Zsolt vendégposztja

Félreértéseket elkerülendő, a poszt során a ”Vatikán” megnevezéssel nem a hivatalosan, 1929-ben létrejött Vatikáni Városállamot (Status Civitatis Vaticanae) jelölöm csupán, hanem mindent, amit szellemileg, politikailag és földrajzilag is jelentett e fogalom a Római katolikus egyház megalakulása után. Gondolom, hogy senkit sem meg lep, hogy ezen írás során kénytelenek leszünk egy kis történelmi időutazáson is részt venni, hogy elmagyarázhassam azt, amire a közelmúltban már más hozzászólásaimban is célozgattam. Induljunk hát!

Az idő nagy úr, s előbb vagy utóbb eljár minden felett. Minden múlandó, semmi sem biztos, csak a változás.

A birodalmak sem voltak kivételek ebből a szempontból. A történelem azt tanítja nekünk, hogy felkelt a napjuk, erejük delején általában nagyra és erősre nőttek, majd hanyatlani kezdtek. Minnél nagyobbak és hatalmasabbak voltak, a hanyatlásuk fázisa is annál hosszabb időre nyúlt el, hacsak nem érte őket egy váratlan és kivédhetetlen csapás – ez lehetett természeti katasztrófa is, de akár e csapás érkezhetett egy másik civilizáció részéről is, amely valamely tekintetben magasan felülmúlta az áldozatát. Mondjuk technikailagvagy nyers erőben vagy annyira más erkölcsi talapzatokon állt és ennek nyomán az eszközeit úgy használta, ahogy az az áldozatul eső civilizáció képviselőinek teljesen elképzelhetetlen volt és nem tudták kivédeni a támadását, amennyiben azt agresszív szándékok is vezérelték. Például az Azték- vagy az Inka Birodalmak megsemmülése ilyenek voltak, de gondolhatunk akár Dzsingisz kán Mongol Birodalmának az útjára is – akik az útjába kerültek, azok vagy véglegesen vagy ideiglenesen, de mindenképpen gyorsan eltűntek a történelem színpadáról, mint szuverén hatalmak.

A Római Birodalmat nem egy váratlan kataklizma söpörte el. Miután a csúcsra jutott, az agóniája is hosszúra sikeredett. Ez utóbbinak belső és külső okai egyaránt voltak; némelyek szorosan össze is függtek egymással, némelyeket meg a helyi, lejtmenetben lévő kulturális-civiliziós légkörtermelte ki. A hatalmas birodalom az agóniájának a végéhez közeledve először két részre szakadt, majd egy bő száz éves időszak után az egyik fele, a Nyugat Római Birodalom formálisan is bedobta a törülközőt. Róma látható örököse tehát Konstantinápoly lett, amely új erőre kapott. Bizánc hatalma csúcsán, Justinianus császársága alatt, nagyrészt újra egyesítette a birodalmat, legalábbis területileg. De ez csak egy átmeneti időszak volt; Konstantinápoly tekintete szinte szüntelenül a Keleten kellett, hogy legyen, mert onnan várhatta a legnagyobb csapásokat, ott várták a legnagyobb kihívások. Az egyik ilyen – persze, sokkal később, 1453-ban – már halálosnak is bizonyult a Kelet Római Birodalom számára is. Bizánc nagyon sok tekintetben a Nagy Róma örököse volt, de nem volt vele azonos.

E rövid általános történelmi kitekintő után viszont feltennék egy kérdést, amelyen nem nagyon szoktak elgondolkodni az emberek: ha egy birodalom meghal, mi lesz ennek a birodalomnak az uralkodó osztályával? Az együtt hal meg a politikai állammal? Ennek a feltételezésnek nem sok értelme van – ha valaki, akkor az uralkodó réteg az, amely előre látja a nagy bajt, sőt, akár maga is generálhatja, méghozzá tudatlanul, de akár tudatosan is. És a legjobban felkészül, ha elérkeznek egy birodalom végső órái – nem csak az anyagi gazdagságából kifolyólag vannak meg neki erre a legnagyobb lehetőségei, hanem mert pontos és hasznol (adott esetben életet jelentő) információkkal rendelkezik, méghozzá jóval előbb, mint a köznép. Ez józan paraszti ésszel is könnyen belátható.

Minden birodalomnak van egy formális uralkodója, amely azonban nem lehetne formális uralkodó, ha a háttérben nagyhatalmú családi klánok ne segítenék, akár generációk hosszú sora óta. Akik kezükben tartják a gazdasági, politikai, katonai stb. hatalmat. Szintén akár hosszú generációk óta. Nyugodtan lehet ezt a réteget oligarchiának nevezni!

A Római Birodalomnak természetesen megvolt szintén a maga oligarchiája. Amely császárokat emelt a trónra, általában egyet saját maguk közül (kivételek erre is voltak). Egy-egy ilyen nagy hatalommal rendelkező családnak a Római Birodalomnak sikeres hadvezérek voltak az alapítói és a vérvonalukat e nagy tetteket véghezvivő, dicsőséges ősüktől származtatták. Mások a Szenátus sikeresen lavírozó és a politikai cselszövésekben kimagasló teljesítményre képes patríciusai voltak. A politikai hatalommal természetesen egy kézben járt a gazdasági is. A lényeg a lényeg: eme oligarchikus réteg meghatározó módon befolyásolta a Római Birodalom külső és belső politikai, gazdasági, katonai, kulturális irányvonalát, függetlenül attól, hogy ezek formális letéteményesei republikánus vagy császársági intézmények voltak.

A Nyugat Római Birodalom bukásával ez az oligarchia egyáltalán nem tűnt el, csak átalakult, méghozzá azért, hogy hatalmát továbbra is biztosítsa!

Természetesen, mint arra már a fentiekben is céloztam, Bizánc bizonyos módon biztosította a birodalmon belüli folytonosságot ilyen szempontból az említett oligarchia számára is, de csak részben. Természetesen, családi kötelékek léteztek az egykoron egységes birodalom nyugati és keleti részei között, de a konstantinápolyi trónra a latin származású uralkodók mellett gyakran kerültek görög, örmény, szláv, bulgár-török és más nemzetiségű uralkodók is. Ami önmagában nyilvánvaló jel arra, hogy Bizáncban más népek, nemzetiségek is érvényesíteni tudták az akaratukat, tehát önmaguk is rendelkeztek a hatalmat befolyásolni képes háttérstruktúrákkal. Amiben önmagában semmi meglepő nincs is. Csak azt jelentette, hogy a régi Róma ősi, szinte kizárólagos hatalommal bíró oligarchái Konstantinápolyban már egyáltalán nem bírtak kizárólagos hatalommal. Hanem osztozkodni voltak kénytelenek ebben másokkal.

A legkényesebb kérdés az, hogy „mikor“. Mire is vonatkozik ez a „mikor“?

Arra, hogy az echte, (nyugat) római oligarchia mikor ismerte fel a nagy lehetőséget egy új, a birodalom területén megjelenő vallásban, a kereszténységben arra, hogy felhasználja eszközként a központi intézményét arra, hogy benne és általa tovább éljen, ezt természetesen úgy értve, hogy továbbra is hatalmas érvényesítő képességgel rendelkezzen amolyan módon, ahogy azt korábban már jól megszokta: azaz hatalmas és egyre bővülő földrajzi területek felett és az ott lakó emberek felett gyakorolhasson hatalmat.

Ezt lehetetlen pontosan megmondani, talán a Vatikáni Könyvtárban vannak irományok, amelyek erre a kérdésre pontos választ tudnak adni. Ha jól belegondoltok, akkor megértitek, hogy miért annyira kényes kérdés ez, mondjuk egy hívő keresztény szempontjából. Ebbe én nem is megyek részletesen bele, ezt a kérdést nem is kívánom tovább feszegetni.

Egy bizonyos, legkésőbb – újra aláhúzom, hogy legkésőbb, mert nagyon nagy valószínűséggel, logikusan ez inkább már jóval korábban megtörtént! – akkor, amikor Nagy Konstantin uralkodása folyamán a Kelet Római Birodalom egy keresztény birodalommá vált, akkor a Vatikán (abban a formában, amelyben akkor létezett) már az ősi római oligarchia teljes ellenőrzése alatt volt.

A Vatikán azóta napjainkig bezárólag tehát a lényegét tekintve nem más, mint az egykori Római Birodalom vezető oligarchiájának az intézményesített eszköze a globális hatalomgyakorlásra. A vérvonalak ugyanis fennmaradtak és máig tovább élnek – a Római Birodalom már ugyan a régmúlté, de ezen családi klánok (de legalábbis egy része)túlélték a történelem viharait. Mindössze az történt, hogy a háttérben maradva kicsit átalakultak.

Apró pénzre fogom váltani a fenti állítást, konkrét családi klánokat, sőt, konkrét személyeket nevezek meg a továbbiakban, hogy pontosan értsétek, hogy kikről is van szó.

Tíz családi klánt fogok most felsorolni, akik mindannyian ide tartoznak, de azt alá szeretném húzni, hogy nem mindannyian az régi Rómából származnak. Egyesek azért tagjai e díszes listának, mert a 3 legmeghatározóbb, valóban ősi vérvonal még a korai, illetve némely esetekben a kicsit későbbi középkor folyamán, több házasság által szorosan magához kötötte ezen családokat is és azok folyamatosan tényleges hatalomra tettek szert.

Szóval, kezdjül először azzal a 7 családdal, amely a fenti módon már régen és többedízben csatlakozott az ősi, római nemesi vérvonalakhoz és napjainkig is léteznek. Ezek a következők:

a Pallavicinik, a Borghesek, a Sacchettik, a Ruspiolik, a Boncompagni-Ludovisik, a Theodolik és az Odescalchik.

Szinte az összes jelentős itt említett család (sőt, itt nem említett, a Vatikánhoz ugyan kevés közzel rendelkező, de más miatt fontos itáliai család is) egyébként a Sacchettik vérvonalán keveredett össze a leginkább. Beleértve a fennmaradó hármat is. Igazából ők egy kicsit egy kakukktojás ebben a listában: lehet, hogy ide tartoznak ebbe a hetes listába, de az is lehet, hogy inkább a fennmaradó, még prominensebb hármasba. Vannak ugyanis olyan információk is, hogy ők bizony szintén a régi római oligarchiából valók, konkrétan a Cornelia-nemzetségből, amely a Római Köztársaság egyik legelőkelőbb családja volt. A Sacchettiek Toscánához is köthetőek, de úgy tudom, hogy jelenleg a a dinasztia központja újra Róma, ott élnek a legfontosabb tagjai. Valamiért, legalábbis egy hosszabb időn át, a többiek nagyon nagyra becsülték a Sacchettikkel való házasságokat. Talán többről lehetett itt szó, mint arról, hogy átlagon felül voltak jóképűek illetve csinosak a család ifjai…
Na mindegy, én most őket ebbe a fenti csoportba raktam be.

Az említett családi klánok tevékenységük szerteágozó (a pénzügyekben is nyakik benne vannak), maguk nagyon sok hivatalos címmel rendelkeznek, rengetek más nemesi családdal, köztük királyi dinasztiákkal is kapcsolatban állnak, legfontosabb tagjaik vatikáni útlevéllel is rendelkeznek. Alapok tulajdonosai, jól ismert kulturális intézmények alapítói, ilyen-olyan rendek vezetői pozícióinak a birtokosai. Nagyon röviden róluk ennyit, kicsit többet írok a fennmaradó három dinasztiáról.

A Massimo-ház

Vérvonalukat Quintus Fabius Maximus Verucosus Cunctator-tól származtatják illetve magából a Fabius-nemzetségből. Fabius Maximus hadvezér és politikus, négyszeres konzul és kétszered diktátor volt a Második pun háborúk idején, ez tehát még a Római Köztársaság kora.

I. Anasztáz pápa és I. Paszkál pápa a Massimo-ház szülöttei voltak.

A család jelenlegi feje Fabrizio Prince Massimo – főleg Olaszországban azt csiripelik a verebek, hogy az olasz maffia vagy maffiák (akiket nem így hívnak pontosan, mondjuk Calabriában, de ezt most hagyjuk!) irányítási szálai az ő kezeiben futnak össze.

Egyébként a Massimo-ház tagjait tartják történelmileg a legbrutálisabbaknak a felsoroltak közül; ők az ellenégeik városait nem kímélték, sokszor a földdel tették egyenlővé és gyakran folyamodtak ahhoz a módszerhez, hogy ezen városok élelmiszerkészleteit is teljesen megsemmisítették, ezen népeket totálisan igázták le.

Ezeknek a családnak a tagjai – a vezetői meg még inkább! – általában a háttérban vannak, nem irányul rájuk a reflektorfény. Mégis, mindannyian ismertek egy férfit, aki kivétel e szabály alól, aki ugyan nem a család fő, tehát az öröklést biztosító ágáról származik, de a Massimo-házhoz tartozik: a neve Mario Draghi. Volt ő már sok minden: olasz pénzügyminiszter, olasz miniszterelnök, dolgozott a Goldman Sachs-nál vezető pozícióban, sok évig az Európai Központi Bank igazgatója volt. Ez a bankár, gazdasági szakember írt nemrég egy jelentés az EU megrendelésére, amelyre azóta Orbán Viktor sokszor hivatkozik is.
Ha Draghi-ra ránéztek, nem nehéz e komor, sötét arcot elképzelni akár egy római viseletben.

A Massimo-háznak nagyon erősek a pozíciói a Vatikáni Banknál (Istituto per le Opere di Religione) illetve amíg létezett a Banco Ambrosiano, ott is több Massimo-házbeli dolgozott, mint felsővezető.

A Massimo-ház felel a Vatikáni Svájci Gárda parancsnokságáért is, temészetesen a háttérből irányítva ezt az intézményt.

A Colonna-ház

Titokzatos, abszolút a háttérben működő, nagyon nagy hatalommal rendelkező társaság.
AJulio-Klaudianusz dinasztia Julio ágáról, tehát magától Gaius Julius Cézar-tól származtatja magát. Ez a dinasztia adta az első öt római császárt is: Augustust, Tibériust, Caligulát, Claudiust, Nérót.

Évszázadokon át belső konfiktusban voltak azzal (a talán legfontosabb!) házzal, amit utoljára fogok említeni. Annak ellenére, hogy az a ház is ugyanebből a vérvonalból származik, csak ők a Klaudianusz-ágiak. Viszont 1571 óta újra szent a béke e két nagy ház között és azóta már teljesen koordinálva gyakorolják a legnagyobb hatalmat a Vatikán felett. A „legnagyobb fejedelmek“ között emlegetik e ház tagjait, de szinte semmit nem tudni róluk.

Nagy valószínűséggel a Vatikáni Könyvtár és titkaik fő őrzői. Világi funkciók mellett nagyon úgy néz ki, hogy sok vallási tisztet is betöltenek illetve mindig is betöltöttek a Vatikánban.

A Julio-Klaudianusz dinasztia hivatalos családfáját az interneten is megtalálhatjátok.

Az Orsini-ház

Ők azok tehát, akik a Julio-Klaudianusz dinasztia Klaudianusz-ágától származtatják magukat, ez a Claudius Neronese-ház, amely abszolút szorosan kötődik a nagy római császárokhoz illetve azok vérvonalához.

Csak a Colonna-ház rejtett, még a háttérhatalomban is háttérhatalomként működő befolyása vetekedhet az Orsiniékével.

Az Orsini-házról viszont többet tudni, mármint a lehetőségekhez képest.

Eddig négy pápát adtak a Római Katolikus Egyháznak, ezek a következők voltak:
I. Pál pápa, III. Celesztin pápa, III. Miklós pápa és XIII. Benedek pápa (ez utóbbi pápa az Orsini- és Ruspioli-házak közös leszármazotja volt). Több tucat bíboros is az  Orsini-házból származott.

(Megjegyzés: II. István szintén Orsini volt, de csak négy napig élt megválasztása után és hivatalosan még püspökké szentelése előtt meghalt. Némely listán pápaként szerepel, némelyeknél viszont nem – emiatt az István nevű pápáknál kétféle számozás is lehetséges).

Pápai megbízások alapján a család mindig hatalmas földterületek felett uralkodott. „A pápai trón hercegsegédjei“ titulust hivatalosan is birtokolják, sok egyéb világi cím mellett.

A dinasztia fő ágának a feje jelenleg Principe Domenico Napoleone Orsini. Nem hiszem, hogy hallottatok róla, igaz?

Amit például öccséről, Benedetto Orsini-ról tudni lehet, hogy az egyik legnagyobb olasz ingatlanvállalkozás tulajdona, de ezek az ingatlanok – általában történelmi és műemlék státusú, épületek, paloták – nem csak Olaszország területén találhatóak. Kliense, példának okáért, az Egyesült Nemzetek Szervezete is. A Vatikán legfontosabb ingatlanügyeit az Orsinik intézik.

Érdekességként említem meg, hogy rokoni kapcsolatban vannak a grúz nemességgel is, köztük a grúz királyi trón várományosaival. Ezen kapcsolataik révén – de valószínűleg másokon keresztül is – kiépített kapcsolatrendszerük van Oroszországban is.

Az Orsinik még a gyógyszeriparban is érdekeltek, úgy értem, hogy teljesen nyíltan is: övék az amerikai székhelyű Orsini Speciality Pharmacy – fő profiluk a ritka betegségek, a sejt- és génterápia.

Általánosan elmondható, hogy a a fent szóba került római illetve itáliai családok jó kapcsolatokat ápolnak az úgynevezett régi európai arisztokrácia képviselőivel. Az ilyen-olyan rokoni kapcsolatok nem kivételesek,sőt,  inkább nagyon is gyakoriak. Kivételek, persze, ebben a tekintetben vannak – azt mindenképpen meg kell említeni, hogy ilyenek lehetnek magán a kontinensen is, de például Anglia tekintetében ez hatványozottan érvényes.

Félreértéseket elkerülendő, a Vatikán legnagyobb hatalma az ideológiai fronton aratott sikereikből fakadt és fakad még ma is – ott, Rómában és a környékén ugyanis mindig is értették, hogy ha megnyerik az emberek gondolatait a saját részükre illetve ellenőrzést tudnak gyakorolni felettük, akkor már nagyon nehezen győzi le őket bárki is. Az úgynevezett pogány népek megkeresztelése ezért volt fontos és sokszor tűzzel-vassal és hatalmas elkötelezettséggel vitték ezt végbe. Természetesen, a világon léteznek konkurens vallások és ideológiák; a háború ezen a fronton lényegében azóta zajlik, amióta világ a világ.

A fentiekhez hozzátartozik, hogy a Vatikán a keresztény világban mindenhol illetve sok nem keresztény országban is része az iskolarendszereknek. Az egykoron harcos jezusiták például köztudottan már régen a diákjaik gondolatvilágáért küzdenek az általuk alapított számos iskolában. Köztük Magyarországon is. Egy hatalmi központnak mindig gondolkodni kell a káderpolitikára is; mindenhol kellenek hozzá elkötelezett, megbízható emberek, akik a későbbiek során belekerülnek egy-egy ország politikai, kultúrális vagy gazdasági rendszereibe, intézményeibe.

De természetesen a Vatikán emberei ipari- és pénzügyi nagyvállalatokat, földterületeket, adósságot is ellenőriznek világszerte. Messze legfontosabb fegyverük viszont az információ és annak a kezelése – a saját érdekeik szerint.

És még csak egy történelmi megjegyzés, kitérő e poszt vége felé, hátha valakinek eszébe jut a Szent Római Birodalom is, más nevén a Német-római Birodalom alias Német-római Császárság. Ennek kapcsán csak Voltaire-t idézném: „A Szent Német-római Birodalom semmiképpen sem volt szent, de német, római, sőt még birodalom sem“. Amit még megjegyeznék, az ipari méretű európai történelemhamisítás is leginkább ehhez a „birodalomhoz“ köthető, mivel sok tekintetben jó, sok tekintetben azonban trehány munkát végeztek az írnokok illetve megrendelőik. Nyugat-Európa szakralitásának az elvesztésének a kezdete az, ami lényegében köthető hozzá – a Meroving-dinasztia Karolingok általi megdöntése ugyanis pontosan ezt jelentette. De ez már egy másik történet, amiben – sajnálatosan – a Vatikánnak is volt szerepe. Sokszor a Vatikán a Szent Római Birodalmat illetve egyes képviselőit eszközként használta, többek között mindenféle privilégiumokkal járó címek osztogatásánál, természetesen a megszokott politikai, gazdasági és katonai célok mellett.

Egyébként a „meroving szellemiség“ utolsó, látványos felszínre törése nem máshoz, mint Jeanne d´Arc-hoz, az Orléans-i szűzhöz és tevékenységéhez köthető.

Fellengzős nevével ellentétben viszont maga a Vatikán százszor inkább volt (illetve sok tekintetben máig is az) a Római Birodalom örököse, mint a fent említett politikai képződmény. Ilyen tekintetben a Német-római Birodalom még Bizánccal sem összemérhető, még távolról sem. Ezt a részletkérdést mindenképpen tisztázni szerettem volna!

Utolsó gondolatként azt még aláhúznám, hogy e poszt a történelmi,esetleg részben politikai események vizsgálásának a prizmáján keresztül készült és semmiképpen nem volt szándékom tisztán a hit kérdésével foglalkozni. Az ugyanis egy más lapra tartozik és maximálisan tiszteletben kívánom tartani a fórumozók és olvasók hitvilágát.Köszönöm ennek szíves tudatosítását és megértését!