(2091) Olimpia

Tibor bá’ onlibe

 

Az 1936-os olimpia után a háború miatt 12 évet kellett várni a következőre, amit 1948-ban tartottak Londonban.  Ez már 3 és fél évre volt a háború végétől, ami elég időt adott arra, hogy a nemzet magára találjon. A londoni olimpián ez a kicsiny, mindössze 10 milliós magyar nemzet igen sikeresen szerepelt. A nemzetek rangsorában a negyedikek lettünk, de csak egyetlen ezüstéremmel csúsztunk a franciák mögé. Összesen 10 arany, 5 ezüst, és 13 bronz érmünk lett.

Mint 15 éves kamasz éltem-haltam az olimpiáért, amire rásegített az, hogy a kormány is mindent megtett a promóció érdekében. Azon a nyáron az én üzemi gyakorlatom egybeesett az olimpiával. A család a sváb-hegyen nyaralt, ahonnan én minden reggel a fogaskerekűvel mentem le Pestre. Amikor olyan versenyszám futott, amiben magyarok is részt vettek, a rádió közvetítést, aki tehette kihangosította. A Sváb-hegyi fogas megálló pénztár ablakába ki volt téve egy hangszóró, amit már 150 méterről lehetett hallani. Beérkezve a műhelybe egymásnak esve vitattuk meg az eseményeket. Még pletykák is repkedtek, ami szerint például Gyarmati Olga a távolugrás olimpiai bajnoka (már nem éppen tinédzser), esténként lelkesen látogatta a férfi atléták szálláshelyét, amit ha nem tesz, még több érmünk lehetett volna. Persze erre az égvilágon semmi bizonyíték nem volt. Minden valószínűség szerint csak kitaláció azok részéről, akik a 10 arannyal nem voltak megelégedve. Minden esetre a nemzet még soha nem égett akkora lázban olimpia miatt, mint akkor. A műhely gyakorlatom 8-tól 13-ig tartott, így kettőre már otthon voltam, amikor a szüleimmel beszéltük át az eredményeket és a várható eseményeket. Mindegy, a nemzet abszolút egységben volt, ami mára már a múlté. Ma már az olimpia nem egysége kovácsolja a nemzetet, hanem megosztja.

Olvasom, hogy már 70 ezren aláírták az olimpiai népszavazást, Sólyom László, aki annak idején jó nagyot tolt Orbán szekerén, amit már rég megbánt, nem helyesli a budapesti rendezést. Ezzel szemben Kálmán Olga, aki messze nem objektív műsorvezető, él-hal a budapesti rendezésért. Legfőbb ideje tehát, hogy áttárgyaljuk a dolgot.

A magam részéről annak idején drukkoltam, hogy legyen már egyszer Budapesten is olimpia. Az „annak idején” akkor volt, amikor az olimpia még sport volt, amatőr sport, azaz majdnem amatőr, de most ebbe ne menjünk bele. Közbe azonban volt néhány szuper olimpia, amelyek mind iszonyatos pénzekbe kerültek, mindegyik rátett egy lapáttal a megelőzőre, mindegyik sokkal többe került, mint az előzetes számítások, és valamennyi veszteséges volt.

A budapesti olimpia becslések szerint kb. 2000 milliárd forintba kerülne, amit nyugodtan beszorozhatunk kettővel, mert a becsült összeget mindig, mindenütt túllépik, ráadásul nálunk a politikai szereplők erősen érdekeltek a túllépésben, mert a költségek felét le fogják nyúlni. Ez az egyetlen dolog, amire a budapesti rendezéssel kapcsolatban mérget lehet venni.

Roppant izgalmas lehetne, ha nálunk rendeznék az olimpiát. Emlékszem milyen lázban égett a Főváros 1949-ben, amikor itt rendezték meg a szovjetek által szponzorált Világ Ifjúsági Találkozót. Ki ne élvezne egy ilyet? De milyen áron? A baloldali ellenpropaganda sajnos ül, ilyen oktatás, egészségügy és szociális nyomor mellett nem szabad ennyi pénzt szórakozásra költeni. Különösen akkor, amikor gazdasági megfontolásból két város is, a nálunk sokkal gazdagabb Hamburg és Róma visszalépett. Hogy Orbán és sleppje miért akarja, a világos. Ragyogó lehetőség hatalmas összeg ellopására. A kérdés az, hogy mi a nemzet érdeke?

Ezen tényleg el lehet gondolkozni.

_________________________________________________________

Vasárnapi szórakozás

_________________________________________________________

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

102 gondolat erről: „(2091) Olimpia

  1. Kőbe van vésve, hogy Orbán és sleppje lesz 24-ben is kormányon?? És ha mégis, akkor azt a pénzt amit az olimpiára költenének nem tudják ellopni? Azaz ha van olimpia annyival kevesebbet tudnak lopni. Ez igaz a következő kormmányra is.

  2. 1: Indiánlány „És ha mégis, akkor azt a pénzt amit az olimpiára költenének nem tudják ellopni?” Látszik milyen „mélyrehatóan” ismered a rendszert. Azt feltételezve hogy ha az olimpiára költünk akkor azt nem tudják ellopni. Ez hülyeség. Minden tényleges költés mellé minimum ugyanakkora capcara fog társulni, Vagy több. És ezt az adófizetők fogják megfizetni. Nagyon megértem a mai fiatalok ellenszenvét (is), mert ők fogják leghosszabb ideig nyögni ennek a súlyát, hacsak itt nem hagyják ezt az országot, mint sok más társuk.

    Én nagyon büszke lennék rá ha kis hazánk rendezné az olimpiát. Egy másik valóságban. Ahol az ország a legelső a kelet-európai államok között. Ahol minimális a korrupció, szalad a gazdaság és mindenki kiemelkedően keres a munkájával. Kiszámítható a törvénykezés, a hatalom nem veszi el erőszakkal tőled a vállalkozásodat ha nagyra növekszel, jól keresel vele és egy közelben élő csatlós szemet vet rá. Ahol remek az egészségügy, és nem 10.000.-Ft-al szúrják ki a nyugdíjasok szemét, cinikusan megköszönve több évtizedes országépítő munkájukat. Stb.stb….

    Amúgy persze, nagyon kellene nekünk az olimpia. Úgy 100 év múlva(se). Értjük mi (gondolom) a törpe vezér és sleppje aggodalmát, hiszen 2020 után másképp fognak érkezni az EU pénzek, kevesebb lesz a szétlopható összeg. PAKS II a másik nagy lehetőség, ne legyenek illúzióink, ezt ugyanúgy szét fogják lopni mint tennék ezt egy olimpiával. Azután majd a másik törpe benyújtja a számlát, nem most hanem néhány év múlva. Ez az igazi haláltánc.

  3. 1:
    A közvélemény kutatások szerint ha ma tartanának választásokat, Orbánnak meg lenne a kétharmad. Ez egy ilyen ország. helyesbítek. Ez egy ilyen hülye nép. Miért? Mert a héten derült ki, hogy a baloldal nem akar kormányváltást. Nekik elég a néhány képviselő beválasztása és a 5 % feletti állami támogatás. Nálunk a parlament egy vicc. A lenézett oláhok pedig giga tüntetéssel érik el akaratuk teljesítését. Két napja olvastam, a németek Magyarországot már a Balkánhoz tartozónak tekintik. Ha húszon éves lennék, én is elmennék a picsába. Még néhány év és I. Viktor egy holdbéli tájon fog uralkodni, ahol semmi nép, és kisvasutak fogják összekötni az üres stadionokat, ami a kitartott sleppnek tökéletesen megfelel.

  4. A devizahitelezés alkalmával kb. 5000 milliárdal lopták meg a magyar társadalmat. Túlélte. Valószínű a 4000 milliárd ellopását is túlélné – szerintem így gondolkoznak Orbánék.

  5. Amikor a legapróbb tétel is érdekes árazású:
    az olimpiai költségvetésben 8 millió Ft van elkülönítve névjegykártyára, maximum 170,-Ft-os darabáron. 🙂
    Kértem pár mezei nyomdától árajánlatot, egyező minőségű kivitelezésre és mennyiségre.
    18-25 Ft/db-os ársávban szóródtak a kapott árajánlatok ! 🙂
    Ez a szép árrés minden tételben benne van ?
    Kinek a zsebében landolna ?

  6. Érdekes okfejtés és törénelni visszaemlékezés is egyben.
    2000 milliárd forint a 3000 milliárdos MANYUP-lopáshoz képest azért elgondolkodtatott engem, mert valóban a pénz nagyrésze korrupció áldozata lesz.
    Csakhát a népnek kenyér és cirkusz kell, akkor nyugton marad. Talán.
    Indiánlány: csak 18-ban esélyes, hogy kormányon marad Orbán – utána EU pénzek nélkül a saját támogatóinak is kellemetlenséget okoz és már ők is nettó adófizetők lesznek.
    Bár magam inkább egy monarchiára tudok gondolni, mint jövőnkre – amit végül Putyin és Kína fognak eldönteni (több helyen olvasni Dugin gondolatairól) csak ez már nem a poszt témája.
    Egy politológus írta, hogy a kormánynak időszakonként 3000 mrd forint szükséges a működéshez. Anélkül nem megy.
    Vajon meddig még?

  7. 4: „Valószínű a 4000 milliárd ellopását is túlélné”

    Nem egészen ez a helyzet. A manyup pénz az létező, meglevő pénz volt és a céges befizetésekből jött össze.

    Az olimpia árát pedig a mezei polgárokból fogják kisajtolni. Sokkal-sokkal jobban fog fájni, mint eddig bármi.

  8. 4 -es Metró botrány jól megmutatja, hogy mekkora lenyúlások voltak 10 éve. Annál ma sokkal nagyobbak vannak, csak ügyesebben csinálják a közbeszerzések túlárazásával, és a menet közbeni költségek megduplázásával, triplázásával. Lásd az úszó VB építkezéseinek története. Az olimpiai „álom” sem szól másról!
    Csak ezek mellett ott a paksi építkezés, és lassan már semmi sem működik nem jól, mert eddig sem működött jól, hanem a megszokott keretek között hazánkban. Hanem szépen lassan, de biztosan minden csúszik lefelé a béka segge alatti szintre a nagy rendszerek működőképességein (egészségügy, nyugdíj, közigazgatás, oktatás, stb.) keresztül kb. 6-8 milliónyi állampolgár mindennapi megélhetési problémáin keresztül, odáig ahogyan Tibor bátyám is utalt rá föntebb, lassan teljesen kiürül a magyar ugar. Először nemsokára szellemileg, majd középtávon fizikailag is…! Nemzeti tragédia ez, ami csak a mohácsi vészhez fogható.

  9. Gondolkodtam vajon merre keressem a legutóbbi lenyúlást és nem jutott eszembe időben a Quaestorolás.
    Szóval összejönnek a 3000 milliárdok.
    Jó lenne, ha felgöngyölítenék, hogy mit csinálhatott Tarsoly azzal a pénzzel, amit rábíztak a megtakarítók.
    Ugyanazt feltételezhette a kormány a MANYUPokról.

  10. Régen is voltak lenyúlások természetesen, csak nem ilyen pofátlanul és nem ilyen nagy tételben. Ha a fidesz alatt építették volna a 4-es metrót akkor nem 62 milliárd (azt hiszem ennyi) lenyúlásáról beszélnénk hanem ennek a sokszorosáról. És nem értem, hogy tényleg miért ennyire birka nép a magyar.

  11. Miért vagyunk ilyen birkák?
    Talán van valami Chomsky népnevelésről szóló 10 pontjában.
    Talán a médiafogyasztás megelőzi a saját tapasztalatok útján szerzett információkat.
    Én elképzelni se tudok ezermilliárd forintot, csak örülök ha a Domestost megkapom 300 forintért vagy a zsemlét 14-ért. Más is lehet ezzel így.

  12. 11.Bazs

    „Én elképzelni se tudok ezermilliárd forintot”……
    Egy kis elképzelési segédlet :
    Kb. 4.000.000 aktív kereső van ma Magyarországon. A milliárd előtti számot 250-el megszorozva megkapod a fejenkénti összeget.
    Pl. olimpia : 2000 Milliárd = 2000×250/fő = 500.000/fő. Szép kis summa!

  13. 7. Nem ide tartozik, de tévedés.
    „A manyup pénz az létező, meglevő pénz volt és a céges befizetésekből jött össze.”
    A munkáltató fizette be a munkavállalótól levont nyugdíjjárulékból. Az a kisebbik rész, a munkáltató az államnak fizeti be a nagyobbik részt, a mi nem a bér, hanem a bérköltség része.
    Addig csak befizetések voltak, akkor kezdődtek meg volna az első kifizetések. Az első visszalépési lehetőség a Bajnai kormány ideje alatt volt. A kolléganőm tőlem kérdezte meg, mit tegyen. Számoljon. Kb. tudhatja, mennyi lesz az állami résznyugdíja. Utána saccolja meg, hány évig akar még élni. Utána ossza el a mnyp-ben lévő pár százezer Ft-át a hátralévő hónapokkal és megkapja a havi összeget. A mnyp nem biztosító, azt fizeti vissza, ami oda bement. Nagyon hosszú idő alatt és magas fizetésnél gyűlik annyi össze, hogy megérje. Viszont sokan jól megéltek az elkezelésből.
    Nekem önkéntesem volt, mert vállalkozóként az érte meg, az adókedvezmény miatt. Nyugdíjba menetelkor megkérdeztem őket, hogy milyen lehetőség van az életjáradékra, vagy annak kombinációjára, mondjanak összeget, hogy dönteni tudjak. Fogalmuk sem volt, egyáltalán nem készültek a kifizetési lehetőségre, végül azt mondták, egy összegben vegyem fel, vagy hagyjam náluk. A Winterthurnál kezdtem, az AXÁ-nál fejeztem be, holott én meg sem mozdultam.

  14. Szerintem 1956 volt, amikor utoljára kiállt a jogaiért a magyar nép és utána vmi elveszett. Sokan azt mondják, hogy a szovjetek miatt történt ez a változás, csakhogy Lengyelországban és Romániában is ott voltak az oroszok. Szóval azontúl, hogy itt talán puhább volt a szovjet rendszer, nem volt más változás. Talán elpuhultunk minden tekintetben.

  15. 14.
    El is puhultunk, meg el is árultak és mint a gyenge jellemek általában „ivásba” fojtjuk bánatunkat. Nincs nemzetegység, csak egyénieskedő lopások tömkelege.
    Olimpia baromság, oltári eszetlen baromság. A sport mai formája is alapvető baromság. Akkor nyer vki, ha vki más veszít a többiek meg táncolnak. Miért lenne nagyon meglepő ha NOSZTALGIKUS LÓZUNGOK PUFFOGTATÁSÁVAL MÉG LOPNI IS AKARNÁNAK?

  16. Hát mi van itt? Van egy téma, ahol mindenki utálja az államot? ;-P

  17. 16:
    Nem az államot, hanem az államhatalom jelenlegi birtokosait. És meg is érdemlik.

  18. 14.
    Először is! Románia egy nagy ló…ar! ’89-ig semmi, de semmi nem volt ott. Bocs, de volt. A ’77-es zsilvölgyi bányászlázadás, amikor Csáut és a nejét lezárták a bányatárnába (szalonnával és hagymával, hogy érezzék a törődést) és 1987-ben a brassói munkásmegmozdulás. Mindkettőt hamar elfojtották, és nem mellékesen mindegyikben ott volt a magyar és a német „elem”. Csak emlékeztetőül, az oroszok már az ’50-es években elmentek romániából.
    És még valami. A ’89-es események is csak a magyarok miatt robbantak ki. Lásd, Tőkés és Temesvár!
    1956-ban a magyar népből a „lényeg” külföldre ment (Tibor bá’ visszajött, de úgy látszik, kovásznak kevés volt :-)). Aki itt maradt az már nem akart és akar harcolni, csak élni (sunyítva, lihegve). Na de – mentségül legyen mondva – a rendszerváltók is a legrosszabb fajtából kerültek ki.
    És nem elpuhult a nép, hanem jól el anyagiasodott. Építette hat műszakból négyszobás kockaházakat az egykéknek, világvégén, ötször annyiért, mint amennyit most ér – csak azért, hogy dögöljön meg a szomszéd! Ebből a népből kéne dolgozni most :-). Vagyis, fini la comédie:-(

  19. 17.
    És ki lenne jó Tibor bá’?
    Mert akik jöhetnének azok árulók (nem írom, hogy hazaárulok, mert nem azok) plusz még tolvajok is.
    Ezek akik vannak, pedig csak (!!!) tolvajok.
    Azért van különbség.

  20. Ha még sz@rabb lesz a helyzet, könnyen lehet, hogy összefog a magyarság. Amikor mondjuk az emberek megtakarítása – értéke – elvész.

    Az 500ezer/fő elég sok. És még kisvasút is lesz mellette. Most az adótörvények adóalanyonként legalább 50ezret várnak el havonta.

  21. 13: „de tévedés”

    Abból a szempontból nem – és a hozzászólásnak az a lényege -, hogy a manyupba kerülő pénzeket a cégek fizették be. A dolgozók szempontjából ez nem jelentett plusz terhet, mert a járulékot így is, úgy is vonták tőle, ezeket a pénzeket soha nem is látta. Ezért a többség nem is tekintette a saját pénzének.

    Ellentétben azzal a fejenkénti cirka 500 ezer Ft-nyi összeggel – Technomuzsik kalkulálta itt felettem (12) -, amit utolsó fillérig a munkavállalók, nyugdíjasok stb. zsebéből húznak majd ki. És ez csak a tervezett költség, simán duplázódhat…

  22. 19:
    Ki lenne jobb? Ezeknél bárki (lett volna), de már el van baszva. A leendő új garnitúra rájött, hogy a Fidesz ellopta a beruházási összeg 80-90 százalékát (míg a korábbi garnitúra csak a 30 %-át merte ellopni), akkor neki is szabad lenyúlni a 80-90 százalékot. — Mindenütt van lenyúlás. Ezt nem lehet megúszni. Nade, amit Orbánék tesznek például Mészárossal. Pofátlanul bele a szemünkbe, látványosan, leplezetlenül és elképesztő pazarlóan. Ez minden mértéken felül van. És milyen áron? Az egészségüggyel el van baszva a sokat nélkülöző múlt. Az oktatással a jövő. A minden lófasz ravasz megadóztatásával a jelen. Az ország a teljes összeomlás felé tart. Orbán bandája olyan mint a rákos sejt. Mohó szaporodásával megöli azt, amin élősködik. Egyszerűen képtelenek mértéket tartani, mert belerészegedtek abba, hogy bármit megtehetnek – köszönet Pólt Péternek.

  23. Véleményem szerint a „döntsön népszavazás az olimpia megrendezéséről” is hamis. Persze örülnék, ha sikerülne visszavonatni a pályázatot, de az elv hamis.

    Mert tegyük fel, hogy a többség megszavazza, hogy legyen olimpia. Az olimpiaellenes adófizetők meg majd csak pislogunk, hogy fasza, mégiscsak elégetjük az erőszakkal beszedett adóinkat egy olyan célra, amit határozottan nem támogatunk.

    A fair eljárás az lenne, ha az olimpiabarátok összedobnák azt a pénzt, amiből világversenyt rendeznének. Ez az igazi demokratikus szavazás, mindenki a SAJÁT pénzével szavaz, nem csak úgy érzésből arra, hogy hogyan költsük el a MÁS pénzét.

    Kicsit tágítva a kört, az egész állami versenysportot ilyennek látom. Miért kell közpénzből finanszírozni a sportolókat? Tartsák el magukat és a sportjukat a nézőkből és a reklámbevételekből.

  24. 19: „akik jöhetnének azok árulók (nem írom, hogy hazaárulok”

    Ezt azért kifejthetnéd bővebben – mégis miben áruló pl. az LMP, vagy a Momentum (ha kinövi magát), esetleg a Jobbik?

  25. 23: „tegyük fel, hogy a többség megszavazza, hogy legyen olimpia”

    Nem szavaznák meg „a ‘zemberek”, ha szépen elmagyaráznák nekik, hogy ténylegesen ez nekik kb. félmilliójukba fog kerülni. Nem „közpénzből” hanem a saját párnacihájukból.

  26. 23:
    Tulajdonképpen most sikerült kiállítanod magadról egy leleplező bizonyítványt. EGOCENTRIKUS Neked nincsenek elveid. Azt helyesled, aminél jól jársz. A demokrácia lényege, hogy a mindenkori többség akaratának a mindenkori kisebbség aláveti magát. Nem szemezgetünk! Ami nekem jó, az OK. Ami nekem nem jó, azt kivonjuk a többségi akarat alól. Nem lennék az üzleti partnered. Te egy szerződésből azt tartod be, ami neked hasznos, ami nem várt kötelezettséget jelent, az alól kibújsz.

  27. Részben igazad van. Azért kötnék meg egy szerződést, mert az nekem inkább előnyös. Szerintem ezt senki nem vetheti a szememre. Szerintem te is ilyen ember vagy.

    De utána a szerződés minden pontját igyekezném betartani. Több ilyen esetem is volt már, úgyhogy ezt a megjegyzésedet nagyon rosszindulatúnak érzem.

    A demokrácia definíciód helyes. A többségnek nevezett kisebbség terrorja az egyén felett.

    „Ami nekem nem jó, azt kivonjuk a többségi akarat alól.”
    Nem ezt mondom. Egyszerűsítesz, ezért én is egyszerűsítve válaszolok:

    Vonjunk ki mindent a többségi akarat alól.

  28. 10 Thunder

    „Régen is voltak lenyúlások természetesen, csak nem ilyen pofátlanul és nem ilyen nagy tételben. ”

    Régen nem a „lenyúlások” vitték a pénzt, mert nem a saját szakállukra dolgoztak. Akkor a pénzszivattyúk mentek, mint például a „tervezett” 300 milliárd Magyar Nemzeti Bankos hiány, a gigaprojectek, amikben a külföldi cégek vették fel az ötszörös pénzeket, mint az autópályaépítések, az, hogy szinte csak külföldi bankok voltak, a környékbeli országoknál százszor rosszabb feltétéelekkel, meg hasonlók.

    Nyilván az Olimpia azért kell Orbánnak, hogy megerősítse azt a hátteret ami a politikáját támogatja.
    Már többször elhangzott, hogy a „Fideszmutyi” az a magyar őkésosztály kialakítására lett kitalálva, hogy ne mindig külföldi befektetőktől kelljen kalpozni, és a haszon is az országban maradjon.
    Volt 45 év szocializmus… Láttuk, mire képes.
    Most kapitalizmus van…
    A választás annyi, hogy saját kapitalistáink zsigerelik a népet vagy külföldiek.
    Ha külföldiek, akkor az inkább gyarmat.

    Szóval szerintem ez a racionalitás az Olimpiában.

  29. Hát Attila, ami itt most Magyarországon folyik, az minden, csak nem kapitalizmus.

  30. 28:
    Ha majd sorozat gyilkolásra vetemedek, téged foglak felkérni a védelmemre. 😀

  31. 29. gmarko

    De.
    Korai szakasz…. Úgy hívják, hogy eredeti tőkefelhallmozás…
    Tudod, „az” az első millió amiről Nyugaton se illik megkérdezni, hogy honnan van…
    Kis szerencsével lesz „klasszikus” szakasz is, amikor a társadalom döntő része jobban fog élni.
    Mint sokan mondják, a kapitalizmus a leghatékonyabb szerveződés.
    De csak akkor ha van saját tőkéd.
    Különben az gyarmat.

  32. Attila, örülök, hogy te ezt elfogadod, nekem itt Magyarországon undorom van, hogy asszisztálok hozzá.

    Ezen kár tovább vitáznunk, nem közeledünk egymáshoz.

  33. 32, gmarko

    Ha a liberálok nem tolták volna túl a biciklit, akkor most nem kellene undorodnod. Undorona más. De túltolták. És ma már beérik azzal is, hogy 5%-os pártocskákként kapnak valamennyi fizetést.
    Dolgozzatok ki koncepciót, tiszta programot, és győzzétek meg a népet.
    Ja, hogy a nép hülye. Meg az előző garnitúra is hülyére vette…
    Akkor meg?

  34. 28: „saját kapitalistáink zsigerelik a népet vagy külföldiek”

    Valahogy nem érzem a különbséget…
    Semmivel sem veszem könnyebben attól a levegőt, hogy a Hentes és mangalicabőr-nyúzó Kft. vezetője milyen szépen gyarapszik anyagilag.
    Viszont attól sem veszem nehezebben, hogy milyen jól megy a Tacskónak a kereskedelemben, szépen hízik a pénzünkből.

  35. 34. Observer

    „Valahogy nem érzem a különbséget…”

    Szerintem nem akarod érezni.
    Ha sajátjaink zsigerelnek, akkor a pénz túlnyomó többsége a magyar gazdaságba kerül vissza, ha külföldiek, akkor meg talicskára kerül, és irány kifelé.

    Ez a rendszer úgy működik, hogy egy réteg gazdagodni akar.
    Ha ez a réteg országon belül van, akkor az ország is kap belőle.

    A kapitalista rendszert és se szeretem, de ha már van, akkor legyen hazai… Mégis más, ha van egy réteg, akinek érdeke a magyar gazdaság erősödése, mintha csak összeszerelő üzem lenne az egész ország, amit bármikor becsukhatnak, ha valami történik a világgazdaságban.

  36. 35: „a pénz túlnyomó többsége a magyar gazdaságba kerül vissza”

    Szerintem meg svájci bankszámlákra, meg off-shore cégekbe, de nem bánnám, ha neked lenne igazad.
    De ha ennyire biztos vagy az igazadban, akkor írhatnál példákat, amivel meggyőzöl… 🙂

    Pár mangalicatelepet és azokat a beruházásokat leszámítva, amelyek a további lopáshoz szükségesek, és semmiről nem tudok.

  37. 36. Observer
    „…semmiről nem tudok.”
    Pedig van. Csak egyetlen, ám eklatáns példát szeretnék felhozni!
    Széles e Hazában él egy Széles G. nevezetű embör, hajdanán Ikarusz privatizőr. jelenleg, a sok-sok milliárdjából Zalacsány és környékén eszközölt jelentős beruházásokat (kastélyszálló, golfpálya…). Általa a térség szépen gyarapszik, ugyanis munkahelyeket teremtett és elég sokan hordják oda a pénzüket, nyaralás címén.
    De ott van közvetlen mellette Kehidakustány is. Oda Vityáék toltak bele még az első ciklusban majd’ 1 milliárdot egy szép termálfürdőbe és hotelbe. Jelentem, működik. Sőt, tudomásom szerint a hiteleit már rég visszafizette, sok embert alkalmaz és ha minden igaz, felújítást tervez az üzemeltetője. Ezen befektetések egyike sem tud egy kormányzati ciklus alatt rentábilissá válni. Hosszabb távon viszont szépen hoznak a konyhára, nem csak a tulajnak, hanem különböző adók formájában is. A pénz itthon fial, a térség épül-szépül, felértékelődik.
    Ellenben a multik minden egyes profitot kivisznek és a helyi adón kívül szinte semmit sem adnak hozzá a közös kasszához. Nem beszélve a sok kedvezményről, amit pozitív diszkrimináció címén kapnak, a hazai kkv-k kárára. Azok a környezetidegen konzervdoboz „épületek” pedig, amivel beszennyezik a hagyományos életterünket, nos, azok együttes értéke egészen pontosan nulla konstanssal szorozható.

  38. 37. NagyCsuri: Féligazság. Mekkora munkahelyteremtő képessége van egy hotelkomplexumnak az Ikarushoz képest? Elhanyagolható. Golfpálya az iparral szemben? Ez most vicc? Vagy beszélgessünk Csányi és OV egyéb slepje földmutyijairól, ami megszámlálhatatlan kisgazdát tett tönkre. Ld.: zenélő tehenészet. Sokan még mindig Gordon libáit emlegetik, ezekről meg valahogy elfeledkeznek.
    Szerintem te örülni fogsz – a már példaként említett – stadionokat összekötő kisvasútnak is, hiszen magyar beruházás a mi pénzünkből és nem vitték ki az országból.

  39. Tibor bá
    Nem tudom, kik jutottak nálatok hatalomra a rendszerváltásotok után, de mondhatom, hogy a korrupció akkor is nagy volt.
    Presszótársaságom egyik tagja,egy volt müvezető, ki akkoriban az egyik nagy izraeli személyfelvonógyárban dolgozott mesélte, hogy a cég rögtön a váltás után, azaz a 90-es évek legelején megjelenik Budapesten egy ún. ” sziciliai ajánlattal” : a felvonócég válalja , hogy rendbehozza az összes budapesti bérházak lépcsőházát, amennyiben a város hajlandó a házakat a cég felvonüival ellátni.Egyszerű, mai szóhasználattal élve „Win-Win” üzleti ajánlat, sima , egyszerú és méltányos.
    Még a tikárnőt is meg kellett vesztegetni, hogy az illetékes elvtársúr, vagy urak napirendjébe belerakjon, nem beszélve a megdöbbentő összegekről, amit azután a találkozások alkalmával a magyarok kértek azért, hogy egyáltalán fontolóra vegyék az ajánlatunkat.-meséli bent a gyárban Pestről hazatérve a gyár marketing igazgatója.
    Ezt az esetet én régen, sok évvel ezelött már hallottam volt kedves kávéházi barátotmtól, és most , a témát olvasgatva jutottt ismét eszembe.
    Ebböl gondolom, hogy egy kis korrupcióért már akkor sem kellett a szomszédba mennetek.

  40. Szerintem Magyarországnak már ugyis mindegy. Azt gondolom, az Olimpia, mint utolso kenet szép végzet lenne.

  41. 38. Gloucester

    „Mekkora munkahelyteremtő képessége van egy hotelkomplexumnak az Ikarushoz képest?”

    Azért buszipart rittyenteni elég komoly dolog, de a túrizmus is szépen hoz a konyhára, és szerintem jó, hogy nem a külföldi anyacégek konyhájára.

    Ami Gordont illeti, ő utasítást hajtott végre a magyar libamájipar bedöntésére… ekkoriban volt a nagy nemzetközi felháborodás a kényszertömés miatt is…

  42. 39. balint

    A korrupció RÉSZE a mai gazdasági-politikai életnek mindenütt… Azt hiszem Izraelben sincs másképp, de per folyik az IMF vezetője, meg a francia elnökjelölt felesége ellen is.

    Egyrészt a becsületes emberek nem tételezik fel a másikról, hogy csalnak, ezért nyilván hátrányba kerülnek, másrészt a zsarolhatóság egyfajta garancia, betyárbecsület.

    Nem mondom, hogy jó dolog, de ha holnap lecserélnéd a magyar politikusokat csupa Teréz Anyára meg Igazmondó Juhászra, nem biztos, hogy ebben a miliőben jót tennél.

  43. 41. Attila: Ettől féligazság. Én nem örülök, hogy az ipar helyett a turizmusra került a hangsúly. És annyira nem szépek azok a mutatók, mint ahogy promotálják. A külföldi anyacégek gyors halált hoznak, a helyi mágnások munkásságának hozadéka a lassú halál. Hatalmas választék.

  44. 36:
    jelenlegi vitapartnereidről (Attila, NagyCsuri) nekem az istenhívők jutnak az eszembe. Azokat se zavarják a tények, makacsul mennek a hitük után. Multik? Ebből két fajta van: gyártók és kereskedők. Az Auchen, TESCO, stb. profitja abból van, hogy megveszi a paradicsomot a spanyoloktól 100 forintért, és eladja a magyar piacon 300 forintért. A 200 forint profitból 100-at átad a magyar munkavállalóknak, és a NAV-on keresztül Orbánnak. 100-at pedig „kitalicskázza” az országból. De ezért betalicskázta a paradicsomot. Tehát a magyar vásárló a majdani kitalicskázott pénzéért kapott valamit. Nem lopott, vagy ingyen megkaparintott pénzt vittek el. És mivel a magyar fogyasztó kielégült a spanyol paradicsommal, nem vett magyar paradicsomot. Ezért a magyar termelőnek nem fogyott el itthon az áruja, tehát exportálta az oroszoknak. Vagyis az a pénz, amit a multi kitalicskázott, az a másik oldalon bejött olyan exportért, amire azért volt lehetőség, mert a magyar fogyasztó a multitól vette as paradicsomot. — Na most a gyártó. A Mercedes idehozza az alkatrészeket, talán vesz alkatrészt magyar beszállítótól is. Aztán egy rakás embernek biztosít alkalmazást, fizet érte. A kész gépkocsikat elviszi és külföldön eladja. Ott keletkezik neki a profitja. És akkor mit talicskázott ki? Semmit. Viszont fizetett járulékot is, és adózott is.

    Szeretném, ha érthető módon Atilla (PV) elmagyaráznál, hol van a talicskázás?

  45. A multik (kereskedelem+gyártók) milliárdokat kaptak az államtól azért, hogy idejöttek. Plusz milliárdokat kaptak foglalkoztatási hozzájárulás címén is. Húsz évre előre kifizette nekik az állam (azaz mi) az adókat és járulékokat. Piacot foglaltak a saját termékeiknek, de visszafelé már nem működik, azaz a miénket – egy-két kivételtől eltekintve – nem veszik meg és viszik tőlünk nyugatabbra. Sőt, likvidálták a konkurenciát (cukoripar, Győri Keksz ésatöbbiésatöbbi…). A keletkezett profitjukat nem nálunk fektetik be értékteremtő beruházásokba. A fentieket nyugodtan nevezhetjük talicskázásnak. Egyetlen hozadékuk, hogy van valamennyi munkahely és az embereknek egy illúzió, miszerint „occsón” vásárolhatnak. Vagy mégsem? Ezek a túltámogatott multik ezernyi magyar kisvállalkozást tettek tönkre és ezzel kétszer annyi munkahely szűnt meg, mint amennyit létre hoztak. Persze, a tömeg örül, mert a minimálbérből teszkózhat, hiszen ez élteti. Az állam is örül, mert ezzel az illúzióval, ezzel trükkel megúszta a bérek nyugati szintre emelését. Ezt hívják fejlődésnek.

  46. 45:
    Az nem a multik hibája, hogy „milliárdokat kaptak az államtól azért, hogy idejöttek” Azért is az állam felel, hogy ezernyi kisvállalkozást tettek tönkre. Az állam feladata a szabályozás. De ez az állam úgy szabályoz, hogy ők minél többet tudjanak lopni. És…Attila pont ezt az államot védi. Még mindig nem tudom, hol itt a talicskázás. Hogy a profitját nem fekteti be? Miért? Az talán előírás. Tudtommal az adózás utáni profitjával mindenki azt tesz, amit akar.

  47. 44. Tibor bá’

    „Szeretném, ha érthető módon Atilla (PV) elmagyaráznál, hol van a talicskázás?”

    Reméltem, hogy nem lesz rá szükség.
    Ott van a kitalicskázás, hogy először is terjesztésért bejövő hasznot külföldi cég teszi el, viszi ki.
    Atán TELJESEN FELESLEGESEN egy szállítóvállalat vesz fel komoly pénzeket a paradicsom 2000 kilométeres utaztatásáért.
    Erre se lenne szükség, ha hazai paradicsom kerülne a polcokra.
    Az is veszteség, hogy hazai termelők mennek tönkre a külföldi vacakabb termék miatt… mert ugye vegyszerezni kell, meg idő előtt leszedni, ha minimum két napot utazik…
    Tehát egy totálisan felelsleges „szolgáltatásért ” kell idegeneknek fizetnünk… plusz fizetjük a tönkrement termelők segélyezését is…

  48. 47:

    Attila én itt Németországban magyar kacsát vettem egyik hétvégén.
    Most akkor a magyarok kitalicskázzák a németek pénzét?
    Mert szerintem a kacsa Németországban is megélne….

    Egyébként a talicskázás lényegét még mindig nem mondtad el. Itt a szállitási költségek körül maszatolsz, de még mindig nem világos hol a talicskázás.
    Kapitalizmus van. Aki jobbat olcsobban termel az viszi a piacot.
    Vagy elteszik láb alol…. de az is a kapitalizmus része 😀

  49. 44: A Mercedes a magyar munkaerőt veszi igénybe, mert baromi olcsó. Idéztem egy lett (ha jól emlékszem,de lehet litván volt…) robottechnikus szakit, aki nem mérnök volt, de 3000 EUR a fizuja. Amikor meghallotta, hogy a magyar melós mennyi eur/hó bérért dolgozik 3 műszakban, azt kérdezte, hogy ti normálisak vagytok, hogy ennyiért dolgoztok?! Nem, nem a saját bérét, meg a német melós átlagbérét vette alapul, hanem a cseh és szlovák gyári melós akkori bérekeit. A kecskeméti gyárba mindent beszállítanak, még az acélhengerek is kintről jönnek a présüzembe. De legalább a karosszéria fém lemez elemeit itt préselik. Ez csak egy összeszerelő üzem, na jó nem, de a biorobotok kiszolgálják a robotokat! Pl. a motor, a futóművek, műszerfal, stb. komplett kintről érkeznek, itt csak beszerelik azokat. Talán az ülléseket gyártják még helyben, de is egy külsős cég. És jó, hogy bővít, hisz egy ekkora gyár a mai bér, adó, stb. viszonyok mellett 1-1,5 heti gyártásával kitermeli a teljes havi költségeit. A többi már a tőkés haszna, hisz te mint melós abból nem látsz semmit sem. Ilyen ez a kapitalizmus! 😛 😉 Maga a gyár meg az x évi és y összegnyi adókedvezmény miatt jött Kecskemétre. Ha ez nincs, akkor egy romániai város nyert volna. Viszont a présüzemen kívül a többi egység elég gyorsan mobilizálható, és költöztethető ha úgy hozná a sors. Persze most tükrözik meg a gyárat, azaz felépül a tükörképe az eddigieknek, tehát középtávon biztos itt lesz hazánkban a gyár.

  50. 48 Curix: szerintem elmondta a kitalicskázás lényegét, hogy a magyar vásárlóerő külföldön adózó cégekbe kerül, akik külföldön adóznak és nem marad itthon elég vásárlóerő, pénz amivel az adósok vissza tudnák fizetni kölcsöneik kamatát.
    És itt látom a problémát azzal, amit Tibor ba’ zárómondatként írt, hogy az adózás utáni pénzzel mindenki azt csinál, amit akar.
    Ez természetesen igaz viszont így kiszárad a magyar gazdaság, kiviszik a pénzünket más államok GDP-jét javítva és megnehezítve a hazai felelőtlen adósok törlesztési lehetőségeit (ui ahhoz rendelkezésre kellene álljon elég fizetőeszköznek).
    Közben a németek meg a 40milliárdos Target2-egyenlegükön visítanak, mert valami újraelosztás van az euró övezetben, aminek a cechjét a németek állják a minőségi túltermelésükkel.

  51. A saját tőkés osztály megteremtése rohadtul nem működik.
    Egyrészt az állam rendszeresen torzítja a versenyt, megszáll szektorokat, vagy a saját hivatalai által bénít meg cégeket, hogy be tudjon nyomulni bizonyos szegmensekbe.
    Másrészt olyan szektorokban mozognak, amelyekkel nem tudunk kilépni a világpiacra. Persze, az pozitív, hogy erősíteni próbáljuk a hazai ipart, de hiába a tőke, ha a pénz svájci bankszámlákon, off-shore cégekben köt ki, táguló palotákat, hajókat, és egyéb luxus dolgokat hoz létre. Mészárosból mikor lesz egy Elon Musk, vagy Steve Jobs? Hogyan?
    Végül a mutyinak van egy olyan tulajdonsága is, hogy nem csak drága, hanem gyakran felesleges dolgokat is szül. Mert a lényeg a lenyúlható pénz mennyisége, és nem a végtermék.
    És igen, van vagy 2-3 ország a világon, amely saját tőkésosztály kialakításával ugrott nagyot (Dél-Korea, Szingapúr), de szerintem sokkal több van, amelyik belefulladt a saját posványába. De jó oktatás, és szakmaiság nélkül egy ország sem volt eddig képes nagyot lépni, és ezek mind hiányoznak a jelenlegi politikai palettáról.

  52. 25: Observer, ezt a „parnacihat” kifejtened?

    Ugy erted, hogy az olimpia miatt rendkivuli adokat vetnek ki mindenkire, vagy ugy, hogy az embereknek vegre ra kellene ebredniuk, hogy a kozpenz nem mas, mint a toluk eroszakkal elvett sajat penzuk?

    Miert specialis az olimpiara forditando ado?

  53. 46: Nem erted Attilat? Pedig egyszeru. A gonosz bunos brusszeli penz megtisztul Mária Orszagaban!

    😉

  54. A multinak nálunk egy piciny része van csak. Döntési joga szinte semmiben sincs. Valahol egy vezetőség dönt, valamilyen szempont szerint. Az sem garancia, ha az itteni rész tökéletesen működik, bármikor úgy dönthetnek, hogy megszüntetik, áthelyezik valahova.
    Az itteni részleg meg ugyanattól a szolgáltató multitól rendeli meg a szolgáltatásait, akivel kint is kapcsolatban áll. Saját tapasztalatból példa, de nem egyedi eset.
    Annak idején, néhány kollégámmal a Bl…berg üzemeltetését végeztük. Amikor ők ide jöttek, akkor még nem volt szabad a terep, nem válogathattak, kivel akarnak együttműködni. A kijelölt intézmény alkalmazottjaiként, majd később kiszervezve dolgoztunk. A munkánkkal semmi gond nem volt, hiszen a külföldiekhez képest sokkal kevesebb pénzért, sokkal magasabb végzettséggel rendelkeztünk, a hülyeségeiket is könnyedén korrigáltuk. Azután valaki meg akarta szüntetni ezt az anomáliát, „megpályáztatták” a szolgáltatást. Jelentkeztünk mi is, de gyorsan megmondták, hogy hozzánk ragaszkodnak, de szóba velünk nem állhatnak. Néhány itteni multi is rámozdult, de érdekes módon az a cég nyert, aki egész Európában nyújtja nekik ezt a szolgáltatást. Mivel speciális terület, azonnal nem lehet az utcáról használni rá embert. Vészhelyzetben Bécsből is átlehetett volna rendelni valakit, de annak meg helyismerete nem lett volna. Látszólag nyerő helyzetben voltunk, azonban ez a feltételek kialakításánál már semmit sem számított. A megrendelő is ragaszkodott hozzánk. A pénz ugyan kevesebb lett, de kompenzálták egyéb juttatásokkal. Eddig a szolgáltatásért ide fizettek, ezentúl viszont Luxemburgba, hiszen a többi részleg számláját is ott állítják ki.
    Ha bemegy valaki egy pesti irodaházba, tele vannak képviseletekkel, ezek javarészt a letelepedett multik sleppjei. Ha beruház itt egy multi, akkor annak a banknak az itteni részétől veszi fel a hitelt, akivel kint is kapcsolatban áll, attól rendeli meg a munkát, akivel az általános szerződése van. Majd több lépcsőn keresztül a talicska eltolás mégiscsak egy itteni szerencsétlen feladata lesz.
    Régebben a szentgotthárdi gyárban kellett egy pár órás munkát végeznem. Akkor az a rész még vámszabad terület volt. Nem volt gond a belépéssel, nekik volt fontos a munka. Viszont számláznom egy számomra teljesen ismeretlen cégnek kellett, akik utána tovább számlázták. Az ok, olyan hosszadalmas és nehézkes beszállítói minősítésen kellett volna átmennem, ami senkinek sem érte volna meg.
    Nem véletlen a MOL-INA vita sem. Nem mindegy, hogy a döntéseket Budapesten, vagy Zágrábban hozzák meg.

  55. 52: „Párnaciha”

    A technikáját nem tudom /nem akarok ötleteket adni 🙂 /, de egyértelműen úgy gondolom, hogy az eddigieken felül kell majd fizetnünk valamilyen formában.

    Más – korábban feltettem a kérdést Attilának, hogy hol is vannak a magyar tőkések beruházásai, és erre jött (nem tőle) két példa.

    Jobbára megválaszoltátok, hasonlóan, ahogy én tettem volna, de egy kis érdekességet azért hozzátennék.

    Egyik egy golfpálya beruházás. Ilyen a közelünkben is van No1-es természeti környezetben, szoktam is rajta – néha – golfozókat látni. Nálunk ennek a sportnak nincs hagyománya (nem is lesz), vannak kétségeim ennek a nyereségességével, de persze tévedhetek.

    Másik példa Kehida-K. Van egy H. nevezetű ember /nemzeti tőkés osztály jeles képviselője/, aki OV fő tanácsadója turizmus ügyében, mellesleg építési vállalkozó. Az említett helyszín az ő érdekeltsége, ami valószínűleg olyan túl jól nem mehetett, mert piac után kellett néznie. Kitalálta, hogy az addig nagy hagyományokkal rendelkező szobakiadást kellene megsarcolni, szóval bevezették az online pénztárgépet, ami a ‘kicsiket’ kisöpörte a piacról. Mindez a nemzet érdekében.
    Másik ötlet, az Erzsébet üdülés, nagycsaládosok, mozgássérültek, gyerekek – szuper jó dolog.
    Pályáztunk, nyertünk 🙂 . Szállásfoglás – ja, addig nem lehet, amíg nincs Erzsébet kártyánk. Végre megjön, foglalunk – vagyis csak foglalnánk, mert nincs mit. Kezdek számolni – cirka 150 ezer nyertes pályázat, kb. 20 ezer férőhelyre, de minden pályázó kötelezően befizet kb. 20 ezer Ft-ot. Baszki, 130 ezer pályázó fizeti ki 20 ezer nyaralását. Tiszta pilótajáték.
    Na de nem adjuk fel, találtunk egy helyet, már iskolaidőszakban, le van szarva, nem hagyjuk a pénzünket, megyünk. Nézzük a számokat, átutaltak a szállodának (volt vállalati üdülő, kb. 3 csillag, vagy 2.) félmillió Ft-ot!!!, a 3 éjszakás nyaralásért.
    Ez se rossz üzlet…

    Az említett úriember cége nyer MINDEN építési munkát a faluban. Ez végülis OK, bizonyára nincs más vállalkozás a térségben… Az elvállalt munkákat el is végzik, mindenki boldog – de -pl. aszfaltozták az utcánkat, addig földút volt. Jön a mérnök, kérdezem, mennyi ideig zárják le az utcát, mondja egy nap. Na nebassz, erre kíváncsi vagyok – na, semmi alapozás nem volt, a földútra!!! direktben rákentek 5 centi aszfaltot….

    Másik utcát tavaly nyáron aszfaltozták, most, hogy nedves- felszárad idöszak van – frankón látszanak a mikrorepedések az aszfaltban (ott szárad ki legutoljára) – nincs egy éves, jövő télen szétfagy az egész.
    Erre képes az Attila által favorizált nemzeti tőkés…

  56. 48. Curix

    „Attila én itt Németországban magyar kacsát vettem egyik hétvégén.”

    Őszintén… Többször bizonyítottad, hogy ennél magasabb szintről nézed a világot, úgyhogy nehezen adod be, hogy ezt nem érted.

    A magyar kacsában csak a kacsa magyar… a termelő jó ha kap a Németországban eladott kacsából 10-15%-ot. A többit a forgalmazás, üzletkötés, szállítás, jó eséllyel német cégei teszik el.

    A Magyarországon eladott spanyol paradicsomból meg azok a morzsák maradnak, az országban, amit a pénztáros, meg a polctöltögető kap.

    Tehát Magyarországon a külföldi infrastruktúra ami egy áru köré épül külföldre viszi a hasznát. Ha lenne magyar infrastruktúra a befektetéstől a forgalmazásig, a pénz az országban maradna… De nem értem, hogy ezt miért kellene magyarázni.

  57. Alátámasztom az 54. hozzászólásban Kakukk írását! Dolgoztam a Bp.-i IBC. iroda bútor forgalmazónál, aki német iroda bútorokat forgalmazott (Vitra, Werndl, Sedus, stb) a gengszterváltástól kezdve. A (nem magyar) tulajnak más dolga sem volt, csak várni, hogy valamelyik németországi vállalat betelepüljön az országba és megkeressék őt, hogy be kell rendezni az irodáit. Fel sem merült, hogy megpróbálják helyi, vagy nem német bútorokkal rendezni az irodákat. Itt egy fillért nem költöttek el ilyesmire. Mindenki tudja mennyi német cég van nálunk, az autógyártól a bank és a telekommunikáción keresztül mindenhol. Nem kevés pénzről van szó.
    Hiába itt gyártatnak, szolgáltatnak és belőlünk csinálják a pénzt, eszük ágában nincs itt elkölteni, ha a hazai gazdaságukat erősíthetik vele!

  58. 57:
    Nem feltétlenül a hazai gazdaság erősítése az ok. Ok lehet a hirdetett „német minőség” is.

  59. 56

    Ertem amit irsz Attila de ez az egesz pärbeszed megis olyan mintha arrol vitaznank miert nincs nyaron ho. Nincs müködö magyar gazdasag es kesz.
    hogy miert nincs mas lapra tartozik…

  60. Annyit tennék csak hozzá a vitához, hogy Magyarország exportmérlege évek óta pozitív.

  61. 57 Tibor bá
    Német minőség:-))
    A singer varrógépemet braziliában gyártották, a vögele ruházat – a városunkban az egyetlen „minőségi” ruházati bolt a termékei kinából, indiából és bangladesből.
    A Sccholl gyógycipők kinában készülnek, a rieker márkájúak szintén. A beetetés időszakában még nagyon jó minőségűek voltak valóban.
    A mosópor, nescaffa, csokoládé, bármi, amin német felségjel van az itthoni üzletekben, meg sem közelíti az ottani eredeti minőséget.

  62. 59. Curix

    „Nincs müködö magyar gazdasag es kesz.”

    Azért nincs, mert a kommunizmus kiirtotta azt a réteget, amire építeni lehet egy gazdaságot.
    Ráadásul a rendszerváltás során pont az az „átmentett” réteg gazdagodott meg, amelyik az elvi okok miatt alkalmatlan volt a kapitalista gazdaság beindítására, és azt tette, amihez leginkább értett, keresett magának egy új gazdát, és azt szolgálta, azt mondva, hogy örülhetünk, ha nyugat elfogad bennünket gyarmatnak.

    Ezzel szemben van egy réteg, aki más jövőt képzel…

  63. 63:
    Nettó hülyeség. A gulyáskommunizmusban voltak maszekok, gebinek, TSZ mellék üzemág, stb. Volt itt bőven vállalkozás. Viszont kommunizmus nem volt, csak a te fejedben.

  64. 62.larimar
    „A singer varrógépemet braziliában gyártották, a vögele ruházat – a városunkban az egyetlen “minőségi” ruházati bolt a termékei kinából, indiából és bangladesből.
    A Sccholl gyógycipők kinában készülnek, a rieker márkájúak szintén.”

    Legutóbbi látogatásunk alkalmával kedves szegedi barátainknál, az asszony mutatja ujonnan vásárolt Singer varrógépét: Made in Vietnam.
    Ezek szerint a legendás Singer cég gondoskodik arról, hogy szerte Ázsiában már ugyan senki ne maradjon munka nélkül.
    A német munkást kivéve, neki, mint köztudomású, nincsenek kifizetni való számlái.
    Emberek,én mint régóta nyugdijas ember, most a legkomolyabban kérdem: MIBŐL ÉL MEG MANAPSÁG A NYUGATI EMBER_?????????????????????????

  65. 65:

    „Emberek, most a legkomolyabban kérdem: MIBŐL ÉL MEG A NYUGATI EMBER_?????????????????????????”

    Havi 2000-bül 🙂

    63:

    Attila tök felesleges a kommunizmust basztatni. Eltelt majd 30 év kapitalista rendszerben és Magyarország egyre nagyobb mélységekben van. Tetszik vagy nem tetszik a magyar gazdaság nem tud eltartani 10 millio embert. Ezért vagyok én Németországban és ezért van Németország jelen ott. Meg a többi multi….
    Egyébként ha nem vettétek volna észre a globalizácio egyre erösebb és gyorsabb. Elöbb utobb a németeket is beszippantja.

  66. 51 majszo 😉 😉
    vazze meg jo, hogy agyban olvastam, igy a rohogestol puhara esett a tablet. Penztaros Lorinc meg Musk …….. Nem lehetne egy kicsit érthetőbben, please!

  67. 66. Curix

    „Eltelt majd 30 év kapitalista rendszerben és Magyarország egyre nagyobb mélységekben van.”

    NEM VOLT KAPITALISTA rendszer.

    Volt egy rövid felfutás, a garázs-butikok időszaka, de ezt gyorsan agyonvágták, hogy helyet csináljanak a multiknak. 2008-ra a megtermelt haszon 92%-a külföldi vállalatoknál keletkezett…
    Magyarországon nem volt kapitalizmus, csak a kapitalista országok kitett vállalatai… Se tőkés, befektető réteg, se saját bankok, semmi… Ami volt azhhoz a legközelebb a gyarmat áll.
    Persze, hogy csak süllyedt az ország, mert a megtermelt hasznot a befektetők kivitték.
    Ezen kellene változtatni.

  68. 64. Tibor bá’

    „A gulyáskommunizmusban voltak maszekok, gebinek, TSZ mellék üzemág, stb. Volt itt bőven vállalkozás.”

    Ahol a szocialista rendszer nem tudott megmozdulni, oda beengedte a maszekot…
    De nem hagyta hogy „tőkéssé” válljon, pláne, hogy versenyre késztesse a vállalati szektort.
    Amit valójában kiirtott az annak minden lehetősége, hogy kialakuljon a magyar kapitalizmus… És ez máig hat… Főleg a fejekben… Sokan inkább választják a gyarmati státuszt, távoli, „láthatalan” kapitalistákkal, mint végignézni, hogy magyarok gazdagodnak…

  69. 65.” MIBŐL ÉL MEG MANAPSÁG A NYUGATI EMBER_??????????????????????”
    Kedves balint, engem a legkevésbé sem érdekel, hogy a nyugati ember miből él meg.
    A saját gyerekeim és unokáim jövőjéért aggódom – magyar nyugdíjasként.
    Útálom, hogy Budapesten járva bedeszkázott kirakatokat kell látnom a belvárosban, mert beengedték ide a plázákat és a ronda pléhdoboz bevásárlóközpontokat.
    Útálom, hogy távol keleti kacatokat tudok csak vásárolni „tartós fogyasztási cikk” áron, amit eleve úgy gyártanak, hogy rövid ideig működjön. A magyar nyugdíjamból nyugati áron vásárolom meg és dobom el.
    Útálom a spanyol paradicsomot, a chilei cseresznyét, a kinai fokhagymát – amit nem delikátesszként kínálnak a magyar mellé, hanem eszi-nem eszi nem kap hazait alapon.
    Az én korosztályom csak vágyódott a „nyugati” minőség után, aztán megkaptuk a nyugati országok levetett ruháit, és a távolkeleten összegányolt vacak ipari termékeit.
    Elszomorít, hogy eltűnik az életünkből a minőség és a tisztesség. Nincs rá kereslet 🙁 🙁

  70. 60. Gmarko „…Magyarország exportmérlege évek óta pozitív.”

    A külföldi multik kintről hozzák be az alkatrészek 90%-át, itt összeszerelik, majd egyben kiviszik. Hol itt a magyar export? Magyarország szimplán gazdasági gyarmat. Ehhez mérten pont annyit adnak nekünk, hogy éppen éhen ne haljunk. Ez tény, a többi pedig csak porhintés.

  71. 70.larimar
    „Kedves balint, engem a legkevésbé sem érdekel, hogy a nyugati ember miből él meg.”
    larimar, a „nyugati ember ” alatt téged, gyermekeidet, barátaidat és szomszédaidat, az ő megélhetésüket értettem.
    Ipari szempontból mi mindannyian nyugatiaknak számitunk a távolkelet-ázsiával szemben.
    Ismét megkérdeném, miből él, honnan teremti elő a mai nyugati ember a mindennapiját?
    Maradjunk a Singer cégnél, hol vannak, miből élnek a gyár volt munkásai?

  72. 71. A gonosz multi befekteti itt a tőkéjét. Munkát ad embereknek. Magasabb fizetéssel, mint az átlagbér. Befizeti az adókat. És utána a profit egy részét nem itt költi el. Na és?

    Az más kérdés, hogy az állam adókedvezményekkel csalogatja ide őket, ami nettó ki…..s a kis- és középvállalkozásokkal. Ezért lenne jó, ha az állam nem avatkozna be ilyen drasztikusan a piaci folyamatokba.

  73. Gmarko

    „Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog. Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.”

    http://www.penzvilag.info/lorant-karoly-kozgazdasz-az-europai-unios-penzszivattyurol/

    És Németország valóban kiszivattyúzza a jövedelmet a periféria országaiból. Ezt még Trump is nehezményezte a napokban és megfenyegette a németeket.

  74. Gmarko

    „Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog. Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.”

    http://www.penzvilag.info/lorant-karoly-kozgazdasz-az-europai-unios-penzszivattyurol/

    Németország valóban kiszivattyúzza a jövedelmet a periféria országaiból. Ezt még Trump is nehezményezte a napokban és megfenyegette a németeket.

  75. 73.
    Az a dilemmám, hogy te vagy itt az ördög ügyvédje, vagy pedig csak símán … egy csövön keresztül látod a világot?

  76. 73. gmarko

    „És utána a profit egy részét nem itt költi el. Na és?”

    Pont a lényeg a „na és”.

    Ugyanis a profitból lenne az ország fejlesztése.
    Amivel magasabb bért fizet a melósnak, az csak arra jó, hogy a kisvállalkozásoktól ekszívja a képzettebb munkaerőt, de pont az a profit hiányzik, ami a gazdaságba visszaforgatva fejleszthetné az országot.
    Pünkt erre való a gyarmat.
    A nálunk gazdagabb országok mind a saját tőkéseik által vannak zsigerelve, és a haszon is ott marad.
    De szerintem csak akadékoskodsz, mert ez annyira nyilvánvaló, hogy egy óvodás is megérti a különbséget a hazai meg a külföldi tőkés között.

  77. 78:
    Attila, ott tévedsz, hogy a hazai (hirtelen megszületett) tőkés nem beruház, hanem H&D Motor vesz magának, vitorlást és nyaralót az Adrián, ahová saját helikopterrel jár. És ha még marad pénze, akkor beruház, de hol? Miami-ban. Ezek nem tőkések, hanem tobzódó újgazdagok.

  78. 72 balint
    Őszintén szólva nem tudom, hogy a singer munkásai hogyan vészelték át, amikor kihúzták alóluk a munkahelyet.
    Úgy gondolom, hogy tartotta őket a magas színvonalú szociális háló, amig átképezték magukat más szakmára.
    Azt is lehet, hogy nem teljesen szüntették be a gyártást, saját használatra és a nyugati piacra biztos nem délamerikában és ázsiában gyártatják a gépeiket.
    Még az is lehet, hogy azért szervezték ki a gyártást, mert elfogytak a varrógépműszerészek.
    Az is egy opció, hogy eladták a márkanevet, és már rég kinai tulajdonban van.

  79. 79: „tobzódó újgazdagok”

    Nem hogy nem ruháznak be, de nem is tudnának ebben a globalizált világban, mert (általában) primitívek , mint az ősember.
    Egyedül úgy működőképesek, hogy a gazdasággal kapcsolatos jogszabályokat Mo-n rájuk szabják. Külföldön viszont teljesen életképtelenek lennének.

  80. Nem tudtam hova tenni, hát iderakom:
    Az esti hirekben bejelentik, hogy a Haifa-i egyetemen kutatói, az egyetemen található, az IBM céggel közösen müködtetett Watson supercomputer segitségével kidolgozták a tökéletes diagnosztika lehetöségét.
    Nincs többé orvosi tévedés a betegség mibenlétét illetöen, uj korszak nyilik a gyógyitás terén, hiszen köztudomású, miszerint a helyes bajfelismerés- a diagnosztika-a sikeres orvoslás legfontosabb feltétele.
    Még nincs vége, még valamit csinált ez a félkegyelmű gép: lehetövé tette a kutatóknak egy afféle személyre szabott, csakis és külön a páciens szervezetének megfelelő orvosság előállitását, miután a gép elemezte a tested biokémiai összetételét, vagy valami ilyesmi, kár, hogy egy ilyen vén szamár nézi a tévét.
    Ezt nemigen értettem, enzimekről, DNS-ről, perceptorokról, stb. beszélt a kedves tudósember, ami nekem igy elsőre kissé magas, ugyhogy bocsánat.
    Holnap egész biztosan tele lesz a témával a rádió, jobban a kisember szájába rágják a dolgokat,akkor esetleg majd többet.

  81. Kedves bolggazda,

    utólagos elnézést kérek, amiért bejelentkezés, bemutatkozás nélkül szóltam hozzá a témához.
    Azóta minden poszt végén megjelenik a nick nevem és az e-mail címem.
    Szeretném ezt az állandó bejelenzkeve állapotot megszüntetni, kérném a segítségét.
    Köszönettel
    larimar

  82. 83:
    Kedves larimar!
    Nem is igazán értem a panaszod. A poszt végén, hol? Nem a Kommentár alatti bekeretezett ablakokban? Az a rendszer udvariassága. Ezen én nem tudok állítani.

  83. 83.
    Ehhez neked kell törölnöd a cookie-kat a gépedről és beállítani a böngésződben, hogy letiltsa a cookie-k használatát.

  84. 84.Nem panasz, értetlenség :-))
    85. köszönöm, majd lefordíttatom az unokámmal a tanácsot.:-))

  85. 86. larimar
    A te számítógépeden futó böngésző (internet explorer, mozilla firefox, google chrome, vagy egyéb) tárolja el ezeket, hogy ne kelljen minden alkalommal beírnod. Ez másnál nem jelenik meg, Tibor bá’-nak nincs ráhatása. Ez akkor tűnik el, ha az unokád néhányat kattint a számítógépeden.

  86. 87.Jani
    Akkor erre utalt Tibor bá’ amikor írta, hogy ez a „rendszer udvariassága” Majd konzultálok az ifjúsággal, hogy tényleg jó e ez a figyelmesség a számítógépünknek.
    Nem vagyok egy kommentelős, semmilyen közösségi oldalra nem vagyok regisztrálva, lehet azért nem találkoztam a jelenséggel.

  87. 88: Most sem vagy regisztrálva… emiatt ne parázz.

  88. 89:
    Gondolod, hogy egy mai nagymama tudja mit jelent parázni?

  89. 90: Persze, a tízparancsolatból – Ne paráználkodj… 😀

  90. 83. larimar
    Sokkal egyszerübb:
    egy-két napig ne szólj hozzá semmihez, a beazonositó mezők kiürülnek maguktól.

  91. 92. balint
    Alighanem olyan gépről szólsz hozzá, aminek valaki más a rendszergazdája. Larimar nem szokott minden nap hozzászólni, mégis ott maradtak neki. Nálad vagy le vannak tiltva a cookie-k, vagy valaki rendszeresen tisztogatja a géped.

  92. 93.Jani
    ” Nálad vagy le vannak tiltva a cookie-k, vagy valaki rendszeresen tisztogatja a géped.”
    Jani, azt hiszem igazad van.
    Nálam a gépet a fiam monitorálja a Team-Wiewer-en keresztül.

  93. 90.Kedves Tibor bá’, bizony tudom, mi a para – több értelmezésben is – én beleszülettem a szocializmusba, a létezőbe, nem abba az idealizáltba, amire itt többedmagaddal emlékezel.
    Ennek ellenére szeretem olvasni a blogodat.

  94. 93. Jani
    Nálad a piros pont, lefuttattam a tisztitó programot, és megoldódott a problémám.
    92. balint, a Te tanácsodat is megfogadom.

  95. 90 Tibor ‘Bá igen a nagyi tudja mit jelent parázni, vajon az unokák tudják e mit jelent majrézni ? 🙂

    (megoldás ugyan azt!)

  96. 95 – larimar:
    Sorold fel azokat az állításaimat, amik nem feleltek meg a valóságnak a létező szocializmussal kapcsolatban.

  97. 99. Tibor bá’ Valótlanságot nem találtam abban, amit mondtál, inkább az zavart, hogy figyelmen kívül hagytad, hogy ahány „egyéb” kategóriába sorolt család szenvedte meg ezt a korszakot, annyiféle történelmi valóság létezik.
    Jó humorérzékkel rendelkező, okos emberként ingerülten elvárod hogy az a fiatalember, akinek a nagyapja mesélte el a maga történelmi tapasztalatait, a Te általad elmondottakat fogadja el inkább.
    Ma délután volt a dunán egy hatvanas években készült film, elandalodtam rajta, mert én is akkor voltam tizenéves.
    Visszanézve sok minden jobbnak tűnik a mai elembertelenedett viszonyoknál, de ez nem változtat azon, hogy egy velejéig romlott, hazug és cinikus rendszer volt.
    És nagy szerencse, hogy az Apáink elmesélték a valóságot, mert nagyon eltért attól, amit nekünk az iskolában tanítottak, meg a prpaganda sujkolt.

  98. 100:
    Első számú és a legnagyobb hiba, hogy a 4 évig tartó Rákosi terror és a 40 évig tartó Kádár korszakot összemossák. Azt mondom, hogy a parasztság tömegesen épített be házába fürdőszobát, amire az a válasz, hogy bekényszerítették nagyapját a TSz-be. A kettő esemény között van 30 év különbség.

    Már írtam, az én apám textil nagykereskedő volt a háború végén. Gyűlölte Rákosit, és átéltem vele az „egyéb” sorsot, de ettől még tisztán és reálisan látom az eseményeket. Tudom nagyon jól, hogy miket mesélnek azok, akikre rájárt a rúd. Természetesen jócskán toldottak a tényleges valósághoz. Voltam börtönben, voltam disszidensek között. Pontosan tudom, hogyan és miket mesélnek. A valóság teli van hozzáköltésekkel, amiket ők maguk is hallottak valahonnan. Ilyen például a padlás lesöprés, az összeverés a párt irodában, a kivégzés a pártház pincéjében, és a ledarált hulla beöntés e Dunába. Igen, a nagyszülők, szülők mesélnek, és csak nagyon ritkán a pontos valóságot. Nekem az a nagy értékem, hogy 1933-ban születtem, és elég értelmesen láttam a világot, és elég értelmesen tudom kiértékelni a dolgokat. Ezt ki kellene használni, és nem szembe állítani a nagyon szeretett nagypapával, aki mindent elsöprő gyűlölettel gondol azokra, akik elvették élete munkáját.

    „velejéig romlott, hazug és cinikus rendszer volt.” Melyik? Csak nem Orbánisztánra gondoltál?

  99. Kedves Tibor bá’ nem csak értelmesen, hanem humorral fűszerezve, szórakoztató stilusban értékeled ki az általad megtapasztaltakat. Ezért szegődtem az olvasóid közé.

    A nagypapákkal rivalizálni esélytelen.:-))

    A rákosi rendszert csak 56 választotta el a kádár rezsimtől, nem?
    A tsz-esítés a 60-as évek elején zajlott, úgy tudom a férjem szüleitől.
    Ha meghagyják a kisbirtokokat, valószínű előbb utóbb lett volna villany és fürdőszoba akkor is.

    Szerinted a rákosi terror üzemeltetői hová lettek a kádár rezsimben?

    Orgazdáék harmadik generációja uralkodik most, és ezzel megválaszoltam a kérdésedet is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük