(2110) Megéri-e túlélni?

Tibor bá’ online

 

Mit nekünk Ebola, meg hasonlók. Mára kiderült, hogy vagy megfőz minket a globális felmelegedés, vagy elpárolgunk egy nukleáris háborúban. Vannak akik reménykednek, hogy egyiket másikat túl lehet élni, és ha igen, akkor ők túl is fogják élni. Ezzel kapcsolatban a nagy kérdés, hogy megéri-e.

Nem oly nagyon régen, ha a háziasszony főzni akart, akkor a sparheltbe be kellett gyújtani, ha meg akartuk látogatni az anyósunkat, akkor be kellett fogni a lovakat, ha karácsonykor gyümölcsöt akartunk enni, akkor nyáron be kellett főznünk belőle. A ágyneműt üstben kellet kifőzni, a parkettát lábkefével kellett felkefélni, a szőnyegből a port prakkerrel kellett kiverni, ha üdítőt akartunk inni, akkor szezonban kellett venni 10 kiló málnát és fel kellett főzni……. Nem volt ez olyan nagyon rég, én még emlékszem rá. A divatos pulóvereket a nők téli estéken megkötötték maguknak. Élhető volt az élet, csak nem volt olyan könnyű mint napjainkban. A pék sütött kenyeret, a hentesnél lehetett kapni húst, a piacról be lehetett szerezni zöldségféléket/gyümölcsöket. A cipész megjavította az elkopott cipőt, a szabó megvarrta a megrendelt öltönyt, a háziorvos kijött ha köhögött a beteg. Mégis, ha ide visszasüllyednénk, sok fiatalnak elmenne a kedve az élettől. Pedig bármelyik katasztrófa ér minket utol a helyzet, az életkörülmények ennél sokkal, de sokkal kegyetlenebbek lesznek. Szerencsés esetben az élet puszta fenntartásáért látástól vakulásig dolgozni kell majd az épkézláb, fiatal, rátermett nőknek, férfiaknak, és lehet, hogy még ez sem lesz elég. Szórakozásra, laza időtöltésre gondolni se lehet. Mindenhonnan mindenféle vész fog leselkedni a túlélőkre, amiknek felsorolásába belekezdeni se érdemes. A túlélők irigyelni fogják az elhunytakat. A poszt kérdése, megéri-e a túlélés? Egyáltalán belegondoltatok-e már, hogy mit jelent. Gond, munka, küszködés, és semmi öröm, mindössze az életösztön kiélése. Na lássuk, ti ezt hogy látjátok?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

169 gondolat erről: „(2110) Megéri-e túlélni?

  1. Megéri megpróbálni. Teljesen egyetértünk abban, hogy pokoli nehéz élet és világ lenne – lesz – utána és az sem mindegy melyik forgatókönyv valósul meg. Jól leírtad a nehézségek nagy részét, hozzátenném a lelki problémák sokaságát és azok kezelését (depi – öngyilkossági ráta), de főleg a védelem kérdését (állandó distressz, halál, posztraumás stressz – depi – öngyilkosság stb.).

    Igen, jobban jár talán az, aki egy villanás alatt – fájdalom nélkül – távozik. De aki nem, annak szembe kell néznie a dologgal, s ha csak úgy csücsül egy helyen, akkor csúnya halála lészen. Gyerekkel… belegondolni is rossz.

    Hát, ezért kell felkészülni, annak a reményében, hogy érdemes megpróbálni, a gyerekek miatt.

    De alapvetően igazad van. Te megteheted, én is megtehetném, ha nem lennének gyerekeim, feleségem. De van. Így egyszerűen nincs más választásom.

  2. Egyértelműen NEM.
    Én ezért tartok a világégéstől, vajon mennyi élhető évünk maradt? Most 32 vagyok, de lehetnék bármennyi, már nem számít a kor a ma élő embereknél.

    Csak azért átgürcölni minden napot hogy fizikailag életben maradjunk, nincs értelme; az értelmes élet nagyrészt megszűnik.

    Szellemi tevékenységet se nagyon végezhetünk, nem marad mitől flowba kerülni.

    Örömteli kapcsolatok: ezek még lehetnek ha túlél, és ha marad ereje bárkinek is.

    Tehát a maradék normális éveinket kellene minél jobban eltölteni.

  3. Tibor bá’ abszolút konstruktív javaslat és nem cukkolás vagy ilyesmi: nem akarod ezt megszavaztatni? Pl. igen – nem – nem, de meg kell próbálni.
    (Utolsót azért tenném bele, mert számomra – és szerintem sokak számára – nem válasz az igen vagy nem, önmagában.)

  4. Megvallom őszintén, hogy engem csak a sugárzás veszély és a támadó hordák aggasztanak, meg esetleg az orvosi ellátáshiánya.
    A többit azért elő tudnánk teremteni, illetve meg tudnánk oldani közösségi szinten, már ha marad annyi ember, akik össze is tudnak fogni.

    Tudom, hogy egy világégés nem ilyen lenne, de a legszebb gyerekkori emlékeim között szerepel, amikor 2 hónapot voltunk Tiszafüred mellett egy barát családdal együtt, akikkel felváltva vigyáztak ránk gyerekekre. Igazából mi egy szigeten voltunk akkor nyáron, amit a Tisza és a Tisza-tó vett körül.
    Bográcsban főztünk, esténként a saját magunk által fogott keszeget sütöttük (ez még a ciánkatasztróa előtt volt, akkoriban rentgeteg hal volt még), villany az gyertya volt, vagy elemlámpa, se telefon, se tévé, és nem is hiányzott. Magunk mostunk a folyóba a ruháinkat.

  5. 4 Chani előbbi nem kalkulálható előre, illetve erősen függ attól, merre élsz kishazánkban. (Ne írd le itt!) Ezzel kapcsolatosan olvass bele, amit írtam és nézz utána magad is. Ránk magyarokra nem ez a legveszélyesebb. Utóbbi – támadó hordák – veszély kapcsán… sajnos ezt becsüli alá a legtöbb ember, de még a prepperek is. Ennek mértéke azonban sok mindentől függ, s minél jobban felkészült egy közösség, annál jobban kell vele foglalkoznia, mert ahol van, onnan el is akarnak majd venni… habzó szájjal, emberi mivoltukból kifordulva. Picit hasznos elemezni etéren a vietnámi háború body count taktikát, annak hibáját stb. kiegészítve lélektani hatásokkal a védekezőkre nézve.
    HA VALAKIT ZAVAR, hogy reagálok – Tibor bá’ Tőled is kérdezem ezt – akkor szóljon és befejezem.

  6. 5:
    Az én felfogásomban az atomháborúra nem lehet, nem érdemes felkészülni, de nem is valószínű, hogy bekövetkezik. A globális felmelegedés viszont elkerülhetetlen, mindössze idő kérdése. Ott pedig a legnagyobb veszély a portyázó hordák. De erről (és a felkészülésről) volt szó úgy 5-6 évvel ezelőtt.

  7. Tibor bá’ ne vedd kötekedésnek 😀 de mintha éppen Te írtál volna a minap arról posztot, hogy 23.59.30-nál tartunk, azaz jön az atomháború. 😉
    Annak túléléséről nem kívánok, ahogy Te sem, vitába bocsátkozni, vagy Neked vagy nekem van igazam, vagy valahol a kettő között az igazság.

    A runaway globális felmelegedést nyilván nem lehet túlélni, ebben teljesen egyetértek Veled, legfeljebb időt lehet nyerni, mást nem.

    5-6 évvel ezelőtt az input infók nagyban különböztek a maiaktól, ahogy a problémákra adható válaszreakciók kielemzése sem állt még a helyzet magaslatán. (Mondjuk most sem…)

    Portyázó hordák terén teljesen egyetértek Veled, mind a Te általad vázolt esetben, mind atomháború utáni helyzetben.

    UPDATE: KÖSZÖNÖM az index linket, én nem akartam belinkelni.

  8. 8:
    Szerintem, te tökéletesen félreérted az én szerepemet. Egy-egy poszt nem feltétlenül tükrözi az én nézetemet, hanem tájékoztat. Amikor úgy kezdek egy mondatot, hogy az „én felfogásom szerint” akkor pontosan erről van szó. Az atomháború az emberiség végét jelenti, ezért nem lesz (szerintem). Ne feledd el. 1952-óta lehetne atomháború, de nem volt. Ez 65 év. A doomsday clock ennyi idő alatt állt mindig valamivel éjfél előtt. Ez mindössze szimbólum, azt jelzi mennyire rossz a helyzet. A következtetést mindenki levonhatja magának.

  9. Jajmar. A tuleloknek meg lehet probalni a tulelest nem kell egybol ongyilkosnak lenniuk. Ha nem megy hat nem megy. Erdemes e? Hat persze, micsoda kaland lesz mar. Mindneki errol almodik, romantikus mad-max vilagrol. Tok jo lesz, mert ki fog derulni mi is az ember valojaban.

  10. Halálra aggódjuk magunkat, hogy a felmelegedés vagy az atomháború fog-e velünk végezni, aztán lehet, hogy jön egy aszteroida, ami pontot tesz a dolog végére. 🙂
    Mindenki túl akar élni, csak nem mindegy, hogy milyen áron.
    Egy blogon, az egyik hozzászóló már akkor az öngyilkosságot vizionálta, hogyha nem lenne többé vécépapír. Szóval nagyon széles a skála, hogy ki mit visel még el.

  11. 10:
    Akkor nézzünk két szcenáriot!
    1) Rád törték a kaput. beözönlik egy tucat vadállat vasrudakkal, baltákkal. Gyerekeiddel gyorsan végeznek egy-egy baltacsapással. Téged egy kihegyezett vasrúddal, gyomrod átszúrásával a szekrényhez szögeznek. Amíg elvérzel végignézheted hogy erőszakolják meg a feleségedet mielőtt vele is végeznek.
    2) Robban a hidrogénbomba. A család kint van a kertben, egyből meghalnak. Te a házban vagy, túléled a hősugárzást, de a lökéshullámban repülő üvege darabok komolyan megsebesítenek. Kirohansz a házból, csak összeégett tetemeket találsz. Ellátod magad, de este már hányingered van. Napjaid meg vannak számlálva. Óriási szenvedések mellett végez veled az ionizáló sugárzás.

    Még mindig úgy gondolod, hogy tök jó lesz?

    11:
    A skála valóban nagyon széles, ki mivel van tisztában.

  12. Jövőnk, hogyan lehetne csatlakozni a csapatodhoz?
    Én is prepperkedem már vagy 5-6 éve elég komolyan.
    De sajnos egyedül vagyunk a családdal, nincs kivel összefogni.
    Szerintem elég hasznos tagja lehetnék a csapatnak.

  13. 12.
    Istenem, mindig is sejtettem, hogy ha valaha rossz lesz a kedvem, és depressziós leszek, akkor csak fel kell majd jönnöm ide, és rögtön feltöltődöm pozitív életérzéssel. 🙂

  14. 12.
    Persze, hogy azt gondolom. Hisz en leszek a horda, es aki megnyomja majd a gombot. Mert hiszi azt mindenki, hogy csak aldozatokbol all a vilag? Miert gondolkodtok aldozatkent?
    Felolem lehettek azok, csak nehogymar megmondjatok hogy mindenkinek annak kell lennie.
    A cim pedig: megeri e tulelni Tiborba, nem az hogy meghalsz.

  15. Egyebkent Tiborba mennyire erzed magad felelosnek a kialakult hejzetert? Hisz a foldet leginkabb a ti generaciotok tette tonkre. Ha kemeny a kerdes nem kell valaszolnod.

  16. 16.
    Azért mi generációnk se kutya.
    Van kocsid? Hát összkomfortos házad? Mit dolgozol? Vidéken élsz, és megtermelsz magadnak mindent, vagy panelban laksz, és elvárod, hogy a szádba repüljön a sült galamb? És még sorolhatnám.

    Tibor bá’ egy tipikus afrikai mentalitású támadást írt le. Én anno olvastam Wilbur Smith-t, elég szemléletesen leírja, hogy milyen kedves emberek élnek arrafelé. De elég ha külföldi híradót nézel, ott is vannak gyöngyszemek.

  17. 16:
    A kérdés nem kemény, hanem marhaság. De ha mindenképpen választ akarsz, akkor mi kevesebben voltunk, nem volt autó a seggünk alatt, kevesebb energiát használtunk el. Ugyan már miért mi tettük tönkre?

    14:
    Ugyan már! Látod, van megoldás. Légy te a horda! neked ugyan egy kicsit nehezebb megerőszakolni egy férfit 😀 de biztos ki lehet találni valamit (már, ha van rá igényed) 😀

    13:
    Szerintem jobban jársz, ha Janit kérdezed meg. Ott nyitott kapukat találsz, de ne hidd, hogy megtaláltad a megoldást. A túlélő csoportosulásnak az a baja, hogy amíg a dolgok megoldhatónak tűnnek, a csoport összefog és csodás eredményeket érnek el. Amint valaki úgy érzi, hogy a küzdelem sziszifuszi, belső ellenséggé válik. Ezt nem én találtam ki, ezt már Gárdonyi Géza is megírta. Ilyen az emberi természet. Remény vesztével előtör az önzés.

  18. Gárdonyi Géza… bizonyára nagy prepper szakértő volt. 😀

    1. A kemény mag – „beavatottak” – készülnek fel, számolva a lakosság többi részével is.

    2. Az embereknek reményt kell adni, az esemény után, nem lehet azt mondani, „mind megdöglünk”.

    3. Az esemény után az emberekkel közlésre kerül, hogy fel vagyunk készülve a teljes lakossággal számolva, ez és ez van, ez és ez a terv, ezt és ezt kell csinálni. Röviden a kemény mag megmutatja magát. És az emberek reményt kapva, bízni fognak és cselekdeni.

    (4. Nem a kemény mag irányít.) 😉

    Fontos kiegészítés: amennyiben megszűnik a központi állami irányítás és vagy semmilyen alacsonyabb szintű állami irányítás nincs! Ha van, akkor végrahajtó szerepünk lesz. 😉 s ez utóbbi mondatba van rejtve elég sok minden.

    13 azért nem feltétlenül mennék én oda, amit Tibor bá’ javasol. Bántási szándék nélkül az ottaniakkal szemben, csak nézd meg a térképen a földrajzi fekvését. Védelmi szempontból katasztrófális.

  19. 16.

    „Hisz a foldet leginkabb a ti generaciotok tette tonkre. ”

    Nem valószínű! És ez nekem is szól úgy látom a ” ti generációtok” említése után. Gondolom nem olyan régi kiadású vagy. Csak hogy neked is legyen címezve valami!..

    Egy roskadásig tömött buszon egy feltételezhetően egyetemista srác nem sajnálta az időt, hogy megmagyarázza egy mellette ülő idős úrnak, miért nem képes megérteni az idősebb nemzedék a fiatalokat.
    – Maguk egy más, majdnem primitív világban születtek és nőttek fel – mondta elég hangosan, hogy
    mindenki jól hallhassa. – Mi, mai fiatalok az internet, a tévé, a repgépek, a szuperszonikus repülők, az űrutazások, a Holdon járó ember korában nőttünk föl.
    Űrszondáink a Marson járnak, atom hajtotta hajóink, villanyárammal és hidrogénnel járó autóink, szinte fénysebességgel számoló számítógépeink vannak. Sőt!
    Egy kis csend után az idős ember így felelt:
    – Igazad van, fiatalember, nekünk mindez nem volt meg, amikor fiatalok voltunk, következésképpen feltaláltuk őket!
    És most mondd meg nekem, te kis hülye fasz ifjonc, TE mit készítesz a következő nemzedéknek!
    Falrengető tapsot kapott

  20. Azért az nyilvánvaló, hogy aki erre jár, az túlélésügyben legtöbbet azzal teszi, ha nyom egyet a szavazatszámlálón (tudatában is!!)…

    Minden más fantázia és szerencse kérdése (még a kemény magnak is).

    20:
    (Kedvenc arab viccem )
    Gazdag Ali kérdezi apját (araboknál nagy tisztelete van az öregnek), hogy „mi lesz itt apám ha így megy tovább lőttek az arany Rolls Royce üzletemnek is, a fiam is eladhatja a Jet-et amit vettem neki a szülinapjára, pedig olyan szépen fejlődtünk az utóbbi száz évben – apám még tevén hordta a vizet az anglikusoknak…”
    Mire az öreg:
    „Mi lenne fiam? – az unokád majd megint tevén fog járni…”

  21. 20 Te is tőlem és ezt őszintén mondom, nem gúnyból.
    Ez nagyon jó volt. Standing ovation!

  22. „Nem oly nagyon régen, ha a háziasszony főzni akart, akkor a sparheltbe be kellett gyújtani, ha meg akartuk látogatni az anyósunkat, akkor be kellett fogni a lovakat, ha karácsonykor gyümölcsöt akartunk enni, akkor nyáron be kellett főznünk belőle.ha üdítőt akartunk inni, akkor szezonban kellett venni 10 kiló málnát és fel kellett főzni……”

    Én szerintem a fent leírtak sokkal jobb volt régen.Ma van gáztűzhely ,de már idő sincs főzni.A lovak befogása is jó lehetett, állatok közelében lenni megnyugtató.Az akkor berakott gyümölcsök vitamin és tápanyagdúsak voltak.Az akkori házi málnaszörp még vérré vált az emberben.Ma is van a coopban csak cukor meg színezék.Akkor télen amikor felbontották a szörpöt örültek neki, ma meg ha felbontod a kólát nem úgy örülsz neki.

    Szerintem régen jobb volt minden.És én is afelé akarok menni hosszútávon hogy pl. magamnak termeljem meg a málnát befőzésre, stb…Csak legyen idő.
    Szerintem megéri túlélni, mert újra előjön a régi értékrend,ami ma már nagyon nem a helyén van sokaknál(főleg fiatalok).Viszont csak úgy ha nem lesz a környéken nagy fosztogató horda(összeomlástól függ).Az emberek el vannak távolodva a természettől manapság ami érthető is mert egy retves cégnél kell dolgozniuk 8-12 órát.
    Remélem minél előbb omlik ez a retek rendszer és visszajön újra az állatartás és növénytermesztés nem pedig multiknál kell robotolni.Bár szerintem még nem most lesz…

    De én az összeomlást mindig azzal párosítom hogy visszajön az hogy egy embernek annyi javadalma lesz amennyit saját kezével megtermel,nem lesz rosszabbul,jobban fizető állás,vagy csak azért magasabb fizetés mert jobban nyalt a főnöknek.Mindenkinek azzal lenne arányos a „vagyona” amennyi t a kerben dolgozik. Úgyhogy hajrá összeomlás 😀

  23. Latom senki nem meri vallalni a felelosseget.
    Termeszetesen senki nem hibas, csak ugy megtortent az egesz.

  24. Lovak helyett nekem marad a rokkantkocsi, amíg a kezem bírja.
    Ezért is a „nem tudom majd meglátjuk”-ra szavaztam.

  25. 12.
    Az baj Tibor bátyám, hogy „menthetetlenül realista” vagy.
    Kevesen vannak akik nemcsak értik hanem meg is tapasztalták milyen kemény így élni. Ezért vannak akik pontosan tudják, hogy ezekben igazad van.
    Amennyire én megtapasztaltam az nekem azt mutatja, hogy nagyon nehéz így élni. És ez még semmi, mert a civilizáció működik, még el tudok menni a boltba ha venni akarok valamit, még nem kell furdancsot használni ha ki akarok fúrni egy lyukat, egyáltalán lyukat fúrok, hogy készítsek valamit.
    Mégis összehasonlíthatatlanul nehezebb így élni mint pár éve.

    Mindig, szó szerint mindig van valami gond és aki tanyán él az pontosan tudja, hogy itt az általad elkövetett hibák egyenesen a pofádba csapnak, nem tudod kire fogni, nem tolódik el egy határozatlan későbbi időpontra..
    Egy fajta „tűrést” kell kialakítanunk magunkban a külső körülmények tekintetében, mindeközben meg kell őriznünk optimizmusunkat.
    Számomra e kettő összehangolása komoly feladat, de van egy fajta erő ami segíthet ebben.
    Nem mellesleg nagyon összeszedetnek kell lenni fejben. Valódi megoldásokat kell találnod nem csak mismásolnod.

    Nyilván aki parasztnak születik olyan előnye van mindezekben amik számomra talán soha el nem érhetőek. De a mai parasztok se mérhetőek a két generációval ezelőttihez.Konkrétan a legtöbbjük ugyanúgy nem lesz képes túlélni.
    Nem lakok messze a civilizációtól(2km), de áram nélkül.
    A napelemes rendszerek egyszerűen nem alternatívák még. Persze ez is pénz kérdése. 4-5 millából már elég jót lehet összehozni, de az se lesz olyan szintű rendszer mint ami most a rendelkezésedre áll.

    A romantikus elképzelések egyszerűen röhejesek, aki álmodozik próbaképpen ne egyen ma semmit és holnap se. Valamint ne is fürödjön aztán filozofálgathat, hogy hogyan fogja meg kézzel a nyulat.

    A kérdés, hogy érdemes-e költői. Persze, hogy nem. De nem tehetünk mást. felismerve személyes felelősségünket a történetben addig kell elmenni minden egyes embernek ameddig a személyes külső-, belső adottságai lehetővé teszik.
    Tehetünk mást?

    A változás lényege-szerintem- a törvényszerűségében rejlik.A változás, a pusztulás és a földi paradicsom is (ha lenne) belőlünk fakad(na). Hogyan, miképpen?
    Önmagában nincs értelme a túlélésnek, mert senki nem akar állat lenni szerintem. Márpedig olyan körülmények között nem lesznek ilyen nagy szájak, csakis zűrös tekintetek és csattogó fogak.

    Az én célom, hogy legalább olyan szintű túlélést érjek el- egy ki tudja mennyivel több időre- amiben a hozzám közelebb állók nem zuhannak rögtön az állati szintre. lesz mit enniük és nyomorúságunk csak akkora legyen, hogy még ésszel felérjük a folyamatok valódi indikátorát. Erről itt soha nem esik szó.
    Ehhez a zuhanás is kell, mert ha nem változnának meg a körülmények az emberi faj teljes elhülyülése szinte biztosra vehető lenne. Persze kényelmesen halnánk meg, de nem jutnánk tovább. A zuhanás fizikai indikátora a bolygó mérete és ökoszisztémája, valamint a gazdaság összetétele ami persze az előbbiekből következik. Az emberi faj belső indikátoráról beszélek, az a fontos.

    Az így nyert információk a lényegesek, mert egyedül az információkat tudjuk átmenteni, fizikálisan kőtáblákon (ha lesz kinek) illetve a tudati lélek szintjén. Ez már fantasztikum itt úgyhogy ennyi.

  26. Ha már vasárnap akkor vissza a múltba a cikk kapcsán:
    A réggebi időkbe visszamenve amikor még gyerek voltam(15-20 éve) emlékszem amikor mentünk a határba krumplit ásni valakinek.A kemping biciglimmel kimentem a határba és ásóval szedtük fel a krumplit vagy 10-en.Utána jól elfáadva betértem nagyszüleimhez ahol ettem sült szalonnát.

    Ma pedig ilyen már nincs mert egy multinál robotol az ember.Max. azt látjuk hogy aki krumplit termel nagyban az odamegy a géppel ami EU-s támogatásból van és max. irigykedve nézi a többi ember hogy azé az emberé a falu harmada támogatások révén.
    Régen volt zsiguli,zsuk,meg aró nagyjából mindenkinek. (még régebben pedig mindenkinek 1-2 lova).Ma pedig van 3-4 ember akié a fél határ EU-s támogatásoknak köszönhetően, neked meg esélyed sincs belevágni valamilyen növénytermelésbe.De ha van is reszkethetsz hogy el tudod e adni.Régen sem volt könnynű de ilyen nem volt mint manapság.A munkának nincs értéke.Ma sajnos azt fizetik meg aki egy gyárban autóalkatrészt gyárt az autóba ami 10 év múlva szétrohad. Kubában legalább bevezették hogy aki kertészetben dolgozik az azthiszem az ottani gyári átlagfizu 2x-ét kapja, és igen ott NEM égő kertészetben dolgozni.

    Nem védeni akarom a fiatalokat, nem szeretjük a linkeket ,de a lenit cikket olvassátok el ,mert nem ír hülyeséget:
    http://www.she.hu/herself/20170202-parvalasztas-gyermekvallalas-anyasag-karrier-eletut-dilemma.html

  27. 29 köszönöm a linket! Plusz ehhez érkezik néhány éven belül a vespa velutina (2004-ben Franciaországba behurcolt) ázsiai lódarázs faj, és fuccs lesz a méhészeteknek. A méheink ugyanis nem képesek védekezni ellene, mert ez nem fészektámadó, hanem raszterrács-szerű alakzatban lebegve kapja el a hazatérő méheket, amíg el nem fogynak. Olaszország északi részén már meghonosodott, ha jól emlékszem két évvel ezelőtt.

    27 Balázs, ismételten minden tiszteletem azért, amit Te, illetve ti, ott csináltok.

  28. 28:
    Nem egy korszakalkotó cikk. Siránkozni mindenki tud, de megtalálni az okokat?

    A tépelődő hölgynek azt tudom mondani, hogy ti akartátok. Jött a feminizmus és divattá tette a nők önmegvalósítását. Itt az eredmény. Nem akartatok csak feleség, anya lenni. Nektek igazgatói szék kellett. Itt van a szék, harcoljatok érte.

  29. 30 Jövőnk
    Erről van tanulmány hogy milyen mértékben öli meg majd a méheket?
    Várható az hogy pl. akinek van 50 család méhe(az nem tudom hány db. méhet jelent) annak szinte az összeset elfogják majd ezek a lódarazsak?
    Van infód róla hogy az Olaszoknál már befucssoltak a méhészetek?Vagy csak tizedeli?

    Mert ha európában tömegesen lesz méhpusztulás akkor élelem is piszok drága lesz…

    képen megnéztem, ez egy féltenyérnyi állat:S

  30. 24 és a túlélésben bízok:
    Szerintem csak hiszitek, hogy tudjátok mi vár rátok. Egyáltalán nem romantikus. De kipróbálhatod! Egyetlen 24 órára csapd le az összes biztosítékot. Zárd el a gázcsapot és a vízcsapot, és ne önts semmit a csatornázásba, a szart se, mert nem fog lemenni. – Világítani lehet gyertyával és petróleummal, de ezekből ha elfogy a készlet, már csak az állati zsiradék marad. Amit majd esténként meg kell gyújtani. És ha elfogy a gyufád, mivel csinálsz tűzet? Ha nem lesz víz, a panelház börtönné válik 24 óra alatt, ahol egy-egy palack vízért ölni fognak. Ha családi házad van, áshatod a kutat. A fúrt kút nem jó, mert ahhoz áram is kell. Az ásott kútnak nincs mindenütt vize, de lehetsz szerencsés, csak a szomszédok ne tudják meg. Az emberi szartól és húgytól megszabadulni víz és csatornázás nélkül szinte lehetetlen, de van megoldás, csak igen fáradtságos. Gáz nélkül főzni csak sparhelttel lehet, amihez fel kell halmozni fát. Panel házban ez se megy. Gáz nélkül a fűtés nem lehetetlen, de fel kell rá készülni. Kályha kell hozzá és tüzelő. Panelban ez se megy. Na jó, de mi lesz a panelban élő milliókkal. Kimennek a temetőbe és eltemetik magukat? Frászt meg fognak indulni azok felé, akiknek az életkörülményeik még létezik, ha keserves is. Hogy ott mi lesz??? Csak az isten tudja. — És akkor még nem volt szó az élelmezésről. Honnan szerzik be a panelben lakó milliók? Jó, neked van egy családi házad, az udvarban szárnyasok, az ólban disznó. És mivel eteted őket? Mit csinálsz, ha az éhes szomszédok éjjel jönnek és elviszik az állataidat? Ja, hogy kutyákat tartasz. Mivel eteted a kutyákat? A tisztálkodásról még nem volt szó. Hetente egyszer sparhelten melegített vízzel. Esővízzel. Ügyes-ügyes! És szappan helyett mit fogsz használni? És fogkrém helyett? Jut eszembe, mit fogsz csinálni a lyukas fogaiddal? 24-Andrew! Ezerszer meg fogod bánni a romantikádat. Dédapád generációja egy, a kor adottságaihoz adaptál gárda volt, ma ilyenek nem léteznek.

  31. 33 Tibor bá’ ebben óriási igazság van. (Andrew én nem ellened írom!!!) De… és mi van, ha minderre elő- és fel van készítve egy közösség, plusz az átmeneti időre minden eszköze megvan? Félre ne érts Tibor bá’ szinte teljes mértékben egyetértek Veled, s Balázs hsz-e is az egyik legjobb, de, mert mindig a de az igazság keresése, de mi van, ha pontosan ezekre van fókuszálva, plusz az egész pszichológiájára, meg pl. az orvos kérdésre stb., mert a distressz is odab@sz majd rendesen.
    Na 😀 egyszerűen nem mondhatod azt mindenkinek: meg fogsz halni. Reményt kell adni, még ha az szemernyi is. Ennyi. Nem fog mindenki meghalni. (Ha klíma elszállás lesz, akkor igen.)

  32. 32 Andrew, nem jártam annyira utána a méhészetre, és ezzel közvetve a mezőgazdaságra gyakorolt hatásának. Engem más szempontból érdekel. (Leegyszerűsítve, ha erdőben kolbászolunk, akkor mi a teendő, ha a fészekközeli viselkedéséről van szó.)
    A briteknek hotline-juk van. Rettegnek tőle. A youtube-on látható videón, rendesen szedi a méheket a fészektől kb. 1 méteres távolságban, vagy még közelebb.
    Vespa velutina – google
    Jó oldal még a vespa-bicolor.com, ha nem jön be, google
    Azzal ne foglalkozz, hogy mit írnak az európai szakértők a támadékonyságáról, mert Ázsiában a legagresszívebb fajok között tartják számon. Sok függ az időjárástól, kánikula, fülled idő stb. Hűvösebb helyen kevésbé támadékony. De ahogy írtam, inkább a méhészetre, s a mezőgazdaságra van nagyobb hatással. (Bár nagyobb a fészek egyedszáma, s messzebbre üldöz, s ezzel veszélyesebb az őshonos lódarázsnál /vespa crabro/).

  33. 34:
    Nem lehet úgy vitázni, hogy mind a két eseményre utalunk. Más az atomháború, és más a klíma. Atom háború esetén, ha valaki mázlista, nem csak élve marad, de a sugárterhelése is mondjuk 2 Sv alatt marad, akkor van esélye életben maradni, és akkor jön a csoport fontossága. Ez egy dolog. A klíma más. Ott számolni kell a rengeteg emberrel, és a klíma folyamatos romlásával, ami nem csak meleget, de hatalmas és hirtelen csapadékot vagy éppen szárazságot, és elképesztő viharokat, stb. végső soron éhenhaalást jelent. Ebben az esetben, aki felkészül, az tovább élhet néhány évet, de a vége az emberiség kihalása.

  34. Amig ez a számlálo növekszik addig nincs nagy gond.

    http://www.worldometers.info/world-population/

    MINDEN energia kérdése. Ha van energia van viz és étel is.
    A globális felmelegedést is tul lehet élni ha van elég energia.
    A kérdés az, hogy lesz e alternativája a köolajnak vagy sem….

    Az önellátásnak egy két kivételtöl eltekintve semmi jövöje nincs és nem is lesz. Az önellátás a legenergiaigényesebb modja a tulélésnek….

  35. 36 Tibor bá’ klíma kapcsán… egyetértek. Ha csak az van önmagában, akkor semmi esélyünk. De az elitnek sem.

    Pontosítok: klíma kapcsán teljesmértékben igazat adok Neked és egyetértve elfogadom a konklúziódat, azaz semmi esélyünk.

  36. 18. Tibor bá’
    Gyűjtöm az infókat az eladó jásdi ingatlanokról, de néhány dolog elvitte az időmet, ma délután megyek fel Budapestre. Szerintem kb. 10 nap múlva a házak nagyjáról feltöltök képeket, adatokat.

    33. Tibor bá’
    Valóban a romantikus kifejezés nem teljesen találó, elég kemény körülmények lesznek. Áram és melegvíz nélkül én jól elvagyok, de ez személyfüggő, hogy kinek milyen igényei vannak, mihez szokott hozzá. A felújítási munkálatok elején nem volt még víz bevezetve a házba, akkor egy fekete hordóban a Nap melegítette fel a kútvizet, azzal fürödtünk le. Nepáli hegyi túra alatt bő egy hétig nem volt sem áram, sem melegvíz, de az nem zavart. Akkor már inkább az volt kihívás, hogy fosástól legyengülten kellett menni nagyhátizsákkal, és időnként még esőkabát is volt rajtam, mert monszun ideje volt. A ruháinkat menet közben tudtuk valamennyire szárítgatni a hátizsákra terítve.

    A tűzgyújtás valóban macerásabb gyufa nélkül. Én tartalékolom az újratölthető öngyújtókat, de a régóta bevált kova+acél (akár egy reszelő) és gyúlékony anyag (még ha nem is tapló) működni fog ezután is.

    Egy fogorvos preppert szívesen látnék Jásdon, mert nem tökéletes a fogsorom. Lehet, hogy időben ki kéne húzatni az összes fogam, és valami tartósabbat beültettetni. 🙂

  37. 37:
    BINGÓ!

    „MINDEN energia kérdése. Ha van energia van viz és étel is.
    A globális felmelegedést is tul lehet élni ha van elég energia.
    A kérdés az, hogy lesz e alternativája a köolajnak vagy sem….

    Az önellátásnak egy két kivételtöl eltekintve semmi jövöje nincs és nem is lesz. Az önellátás a legenergiaigényesebb modja a tulélésnek….”

    Stimmel! Mindkét oldalról teljesen korrekt, energiáról beszélve persze a szellemi-alkotó energia is benne van a pakliban!! Ha van ötlet, megoldási terv és ahhoz van kivitelezésre fizikai energia IS akkor LESZ megoldás.

    Alternatív is, meg olyan is amit még fel sem fedeztünk. 🙂

    Ha bármelyik hiányzik a kettő közül, akkor logikus a post-neolitikum, de ez a verzió nem érdekel – szvsz felesleges időtöltés…

  38. Minden kis szarságbol tök nagy problémát birtok csinálni!
    Egy darab 50 forintos öngyujtot használok 2 éve!!!! ugy hogy minden nap meggyujtok vele egy gyertyát! Még mindig van gáz benne. Veszek 100 darabot és a tüzgyujtás semmi pénzböl egy életre lerendezve ti meg itt kovaköveket csiszoltok meg ilyesmi…. Minek? Gondolkodjatok már valami értelmesebb dolgon, ne pedig a spanyol viaszon….

    40:

    Egy rugora jár az agyunk!

  39. 41. Curix
    Nekem egy-két havonta kiürül egy, bár én dohányos vagyok, de azokat is félreteszem, és csak újratölthetőt veszek. Én csak Tibor bá’ felvetésére ötleteltem, hogy mi lesz, ha elfogy a gyufa.

  40. Tűzgyújtás? Elég egy nagyító….Decemberben? 😀

  41. 19:
    Most vettem észre, hogy lecikizted Gárdonyit. Ezek szerint nem olvastad az Egri Csillagokat, a legolvasottabb történelmi regényt. Sebaj. Nézz utána „Hegedüs István hadnagy”-nak. Tanulságos.

  42. 44 😀 sok sikert éjszaka, erős felhőzetben. Curix ötlete jó, nagyon is, főleg „háztartási” szinten. Én mondjuk magnéziumos tűzgyújtót vettem, nem egyet, de nem is „háztartási” használatra.

  43. 43: Jani

    Te is 40 éves vagy, ergo ha mázlid van akkor még van 40 bár ha dohányzol akkor inkább csak 30 éved.
    1 év 12 db öngyujto.
    30*12 = 360 darab

    most néztem meg amazonon, 100 darab öngyujto 13 euro. Vagyis 13,*3,6 azaz ca. 47 eurobol egész életedre megoldottad a dohányzás ezen részét és a tüzgyujtást.

    Demdohányosoknak ez a feléböl is BÖVEN megvan. Szoval miröl beszélünk most?

  44. 45 🙂 nagy tévedés. Az első könyv volt, amit elolvastam. Akkor sem ér semmit ebben a témában; véleményem csupán.

  45. 48:
    Akkor a szádba rágom. 😀
    Ha a csoportodat szorongatja bárki és bármi. Lesz valaki, aki úgy gondolja, hogy a csoport elárulásával növelheti saját, egyéni túlélési esélyét. Ha ezzel nem vagy tisztába, akkor szerintem csapnivaló vezető lennél.

  46. 47. Curix
    Egy elméleti felvetésre adtam választ. Nem feltételezem, hogy én kifogyok az öngyújtóból, van már vagy 150 db félretéve. Egyébként előfordulhat, hogy rablás, tűzvész, vagy menekülési kényszer megfoszt a készletemtől.

  47. 49 Mondom, hogy olvastam, az első könyvem volt. 😀
    Nem fog köpni, mert nem lesz rá esélye… ennyire ne nézz már hülyének. 😀
    Ki mondta Neked, hogy én vezető vagyok vagy lennék? 🙂 van felettesem.

  48. 50:

    Nem is feléd irányult az elsö észrevétel, hanem általánosságban iram, mert ezen a blogon ujra és ujra elökerül a tüzgyujtási téma, és most pénzesitettem is, hogy milyen pitiáner problémával foglalkozunk itt valojában.

    „….. megfoszt a készletemtől.”

    Ennek semmi értelme Jani. Minden szituáciora nem lehet felkészülni. Az is lehet hogy felmész pestre aztán elüt a villamos.

  49. Curixnak igaza van, én is újratölthető viharöngyújtót vettem és egy gázforrasztót, vagy másnéven karamellizálót. Elég jó kis cucc az utóbbi, eddig mindenkinek tetszett, mert univerzális. Bármikor tudok vele tűzet gyújtani, a megkopasztott baromfiról a kis pihéket leégetni stb. Egy feltöltéssel elég sokáig bírja és mindig van itthon utántöltő palack.
    Az utántöltő palack is megéri, abból kevesebb is elég, nem kell annyi öngyújtót venni. 🙂

  50. Vajon a kényelem a célja és értelme az életünknek? Ha valakinek az, aki csak akkor érzi embernek magát, ha a fosszilisen alapuló ipar mindent olcsó pénzért a feneke alá tesz, akkor az jobban teszi, ha gyorsan megpurcan. Ha nincs szerencséje az atomvillanással, gyorsan segíthet magán, ha úgy érzi, ilyen kényelmetlenül, és sokat dolgozva már nem élet az élet.

    Én úgy vagyok vele, hogy ha az emberiség az elmúlt 200 ezer évben túl tudott élni, sőt sokszor jól tudta érezni magát, annak ellenére, hogy a modern civilizáció nem állt rendelkezésére, mindenért keményen meg kellett dolgozni, és még így is sokat kellett nélkülözni, akkor nem én leszek az, aki eleve, még a fotelből feladja.

    Meglátjuk, mit hoz a sors, lehet, hogy nem leszünk a túlélők között, de megtesszük ami tőlünk telik. Most, előre is, és majd akkor is.

    Az ember nagyon alkalmazkodó. Persze most, a könnyű élethez könnyű alkalmazkodni, hát alkalmazkodtunk hozzá. Ha megint nehéz lesz, akkor majd ahhoz alkalmazkodunk. Nyilván fájdalmas lesz, de ilyen az élet.

    Tibor bá, érzékelek a posztban némi lenézést a fiatal generáció iránt, ami rosszul esik.

  51. 56:
    Ami igaz, az igaz. Kurvára lenézem a fiatal generáció tagjainak 90 százalékát, de ezt nem akarom érzékeltetni- Ha mégis átmegy, ne bennem keresd a hibát.

    Különben nem sokat értesz a dologhoz. A távol és közel múltban valóban kemény idők jártak. De a mai ember nem ebbe született bele és nem ebben nőtt fel. Erre átállni szinte lehetetlen, de majd meglátjátok.

  52. 57: Ha az összeomlás után csak annyira lesz rossz a helyzet, mint a 100-200 évvel ezelőtti paraszti világban, az egy vállalható kényelmetlenség. Nyilván kemény lesz, de aki ilyen nehézségek vállalása helyett azt mondja, hogy így nem is embernek való már az élet, azt én is lenézem.

    Gond azzal lesz, ha ennél sokkal rosszabb lesz a helyzet. Például fosztogató, erőszakoló, gyilkoló hordák miatt, vagy sugárszennyezés miatt, vagy mert nem terem semmi… Ezek már tényleg, tömegesen eredményezhetnek olyan helyzeteket, ami rosszabb, mint a halál. De ezzel együtt is azt mondom, nem adhatjuk itt fel.

  53. 58:
    Fel nem kell adni, de ahhoz ragaszkodom, hogy a mai fiatal és közép generáció hatalmas hányada alkalmatlan arra, hogy a 100-200 évvel ezelőtti életbe betanuljon. Ne viccelj! A határőrség toborzására jelentkező fiatalok 80 százaléka nem megy át az alkalmassági vizsgán. Amikor engem soroztak olyan ritka volt az alkalmalan, mint a fehér holló.

  54. 27. Balázs
    Én remélem, hogy nem sikerül az információ átmentése a túlélők számára, mert akkor ismét hamar felépítik ezt a fajta fogyasztói társadalmat, ami most van. Információ nélkül talán másfelé veszi az emberiség az útját.
    „Nem a legokosabb, nem a legerősebb fog túlélni, hanem az aki a legfogékonyabb a változásra.”
    Ezt az idézetet mindenki ismeri, de nekem az jön le belőle, hogy azok az emberek, akik „készülnek”, ők nem fognak túlélni, mert ragaszkodnak (egy társadalmi rendhez, egy bevált taktikához, stb.).
    Ha szerencséje lesz az emberiségnek, akkor azok a fiatalok fognak túlélni, akik lazán veszik az életet. Nem harácsolnak, nem akarnak különbek lenni a másik embernél, hanem örülnek az élet apróságainak, elfogadják, hogy az életben nehézségek, tragédiák is történnek. Nem panaszkodnak, hanem váltanak.

  55. Véleményem szerint nem kell visszamenni feltétlen a középkorba. Jelenleg is fejlesztés alatt álló 1Kw-os ( össz. telj.) napelemekkel felszerelt kis szigetüzemű rendszerem egész jól muzsikál. A hiedelmekkel ellentétben akár főzni is lehet vele, hisz az eddig itt nem nagyon emlegetett indukciós főzőlapokkal ez könnyen megoldható mert ezek rendkívül hatékonyak és gazdaságosak. Mostanság dolgozom a második színuszos inverteremen ami a kút búvár üzemeltetésére is alkalmas lesz. Ami a nehéz dió az az aku pakk, mivel az én 24v-os rendszeremben is 24V,700Ah van telepítve ( használt de még jó állapotú munka akuk) , de még bővíteni akarom, hogy minden működhessen róla ( ez az elérhető max ciklusszám miatt is lényeges ). Szóval most tényleg igazat kell adjak Jővőnknek, a védelem a legkritikusabb pont, persze csak addig míg valamit egyáltalán meg lehet termelni.

  56. 60 Ezt minden tisztességes ember és főleg azok gyerekei nevében kikérem magamnak. A „készülő” emberek nem a mai rohadt világot képviselik, hanem általában pont az ellenkezőjét. Ilyen hülye állítást rég olvastam és kimondottan feldühít. Ne add más szájába, amit magad gondolsz, mert konkrétan átjön, hogy ez egyben a saját véleményed.

  57. 56-57.
    A mai generáció azon körülmények között egyszerűen életképtelen.
    Nem úgy van az ahogy Ábel gondolja, de csak gondolja nem tapasztalta.
    Ábel!
    Az hogy egy percig nem éltél áram nélkül az a hsz-dből teljesen világosan látszik.

    Én is-akárcsak Jani- egy lavórban fürödtem 6 évig, nem is lavórban hanem egy fekete un. malteros ládában. Na és? Ez tényleg nem nagy ügy. De ha az állataid szanaszéjjel mennek mert se kerítésed se villanypásztorod nincs, az már bajosabb.
    Persze legeltetjük őket, tudom én. Főleg éjjel.Velük is alszunk.

    Ha nincs kiépített, felszerelt bázisod akkor meddig bírjuk az erdőben? Egyáltalán eljutunk-e az erdőbe? Nem tévedünk-e el? Jó, visszük a hátizsákot a hátunkon, meg a 10 éves gyereket akinek egy nap után jártányi ereje sem lesz, csak nyafogni lesz képes.Meddig, egy hétig?
    És hova megyünk? Valami búvóhelyre? És ott aztán mi lesz? Vágunk fát és tüzet rakunk? És mit eszünk 2 hét múlva?
    És ha kiesik az egyetlen baltád feje? Mivel csinálod meg?
    Nem lesz ereje mindenkinek egy műhelyt is vinni magával.
    Ha nem fognak össze emberek és neveznek ki egy helyet és próbálkoznak dolgokkal még most akkor az eredeti100%-ból hamar 0% lesz az esélyük a túlélésre az idő előrehaladásának függvényében.
    Aki ezt nem érti az mentheti fel magát különféle dolgokkal. Az igazság az, hogy képtelenek vagyunk paradigmát váltani mert akkor hamar leszakadunk a rendszer jelenétől.
    Egy csoportban lehetőség lenne nem leszakadva felkészülni, de ez csak keveseknek sikerült ezidáig. Nekünk se maradéktalanul.
    Az összefogás nem működik, jelen pillanatban csak érdekrendszerek mentén képzelhető el. A baj, hogy a mostani érdekrendszerek meg fognak változni és ez az amit nagyon nehéz lemodellezni. Ez az amivel a mai csoportok nem számolnak tapasztalat és egyebek hiányában. Ha a túléléshez való ragaszkodás lesz az összetartó erő a csoportban(mi más kérdezhetnénk) akkor nagyon nehéz lesz a csoportok élete is. A vallási csoportok meg belső dilemmájuk(ölni vagy nem ölni) és felszínességük vagy nagy ismertségük miatt lesznek nehéz helyzetben.

    A helyzet nem könnyű.

    60.Hát azt hiszem nem ugyanarra az információra gondolunk.

    61. Én most jutottam el arra, hogy azért arra a rövid időre beköttetem a normál áramot. Az indukciós tűzhely jó, de egy palackos gáztűzhely sokkal egyszerűbb.
    Az aksik időtartama a szűk keresztmetszet, egyre gyengülő teljesítmény és max.10 év, bár vannak fejlettebb technológiák már. Meg a búvárszivattyú élettartama egy homokos vizes kútban.
    ha homokos a víz csakis műanyaglapátost kell venni, a rézlapátost pikk-pakk megeszi.

  58. 63 Tökéletes, az értékrendszerek terén is nagyon jó a meglátásod. És a helyzet valóban nem könnyű, nagyon nem.

    Balázs a 60-ra adott válaszodat pedig külön köszönöm!

  59. 60. Miértke: Szerintem félreértetted a készülőket, azaz a preppereket. Éppen a fennálló rendszer ellen igyekszik tenni, aki készül. A globalizációt (és konzumidóta életmódot) szeretnéd számon kérni egy helyi gazdaságon alapuló közösségen? Önmagában ellentmondás. Az információ éppoly lehet rossz és jó egyaránt. Az ember használja az információt. Az információ csak egy eszköz. Az összeomló társadalmakról (ami előbb-utóbb bekövetkezik) Dawkins könyve előremutató, azt is mondhatnám, hogy teli van információval.

    63. Balázs: Csak esélynövelés lehetséges a készüléssel, de ezzel nagyon is tisztában vagy. A véletlenek meg az élet minden napján jelen vannak.

  60. 60: 62:
    Én nem tudtam köpni-nyelni mikor ezt olvastam, van olyan, aki azon szurkol, hogy a tudás ne menjen tovább? Pont azt játszuk most egy több-ezer éves finisben hogy egyre több ember tudjon önmaga különbséget tenni a jól, és a rosszul felhasznált tudás között! (Mert nincs más választék) Megmondók és lelkivezetők nélkül is…

    És akkor dobjuk ki az egész történelmi tapasztalathalmazt az ablakon?

    Persze ez lehet akár sokak célja is – (már) nem fog sikerülni 🙂

  61. 67 Vaszil, ezt miért címezted nekem is, hiszen pont ugyanazt írtam, amit Te?! 🙂

    „nem fog sikerülni”… de nem ám! 🙂

  62. Érdemes megnézni a 2007-es „The Mist” filmet. Két nagyon fontos tanulsága van – nem a film sztorija a lényeg – az egyik pontosan az, amire Balázs is utalt, a másik a „idő előtt meghozott rossz döntés”. Ezen minden preppernek és prepper közösségnek időben, nagyjából mostanság kell elgondolkodnia és adaptálnia a válasz reakciót a vészeseti tervéhez, felkészüléshez. Különösen az elsőre, az a veszélyesebb. A második ugyan veszélyesebbnek tűnik, de inkább egyéni szinten jelentkező; igaz ott fatális. (Nem akarom spoilerezni!)

    65 „Csak esélynövelés…” – teljesen egyetértünk!

  63. tűz:
    6 éve találtam egy eldobott öngyújtót, a buszmegállóban, felvettem megnéztem működik-e, azóta azzal gyújtom meg a tüzet a teatűzhelyben. persze ez egy nyaraló csak heti 1-2 alkalommal vagyok ott.
    egyszer a naphegy téri cba ban nem tudtak 10, vagy 20-ast váltani erre szólt az ezo öko bio nagy nemzeti dohányboltos csaj, hogy vegyek nála valamit, és akkor ő felváltja, vettem egy öngyújtót…. + 30 éves dobozos gyufáim vannak kartonostól készleten.

    tegnap disznóvágás volt a szomszédban, /A Kevély túloldalán vagyok – Tibor bá érti…./
    Voltak vagy 10-en, nem fértek hozzá, emlékszem 10 évesen nagymamámmal /akkor 63/ ketten csináltuk, a szúrás után szépen eltávoztak a megfogó emberek, és mi ketten estére a kolbászt is betöltöttük, pedig nem a hűtőládába ment a hús, hanem 100 szál kolbász lett… stb..

    szombat, disznóvágás, iskolás gyerekek, látványosság, a felnőttek /már aki akart is volna csinálni valamit, nem tudtak dolgozni mert le kellett foglalni a kölköket.
    a legnagyobb probléma az volt hogy nincs wifi, meg térerő, és hogyan kellene felcsatlakozni a táblagéppel az internetre.
    🙂

  64. Egy újabb bosszantást írok Nektek! 🙂 Nagyon alacsony az ingerküszöbötök.
    Az olyan információt, ami az élethez kell, azt utánzással lehet megtanulni. Az elektromos autó elkészítését pedig dokumentumokból. Én erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy ez elősegíti felépíteni ismét a mai világot. Az emberi természetet pedig ismerjük mindannyian, mert a jó dolgokat előny szerzésére használja, aki megteheti.

    Figyelmetlen voltam, mert sorközzel nem választottam külön Balázsnak az információról szóló gondolataimat és Darwin idézetéből kiindulva a saját hülye állításomat. De úgy érzem, hogy nem az összemosódás adta a bosszantást, mert akkor Balázs lenne felháborodva (vagy amennyiben fel van háborodva, akkor minden tiszteletem az övé, hogy egy mondattal le tudta azt kezelni).

    Jövőnk! Akármilyen hülye állítás is, amit írtam fenntartom, annak ellenére, hogy lehet, hogy Rád nem is igaz, és nem is konkrét emberre írtam.
    Amennyiben a mai rohadt világban valaki szereti a tanyát a nyűgjeivel és a szépségével együtt, annak van esélye egy jobb életre, aki viszont csak azért csinálja, mert ebből lát a későbbiekben hasznos dolgot, arról azt gondolom, hogy nem a legfogékonyabb a változásra.

    Így már érthetőbb vagyok? Vagy még dühösebbek vagytok?

  65. 68: Jövőnk
    Bocs, figyelmetlen voltam – de talán érthető 🙂

    Egyébként ez a 15 perces fránya késleltetés miatt is van – amikor sorban jönnek be a kommentek, pörög a blog – meg több böngészőm megy egyszerre 🙁

  66. 71 – Miértke!
    Az a baj, hogy te idealizálod az 1930 előtti tanyai világot. Balázs viszont tudja, hogy szar, de nem lesz más. Különben neki lesz az itteniek közül a legnagyobb esélye a túlélésre klímahalál esetén. Miért? Azért, mert már 10 éve csinálja azt, ami majd lesz, pedig nem lenne neki kötelező. Menet közben döbben rá arra, milyen nehéz és mennyi buktatója van ennek az életnek.

    Aki pedig azt hiszi, hogy a napelem, akku, szivattyú stb. a megoldás kulcsa, az nagyon téved. Ezek az eszközök szép lassan el fognak tűnni és le fogunk süllyedni az 1930 „előtti technológiára”. Még antibiotikum, oltás se lesz….. Millió apróság, amit fel se tudok sorolni. Aki villanyautót emleget az abszolút komolytalan. Tudod mi lesz a problémád (ha megéled) van-e valahol egy kovácsműhely, ahol a szekered kerekére rá tudják rakni az abroncsot, meg tudják patkolni a lovad, és van-e valaki, aki a lenyúzott állatok bőrét ki tudja dolgozni? Ki csinál belőle szíjat, és cipő felsőrésznek, és talpnak használható bőrt. Miből fognak fonalat előállítani, és ki és min szövi meg? Inverter? Röhögnöm kell. Hol található vasérc, és hogyan kell abból acélt előállítani?

  67. 71.
    Ilyen miatt nem szoktam dühös lenni.
    Abban igazad van, hogy aki fogékonyabb az könnyebben vált is. Én számításból kezdtem másfajta életet, így nehéz is számomra a váltás.
    Én egy fajta felelősségvállalásból döntöttem a személyes paradigmám megváltoztatása mellett.
    Mára azonban megszerettem ezen élettel járó értékeket. De éppen azért mondom, hogy én nem látom könnyűnek. Nyilván másnak más. De én kitartás és szívósság tekintetében nem vagyon átlag alatti, úgyhogy tapasztalataim nyugodtan általánosíthatóak ha nem is igazak mindenek függvényében.
    A kecskéim próbálják meg a temperamentumomat, ráadásul rendszerint az esti fejésnél totál elbukom:-)A darált abrakért simán ledarálnak engem is, simán kiütik a vödröt a kezemből.Nincs mit tenni dominálni kell és tockost osztani. állatvédőknek egy szót se!:-)

    65. Persze! Így van. Nem is kérdés.
    Ezért nem is csinálok belőle már nagy ügyet.

    64.Nincs mit! 🙂 Ugyanazt gondoljuk és nem csak ebben értünk egyet.

  68. 73: Tibor bá
    „Aki pedig azt hiszi, hogy a napelem, akku, szivattyú stb. a megoldás kulcsa, az nagyon téved. Ezek az eszközök szép lassan el fognak tűnni és le fogunk süllyedni az 1930 “előtti technológiára”..

    Nem ilyen egyszerü – párhuzamos folyamatok vannak ma is! Egyszerre felejtünk és tanulunk, csak egy katarzis idején felgyorsulnak a folyamatok.

    A lepusztulás és az innováció (tudás) már ma is őrült tempóban zajlik egszerre és egyidőben, nem kell ettől pánikolni. Sokan sajna ezzel töltik idejüket… Tetszik nem tetszik ilyen korban kaptunk egy ingyen kalandra meghívót, nekünk ez jutott – én nem cserélnék másra, mégha lehetne is 🙂

  69. 73: „Hol található vasérc”
    Azt nem tudom, de vas mindenütt lesz. Rengeteg, az „ántivilágból” megmaradó anyag fog átlényegülni az új korban használható holmivá. Már ha lesz hozzá értelmes lény.

  70. A párhuzamosság az egyik alapja a közösségi felkészülésnek, azaz beraktározni mai technológiai szinten lévő eszközöket, sőt state of the art csúcstechnológiát, amivel az átmeneti időszakban megoldható a túlélés, értendő ezalatt a védelem (maximális erőfölény védekezéshez!), élelem (raktározott és termesztett, ha lehetséges lesz) stb. és közben előkészíteni a gyerekeknek a jövőt, ami szerintem nem „romantikus” késő középkori állapot lesz, hanem inkább ókori, természetesen nagyon függ attól, konkrétan mi és hogyan történik. Én soha nem mondtam és nem is gondolom, hogy az az én világom lesz, abban nekem már nem lesz helyem, mert nem lesz mindazért sem, amiről Tibor bá’ és a többiek írtak, de a gyerekeknek igen. Nekem egy feladatom van, az átmeneti időszak biztosítása, egyéni szinten minden területen, közösségi szinten védelmi területen (vagy amire még befognak). Tetszeni fog? Nem, qurvául nem. Nehezen fogom viselni? Nagyon. De éppen ezért zajlik gőzerővel a lelki felkészülés is nálam, amely során pl. sorra kapcsolok le olyan dolgokat az életemben, amelyek nem lesznek.

    71 Miértke, így már értem, amit írtál.

    Alacsony ingerküszöb. 🙂
    Igen, ezt jól látod, az oka – nem mentség, csak ok – pedig nem más, mint hogy qurva nagy a baj, nagyon közeleg és – ahogy Balázs is írta – nagyon nehéz a felkészülés, különösen mert sokan nem érzékelik rendesen mivel fog ez járni; s itt most a saját kollégáimra, bajtársaimra utalok. Amúgy meg két kisgyerekkel… nyilván érted. De van egy másik oka is az ingerküszöb csökkenésének, ebbe nem mennék bele, mert ez már a felkészülés része; s nem a legszebb.

    75 Vaszil „én nem cserélnék másra, mégha lehetne is” – ez kimondottan tetszett, mégha másoknak talán visszás is és nekem kimondottan undorom van a mai világtól; mégis tetszett. Köszönöm! Számomra gondolatébresztő… konkrétan fogalmazva segítettél ezzel, azt köszönöm meg. 🙂
    (Valszeg elég értelmezhetetlen a fenti 😀 a lényeg, hogy én értem.)

  71. 74. Vannak fiatal, városi ismerőseim, akik ugyanezt elmondják, amit Te leírtál. Falura költöztek, állatokat nevelnek és a sok nyűg és fáradtság mellett rengeteg csodálatos élményben van részük. Minden elismerésem és csodálatom azoknak az embereknek, akik megtalálják a közös hangot az élettel, a természettel.

    73.Nekem nem baj, hogy idealizálom az 1930-as évek előtti tanyavilágot. :-)A baj az, hogy már csak idealizálni tudom és csinálni nem!

    Azt azonban nem értem, hogy ha semmiről nem akarunk lemondani, akkor hogyan változna meg a világ? Miből gondolja bárki is, hogy amennyiben egy katasztrófa után újra ugyanezeket az eszközöket létrehozzuk, akkor más lesz a világ?
    Őrült ütemben fejlődni, mindent akarni és mellette tartalmas életet élni nem lehet. Együtt nem lehet! Egyénileg egyáltalán nem lehetséges, egyetemlegesen pedig csak akkor, ha el van ismerve az az egyén is, aki nem hajlandó a csúcstechnológiát használni.

    Miért kell könnyű életet keresnünk? Azért, hogy utána body terembe járjunk, hogy legyen fizikai erőnlétünk?
    Ne legyünk sárosak, de azért wellness hétvégén iszappakolást kérünk?

    Szintén egy idézet, amit nagyon szeretek: „Ne könnyebb keresztért, hanem erősebb hátért fohászkodjunk!”

  72. Üdvözöllek Titeket!
    Rég óta olvasom ezt a honlapot, de (emlékem szerint) csak egyszer írtam „Hozzászólás”-t. Most elkezdek írni is.
    Úgy gondolom, hogy hasznos lehet számunkra a közös gondolkodásunk.

    „Megéri-e túlélni?”
    Kezdjük azzal, amit már olvashattunk: Nincs más választásunk (ha nem számítjuk a halált).
    Az, hogy túléli-e valaki az „összeomlást”, az bizonytalan. A „túlélés” fogalma alatt most a véglegesnek nevezhető túlélést értem. Ha csak a gyors halált éljük túl, de a tartamos életnek nincs lehetősége, akkor nincs gondunk, mert mindkettő egy. Pusztán a szenvedések és az élvezetek, mely a többiekhez képest birtokolt időben kapható, a különbség a kettő között.

    Ha viszont teljesen túlélünk, akkor kérdés lesz, hogy miért éljünk.?
    Ha valaki megkérdezné Tőlem: Mit szeretnél az Életedben?, akkor ott lenne a válaszomban: Élvezni az Életet.
    Véleményem szerint az igények kielégülése hozzájárul az élet élvezetéhez.

    Mint azt feljebb olvashatjuk, szóban forognak különféle igényeket kielégítő dolgok, melyek szükségesek lennének ahhoz, hogy érdemes legyen túlélni. Nyilván sok dolog, mely ma rendelkezésünkre áll, az összeomlás után nem fog rendelkezésünkre állni. Azért nem, mert vagy természetszerűen elfogy, vagy elpusztul. És ezek termelése megszűnik, s egy bizonyos ideig nem is leszünk képesek termelni őket.
    Többféle igény van. Változó lehet személyenként létezésben és fontosságban egyaránt. Egyértelmű, hogy míg a nagyon fontos dolgok (nélkülözhetetlen dolgok) hiánya lehetetlenné tesz az életet, addig a kevésbé fontos dolgok hiánya elkedvetlenítően rossz, és a kismértékben fontosak kevéssé befolyásolják az életet.

    Úgy gondolom, ha szeretnénk megítélni azt, hogy érdemes-e túlélni, akkor látnunk kell, hogy mik az igényeink.

  73. Az igények az Emberéi, tehát az igények felmérése az emberből kiindulva végezendő.

    Azt gondolom, hogy az Ember egy hármasság. Test, lélek és szellem. Ezt figyelembe véve, háromféle igényt ismerhetünk fel.

    A szellemi igény – véleményem szerint – a szellemi mozgás, a szellemi élet. Ennek kielégíthetősége a magunk részéről nem korlátozott, mások részéről a szellemi képességek szabhatnak határt.
    Ez az igény nem anyaghoz kötött.

    A lelki igények kétfélék: a dolgok jól levése és a jó emberközi kapcsolatok.
    Itt már anyagi tények is szerepet játszhatnak, hiszen példakén felhozva a babos káposztás csülök élvezetét _ láthatjuk, hogy nem anyagi dolog, de anyagi dolog szükséges hozzá.
    A jó emberközi kapcsolatokhoz pedig értelemszerűen embertársak kellenek, és az embertársak milyensége is fontos.
    Személyenként eltérőek lehetnek a lelki igények.

    A testi igények pedig sokfélék, valamint személyenként eltérőek lehetnek.
    A tisztánlátás érdekében szétválasztandó a tisztán testi igény a vele együtt levő lelki és szellemi igényektől. Az előbbi példában szereplő étel testi igényként táplálékot jelent csak.
    A testi igények csak anyagi igények.

    Javaslom, hogy ezek figyelembevételével gondolkodjunk együtt, hogy mit szeretnénk, és hogy hogyan tudnánk azt a jövőben elérni, ha lesz rá lehetőségünk!

  74. 76:
    A vas 1500 °C felett olvad. Ekkora hőt elég nagy kunszt előállítani. Hulladék vasat valóban össze lehet szedni és meg is lehet olvasztani, ha van miben és elő tudod állítani a kívánt hőmérsékletet. De ebből lágyvas lemezt, vagy acélt előállítani nem csak tudás, de berendezés kérdése is. Azzal, hogy összeszeded a vashulladékot még az útnak nagyon, de nagyon az elején vagy.

    Tudom nehéz felfogni, éppen ezért nem is kapok ellenvéleményt, de fogalmatok sincs milyen problémákkal néztek majd szembe. Ma MINDEN készen kapható. Akkor pedig mindent elő kell állítani. Cipzár? Felejtsd el, még gomb se lesz, hacsak nem faragod ki fából. Cérna, tű? Ki fogja gyártani és hogyan? Cipő? Honnan lesz bőr? Akik tudtak cipőt gyártani kaptafára, már nem élnek. Szabók sincsenek már. Hogy csinálsz lenből fonalat? Hogyan készítesz bútort? A bútorhoz deszkát. Hogyan működik egy kézifűrésztelep, és milyen szerszámok vannak benne? Megismétlem. Ma mindent készen meg tudsz venni. Akkor mindent nekünk kell előállítani. Eltörik az ollód, honnan veszel másikat? A kések elkopnak. Honnan lesznek új kések? Jó sok gyufát teszel el, meg öngyújtót. OK. Ha elfogy, hogyan csinálsz gyufát? Csiholod az acélt és a kovát? Sok szerencsét!

  75. Végül is, a szaporítószervek tehetnek mindenről, hogy kissé felszaporodtunk. A pics@ba.

  76. Nem tudja senki, hogy mikor jön el az „összeomlás”
    Az sem biztos, hogy még az én életemben eljön, hiszen 65 éves vagyok és Tibor bá’ a hetvenes évek óta „várja”
    Azt sem tudja senki, hogy pont őt magát és a környezetét mikor éri el és mennyire durván.
    Lehet, szabad túlélő szakkört létrehozni és lám vannak rá jelentkezők is.
    Én az „élvezzük a jelent és nefoglalkozzunk a világvégével” szakkört választom.
    Ha két év múlva ezért a döntésem miatt pusztulok el egy évvel hamarabb mint egyébként áldásom rá bevállalom.
    Bizarr nagyon furcsa izlésnek tartom erre készülni, de mint tudjuk ízlések és pofonok különböznek.
    A síugrást, a sziklamászást, az ejtőernyőzást és a bandzsi-dzsampingot, a down biket és a gyorsasági autóversenyzést sőt a boxot és a pankrációt is bizarrnak tartom, ellenben nemsokkal kevésbé bizarr módon tavaly áprilisban 150 percet futottam egyhuzamban.

    Ez a véleményem uraim.
    Az is megérne egy misét, kiókumlálni, ki miért pont azt a szakkört, sportágat, hobbyt választotta, amit választott.
    Milyen átlagosnál erősebb ösztöntörekvéseit élheti ki ebben ?
    Mi az a sajátságos élvezet, amit éppen ebben talál meg ?

  77. 77:Jövőnk
    I am happy 🙂 Nagyon is értelek, épp ez a lényeg, hogy hányan miben hisznek!?

    Tudom sokaknak lejárt lemez itt is a Bibliával előjönni – mégis „újratöltöm”.

    Mert félredobhatatlan és kódokat tartalmazó archaikus korból fennmaradt – de mozaikokra szétesett – információhordozó. Nem mindenkinek értelmes, ahogy a bakelitlemez, vagy a mágnesszalagos tároló is csak a hozzá szükséges tudással olvasható ma már (ahogy bármi ami infót tartalmaz) széttört állapotban többezer év „viszontagságai” után meg pláne…

    Egy ferritgyűrüs memória ma a lomtelepen szúnyogháló lehet, nekem még vizsgadrukk volt vele a pár ciklusos kis programommal – lefut? lefagy? Ez egy normál jelenség.

    Nem varázslat Mózest sem érteni valakinek – kell hozzá a szükséges technológia: ami itt intuíció és ráérzés – ő 12 kémet (karaktert) küldött az “igéret földje” kikémlelésére, csak 2-en voltak optimisták (16%) – mégis nekik lett/lesz igazuk! A többiek előre összetojták magukat, leblokkoltak. Most is nagyon így fest a helyzet… Vajon miért?!?

  78. 79. István
    „Ha valaki megkérdezné Tőlem: Mit szeretnél az Életedben?, akkor ott lenne a válaszomban: Élvezni az Életet.”
    Az én válaszomban is ott lenne. Nekem az az életcélom, hogy elégedetten haljak meg. Ehhez az kell, hogy élvezzem is az életet, és általában azt tegyem, amit helyesnek tartok. Az, hogy mit tartok helyesnek, az változik az idő teltével.

  79. Nagyából mindent leírtatok, nincs mit hozzátenni.
    Nem is szaporítom a karaktereket feleslegesen.
    De ne gondoljátok hogy pusztán egy nagyítóval próbálom megoldani a tűzgyújtás kérdést. 🙂 Nem most kezdtem, csak egy példa volt!
    De visszatérve, igen még Decemberi napsütésben is lehet tüzet gyújtani, tudom mert kipróbáltam! 100mm.-es nagyító 120mm.-es fókusszal, és már is lobban a száraz fű.
    De ha igazán jót akar az ember, akkor egy autó fényszóró parabolatükre
    az igazi! Elölről le kell szedni az üveget. Hátulra az izzó helyére
    belehet tolni egy kis boton a gyúlékony anyagot, az izzószál helyén van a fókuszpont. A nap felé fordítani, és a hatása brutális!
    Még a téli napsütésben is csak egy pár pillanat kell neki és ég a tűz.
    Egy kis mindennapi postapokaliptikus túlélőtrükk.

    Jövőnk! Én sem arra gondoltam hogy ti költözzetek hozzám,ha gebasz van, hanem fordítva. Jó lenne nekünk egy 3-as számú BOL. Ha itt elfajulnak a dolgok. Persze nem ingyen gondoltam volna….
    Jó lett volna egy kicsit összedolgozni. De ha nem, hát nem. Nincs harag.

  80. 87:
    Miért nem te írod be az E-mail címedet és nálad jelentkeznek? Logikusabb, ha többen is akarnak jelentkezni. Amúgy nem szoktuk az E-mail címeket nyilvánosságra hozni.

  81. Mindenki a boldogság kék madarát üldözi.
    Hogy ki milyen sikeresen és bölcsen az egyéni.
    Van az embereknek tudatos életvezetésük és ebbe időnként belerondít a tudatalatti destrukciója.
    Amikor valaki érthetetlen módon a saját vesztébe rohan.
    Láttunk már ilyet nem egyet.
    Amikor éppen boldogok vagyunk akkor minden éppen úgy jó ahogy van amikor macskajajosan tré a hangulatunk, pláne ha tartósan szenvedünk , akkor még anyánkat is elátkozzuk, amiért megszült.
    Az hogy valaki ügyesen keresi és találja meg a boldogságát nem jeleti azt is, hogy elégedett lesz a halála előtti napokban vagy órákban.
    A haldoklás nem kívénságműsor.
    Szerintem erre vajmi kevés az esély, inkább talán a kivételes szerencse műve lehet nagyritkán
    Tudni érdemes még….. afféle buddhista (?) bölcsesség …..
    A szenvedés nem büntetés….
    A boldogság nem jutalom…
    Hajlamunk van beképzelt módon tévesen minden jót és rosszat saját mulasztásainknak és cselekedeteinknek tulajdonítani.
    Se igazság, se biztonság nincsen az emberi életben és a világban, a jövő kiszámíthatósága korlátozott.
    Uff …..ezek meg az én „doxazmáim”

  82. SZAVAZÁS
    Hát kérem, pontosan háromszor annyian szavaztak arra, hogy megéri túlélni az összeomlás, atomháborús eseményeket. Én a hozzászólásokból azt szűrtem le, hogy a hozzászólók többségének halvány fogalma sincs, mivel fognak szembenézni. Cserkész koromban nagyítóval lobbantottunk lángra száraz faleveleket. Nade erre építeni egy totális társadalmi összeomlás túlélését? Vicces. Megmondom őszintén én arra szavaztam, hogy nem tudok dönteni, pedig igen kedvező alapokkal rendelkezem. A nem-re szavazók csendben maradtak, ők tudják hogy miért. Arra se méltatták az igen-re szavazókat, hogy megindokolják. Diszkrétek voltak. – Minden esetre köszönet a szavazóknak. Legalább világosabban látok.

    Nálam ezek után az a kérdés, hogy őszinte tény feltárást, vagy pánikot elkerülő mellébeszélést helyes-e folytatni?

  83. 89:
    Beírás után van 15 perced, hogy átnézd, amit írtál, és a zavaró elütéseket megszüntesd. Élj a lehetőséggel!

    Különben miből gondolod, hogy saját szenvedéseddel és boldogsággal kapcsolatos tapasztalataid általános emberi tulajdonságon alapszanak?

  84. Tibor bá’, ha nem szoktunk email címeket nyilvnosságra hozni, akkor 😀 én miért írjam be a sajátomat?! Nem arra kértem, hogy a rendszeresen használt email címét adja meg, hanem valamit, amire jelentkezhetek, itt megadva majd valamit, amivel be tudja azonosítani, hogy valóban én írtam. Nem biztos, hogy tömeges levelekre vagyok nyitott, ez az időszak már elmúlt. Vannak páran, akiket innen személyesen ismerek, és olyan is, akivel még személyesen nem találkoztam, de tagja a közösségnek.

    86 Unicornis, továbbra is áll részemről az ajánlat. 🙂
    (Feltéve, ha Tibor bá’ nem ellenzi az ilyen lebonyolítást.)

  85. 90 Tibor bá’

    „Nálam ezek után az a kérdés, hogy őszinte tény feltárást, vagy pánikot elkerülő mellébeszélést helyes-e folytatni?”

    Ezt hogyan kell értelmeznünk? Elbizonytalanodtál a blogod folytatásával kapcsolatosan?! Remélem nem.

    Az őszinte tény feltárás vs. pánikot elkerülő mellébeszélés elég szubjektív és jelen esetben igen erősen pejoratív az utóbbival szemben. De lehet, csak én értelmezem így, olvasom ezt ki a mondatodból.

    Én speciel folyamatosan írom, hogy teljesen egyetértek Veled azzal kapcsolatban, hogy elszálló klíma esetén semmi esélyünk, ugyanakkor – ebben van közöttünk vita – atomháború után, van lehetőség a túlélésre, igaz feltételhez – és ahogy páran írták szerencséhez is – kötött. Abban is igazad van, hogy sokan nem igazán fogják fel mivel jár majd a poszt apokaliptikus világ és életmód.

    DE pont a szavazás erősíti meg, hogy a blogodra nagy szükség van és milyen sok ember szeretne élni, s ennek érdekében tenni is. Nekem hiányozna, akkor is, ha megkérnél, hogy többet ne szóljak hozzá.

    🙂

  86. 89. Barcelona
    Kedves Gábor!
    Úgy értelmezem, hogy az én hozzászólásomra reagáltál, így én is reagálok, bár (szokásodhoz híven) kissé szétszórtan írtál.

    „Mindenki a boldogság kék madarát üldözi.”
    Én nem üldözöm, hanem tőlem telhetően megélem. Elégedett vagyok az életemmel, ennél közelebbi érzését a (tartós) boldogságnak nem ismerem.

    „Van az embereknek tudatos életvezetésük és ebbe időnként belerondít a tudatalatti destrukciója.”
    Nekem inkább a külső körülmények szoktak beleszólni, melynek direkt elég sok beleszólási lehetőséget is adok. Ez egyéni perverzióból van, mert én unom az életet, és örülök a meglepetéseknek, időnkénti kihívásoknak. Túl nyugodt felszín van nálam odabent, örömmel fogadok egy kis érzelmi hullámzást.

    „Az hogy valaki ügyesen keresi és találja meg a boldogságát nem jeleti azt is, hogy elégedett lesz a halála előtti napokban vagy órákban.”
    De legalább megtettem ehhez, ami a módomban állt.

    „A szenvedés nem büntetés….
    A boldogság nem jutalom…”
    Valóban nem, részben azért sem, mert ahhoz fel kéne tételezni egy felsőbb hatalmat, amely büntet, vagy jutalmaz. Nyilván a szenvedésnek megvan a maga haszna, lelkileg kizökkenve, érzelmileg felfokozott állapotban hajlamosabbak vagyunk új megvilágításból is átgondolni a dolgokat, kilépni egy-egy paradigmából (dogmarendszerből), dobozon kívül gondolkodni. Nekem ihletet ad a szenvedés. A boldogság pedig szellemi restséghez vezethet.

    „Hajlamunk van beképzelt módon tévesen minden jót és rosszat saját mulasztásainknak és cselekedeteinknek tulajdonítani.”
    Lehet, hogy neked erre van hajlamod. Én olyanokat is ismerek, akiknek arra van hajlamuk, hogy minden problémájukért más embereket, a rendszert, háttérhatalmakat, sorsot, gondviselést, stb. hibáztassanak.

    „Se igazság, se biztonság nincsen az emberi életben és a világban, a jövő kiszámíthatósága korlátozott.”
    Ezért érdekes az életnek nevezett játék.

  87. 92:
    A te stílusodban: Sértőnek találom annak feltételezését, hogy csak olyasmit lehet közölni, amit nem ellenzek.
    Az én stílusomban: Mindenki szabadon leírhatja a véleményét. Ha túl sértőre sikerül, vagy túl nagy hülyeség, akkor majd teszek valamit.

    A szavazást azért tartottam jó ötletnek, mert azt te is tudod, hogy atomtámadás esetén csak a szerencsések halnak meg azonnal. A kevésbé szerencsések, mondjuk 6 Sv bezsebelése után biztos halállal néznek szembe, ami irgalmatlan sok szenvedés után hetekkel, hónapokkal később következik be. Na ez az amiből én nem kérnék. >/font>

  88. 63: Fogalmad sincs, mit próbáltam, tapasztaltam és mit nem. Attól, hogy nem hagytam ott a családomat és a munkahelyemet, még nem vagyok panellakó könyvmoly.

    Most mért hozod be éppen az erdőt? Eddig 100 évvel ezelőtti falusi körülményekről volt szó. Mellesleg az erdőben sem lennék elveszve. 10 éves gyerekeket nem kell cipelni, de az igaz, hogy az 1 évesemet kellene és az 5-7 éveseimmel se igen lehet napi 10 km-nél többet haladni. 2 hét után a kaja tényleg problémás lenne, de hát ez nemcsak az erdőre igaz.

    Úgyhogy maradjunk abban, hogy maradok a házamban, ahol van többhavi tartós élelmiszer, gyümölcsös, veteményes és pár mázsa szemestakarmány.

    Áram nélkül mi lesz? Este lefekszünk, ha jön a sötétség. Víz melegszik, étel fő a sparherden, meleg jön a kályhából. Már most is így élünk – most épp elromlott a bojler. Kellemetlen, de bőven kibírható.

    Namost, ha jön egy gyilkos banda, azzal tényleg lehet, hogy nem sikerül felvenni a harcot, de hát ezt nem is vitattam. A többi kellemetlenség.

    Az is igaz, hogy össze kell fogni. Ha egyedül akarunk mindent csinálni, egyszerűen nem fér bele az időbe. Csak az ételeket elkészíteni, megenni és elmosogatni utána, egy embernek elviszi a napja 60-80%-át, és még nem termeltünk, dolgoztunk egyebet. De egyrészt lehet egyszerűbben főzni, másrészt, ha néhány család összefog, akkor már lehet az, hogy egyvalaki főz, egyvalaki vigyáz az állatokra, egyvalaki fát vág, egyvalaki a kertet gondozza, stb stb.

    70: Nyilván nem kell 10 ember egy disznó feldolgozásához, de legalább ennyien látták, hogy is megy ez. Mi ezzel a baj?

    77: Jövőnk, köszi az értelmes, realista hozzászólást a pesszimista lehurrogások helyett, amit egyesek osztogatnak.

    78: „Miből gondolja bárki is, hogy amennyiben egy katasztrófa után újra ugyanezeket az eszközöket létrehozzuk, akkor más lesz a világ?” – Senki nem gondol ilyen ostobaságokat. Eleve nyilvánvaló, hogy lehetetlen lenne ugyanezt mégegyszer létrehozni legalább még néhány tízmillió évig, amíg újratermelődnek a fosszilis energiahordozók. A tudást, tapasztalatot pont azért lenne fontos átmenteni, hogy tanulhassanak belőle, és legyen esélyük elkerülni a mi hibáinkat.
    Általában olyan hozzáállást, gondolkodást, viselkedést tulajdonítasz az embereknek, ami pont itt, pont a prepperekre baromira nem jellemző. Persze hogy felbőszíti az embereket, amikor azzal vádolod őket, ami ellen küzdenek.

    Ha már életcélok én is iderakom a magamét: Úgy élni, hogy a világ egy kicsivel jobb hely legyen.
    Túlélésre lefordítva: ha sikerül a gyerekeimnek egy esélyt adnom, hogy az átmenetet túlélve berendezkedjenek az újonnan jövő korszakban, akkor már elégedett leszek. Jövőnkkel értek egyet ebben.

    Egyébként élvezet a nyomorban élőnek is jut. Például ásás közben felegyenesedni egy percre, és a lemenő Napot csodálni.

  89. 90: „Nálam ezek után az a kérdés, hogy őszinte tény feltárást, vagy pánikot elkerülő mellébeszélést helyes-e folytatni?” – Én a tényekre szavazok. Konkrét, valóságos tényekre és összefüggésekre, nem pedig feltételezéseken alapuló rémhírekre, amik pont annyira haszontalanok, mint a hurráoptimista mellébeszélés.

    Szerintem több értelme lenne olyasmikkel foglalkozni, amiket egy SHTF esetén hasznosítani lehet.

    Például, hogyan lehet ma legálisan olyan csoportot szervezni, amelyik meg tudja védeni magát. Például szerintem egy polgárőrség jó kerete lehet ennek. Ki lehetne vesézni, hogy hogyan lehet lövészklubot alapítani, vagy ahhoz csatlakozni, milyen fegyvert lehet engedély nélkül tartani, azt hogyan lehet használni. Lehetne beszélni róla, hogy egy közösség hogyan védi meg magát. Milyen védhető objektumot érdemes esetleg közösségileg építeni, a készletek tárolására és/vagy az emberek, állatok védelmére. Kalotaszegen még vannak erődtemplomok, egy kalasnyikovos támadás ellen még tán hatékony védelmet is nyújthatnak?

    Aztán lehetne bővebben írni konkrét praktikákról. Pl. hogyan gyújthatunk tüzet, ha 100 év múlva elfogy a gyufa és az öngyújtó? Hogyan főzzünk szappant? Hogyan termesszünk gyógynövényeket? Hogyan tartósítsuk a különböző élelmiszereket? stb.

    Több értelme lenne, mint az ilyen elméleti polemizálásoknak, hogy érdemes-e még akkor is élni, ha saját erővel kell fát vágni és kertet ásni.

  90. 85. Jani
    Felhívtad a figyelmemet arra a tényre, hogy idővel változik egy személy ítélete a dolgokról. Ez azt jelenti, hogy egy rögzített alkotmányban nem tudjuk meghatározni azt, amit egy személy kíván az élete folyamán.
    Ha mégis célszerű egy cél-halmazt felállítani, akkor olyan rendszert kell alkalmazni, amely bírja ezeket a változásokat. Például, ha szeretem a puncsfagylaltot, akkor célszerű megismernem a fagylaltkészítés alapjait, nem csak a puncs ízű fagylalt készítését bemagolnom, hiszen ha véletlenül később eperfagylaltot szeretnék, akkor az könnyen lehetséges lesz.
    De mivel nagymértékű változások is előállhatnak, ezért összességében megállapítható, hogy semmi sem biztos. Ennek ellenére érdemesnek tűnik összeszedni azokat, amiket igénylünk, mert ha véletlenül túlélnénk, akkor kénytelenek leszünk élni, s ezt Én élvezettel, elégedetten, helyes(-nek tartott) cselekedetekkel szeretném.

    Véleményem szerint egyértelmű, hogy addig, amíg nincsenek egyértelműen meghatározott pontok, addig az egyéni értékelés mellett a konkrétumok hiánya is lehetővé teszi, hogy bármit állítsunk és ezt alátámasszuk vagy megcáfoljuk. Ez viszont nem eredményezi az elkerülhetetlenre való lelki felkészülésünket.

    Megint idézem, hogy a cím „Megéri-e túlélni?”. Most feltenném ezt a kérdést máshogyan. Megéri-e túlélni a következő éjszakát és reggel felkelni és tenni? Igen? Miért? Miért nem hagynám el ezt a rossz világot és a sok szerencsétlen, nekem rosszat tevő testvéremet? Miért nem szüntetem meg a gondjaimat egyszerre?
    Azért, mert van miért élnem? Mert Nekem vannak céljaim?
    Én Nektek vannak céljaitok? Összeszedtétek valaha is, akár csak nagy vonalakban, hogy mit szeretnétek az életetekben? Vagy javarészt csak sodródtok ösztönöktől irányítva, néha-néha tudatos döntésekkel haladva?

    Alapvető, hogy meghatározásra kerüljenek a célok, mert különben hogyan lehet célba érni!?
    Nem sokak tanulják ezt meg valaha is az életükben, és ezek közül sem mindenki tanulja ezt meg gyerekkorában. Pedig ez a legfontosabbak egyike.

    Ahhoz hogy valami megvalósuljon, kell két fontos dolog. A hogyan és a miért. A miért a fontosabb.

    Azt gondoltam, hogy leírom, hogy mik a gondolataim a jövővel kapcsolatban, és mik azok, amiket szeretnék.
    Ha megengeditek, akkor a továbbiakban bemutatnám ezeket, és akkor egyértelműen alátámasztható vagy cáfolható lesz. Ez hasznos lehet a jövőben Nektek is.

  91. Tibor bá’, az én e-mail címemet is átküldenéd Jövőnknek?
    Sose baj, ha a hasonlóan gondolkodók ismerik egymást. 🙂

    Egy katasztrófát érdemes túlélni, mert ha nem jön be az utána következő élet (lassú fájdalmas halál), akkor még mindig lehet öngyilkos valaki. Ha csak 1% esély van a túlélés után az élhető életre, akkor is érdemes belevágni. „Szerencsére” nem mi döntünk, hogy egy katasztrófa esetén ki él túl, és ki nem, max. egy kicsit tudunk javítani, vagy rontani az esélyeken.

  92. 98: István, ha egy kataklizma utáni túlélésről beszélünk, akkor teljesen felesleges azon agyalni, hogy most milyen igényeid vannak. Egyrészt esély sem lesz rá, hogy a mai kényelemnek akár csak töredékét is megvalósítsuk, másrészt nem is lesz rá szükség.

    Amikor valakit komoly trauma ér, akkor minden átrajzolódik. Megváltozik, hogy mit tart fontosnak és mit teljesen lényegtelennek. Ha elég durva a helyzet, az ember eljut oda, hogy csak ÉLNI, és életben maradni, semmi más nem érdekel. Az, hogy az ember hogyan dolgoz fel egy komoly traumát, meghatározza az egész további életét. Van aki egy életre megtörik, és van, aki erősebb és jobb ember lesz, mint amilyen volt vagy valaha lehetett volna a törés nélkül. Én azon igyekszem, hogy ha eljön az idő, akkor az utóbbi kategóriába tartozzam.

  93. Kedves Tibor bá’

    Elnézésedet kérem de abszolút hibátlanul, elütések és helyesírási hibák nélkül nem tudok írni
    – roppant figyelmes vagy –
    a hibátlan gépelés a te különleges képességed.
    Továbbá nem találkozhat a tetszéseddel minden, amit írok.
    Mindenki saját egyéni módján szól hozzá a témához.
    Állítólag éppen ez a fórumozás egyik vonzó lehetősége, megismerni más emberek gondolkodását, érzelmeit, tapasztalatait, lelki munkamódját.
    Hogyan dolgozza föl éppen ő, a világ eseményeit, tényeit , kihívásait saját vágyait és félelmeit.
    Ezeket nem mindig könnyű elviselni , megértem.
    Nem gondolom, hogy illetékes vagyok az emberiség nevében nyilatkozni.
    Senki sem az.
    A hozzászólások vélemények, az enyém is az, se több se kevesebb.
    Ölellek

  94. 100. Ábel
    Azt gondolom, hogy vannak igényeink, amelyek nem fognak megváltozni. Például: levegő, élelmiszer. Ha térképszerűen összeszedjük gyakorlatilag az összes igényünket, akkor áttekinthetjük őket, és megítélhetjük: Létszükséglet? Kielégíthető a jövőben? Mi az ára?
    Így gyorsan elhagyhatjuk a fűtött ülést, de viszont felismerhetjük egy ma még könnyen beszerezhető szerszám fontosságát. Velem már előfordult, hogy idejében felismertem és megszereztem valami fontosat!

    Nem ismerjük egymást, így nem biztos, hogy egyre gondolunk, amikor igényekre gondolunk. Ezért leírom, hogy most az „igények” alatt az összes dolgot értem, amelyet szeretnénk. Ebbe beletartozik az élelmiszer és a favágás is.

    Azt is leírom, hogy voltam olyan rosszban, amikor a kényelem jelentéktelen volt és nem volt kilátás a rövidtávú rendeződésre. Én tudom magamról, hogy ekkor is képes vagyok mást is figyelembe venni a döntésemben.
    Úgy gondolom, hogy vannak mások is, akik képesek erre. Ez az új világ eljövetelének lehetőségét adó tény. Ez nem érvényteleníti a Tibor’bá által közölt emberi természetet. És az emberi természet a jövőt alakító tényező.

  95. Szívesen megismerkednék a környékbeliekkel. Somogyban lakom, a zalai határhoz közel.

    istvanakovacs féreg nincsmail pötty com

    (Ajánlom figyelmetekben a fenti levelezőt!)

  96. La Paz -Bolivia.Klimavaltozás okozta vizhiany.Erdemes utana nezni.Az emberi reakciok .Meg mindig azt hiszik van megoldas hogy lesz meg olyan vilag a szamukra mint regen.Pedig nem.Csak nincs aki megmondja nekik.Ido telik a folyamatok mennek a maguk utjan.Allnak sorba a vizert -haromnaponta jut csak jelentos reszuknek meg van egy kormany aki odaszallitja…..Meg.Visszaut a videkre sincs hiszen onnan menekultek sokan a viz miatt a varosba es most ott ugyanezzel szembesultek….ott elkezdodott es milliokrol van szo.Aztan jon tobbi.A rendszer fennmaradasanak az egyik alapja itt kiesett es nem lehet helyreallitani.Nem lehet glecsert gyartani es esot csinalni.

  97. 98. István
    El fogok kalandozni, mert a saját egyedfejlődésemről írok. Bár szerteágazó, a szempontrendszeremnek csak egy részét írom. Nekem a tudatalattim elég kevés jelzést küld, például nem emlékszem az álmaimra. Gyerekként sokat kellett figyelnem az embereket, kipróbálni néhány elvetélt beilleszkedési kísérletet, mire megtanultam emberi közösség résztvevő tagja lenni. (mint egy kulturális antropológus) Gimitől kezdve egész jól ment. Azóta is egy kedvelt passzióm csoportokba beilleszkedni, barátkozni. Alkohol hatása alatt végképp sikerült ellazulni, és gyakori volt, hogy részegen táncolva összejöttem egy lánnyal, akivel aztán másnap nem tudtam miről beszélgetni. Kb. 22 évesen felhagytam az alkohollal/nőzéssel. Úgy voltam vele, hogy nem azzal kéne a legkreatívabb éveimet tölteni, hogy minden piát megigyak, és minden nőt megdugjak, amíg nem állok készen a megállapodásra. Szabad akartam lenni, megismerni a világot. Úgy gondoltam, majd akkor felveszem újra a fonalat, ha már lesz egy egzisztenciám, és ne a család kényszerítsen egy olyan kerékvágásba, amiből csak kitörni akarok. Kb. 31 évesen, amikor megvettem a jásdi ingatlanokat a romos épületekkel (családi támogatásból), akkor újra felvettem a fonalat. Azóta társaságban újra iszom, ami faluhelyen különösen hatékony szocializációs eszköz. És azóta volt néhány kapcsolatom, amelyekben gyűjtöttem (és persze osztottam is) néhány lelki sérülést, és boldog élményt.

    Egy másik vonal, hogy gyerekként fogalmam sem volt, hogy mi leszek, ha nagy leszek. (most is csak körvonalazódik 🙂 ) Azt kitaláltam, hogy kéne egy tanya, ahol úgy élhetek, ahogy jónak látom. Hogy ezt hogyan érem el, az képlékeny volt. Rengeteg könyvet elolvastam, eleinte főleg kalandregényeket, aztán inkább tudományos-, történelmi-, filozófiai-, útleírós könyveket. Nyilvánvaló volt, hogy nem mehet sokáig, amit az emberiség csinál, de nem tudtam, hogy mikor jön el a geddon, és hogy az emberiség mit tesz majd ennek elkerüléséért (azóta kiderült, hogy szinte semmit). Mielőtt beütött a válság, egy indiai bolt-antikvárium-utazási iroda kombinációt terveztem nyitni Budapesten. A válságot úgy értelmeztem, hogy elkezdődött az ipari civilizáció hanyatlása, itt az ideje váltani. Tanya helyett inkább falura jöttem, gyereknevelési-, munkamegosztási- és védelmi szempontok okán. A konkrét falut sok szempont alapján választottam, bár Jövőnk írta, hogy védhetetlen. Azon vagyok, hogy beilleszkedjem, tovább népesítsem a falut, és megpróbáljak felkészülni a várható kihívásokra, illetve másoknak is ebben segítsek.

    Lehetne részletezni még sokat. Én úgy értelmezem, hogy sok szempontból tudatosan élek, és tervezem az életemet, de ez esetleg felületes szemlélőnek érthetetlen motivációk alapján történik. Gyakran nincs kedvem hosszan mesélni embereknek cselekedeteim okairól, és hóbortnak tüntetek fel sokmindent.

  98. Végigolvasva a hozzászólásokat talán még egy személyes gondolatot tennék hozzá, ha szabad. Biztos sokan vannak – mint én is – akik nem születtek volna meg, ha nincs ez a kényelmes, fejlett társadalom. Anyám 9 hónapot feküdt a terhessége alatt, a világra jövetelemet régebbi korszakokban lehetetlen lett volna kivitelezni.

    Mielőtt azon gondolkozunk, hogy megéri-e túlélni, gondoljunk bele, hogy egyáltalán megszülettünk, és próbáljunk arra fókuszálni, hogy az életben minden helyzetből pozitívan is ki lehet jönni.

    Nem a 12-es hsz-re gondoltam, ezt csak megelőzni lehet egy jó rejtekhellyel, mint ahogy nagymamám tette az orosz katonák erőszakoskodása idején.

    Ő egyébként két hete halt meg, pénteken temettük, az elmúlt két év legrosszabb eseménye volt, mégis sikerült megtalálni benne az örömteli dolgokat…

  99. 106 Jani, félre ne érts, tisztellek és becsüllek azért, ahogy élsz, amiket teszel és ahogyan gondolkodsz. A jelenlegi információk alapján és a földrajzi fekvés alapján írtam azt, hogy védhetetlen. Közel van pár városhoz, ami gondot okozHAT. De ez nem egy determinisztikus tény.

  100. 106: Jani, ehhez tudok kapcsolódni. Nyilván nem 100%-ban azonos az élettörténetem, de vannak hasonló vonások.

  101. 111: Köszi, értékelem a figyelmet
    preobazsenszkij kukuc freemail pötty hu

  102. 103: Ez igaz. Lehet, hogy félreértettelek kissé elsőre.
    Azzal egyetértek, hogy a másokkal, a szeretteinkkel való törődés megmaradhat a legnagyobb nyomorban is – és hogy megmarad-e, tulajdonképpen az az emberség próbája.

  103. 113 és itt a tű a szénakazalban. Standing ovation, mély főhajtás!

    (Ment emil. 2020)

  104. Annak ellenére, hogy nem tudom mit hoz a jövő és azt sem tudom, hogy arra hogyan reagálok majd, én is a túlélésre szavaznék. Apaként nem adhatom fel úgy, hogy meg sem próbálom.

  105. Áthoztam ide két érdekes véleményt.

    Szeleburdi Says:
    2017.február.28th. at 22:26 edit
    Igen, nő vagyok és nem szőke. Nem szeretek megszólalni, mert nagyon sok mindent másképp látok, mint a férfiak, és ez konfliktushoz vezet. Most mégis megteszem Jövőnk miatt. Szerintem nem láttok át a Jövőnk szitáján, de nőket nem tud megtéveszteni. Jövőnk semmi mást nem tett, mint agyon dicsérte önmagát és nagyképűen betűszavakkal és számokkal dobálózott, de ha valaki valamire rákérdezett, akkor ő nem mondhat többet, mert…. hatalmas félhomály. Kizsarolja a tiszteletben tartását azzal, hogy állandóan megsértődik. Kegyvesztettek lesztek, mert többet nem szól hozzá, viszont igen szorgalmasan olvas. Ő is csak a bőrét akarja menteni, és maga is elhiszi azt, amit hirdet. De hogy ennyi „értelmes ember” beszopja. Bocsika, még nem találták ki a szőke férfit? 😀 😀

    balint Says:
    2017.március.6th. at 16:09 edit
    55.Szeleburdi
    Remek hsz. megtapsoltam!
    Jövönk nevü hozzászóló jóideje nálam is kiverte a biztositékot tudálékos, nagypofájú és mégnagyobb mellényű , lehengerlően lekezelő stilusával,nem csak benned, de sokunkban azt az érzést keltve, mintha a blogon mindenki tökhőlye lenne hozzá képest.
    Irnám ezt és igy akkor is , ha nem lett volna egy afféle szóváltás vele valami tökrégi témán, ahol alkalmam volt megtapasztalni stilusát, ami mondhatom, egyedi.
    Ismerem ezt a Jövönk fajta embertipust,láttam öket ezerszer háborúink alkalmával, és ám legyen bármennyire tudálékos, higgye ám hogy baj esetén ő aztán majd igy és amúgy,megjön ő, egyet toppan aztán minden megoldódik, nos az ilyenek halnak meg elsők között, de sajnos azok is akik bizva az ilyenek tudálékos magabiztosságában, követték öket!
    Tovább:
    Jövönkkel szöges ellentétben soha nem burkoloztam semmi homályos, sejtelmes célzás , afféle “tudok én egyet-mást, de jaj, nem árulhatom el”- szerű titkolózásdiba, mint ahogy néha ő teszi, mintegy éreztetve velünk, a pórnéppel,mily súlyos titkok letéteményese Ő, de nem beszélhet róla.!
    Ha nem beszélhet róla, akkor minek egyáltalán megemliteni, kérdem én, és valszeg mindenki.
    Mielött itt elöször leirtam volt, hogy “emberek, ne is kérdezzétek, hogy a fiam milyen titkos alakulatnál van, de nem árulhatom el, mert…. nos, megkérdeztem a fiamtól, ki a MAMRAM diviziónál szolgált sok éven át, ha egyáltalán ezt megirhatom róla, és miután mosolyogva intett, hogy igen, mert a mamram israel amugy is kint van a neten,nos akkor, de CSAK AKKOR ÉS NEM AZELÖTT rukkoltam ki vele, és hadd gondoljam azt, hogy sokkal jobb volt, mint a sejtelmes titkolózás.
    Akkor hadd idézzem a fiamat aki jelen volt nyolcszáztizenötezer kilencszáznyolcvanhét atomtámadás szimulációnál:
    ” Apa, nem lesz emberi társadalom atomháború után, még a sarkvidékeken sem!”

  106. Tibor bá’ EZMIEZ?!! Ez minek ide, ráadásul az első nem is mai, ne nézz már hülyének. Oké, látom, Neked a lelki világod egyszerűen nem bír elviselni. Érdekes jellemed van, nem mondom…

    Ezúttal, segítek Neked és két becses stílusú hű olvasódon, könnyítve a lelkeiteken. 😀 pá!

  107. 116

    Ne bántsátok Jövönket, a nagy kemény külsö mögött ott a félénk érzékeny belsö csak probálja eltitkolni.
    Read only mod ellenére mindig visszajön, mint a bumeráng. Azt gondolom szüksége van erre a blogra, szüksége van egy forumra, ahol öt megértik, mert a hétköznapi ember erre képtelen.
    Az itt blogolok azt gondolom szinte mindegyike vivja a saját kis belsö harcait ezzel az egész közelgö világvégével kapcsolatban. Ki igy ki ugy de senkit nem hagy teljesen hidegen. A legtöbbünk az ezzel kapcsolatos érzelmeit kételyeit, észrevételeit, ötleteit csak itt tudja kiélni, mert „kint” a társadalom kiröhög és hülyének néz.

    Jövön szentül hisz valamiben, vannak „bombabiztos” infoi….
    amik persze vagy bejönnek vagy nem. Semmit és senkit nem kell véresen komolyan venni. Engem se. 🙂
    Jövönk is csak egy gyarlo emberke akit néha kétségek gyötörnek, és jol esik neki itt kibeszélnie….

  108. 118:
    Én szívesen fognám úgy fel, hogy jövőnk egy ártatlan bolond, de nem ártatlan. Helyette „egy bolond százat csinál” szindróma jön be. Arról már nem is érdemes beszélni, hogy a fórumomat toborzásra használja fel. Ja és ez volt a hatodik pá-ja. És hol van az megírva, hogy nekem pátyolgatni kell a lelkileg rokkantakat? OK, én nem veszem komolyan, de tudod garantálni, hogy más se?

  109. 119:

    Nyilván neked is van igazad Tibor bá és persze hogy nem tudom garantálni.
    Nyilván én sokkal elfogadobb vagyok minden téren mint egy átlag ezért is irtam, amit.
    Annyi biztos hogy lelkileg instabil embereknek nem valo ez a blog….

  110. 60-nak és azoknak akik nem értenek egyet vele.

    Szerintem nem lesz semmilyen tudás átmentés a jövőbe. Gebasz után a meglévő finom-tudás pár évtized alatt el fog veszni. Mert ki foglalkozna vele amikor napi 24 órát kell gürcölni a megélhetésért? Amire valamennyire helyreáll az élet rendje a magas-fizikát, -kémiát, -matekot ki fogja már érteni? Egyetemek nélkül, hogy lehet ezt a tudást fenntartani? És hol lesz egyetem, amikor egymást fogják enni az emberek? Gondolja valaki, hogy az ilyen mentálisan lepusztult embereket érdekelni fogja Bolyai párhuzamosság axióma elmélete. Szóval kb a vaskor elejére esünk a tudás tekintetében.

    Ja, hogy lesznek csoportok akik tudásbankot fognak működtetni. Persze, hogyne. Ki fogja igénybe venni? Mad Mex két erőszak között? Nem mellékesen akik őrzik, azok is a belterjesség okán kb a negyedik generációra le fognak hülyülni (ha kintről visznek friss gént, akkor hamar szét fognak esni). A rájuk hagyott tudást – mint a könyvtáros – lehet, hogy fogják tudni kezelni, de érteni már nem fogják. És akkor mit ér a sok könyv, meg egyéb információ hordozó.

    Mondhatnátok még, hogy lesznek közösségek akik a tudós embereket őrizni ápolni fogják. Majd ha rájönnek, hogy a büdös életben már nem fog kelleni a polimerizáció, atomfizika ismerete, szépen a tudósok is mennek kapálni, ha enni akarnak. És akkor már ők is elbutulnak.

  111. 121: Ha egy megfelelően (kiemelkedően) intelligens ember megfelelő sorrendben veszi a kezébe a könyveket és olvassa el őket, a mai tudomány bármelyik szegletébe beleáshatja magát tetszőleges mélységig. Ehhez persze meg kell maradjanak a könyvek.

  112. Tibor bá, jelen állás szerint nem tudhatjuk, hogy mi a valóság Jövőnk állításai mögött. Lehet, hogy egy lelkes bolond, de az is lehet, hogy mind igaz amit ír. Aki akarja, a másik posztnál elolvashatta Szeleburdi és Bálint véleményét. Ezt idemásolni mi egyéb tiszta rosszindulatnál?

  113. 121:
    Teljes mértékben egyetértek veled.

    123:
    Elméletileg ez igaz, de ilyen fontos témában nekem nem elég a „lehet”. És mivel saját tapasztalatom tökéletesen megegyezik Bálint tapasztalatával, valamint azt is tudom, hogy egy értelmes nő úgy lát át a férfiakon, mint az ablaküvegen. Információ átadás szempontjából ezt tartottam jónak. – Ha te nem vetted észre Jövőnk taktikáját az irányítás magához ragadása terén, akkor még tanulnod kell az életet. Ha nem értesz, akkor részletezem. Például rendszeresen dicsért vagy ledorongolta azt, amivel nem értett egyet. „Büntetett” azzal, hogy megfosztott minket jelenlététől, és fantasztikus tudásának az átadásától. Miközben ezt a tudást számtalan helyről át lehet másolni. Amit nem lehet kimásolni, azt csak sejtette, de ugye igazából nem árulhatta el.

  114. Mindenkiben van egy jó adag menetkész destruktivitás,agresszív rombolási ösztön,tönkrettenni …..elpusztítani kiben több kiben kevesebb ….megölni…..legyőzni …..megrongálni…megsebezni ……
    leteríteni …harcképtelenné tenni ..kifüstölni …felgyújtani ….csapdába csalni …
    Ennek az ösztönnek igen jó hasznát vették az emberek a neolitikumban írott történelem előtti hordaháborúkban, a vadászatkor és ma sem nélkülözheti ezt néhány szakma.
    Nem mindig egészen nyíltan és könnyen észrevehetően jelenik ez meg.
    Ki gondolná, hogy egy fogorvosban több a szadizmus, mint egy átlagemberben ?
    Pedig ez így van.
    Nem mindenkinek vonzó a lehetőség,hogy fájdalmas szájsebekben dolgozzon.
    Nem mindenkinek vonzó hogy embereket figyeljen meg, üldözzön, ha kell lőfegyverrel tegyen harcképtelenné, majd megbilincselve börtönbe kisérje.
    Ez a destruktív ösztön kap kitűnő kiélési lehetőséget, amikor valaki az összeomlás pusztításáról kataklizmájáról embertnyomorító borzalmas pusztítássorozatáról fantáziál.
    Ime megoldódott a rejtély miért járnak sokan a túlélési körbe.
    Nem gondolom hogy kimerítettem az igazságot annak egy fontos szeletére világítottam rá.

  115. 123.Ábel
    „Aki akarja, a másik posztnál elolvashatta Szeleburdi és Bálint véleményét.”
    Engedelmeddel helyesbitenék:
    Nekem nincs véleményem a támában!
    A fiamnak sincs!
    Véleményük, prognózisuk, jóslatuk, vagy ha jobban tetszik , akkor könyörtelen verdiktjük a MAMRAM számitógépeinek van:
    TOTÁLIS atomháború után nem lesz emberi társadalom a sarkokon sem!!!
    Elpusztul a légkör, szerte a bolygó felületén minden égni fog , és a f0ldtörténetileg soha nem tapasztalt EGYIDÖBEN tomboló heves tüzvészek miatt ELÉG az oxigén !!!

  116. 1 óra hozzászólás olvasás után sikerült lerogyasztani a blogot Jövőnk elüldözésével.Jövőnk nélkül nem blog a blog, én szívesen olvastam az ő hozzászólásait is.Itt szó sem volt embertoborzásról(mivel nem is az a célja) hanem csak segíteni akart pár embernek.Remélem a honlapod még megmarad.Vagy egy nagyobb geopolitikai gebasz után visszatérsz a hozzászólásaiddal:D

    Amúgy tyáááá sikerült összevesznetek magyaros habitussal:DDD.Mintha csak a munkahelyem látnám ahol a nem összeférő világnézetek miatt a fejekben kurva anyázás van.Pesze ott(munkahely) az összeomlásról nem is tudok beszélni szinte senkivel, mert mindenki hurráoptimista faszkalap és csak a fejébe égetett nézetet vallja igaznak.
    A magyar sajnos ilyen.Ha már egy picit is eltér a nézet valakinek (ismerősi körömben) akkor már felbaszódik az agya a két félnek.Ilyen retek az ember, ez van :D. Én elgondolkodtam egyszer hogy szívesen dolgoznék állatok közelében a természetben(kutyák,tehenek, lovak,stb…)mert az ember örömét leli bennük minthogy emberek között legyen.Ha tehetném megtenném:D.

    Azért olvasom a blogot mert érdekel a téma, és a többieket is.Mi olvasók valamennyien „várjuk” az összeomlást ki így ki úgy.Nem sok embert érdekel ez, tanán az emberek 5%-át.
    Van aki a háttérben zajló folyamatok miatt várja az összeomlást , van aki az 1930-as évekre visszasüllyedt társadalom „romantikája” miatt vagy mert utál egy multinál gútyizni és amiatt várja az összeomlást.

  117. Az biztos hogy nem egyszerű más világnézeteket összepárosítani.Pl.ismerősök között:én-összeomláspárti.
    Többiek:hurráoptimisták.Már alapból nincs miről beszélni.Aztán még ha egyetértünk is hogy :összeomlás-na azon belül is mindenkinek 10 fajta elképzelés.Na már megint nincs miről beszélni és a fejekben már megint kurva anyázás van:D.
    Jöhetne már az összeomlás és akkor a túlélők nem vitatkoznának mert nem lenne idő rá, hanem pl. egy üllőnél kovácsolnának vagy fát vágnának kézi fűrésszel:D

  118. 33 Tiborbá

    Idő hiányában most írom:
    Én kifejezetten szeretem mikor elmegy az áram vihar idején évente 1x.Olyankor rá van kényszerítve az ember hogy ne netezzen,tévézzen hanem gondolkozzon alkosson stb…Ellenkező esetben sajnos gép előtt ragadok, de nem csak én.
    Kertes házban a szart el lehet ásni a húgy jót tesz a földnek.
    Anyámnak annyi mécsese van hogy 2 évig elvilágítanánk vele.Gyufa kérdés fentebb(be kell spajzolni öngyújtóval, ez tényleg részletkérdés)
    Tüzelés: sparheltban.Ha nem kell napi 8-10 órát dolgoznom munkahelyen akkor gyűjtök fát nyáron,összel,kukoricaszárat sparheltbe.
    Tisztálkodás:nyáron hordóból melegvízzel.Télen heti 1x sparhelt.(ismerek olyat aki évekig nem fürdött,semmi baja nem lett)
    Szappant ,szódabikarbónát el kell raktározni.
    Ruha: annyi pulóverom,ruhám van, mivel nem dobok ki semmit már hogy életem végéig elég lenne.

    Persze a fent leírtak még tényleg kevés a túléléshez.Lyukas fog ,fosztogatás elleni védelem, élelem megtermelése viszont tényleg gond lehet.
    **********************
    Azt hogy miként fog eljönni senki sme tudja.Épp észak korea kísérletezget rakétával.Lehet sose lesz neki , de miánt lesz neki elképzelhetőnek tartom hogy odabasz usa-nak, mivel ők(é-koreaiak) fanatikusok,nem sokat gondolkodnak.Az is lehet hogy innen indul majd minden az is lehet hogy nem.

  119. 122.

    Az intelligens emberek (a tudós félék) fognak az első körben elhullni. Ugyanis ők jellemzően a széplelkek, így kevésbé képesek szemrebbenés nélkül torkot vágni. Na meg nem is olyan izomagyak, akik a nyers erő birtokosai.
    És ha túl is élik, egyik közösség sem eteti azért, hogy ő üljön a domboldalban az árnyékban és tanulgasson (míg mások güriznek) annak érdekébe, hogy a jövőben, esetleg úgy 200 év múlva legyen valami a megértett és elsajátított tudásából.
    Szerintem a könyvek nagy része a gebasz után pár évvel a tűzben fogja végezni a számítógépeket áram hiányában pedig az oxidáció eszi meg. A tudásközpontok pedig a fent már leírtak okán szűnnek meg.

  120. 130
    Igen. Nézd csak meg a FB-on BMW-vel pózolgató cigányokat.Aki széplelkű és tanul abból nem lesz semmi. Ezek meg belefognak mindenbe és sokaknak bejön.

  121. Ha már összeomlás akkor érdemes lenne csinálni egy folyamatábrát 3 fő lehetséges esettel:
    1.Klíma
    2.Atom
    3.Gazdasági(pénzügy és olaj) összeomlás

    Mert itt sokan arról beszéltek hogy gyufa sem lesz.Igen a második scenarió esetében nem de a többinél igen.
    Szóval a 3 forgatókönyv esetére kellene elemzés csinálni hogy mely esetében mennyi idő van még.(ez nem egyszerű)
    És aztán döntse el mindenki magának hogy melyik forgatókönyvet tartja a legvalószínűbbnek.

    1. Klíma- elhiszem hogy szarban vagyunk,de nem hinném hogy 5 év múlva összeroppanna.Sok a jel,de a termésátlag még nem kezdett csökkenni mondjuk évi 20%-ot,majd ha kezd akkor ráérünk ezen agyalni.

    2.Atom- Ahogy jövőnk is írta vannak még 2030-2040-re is atombomba fejlesztési projectek.Nyilván ez azt feltételezi hogy még ezek az államok is számítanak 2030-2040-eljöveteléig.Persze időközben lezúzhatják egymást.

    3.Gazdaság.
    Ahogy Tiborbá is írta visszasüllyedhetünk az 1930-as évek szintjére.Remélem gyorsan és nem évtizedek alatt.Nálam még mindig eza legvalószínűbb forgatókönyv.
    Nem kell ide rablóhorda,felmegy az olaj ára(most bezzeg senki nem beszél erről ,még Jövőnk és Hetesi sem!-bocs most nem ellenetek írok:D), beszarik az autóipar , tömeges elküldések lesznek ,na és mint mondtam nem kell ide rablóhorda mert lőhetitek magatokat fejbe mert majd nem lesz munka (+jön a robotok kora).Szóval nem biztos hogy az éhes rablóbanda fog fejbelőni hanem majd tik saját magatokat ha elfogy a pénzetek.Ezt értsétek meg hogy ennek van a legnagyobb valószínűsége!!
    Már most is x százezer ember van akinek közüzemi tartozása van.(oké hogy soknak felelőtlenül, de ők egy gazdasági válságban elvesznek,azaz nemhogy ők hanem még a nem felelőtlenek is)

  122. 132:
    Andrew visszafoghatnád magad. Unom már, hogy állandóan téged olvaslak minimális tartalommal. Ha ennyit akarsz fecsegni, akkor készíts magadnak egy honlapot. Ha Jövőnkkel akarsz értekezni, akkor ott van az ő honlapja. — Hogy jövőnk nélkül nem blog a blog? LOL. Ez a blog 10 éve él. Egy éve fogalmam se volt, hogy létezik egy jövőnk. A véleményed különben se érdekel. Azt viszont észrevettem, hogy nem érted, amit írok.

  123. 133.
    Mi van már Tiborbá délután iszogattál hogy mindenkire bepöccentél? 😀
    Beszélek jövőnkel és rádküld egy 0,1 mikrotonnás atombombát 😀
    —–
    Ebből is látszik hogy egy összeomláskor egymásnak esünk mint a szar(pszichológia, és ez jó tanulság volt mára)Én most látom hogy a managerünk a munkahelyen hogy félti a nyamvadt 800Eft-ját.Teljesen más jellem, emberei ellen képes fordulni.Sanjna ez van:S


  124. 134:
    Mielőtt alpári szinten kritizálsz, nézd vissza hozzászólásaid számát és terjedelmét.
    135:
    Bolíviában katonák osztják a vizet. Elolvadt a vizet adó gleccser.

  125. Koszonom Tibor ba hogy eszrevetted azt mirol irtam korabban La Paz Bolivia.Ott mar osszeomlas van nem arrol diskuralnak mi lesz majd….Megoldas?

  126. Az olajvalsag nem kerulheto el.Csak az idejet sikerult eltolni de ez csak az egyik tenyezo a sok kozul ami gyokeresen megvaltoztatja a jovonket..

  127. 126 Bálint: Gyorsan utánanéztem, utánaszámoltam. A Föld szárazföldi részén az összes biomassza tömeg kb. 1800 Gt. Ha ez mind elég, az kb. 3E17 mol oxigénmolekulát használ el. Ez a légkör teljes oxigéntartalmának kb. 0.25%-a. Pesszimistán tegyük föl, hogy az ember által felhalmozott, szerves éghető anyag a teljes biomassza 3-szorosa. Ha ez mind az utolsó molekuláig elég, akkor is csak 1%-át használtuk el a légköri oxigénnek.

    Én nem tudom megítélni, hogy egy esetleges atomháborút túl lehet-e élni bárkinek is bárhol, de hogy az oxigén nem fog elfogyni, abban ezek után elég biztos vagyok. És eddig minden titkolózása mellett Jövőnk szolgáltatta a legrészletesebb rendszerét a technikai információknak ezzel kapcsolatban.

    A szimulációk általánosságban maximum annyira megbízhatóak, amennyire a betáplált adatok és fizikai modellek helytállóak. Ezért érdemes minden szimulációt egy egészséges szkepticizmussal kezelni. Az izraelit is, és a nukleáris télre vonatkozót is.

  128. 127: „Én elgondolkodtam egyszer hogy szívesen dolgoznék állatok közelében a természetben(kutyák,tehenek, lovak,stb…)mert az ember örömét leli bennük minthogy emberek között legyen.Ha tehetném megtenném:D.” – Mért ne tehetnéd?

    130: Az intelligens emberek között is vannak alfák.

  129. Az oxigen hianya helyi szinten rovid ideig viszont fellephet es vegzetes lehet.Ez tortent mikor USAAF gyujtobomba tamadast intezett Tokio ellen a masodik vilaghaboru idejen.Atomhaboru eseten ennel tobb es nagyobb tuzek varhatoak.

  130. 139:
    Az előzetes számításokkal kapcsolatban egyetlen dolog biztos, hogy nem fognak bejönni. Ez legjobban az előre becsült költségeknél érzékelhető. Gyakorlatilag mindig, mindenütt, minden témában a valóság jóval több, mint a számítás. De ez látható máshol is. Például a Castle Bravo első „száraz” hidrogénbomba ereje két és félszer volt nagyobb a kiszámítottnál (ami persze tragédiákhoz vezetett). Ugyanez van a globális felmelegedésnél is, minden előzetes számítást túllő a tényleges bekövetkezés. Ebből következik, hogy igen nagy felelőtlenség lenne az a bizonyos nukleáris tél előidézése. Korábban az Ember csak olyan hülyeségeket követett el, mint például bevitte a nyulat Ausztráliába, ahol nem volt természetes ellensége. Mára azonban a technika lehetővé tette olyan hülyeségek elkövetését, ami puszta létébe kerülhet.

  131. 142: Igen. Illetve még az sem biztos, hogy nem fognak bejönni.

  132. A számítási hibától ami nem jön be,kedvezőbb is lehet az eredmény..
    Magasabb hőmérsékletű tárgy több hőt is ad le, sugárzással még a föld is.
    Barcelonában gyúrok a hőhalálra, itt május elejétől szeptember végéig bármikor lehet 30 fok.
    Július, augusztusban 40.

  133. Végigolvastam a hozzászólásokat, vannak köztük számomra gondolatébresztőek is. Ha valaki túlélésről akar elmélkedni, szerintem az igazi putris cigányok életmódját is érdemes tanulmányozni. A legszegényebbek most is úgy élnek, mintha geddon lenne. Fűtés sparhelttel, áram nincs (vagy zsinórral lopják), rongyos ruhák, mocsok, dizájnerdrogok a kilátástalanság miatt. Mi Tibor bá’ olvasói, iskolázott fehérek, szerintem ettől öngyilkosok lennénk, ha így kéne élnünk. Szóval ki kell próbálni a putrit, hogy annak elviselése hogy megy. Ami náluk nagyon megvan, és a fehéreknél nincs, az iszonyat erős családi/nemzetségi/közösségi szellem. Túléléshez nem utolsó szempont. Magányos harcos VS csapat, közösség. (Vagy: német csúcsfegyverek a 2. VH-ban VS orosz tömeghadsereg.) Lehet, hogy senkinek nincs semmije, de azt megosztják, baj esetén összetartanak/összezárnak. (Egyébként a putris életmódból való kitörés is emiatt kurva nehéz, visszahúzzák azt is, aki többre vágyna. Nem hiszem, hogy genetikailag ilyenek.)

    1980-as évek végén gyerekként egy Szfvár környéki faluban éltem pár évig. Klasszikus putrisor volt a falu végén, cigányok nem jöhettek be lakni a faluba, csak a nagy zöld konténerbe másztak be azért a rohadt zöldségért egyes cigányasszonyok, amit a zöldséges nap végén kidobott. Na, ezek a fajta cigányok a putriban nagytestű kutyákkal aludtak együtt a szobában, befeküdtek közéjük, és az melegítette őket télen. Ez nem vicc, tényleg így volt. Ezen kívül amúgy rend volt, ha bármi történt volna a faluban (kisebb lopások voltak), először hozzájuk ment ki a rendőr, végigverte, akit kellett.

    Az összeomlásról én is úgy gondolom, ahogy már itt olvastam, gyors lefolyás esetén mindenki mindenkinek farkasa egy darabig (azt ki lehet húzni felkészüléssel), majd új rend. Lassú leépülés esetén a fegyveres, rendfenntartószervek alakulnak át adószedő maffiává (ezt tartom valószínűbbnek), új földesurak lesznek. A magyar fegyvertartási szabályok, és egyéb politikai folyamatok szerintem ebbe az irányba mennek.

  134. 145:
    Vesd össze a putris cigányok átlagos életkorát a városi magyar emberével. Fiatalon könnyű szar körülmények között élni. Ötven felett már sokkal nehezebb.

  135. 144: Ne kötözködésnek vedd, csak nem értem: hogy érsz oda Barcelonából Budapestre mosógépet szerelni „még ma”? Vagy most más viszi itthon a boltot?

  136. 145: Igazad van, dizájnerdrogokkal lehet a legjobban túlélni! Sőt, mondhatni ez a túlélés kulcsa! Hajrá cigányok!

  137. 1147.Ábel
    Áruljátok már el nekem is, hogy mi ez a mosógépszerelős dolog.
    Ezt úgy adjátok itt elő mintha valami közérthető mindennapos jelzőt használnátok. Ez itt része a helyi folklórnak?

  138. 138. Tom

    Az igaz, hogy én még sosem hallottam a mainstream médiában, hogy nem kell félni egyenlőre a peak oiltól, de hát már miért is írná meg a fősodor, hogy a Kaspi-tenger térségében 500 évre elegendő kőolaj mező van? A cél az, hogy minél jobban féljünk a túlnépesedéstől, az atomháborútól, a terrorizmustól, a kanyarótól, a szegénységtől és még sorolhatnám mi mindentől, mert így azt tehetnek velünk amit csak akarnak. Ha ezt nagy dobra vernék, akkor mi, buta emberek, még azt hinnénk, hogy nem is a demokráciát akarják elvinni a muszlimoknak, hanem az olajat elhozni… 😀

    A „Black Gold – Hot Gold” („Fekete arany – forró arany”) című könyv szerzői szerint a Kaspi-tenger térségében húsz évvel ezelőtt felfedezett hatalmas kőolajmezők egyelőre érintetlenek maradtak. Ez a terület – ha a világ fogyasztása a jelenlegi szinten marad – ötszáz évig elegendő a világ olajszükségletének kielégítésére. A kőolaj egyik lehetséges szállítási útvonala Csecsenföldön át – csővezetéken – a Fekete-tengerig. Onnan hajón a tengeren és a Dunán keresztül érné el a Koszovón áthaladó rövidebb csővezetéket, s jutna el az Adriai-tengeri kikötőig. A másik útvonal Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceánig vezet majd.

  139. 150: A még 500 évre elegendő kőolaj számomra ijesztőbb mindennél, amit itt felsoroltál.

  140. 150:
    Nem elég, hogy minden hülyeséget elhiszel, de még be is linkeled.

  141. A putris életmód nem ugyanaz a kisparaszti élettel.Ha tudsz elegendő élelmet termelni vagy szerezni, és van egy kis házad ahol meghúzhatod magad, még akár szép életed is lehet. Gyerekkoromban kb így éltünk. Nem volt áram sem és víz sem. A pottyantós wc sem okozott gondot.A szüleim sokat dolgoztak, de jó hangulat volt nálunk. Sok esetben összefogtunk a szomszédokkal a munkák elvégzésében.Ment a viccelődés és a bolondozás. Petróleum lámpánál kártyáztunk.Fájdalmas a civilizáció vívmányairól lemondani, de lehet nélkülük élni.

  142. Tibor bá’ Gondolom ezt a 154-ben jó szokásod szerint nekem szántad. Ne idegesítsd magad feleslegesen. Egyébként ha hülyeség, akkor Noam Chomsky egy hülye, mert ő is ír róla. Annyira hülye, hogy elhitte. 😀

    Ha angolul olvasod hihetőbb számodra? „Black Gold Hot Gold , The Rise of Fascism in the American Energy Business by Marshall Douglas Smith, 2001”

  143. 153. Ábel

    Van is mitől félni, Ábel, csak nem attól, amit a színfalak előtt hirdetnek. Láthatod milyen jól megneveltek bennünket? Amíg nem a fősodratú sajtóban hirdetnek ki valamit, addig az a valami nincs.

  144. 156:
    Valóban utólag bejött két hsz., ami a sorszámozást felborította. Nem kell különleges tudás ahhoz, hogy ezt az 500 évre elegendő nyersolaj történetet elvesse az ember. Ha neked ehhez nincs érzéked, akkor próbálj hinni nekem.

  145. 158.

    Én nem hiszek elvakultan senkinek, még neked sem. Te is csak az internetről szerzed az információidat, mint más. Az általad preferált mainstream médiában pedig sokszor a CIA írja a cikkeket, mint azt Ulfkotte óta tudjuk és a tudósok a deep state megrendelésére rémisztgetnek bennünket, mint azt az Agenda 21-ről tartott konferencián hallottak bizonyítják. Chomskynak viszont hiszek és ha ő elhitte ezt a mennyiséget a Kaspi-tenger környéki olajmezőn, akkor én is elhihetem.

  146. Kedves Kyra!
    Ha ez igaz, akkor mi a p****ért szarakodnak évek óta a másodlagos és harmadlagos iszonyat bonyolult és költséges eljárásokkal világszerte?

  147. 159:
    Ilyen kijelentésekkel [„Az általad preferált mainstream médiában”]csak azt érted el, hogy totálisan elveszíted hitelességedet, ha a te megfigyelésedből ez jön le, akkor csak sajnálni tudlak.

    Na most [„Te is csak az internetről szerzed az információidat,”] való igaz, de nekem van érzékem az adatok kiértékelésére. Elfogadott, hogy a Világ napi kőolaj igénye 86 millió hordó. Úgy 120 éve zabáljuk az olajat egyre nagyobb mennyiségben. Nem nagyon hibázunk akkor ha azt feltételezzük, hogy eddig 50 éven át fogyasztottunk napi 86 milliót. Amit az egész Földön felderített mezőkből nyertünk ki, és kábé még ugyanennyi van a föld alatt. Tökéletesen lehetetlen az, hogy ennek a mennyiségnek a tízszerese legyen a Káspitenger alatt, miközben az elmúlt 30-40 évben mindent átkutattak és a szakemberek úgy vélik, hogy jelentős (nem 500 évig elégséges) méretű olajmező már nem létezik, legfeljebb a sarkok alatt, ahová még nem tudtak eljutni. – Még csak annyit. Ne hidd, hogy ezt neked írtam, mert nem érdemled meg. Ezt a többi olvasónak írtam, aki nem tudja eldönteni, kinek van igaza.

  148. Mekkora hír lenne már ha talalnanak egy nagyobb mezot akárhol.

  149. Az un peak oil sohasem volt a main stream media kedvelt temaja ellenkezoje sokkal inkabb.Az illetekesek az utobbi evekben mar elismertek az olaj napitermelesi mennyisegenek a tetozeset.A legoptimistabb verzio 2035 korul varja ezt napi 135millio hordo naponta.Ha nem tortenik addig valami…

  150. 163: Az optimisták szerint már el is múlt az olajcsúcs. Minél később lesz, annál rosszabb.

  151. 106. Jani
    Örömmel olvastam, hogy nem csak Én vagyok nemsikeres-nek nevezhető.

    Hasonlókat írhatnék.
    Gyakorlatilag nem tudom megmondani, hogy mi vagyok és mi szeretnék lenni. Azért, mert ilyen megnevezett nincs. Majd még írok erről.

    Ha elkezdem magyarázni, akkor vagy hosszúnak találják vagy nem fogják fel vagy már a magyarázat közben kétségbe vonnak dolgokat vagy nem fogadják el a valóságot.

    Most többet nem válaszolok, mert másokat szeretnék írni.

  152. Aki kíváncsi rá, az most elolvashatja, hogy mik a céljaim, miket szeretnék a jövőben.

    Szeretnék a változás lenni, amit a világban szeretnék. Szeretnék úgy élni, hogy az jó élet lehessen mindenkinek. Elöl szeretnék járni. Egy olyan életet szeretnék, amit érdemes követni.
    És ezért teszek gondolattal, szóval, cselekedettel.
    Ez a közepe a célképemnek.

    Az előbb említett köré írott az életem három fő területe/része/pontja: egészség, élet, teremtés. A három összefügg.

    Az egészség három részre véve: testi, lelki, szellemi. Mivel akkor van lehetőségünk ténylegesen jól tenni, ha tudjuk a tudnivalót, ezért előbb gondolkodom, majd utána cselekszem. (Tudom, hogy most egy hatalmas titkot írtam le, de megkockáztatom a széleskörű nyilvánosság elé tételét így, a sorok közé rejtve.)
    Könnyen megtehetem, hogy sokszor nem eszem iparinak nevezhető élelmiszert. Figyelemmel vagyok arra, hogy mit eszek, mikor eszek, hogyan eszek. A kívánt irányba haladok. Olyan módon érem ezt el, hogy végiggondolom szándékaimat, érzéseimet, tevéseimet, így nem az ösztönök, a gyerekkorban megtanultak vagy a később megtanultak alakítják az életemet és így az egészségemet. Az élelmen kívül más is az egészségemet szolgálja.

    Az élet két része: a társak és a birtok/vagyon. E kettő működtetése az élet.
    Megválogatom a barátaimat és azokat a személyeket, akikekkel kapcsolatba kerülök. Nagyon egyszerű a módszer: Madarat tolláról, embert barátjáról … ; valamint a megfelelő helyekre járok, és kerülöm a kedvezőtlen helyeket. Aki keres, az talál. „Véletlenül” olyanokkal találkozok, akikkel előnyös találkoznunk. Elkerülöm azokat a kapcsolatokat, amelyekben érzem, hogy nem jó.
    A birtok elméleti felépítése halad, a gyakorlati megvalósítása hasonlóképpen. Olyan tárgyakat veszek, gyűjtök össze (akár kidobottakat), amelyeket szeretnék az életemben, és nem olyanokat, amiket dívik. Például nem vettem új kocsit, hanem megvettem a szerelmemet, a Wartburg-ot (ez nyilván szerelem, nem észszerűség); nem veszek távbeszélő-készüléket, de vettem használtan, jó áron egy hordozható/lapos számítógépet, amely 2009 óta szolgál Engemet, nem költök olyan dolgokra amelyek nem kedvező irányba visznek (például rossz élelmiszerek), de költöttem egy esztergagépre, azért, mert szeretem a gépi forgácsolást, és gazdaságilag is előnyös, gyűjtök öblösüvegeket. Az elméleti felépítéshez tartozik a tudás megszerzése, a gyakorlatihoz a növényi szaporítóanyagok megszerzése.
    Ha van birtokom és vagyonom, akkor a társakkal való közös játszadozás könnyen és tökéletesen megoldható, mivel van hol és mivel. Itt például megemlítem azt, hogy megfelelő helynek kell rendelkezésre állnia a vendégek fogadásához, vagy ha segítségnyújtási képességeim vannak, akkor érdemes a barátaimnak a környékemet választaniuk letelepedésre.

    A teremtés végtelen. Fő irányok jelenleg, például: mezőgazdaság, fémipar, energetika, konyha, háztartás, építészet, jelleg/stílus, kocsi, lebegő hajó.
    A mezőgazdaság a szakmám. A többiből képzem magamat.

    Most több kibontást nem teszek.

    Ez az írás ide nem illőnek is tűnhet akár, de ez az alapja annak, hogy a válasz igen vagy nem. Nekem megérné túlélni, ha az túl-élésnek nevezhető lenne, azaz megfelelő természeti környezet állna rendelkezésemre. Akinek viszont a mai viszonyok között is rossz az élete, annak milyen lenne az összeomlás után, ha túlélné. Ez utóbbi mondat(vagy inkább irat, mivel nem mondom, hanem írom) inkább csak feltevés lehet, mivel a túléléshez fontos a miért!
    Vegyük eszünkbe, hogy akár csak száz évvel ezelőtt, a legmagasabb rangúak sem birtokolhatták azt a kényelmet és biztonságot, amit a mai tudásunk és a rendelkezésünkre álló megfelelő energiasűrűségű energiahordozók egy átlagembernek nyújtanak.

    Ajánlom másoknak is, hogy szedjék össze és tekintsék át vágyaikat, majd építsék fel az életüket elméleti szinten, mert ez számítani fog a jövőben!

  153. Úgy érzékelem, hogy vannak olyanok, akik szerint az összeomlás után az élet fenntartása olyan sokat igényel, hogy nem lenne lehetőség jó életet élni testi, lelki, szellemi szinten, úgy, hogy a szellemi szintű élés nagyon kicsiként leledzne, a lelki kismértékű lenne, és a testi igények kielégítése erősen hiányosan történne.

    Tapasztalataimra és tudásaimra alapozott véleményem ettől eltér.
    Az igazság kiderítése véleményem szerint az igények, és a kielégítésükhöz szükségesek felmérése útján lenne megvalósítható. (Biztosra veszem, hogy egyeseknek már elegük van az állandóan „Az Igények”-et emlegető írásaimból, de ezt találom az egyik pontnak, ahol kutatni érdemes. Természetesen lehet figyelmeztetni, ha annyira terhes vagyok!)
    Nem csak írom, teszem is.

  154. 10 napja írtam, hogy kb. 10 nap múlva elkezdem feltölteni az infókat az eladó jásdi ingatlanokról. Restellem, de tovább halogatom. Az egyik ok, hogy Budaörsön felejtettem a füzetet, ahová jegyzeteltem eddig. Egy másik ok, hogy néhány dolog alakul kereskedelem témában, ami lefoglal. Úgy tűnik, hogy összejön tikfára komolyabb megrendelés, ami lehetőséget ad, hogy újra kiruccanjak Indiába. Néhány barátommal pedig azt tervezzük, hogy Budapesten nyitunk egy zöldséges-kézműves boltot, ahol az indiai termékeim is elférnek, illetve jásdi termékek, termények is. Persze nyitott vagyok máshonnan származó dolgokra is. Ha ezt összehozzuk, akkor ingyen átvevőpontként is üzemelne, ha termelők és felhasználók között van közvetlen megállapodás.

    Aki valamilyen módon együttműködne, az írjon a janifromhungary#yahoo.com címre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük