1944 október 15-én a szovjert csapatok már Magyarország területén haladtak előre, amikor Horthy Miklós kormányzó elszánta magát a háborúból való kiugrásra. A lakosság néhány óráig tartó örömmámorát estére a Szálasi Ferenc vezette nyilas terrormozgalom hatalomátvétele lökte végső reménytelenségbe.
Egy tragikusan rosszul konspirált terv volt, amiről a németek már jóelőre tudtak és viszonylag könnyen megakadályozták
Adolf Hitler és a különféle német titkosszolgálatok (SS, SD, Abwehr, Gestapo) már évek óta beépültek a magyar vezérkarba és közigazgatásba, így Horthy kormányzó környezetébe is. Az ország márciusi 19-i német megszállása után Berlin megbízható csatlósai kerültek kormányra, élükön Sztójay Döme miniszterelnökkel, aki a háború folytatásának feltétlen híve volt.
A németek előtt nyílt titok volt, hogy a kormányzó kisebbik fia, ifj. Horthy Miklós kormányzóhelyettes, és az orosz fronton elesett nagyobbik fiának, Horthy Istvánnak az özvegye rádión át tart közvetlen kapcsolatot a Várból angolszász hatalmakkal a magyar haderő fegyverletételének és átállásának tervéről.
A kormányban, különösen a Belügyminisztériumban és a csendőrség élén a nácibarát nyilaspárt több tagja is vezető szerephez jutott, és döntő szerepet játszott a vidéki zsidóság összeterelésében és deportálásában, ami többszázezer magyar állampolgár gyötrelmes halálával végződött a náci megsemmisítő táborokban. Ezeknek a tisztviselőknek is tudomásuk volt a készülő kiugrási tervről, különösen azután, hogy a Román Királyság augusztus 23-án már megtette ezt a lépést.
Hitler szemszögéből nézve Horthy kísérlete árulásnak számított, mivel Magyarország 1940-ben, még Teleki Pál miniszterelnökségének idején csatlakozott az úgy nevezett Háromhatalmi Egyezményhez (III. Birodalom, Japán és Olaszország), amely szerződés a felek kölcsönös kötelezettségévé tette a többi résztvevő katonai támogatását. Horthy szerint viszont Magyarország megszállásával a nácik megszegték a megállapodást és csatlóssá fokozták le a magyar hadsereget.
Skorzeny Pestre jön
A német titkosszolgálatoknak tudomásuk volt arról a levélről is, melyet Horthy Miklós még szeptemberben intézett Joszif Sztálin szovjet vezetőhöz, megígérve, hogy Magyarország nem okoz több vérveszteséget a szovjeteknek, cserébe pedig a magyar néppel szembeni irgalom gyakorlását és az ország szuverenitásának fenntartását kérte a háború után. A levél utolsó bekezdése szerint ” Küldöm a teljes jogkörrel rendelkező delegációmat a béketárgyalások lefolytatására, és kérem Önt, hogy kegyelmezzen meg szerencsétlen országunknak, melynek történelmi érdemei vannak, és melynek népe az orosz néppel oly sok közös vonással rendelkezik. Legyen szíves, használja fel befolyását a szövetségeseire azzal a céllal, hogy a feltételek, amelyeket kidolgoznak, összeegyeztethetők legyenek népeink érdekeivel és becsületével, és azok valóban a békés életet és a biztos jövőt szolgálják”.
A német diktátor magához rendelte az SS legtapasztaltabb kommandós parancsnokát, Otto Skorzenyt, akinek egysége korábban egy vakmerő akcióban Benito Mussolinit is kiszabadította hegyvidéki fogságából. A feladat az volt, hogyHorthyt nem erőszakkal, hanem pszichés nyomással mondassák le a hatalomról, számolva a kormányzó széles népszerűségével az országban.
A németeknek tudomásuk volt arról is, hogy a magyar küldöttség már október 11-én aláírta Moszkvában az előzetes fegyverszüneti megállapodást, tehát a kiugrás a küszöbön áll.
Üzletembernek és turistának álcázva magukat, Skorzeny akciócsoportja egy héttel a kiugrási kísérlet előtt Budapestre utazott és felkészült arra, hogy csapdába csalja és elrabolja ifj. Horthy Miklóst, hgy majd ezzel zsarolja az apját, hogy mondjon le az ország vezetésétől. A csel az volt, hogy magukat jugoszláv ellenállóknak kiadva tárgyalásokra csábítsák a kormányzó-helyettest, ami sikerült is, mert az óvatlan és tapasztalatlan politikus szeretett volna kapcsolatokat építeni Tito jugoszláv partizánvezér felé.
Apja tilalma ellenre ifj. Horthy és néhány testőre elhagyta a Várat, hogy barátja lakásán találkozzon a jugoszlávokkal. Ott viszont az SS ügynökei várták, leütötték, és egy szőnyegbe csavarva a budaörsi repülőtérre vitték, ahonan Németországba szállították egy gyűjtőtáborba. A rajtaütés során tűzharc alakult ki a nácik és a magyar testőrök között, akik közül az egyik el tudott menekülni a helyszínről és értesítette a kormányzót a történetekről.
Horthy ezért már a zsarolása felkészülten várta Edmund Veesenmayer birodalmi képviselő látogatását, aki a cserealku megkötését remélte a kormányzótól. Horthy közölte megváltoztathatatlan szándékát a háború befejezéséről, és nem titkolta el, hogy ezt a magyar népnek is tudomására fogja hozni. A németek ezt nem akadályozták meg, azért, hogy Horthy jusson el arra a pontra, amikor szövetségi árulással lehet megvádolni.
A hadparancsnak számító kiáltvány szerint „Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számbavéve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson”.
A proklamáció beolvasása a Rádióban kora délután meg is történt, majd a szöveget többször megismételték. A budapesti lakosság és a gettóba zárt zsidóság lelkesedése kirobbanó volt, de nem tartott sokáig.
Mivel azonban a parancs nem jutott el az összes harcoló alakulatokhoz, illetve a németbarát csapattisztek több helyen nem vették figyelembe vagy megszegték, a kiugrás katonai háttere nem volt biztosított. A Wehrmacht budapesti erői a délután során megszállták a Várat, és lemondó nyilatkozatot csikartak ki az államfőből.
Estére a németek által felfegyverzett és ugrásra készen várakozó nyilaskeresztes egységek átvették a főváros, majd az ország irányítását, élükön a sebtében fölesküdött Szálasi Ferenc ‘nemzetvezetővel’. A kormányzót és családját Németországba hurcolták.
Ezzel a tragikus fordulattal Magyarország végleg bent ragadt a 2. világháború vesztes oldalán, és minden esélyét elveszítette a háború utáni béketárgyalások kedvezőbb alakítására. A zsidóüldözések és tömeggyilkosságok folytatódtak, és Budapest pusztító ostroma is elkerülhetetlenné vált. Magyarország újra elveszítette a Horthy kormányzósága alatt visszacsatolt trianoni területeket is.
A nyilas és nácipárti magyar főbűnösöket és katonai vezetőket a háború utáni népbírósági ítéletek halálra ítélték, élükön Szálasi Ferenccel, valamint a zsidók meggyilkolását szervező kormányzati szereplőkkel (Endre László és Baky László államtitkárok) és Beregffy Károly vezérezredessel, honvédelmi miniszterrel.