(2046) Borban az igazság

Tibor bá’ online

 

Tisztelettel jelentem, hogy az amerikai bor-lobby újabb sikereket könyvelhet el magának. Rövidre fogva a szót, a következőkkel lepte meg a világot: A borban található vegyi anyagok megóvják az egészséged, de nem hosszabbítják meg az életedet.

Ez ugyan egy kicsit ellentmondásos, mert ha (a borivásnak köszönhetően) egészséges vagyok, akkor illik egy kicsit tovább élnem, mint a kevésbé egészséges honfitársaim, de sejtésem szerint ez is egy PR trükk. Ugyanis, ha csupa jót írnak valamiről,akkor az egy kicsit gyanús. Ők pedig – és most én a bortermelőkre gondolok – nem akarják, hogy ez a tudományos eredmény gyanússá váljon. De miről is van szó tulajdonképpen?

Nem rég az amerikai tudósok egy csoportja meglepő kutatási eredményekkel lepte meg a nagyérdeműt, vagyis minket, potenciális borvásárlókat. Ezek szerint a vörösborban lévő RESVERATROL nevű vegyi anyaggal etetett egészséges, életük delén rágcsáló egerek (és emberek? – szegény Steinbeck) elkerülték az infarktust, a csontritkulást és az izomsorvadást. Ezzel szemben, egyetlen árva nappal se éltek tovább, mint a Resveratrol áldásától megfosztott társaik.

Hogy valami bűzlik Dániában (az előbb mutattam rá), azt Brian Kennedy, az University of Washington biokémikusa is érezte (könnyű volt neki, ugyanis nem vett részt a kísérletben), ezért a következőket nyilatkozta. „A hosszabb élet titkát kutatók fantasztikus munkát végeznek, de valahogy nem jutnak előre egy centit se.”

Minden esetre egy dolog már halál biztos. Ha egészséges akarsz maradni, akkor igyál vörösbort. Ha sokáig akarsz élni, akkor egyél minél kevesebbet. A koplalás kifejezetten élettartam hosszabbító. Na igen! Tessék mondani, mennyivel kell kevesebbet enni? A válasz könnyen megjegyezhető, de nehezen betartható: 30-50 százalékkal. Ha nem tudsz százalékot számolni (amit kétlek) akkor elárulom, körülbelül edd a felét annak, amit eddig ettél.

Kicsit később, a bor-lobby után, mások is rákéredzkedtek a kocsira, mert a tudósok hozzátették, Resveratrol nem csak a vörösborban található, de zöldségekben és gyümölcsökben is. Aztán van még egy érdekes mondat, ami tényleg megérdemli a kiértékelést: Resveratrol valamilyen formában leutánozza azokat a biológiai változásokat, amit a koplalás okoz.

Tehát ne koplalj, igyál inkább vörösbort, mert az olyan mintha koplalnál, és ugye attól tovább élsz. És evvel visszakerültünk a kályhához. Hiszen azzal kezdték, hogy a vörösbortól nem fogsz tovább élni.

Na, mindegy. Én leközöltem a hírt, te pedig annyit hiszel el belőle, amennyit akarsz, és persze annyit is iszol,– természetesen vörösbort.

Wine chemical improves health but not longevity – New Scientist

Most viszont a vörösbortól átvette a pálmát a parmezán sajt. Ugyanis olasz laboratóriumokban végzett kísérlet szerint a parmezán sajt fogyasztása csökkenti a hipertóniát. Magyarul, lenyomja a vérnyomást. Tekintettel arra, hogy 50 felett majd mindenkinek van valamilyen fokú hipertóniája, mert ez (is) együtt jár a modern élettel. Minden esetre ez a vérnyomás csökkentés nekem jobban bűzlik, mint maga a sajt. Már az is ciki, hogy parmezánnal olasz laborok foglalkoznak, de az eredmény kurvára gyanús. Viszont, istenre mindig lehet számítani. A parmezán sajt felfuttatása tök feleslegessé vált, mert a legutóbbi olasz földrengésekben egy hatalmas parmezán érlelő összedőlt, százmilliós (€) kár keletkezett, és valószínűleg parmezán hiányt fog okozni néhány évig, mert állítólag 10 évig kell érlelni, de én már semmit se hiszek el. 😀

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

6 gondolat erről: „(2046) Borban az igazság

  1. Mikor még Bp.-n laktam, a belvárosban sétálva nagyobb eséllyel léptünk kutyaszarba, mint melléje. Akkor arra gondoltam, egy tanulmányt kéne megrendelni a kutyaszarról és a kutatás mutassa ki, hogy a kutyák széklete olyan anyagokat tartalmaz, amit kivonva és elfogyasztva a náthától a cukorbajig mindent megelőz és gyógyít. Napokon belül eltűnne a kutyaszar az utcákról, annak még leesnie sem volna érkezése, valamint nemzeti kutyaszer kivonatot árusító boltok nyílnának.
    Kutatási eredmények megbízhatóságához, „Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál”

  2. Lehet, hogy nem véletlenül része minden vallásnak valamilyen formában a böjt ?

    Érdemes lenne azt is kutatni, hogy a a keresztényeknél miért kiemelt jelentőségű a bor, a muzulmánok meg miért tiltják…

  3. Egyek 30-50%-al kevesebbet? Honnan tudod, mennyit eszem? Illetve, ha rám véletlenül illik is, mi van mindenki mással, akik közül sokan alultápláltak, sokaknak meg 60-90%-al kellene kevesebbet enniük, legalábbis azokból a hízlaló vackokból, amivel 200 kilósra hízlalták magukat.

  4. 5:
    Mi van veled? Utolért a Menopauza? 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük