(2081) 237 oka van annak, hogy a nők hmm… szóval szeretkeznek (téli szex hét 3.)

Tibor bá’ online

 

Nem kevésbé híres napilapban jelent meg egy ilyen 237-es cikk a nőkről, mint az angol The Guardian, és a cikket nem oly nagyon rég természetesen egy újságírónő írta, Tanya Gold, vagyis az információ viszonylag friss. Ha tehát meg akarod tudni, hogy a nők milyen okból kifolyólag szexelnek, akkor ezen apró bemutató után olvasd el Cindy Meston (persze ő is nő) könyvét: Why Women Have Sex. És most ezt az angol címet azért se fordítom le. Ha érdekel, fejtsd meg. Cindy Meston egy klinikai pszichológus, Míg segítő társa David Buss evolúciós pszichológus. Ezek ketten 1006 nőt interjúvoltak meg (hogy miért hattal többet, mint ezer azt nem tudom, hacsak azért nem, mert így az eredmény százalékban való kifejezése egy kicsit komplikáltabb a kelletnél). A jelentés szerint az 1006 darab nőt a világ összes vidékéről kerítették elő, és faggatták ki, mi motiválja őket a közösülésre. A nők összesen 237 okot neveztek meg, nem 235-öt, nem 236-ot, pontosak 237-et. És mi az ördög ez a 237 ok? A vallomások halmazából kiderül, hogy az ok lehet fizikai, érzelmi, anyagi, önbecsülés, a férfi megtartása, vagy csőbehúzás, esetleg megerőszakolás. Szerelemből? Nahát, ez valahogy senkinek se jutott az eszébe.

Most már sikerült saját magamat is felcsigázni. Holnap fel is adom a rendelést a könyvre. Fogok én várni, amíg lefordítják magyarra. Lehet, hogy soha a büdös életben. Tényleg, annak idején (1958) olvastam Alfred Kinsley-t a szexológia „atyját”, aki az 1940-es és 50-es években 7985 embert kérdezett ki szexuális szokásairól, amiből aztán megszületett a híres Kinsley jelentés (egy irgalmatlan hosszú címmel. Ide is írom: Sexual Behaviour in the Human Male (1948) és Sexual Behaviour in the Human Female. Akkora sikere volt a két könyvnek, hogy az egyetemi könyvtárban elő kellett rá jegyezni, és hónapokat kellet várni a kikölcsönzésre. Később a 60-as években Master és Johnson (egyik férfi, másik nő) állított fel egy szexlabort, ahol az orgazmust tanulmányozták. De ezeknek a nagyágyúknak eszébe se jutott feltenni a szóban forgó kérdést, mert az ok annyira természetesnek tűnt. Hát azért mert jó. Aztán most, hogy megszületett a válasz, a szexológusok állítják, hogy az egybegyűjtött eredményről természetesen tudtak, és a megkérdezettből már ömlik is a szó: előléptetésért, pénzért, drogért, bosszúból, egy férfi megszerzéséért, hogy valaki szarul érezze magát. A nők a szexet egy kapcsolat bármely szakaszában felhasználhatják saját céljukra: a férfi becsalogatására a kapcsolatba, a kapcsolatba tartásra, egy másik kapcsolatból való kilépésére, saját kapcsolatából való kilépésre, féltékennyé tételére.

A könyv írója állítja (és ne feledd, hogy az illető nő), hogy sose hitte volna hányféle indokot fog találni, az altruistától a kifejezetten bűnösig. Mi az, hogy bűnös indíték? Nemi betegség szándékos átadása. Hoppá! Már rég nincsenek illúzióim, de kezdenek kételyeim támadni. Tényleg el akarom én ezt a könyvet olvasni. Kell nekem, hogy a múlt kredencéből kiessen egy-két csontváz? De most márt mindegy, a kredenc ajtó kinyílt. De várjunk egy kicsit. Hogy lehet az, hogy Antonio Banderas és George Clooney láttán sok millió nő lázba jön? Most lép színre a társkutató, evolúciós pszichológus, David Buss. A nőket nyilvánvalóan motiválja a „genetikai előny” és az „anyagi előny”. A genetikai előny biztosítja az egészséges utódot, az anyagi előny pedig ennek az utódnak a biztos felnevelését. Jaj, de szép. David Buss most biztos kap egy hatalmas jó pontot a nőktől. Az örök nőt kizárólag az utód, na persze a közös utód, jóléte motiválja. Tapsoljuk meg a bácsit!

De Buss nem hagyja magát. „Amikor egy nő szexuális vonzalmat érez egy férfi iránt, nem igazán tudja, hogy annak micsoda pazar génjei vannak, és a kellemesnek tűnő illata mögött a genetikai kompatibilitás húzódik meg.” Na, jó, tehát nem tudja? De én kitalálom. A jóképű pasira azért buknak a nők, mert genetikailag oké. A kis nyiszlett pasira pedig azért, mert a bankszámla alapján, lesz miből felnevelni a gyerekeit. Közönséges lennék, és nem elég tudományos. Lehet, de most már egészen belejöttem. Szerintem a nők valójában a középutat választják. Banderas-félék megcsalják, mert a férfiak genetikailag kódolt elképzelése a szexről egészen más. Annyi egészséges nőt akarnak teherbe ejteni, amennyit csak tudnak, én legalább is szerettem volna. Na, ez hogy tetszik? A nyiszlett pasi viszont nem lesz hűtlen. Nem rossz kilátás, viszont nyiszlett utódai lesznek, akiket könnyű lesz felnevelni, mert lesz rá pénz. Szerintem ezt az evolúciós pszichológust le kellene lőni.

Nem egyezhetünk meg abban, hogy mind a két nem legfőképpen azért szexel, mert ott lebeg a cél azt orruk előtt, amit úgy hívnak, hogy ORGAZMUS. A könyv szerzője a végén be is vallja „Kutatásunk során meghallgatott nők legnagyobb része azt állította, hogy a szeretkezésének elsődleges célja az élvezet.” Akkor mégse dől össze a világ, megy minden előre a maga módján. Pláne, hogy megtudom a WHO-nak (World Health Organisation) van egy női orgazmussal foglalkozó bizottsága; A G-pontot egy Gräfenberg nevű orvosról nevezték el (csak a Gräfenberg-pont túl hosszú lenne, és a keresgélése közben kinek lenne rá ideje kimondani); Az orgazmusra 26 definíció létezik. Ja, kérem, az ember holtig tanul.

Tehát a második legfontosabb ok a szexre, nem más, mint szerelem. „Romantikus szerelem”, az ám! Mert szerelem nélkül szörnyű dolgok történhetnek. Kleopátra megmérgezte magát egy kígyóval, Ophélia (tudod, akit evett a fene a dán királyfi után) beleőrült és megfulladt. A nők tömegesen állítják, hogy közösüléssel fejezik ki a szerelmüket, azzal iparkodnak szerelmet kapni és megtartani. Ha most azt mondod nekem, hogy savanyú a szőlő, akkor kitiltalak a blogomról. És nem fogod tudni tovább olvasni, hogy ezek szerint a szerelem a nők részére nem más, mint egy biztosítási kötvény. Remélem, egyetértesz! A szereleme egy hosszú távú biztosíték arra, hogy a pasi egy helyben marad. A nők hiába élnek a XXI. században, ösztöneik még mindig a barlanglakásba húzza őket vissza. A kutatási eredmények bizonyítják, hogy a női agy szerelmi állapotban hormonokat, például a dopamint állít elő. Ja, így könnyű. Most ugrott be miért találkoztam egész életem alatt olyan nőkkel, akik állandóan szerelmesek akartak lenni. Dopamin, ez a megoldás kulcsa. Bizonyíték? Akad. Meston és Buss állítják, hogy a megkérdezett orosz nők 73 %-a, a japán nők 63 %-a volt a szerelemnek nevezett állapotban. Hogy a magyar nők hány százaléka szerelmes, arra nincs adat, pedig ez tényleg érdekelt volna. Viszont az megtudható, hogy a férfiak egy kicsit le vannak maradva. Az orosz férfiaknak csak 61 %-a, míg a japán férfiaknak mindössze 41 %-a szerelmes. Én a vén róka azonnal kitalálom, hogy ezek szerint az orosz nők 12 %-a, a japán nőknek pedig 22 %-a csak az idejét vesztegeti, illetve ámítja önmagát.

Közben ez az evolúciós pszichológus állandóan beleköp a levesbe. Előáll például azzal, hogy a nők a szex-szel „felügyelik a pasit” vagyis vigyáznak rá, nehogy megszökjön. Vagyis a nő a partnerével olyan gyakran coitál, amilyen gyakran a partner arra képes. Kitűnő technika annak megakadályozására, hogy félre lépjen. Már éppen rá akartam pirítani erre az evolúciós pasira, hogy ha a coitus célja a gyereknemzés, akkor mi a fenének kell olyan gyakran csinálni. Ezek szerint a nő egy nyomorult smasszer, aki ilyen aljas fegyelmezéssel éri el a célját. Még hogy a férfi soviniszta disznó beszél belőlem? Akkor idézek a könyvből: „Általában csak elterülök alatta és arra gondolok, hogy mit kellene másnap vásárolni. Időnként hörgök egyet, hogy keltsek egy kis látszatot, aztán a végén a pasimmal közlöm, milyen klassz volt. Végül is ez egy harmonikus házasság.”

A nők tehát gondolkodnak, úgy tűnik, még a szőke nők is. Középiskolában a csajok egymás után veszítik el a szüzességüket. Ki kíváncsiságból, ki pedig begyakorlás végett, mire jön az igazi, nem akar csetleni-botlani, a végén még visszamegy a parti. De ezt már nem a könyv szerzője írja, hanem a könyvet bemutató Tanya Gold, aki azt is elárulja, hogy a mű meglehetősen terjedelmes. És csak erről szól? Á, dehogy, sor kerül a férfi nemi szervre is. Masters & Johnson (1966) több mint 300 ernyedt péniszt nevezett ki vizsgálatuk tárgyának. A leghosszabb 14 cm volt, míg a legrövidebb 5,7 cm. Én ezzel vitába szállnék, mert szerintem az ernyedt állapotot mérni balgaság. Ismereteim szerint az „ernyedt állapot” hideg vízben átmehet mínuszba is. Péniszek összemérésére csak a teljes merevedés alkalmas, de hát Tanya is, és Cindy is nők, valószínűleg okos nők, de mégiscsak nők, és így pénisszel nem rendelkeznek, nem volt mit megfigyelniük. Amiket láttak, nos, azok egészen biztos valamilyen fokon merevek voltak, egy igazán ernyedt pénisz kívül esett látókörükből, de aztán Tanya nem fejtegeti tovább, mi következik az ernyedtségből, viszont a nőkről még sok érdekes dologra derül fény.

Mondjuk az se kutya, hogy a nők elég gyakran közösülnek szánalomból. Ennek megismerésétől nem bújik elő a nemi étvágyam. De ez se sokkal jobb: „Állatian elfáradtam, de a pasimra rájött, egye-fene, nem halok bele.” számol be az egyik megkérdezett. Na és, ez hogy tetszik? „A nők lefekszenek olyasmik megszerzéséért, amit igazán akarnak, drog, retikül, állás, jobb beosztás.” Ez még férjek esetében is igaz. Dug a férjével, hogy lenyírja a füvet, vagy elvigye a szemetet vagy, hogy elvigye szórakozni. Az összes megkérdezett nő 9 %-a effektív hasznot akar húzni a dugásból. Azt kijelenteni, hogy minden nő egy kurva, nyilvánvaló túlzás, de a 9 százalékukra effektív igaz.

Na, ez a legszebb! A nők egy része a szexet gyógyszer helyett szedi. Van, akinek megszűnik tőle a migrénje (Hozzátegyem? Van, aki a migrénjére hivatkozva nem áll kötélnek.) Olyan is akad, aki így hozza tudtára a pasijának, hogy tovább nem tart rá igényt, konkrétan azzal, hogy mással dug. Van, aki szeretkezik, mert érezni akarja, hogy kell valakinek….. és hol van még a kétszázharminchetedik!  😀

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

 

 

 

5 gondolat erről: „(2081) 237 oka van annak, hogy a nők hmm… szóval szeretkeznek (téli szex hét 3.)

  1. A fene egye meg, hogy nem férek bele abba a 237 okba. 🙂

  2. 2: Jó, de ezt a nők is tudni fogják? 🙂

  3. 3:
    Mi van nálad? Kapu zárási szindróma? 😀

  4. 5: Nem volt itthon az asszony napokig… de tegnap helyreállt a rend… 🙂 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük