban élt és dolgozott orvosként és szenvedélye az emberiség őstörténete. Százával vásárolta fel az elérhető könyveket, amikor hazalátogatott és vitte magával. Kicsit hosszú a film, pedig elég nagy léptekkel halad, de az utolsó jégkorszaktól kezdi. A Kárpát medence népessége érdekli leginkább, az ősgén kutatás, a nyelv és a rovásírás .
Néhány meglepő történet is hallható tőle, amelyet én még soha másutt nem olvastam.
Nagycsuri
Én már ezen csodálkozni sem merek, jó, hogy megtetted helyettem. Tudod azokat a weblapokat nem illik olvasni, amelyek ezekről a bizonyos idegen érdekekről írni merészelnek. Emlékeztek Szeszák Gyulára, az ügyészre, aki le akarta buktatni az olajosokat? Ha nem tőle olvasom el sem hiszem, hogy hány moszadost alkalmaznak Magyarországon.
😀
153 Tibor bá’
Nekem nem kell felkérnem senkit, földhivatalban dolgozom, azt a tulajdoni lapot nézem meg, amelyiket csak akarom és ez így van a gengszterváltás óta. Emlékszel mit mondott Trump Merkelnek, amikor arról beszélt, hogy lehallgatták? Azt, hogy „legalább van valami közös bennünk…”
😀
152.Kyra
Már ne haragudj,hogy a Tibor bá-nak cimzett hsz-ra irok egynéhány sort, de:
„Nem azért jöttek, hogy beavatkozzanak, hanem a szír pénzváltót kellett eltenni láb alól. Ez meg is történt.”
Akkor hála Istennek, a tüntetésbe való csúnya beavatkozást ezek szerint megúsztuk, de:
Kyra, erre miért kellett 120 izraeli katona, vagy másik verzió szerint rendör????
Mind a 120 belelőtt szegény flótásba? MIÉRT? Nem volt elég moszados a terepen, szerinted?
Elárulnád esetleg, hogy a jelenvolt és be nem avatkozó rendőrtiszt melyik börtönben tölti a kimondhatalanul súlyos kötelességmúlasztásért rárótt jogos-és gondolom ugyancsak súlyos- büntetését??
Tovább:
” Érdeklődj már, hogy miért magyar nyelven tanulnak nálatok az olyan iskolákban, ahol a megfelelő állásokhoz való információkat sajátítják el. Elég ha megkérdezed valamelyik diákot, megmondják, hogy az új hazájukban ezt a nyelvet fogják használni.”
Add meg egyetlen ilyes iskola cimét, Kyra, igérem itt nyilvánosság elött, hogy már holnap , tanácsod szerint ott leszek és megkérdem a diákokat, hogy miért és hogyan.
De Kyra, nehogy nekem a Berlitz nyelviskolával gyere !!!!!!!!!!!!!
Ők ugyanis kinaiul, japánul, olaszul, portugálul, stb, de ha kell még akár esetleg szingalézt meg bantut is tanitanak, már akkor nehogy azon országokat is belekeverd a zsidóbefogadásba, jó?
Mellesleg Kyra, irás közben egy percre átugrottam a Berlitz Israel honlapjára. NEM tanitanak magyart!!!!!!!!!!!!!!! Semennyit!!!!!!! EGY PICURKA MAGYART SEM!!!!!!
Tessen mindenki, minden jelenlévő, ha érdekli a téma, tessenek rákeresni: Berlitz Israel.
Akkor most Kyra, mit mondjak a többi hivatkozásaidra, megmondanád?
tovább:
Peresz elnök szavait csúnyán kiforgatták, nem azt mondta hogy felvásárolják azon helyeket, hanem másokhoz hasonlóan mi is vásárolunk ott.
A beszéd egy egész más kontextusban, -amire most nem térek ki -hangzott el, és ugy a helyes forditás ahogy én és elüttem még ötvenezer BECSÜLETES ember leforditotta, és nem ugy, ahogy a köztudatba egyesek által be lett hazudva, ugy bizony KYRA.
158 – Kyra:
Ne haragudj, de ezzel a hozzászólásoddal nem tudok mit kezdeni. Számomra az információ tartalma nulla.
Bálint
Sajnálom, én tudom, hogy te sem szereted az igazságtalanságot és én nem azért írtam, amit írtam, hogy téged megbántsalak. Bárcsak minden honfitársad olyan lenne, mint te, akkor nem így nézne ki a világunk.
Én nem győzködlek. Ha valóban érdekel a dolog, akkor olvasd el ezt az oldalt, itt minden össze van foglalva a szír pénzváltótól a 120 izraeli katonáig.
http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:V9A086KIDhcJ:ultrasinfo.com/senki-nem-hitte-el-a-2006-os-kulsos-rendorterrort-de-megis-igaz/+&cd=8&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
Peresz szavait nem forgatták ki, hallgasd meg, de ha mégis kiforgatták, akkor légyszíves segíts, mit fordítottak rosszul? (1)
Talán te azt sem tudod, hogy Dávid városa nem Izraelben van, hanem a Pilisben? 😀 (2)
A zsidó gyerekek mondták Izraelben, hogy „tanuljuk az új hazánk nyelvét”. (3)
Itt az izraeliek földfelvásárlásának jogi kereteiről van szó. (4)
A magyar-izraeli államközi megállapodás itt van. (5)
A következő hsz.-hez teszem be a linkeket, mert nem menne át. Ha Tibor bá’ átengedi, akkor meg tudod nézni.
(1) https://www.youtube.com/watch?v=uPoDCIGtKyI&index=9&list=WL
(2) http://www.revelation2seven.org/UsedImages/IuDeA.gif
(3) https://www.youtube.com/watch?v=0Yarb3tzwA8&index=7&list=WL
(4) https://www.youtube.com/watch?v=eFcJurjuK4M&t=42s&list=WL&index=8
(5) http://www.nibiru.hu/moiz.htm
160. Tibor bá’
Akkor ne kezdj vele semmit, de légyszíves engedd át Bálintnak a linkeket, hogy lássa Izraelnek nem az volt sem az első, sem az utolsó akciója. 2010-ben is volt egy, amikor egy másik szír pénzváltót segítettek át a másvilágra, hogy ne tudjon tanúskodni a Kulcsár ügyben.
Erről itt egy cikk a Magyar Nemzetből, de az izraeli és az amerikai sajtó is írt róla. Bálint vajon erre milyen magyarázatot tudna adni? Milyen érdeke fűződik a Moszadnak egy magyar sikkasztóhoz? Talán ha erre talál magyarázatot, akkor arra is, hogy mit kerestek a tüntetésen…
https://mno.hu/migr/a_meggyilkolt_szir_penzvalto_es_az_izraeli_kemgepek_-260056
161-162 – Kyra:
Amiket belinkeltél semmi más, mint szélsőjobbos propaganda. OK. Kérdezd meg az előadót melyik izraeli iskolában tanítanak magyart. Bálint utána fog járni, bár én előre tudom az eredményt. Minden fiatal izraelinek el kell menni katonának. Hogy lehet katonának befogni azt a fiatalt, és kockára tenni az életét, akinek gyerek korában azt tanítják, hogy nem itt fogja leélni az életét? Ez az egész ötlet egy rémálom, és ezt sokan el is hiszik, és terjesztik Az embernek megáll az esze. Ezek után azt kiírni, hogy az értelmes emberek vitafóruma, kifejezett hülyeség. Szóval fogalmam sincs mit csináljak veled, aki gúnyt űzöl a honlapomból..
162.Kyra!
Vettem tanácsodat, és hogy kedvedbe járjak, megnéztem a you-tube videóját! Sor szerint a 3.link https://www.youtube.com/watch?v=0Yarb3tzwA8&index=7&list=WL
Kyra, én NEM AKAROK válaszolni neked erre a marhaságra, mert annál jobban tisztellek!
De válaszolnak neked és leirják véleményüket a videó alján a kommentelők! Kendözetlenül.
146.
Meddő vita ez kérem.
Valaki állít valamit, és egy másik cáfolja.
Úgymond Ilyen csúfság nem is történhetett meg.
sajnos Tanúk vannak,és video felvétel is.
Egy konkrét eset,
Egy ideig fenn volt az ismert videomegosztón.
Orbán elmondta a beszédét, sietősen elhúzott a fekete autójával,
szirénáztak útközbe egy keveset, mert
az Anikó sms-t írt neki, hogy adjon gázt, kifőtt a bableves.
Pesten addig is zajlott az élet.
Bizonyos étterem (ha jól emlékszem McDonalds) aktuális összes vendégeit szabályosan kiverték az utcára.
Akkor még sehol nem voltak a gumilövések,és a könnygázgránátok,
és a kardokkal csépelő lovasrendőrök.
Fizikailag, fekete bottal verték a fogyasztó vendégeket.
Valaki a mosdóba futott, de onnét is kizavartak mindenkit.
Az ok a hely fekvése volt u.is kávézgatva, a hatalmas üvegportálokon
mint egy mozit szemlélhették (volna) az „úgymond” intézkedéseket.
Valaki épp a kifizetett kávéját,cheesburgerét ette…volna de kiverték a kezéből.
Azon az alkalmi telefonos videón idegen nyelvű vezényszavakat hallani
Utánozhatatlan az a beszédnek nevezhető nyelvezet.
Aki rendelkezik a videó linkjével adja be,
hogy a tisztelt balint meg tudja ismerni mi is történt a valóságban Budapesten,
kik adták az ukázt a vidékről felvezényelt, droidnak beöltöztetett
8 elemis sünöknek.
Eltelik pár év, és lehet bármit bizonygatni… hát kérem mi ottan se voltunk,
a zuluk vagy ufók intézték az egészet.
156. Kyra
Köszi a videót, majd belenézek, bár továbbra is az írott tanulmányoknak jobban örülnék. A témában most Kiszely István: A magyar nép őstörténete című munkáját olvasom, amikor van rá kapacitásom. Inkább ilyeneket linkelhetnétek a témában videók helyett.
http://mek.oszk.hu/06400/06403/html/
FEHÍVÁS
A „Kyra” szó beírása hozzászólásba automatikus parkolópályát eredményez. Kyra hozzászólása innentől kezdve csak moderálás után jelenhet meg. Szélső jobbos propaganda anyag (magyarul kitalált hazugság) nem fog átmenni.
166.Xander
Öszinte kiváncsisággal várom a videót.
Egy alapos bizonyítékul azért szolgál a sok hozzászólás, hogy mindenki a vélt , avagy valós igazához mereven ragaszkodik és nem hajlandó feladni azt a világszemléletét, amit élete folyamán kialakított.
Avagy a szubjektív igazság legtöbbször köszönő viszonyban sincs az objektív igazsággal, de ez a jelenlegi hatalmon levőket egyáltalán nem zavarja.
Azért, ha a magyar példától elrugaszkodunk, számtalan eset irányul az igazság elkendőzéséhez, hogy a legközismertebbnél maradjunk, az amerikai elnökök közül többeket ért erőszakos halál,
pl. Fitzgerald Kennedy meggyilkolásának dokumentumait letitkosították (mintha nemsokára oldanák fel 70 év után, talán).
Az értelmes emberben csak fel kellene rémlenie valami gyanúnak, hogy nincs minden rendben, ha egy elnöki gyilkosságot az államhatalomnak kell eltussolni és évtizedekre titkosítani?
És gyanítom, hogy ez napjainkban sincs másképp.
Azért mindenkinek érdemes elgondolkozni, hogy a minket körbevevő világ mennyiben „virtuális”, mert a múltra vonatkozó információban nagyon nagy a ködösítés, félretájékoztatás.
Miért is lenne ez másképp manapság?
Gondolom a 30 év múltával törikönyvekbe is az ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT óriásplakát képe lesz benne és nem A TI DOLGOZTOK, MI LOPUNK -é.
De most ne is a közelmúltra gondolva, pl. az I.világháború körüli hátterek nagyon eltérő képet festenek a hivatalos verziótól. És ezt bármely épeszű ember képes összerakni, a manapság még fellelhető apró , hivatalos infomorzsákból.
Jani kedvéért sem írom le a forrásokat, mert sajnos egyre több hozzáférése semmisül meg manapság is.
Szántaira vonatkozó másik megjegyzésem, hogy minek kellene neki a feldolgozott és kutatómunkájával begyűjtött, ledokumentált anyagot közretennie, ha az túl száraz lenne és a hallgatóságot ilyen részletekben nem is érdekelné!
Akik a dokumentációval és azok elemzésével foglalkoznak, azok a szakmai körök, ami száraz anyagokra az átlagpolgárnak se kedve, se ideje, se megértéséhez szükséges előképzettsége.
De mivel ezt szakmai fórumokon vitatják meg, ahol a végzettség és „szakmai elismerés” nyom a legtöbbet a latba, akkor egy outsider mit kereshetne ott? De ahhoz, hogy szakmabeli lehessen valaki, legelőször a hivatalos elveket kellene magáévá tenni, mert különben nem lenne szakmai elismerés.
Nem olyan ez, mint a „róka fogta csuka….”?
És ha a nem hivatalos véleményének ad hangot, egyből az utcán találja magát.
Szerintem ez lehet az oka -az általad nem elismert- Szántai munkásságának.
„Szántaira vonatkozó másik megjegyzésem, hogy minek kellene neki a feldolgozott és kutatómunkájával begyűjtött, ledokumentált anyagot közretennie, ha az túl száraz lenne és a hallgatóságot ilyen részletekben nem is érdekelné!”
Tehát ő a szellemileg igénytelen embereket karja meggyőzni. Engem viszont így nehéz, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül.
Jani 171.
Semmi probléma, fel lehet venni vele a kapcsolatot személyesen, hogy szeretnél a nyomdokain pár ezer napot rászánni a kutatásai-következtetései „leelllenőrzésére”.
Drábik miben más? Mert hivatalos papírja van róla és emiatt széles körű az elismertsége?
Mert Ő sem szokott levéltári fénymásolatokkal szaladgálni.
Egyébként Te mindent leellenőrzöl?
Mert napi életünk tele van olyan származékokkal, ami nem levezethető, pl. fizikában , méretezésben is a „tapasztalati tényező”.
Régen baj az, ha valakit meggyőzni kell, talán az érdeklődés felkeltése és az ismereti úr betöltése célravezetőbb.
Rengeteg „tény” mellett megy el az ember napi élete folyamán , ami hivatalosan elfogadott és meg se fordul a fejében, hogy az lehet nem is úgy van. Kinek van mindenre ideje és figyelme? Kiszúrni?
Pl. tudod, hogy kik tervezték meg és provokálták ki, kinek volt érdeke az I. világháború? Most épp ezzel is foglalkozom.
A tömegeket megszólítani és egy kultúreszmét népszerűsíteni, megismertetni és elterjeszteni; (azt hiszem) nem levéltári fénymásolatokkal lehet, mert olyan részletességben az átlag elveszne, nem is érdekelné. Nem baj, „merjünk kicsik lenni” még mindig hódít. Az, ha valaki ez ellen agitál, azt mindig el fogják gáncsolni.
Én azt is tudom becsülni benne, hogy a gáncsoskodás ellenére vállalja és csinálja azt, amire feltette az életét.
172 – előforduló:
Az igazságot, a valóságot kikaparni egy létező probléma, de némi ésszel és ismeret anyaggal nem megoldhatatlan. Te viszont belecsúsztatsz egy nagyot. Tudományos területen már rég kialakult az ellenőrzés, megismétlés, jóváhagyás rendszere. A történelem nem egzakt tudomány, itt kicsit más a helyzet, de az igazság kibogozása egyáltalán nem lehetetlen. Kennedyt állítólag Osvald lőtte le, Oswaldot nem lehetett kihallgatni, mert Lelőtte Ruby, Rubyt nem lehetett kihallgatni, mert a börtönorvos rákos sejteket injektál belé intravénásan. Ezek a ténye. Amiből ki lehet találni, hogy az FBI & CIA együttesen tette el láb alól, a katonai-ipari kumplexus felkérésére. Ezt igy másképp nem lehet megszervezni. A 9/11 torony megsemmisítéssel kapcsolatban számtalan független megfigyelés látott napvilágot. Egyértelművé vált az USA és Izrael titkosszolgálatainak együttműködése. Az összes hamis zászlós merénylet ismertté vált (pl. Tonkini öböl). Az pedig egy hatalmas blöff, hogy a zsidó iskolások magyarul tanulnak. Még a minimális logikai ellenvetést se tűri meg. Tehát az, hogy titkolóznak, n em jelenti azt, hogy minden kitalált mesét el kell hinni.
167. Jani
Én ezeket néztem meg: ” A magyarság őstörténete az antropológus szemével”
” Kiszely István: Mit adott a magyarság a világnak”
Kiszelyn kívül van egy nagyon érdekes sorozat a You Tube-on, amelyet egy diplomatafeleség készít szerte a világban ott, ahol a férje éppen kiküldetésben van. Kikérdezi az embereket a történelmükről és fotókat készít. Hihetetlenül érdekes, magyar vonatkozású emlékeik vannak. Néhány cím:
65. Miért veszítették el a hunok(xiongnu) a Tarim medencét?
98. A thaiföldi „Nimród”-nak elnevezett csontváz
104. A fehér hunok egyik maroknyi megmaradt csoportja 2
24. Avarok ma
92. Szkíta-baba/kunbaba, Bau istennő
50. Elő-etruszk piramisok Itáliában, Baia-vízalatti város, hun piramisok Szibériában
96. Hun/szkíta építészet
81. Hu az Isten univerzális neve
51. A japán arisztokrácia hun/szkíta eredetű
14. A suárok földje, az arany országa
42. Székely rovás, pálosok Dél Amerikában, a kotakawanai sarlós Madonna
41. Szabír Jemen, Lalibela, egyiptomi bálos(pálos) rend, chakana(andus kereszt)
Még ezeken kívül rengeteg videót készített. Rövidke felvételek a világ elrejtett sarkaiból, ahova egy magyar turista soha nem jut el.
164. Tibor bá’
Egyáltalán nem leptél meg. Körülbelül ezt a reakciót vártam tőled. 😀
Szépen felosztottuk a világot minimum három igazságra. Van a mi, személyes igazságunk – azt kiszemezgetjük a rendelkezésünkre álló irodalomból, sajtóból és cáfolhatatlannak tartjuk. Van a jobboldal igazsága – az érvénytelen, mert náci propaganda és van a mainstream média, ami balliberális propaganda. Természetesen azt sem olvassuk el, mert irritál bennünket.
Így aztán elő is állítottuk a saját személyes valóságunkat és azt a meggyőződést, hogy mi mindent tudunk a világról. Így aztán nem is eshet csorba a tekintélyünkön, hiszen amit nem tudunk az nincs is.
165. Bálint!
A jeruzsálemi iskolásokról Molnár Oszkár országgyűlési képviselő beszél a videón nem a szomszéd Józsi-bácsi. Ilan Mór izraeli nagykövet is több cikkben dicsérte azt a megállapodást, amely izraeli-magyar középiskolai diákok csereprogramját megalapozta.
Sajnos teljesen mindegy, hogy mi mit hiszünk, mit nem. Én nagyon boldog lennék, ha neked lenne igazad, hogy ez csupán egy jobboldali propaganda.
174 – Kyra:
Nem szükséges nekem megválaszolni az igazsággal kapcsolatos elméletedet. Elég ezt elolvasni:
„A jeruzsálemi iskolásokról Molnár Oszkár országgyűlési képviselő beszél a videón nem a szomszéd Józsi-bácsi. Ilan Mór izraeli nagykövet is több cikkben dicsérte azt a megállapodást, amely izraeli-magyar középiskolai diákok csereprogramját megalapozta. ”
Ami szerinte bizonyítás.
Bizonyítás az lenne, ha beírnád az iskola nevét, ahol magyarul tanulnak az izraeli diákok, mert ez ellenőrizhető lenne.
174
A nagycsága nem ez a hülye picsa véletlenül?
176. kalotaszegi
Nem is tudtam, hogy volt hungaristából diplomatafeleség lett belőle?
173. Tibor’bá.
Minden tiszteletem a tiéd, de „Te viszont belecsúsztatsz egy nagyot.” éppen most mit is az előzőekbe?
A természettudományok -kétségtelenül- körültekintően felépített és alaposak, de nem tévedhetetlenek egy időtávon. Pl. még azt tanultuk egykoron az iskolában, hogy a legkisebb elemi részecskék a proton, neutron, elektron. Ezen manapság már talán túl vagyunk……….
Műszaki tartalom méretezésekor meg megjelenik az „empírikus” tényező, amire az indok a megfigyelés, vagy a csak.
Érthető, a mérnök több tizedes jeggyel dolgozik, aztán a végén olykor elővesz egy 1,2-1,6- os empírikus szorzót, mintegy a számolás megkoronázásaként. (persze nem minden esetben; most aztán megint kapok fejmosást)
„A történelem nem egzakt ” az igaz, viszont a történések és a mögöttük álló erőkkel csak egyféleképpen történtek az események, bármennyi kis tanulmány és szakdolgozat készül kiszínezni is a különféle verziókat.
A Kennedy gyilkosságról azért egyértelműt bátran csak a hivatalos megfogalmazás mer kijelenteni, na de ha az az igaz, akkor miért titkosították le 70 évre, meg gondolom most 23-ban sem fogják az orrunkra kötni a megtörtént valóságot.
Ez most csak 70 év, de nyugodtan beszélhetünk 700 évről is, csak a szereplői és történések mások.
A többihez nem szóltam hozzá;
de kétségtelenül meseimádó vagyok és jobban tetszenek azok a mesék, amelyben a népem a főhős és -bocsánat- nem a másfajta ellenséges, vagy rosszakaró meséket kedvelem.
Bár a témához nem szóltam, hozzáteszem, hogy hol mit tanítanak, az nincs akárki orrára kötve, mert pl. a Bp.-i Lauder Javne iskola tananyagát sem ismerheti mindenki.
Azért az logikailag eléggé kétséges, hogy egyes esetekben hiszünk az un. „összeesküvés elméletnek”, de más esetben meg kategórikusan kizárjuk azt. Nevezhetnénk ezt a jelenséget szubjektív szelekciónak is.
Azért az nem tetszik, hogy emberekről úgy hangzik el vélemény, hogy nem is hallgatják meg, mert egy-két előadása érdektelennek, megalapozatlannak tűnt, úgy, hogy az előadótól elfelejtettek közvetlenbe rákérdezni, vagy vitába szállni, hogy Józsibogár az miért lenne is úgy , hanem szerintem emígy…..
Ha konkrétumok sora lenne megnevezve, akkor már lenne miről meditálni…….
Ez majdnem olyan, mint Paks 2-ről a Paks 2-ért felelős kormánybiztos Aszódi Attila proklamációja az erőmű mellett. Mintha a kecskének kellene tudományos magyarázatot adnia a káposztafogyasztás egészségre káros voltáról.
Egy kicsit én is csalódott vagyok, Tibor bá’ hozzáállását illetően. 🙁
Egyre inkább olybá’ tűnik, hogy semmi sem jó, ami neki nem tetsző. Mindenkit likvidál, aki ellentmond egyébként vitathatatlan bölcsességének. Saját magával is vitatkozhatna, az kényelmesebb, nem igaz? Bizonyítékot akar a nyilvánvalóra, amivel persze ő is tisztában van. Különben nem fordítana olyan cikkeket, amelyek közvetve szintén arról szólnak, a Világot UsRael bitorolja. Összeesküvés-elmélet? Ám legyen. A bizonyítékokat pedig nem kell megnevezni, az orrunk előtt vannak. (Pénzrendszer, regionális háborúk, kartellek, Zrt-k, S&P500, FED, bevásárlóközpontok, tőzsde, kormányoktól független jegybankok, szajha média, szajha Tímea V., ésatöbbi képében. Nem elég?)Tán egyesek pont ezért nem veszik észre, ki tudja. 😀
174. Kalotaszegi
Nem.
179. Nagycsuri
Ne haragudj, hogy belekontárkodok a Tibor bá-nk cimzett hsz.-ba.
A Tibor bá, valamint az én ‘büneink” abból állanak, hogy LOGIKÁT keresünk egyesek hsz.-iben, és szóvátesszük , ha nincs.
178: „A természettudományok -kétségtelenül- körültekintően felépített és alaposak, de nem tévedhetetlenek egy időtávon.”
Viszont képes korrigálni a saját hibáit, amint új tudományos eredmények (mérések) ezt lehetővé teszik.
Szemben azzal az állítással, hogy 550 ezer ‘zsidót’ akarnak áttelepíteni Mo-ra, és ezeknek jelentős része (a fiatal diákok) már ezerrel tanulnak magyarul – valahol… Mert ‘Oszkár azt állítja…
Erre Tibor bá’ és balint csak annyit kért, hogy nevezzék meg azt a bizonyos iskolát és akkor ennek utána lehet nézni. /Mert ez azért nem ugyan az, mint a cserediák program – egy ide, egy oda…/ Csak egy elérhetőséget kell beírni, és mindenki happy lesz. De nem, inkább kritizáljátok Tibor bá’-t, meg hogy csalódtatok benne.
Hát a faszom se érti ezt… 🙂
174.Kyra
„A jeruzsálemi iskolásokról Molnár Oszkár országgyűlési képviselő beszél a videón nem a szomszéd Józsi-bácsi. ”
Attól még lehet marhaság, amit a kedves képviselő úr összehord.
Ismételtem megkérdezlek, a videó alján az önmagukért beszélő , a képviselő urat és állitásait méltató kommenteket elolvastad?
Vagy annyira szembemennek teóriáddal, hogy inkább figyelmen kivül hagyod ?
179 – Nagy Csuri:
De vicces vagy. „Egyre inkább olybá’ tűnik, hogy semmi sem jó, ami neki nem tetsző.”
Ismersz olyan embert, akinek jó az, ami nem tetszik neki? Na ugye! De az is helyet kap nálam, ami nekem nem tetszik, és ez a lényeg. Csak ha valami orbitálisan hülyeség, mint az izraeli diákok magyarul tanulása. Na, ez már nálam is kiveri a biztosítékot, és akkor a kért bizonyíték az, hogy XY képviselő mondta, talán 100 éve.
Kyra kedves, meguntam a téma ide-oda tologatását, főleg miután részedről egyetlen érvet állitásaidra fel nem hoztál, egyyetlen adatot-iskola cimét, nevét- nem adtál meg, nos nekem ebböl a sehova sem vezető szócséplésből elegem volt.
Ne haragudj.
Observer 182.
Az első bekezdéseddel teljesen egyetértek, mert -szerintem- a mi világunkat is kacarászva nézik vissza majd a száz év múlva élő emberek.
A többit szerintem nem nekem címezted, úgyhogy ne haragudj, de ennek az újabb farizeusi ugratásnak nem ülök fel.
Annyit azért megjegyeznék, hogy a magyar-izraeli egyetemi tudományos kutatási együttműködési szerződés keretében Magyarországon (amelyben Magyarország az igazi költségviselő fél, uniós országpénz is a része), az elért eredmények felhasználásáról, publikálásról csakis Izraeli fél egyetértésével lehet.
Magyarul sikerült olyan jól valami nemzetfiunknak kiizzadnia ezt a szerződést, ha Magyarországon, magyar pénzből, magyar humántőkéből összehozna valami eredményt, amely kutatás ezen egyezménynek célterülete, Izraeli fél beleegyezése nélkül nem hasznosíthatja, azaz feldughatja magának.
Azt a tisztesség kedvéért hozzáteszem, hogy nem tudom, mennyi Magyarországon tanuló izraeli diák részese ennek a munkának.
186: Valójában többeknek szól, a „személyes megszólításod” csak a véletlen műve… 😉
„újabb farizeusi ugratásnak nem ülök fel” Nem kell felülni semmire, csak egy linket kértem az izraeli magyar nyelvi képzésről. Ha nincs ilyen, hát nincs ilyen. Elfogadom a „választ”. 😀
„csakis Izraeli fél egyetértésével lehet”
Bár a hivatkozott szöveget nem olvastam (adhattál volna egy linket) – de az együttműködésnek az a lényege, hogy ha születik piacképes eredmény, akkor azt együtt hasznosítják. Ha csak az egyik teszi, annak lopás a neve. Izraeltől függetlenül.
De az együttműködéshez mind a két félnek kellene valamit adnia, mert úgy tényleg lenyúlás a másik részéről.
Túl sok videót ajánlotok nekem. Először a Kyra által ajánlott elsőt nézem meg a napokban, és aztán egy darabig inkább olvasgatok, például az elkezdett Kiszely művet, már amennyire ráérek. Én világéletemben olvasni szerettem, egyedül ritkán nézek videót. Mivel viszonylag tájékozott vagyok egyes témákban, gyakran hallok olyat, amit már korábban is, és akkor hajlamos vagyok elkalandozni a gondolataimmal, időnként teljesen eltérve a témától. Ez ellen nem tudok tenni, ez egy kellemetlen adottságom. Ha meg úgy érzem, hogy nem eléggé alátámasztott az állítás, féligazság, ritka jelenség általánosítása, önkényes asszociáció bizonyítékként kezelése, erős szubjektivitás jellemzi, akkor megint csak elkalandozok, vagy megállítom a videót, hogy utánajárjak.
Most általánosítok én is. A legtöbb komolyabb konteónak van alapja. Ezekben a témákban ajánlom a konteó blogot, ahol igényes blogposzt készült sok témából, ahol a szerző összefoglalja a tudható dolgokat, felsorolja a lehetséges elkövetőket, motivációkat, majd a hozzászólók igényesen kitárgyalják, utánajárnak egyes teóriáknak. Hiába tudja a fél világ, hogy ez zajlik, a felelősöket úgysem vonják felelősségre, mert jók a kapcsolataik. Van a sok titkos társaság, amely egymásra épült, vannak nagyhatalmú mágnások, akik összejátszanak, de egymásban sem bíznak, és mennek az érdekharcok köztük is, főleg hogy nincs már hova terjeszkednie a globális birodalomnak, és a népességnek sem tetszik már annyira a globalizmus, néha meg egy bábdiktátor önjáróvá válik. Az interneten egy-egy mém hirtelen tud terjedni, van rengeteg nehezen jósolható változó, így a nagykutyák sem tudják már, hogy mi lesz tíz év múlva. Egy-egy lényeges ponton bele tudnak nyúlni a történelembe, de önjáró rendszert alakítottak ki, a gyeplő a lovak közé van dobva.
189. Jani
Néhány videó megnézése sokkal kevesebb időt vesz el, mint az agykárosító tévézés és ráadásul cenzúrázatlan ismereteket ad. Az olvasás, amióta létezik a SpeakBoard program és az elektronikus könyvtár, szintén időtakarékos lehetőség. Nekem házimunka és vezetés közben is folyamatosan a fülemen lóg a fülhallgató.
A Konteó blogon Clintonék környezetében sűrűn előforduló hirtelen halálokról olvastam Tiborutól. Tiboru elég visszafogott volt, mert az amerikai sajtó szerint ennél sokkal súlyosabb bűnök elkövetésével vádolják a Clinton-házaspárt. Gondolom ezért kellett a 4 testőrnek is egyszerre elhalálozni közelről leadott fejlövéstől. Ráadásul egy időben. Erről is van film a YT-n egy volt FBI ügynöktől. Csodálkozom is ilyenkor azon, hogy ezek az emberek mennydörögnek a magyar politikusokra…
Hidd el nagyon érdemes a felsorolt rövid videókba belenézni, mert olyan bizonyítékokat láthatsz, amelyek például igazolják Kiszelyt is, no meg Kőrösi Csoma Sándort és mindazokat a kutatókat, akik a finnugrizmussal ellentétes állásponton vannak, ezért aztán itthon nem rúghatnak labdába.
190. Most nem nevezlek néven, hogy rögtön átmenjen a hozzászólás.
Tévét is ritkán nézek. Sok évig nem is volt tévém, de a vendégház miatt be kellett vezetni, aztán használtan kaptam még egy készüléket, így most már van a saját lakrészemben is. Rádióként néha megy a háttérben rövid ideig egy hírműsor, vagy igényesebb vígjátéksorozat (pl. Agymenők, South park, Family guy), amire jobban odafigyelek, esetleg oda is nézek, ha kifejezetten érdekes részlet van. A többi műsor nem tud lekötni. Kamaszkoromban elolvastam néhány ezer regényt, tudományos művet és mindenféle alternatívákat. Nem sok újat mond nekem egy kalandfilm vagy egy ismeretterjesztő műsor. Túl sok ismert információt kell meghallgatnom, hogy végre valami újhoz jussak. Az újszülöttnek minden vicc új rám már nem érvényes. Olvasás közben olyan ütemben fogyasztom az infót, ahogy nekem jólesik, átugorhatom az ismert, vagy irreveláns részeket, és még reklámok sem húzzák az időmet.
Megértem a felháborodásodat, mert valóban vannak felháborító dolgok. Viszont meg kell tanulni szelektálni.
190: „Néhány videó megnézése sokkal kevesebb időt vesz el, mint az agykárosító tévézés és ráadásul cenzúrázatlan ismereteket ad.”
Olvasni sokkal gyorsabban lehet, mint ahogy egy előadó beszél a videón. Ráadásul az író megadhatja a forrásokat lábjegyzetként (amit vagy megnézel, vagy nem), egy előadásba nem fér bele, hogy mindenhez hivatkozást is tegyenek.
Egy kb 1 órás előadás szó szerinti leiratát 15-20 percnél biztos nem több végigolvasni… És akkor még nem ugrottam át az „ezt a mesét már ismerem” részeket, amit videónál megint nehezebb, mert nem tudod mennyi ideig beszél egy témáról, írásban viszont a bekezdések, fejezetek elég sokat segítenek…
A múltkori őstörténetes videódnál ott volt egy link a Napi Téma blogra: http://napitema.blogspot.hu/2014/05/osnyelvunk-es-lehazudott-tortenelmunk.html
Na itt már 5 perces áttekintés alapján is akkora baromságok vannak összegyűjtve, hogy a 2 órás videónak már nem láttam értelmét nekiállni megnézni…
Újabb link lesz, ezért új hozzászólásban folytatom…
A diplomata feleség videói között már első ránézésre gyanús volt, hogy még az antigravitációt is megszakérti, de nézzünk inkább valami hunosat, mert láthatóan az a fő kattanása.
Ráböktem a Taj Mahal-osra, és mondja, mondja a magáét, igazolás benne meg semmi. Még csak azt se mondja meg kitől hallotta a sok okosságot. De nagyon sokat nem kellett keresgélni, mert van jól azonosítható kulcsszó a témához: tejo mahalaya.
No, ez az elmélet Purushottam Nagesh Oak-hoz vezethető vissza, ő azt állította, hogy egy hindu uralkodó építtette hindu templomként, nem pedig Sáh Dzsahán, ahogy közismert. Az ő fantazmagórájához rakott hozzá egy kis fehér hunozást, amivel bő ezer évvel téved el a történelemben…
Kár (vagy inkább szerencse), hogy a Taj Mahal építéséről egykorú forrásokkal rendelkezünk, amik a helyszín kiválasztásától és az alapozástól kezdve írnak az építésről. Még épp akkoriban arra utazó európaiak is lejegyeztek részleteket. Így a fehér hunok templomának elméletét nyugodtan körberöhöghetjük.
Néha érdemes a kulcsszavak után a „debunked” kifejezést is beírni, hogy a fantasztikus állítások cáfolataira is ráakadjunk… A „tejo mahalaya debunked”-re ez a gugli első találata, akit bővebben érdekel hogy miért hülyeség a hindu templomos Oak féle elmélet is, az itt talál bőségesen további infot:
https://www.quora.com/Was-the-Taj-Mahal-a-Shiva-temple
No, ezek után megint csak nincs kedvem időt pazarolni a többi videójára, mert valószínű, hogy hasonlóan komolytalan alapokat spékel meg hunokkal meg szkítákkal, amitől csak még nagyobb hülyeség lesz az egész, nem pedig eltitkolt igazság.
192.
Cáfolat…?
Én az 1800 évek derekáról szóló kronológia részt olvastam belőle.
Ugyan mi a bajod vele? Van valami élesebb meglátásod?
194: Engem a 48-as pogromok témája nem különösebben érdekelt.
Az oldal ezzel nyit:
„Franciaországban, nyelvészeti kutatás szerint keresték az ősnyelvet, és vizsgálták az összes élő és volt nyelvet.
68%-ban a magyar nyelv tartalmazza az ős gyököket, Türk nyelv 27%-ban, utána a Szanszkrit majd az Indiai 12% ban és a Germán Latin mindössze 5%-ban.”
Ez máshol „ős gyök” helyett „ősetimon” néven ezer helyen felbukkanó hülyeség, itt is volt szó róla már… lásd : VM-270 Anyanyelvünk
ott a 44. hozzászólásomban megadtam egy linket, miszerint ez a kamu ugyanahhoz a Hary Györgynéhez vezethető vissza, akitől a hamis Treffort idézet is elindult.
De itt is olvasgathatsz a dologról:
https://www.nyest.hu/hirek/magas-osetimon-szazalek-a-magyarban
Szóval ha ez az alaptalan dolog az első az oldalon, akkor vajon a többi mennyire hihető alapon áll?
Ne haragudj, hogy nincs időm részletes cáfolatot írni, vagy feltúrni olyan hülyeségekről, mint a Badiny Jós féle Mah-gar ős”biblia”, meg a magyar nyelven olvasgatott egyiptomi hieroglifákról (Tutanhamon = Tudónk a Mén… *facepalm*) . Talán nem véletlen, hogy az egyiptológusok egyike se így olvassa őket…
195.
Én is visszakérdezhetek, hogy az 1800 évek kronológia igen alaposnak bizonyult, más ismert források is megerősítették és személyes véleményem is, akkor miért ne higgyem el a többit?
Az hogy ki hazudik tudományosan, avagy tudománytalanul és ki mond igazat , azt a mai világban elég nehéz megmondani és szelektálni.
A nyelvészkedésedhez nincs hozzáfűznivalóm, mert utána kellene annak is néznem, mert nem igazán foglalkoztam vele.
Az azért érdekes, hogy többen is az ősnyelv és annak nyomait keresik, mint Bábel idejéből.
Genetikailag viszont nekem meggyőzőbb a személyesen meghallgatott arheológus-genetikus előadások, minden MTA véleménnyel és publikációval szemben.; és ott sem klaffolt minden a hivatalossal.
Nem is ragozom, mert ti biztosan jobban tudjátok, mint akik pár évet-évtizedet áldoztak kutatásaikra életükből ezen ingoványos tudományágra; elvégre mindenkiben egy professzionális régész, nyelvész, történész zseni veszett el.
196: Az oldalt a magyarság őstörténetével foglalkozó videóban szereplő linket követve kerestem fel. Szerintem az 1800-as évek már messze nem az őstörténet, így az a része nekem irreleváns… Nem is kapcsolódik sehogy az előtte lévő részekhez.
„Nem is ragozom, mert ti biztosan jobban tudjátok, mint akik pár évet-évtizedet áldoztak kutatásaikra életükből ezen ingoványos tudományágra”
Szerinted az MTA tagjai nem áldoztak éveket, évtizedeket a saját tudományterületeikre?
Bocs, hogy alapesetben hitelesebbnek tartom őket, mint egy orvost, meg egy diplomata feleségét, akik összelapátoltak egy halom vágyvezérelt elméletet, amiknek az alapjai eleve igazolatlan állítások.
„mindenkiben egy professzionális régész, nyelvész, történész zseni veszett el.”
Különösen az orvosokban és a diplomaták feleségében. Szerencsétlen MTA-sok, meg vagy csak régészek, vagy nyelvészek, vagy történészek, így nem érhetnek fel a sumér-szittya polihisztorok tudásához…
197.
Ki a fitty-fütty az a sokat emlegetett kiskedves diplomatafeleség?
„Szerinted az MTA tagjai nem áldoztak éveket, évtizedeket a saját tudományterületeikre?”
http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=100
http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=100
Ítéld meg magad,
hogy érdemes volt-e a volt MTA rendes tagja, 6 éven át elnöke és mindenféle díjak birtokosa, egykori köztársasági elnök jelölt…emberünknek annyit seggelnie és segget kinyalnia.
A talán ismerős Szeszák Gy. irásából:
„Itt és most külön méltatást nyer Glatz Ferenc, aki képes volt megmászni a Magyar Tudományos Akadémia elnöki székét. [Széchenyi, foroghatsz sírodban!] Most a Filozófia és Történettudományok Osztályának vezetője. Még mint elnök főszerkesztette a „Magyarok krónikája” c. opuszt. Ebben a következőket írta a magyar nemzet őseiről. „Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek- és nőgyilkosság régi tradíció … görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el.””
Logikus, hogy az ösmagyarok a szlávok megismerése előtt gurgulázó torokhangon hörgéssel kommunikálva lovagolták végig és hódoltatták a „fél” világot.
És ez a hivatalos, tudományosok véleménye.
Tudod akkor egy orvos kutatását többre becsülöm, még ha nem is végzettségbeli.
De tudom, hitetlen vagy; menj el az ópuszteszeri központi kiállításra, a magyarokról a Kárpát Medencében címűre, ott is olvashatsz tőle hivatalos kiállítási anyagból hasonlóan „szép” és együgyü, MTA-hoz igazán méltó idézeteket 5 nyelven.
Na ennyi épp elég a tudományosról….
Ja hogy neked nem is görbe a lábad, meg felegyenesedve képes vagy a munkavégzésre, az eke mögé állni, meg nem élvezed a foglyaid legyilkolását, …..?
Hát akkor -az előbbiek szerint tisztán tudományosan- te nem is vagy magyar kedves Avatar-a.
Idézet:
„A csupán nevében Magyar Tudományos Akadémia a saját
történelmünkről a következőket írja a Kárpát medencét illetően.
Őszerintük a római hódítók korában is jóformán üres volt a
Kárpát medence és korábbi telepeseknek nyoma sem volt.
Ezer évvel később is csak szlávok éltek itt, ezek azonban nem
tanúsítottak ellenállást a jóval később érkező magyar
megszállókkal szemben, a Tudományos Akadémia elnöke pedig a
következőket írta a magyar nemzet őseiről:
„Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság
régi tradíció… görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük
nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek
szavait lopták el… ”
Ez lenne (MTA) a hiteles forrás, kedves Avatar? 🙂
199.
Hát igen.
És azt már ne is firtassuk, hogy arra az állítólag majdnem lakatlan területre a nagy Római Birodalom hosszú évtizedekig nem tette be a lábát a Duna vonalától keletre.
Vélhetően attól féltek, hogy a Dunán való átkeléskor elázik a sarujuk.
197.
kedves Avatar!
Abba ugye bele se gondoltál, hogy az MTA nagybecsű tagjai és kutatói esetleg féltik a kiharcolt pozíciójukat és presztízsüket. Egy vágy vezérelt kutató simán többet érhet mint egy amelyet a jól felfogott érdekei vezérelnek.
Persze mert ő izé-hozé tag és ezért mindent elvágólagosan, pusztán tények alapján, abszolút realisztikusan vizsgál. Hát elsősorban ember ő is, és neki ezen sokkal több múlik(mondjuk a megélhetése) mint aki hajlandó a megélhetését és szabadidejét erre áldozni. Szóval ne okoskodjanak itt önjelölt amatőrök-mondják.
A történelmet igenis hamisítják, ezt minden gondolkodó ember tudja. és aki hivatalos minőségben osztja az észt a népnek az több mint gyanús. Persze azért tudásuk van, de azt más is szerezhet és legalább nem fogja az sok dogma elkanyarítani amit tanítanak neki mint szentírás. Ha te leszittyázol minket akkor én meg lefinnugorozlak. A magyar ősi nép, a szintén tekintélyes Czeizel Endre is bebizonyította, igaz ő a géneken keresztül. Ezenkívül igen sok bizonyíték szól emelett.
Ettöl persze nem leszünk különbek, és én sem szeretem a mellüket döngető „Mária Országa” szlogent fröccsögőket. Mert magyarságtudatuk sekélyes és csak a kiemelkedés gőgje hajtja. De ettől még történetesen Mária Országában és a Szent Korona nemzete vagyunk.
Szimpla tekintélyelvűség hallik ki a hsz-ből. Én felgyújtanám az MTA-t. Porából talán valami új keletkezhetne.
Tibor bá engedelmével linkelnék egy fórumot,ahol igen mélyen elemzik az MTA tudatos ferdítéseit, hazugságait.
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9194712&na_order=
198: egész a 174. fitty-fütty hozzászólásig kellett volna visszagörgetned, hogy megtudd ki a diplomatafeleség. Vagy egy ctrl+F keresés az oldalon és az első találat…
A „görbe lábú” idézetet ezer helyről ismerem, csak épp a Magyarok Krónikája ezt nem tartalmazza. Ez egy újabb hamis idézet, mint a Treffort féle, lejárató céllal. A nagy nemzeti büszkeségbe meg úgy tűnik nem fért bele, hogy bárki is ellenőrizze, valóban le van-e ez írva, szépen átmásolták egymástól és terjed.
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=272:a-magyar-nemzeti-radikalizmus-fenomenologiaja&catid=33:nemzeti-radikalizmus-szelsjobb#sdfootnote4anc
Persze ha kéttucat hozzászólással előrébb görgetni nehéz, hogy utánanézz valaminek, akkor ki is várhatná el a mai világban, hogy egy könyvbe belenézz, hogy benne van-e amit állítanak…
Na akkor ennyit a hiteles forrásokról meg a történelemhamisításról.
És semmi közöm az újabban Avatara néven nyomuló, egykor nagyon széljobbos Bácsfi Diánához. Ez megint egy nagy mellélövés részedről, előforduló dolog az ilyesmi, ne búslakodj emiatt…
203.
Hát nem lettem okosabb, mert az enyhén ellenszenves hang hölgy tulajdonosát még mindig nincs szerencsém megismerni, de ti tudjátok, miért titkoljátok. Ha titok a neve, hát titok…..
Irigyellek, hogy hozzájutottál egy első kiadású eredeti Magyarok Krónikájához. Az utáni kiadásokkal tényleg felesleges bajlódni, mert azokba alaposan belenyúltak.
A nyelvészkedéshez annyit hozzá tettem, hogy inkább vallom és elismerem Kis Dénes állításait, aki 8 idegen nyelvet sajátított el és a finnből műfordított egyik legtöbbet, azaz lehet némi rálátása a finnugorizmusra nyelvészetileg inkább, mint hivatkozottaknak.
Tetszik a belinkelt oldalad, már látom honnan vagy olyan jól értesült.
Egy irányból.
Tényleg 2010 a mérföldkő a magyarság történelmi útvesztőjében. Széchenyis pályázati pénzből, az aktuál politikai és tudományos elvárások igényességével.
Igazán nagyszerű. A többi meg kit is érdekel?
Hát már megint ott tartunk, ahonnan elindultunk.
Tekintélyelvű és politikailag motívált tudomány és társadalom. Az igazság meg nagy ívben lesz..va.
De hát mi van az ópusztaszeri kiállítással? (2011-ben láttam.)
Arra nem mondhatni, hogy szittyalényegű régész-történész akadémisták fertőznék a köztudatot.
Kérem az ott leírt, a mai tudományos álláspont minden fertőjével és logikátlanságával , a maga együgyüségében 5 nyelven. Hogy ne csak magyarjaink legyenek már „jól tájékoztatva”, hanem az idelátogató külföldieknek is legyen véleményük….legalább a magyarság lényegéről és elődeiről.
„Na akkor ennyit a hiteles forrásokról meg a történelemhamisításról.”
Mondom én, hogy nem vagy „görbelábú”………
És nem búslakodom, csak -meglehet rossz ráérzéssel- megelőlegeztem egy „ragozást”, hogy magasztos lényedben ne csorbuljon feminista érzelmvilágod.
204: Speciel először a Nyest-en (Nyelv és Tudomány) olvastam, hogy hamis Glatz idézet, de most ezt sikerült megtalálni, ahol leírják, hogy valójában mi van abban a könyvben. Még ezt a cikket se olvastam végig, az oldalról mást meg nem is láttam még.
Az első kiadású MK meg szerintem nagyjából minden komolyabb könyvtárban elérhető, nem olyan nehéz belenézni.
Az ópusztari kiállításon nem jártam, nem tudom mi van vele.
„Mondom én, hogy nem vagy “görbelábú”………”
Hát ha csak azzal számolok, hogy legalább 40 generációval születésem előtt jöttek a honfoglalók, így elméletileg 2^40 ember lehetne abból a korból ősöm (ennyi a földön se élt akkor összesen), majd a szittya rokon tatárok meg mongolok majdnem a magyarság felét kiirtották, aztán voltak betelepítések, keveredések, majd a török korban az ország jelentős része megint kiürült és újabb betelepítések és keveredések zajlottak… Nos igen csak kevés az esélye hogy a bő ezer évvel ezelőtti felmenőim többsége a honfoglalók között lett volna.
De ettől még kimondottan érdekel ez az időszaka a magyar történelemnek.
205.
Látom rosszul értelmezed a szavakat.
Többet vártam tőled.
A betűkben elsődleges jelentésüknél sokkal több van.
205-206.
Azt azért meg kell hagyni, hogy vitátok ritka kulturáltan zajlik. Számomra igen nagy élmény mikor valóban értelmes, kulturált emberek véleménykülönbségének kifejtését olvashatom pro-kontra.
A videókkal még mindig el vagyok maradva, igazából nincs mentségem rá, legfeljebb kifogásokat tudok hozni, mint hogy az első videó olyan halk, hogy a tízéves morajló laptopommal egy szót sem tudok kivenni, és csak egy hét múlva megyek haza Jásdra, hogy a ballagásra kapott húszéves kontakthibás kis-hangfallal halljam is.
Az alternatív oldal idehoz fűt-fát, ezerféle témát bedob, míg Avatar egy-egy elméletet, közhiedelmet cáfol. Ez senkinek nem változtat a véleményén. Kell venni a fáradságot, és a végére járni egyes állításoknak. Ha valaki magabiztosan állít húsz dolgot, amiből háromról bebizonyosodik, hogy alaptalan, akkor azzal a többi 17 állítás hitelét is rontja. Ez vonatkozik egy mezei hozzászólóra éppúgy, mint egy alternatív honlap szerkesztőjére, vagy egy videós hittérítőre. Tudni kell szelektálni. Pont ez az igénytelenség miatt nem tudnak az alternatív elméletek a tudományosan igényesebb közegben terjedni, akadémiai paradigmaváltást elérni.
Előforduló szerintem kiválaszthatna egy témát, ahol hazudik a történelem, aminek rendesen utánajár, megírhatná egy vendégposztban, és kitárgyalnánk. Kereshetne forrásműveket, ahol a hivatalos elméletnek ellentmondó dolgok szerepelnek, mint az alábbi, amit a fentebb említett Kiszely műből idézek:
„Az ősmagyarok kaukázusi szállásai
Mintegy hatvan évvel ezelőtt még a magyar történettudomány evidenciái közé tartozott, hogy a magyarság egy bizonyos időszakot a Kaukázus vidékén töltött. Az elmúlt mintegy hatvan évben a magyar történészek – mivel az nem esett egybe a marxista magyar őstörténet világával – élesen szembefordultak a magyarság kaukázusi kapcsolataival. Számunkra pedig igen fontosak a magyar nyelvre soha le nem fordított Prokopiosz (490-562?) és Agathiász (536-582) írásai, valamint Ménandrosz Protektor (VI. század) Historia című műve. Prokopiosz a Kaukázusban tartózkodó hunokról is ír. A Bíborbanszületett Konsztanín császár a magyarokról ezt írja: „A türkök – magyarok – hadserege két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, a másik rész pedig nyugatra ment lakni… A magyarokat abban az időben nem türköknek mondták, hanem valamilyen okból szabartoi aszphaloi-nak (rendíthetetlen szavárdoknak) nevezték…” E leírásból az következik, hogy a magyarokat ekkor a kaukázusi alánok mellett lakó szavárdnak – szabírnak – nevezték, másodszor pedig az, hogy magyarok ekkori szálláshelye nem az Urál vidékén hanem a Fekete-tengerbe ömlő Kubán folyótól délre, a Kaukázus vidékén volt. A magyarok őseinek a Kaukázusban maradt részeit nevezik szavárd magyaroknak.
Prokopiosz, Agathiász és Jordánész szerint a szabírok hun származéknak nevezték magukat és javarészt „magyarul” beszéltek. A Victoris Krónika a szabírokat egyszerűen ungrinak nevezi. Al Bakri arab utazónál pedig ezt olvassuk: „A magyarok a besenyők országa és az eszkil bolgárok között laknak. Másik határuknál, amely eléri a pusztát egy hegy van, ez a hegy alatt a tengerparton egy nép van, amelyek ugunnak neveznek. Keresztények és mohamedánok országával határosak, amely Tiflisz (Tbiliszi) országhoz tartozik. Itt kezdődik az örmények földje.” Mindezen leírásokból az következik, hogy „a magyarok ősei nem Szibériából, az Urál és a Volga vidékéről költözött „le” Etelközbe, hanem a Kaukázusból dél felől nyomultak észak és északkelet felé. Az ősmagyarság tehát két nagy csoportból jött létre: a magyarul beszélő szabír-hunból és a törökül beszélő onogur-türkből” (Bakay Kornél 1996). Ebből is nyilvánvaló, hogy nem szabad a török eredetű magyar szót „jövevényszónak” tekinteni, mert azok ősi szókincsünk jelentős része. Ezek után érthető a Bíborbanszületett Konsztanínnak azon megjegyzése, hogy „a kazároktól elmenekült kabarok megtanították a magyarokat (türköket) a kazárok török nyelvére is, és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a magyarok másik nyelvét is.” A Kaukázusban őseink a magas kultúrájú grúz és örmény államok közé beszorítva éltek; tartózkodásukról a Kaukázusban levő Magyar (Madzsar) város és a magyar helységnevek (Kasza-út, Kicsi Madjari, Kis Malka, Csík stb.) és a magyar nevek (Szombati, Zicsi, Miklósi, Thurzó stb.) tanúskodnak. A magyarok Kaukázus-vidéki tartózkodási helyét Viterbói Gottfried (1185) Ungaria Antiqua-nak Beauvais-i Vince pedig a XIII. században Pannonia Maiornak nevezte. Mivel e területen őseinknek nem volt terjeszkedési lehetősége innen Magna Hungariába vonultak.”
Jani 208.
Ha már megszólítottál: nehéz a választás, mert -szerintem-a hivatalos minden történelmi távon hazudik.
Amire nem; arra legföljebb még nem jöttünk rá.
Csak a közelmúltból nem tudunk olyan történeti sort idézni, amit egyben ne cáfoltak volna meg szintén tudományosan.
Szerintem nem az alternatívokat, hanem a „tudományosokat ” kellene egymásnak ereszteni.
Tudományosan nehéz megtalálni a hihetőt, mert minden leírás valakinek a „saját” irománya és kérdés, hogy melyik részét látja a valóságból.
Pl. a Szovjet megszállás végnapjait biztosan még te is megérted és érzékelted, ennek ellenére a valóságnak csak jelentéktelen részét tapasztalhattad.Csak a felszínt.
Azok a régi „szoci” öregek, akik bennfentesek voltak, egyre kevesebben vannak közöttünk.
Másrészt annak idején mind a hunoknak-magyaroknak és más elődeinknek alaposan meggyűlt a bajuk némely hatalommal…. és már abban az időben is működött a megrendelt megtévesztő marketing. Úgymond a fegyvertelen küzdelem.
Az Avatar-i link nekem érdekes volt, olvasd el az egész honlapot: http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=272:a-magyar-nemzeti-radikalizmus-fenomenologiaja&catid=33:nemzeti-radikalizmus-szelsjobb#sdfootnote4anc
Megtalálod a cáfolatot és az egész liberális szellemiséget.
Talán pont Te írtad, hogy a magyarság nem származás, hanem a kultúra elfogadása és gyakorlása. Legalább is ezt is mutatja az évezredes múlt.
De a kultúrát támadni a genetikával nevetséges, mert az sehol sem volt egységes, se francia, se német, már ha pl. csak a II. világháború után született félvér babákra is gondolunk.
Akkor inkább maradjunk meg Ádámnál.
208. Jani
Szerintem Előforduló a 198-ban és Gyurma a 202-ben belinkelt olyan példákat, amelyek bizonyítják az MTA gyalázatos történelemhamisításait. Tehát téged is, amikor azt írod, hogy „Ha valaki magabiztosan állít húsz dolgot, amiből háromról bebizonyosodik, hogy alaptalan, akkor azzal a többi 17 állítás hitelét is rontja.”
–
Kyra! Az nem megy, hogy hatalmas dírrer-durrar bejelented, Izraelben a középiskolásokat magyarra tanítják, mert itt fognak élni. És amikor kérünk legalább egy ilyen iskola megnevezését, akkor diszkréten elhallgatsz. Várjuk az iskola nevét, vagy az állításod visszavonását elnézés kérés kíséretében.
https://sciencemeetup.444.hu/2017/04/23/megprobaljuk-nem-elfelejteni-hogy-honnan-jottunk
„A honfoglalás identitásunk egyik alappillére, nem véletlen, hogy most már évszázados távlatban foglalkoztatja élénken a fantáziánkat: kik voltak a honfoglaló magyarok, honnan (és hányszor) jöttek, kit találtak itt és ennek a találkozásnak hogyan lett az eredménye a ma itt élő, magyar anyanyelvű népesség?”
Szerintem érdekes cikk.
209. Előforduló
„Ha már megszólítottál: nehéz a választás, mert -szerintem-a hivatalos minden történelmi távon hazudik.
Amire nem; arra legföljebb még nem jöttünk rá.
Csak a közelmúltból nem tudunk olyan történeti sort idézni, amit egyben ne cáfoltak volna meg szintén tudományosan.”
Szerintem meg, van egy hatalmas leletanyag, és a második évezredi magyar történelem nagy része tekintetében konszenzus van, sok dolog megtörténte és dátuma elfogadott. Az más kérdés, hogy vannak politikailag érzékeny időszakok, személyek, események, melyekről a „hivatalos” történetírás elfogultan nyilatkozik. A 198-ban egy jó kritikáját linkelted a Glatz könyvnek. (egy-egy link beillesztésekor összefoglalhatnád, milyen lényegi információt hordoz, hogy ösztönözd az olvasót a megnyitására) Glatz eleve egy jó példája a ballib oldal köztudat-módosító megmondóembereinek. Nem tudományos igényességgel írta a könyvet. Sohasem volt objektív a történelemoktatás, de mi magyarok hozzászoktunk a sorok közt olvasáshoz, és legalább most az interneten nem csak a hivatalos tud megjelenni, és terjedni.
Szerintem, nem kéne a történettudomány egészét kidobni a kukába, főleg nem a kialakult tudományos módszereket. Ez utóbbiakat használva is meg lehet cáfolni sokmindent, be lehet hozni a közbeszédbe elhallgatott disznóságokat, ahogy ez zajlik is több fórumon, a történészek közt is egyre több olyan könyv forog, amely új szemszögből is megvilágít folyamatokat, csak a közoktatásba lassabban szivárog le, főleg ha az uralkodó kurzus ideológiájára rossz fényt vet. A kurucokról például nem sok rosszat hallani, vagy az ellenreformáció szörnyűségeiről mindenki tud, de a reformáció szörnyűségeiről csak azok, akik Bobkó Csaba blogját látogatják.
Ez egy örök harc, vagy játék, ahogy különböző erők a saját érdekükhöz akarják igazítani a közvéleményt, és itt vagyunk egyénként, hogy képességeinkhez képest kibogozzuk, hogy mi az igazság. Sokkal jobb móka felderíteni egy magyarnak a történelmet, mint egy amerikainak például. Ott a szőnyeg alá söpört történelem népek leigázása, kizsigerelése, időnként irtása.
Beleolvastam az újralinkelt oldalba is. Tényleg érdekes, majd végigolvasom azt is.
210.
A két link tényleg érdekes, a másodikba még csak belenéztem. Sorold fel az állításokat, amelyeket tettem, és alaptalannak bizonyultak. Te engem a hivatalos változat védelmezőjeként próbálsz beállítani, egy elképzelt ellenséggel harcolsz. Én az igazságot keresem, csak megválogatom az eszközöket, és nem hiszek el válogatás nélkül bármit, amitől szebb lesz a múltunk, mint a hivatalos, amely utóbbit nem ismerem igazán. Az iskolai törikönyveket nem is olvastam, mások által kidolgozott tételekből készültem valamennyit az érettségire.
Említettem korábban, hogy szerintem a magyar nyelv nem fagyos területeken alakult ki, hanem mérsékeltebb tájékon, és ezzel kapcsolatban nemrég idéztem Kiszely művéből, ahol tudományos igényességgel ír a témáról. „Az ősmagyarság tehát két nagy csoportból jött létre: a magyarul beszélő szabír-hunból és a törökül beszélő onogur-türkből” (Bakay Kornél 1996).” Ez nem a hivatalos finnugor elmélet szerintem, viszont nem is a türk származás. Említettem azt is, hogy lehetne magyar nyelvcsalád is, ha jobb lenne az érdekérvényesítő képességünk. Az előbbi idézet alapján viszont lehetne hun nyelvcsalád is. A finnek esetén nehéz megmagyarázni a leszármazást, de a hantik, manysik ősei simán lehettek hunok.
206: Sajnos ennyire futotta tőlem, értelmezési képességeim végesek. Talán leírhatnád, amit közölni akarsz, hogy a kommunikációs partnerednek ne kelljen gondolatolvasónak is lenni ahhoz, hogy megértsen…
208: Kiszely egy széles körű ismeretekkel rendelkező antropológus volt, de volt 1-2 jelentős baklövése… Egyrészt volt egy ügynökmúltja, másrészt volt egy (mindenki más szerint) női csontváz, amit Petőfiként azonosított…
Meg nem is történész, de ettől még írhatna jó történelmi ismeretterjesztő művet.
Sajnos a könyve nem jelöli a forrásait, így pl a „Victroris Krónika” után hiába keresgélek, az ő könyvén kívül sehol nem találom nyomát. Meg ugyanebben a könyvben szerepel az azóta már igazoltan hamis Treffort idézet, amit ezek szerint ellenőrzés nélkül átvett valahonnan. Máshol emlegetett egy 1821-es Habsburg leiratot, amit azóta se talált meg senki, meg hivatkozik a Detre féle hun szavakra, amik a szintén senki által sose látott Iszfaháni kódexből származnak…
Szóval a történelmi források kezelése igen problémás nála, igazolatlan forrásokra hivatkozik, ingatag alapokra építkezik…
A konkrét idézethez még hozzá tenném, teljes a zűrzavar nála a felemlegetett források idejére vonatkozóan: a VI. századi szerzők mellé úgy dobja be a X. századi Bíborbanszületettet és a XI. századi al-Bakrit, hogy „elfelejt” szólni róla, hogy ugrott 4-5 századot, miközben elég sokminden történ közben arrafelé… A „javarészt “magyarul” beszéltek” rész külön érdekes, mert az említett forrásokban hun szövegek nem maradtak fenn, a magyarokról meg még nem is hallottak a VI. századi szerzők…
Al Bakri egyébként a Dzsajhani hagyományból merít, amiben az épp Etelközben élő magyarokról írnak. Akik aztán – Bíborbanszületett közlése szerint – ketté szakadtak, egyik felük a Kárpát-medencébe költözött, a másik felük talán épp a Kaukázus környékére „Perzsia határvidékére” költözött. Talán ezért módosít a korábbi szövegeken a később élő Al Bakri és szerepelteti a Kaukázusnál élő magyarokat. De ez nem jelenti, hogy előtte is éltek volna ott magyarok…
Lásd még: https://www.nyest.hu/renhirek/elveszve-a-kaukazusban és az abban lévő linkek (A kaukázusi magyarokról…, Julianus barát az alánok földjén, Bendefy László, a kaukázusi magyarok kutatója, Madzsar, a főváros, Hol volt, hol nem volt…).
213. Avatar
Azt hittem, hogy már a szöveg beidézése után megjelensz egy részletesebb kritikával. 🙂 Ezt kéne végigzongorázni minden állítással. Ettől függetlenül mindenképp végig fogom olvasni a művet, hogy ötleteket kapjak, mely forrásműveket érdemes olvasgatni. Bíborbanszületett Konstantin könyvét például már olvastam. A magyarra még nem fordított hivatkozott szövegeket talán angolul meg lehet találni.
214: Így is a munka rovására megy már, hogy ide kommentelek, és utánanézek a dolgoknak, hogy ne írjak le hülyeséget, megalapozottan cáfolhassam mások nagyívű állításait. De sebaj, majd melózok éjjel is. 🙂
A 211-ben linkelt cikkben is Türk Attila régészeti leletei alapján körvonalazódó elképzelésről van szó, amelyek épp azt mutatják, hogy a Kaukázus környéke nem volt benne a magyarok útvonalában…
Írásos forrásművekről:
http://www.arpad.btk.mta.hu/86-konferencia-eloadasai/84-az-ostorteneti-konferencia-eloadasai-tortenelem-irott-forrasok.html
meg a konferencia többi előadása is érdekes lehet, és leírva is van, nem csak videó… 🙂
A Victoris krónikát idő közben sikerült megfejtenem: „Victoris Tonnennensis episcopi chronica (447-567), amely 515-re keltezve beszámol egy Kis-Ázsiába törő ugni nevű népről” (több linket nem tehetek be, google megtalálja az idézet forrását)
Szóval se a krónika neve se a nép neve nem helyesen szerepel Kiszelynél.
Jani 209.
Továbbra is fenntartom, hogy „alternatív” elképzelések eleve nehezen jelenhetnek, mert se tudományosan, se hétköznapi szintem ritkán talál követőkre, csak a „renitensek” avagy más megfogalmazásban revizionálók körében.
És akkor már is eljutottunk a lényeghez, hogy a mai tekintélyelvű társadalom kialakult békéjéhez, bizonyos csoportok elvárt motívációjához korrelál a hagyományos történetírás, amibe anarchista módon sem lehet és illik közelíteni.
Épp ezért a reviziónáló törekvéseknek eleve el kell bukniuk.
Másrészt aki hangot ad a regnáló hatalom által preferálttól eltérő véleményének, se megjelenési felületet, se elismerést soha nem kaphat., csak üldöztetést, gáncsoskodást, kigúnyolást és bőséges igaztalan cáfolatot.
Hül.ékhez, társadalmi kiközösítettekhez meg ki szeretne tartozni?
Másrészt szerintem nem szerencsés a nemzettudatot tisztán a társadalmi konfliktusok talaján „nemzettudattalanul” tudományosan pellengérre állítani. Igaz? De hát ma ez van.
Observer belinkelésére azt az Uralon túli térképet már eleve nem illett volna ideközölni, hiszen -talán – már többek egyöntetű logikus véleménye, hogy a technikai-kultúrális ugrás, népesség kirajzás nem történhetett a tundra felől, hanem pont fordítva, a mediterránium felől a tundra felé történhetett meg.
Ha ezt figyelembe vesszük , akkor nem az elvándoroltak és módosult kisebbség nyelvét kellene a nyelvcsalád tövének venni, hanem inkább, ahonnan jöhettek és vélhetően több, mint 5,5 millióan.
Erre is gondoltam, Kis Dénesről valakinek lesz referálni valója, de hát ha nem, hát nem.
Jani, azt a szöveget, amire azt írtad, hogy valamikor 18..-as évben találták meg, az jó, ha a hitelességet támasztottad meg, de az érdekelt volna, hogy a sok finnugor nyelvészkedő mit ért meg belőle. Mert a nyelveket mai formájukban hasonlítva elemezgetni, mikor a 800 évvel ezelőttire rá sem ismerünk ; hát, elég merész.
De hát ugye a szlávoktól vettük át a lóval kapcsolatos szavainkat is, igaz Európa szerte azt vallották, hogy „a magyarok lovon jöttek a világra” , csak szavaik nem voltak rá.
Ne tudd meg, mit kaptam, amikor egy nyelvtanárnak mertem ellentmondani ebben.
A korai magyarság történetével meg alapjaiban időrendi probléma lehet, ha a történések időtényezőivel is bajaink vannak, erre példa az óriási nyitott témakör; „a kitalált középkor” azaz, egyes „alternatív” kutatók váltig állítják, hogy több, mint száz évet toldottak be Európa középkori hiányzó történelmi időszakába.
Én ennek a témakörnek a helyességét nem tudom kontrollálni – vannak akik egész életüket szánták rá (de nem az akadémikusok) – de amennyiben igaz, akkor az ennyi év sem annyi .
És pont a hun-avar-korai magyar időszakra vonatkozó időtávban.
http://maghreb.blog.hu/
A sok bizonyításhoz még az idézett antropogenetikus előadása, amelyben tudományos kutatói mivoltában sem kapott állami-intézményi támogatást a Kaszpi vidéki és túli kutatásaihoz (ugye miért is a hivatalos verzió cáfolatkutatásához), helyi mintavételezéssel igen érdekes genetikai kapcsolatot állapított meg…..
Többek közt tőle hallottam, hogy a 900-1000 körüli magyar sírokban őseink maradványait 60%-nan „skalpolva-vékonyított koponyacsontot lepattintva” ásták ki, amit a mai orvostudomány sem tudna oly módon és elhalálozási százalék nélkül reprodukálni. És „vadászó, halászó” őseinknek még steril műtőjük, se felszerelésük sem lehetett hozzá. Vagy ………?
De a legfontosabb kérdés a hogyan mellett, a miért.
De hát az ilyen apróságok egyáltalán nem ütik meg a többi hivatalos tudományosok mai ingerküszöbét, sőt igyekeznek is mélyen elsüllyeszteni, elhallgatni.
216: Jó állandóan összevissza beszélni?
Ha van új adat, akkor – mint amikről Türk beszámolt – akkor változhat a tudományosan elfogadott álláspont is. De pl a magyar nyelv uráli nyelvcsaládba tartozása speciel nem cáfolódott meg továbbra se a régészeti leletek által, sőt eléggé pontosan azon a területen vannak a leletek, amit a nyelvészek elméletei alapján feltételeztek őshazának. (Ami messze nem a tundra.)
A népesség relatív túlszaporodása bárhol megtörténhet, pl Írország se mediterrán vidék, de Amerikában elég sokaknak vannak ír felmenői, mert egy időszakban jelentős népességkibocsátó volt. Vagy a római kor végén a germán népek is elég nagy terjeszkedésbe kezdtek északi irányból a mediterráneum felé, a vandálok Afrikába is áttelepültek.
A mongolok is képesek voltak a Bajkál tó vidékéről indulva minden korábbinál nagyobb birodalmat létrehozni, pedig az a környék se a forróságáról híres… (nagyjából hasonló szélességi fokokon van, mint „Magna Hungaria”)
Kis Dénes műveit nem ismerem, talán ha nem egy névre, hanem valami megállapítására várnál reakciót, akkor többet kapnál… Mellesleg finn nyelven már Hunfalvy Pál is megtanult, még ha nem is volt műfordító. Mellesleg a műfordító nem feltétlen nyelvész is egyben.
„De hát ugye a szlávoktól vettük át a lóval kapcsolatos szavainkat is”
ló – Örökség az ugor korból. ⊗ Vog. (T.) low, (P., Szo.) luw;; osztj. (V.) loγ, (O.) law: ’ló’
nyereg – Örökség az ugor korból. ⊗ Vog. (T.) näwrǟ, (AK., P.) naγər; osztj. (VK.) nöγər: : ’ülés, nyereg’
fék² – Örökség az ugor korból. ⊗ Vog. (D., R.) pex: ’egyszerű kantárszár, gyeplő’., behch ’kantár’; osztj. (V.) päk: ’kantárszár, gyeplő 〈rénszarvasé>; kantár <lóé〉’
http://nszt.nytud.hu/etimologia.html
"óriási nyitott témakör; “a kitalált középkor” azaz, egyes “alternatív” kutatók váltig állítják, hogy több, mint száz évet toldottak be Európa középkori hiányzó történelmi időszakába."
És jól kerestek a botránykönyveikkel, amik egymásnak is ellent mondanak. Felvetéseiket nagyjából rommá kritizálták, cáfolták már, de persze van aki ezeket nem hajlandó elolvasni, és nem értesül róla… lásd pl a Rubicon 2003/5-ös száma
Skalpolásos temetésről én még nem hallottam egyáltalán, nemhogy 60%-ról… Türk Attila se emleget ilyeneket, amikor a honfoglalókhoz köthető leletanyagról beszél.
De 900-1000 körül már rég nem is a “vadászó, halászó” időszakukat élték őseink, szóval ez a közbevetésed eleve hülyeség.
216. előforduló
„De hát ugye a szlávoktól vettük át a lóval kapcsolatos szavainkat is…”
Hát igen… A „tarsoly „szó is a német Tasche-ből jött át…
El tudom képzelni Tas vezért, amint az Alpok lábánál, meglát egy német parasztot:
– Hé komám, meg tudnád mondani hogy mi a neve ennek az izének, amit itt hordok az oldalamon már jó pár száz éve?
217.
Már kicsit bosszankodok, ezért írok csak neked.
Látom hiába írtam, neoliberális életmorálod és logikád mit sem változott -zik.
Már az a gyanu is felmerült bennem, hogy feladatod, avagy munkaköröd a magyartalan MTA álláspontjának népszerűsítése és védelme, mert bárkinek és bármiről is felvetett témakörére a hivatalost igyekszed nyomni.
A RUBICONból 2003/5;
Kristó Gyula: A „kitalált középkor” kitalálása végső konklúziója velősen idézve:
„Volt-e időhamisítás vagy nem? Nemcsak Illig kötetének elolvasása, de e szerény munka megírása után is csak annyit mondhatunk: hihetetlen!
Hihetetlen még akkor is, ha látnunk kell, hogy több érv szól az elkövetés megtörténte mellett, mint ellene. Hihetetlen, mert az idővel és a történelemmel kapcsolatos komfortérzetünket érinti – méghozzá meglehetősen kellemetlenül.”
Axióma szerintem:
1. A tudományos álláspont mindig csakis az aktuális hatalmi elvárásoknak alárendelten és érdekében változhat.
2. Egzisztenciális pályáját senki, bármilyen szintű érintett sem hajlandó kockáztatni. (Ez olyan, mint amelyik orvos esetleg tudja, hogy a protokoll nem kimondottan jó a betegének, de végrehajtja, mert ezzel biztosított az egzisztenciája. Aki pedig letér a pályáról, orvostársadalomban eretnekké, üldözötté válik, de legalább is nehezebb lesz a megélhetése.)
3. Az előző kettőből adódóan, nincs tere a revideálásnak; ergo csak olyan hozott anyagból lehet dolgozni, ami a korábbi szűrésen átment.
Írország ;
egy nagyon gyenge példa, mert az európai kelta nép és őskultúra a gyökere, másrészt nem véletlen a „Zöld sziget” elnevezés a Golf áramlat miatt. Szaporaságukat és hagyományuk tiszteletét Amerikában is megtartották, mint az egyik államalapítással egyidős nem beolvadó diaszpóra.
És honnan is kerültek oda a germánok; vizi gótok? Netán az árja faj? Fúj.
A mongol bla-bla.; lehet, hogy szilajok voltak, de minden egyes elszenvedett célba talált nyílvesszővel, sikeres döféssel egyre kevesebben. A pusztai szülés önmagában biztosan nem tarthatott lépést a harcias fogyással.
Hát igazán keveset tudunk a mongolokról, akik nem tatárok és nem kereitek, csak Temüdzsin hódításait ismerjük. Dr.Obrusánszky Borbála ott tanult, őt kell kérdezni.
De egy biztos, az uralma alatti 100 milliós birodalmi államszerkezet nagyon életerős volt. A katonák egyéb iránt, már nem kimondottan etnikai mongolok voltak. Eleve annyi háborúskodás során akkora lehetett az élőveszteség is,
mint ahogy elgondolkodtató Szántai L.: IV. Béla és a tatárjárás előadásában elhangzott is, hogy az állítólag „megsemmisített Magyar Királyság” után mégsem mentek tovább hódítani, a gazdag nyugatra, de Bolgárországból, Halicsból még hosszú évekig nem is húztak haza.
Ha nem ismerjük Kis D.-t, az baj, akkor nem tudunk kölcsönösen az elméletéről beszélni. (Nem nehéz rátalálni)
Pontosítok, nem skalpolás, hanem a felső koponyalemez szivacsállományán keresztüli tenyérnyi csontdarab lepattintása. A hajas bőrt vissza illesztették és -állítólag – ebbe a beavatkozásba senki sem halt bele.
De hogyan és miért?
Erre nincs egyelőre válasz, ezért nem is illeszthető a leletelméletbe.
Azért érdemes lenne utánajárni, hogy miért nem szerepel a „tudományos publikációkban”, hacsak nem axióma 1-2-3 miatt.
Oké.
A „vadászó, halászó” pejoratív jelző -azt hittem tetszik neked- tudtommal a nomád, legeltető életmódot jelöli és nem a földművelőt, de ha te mondod………. és bizonyítod, én elhiszem azt is, hogy a 900 körüli magyarok hátukon hozták magukkal termőföldjeiket és honosították meg a szlávoknak az egyiptomi típusú árasztásos földművelést.
218.
Ez alkalommal , épp pacsizz a tenyerembe!
97. Observer
„Különben nem attól lesz “jó” magyar valaki, ha folyamatosan a múlton picsog –”
Nem egészen.
De jó tudni, hogy ki hogyan viszonyul a múltunkhoz.
Aki folyamatosan hazudik a múúltunkról, az ugye valószínűleg nem jó barát.
Látod, máris van egy hasznos hozadéka a „múltbarévedésnek”…
Nagyon nem véletlen ez a „múltat végképp eltörölni” vágyás.
A fene tudja, de egy idő után érdekes, hogy a Habsburgok miért szőttek bele a koronázási palástba, miért cserélgették ki a zománcképeket a Szent Koronán, miért tiltottak be bizonyos hangszereket, miért tüntették el a legtöbb dokumentumot, miért indították a táltospereket, törölték el a Pálos rendet, robbantgattak vagy 100 évig a Pilisben…
Jó lenne tudni, hogy nekik mi volt olyan nagyon fontos ebben az eltörlési lázban?
A múlton történő picsogásból meg lehet tudni, hogy azok, akik ma barát vagy szövetséges képében vigyorognak ránk valójában kicsodák…
Nem véletlen, hogy a történelemírás mindig a győztes monopóliuma…
Nagyon nem jönnének ki jól, ha a vesztesek nézőpontja is felszínre törne…
előforduló
Azzal itt nem sok embert fogsz meggyőzni, ha az ellenérveket ellenpropagandának nyilvánítod, és bedobsz még 5 témát, melyeknek könyvtárnyi szakirodalma van. Most ne a hivatalos tudományt akard meggyőzni (ha már nálad axióma annak lehetetlensége), hanem az itteni olvasókat. Itt teret kaptál eddig is a nézeteidnek.
Egy példa, hogy miért nem tetszik a vitastílusod. Bedobod gúnyosan, hogy a hivatalos elmélet szerint a szlávoktól vettük át a lovas szavainkat. Erre Avatar veszi a fáradságot, és kinézi az etimológiai szótárból, hogy jó néhány közülük ugor származékként szerepel. Egy olyan vádat hoztál fel, amelyről nyilvánvaló lett, hogy nem igaz. Erre azt kéne írnod, hogy bocs, nem értek a nyelvészethez, csak átvettem egy közhiedelmet utánanézés nélkül, máskor jobban odafigyelek majd. Ehelyett összepacsizol Attilával (PV) a tarsoly szó német származtatása kapcsán.
222.
Hát igen, az építő kritika.
Ha már lehül.éztek, még ha az ugaritit is hozzákeverték, hát nyugodjak bele, hogy hü.ye vagyok, miközben a „partner” könnyedén cáfolható állításokkal próbál alázni.
Látom, még nem éreztél rá a Társadalmi Konflikusok ELTE-n támogatásból kiizzadt nemzeti érzések leamortizációjára és liberális céljára.
És senkit sem meggyőzni akarok, hanem, hogy gondolkozzanak.
A közhiedelem olyan magas szinten tartja magát (hivatalosként nézd meg az ópusztaszeri kiállítást, ha nekem nem hiszel), valamint nem idézhettem a nyelvtanárokkal vívott harcom, amiben érvként igen is a szlávoktól átvett lóval kapcsolatos szavaink náluk axióma. És gyanítom, hogy „nemzeti” oktatásunk, tanárképzésünk még e mentén zajlik.
De egyébként tényleg nem értek a nyelvészethez, mert se nem szakterületem, se érdeklődési köröm. Se az etimológiai szótárat nem lapozgattam.( Érdekes, hogy az MTA véleményét az etimológiai szótárral kerítjük be.)
Viszont tanulmányaim során minden kötelező nyelvi-irodalmi tananyagot osztályelsőként gyakoroltam és sajnos néha beszédbe elegyedtem a nyelv hivatalos és hivatásos művelőivel.
A magyarságtudatról pedig hadd idézzek egy embertől, akit még személyesen hallgattam anno ; Teller Edének hívták és lényegében köszönetet mondott a magyar nyelv ismeretének és hogy itt is tanulhatott, mert -állítása szerint- anélkül csak egy jó középiskolai szintű fizikatanár maradt volna. (Lehet egy udvariassági gesztus lett volna? Mindenki döntse el)
Persze előadásának tárgya az atomtechnológia békés célú felhsználása….
221: „Aki folyamatosan hazudik a múúltunkról, az ugye valószínűleg nem jó barát.”
Szerintem vagytok itt páran, akik túlspilázzák ezt a „hazudnak a múltunkról” témát.
Minél messzebb megyünk vissza a múltba, annál kevesebbet tudunk róla – gondolom, ezt te is elfogadod.
Régészeti leletek, régi források (krónikák) és etnikumok „összevezetése”, hogy az ‘tudományosan’ is megállja a helyét, piszokul nehéz dolog.
Nem ok nélkül van az, hogy a régészek (néhány jól beazonosítható nép és kultúra kivételével, pl. római) nem próbálják meg mindenáron egy adott „kultúra” kiásott emlékeit egy konkrét néphez (ismert népnévhez) kötni – van egy elméletük persze, majd rengeteg aprómunkával, elemzéssel próbálják azt igazolni. Aztán egy újabb lelet esetleg dugába dönti az egész elképzelést.
Konkrétan a magyarság eredetével, őstörténetével kapcsolatban sokkal elfogadhatóbb az én számomra, hogy egyszerűen még nincs elég infónk, sok kis apró lépés kell ahhoz, hogy egyre többet tudjunk. Az általam korábban belinkelt cikk kutatói is ezt az utat járják.
Emellett persze tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg emléket megsemmisített az egyház, valószínűleg a Habsburgok sem azon törték magukat, hogy a magyarság őstörténetéhez kapcsolódó emlékeket felkutassák és megőrizzék, de szándékos történelem-hamisításban nem hiszek – bizonyos ismeretanyagból levont helytelen következtetésekben viszont igen. Méghozzá mindkét oldal részéről (ami részben érthető – mindenki a saját szája íze szerint értelmezi a forrásokat.) Amit pl. ‘előforduló’ művelt ‘Avatar’-ral szemben, az szerintem totálisan kontrapoduktív volt, semmivel nem lettünk tőle okosabbak. /OK, nála ez hit kérdés, amivel ugye nem lehet vitatkozni. / (Jani leírta a véleményét, amivel én is egyetértek.)
Talán észrevettétek, hogy nem szálltam be a vitába. Ennek oka, hogy a téma nagyon cseppfolyós, messze áll ez a természettudományoktól. Valamit azért megjegyeznék. Totálisan felesleges véresen magyarkodni. A több mint ezer év alatt oly sokan olvadtak be, keveredtek az itt élőkkel, hogy a honfoglalók génjeiből, mi az itt élők, alig-alig hordozhatunk valamit. De ami számít. Aki itt születik és itt nő fel, azt egy életre „megfertőzi” a magyar kultúra, és ha tetszik nekik, ha nem, nem tud tőle megszabadulni még akkor se, ha akarna. Ezt főleg azoknak kellene megszívlelni, akik néhány éve v annak itt meg ott, és osztják az észt azoknak, akiknek nagyobb tapasztalata van.
–
Jut eszembe Teller Ede, aki a magyar televízióban elénekelte a „minden vízbe mártott test, kisagyalom”-ot, élete utolsó éveiben csak magyarul volt hajlandó beszélni. Ebből kifolyólag (vagy különben is) minden alkalmazottját innen vitte ki magához. – Magamról annyit, hogy fiatalabb koromban kerestem az alkalmat, hogy angolul beszéljek, manapság elbújok előle.
Tényleg nincs időm hosszan reagálni, így most rövid leszek, és hivatkozni se fogok…
218: Én nem tudok elképzelni többezer éves Tas vezért.
Azt viszont el tudom képzelni, hogy Tas nem is tarsolynak hívta amit hordott, hanem valami másnak, ami szó nem feltétlen maradt fenn. A díszes tarsolyok ugyanis elég ritka leletek, nem mindenkinek volt, és az Árpád házi királyok korában szépen ki is mennek a divatból.
Az „imlet” szót se használjuk ma már, helyette szoptatnak a nők, pedig azt biztos mindig is csinálták… Ha középkori papírokon nem maradt volna fenn, akkor azt se tudnánk, hogy volt ilyen szó. Pedig a szorosan kapcsolódó „emlő” szó megmaradt…
219: „skalpolás” ha egyből azt írod, hogy trepanáció, akkor megértettem volna 🙂
Az valóban elterjedt volt a honfoglaló magyarok körében, de 60% helyett a leletek 12,5%-án találtak ilyet, legtöbbször jelképes tepanációt, amikor „csak” belevésnek egy „gödröt” a koponyacsontba, de nem lyukasztják át. Emellett voltak sebészi trepanációk, amikor valóban lyuk is lett, aminek mérete változó volt, valószínűleg fejsérülések gyógyítására használták. Vannak olyan leletek is, amelyeken nincs csontszél gyógyulásnak nyoma, azaz nem minden esetben élték túl a beavatkozást, különösen nagy lyukaknál… Tudományos publikációkban is le van írva a dolog.
„A “vadászó, halászó” pejoratív jelző -azt hittem tetszik neked- tudtommal a nomád, legeltető életmódot jelöli és nem a földművelőt, de ha te mondod…”
Akkor rosszul tudod. A nomád az állattartó és azért tartja az állatot, hogy ne kelljen vadászatból fenntartani magát.
221: „Aki folyamatosan hazudik a múúltunkról, az ugye valószínűleg nem jó barát.”
Aki folyamatosan hazudik arról, hogy mások (Treffort, Glatz) mit mondtak, írtak azt viszont kebledre öleled, ha neked tetszőt hazudik…
De várj, az nem a múltunk része, hogy Treffort mit mondott, vagy mit sem? Akkor aki Treffortról hazudik, az a múltunkról hazudik, így önellentmondásos a viselkedésed.
224. Observer
„Szerintem vagytok itt páran, akik túlspilázzák ezt a “hazudnak a múltunkról” témát.”
Lehet.
De aki kicsit is érdeklődik, az nem tudja nem észrevenni, hogy „szétszerkesztették” a magyar szavakat, amik közös gyökkel rendelkeznek több különböző eredetre, meg hogy évekig rejtegették a múzeumok raktáraiban a honfoglaláskori mellkereszteket, mert nem illett bele a pogány honfoglaló magyar elképzelésbe…
Ja igen… A „honfoglalást” is az osztrákoktól kaptuk, mert a magyar hagyományban főképp visszatérés, hazatérésként emlegetik. A pozsonyi csatát is elsumákolták… Azzal együtt, hogy a Széchenyi alapította Tudományos Akadémián már 5 év múlva nem lehetett magyarul beszélni.
És a mai napig meg lehet figyelni a kemény ellenállást a „magyarkodással” szemben.
Én azért úgy gondolom, hogy igenis van egy erős áramlat, ami a magyar történelmet egy politikailag meghatározott keretbe igyekszik begyömöszölni, és igyekszik elgáncsolni minden alternatív véleményt vagy kutatást.
226. Avatar
Glatz valóban leírta a „görbelábú gyilkosokat” amit azért kicsit árnyalt a második kiadásban… Ez nem kérdés.
A Treffort idézet valóban necces, de hát a „körülmények” tökéletesen alátámasztják.
Nyilván, mikor kezdet ciki lenni a finnugor elmélet, gondos kezek eltüntették a nyomokat… Végülis iskolát is neveztek el róla.
Az aranybullából is 7 példány készült… Mégsincs meg egy se, pedig kettő Rómába került… Ott meg nem volt se tűzvész, se török támadás… Még sincs meg… Véletlen?
227: ” igenis van egy erős áramlat, ami a magyar történelmet egy politikailag meghatározott keretbe igyekszik begyömöszölni”
Mert Soros… 🙂
De most komolyan, ki, miért, milyen haszon reményében?
Ezt a mai magyar társadalmat jobban szétbarmolni, mint ahogy most van, már semmivel sem lehetne…
A magyar történelem az emberek 70%-át egyáltalán nem érdekli, szerinted az ő világfelfogásukban számít az, hogy a honfoglalók hordtak-e keresztet, vagy sem?
/Amúgy, ha hordtak is, egyáltalán nem biztos, hogy azért, mert keresztények voltak. Vagy ha azok voltak, ez milyen arányt képviselt az akkori népességben? Mert nem volt tömeges sírmelléklet a kereszt, az biztos… Szóval 10-15 esetből (ennyit találtam a neten hirtelen) ne akarjunk már általános érvényű megállapításokat tenni./
229. Observer
„De most komolyan, ki, miért, milyen haszon reményében?”
Könyörgöm ! A történelem folyamán háborúk indultak azért, hogy ki jogosult egy-egy földdarabra… Még a mai napig is fontos…
Ez mindennek az alapja, erre vezethető vissza a legtöbb hazudozás, de ocsmányságok elkenése, eltüntetése is fontos lehet.
Ha világossá válik, hogy a magarok többezer éve őshonosak a Kárpát medencében, sokan labilisnak éreznék katedrájukat… És sok vita újulhat ki…
Hidd el, komoly érdekek húzódnak amellett, hogy a fedőt rajta tartsák a dolgon.
230 Attila (PV)
A háborúk során a legkevésbé vették figyelembe az etnikai hátteret.
Soha egyetlen győztest sem hatott meg, hogy az elfoglalt területen milyen nemzetiségű, vagy származású a lakosság. Azt mindig felülírták a politikai, katonai, gazdasági szempontok, ürügyet meg mindig lehet kreálni.
227: „A pozsonyi csatát is elsumákolták… ”
Arra gondolsz, amit a magyar krónikák fel se jegyeztek, hanem a nyugati évkönyvekben volt csak megemlítve, majd a bajor Johannes Aventinus írt róla hosszabban a Bajor Krónikában?
„Glatz valóban leírta a “görbelábú gyilkosokat” amit azért kicsit árnyalt a második kiadásban… Ez nem kérdés.”
Ez nem kérdés, hanem állítás, annak is hamis.
Fentebb adtam egy forrást, ők elővették a nevezett első kiadást és leírták mi van benne. Te is megteheted, esetleg le is fotózhatod a „görbe lábú” idézete, ha megtalálod, és akkor majd elhiszem neked, de amíg csak Bakayra meg a jobber mesetöri oldalakra hivatkozol, addig nem.
„Nyilván, mikor kezdet ciki lenni a finnugor elmélet, gondos kezek eltüntették a nyomokat…”
Nyilván ez egy újabb hazugság, hogy védj egy másikat.
http://toriblog.blog.hu/2010/12/07/hamis_e_a_nemzetveszto_trefort_idezet
„Mégsincs meg egy se, pedig kettő Rómába került… Ott meg nem volt se tűzvész, se török támadás…”
Azért Róma is megélt ezt-azt a XIII. század óta… Egy időre mintha át is költöztek volna Avignonba a pápák, hallottál már erről?
Egyébként az Aranybullához Rómának nem sok köze volt, nem egyházi dokumentum… Viszont a hittérítessel kapcsolatos Julianus jelentést és Jeretyán levelet megőrizték. Vajon azokat miért nem semmisítette meg az általad elképzelt összeesküvés?
230 „A történelem folyamán háborúk indultak azért, hogy ki jogosult egy-egy földdarabra…”
Akkor a csodaszarvas sztorit is biztos csak azért találták ki, hogy jogot formálhassunk a Krímre… Basszus, hogy nem éltünk vele, pedig lehet, hogy a krímiek megszavazták volna, hogy hozzánk csatlakozzanak Oroszország helyett…
A sumer-magyar rokonság hirdetői pedig nyilván Irakot kívánják birtokba venni.
Az olaszok pedig máig rendszeresen hivatkoznak rá, hogy Pannónia ősi jussuk nekik.
„Ha világossá válik, hogy a magarok többezer éve őshonosak a Kárpát medencében”
Ne szerénykedj! Több tízezer! Lehet hogy már a neandervölgyiek is magyarok voltak… Sőt talán már a vértesszőlősi Rudi is!
224. Observer
„Szerintem vagytok itt páran, akik túlspilázzák ezt a hazudnak a múltunkról témát.”
Ez azért van, mert vannak itt olyanok, akiket érdekelne a népünk gyökerei, de itt senkitől sem olvastam, hogy kötelező ezt számodra is kötelező lenne. Nem érdekel, nem érdekel. Ez a te magánügyed. Lehetne az, hogy te sem zavartatod magad azon, hogy mást viszont érdekel? Nem gondolom, hogy bárki is igényelte, hogy feltétlenül kapcsolódj be a vitába, annak ellenére, hogy nem ismered azokat a tudósokat és kutatókat, akik az életüket áldozták arra, hogy megismerjék és megismertessék a valódi történelmünket.
Ilyen volt például Szentkatolnai Bálint Gábor, aki 30 nyelvet tanult meg. Az általa összegyűjtötte magyar rovásírás emlékekből Hunsdorfer tábortüzet csinált.
Arany János ezt írta Szentkatolnairól:
„Igazi vasfejű székely a Bálint
Nem arra megy, amerre Hunfalvy int.”
Kőrösi Csoma szellemi örökösének, a nagy világutazónak a bűne az volt, hogy tanulmányai és kutatásai alapján nem fogadta el a magyarul alig tudó Budenz és Hunfalvy kitalálta finnugor elméletet.
„A külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis azokat a tudósokat fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát. ” – Ezt Trefort Ágoston mondta 1877-ben.
Ő csak tudta, hogy mit beszél? Ő volt a kultuszminiszter akkoriban. Akkor talán 140 évvel később nekünk sem kellene lehazudni, hogy ezt a finnugor nyelvrokonságot direkt nekünk találták ki.
Légyszíves ne zavartasd magad Observer azért, mert olyanról is beszélnek itt, ami téged egy cseppet sem érdekel, vagy ha mindenképpen bele szeretnél kapcsolódni, akkor szerezz ismereteket Kőrösi Csomáról, Torma Zsófiáról, Kiszely Istvánról, Bobula Idáról, Varga Zsigmondról, vagy Vörös Győző egyiptológusról. Utóbbiról érdemes tudni hogy miért is akadt ki az MTA, amikor nyilvánosságra hozta azt a pankrátor képet, amelyet egy sziklasírban készített Egyiptomban. Mondjuk olvasd el a „Vörös vihar Théba felett” című cikket. Kicsit talán megérted majd miért is neheztelnek az MTA-ra azok, akiket érdekelne a valóság is, nem csak a mese.
233 – Kyra:
Neked az nem elég, hogy átlépve a poszt topikját nagyokat lovagolsz kedves faparipádon. Bedobsz egy hihetetlen bóvlit, ami szerint Izraelben a középiskolások magyarul tanulnak, de rákérdezésre nem tudsz megnevezni egyetlen egy ilyen iskolát, hogy le lehessen ellenőrizni, és persze eszed ágában sincs elnézést kérni. Ezekhez még hozzáveszed (a hátam mögött), hogy Observer szerezzen ismereteket azzal kapcsolatban, ami sejtésem szerint egy másik szélsőjobbos handabanda. Lehet, hogy el akarsz tőlünk búcsúzni?
Avatar 232.
Nem haragszom én, csak valahogy közelítsünk, azon a megingathatatlan állásponton. Elismerem, hogy eltúloztam a „vadász…” nomád életmódot, mert „megtetszett, amikor azt ” tudományosból” olvastam-átvettem.
A helytelen skalpolás megnevezés helyett nem akartam trepanációt sem írni, mert az előadó archeológus kimondottan a fejtető koponyalemeze két kemény külső-belső csontfelület közötti szivacsos csontállományon keresztül történő tenyérnyi csontdarab lepattintásról beszélt.
Ezt se a koponyalékeléssel, se egy „befúrással” nem lehet összetéveszteni. A 60%-ot nem tudom mire értette, ő az előadásában általánosan fogalmazta meg, de ez jelenthette az általa is vezetett ásatásokat?
Az anyagról nem hiszem, hogy nyilvános publikációt, interneten találni valami érdemi információt nem lehet.
Szóval marad a megválaszolatlan hogyan és miért. Van ötleted?
Azt viszont – ha szabad- megkérdezném, hogy mit akartál bizonyítani a Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont belinkelésében és mi a véleményed az ott közöltekben? Mert rossz szokásom, hogy a teljes honlapot megnézem, nem csak a „cikket”.
*************************
„a magyarság eredetével, őstörténetével kapcsolatban sokkal elfogadhatóbb az én számomra, hogy egyszerűen még nincs elég infónk”
ez már szimpatikusabban hangzik szerintem a nemzeti érzelemnek is, mintsem a magyarosság elleni támadást erőltetők ármánykodásaival foglalkozni.
Azért az érdekes, hogy az idegen népek többségénél örömmel bátorítva fogadják akár az igaztalan állításokat nemzeti történetük talaján;
míg itthon mindenáron a nemzetazonosság, nemzettörténelem mindenfajta törekvésében csak gáncsoskodással, cáfolattal, alapos bizonyítási eljárás után is csak lagymatag elfogadással, vagy elhallgatással találkozunk itthon.
Azt hiszem mindenkinek van tapasztalása; nem szükséges az országszomszédainkra hivatkozni e témakörben; pl. amikor az osztrákok és szlovákok egymásnak estek Liszt Ferenc kizárólagos tulajdonlásáért. Azon sincs mit meglepődni, hogy Mathias egy román király. I. Stefán meg szlovák király volt. Nem állítom, hogy a magyar hivatalos szerveknek ugrania kellett volna ebben az esetben, csak az a baj, hogy máskor sem ugranak.
„A magyar történelem az emberek 70%-át egyáltalán nem érdekli” biztos vagy ebben az állításodban?
Mert ha netalán igazad van, akkor itt óriási baj van a magyar nemzettel, nemzettudattal és tényleg értelmetlen bárkinek is a szívére hatni, mert az ni………..
De mindettől függetlenül bízzunk a 30%, vagy többen.
233: „ne zavartasd magad Observer”
Különösebben engem nem zavar, hogy ki miben hisz, vagy nem hisz. Mert sajnos, amit itt előadtatok, az semmi más, mint hit. Légből kapott „tényeket” szajkóztok, aztán ha valaki megcáfolja (pl. Avatar jeleskedett ebben), akkor elegánsan továbbléptek egy újabb légből kapott, nem igazolható állításra.
Hajrá, csak így tovább. Jól elvagytok egymás között, tényleg nem kellenek ide mások… 😉
235: „biztos vagy ebben az állításodban?” Ez egy óvatos becslés volt. Egyetemisták között ez a szám 90%. Nem ismerik a történelmet (se a hivatalost, se az alternatívot), és nem is érdekli őket. Annál sokkal racionálisabb a gondolkodásuk – két perc alatt eldöntik, hogy mi a hasznos a számukra és mi nem, és ami nem, azt egyből ejtik. Mit gondolsz, miért a fiatalok vannak most az utcán? Nem az őstörténet érdekli őket, hanem az EU kínálta lehetőségek.
Na jó, én feladom.
Közvetlen az után a posztom után, ahol a Treffort idézet cáfolatának részletes bemutatását belinkeltem jön Kyra és Treffortozik egyet…
Aztán meg pankrátornak nevezi a pantokrátort, ami számomra egyértelművé teszi, mennyire szakértője a témának, és mennyire képes megkülönböztetni a mesét a valóságtól…
A “Vörös vihar Théba felett” meg egy akkora katyvasz, amit ritkán lát az ember. De ennek a részletezésére már tényleg nincs energiám.
237: „Na jó, én feladom.” Legfőbb ideje volt. 😀
Nem kell minden kesztyűt felvenni, csak az arra érdemesekét… 😉
Hát megy itt ezerrel mindenféle liberális „igazsággyártás”.
Elismerve, hogy a nyelvészkedés nem az asztalom, beleolvastam Trefort Ágoston önéletrajzába, amit beszédesen „Fordította: Barsi János”. Ugye érthető.
Ez a jóember, azon kívül, hogy vallon gyökerei a Németalföldre nyúlnak, a vegyes etnikai összetételű és „multikultúrális” Kárpátaljai területhez közeli Homonnán gyerekeskedett 1817-töl.
Már eleve elgondolkodtató megközelítés, hogy ki is szokott részletező, kisregényes önéletrajzot készíteni önmagáról .
Ez a jóember – való igaz – nagyon jó képzést kapott és több Nyugat-európai nyelvet is elsajátított, már fiatalon; és belekerült a hatalmasok politikai játékterének vonzásába.
Ami szembeötlő, hogy az 1948-as forradalmi hévvel, márciusi ifjakkal annyira nem tudott azonosulni, hogy a centristák meggyengülése után 1948 október 9-én családostól lelépett az országból, először Bécsbe, majd Münchenbe.
Majd az 1849-i „Magyar Szabadságharc” élet-halál évét mély honfiúi együttérzése jeleként svájci-francia-belga-holland-német körutazással töltötte őnagysága és a távolból szomorkodott magyarországi javainak pusztulásán.
Majd 1850 szeptemberében visszatért Pestre, saját szavaival:
„két évnyi számkivetés után újra itthon vagyunk a hazában” -ugye érthető a számkivetés-
és folytatta itthon a már megkezdett karrierépítését.
Szóval a visszatért és stabilizálódott Habsburg uralom jelentette számára a hazaszeretet és a munkássága talaját.
Hát ennyit az ő magyarságáról Magyar Nemzethez fűződő viszonyáról.
Azt hiszem nekem ennyi elég is ebből az önéletrajzból, mert hát egy igazi magyar nemzeti érzelmű „hontársam” már csak így érez és viselkedik helyesen -egyesek szerint-.
De kérem meg lehet próbálni cáfolni nemes honfiúnk önéletrajzát is annak, aki elég vért érez a pucájában.
Ugye Avatar és szimpatizánsai?
239: Persze, szar ember volt eleve.
Nyilván azért tették meg államtitkárnak is a Batthyány kormányban 1_8_48-ban.
„folytatta itthon a már megkezdett karrierépítését”
A wiki szerint: „1850 szeptemberében tértek haza. Békés megyében, elzárkózva élt, majd az 50-es évek végén bekapcsolódott a megyei közügyekbe.”
Micsoda karrierista nyomulás!
(Ez időszakban írta önéletrajzi feljegyzéseit is – anyanyelvén, németül – fia számára. Az 1860-as évektől családtagjaihoz írt levelei is magyar nyelvűek. Látszik, hogy egy igazi köpönyegforgató!)
Persze ha nem ment volna külföldre, akkor se tartanád hazafinak, hisz a 1849. április 14-es debreceni Habsburg-trónfosztó országgyűlés egyik jegyzője (Hunfalvy Pál) is Habsburg ügynök volt szerinted…
Hmmm… Kit nem próbáltál még besározni? Regulyról valami?
Vagy mesélj magadról, mennyivel többet tettél le Te a nemzet asztalára?
240.
Először sajnos elírtam az évszámot, helyesen 1848 , hát öregszem….
Tudtam, nem hagyod ki…….
Nem kell a rizsa és mellébeszélés!
Ennyi szakértés után csak elvártam, hogy nem a wikiből meríted tudományosságodat.
Feketén fehéren leírta önéletrajzában – a gyengébbek kedvéért még egyszer, akiknek szöveg értési nehézségei adódnak:
“két évnyi számkivetés után újra itthon vagyunk a hazában”
igazi hazafihoz méltó módon 1848 október 09-én elporzott Magyarországról
(az igazi forradalmi harcok csak decemberben kezdődtek meg és aki semmi „rosszat” nem tett, se a szabadságharcosoktól, se a császáriaktól akkor sem volt oka tartania. Érdekes, hogy a kormányfője gróf Batthyány Lajos nem érezte szükségességét az országból elmenekülni, ő „belehalt” később)
szaladt a császára után, hova máshova, mint Bécsbe, de mivel ott is császárellenessé (Metternichellenessé) vált a hangulat továbbállt utána Linzbe, majd Münchenbe.
Majd miután a „magyar szempontból és törvény szerint legitimitással nem bíró 1867-ig” ifjú Habsburg megszilárdította a hatalmát, visszamerészkedett Magyar Honba 1850 szeptemberében.
Persze, hogy szarul mehettek a dolgai és nem dobbanhatott egyből a hatalomba, mert a helyiek semmilyen szinten nem támogatták politikai ambícióit. („hazaárulóknál” általában ez egy természetes reakció a helyi lakosság részéről)
Nekifogott nemesi vérű felesége révén uradalmaik rendberakásához.
Aztán, mivel helyileg „lefőtt a kávé” Békésben neki, lelépett Sopronba, ahol újra kezdte építeni politikai karrierjét.
Ennyi csak így röviden életrajzából csemegézve, némi logikai következtetéssel magyarázólag.
Ez egy igazi magyar hazafi története ugye?
Nem a Batthyányiaké. Hanem az övé.
„Az 1860-as évektől családtagjaihoz írt levelei is magyar nyelvűek” , csak a fiainak írta meg önéletrajzát németül.
Hát ez így teljesen logikus.
Még véletlenül sem az játszott be magyarosodó levelezésébe, hogy politikai karrierjét készítette elő.
De gondolom egyazon honfiúi érzések dagasztják a kebledet, ezért ezen nincs is megbotránkoznivaló.
A sár ráragad arra, aki olyan utakra téved, de ezért van sárkeféd.
És ismét a farizeusi kérdés.
Hát azt biztosan nem, hogy minden nemzetellenes törekvést propagálok, míg az egyszerűbbek nemzeti kezdeményezéseibe belerúgok.
Apropó; hogy állasz a Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont lejárató propagandájával?
241: „Ennyi szakértés után csak elvártam, hogy nem a wikiből meríted tudományosságodat.”
Az én fejem se káptalan (tehát kápos). Treffort életrajzával eddig nem foglalkoztam.
Ellentétben az ide minden f@szságot behányókkal én utánanézek a dolgoknak, ami viszont rengeteg időmet vitte el, de részemről lezártam a dolgot.
48-49-ben elég sokan voltak még rajta kívül is, akik nem vettek részt a fegyveres harcokban. Batthyány (i nélkül) speciel képzett katona volt, Trefort meg nem. Széchenyi is lelépett 48 szeptemberében (Döblingbe, Bécs mellé), Eötvös József is (Bécs, majd München), szar hazaárulók, nyilván.
Deák ugyan nem emigrált, de decemberben elhúzott a kehidai birtokára, nem vett részt a harcokban.
De tök mindegy, valamibe úgyis belekötsz, hozzáköltöd a magad koncepcióját az életrajzi adataihoz, vagy hazudsz Trefortról megint valamit.
„Apropó; hogy állasz a Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont lejárató propagandájával?”
Sehogy. Az oldalt csak azért linkeltem, mert ott le van írva, hogy Glatz könyvében valójában mi áll:
>>A Magyarok krónikája 8. oldalán ezt írja: „De – hasonlóan a többi félnomád néphez – a föld magántulajdonának fogalmát nem ismerik. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek, anyák megölése is természetes velejárója a harcnak. Mint bátor és kegyetlen harcosok jelennek meg a Kárpát-medencében a 9. század végén.” (Glatz, 1996, 8)<<
Persze ezen is be lehet sértődni, de a Szeszák és mások által terjesztett eltorzított változat sokkal alkalmasabb a hőbörgés felkeltésére. Kár, hogy ebben a formában az nettó hazugság, és prímán igazolja, hogy kritikátlanul átvesznek bármit, ami a koncepciójukba illik, nem ellenőrzik, hogy igaz-e. (Pedig talán egy ügyész tudhatná, hogy igazolni nem hamis bizonyítékokkal kell…)
Úgy tűnik, hogy ebben kérdésben éppen te nyomtad a hamis Glatz-lejárató propagandát, nem a Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont.
Újabb tématerelést ne dobj be kérlek!
Tibor’bá.
Ez most korlátozás, vagy műszaki hiba?
241.
Nem akarok újabb témát és hazudni sem szokásom, (esetleg mellélőni, de ami ott áll feketén-fehéren……és értelmezem, amit tudományosan nem szokás..;
Batthyányt sem azért lőtték le éppen , mert képzett katona volt….Széchenyi meg azért állt félre, mert sértődött, elbukott a politikája és az általa elutasított Kossuth lett a befutó, stb……)
de saját véleményem, pl.
a centralista Széchenyivel kapcsolatban is ez:
Lehet a jó szándék és vére iránti hazaszeretetét nem megkérdőjelezve;
felnőtt létére magyarórákat is vett és a Lovi, a Tőke, az Akadémia, a Híd stb. biztosan akkor jó ötletnek tűnt.
Most kibicként könnyű nekem , visszatekintve szomorúan konstatálom, hogy pl. a vízrajzi szabályozás történelmünknek nem vált javára így ,
hiszen az átgondolatlan kivitelezés miatt 1879-ben elmosatták a Tiszával Szegedet és környékét.
Akkortájt a korabeli „Magyarország” 11% -át borította szabad vízfelület, a mai 2%-al szemben (ha jól emlékszem az adatra)
Talán ennek az óriási párolgó vízfelületnek a hiánya (itt a magas víztartalommal bíró vegetációra is gondolva) valamint a talajvízszint és szerkezeti megoszlásának változása is okozhatja manapságra ezt az országos klíma és csapadékmenyiség változást, termőföld romlást.
A Tisza, mint széles -ingoványos terület természetes védmű , jó szolgálatot tehetett volna az II. és I világháború végén,
hiszen az 1849-es szabadságharcban is a temesi ütközetre már több császári katona feküdt a tábori kórházban lebetegedve, mint amennyi hadra fogható maradt. (Még két hónap kitartás az alföldi árterületen és nem lett volna épkézláb csatázó császári katona és talán másképp alakulhatott volna a történelem). A magyar legények jobban hozzáedződtek a hazai klímához.
Azzal, hogy az ártér visszaszorításával és lecsapolásával hosszabb távon nem volt fenntartható a magasabb terméshozam és mai szóval diverzifikáció helyett a monokultúra felé tolták el a vegetációt. Pedig mennyire változatos hal, fa-növényfauna, állatfajok stb. élettere volt és természetes búvóhely, ahova menekült a nép török, labanc…… elől.
Ahhoz viszont elég gazdasági súlya volt, hogy egy belső népvándorlást indítson el a belterület felé, a szélek felől, ezzel is megváltoztatva a népsűrűségi és nemzetiségi területi összetételt.
Pl. az 1867-es Kiegyezés sem biztos, hogy jó döntés lehetett -így visszatekintve- hiszen minden előnyével egyetemben végérvényesen összekapcsolódott a Habsburg házzal és német függéssel a magyarság sorsa, aminek levét később 1918-ban, – ból következően 1945-ben is iszonyúan megittuk.
Ráadásul a helyzetet akkoriban reálisan felmérve is inkább sokakat önös érdeke, mintsem nemzeti tudata vezérelte.
Ez kizárólagosan a saját véleményem volt és nem másoktól idézve….
így utólagosan visszanézve -szerintem- sajnos sokak munkássága nem válhatott és válik jelenleg sem népünk hasznára.
(Gondolom döbrögink sem negatív árnyékhősként kerül be a jövő történelem lapjaiba, hanem Brüsszel elleni vitézlő nemzeti ” szabadságharcosként” és 100 év múlva az olvasó nem fogja megtudni, hogy népe többsége miért és mennyire „utálta” már a 3. regnálását.
Aki ezzel vitatkozna, gondolkozzon el a napi híren, miszerint Csányi Sándor tavaly 60 milliárddal tudta csak növelni nem kicsi vagyonát, míg a dolgos és” okos” nemzeth gázszerelője, vikike jó barátja 100 milliárddal tolta meg a korábbi 20 milliárdos vagyonkáját .
Csak 1. év alatt.
http://hvg.hu/gazdasag/20170427_meszaros_lorinc_vagyon_100_leggazdagabb#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg
Ezt Attila figyelmébe is kiemelten ajánlottam.
Szóval nem kukacoskodom, mintsem elgondolkozom a történéseken, még egyszer könnyű visszatekintve kielemezni és másképp vélekedni.
A Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont -tól
idézetthez az egész oldalt érdemes megnézni, mert akkor az ott írtak hitelessége teljesen bukik. Válaszodra számítottam, mert hát a gyors kereső…. (Szeszák pedig sokkal alaposabb és tisztességes.)
Ugyanis tipikus liberális lejáratás az egész honlap,
-szerintem- a liberális boszorkánykonyha lényege ekképp:
Beszédes a cím; válassz hozzá területet.
De ne szociológiait, ne társadalmit, ne jövedelmi-vagyoni feszültségből adódót, ne politikai ellentétet, ne nemzetiségit, …..
hanem vizsgáld a nemzeti identitás tudatot.
Elvégre csak ez lehet a magyar társadalom legnagyobb jelenlegi és volt konfliktusproblémája.
Szedj össze „elfogult”professzorokat, doktoranduszokat több elismert tudományegyetemről.
Gyűjts be hozzá nemzetközi szakirodalmat.
Tervezd meg és állíts fel koncepciót.
Fogjál az utcáról, lehetőleg nem felsőfokú, szakirányú végzettségű, magas intelligenciájú riportalanyokat, hanem túlfűtött magyar nemzeti érzelmű péket, 2 gyerekes anyukát, volt katonát…azaz egyszerű embereket. Ezt jelenti a reprezentatív mintavétel?
Előre megtervezett, váratlan kérdésekkel hozd zavarba őket.
Nyers, egyszerű megfogalmazású válaszuk mellé illeszd a saját, utólag alaposan átrágott, megfogalmazott tudományos igényű saját kiértékeléseidet, megjegyzéseidet.
A siker biztos.
Te vagy a tudós,a pozitív értékrenddel; a nemzeti meg egy megzavarodott , idétlen hül.e.
Ez a honlap – szerintem -ezt sugallja és így dolgozik.
Akkor ez oldal most pártatlan és hiteles?
Köszönöm, hogy elolvastad és még ha nem is értesz egyet velem, de elgondolkodol rajta.