VIP.206.
Részletek Chris Hedges az Egyesült Államok következő elnökéről készült esszéjéből
Előszónak elmondhatom, hogy Chris Hedges újságíró könyveit nagy példányszámban szétkapkodják, esszéi mindennapos beszédtémát adnak tisztelőinek. Szóval valaki. Az Egyesült Államok következő elnökéről meglepő nyíltsággal nyilatkozik, amit érdemes megszívlelni, ha nem akarunk meglepődni az előttünk álló években. Miért is? Mert az USA elnöke a Földgolyó legbefolyásosabb embere. Sok függ tőle. Az első bekezdés az esszé gépfordítását mutatja be. Aki ezt megérti, az ember a talpán. A következő bekezdés az én fordításom. Nem úgy néz ki, hogy a fordító gép hamarosan feleslegessé teszi az én munkámat.
Donald Trump, az elnökség lesz egy hatalmas színpad elhelyezésére a megalománia és kielégíthetetlen étvágya a pénzt. Azok, akik kigúnyolják, szembeszáll vagy harag őt fogja érezni a harag az állam. Azok, akik nem szolgalelkű lesz félre. Ő fog befektetni a legtöbb energiáját a márkája. Önreklámozás az egyetlen igazi tehetség birtokában. A korrupció, a már elterjedt a politikai rendszerben, majd felrobban egy teljes értékű Kleptokrácia. Gyártott történetek Trump bátorság, ragyogó, szexuális vonzereje, a jóság, valamint azt, hogyan Amerikában egyre „nagy újra” lesz szivattyúzzák ki a Fehér Ház füstgép. Ő lesz a kereslet méltatások, hogy lesz egyre felháborító. Minden szeretet, odaadás és hűség lesz Trump.
Donald Trump elnöklete óriási lehetőséget fog biztosítani megalomániájának és csillapíthatatlan pénzéhségének a kielégítésére. Azok, akik kigúnyolják, ellenszegülnek, vagy felmérgesítik, azoknak szembe kell nézni az állami megtorlással. A szolgalelkűségre képtelenek félre lesznek lökve. Trump energiájának nagy részét önmagára fogja fordítani. Tehetsége kizárólag önmaga promótálásával kapcsolatos. A politikai rendszerben bőségesen jelenlévő korrupció totális kleptokráciává fog nőni. A kitalált történetek Trump bátorságáról, zsenialitásáról, szexuális allűrjeiről, és jóindulatáról, valamint Amerika eljövendő felvirágozásáról fognak kiáramlani a Fehér Házból a társadalom felé. Trump saját személyét illetően meg fogja követelni az odaadást, hűséget és a dicshimnuszok zengését.
_________________________________________________________
A fordítás folytatását szétküldöm a VIP előfizetőknek. Hogy lehetsz VIP előfizető? Aki legalább 6000 forinttal támogatja a blog fenntartását annak 52 VIP fordítást küldök szét (nagy vonalakban egy év alatt) E-mailben. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
_________________________________________________________
For Donald Trump, the presidency will be a vast stage for accommodating his megalomania and insatiable appetite for money. Those who mock, defy or anger him will feel the wrath of the state. Those who are not obsequious will be cast aside. He will invest most of his energy in his brand. Self-promotion is the only real talent he possesses. Corruption, already rife within the political system, will explode into a full-blown kleptocracy. Manufactured stories about Trump’s prowess, brilliance, sexual allure and goodness, as well as how America is becoming “great again,” will be pumped out by the White House smoke machine. He will demand encomiums that will become ever more outrageous. All love, devotion and allegiance will be to Trump.
Trump is the sick expression of a dysfunctional political system and mass culture that celebrate the most depraved aspects of human nature—greed, a lust for power, a thirst for adulation and celebrity, a penchant for the manipulation of others, dishonesty, a lack of remorse and a frightening pathology in which reality is ignored. He is the product of our escapist world of constant entertainment. He embodies the mutation of values in American society that has culminated in an enormous cult of the self and the abandonment of the common good.
“When a population becomes distracted by trivia,” wrote Neil Postman, “when cultural life is redefined as a perpetual round of entertainments, when serious public conversation becomes a form of baby-talk, when, in short, a people becomes an audience and their public business a vaudeville, then a nation finds itself at risk: cultural-death is a clear possibility.”
Demagogues—insecure and crippled by an unbridled narcissism and seldom of high intelligence—play to the inverted values of a decayed society. They attack all who do not kneel before the idol of “the great leader.” “Saturday Night Live” can continue to go after Trump, but Trump, as president, will use every tool in his arsenal, no matter how devious, to banish such public ridicule. He will seek to domesticate the press and critics first through the awarding of special privileges, flattery, gifts and access. Those who cannot be bought off will be destroyed. His petulant, childish taunts, given authority by the machinery of the security and surveillance state, will be dangerous.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Magyarra lefordítva: tiszta OV, csak x100! 😛 🙁
Nagy eséjjel rosszabb elnöke lesz az USA-nak, mint W. Bush, csak a pozitív marketing nagyon fel lesz pörgetve.
1:
A fene tudja. Attól függ, mit nevezel rossz elnöknek. Bush hülye volt, ez Trumpról nem mondható el. De talán a természetes esze és a gyakorlatiassága nem fog megengedni egy atomháborút, és akkor mi jártunk jól.
2: Nem hülye. Hanem egy totális, személyi kultuszra épülő államot fog kiépíteni, ahol az 1% még tovább gazdagodik, a 99% meg még jobban megy bele a levesbe. A külpolitikát majd meglátjuk, bár amit most látni, sok jóra nem kell számítanunk általánosságban. Az persze pozitív, hogy az oroszokkal nagy eséllyel kiegyezésre fognak törekedni egy határig.
3. Piton
„a 99% meg még jobban megy bele a levesbe.”
Hogy „jobban”-e majd eldől.
Az igaz, hogy Clintonék retorikája sokkal PC-bb és szerették azt mondani, amit a nép hallani akart, de őszinteséggel nem lehet megvádolni őket.
Azon is túl vagyunk, hogy az a demokrácia nem létezik, amit el akarnak adni a világnak, a fontos dolgokat diktatórikusan intézik. Ebben Trump talán kiszámíthatóbb lesz.
A fő kérdés a szinpadi kellékek mellett, hogy Trumpnak valójában milyen a viszonya a háttérhatalommal.
Ahogy a folyamatos támadásokat elnézem ellene, úgy tűnik, nem felhőtlen.
A rengeteg hír, hogy az oroszok segítettek neki megnyerni a választást, azt jelenti, hogy egy nagyon komoly harc fog kibontakoznia látható amerikai ipari szektor és a „láthahatlan” háttérhatalom között.
4: Szavaidból úgy tűnik, hogy a háttérhatalmat egy egységes, koherens, egy akarattal bíró csoportnak tartod. Ez az, ami biztosan nem igaz.
Hogy nem azoknál van a tényleges hatalom, akiket látunk, és a törésvonalak, érdekellentétek nem mindig ott húzódnak, ahol megjelenítik, az viszont valószínű.
Elolvastam az angolt. Szép irodalmi stílusban szidja Trumpot. Elmondja mindenféle gonosznak, amit csak liberális író ki tud fundálni. Hogy majd nem tűri a kritikát – hát akkor ez hogy jelenhetett meg? Nevetséges. Ugyanaz a boszorkányüldözés, mint ami a kampány alatt folyt. Mitől hír ez, Tibor bá?
http://arabnyheter.info/sv/wp-content/uploads/2016/12/1-bibis-puppets-640×421-555×365.jpg
Trump egy ügyes csaló.
Eddig csak ezek derültek ki,
Drain the swamp
nem lesz itt kérem semmi féle mocsár lecsapolás
Hilary in jail
nem lesz vizsgálat Hilary korupciós dolgairól
Amerikai középosztály felemelése
nem emel fel senkit… főleg nem azokat a rétegeket akik rászavaztak.
Kormányába a szuper gazdagok és bankárok köreiből válogat.
ha beiktatják, „bizonyos” Menuchin lesz a pénzügyér.
Nem is kell tovább ragozni.
Hilaryval szemben nagy előnye hogy ügyes,kompromisszumokra kész tárgyaló.
Ezért talán… a 3.VH pár évre elnapolva
http://saviorsofearth.ning.com/profiles/blogs/history-tells-us-trump-is-a-huckster
6:
Ez nem hír. Ez egy olyan vélemény (nem akárki tollából), amit magyar médiában soha a büdös életben nem fogsz olvasni. „Szép irodalmi stílus”? Aha, miért nem fordítottál belőle néhány mondatot? A magyar médiában olyasmiket írnak halál komolyan, hogy 2008-ban Oroszország lerohanta Örményországot. Akinek ez elég, annak nem kell előfizetni a VIP fordításokra.
8:
A Google fordító az (egyenlőre)nem egy konkurenciád.
Bár azért néhány dolgot meglepően pontosan lefordít.
Gondolok itt a készülékek manual -ra vagyis használati utasításokra.
Általános weboldalaknál sajnos csapnivaló fordítást hord össze.
kb. ha lehet hasonlattal élni a jelenlegi software fordítókra-
Te még,és az idősebbek emlékeznek a welorex-re.
Ez egy cseh jármű volt.
Na előbb-utóbb azzal is el lehet jutni a célhoz,
de egy S.E.L. mercivel valamivel kényelmesebb.
Érdekes, sokan annyira ismerik Trumpot, hogy előre tudják, a legapróbb részletekig, hogy mit fog csinálni, gondolni stb.
Olyan állásfoglalást még nem hallottam, hogy várjuk meg az új seprőt, hogy seper.
Szóval inkább a szájába akarnak adni ezt meg azt, jobban tudják még helyette is, de leginkább a feszültséget akarják tovább gerjeszteni a csalódott demokrata párti szavazók közt.
8: TGM véleményére is sokan adnak, mégse érdekel, kire mit fröcsög éppen.
Nem látom, miben mond ez többet, mint amit bárhol olvashatunk Trump-ról a mainstream-ben. Bocs.
5. Ábel
„Szavaidból úgy tűnik, hogy a háttérhatalmat egy egységes, koherens, egy akarattal bíró csoportnak tartod. Ez az, ami biztosan nem igaz.”
Pontosan nem tudjuk, de szerintem egy összetartó csapat, amiben van egy 5-10%-os változás, családok, cégek, ki-be…
Van egy kissebb csoport, aki szeretne bekerülni, de van egy jóval nagyobb és számosabb, akik nem bekerülni szeretnének, hanem lecserélni ezt a háttérhatalmat saját magukra.
Azt hiszem, egyetértek Drábikkal abban hogy a háttérhatalom az a mintegy 300 család, akik a bankrendszeren keresztül a nagyvállalatok többségét ellenőrzik.
Ezeknek a holdudvara változhat, de maga a belső mag és az alapvető ideológia nem nagyon.
Elképzelhető, hogy Trump felfedezni véli (talán orosz segítséggel) a háttérhatalom gyengéit, és megpróbálja lecserélni/gyengíteni/befolyásolni.
Ne felejtsük el, hogy az a „kasszikus” kapitalizmus, ami mellett Trump látszik állni, valamivel emberarcúbb, mint az a pénzszivattyú, amit a regnáló háttérhatalom, ami nem termelésből, hanem pénzből csinál pénzt.
11:
Nincs ember a Földön, aki képes olyat tenni, ami mindenki másnak elnyeri a tetszését. Nos, a te tetszésedet nem nyeri el az, amit én kiválasztok ismertetésre. Magyarul nem vagy megelégedve az én szolgáltatásommal (ami számodra ingyenes). Ebben az esetben részedre nincs más megoldás, mint indítasz egy honlapot, ahol érvényesítheted saját elképzelésedet, és akkor nem fogsz arra szorulni, hogy kifogásold az enyémet. 🙁
13: Mellesleg megjegyzem, idén küldtem neked 6000 forintot, de egyébként nem érdekes, mert tudok angolul. Természetesen azt raksz fel a honlapodra, amit akarsz. Spongyát rá!
Tulajdonképpen szép dolog, hogy ilyen kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtasz, hiszen pár hete még kifejezetten Trump támogató cikkeket raktál fel. Egy ilyen, egy olyan, hadd lássuk mindkét oldalt.
Gyerekek, nincs itt semmi érdekes…
Annyi történik, hogy kezd felszínre bukni, a „háttér” a jövőben nem országokban fog gondolkodni, hanem kizárólag a felső réteg és az alsó réteg sorsa foglalkoztatja, vagyis a globalizációt maximumra tolva eltüntetik a határokat, s innentől mindegy, hogy Trump, Putyin, vagy Orbán, mindegyik az elnyomókhoz tartozik, a „leves” meg főhet bárhol a világon, baszhatjuk, mert ezek most szépen összefognak ellenünk (s ehhez mi akarva – akaratlan asszisztálunk).
Úgy gondolom, az egészbe egyedül Kína nem fér bele, ezért most USA és az Oroszok összefognak, s vagy megreformálják kicsit a sárga testvéreket, vagy együtt fognak nekik menni (nyilván gazdaságilag, nem atomháborúval).
Nekünk csak az a fontos, hogy EU egyelőre nem tényező nekik, nem hiába tolják ide a migránsokat, s így én nem tartom kizártnak, hogy a jövő Afrikája, a jelenlegi EU lesz majd.
Ronald „Régen” (Reagan) (1980-88) anno erőltette a „csillagok háborúját” (hivatalosan: csillagháborús programot), amelynek kulcsszerepe volt a Szovjetunió végleges megroppantása, de abból sem lett ‘nuclear war’. Trumpot még be sem iktatták, szerintem várjuk meg a jövő tavaszt, hogy milyen programmal/politikával/elképzelésekkel áll elő HIVATALOSAN, miután már ténylegesen az USA elnöke lesz (miután beiktatták). Elképzelhető, hogy elnökként (jövő tavasszal) már másokat fog mondani/csinálni. Lehet, hogy „mondanak” neki ezt-azt (mármint a háttérhatalom), hogy ezt/ezeket ne csináld, ezt/ezeket meg igenis csináld meg. (mint egy marionett bábunak, ‘who knows it ?’ )
(a vak is azt mondta , majd meglátjuk, aztán…. 😮 )
16. dragon: A ’80-as években a nukleáris háború elmaradása nem a vezérkaron múlott.
Trump legalább őszintén és nyíltan egy bunkó, egoista fráter. Ez is valami. 😀
14:
Ha küldtél 6000 forint támogatást (mely tény most nyilvánosságra került) akkor most én nyilvánosan megköszönöm, és akkor most tényleg spongya rá.
–
Helyre kívánom viszont rakni a működési politikámmal kapcsolatos (állandó) félreértéseket. Nem vagyok se H. Clinton, se pedig D. Trump párti. Célom a tájékoztatás. Amikor mindenki Clintont nyomta, akkor fordítottam Trumpról. Most, hogy úgy tűnik Trump (minimum) kettős játékot játszott, úgy érzem egy Trump személyiségi elemzés nagyon is helyénvaló. Ráadásul olyan elemzés, amit csak független média közöl le. Ez esetben a truthdig ami éppen most került rá a (nem létező 😀 ) betiltandó média listára. — Arról tehát tessék leszokni, hogy az átvett anyagokat úgy kezelitek, mintha az én véleményem lenne. Sok esetben az vagy közel áll hozzám, de annak kicsinyke értéke van, hogy én hogyan értékelem az eseményeket. Most például Putyinnal nagyon nem értek egyet, amiért Aleppo-ból (amerikai kérésre) kiengedte a maradék ISIS harcosokat. Ezeket le kellett volna géppuskázni az utolsó szálig. Ezek magukból kivetkőzött állatok, akiket meg kell semmisíteni. Ez persze egy kényelmes döntés volt, de ennek valamikor a jövőben súlyos ára lesz. – Na ez az én véleményem, és nem átvett információ.
19. Tibor bá’
” Ezek magukból kivetkőzött állatok, akiket meg kell semmisíteni.”
Teljesen igazad van, de nem volt könnyű választás.
Ha nem engedik ki őket, akkor kiirtják a civileket maguk körül… végülis már el is kezdték, ezért jött a döntés, hogy kiengedik őket, hogy valamennyi civil megmeneküljön.
Ha nem így tesznek, akkor az összes áldozatot az oroszok nyakába varrják.
Már most megy a propaganda az aleppói vérfürdőről, amiért egyértelműen Putyint teszik felelőssé…
Azért mondom, hogy igazad van, mert ha sikerül felszámolni az ISIS-t, az összes életben maradt terrorista hatalmas motivációval fűtve megindul Európa felé bosszút állni.
Na tessék…
Trump azt mondta hogy „Boldog Karácsonyt”… Nem kellemes ünnepeket… Boldog Karácsonyt.
Mi ez a klerikális reakció, kérem !
Brüsszelben most összeült a válságstáb, hogy akkor szabad-e újra karácsonyfát állítani, vagy csak valami szobrot, amit annak is lehet nézni, ha valaki nagyon akarja…
Nemrég említettem egy hozzászólásnál amit kiegészítettetek, hogy a háttérhatalmat a Carlyle pénzcsoport köti össze.
Ennek története felöleli Bush családot is, ahogy Osama bin Ladent és Szaúd-Arábiát is.
Nem tudom milyen viszonya lehet Trumpnak hozzájuk, mégis feltételezem, hogy jó viszonyban lehetnek.
(Pár napja Attila pontosított a háttérhatalommal kapcsolatos információimban. Kíváncsian várom ír-e könyvet a témáról amikről beszél néha.)
Donald Trump megválasztott amerikai elnök két nap alatt kétszer sértette vérig Kínát: telefonon beszélt a tajvani elnökkel, holott az Egyesült Államok 1979 óta nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot a de facto önálló országként működő állammal;
majd a Fox televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy felül kell vizsgálniuk az egy Kína politikát, mert nem szükségszerűen szolgálja jól az amerikai érdekeket.
http://24.hu/kulfold/2016/12/15/trump-akkora-sakkot-adott-kinanak-amibol-nehezen-fognak-kilepni/
Moszkva helyett megint Peking lesz a „mumus”…!
Trump Cabinetje a világ valaha is volt leggazdagabb adminisztrációja olyan $ Milliomosok és Milliárdosok csoportjából tevődik össze akik a teljes amerikai gazdaság és vagyon osszességének a 80% át birtokolják ez kisértetiesen hasonlít arra a helyzetre ahogy a 20 as években A Warren G Harding (Aki mellesleg az elnöksége alatt meg is halt és történelmileg az egyik legrosszabb elnökként van értékelve ) Elnökség alatt egy oligarhikus u.n plutokrácia képezte a vezetést ami aztán a nagy gazdasági válsághoz vezetett https://www.youtube.com/watch?v=Ij-yz_fqRaU&t=103s
Trump mgválasztása mögött megbúvó energiaprobléma
https://gailtheactuary.files.wordpress.com/2016/11/the-energy-problem-behind-trumps-election1.pdf
Szintén alkalmazható a „Megmagyarázom” magyarországi gazdasági társadalmi témákra vonatkozó leépülést taglaló írásra .
John McCainék közölték, egy rakat amerikai szenátor támogatja mindkét nagy pártból, hogy nagyot koppintsanak a demokráciapusztító Putyin körmére. Lesz ebből zűr, az oroszok már fenyegetnek.
http://24.hu/kulfold/2016/12/29/brutal-hideghaboru-johet-ha-az-usa-beleall-az-orosz-szankciokba/
26:
Egy propagandákra és hazugságokra épített cikket nem érdemes belinkelni.
27: Azért linkeltem be, mert a neokonok, meg McCain szenátorék nem nagyon ülnek a fenekükön, Trump ide v. oda! Lesznek ennek még következményei, sajnos!
27: A következményekre azért lehet hatása.
Netanjahuval készült interjút olvasom már sokadszor és nehezen értem a lényegét:
http://bangordailynews.com/2017/01/15/news/world-news/israel-palestinians-warned-against-taking-unilateral-measures-harmful-to-peace/?ref=latest
Netanjahu a végén a következőt mondta:
But Netanyahu told a cabinet meeting on Sunday that “this conference is among the last twitches of the world of yesterday … Tomorrow will look different and that tomorrow is very close.
És eléggé egybeesik Trump beiktatásával a dolog még ha 22-én is lesz a ceremónia.
Mexikó mellett egyre inkább kezd úgy alakulni Amerika, mint egykoron ami Majdannál történtek a dolgok és elég keveset olvasok erről a hazai sajtóban (igaz nem is kerestem nagyon).
Úgy látszik Netanjahu tud valamit a közeljövőről, amit mi nem.
Érdekes napok jöhetnek a héten.
30 Bazs
Mit tud Netanjahu? Tipp?
Ha én azt tudnám!
A tippem egy közeli forradalomról szólna, csak most nem tippelek.
Mert még háború lenne belőle.
Most olvastam az indexen egy cikket Amerika jövőjéről.
http://index.hu/gazdasag/2017/01/16/husz_evig_rossz_lesz_aztan_majd_meglatjuk/
Ilyet én is tudtamvolna jósolni 🙂
Bazs
Soros is azt hitte, hogy rossz lesz, és 1 milliárd dollárt bukott rajt. Persze tudom, hogy talán csak késett az „esemény”, mert nincs olyan isten, hogy a világ urai belenyugodjanak a vereségbe.
32:
Ez a belinkelt cikk az INDEX-ből egy harmad osztályú duma, nem érdemli meg, hogy hivatkozzanak rá.
Soros persze nem hagyja annyiban: https://www.youtube.com/watch?v=07eKSO8xxOE
Az anonymous csoport pedig Soros lekapcsolásáról készített ellenszavazó videót (trutyubon ehhez kapcsolódóan látható, nem linkelek két videót egy kommentárban)