Tibor bá’ online
Amikor a gyermekeim kezdetek kilépni a tinédzser korból, megpróbáltam a fejükbe tölteni néhány hasznos örök igazságot. Olyanokat, amelyeket hasznosítani lehet a „kinti” életben. Ezek közül talán a legfontosabb és leghasznosabb az volt, hogy „ha valakinek a valós szándékát akarod tudni, sose vedd figyelembe, mit mond, arra koncentrálj, mit cselekszik.” Ha ezt az elvet alkalmazzuk Amerikára, akkor a következőkre jutunk. Hazugságokkal megpuhította saját társadalmát. Elhitette velük, hogy a 9/11 mögött a Tálibok állnak, a Tálibok főbázisa Afganisztán, tehát Afganisztán meg kell támadni, mert ellenkező esetben Amerika nincs biztonságban. Ugyanilyen hazugságokkal (tömegpusztító fegyverek birtoklása) támadta meg Irakot. Szíria esetében azt hazudták, hogy az elnök saját népét mérges gázokkal irtja. Arra is felkészültek, ha kiderült a hazugság, mert az általában ki szokott derülni. Ekkor a beépített jól értesültek széthintik, hogy a háborúk mögött valójában az olaj áll. Ugyanis, ez még mindig szalonképesebb a valóságnál. Elvégre autózni mindenki szeret, ezért belátják, hogy adott esetben olajért háborúzni kell. De ez se igaz, hiszen a kitermelt nyersolajt az veszi meg, akinek a legtöbb pénze van. A nyersolajért dollárral kell fizetni, azt pedig az amerikai FED nyomja. Tehát az USA bárkire rálicitál. Az igazi indok maga a háború. A háború elképesztően nagy üzlet. A Pentagon semminek se nézi az árát, mindent megvesz, ami a harcmezőn felhasználható. De a háborúkban ellenfelek is vannak, akiknek szintén kellenek fegyverek.
A mi szerencsénk az, hogy ezek a profit maximáló háborúk színtere nem Európa (egyelőre), hanem a Közel Kelet, és Afrika. Csakhogy a háborúk során nem csak hadianyag és fegyver pusztul (és kell újakat gyártani), hanem sok minden más is, amiket újra elő kell állítani. Ehhez pedig iszonyatos mennyiségű nyersolaj felhasználás kapcsolódik. Végeredményben tehát az oligarchák profitéhsége miatt sokkal több CO2 keletkezik, mint amire szükség lenne az emberiség kényelmének a kiszolgálása végett, (és akkor nem beszéltünk a feleslegesen meghalt ember milliókról). Ha a teljesen felesleges CO2 termelésből származó hátrányokat mindenfajta társadalmi nyomás ellenére felvállalják, akkor annak csak egyetlen egy oka lehet. Eszük ágában sincs bármit is tenni a globális felmelegedés ellen. Ezzel a ténnyel nekünk, közönséges halandóknak szembe kell néznünk. Nincs értelme reménykedni, hogy előbb vagy utóbb felébrednek az emberiség vezetői is. Nem fognak.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Maga a háborús hisztéria is már nagy üzletet rejt magában, na de persze a legnagyobb biznisz maga a háború. Lásd a 22-es csapdája c. regényt!
Ja, és a legújabb őrület, mert ez bizony az.
Ötezer fővel emeli a Litvániában állomásozó katonáinak a számát Németország, jelentette be a védelmi miniszter. Céljuk, hogy 2024-re 198 ezer katonájuk álljon harcra készen Európa keleti határánál.
http://24.hu/kulfold/2017/02/22/otezer-katonat-es-tankokat-kuld-az-orosz-hatarra-nemetorszag/
Mondjuk a számokat nem értem, mert jelenleg a Bundeswehr kb. 178.000 fős. Épp most lobbizták ki sikeresen, ha minden igaz, a Bundestag-ban a 200.000 főre bővítést. Szóvak a németeknél is komoly fegyverkezési hisztéria kezd beindulni.
Ez a gondolat már engem is piszkál egy ideje, nagyon reálisnak tűnik, és nagyon rémisztő, mert azt sugallja, hogy nincs megoldás.
Úgy látszik, hogy amikor a világban a piacok telítődnek, lanyhul a kereslet a nagy beruházásokra, az olyan beszűkítő hatással van sok óriás érdekeltség üzletére, hogy egyre nagyobb az igény egy háború generálására. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra, a hadiipar is virágzik, meg az újjáépítéskor az egyéb ágazatok is nagy megrendeléseket kapnak.
Magyarul, a mai gazdasági modellnek egyáltalán nem kedvezne egy olyan környezet, amitől a kisember a megváltást várná, tehát egy békés, igazságos, takarékosan visszafogott életmódban élés.
Sőt, ez az összeomlásához vezetne.
A félő az, hogy a mai módi szerint a perifériákon kirobbantott háborúk csak korlátozott hasznot hoznak az érdekelteknek, hiszen ezek jó részén eleve kicsi a vásárlóerő, ebből kell kicsikarni minél többet maguknak. Nem fog egy idő után megnőni az étvágy, és nekilátni ott is, ahol igazán komoly anyagi erő van, és komoly infrastruktúra, termelési kapacitás, amit szét lehet rombolni?
A mostani migránsválság kiváló eszköz lehet egy ilyen célhoz.
Nem lehetséges, hogy a háttérben nem valami Kalergi terv, vagy más homályos cél, hanem egy ilyen egyszerű érdekeltség áll?
Mert ha Európa is lángba borulna, az már nagy biznisz lenne…
Másrész ez esetben akár az is feltételezhető, hogy a mögöttes érdekeltségeket az iszlám oldal ideológusai is felismerték, és keresik az eszközöket arra, hogy fájdalmasan éreztessék a nyugati világgal is, hogy ha őket csak egy jó háborús biznisznek tekintik, akkor visszakaphatják egy részét ők maguk is békésnek hitt világukba, hogy arról kódulnak…
És ezt még akár meg is érthetjük egy kis empátiával, ha el nem is fogadhatjuk.
Arról nem is beszélve, hogy 7,4 milliárd ember nem fog tudni egyszerre hedonizálni, anyagi javakat felhalmozni, a robotika, mesterséges intelligencia fejlődésével pedig, mint termelő erő sem lesz rá feltétlen szükség, és a nagy létszám a klímaváltozásnak sem tesz jót, így a „nép” (egy része) a gazdagodni vágyók útjában állhat.
3:
Állhat? Hmmm. Áll!
4. Igyekeztem nekik (gazdagodni vágyók) lehetőséget hagyni, hogy mégsem teljesen elborult az agyuk. 🙂
3. Arról nem szólva, hogy az idő ellenünk dolgozik, a népesség előbb-utóbb túllépi a föld eltartóképességét, és a helyzet békés lekezelésére – fokozatos népességcsökkentés a szaporulat visszafogásával – egyszerűen nem is maradna idő, amellett ez gazdasági pangáshoz, leépüléshez vezetne, amitől éppen a legjobban félnek.
A háború egyszerre üzlet és népességszabályzás is – ha lenne, aki túléli a végét…
Egészen halkan szúrom csak közbe a kérdést:
Kik háborúznak az adófizetőik pénzéből?
Az államok.
Erőszakkal elveszik a pénzünket, amit aztán arra fordítanak, hogy zavaros célok érdekében megöljenek vele másokat.
6. Észérvekkel akarod alátámasztani, morálisan elfogadhatóvá tenni az elképzelt tömeggyilkosságot.
Egyáltalán nem kell világméretű háború ahhoz, hogy a Föld népessége beálljon egy fenntartható szintre. A fejlett világnak nincs más dolga, mint berendezkedni az önvédelemre, hagyományos haderővel. Egy elképzelt migránsáradat ellen ez pont elég. Svájc jó példa ilyen szempontból.
Ezzel párhuzamosan egyértelművé kell tenni, hogy nem „jár” fullos ellátás senkinek alanyi jogon.
1-hez
A németek fegyverkezési viselkedése mögött Amerika van, még ha Németország a legnagyobb európai fegyverexportőr is.
Ulfkotte megírta, hogy a határokra küldés lényege az, hogy a városokban ne legyen katona, aki az ott lakókat megvédené.
Vasak se maradjanak ott, amivel harcolni lehetne.
(„Krieg in underen Staedten” a címe Ulfkotte egykori könyvének)
6: ” a népesség előbb-utóbb túllépi a föld eltartóképességét” – Már rég túllépte.
Elvileg értem, hogy háborúval gyorsan lehet csökkenteni a népességet.
De egyrészt a háború nagyságrendileg nagyobb, azonnali környezetrombolással jár, a harci járművek irtózatos sok üzemagyagot elégetnek, a lövedékekből mérgek szabadulnak fel, a táj tönkremegy.
Másrészt a háborúk jellemzően nem irtják ki egy-egy ország teljes lakosságát, csak lecsökkentik, de főleg káoszba és nyomorba taszítják. Egy nyomorgó, kaotikus társadalom gyorsan felszaporodik a korábbi szint fölé is akár, és közben pazarlóbban bánik az erőforrásokkal is. Ráadásul az éhező tömegek radikalizálódnak, és megindulnak a még békés vidékek felé, amíg azok is össze nem omlanak.
8: Igaz.
A posztban lévő levezetés korrekt. Csak afelől vannak kétségeim, hogy azok, akik pénzügyi spekulációkkal akkorára növelték a vagyonukat, hogy a pénzükből tízszer megvehetnének a Földön minden ingatlant és ingóságot, azoknak háborúra lenne szükségük a további profitszerzéshez.
Az a határozott érzésem, hogy a végső cél nem is a profitszerzés, az csak járulékos haszon. Hanem a világ sorsának irányítása az általuk kívánt irányba.
11. Ábel
„Az a határozott érzésem, hogy a végső cél nem is a profitszerzés, az csak járulékos haszon. Hanem a világ sorsának irányítása az általuk kívánt irányba.”
A profit csak eszköz. A hatalom a cél, a totális kontrol. A Föld és a természet birtokba vétele.
esetleg érdemes lenne utánanézni, hogy mik a trendek Holywoodban. Holywood a világ egyes számú véleményformáló médiuma. A hatása megkerülhetetlen.
Tudnivaló, hogy mindenhez, még a legegyszerűbb dolgokhoz is pénz kell, semmi sem működik nélküle. A gyakorlatban ez csupán annyit jelent, hogy ehhez a projekthez adunk pénz, egy másikhoz nem.
Jellemző, hogy az USA-t kritizáló produkciókból nagyon kevés van, és ezek kivétel nélkül független projektek. Viszont az nagyon érdekes, hogy elboritanak minket az olyan produkciók, ahol látszólag csődöt mond az állam is, meg a korrupció ellen kell harcolni, esetleg világméretű katasztrófa történik, de ha valaki figyelmesebben nézi, mindig az ún. első védelmi vonal vall kudarcot, és sok áldozat árán, de végülis a legfelsőbb vezetés úrrá lesz a helyzeten, és minden rendbe jön, de minden polgár kiméletlenül szálljon szembe az ellenséggel.
Végülis tavaly április 4-én volt egy cikk az Indexen, hogy a modern művészetet is a CIA támogatta …
8. Dehogy akarom morálisan elfogadhatóvá tenni. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy a mindenhatónak feltételezett elit szempontjából jelenleg két alternatíva van.
Vagy hagyja, hogy a világ tovább haladjon az eddigi trendek alapján, és a végén spontán összeomlik a rendszer, minden eleme túlcsordul, és akkor kiszámíthatatlan kaotikus úton redukálódik a világnépesség, vagy megpróbál valami irányt szabni a folyamatnak, hogy a pusztulásból maga valahogy kimaradjon.
A fő probléma az, hogy a humánus megoldási módokra nem marad idő, mondjuk arra, hogy a világot rávegyék egy erősen visszafogott szaporodási rátára, de az ebből matematikailag levezethető leggyorsabb csökkenés is sokkal lassabb, mint az kívánatos egy kiélezett vészhelyzetben, hiszen az életben lévő fiatal generációk igen sokára fognak kiöregedni, és kihullani a népességből, pedig ők adják a népesség nagyobb hányadát.
A népességnövekedés potenciálisan sokkal nagyobb ütemre képes egy társadalomban, mint a csökkenés.
Ez sajnos matematika és népességdinamika.
Vagy úgy gondoltad, a második bekezdésed alapján, hogy a nyugat légmentes bezárkózásával a népességcsökkenés a 3. világban spontán végbemegy tömeges éhenhalás és polgárháborús tömegmészárlások útján, nálunk meg úgyis népességcsökkenés van, tehát már meg is oldódott a dolog?
Csak az a baj, hogy a mi jólétünk kulcsa sajnos ott van a 3. világ olcsó forrásainál, és akkor ezt nehéz lesz fenntartani…
Szóval, ha valaki meg akarja menteni a világot, akkor nincs egyszerű dolga.
6, 10 :”” a népesség előbb-utóbb túllépi a föld eltartóképességét” – Már rég túllépte.”
– Manapság durván négymilliárd tonna élelmiszert termelünk évente. Becslések szerint ennek mintegy 30-50 százaléka (1,2-2 milliárd tonna) soha nem jut el az emberek gyomrába.
http://www.zoldtomb.hu/temakorok/hulladek/189/megdobbento_elelmiszer_pazarlas
14: Tudom, hogy te személy szerint nem akarod elfogadhatóvá tenni a háborút.
De ez a gondolatmenet, t.i. hogy a Föld túlnépesedett, amin _mindenképpen_ segíteni kell, ehhez vezet.
Én nem látom akkora gondnak a túlnépesedést.
A gondot a képzelt vagy valós problémák erőltetett megoldani akarásában látom.
Amiket látunk „megoldások” az államok részéről, eddig mindig csak még nagyobb galibát okoztak. Erre nagyon jó példa a háború intézménye.
13. Oliver Stone – Snowden
A mainstream a sárga földig lehúzta, köztük az Index is.
17. László
Akkor feltétlenül meg kell nézni…
6. Hubab
„A háború egyszerre üzlet és népességszabályzás is”
Népességszabályozásra nem túl jó, mert háborúk után rengeteg gyerek születik, viszont gazdaságilag nagyon megéri azoknak, akik lerombolják országokat, kiirtanak népeket és elüldözik őket Európába.
Valaki kiszámolta, hogy ez a 7,5 milliárd ember elférne Texasban úgy hogy kertes családi házban lakhatnának. Sokak szerint ez a túlnépesedés is csak ijesztgetés, mint annyi más. Mint például Bill Gates ijesztgetése Münchenben a Biztonsági Konferencián, miszerint a „terroristák” olyan vírusokon kísérleteznek, amelyek évente 100 millió embert pusztítanak majd el.
18 – Kyra:
Így terjed a rémhír – 30 millió!
–
Texasnak utánanézek, mert nekem egy kicsit büdös.
Szóval fejenként nagy vonalakban 1000 m2 terület jutna. Ez mondjuk 20×50 méter. Csakhogy kellenének utak, üzletek, stb. Az élelmiszerről nem beszélve. Akkor viszont ennél sokkal több ember is elférne. Szépen egymás mellé fektetve, másfél méterre a föld alatt. 😀
19. Tibor bá’
„Több tízmillió embert lehetne megölni bioterrorizmussal – erre figyelmeztetett a világ leggazdagabb embere, Bill Gates a müncheni biztonsági konferencián a The Guardian…”. Elég lesz 30 millió, csak arra leszek kiváncsi hogy egy vírust hogy állítanak meg 30 milliónál.
Egyébként Tibor bá’ ha emlékszel arra a 170 %-os megjegyzésre, amelyet cáfoltál, a minap megtaláltam egy másik cikkben is. Ez 2010 előtti időszakban volt. Az nekem is feltűnt, hogy a statisztikai számok közt nincsenek ilyen kiugró adatok, de ha hozzáértőktől és a dokumentumokba betekintéssel bíró emberektől olvassa az ember, akkor kénytelen elhinni.
„a világbanki adatbázis szerint a GDP-hez viszonyított bruttó külső adósság a 2000. évi 60 százalékról 2009-re 170 százalékra emelkedett (az IMF szerint 2009-ben „csak” 137 százalék volt az adósság, az egyes adatbázisok között – módszertani okok miatt – az abszolút számokat tekintve nagy eltérés lehet, de a tendenciák azonosak)”
http://www.penzvilag.info/lorant-karoly-kozgazdasz-az-europai-unios-penzszivattyurol/
Tibor bá’ 19.
Azért örülök, hogy este 10-kor még ilyen jó hangulatban vagy. 😀
18.Kyra
A föld egész lakossága elférne álló helyzetben kényelmesen egy nagyobb megyénk területén.
15. malleusorbis
” a népesség előbb-utóbb túllépi a föld eltartóképességét” – Már rég túllépte.”
Nem lépte.
Amit túl van lépve az a pazarlás.
Amit a fejlett nyugati társadalom csak kidob, abból lehetne etetni a Föld többi részét… És akkor még nem beszéltünk arról, hogy 3-4-szer többet eszünk, mint kéne, aminek az előállítására fordított energia is pazarlás, a luxus, mint a kávé meg a kakaó százmilliók életterébe kerül meg hasonlók… Meg a helytelen és túl sok kajálás miatti orvosi ellátás is ugye pazarlás…
A Föld 20 milliárd embert el tudna tartani egészségesen, ha visszafognánk a pazarlást.
22:
20 milliárdot? 200-at, egyéni ketrecekben, mint a tojásfarmon a tyúkok, futószalagon jönne a szénhidrát kaja, futószalag vinné el a végterméket (szar és húgy). Egész nap hangszóró szólna, hogy lekösse az emberi gondolatot, elmesélnék milyen volt, amikor még hús is került az asztalra, lehetett biciklizni meg autózni, kirándulni a szabadba, de így sokkal jobb, mert milyen nagyszerű dolog a szaporodás. Ja igen. Havonta egyszer kiléphetnénk az egyéni ketrecekből és elvégezhetnénk azt, ami biztosítaná a nőstények teherbe esését. Éljen a szent szaporodás! Világ szaporodói közösüljetek! — Csak egy kérdés, 200 milliárd elérése után mit kellene tenni, hogy tovább tudjunk szaporodni?
21. Kibic
Annak a bebizonyítására, hogy a Föld képtelen eltartani bennünket létrehozták a Római Klubot és az Agenda 21-et. Ebben a videóban az ENSZ Agenda 21 programjának valódi szándékait és célkitűzéseit ismertetik olyan tudósok, akik eleinte részt vettek ebben a projectben.
„Agenda 21 – A fenntartható fejlődés igazi arca dióhéjban”
Tibor bá’
Nem arról volt szó, hogy vígan élhetnének Texas területén 7 és fél milliárdan, hanem arról, hogy elférnének, ezt pedig te sem tudod cáfolni. Azért Texas és a Föld mérete közt van egy árnyalatnyi különbség. 😀
Texas, 695000000000:73000000=95m2/fő
24.Kyra
Amilyen értelemben ma használják ezt a szót olyan értelemben nincs fenntartható fejlődés. Fenntartható és fenntarthatatlan állapotok vannak.
A fenntartható fejlődés mennyiségi értelemben minden szempontból egy paradoxon. A közgazdaságtan nem egy matematikai értelemben vehető egzakt tudomány mint ahogyan megpróbálják nekünk megmagyarázni.A gazdaság a célokat szolgáló eszközök összessége, eszköz a szellemi tartalmaknak eléréséhez melyekből a társadalmaink felépülnek és nem cél.
A gazdasági és társadalmi egységek és azok szervezetei, működésüket meghatározó szabályai, cégek, vállalatok, az állam, a jog, vallás, tudomány, művészet, család ,házasság, nevelés, oktatás mind eszközök ahhoz, ami az életet érdemessé teszi, tartalmat ad neki.
Ezen eszközök célokra történő tökéletesebb optimalizálását lehetne esetleg fejlődésnek nevezni.
A mennyiségi növekedést semmiképpen.
Ha több hegedűt gyártunk akkor boldogabbak leszünk?
Úgy tudom a zongoraversenyen sem az nyer aki gyorsabban lejátssza a darabot.
22. Attila, ez blődség. Annak idején Hetesiéknek is volt erre egy jó hasonlatuk. Képzeljünk el 8 milliárd ember méretű szarvast, amint békésen legelésznek és fenntartható módon élnek a bolygón. Mindjárt nyilvánvalóvá válik, hogy marhaság még ez is, nemhogy 20 milliárd. 😀
Hiába növeled a hozamot a mezőgazdaságban, azzal csak a talajt szegényíted, az meg hosszútávon a rendszert erodálja. Erre mondják, hogy a kevesebb több. Ebből a kátyúból nem lehet elegánsan kikeveredni.
15: Azért a Föld eltartóképessége egy összetettebb kérdés annál, hogy hány t élelmiszert termelünk, és abból mennyit eszünk meg.
Például vegyük csak azt az egyszerű tényt, hogy a jelenlegi, nagy terméshozamot biztosító mezőgazdasági technológiák gyors ütemben pusztítják a talajt. Az élelmiszerek hasznos tápanyagtartalma már most sokkal rosszabb, mint 50-100 éve volt, és ezt várhatóan néhány éven belül követni fogja a terméshozamcsökkenés is.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az emberi tevékenység mennyi ivó- és élővizet szennyez el.
Stb. stb.
Kibic
Persze, hogy az nem megoldás, ha összezsúfolnak embereket egy csöppnyi területen, de az sem, amin Bill Gates és barátai dolgoznak, a felesleg kiirtásán. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb lenne, ha azokat a népeket, akik úgy szaporodnak, mint a nyulak, megtanítanák, védekezni a terhesség ellen és jutalmaznák azokat akiknek csak 2 gyereke van, valamint az országaikat. Mondjuk azzal jutalmaznák, hogy nem rabolnák ki őket, valamicskét hagynának nekik is, hogy emberhez méltóan élhessenek. Bombák és katonák helyett tanárokat, mérnököket és mezőgazdászokat küldenének, hogy megtanítsák azt, amit a fehér ember régóta tud, hisz épp ezért van demográfiai katasztrófa az országaiban.
Persze én tudom, hogy ez csak utópia, mert ehhez az esztablismentnek kellene lemondani a mérhetetlen nagy profitjának egy részéről.
25. Károly
Nekem csak 9,3 négyzetméter jött ki, de nem is arról volt szó, hogy ilyen kis helyen vígan élhetnénk. Talán egy börtöncella ekkora. Ott még nem voltam. 😀
http://365.reblog.hu/ha-az-emberiseg-mind-egy-varosban-elne-nepsuruseg-toplista
29. Kyra
„tanárokat, mérnököket és mezőgazdászokat küldenének, hogy megtanítsák azt, amit a fehér ember régóta tud…”
Bolondok lennének !
A szegény országok földjei arra valók, hogy ott a gazdag országok számára a luxuscikkeket, kávét, teát, kakaót, banánt, narancsot termeljenek. Ha ezeken a területeken a népek maguknak termelnének ennivalót, akkor őrületes haszontól esik el a fejlett világ…
Plusz nem lehetne segélyekkel sakkban tartni őket.