2023-06-04 nap bejegyzései

1492

Zsolt vendégposztja

 

Kolumbusz Kristóf aláírása

 

Ez a hosszú történet szépen kezdődik! Mit is beszélek, inkább rútul! Valakinek mindenesetre biztosan! Mindjárt megértitek. Akkor hát kezdem!

Franciaország, a szép

Azt, hogy megértsük az 1492-es eseményeket és azok további nagyon fontos történelmi következményeit, vissza kell menni az időben egészen 1307-be, konkrétan Franciaországba! Az előzmények ismeretei ugyanis kikerülhetetlenek!

Az okok taglalása nélkül csak a puszta tényekre emlékeztetem a kedves olvasót: IV. (Szép) Fülöp francia király, az említett év októberének a 13.-ik napján (a „péntek 13“ babonának ez az eredete!) frontális támadást intézett a Templomos lovag rend ellen. A helyzet az volt, hogy a Vatikán, –  amelynek természetesen nagyságrendileg volt meghatározóbb a politikai-hatalmi helyzete a korabeli Európában, mint napjainkban -, a francia király oldalára állt. A templomosok hatalmas ingó és ingatlan vagyonát kisajátították, a rend tagjait börtönbe vetették, kivégezték. Hivatalosan a templomosok rendje 1312. március 22.-én szűnt meg V. Kelemen pápa a vienne-i (Franciaország) zsinaton elfogadott döntése nyomán. A regnáló pápa a rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette.

Természetesen a templomosok közül sokaknak sikerült elmenekülnie illetve megbújnia (jó példa erre Burgundia, ami egy fontos szál!). Több helyre széledtek szét, ezt sem fogom tovább részletezni, de az egyik célterület, ahová sokan közülük eljutottak és védelmet, menedéket, támogatást, sőt vagyont kaptak és e helyszín nagyon fontos az 1492-es események szempontjából, nos az Portugália volt.

Portugália, a bölcs

I. (Földművelő ) Dénes, portugál király egy trükkhöz folyamodott: az említett zsinaton hozott döntés után úgyszintén lefoglalta a templomosok vagyonát, de azt nem adta át a johannitáknak (ezért a „jutalma“ pápai kiátkozás volt!), hanem a lefoglalt vagyon alapjain egy új rendet alapított: Krisztus Lovagrendjét. Központja a közép- portugáliai Tomar vára lett. Az idemenekült templomosok „új identitásuk“ alatt éltek tovább e országban, sőt annak a meghatározó erőjévé váltak.
Portugália maga kezébe vette a saját sorsát, és nem hagyta, hogy akár a Szentszék beleszóljon a dolgaiba!

A templomosok fehér alapon piros keresztje átváltozott az új lovagrend fehér alapon piros keresztjévé, némi módosítással.A portugál karavellák és más hajóik vitorláin pontosan az ilyen kereszt díszelgett! E kereszt máig Portugália szimbólumrendszerének a szerves része.

Az sem véletlen, hogy éppen az említett I. Dénes alapozta meg a későbbi nagyon sikeres portugál tengeri felfedezéseket és hódításokat: ugyanis az első portugál egyetemen kívül uralkodásához fűződik a portugál hadiflotta megalapítása is; ezt a genovaiak segítségével vitte végbe. Később Tengerész Henriknek és társaiknak volt mire építkezniük!

Nos igen, a túlélő templomos lovagok és követőik a palástjukat vitorlával cserélték le: a lovagokból tengerészek lettek! A korukban a világ legjobbjai!

Hajóikat biztos kézzel kormányozták, számtalan nagyszabású felfedezést tettek (természetesen, még sok szó esik majd róluk a későbbiekben!), mintha egy olyan tudás birtokában lettek volna, amely magasan a többi korabeli hajós nemzet fölé emelte az ő teljesítményüket!

Hivatalosan a portugálok már 1427-ben felfedezték az Azori-szigeteket és hamarosan portugál telepesek jelentek meg a szigetcsoporton. Na most, mindenki megnézheti a portugál tengeri felfedezések útját, amelyek nagy többségben – hivatalosan – Afrika partjaira összpontosult – és ez érthető is, mert a legfontosabb célja a felfedezőutaknak az volt, hogy megtalálják a tengeri utat a mesés kincsesbánya, India felé. Mint tudjuk, a portugálok e tekintetben sikerrel is jártak.

Az azonban teljesen elképzelhetetlen, hogy az ügyes portugál hajósok ne hajóztak volna nyugatra az Azori-szigetekről! Vagy délre, vagy északra, minden irányba! A szigetek jó támaszpontot biztosította e hosszabb hajóutak kivitelezéséhez, mind földrajzi, mind ellátási, logisztikai szempontból, és ez még egy nagyon fontos tényként igazolva is lesz e történet későbbi pontja során! Továbbá, itt jönnek a képbe a kósza hírek illetve tárgyi bizonyítékok, amelyről a portugálok vagy tudtak vagy nem (Piri Reisféle térkép, információk az északi templomosoktól, hogy a vikingek nagy kiterjedésű földeket találtak messze nyugaton). Jó esély van arra, hogy a templomos felmenőket figyelembe véve ismertek voltak ezek az információk a portugálok előtt.Akár még jóval több, biztos alapon álló információ a birtokukban lehetett! De ha mégsem lett volna így, akkor sem életszerű az az elképzelés, hogy az Azori-szigetekről a portugálok csak kelet, dél-kelet felé hajózgattak, fel és alá, utána meg újra vissza…

A nagy Sargosso-tengeren, ami az Atlanti-óceán része, hivatalosan is hajóztak „valamikor a 15. század folyamán“, egyem a szívét az okoskodó wikipédista-enciklopédista társaságnak!Nem úgy volt az inkább, hogy a portugálok keresztbe-kasul szelték azt az ottani áramlatokat kiismerve majd kihasználva? Na vajon milyen közelre jutottak nyugaton az amerikai kontinens partjához? Ahol a sekélyebb víz minden jelével, amelyek feltételezik a szárazföld közelségét, csalja a hajósokat tovább nyugatra? Ezt éppen Kolumbusz írásaiból lehet tudni!

Idézem is őt, kicsit előugorva az időben: „… Az idő olyan kellemes, mint Andaluziában áprilisban. Itt történt, hogy először pillantottunk meg nagy tömeg üde zöld füvet, amely csak nemrég szakadhatott le a földről, amiért is mindenki úgy vélekedett, hogy valamely sziget közelében lehetünk, de nem a kontinens közelében; mert úgy gondolom, a kontinens távolabbra fekhet.“ A bejegyzés 1492. szeptember 16.-ára van datálva, Kolumbusz hajói ekkor már a Sargosso-tenger vizeit szelik. De téved, mert nem „füvet“ lát, amely „csak nemrég szakadhatott le a földről“, hanem a helyi ökoszisztéma jellemzőivel szembesült éppen.

A Wikipédia ezt írja erről: „Egyfajta furcsa moszaterdő ez, ami több száz kilométer távolságra van a legközelebbi szárazföldtől. Ez a hatalmas egybefüggő lebegő hínár (sargassum), egyedülálló ökoszisztéma a földön. Az óceánok sivatagának is nevezik, mert a melegebb vízhőmérséklet és szélcsend ellenére a hínárt leszámítva viszonylag gyér az élővilág“.

Az a helyzet, hogy a portugál hajósok jóval Kolumbusz előtt elérték Amerika partjait! És itt a különbséget tekintve nem évekről van szó, hanem inkább évtizedekről! Egyébként vannak olyan források, amelyek éppen arról szólnak, hogy Kuba szigetén a bennszülöttek be is számoltak anno a hispánoknak, hogy már láttak hozzájuk nagyon hasonló embereket! Erről például Bartolomé de las Casas írt, aki saját fülével hallotta e beszámolókat a bennszülöttektől.

De eme írás további részei is igazolni fogják, hogy a helyzet valóban ez volt: Portugália jóval a spanyolok érkezése előtt tisztában volt vele, hogy a legrövidebb út az igen áhított Indiába nem nyugatra vezet, mert ott egy hatalmas, ismeretlen kontinens van. Hosszú, végeláthatatlan partvidékkel, északra és délre is, no és persze rengeteg kisebb és nagyobb szigettel tarkítva a közeli vizeket.

Meg kell említeni egy fontos politikai eseménysorozatot is Portugáliában: az 1481-ben elhunyt V. Alfonz portugál királyt a trónon ez évtől II. João király követte (azaz magyarul II. János – ezt a nevet fogom itt a továbbiakban használni), akit a történelem „Príncipe Perfeito“ vagyik Tökéletes Herceg néven is ismer.

Nos, valakiknek bizonyára tökéletes volt és tökéletesen megfelelt valamiért II. János személye, voltak azonban olyanok is, akiknek egyáltalán nem!

Az említett új király ellen összeesküvés történt a portugál nemesek részéről, akik féltek a király hatalmától és politikájától, mert az csorbította jogaikat. Az összeesküvés résztvevői között volt II. Fernando (azaz Ferdinánd)Braganza hercege, a legbefolyásosabb nemes a királyságban, továbbá Álvaro de Braganza, Diogo,Viseu és Beja hercege, Gárcia de Menezes, Évora püspöke. Ezek a résztvevők voltak az összeesküvés csúcsán; természetesen jóval több ember vett benne részt, de nem ők voltak a kulcsszereplők, hanem a fent említett nagy hatalmú nemesek.

Az összeesküvésre 1483-ban derült fény, amikor a királyi kémek elfogtak néhány levelet, de olyan információ is van az összeesküvést illetően, hogy az egyik kulcsszereplő, aki segítette leleplezni azt, az Portugáliai Izabella királyné (1428-1496) volt az Avisz-házból, aki II. János nagynénje és anyósa volt.

A király letartóztatta és kivégeztette II. Fernando Braganza hercegét Évorában, elkobozta a birtokait és száműzte az özvegyét és gyermekeit Kasztíliába (ez egy másik Izabella, konkrétan Izabella de Viseu, aki tehát Braganza herceg özvegye volt). A többi összeesküvőt is megbüntette: Álvaro de Braganzát elítélték és megfosztották címeitől,aki ezek után 1483-ban száműzetésbe vonult Kasztíliába, és ott nagy jelentőségű pozíciókat töltött be a Katolikus Királyok kormányában.
Diogode Viseut, aki egyébként II. Fernando de Braganza sógora volt, a király saját kezével ölte meg Setúbalban 1484-ben.
García de Menezes, Évora püspökét a király elfogatta és a fogságban állítólag megmérgeztek 1484-ben.

Az összeesküvés ténye és résztvevői is még fontosak lesznek a későbbiek során! De most hajózzunk tovább!

DiogoCão kapitány neve nem igazán ismert a közvélemény körében, pedig ugyancsak nagyon nagy érdemei voltak tevékenységének Portugália szempontjából Afrikában (a Kongó torkolatának a felfedezése és hajózása e trópusi folyamon, de rengeteg más felfedezés és cselekedet is). Igazából sok tekintetben kikövezte az utat a hullámokon az utána következő ugyancsak nagy jelentőségű és jóval közismertebb portugál expedíciónak – és nem csak átvitt értelemben, hanem szinte szó szerint! Két nagy felfedezőútja volt, amelyeknek kezdetei 1482 illetve 1484 voltak, és elsősként a jelentős portugál felfedezők közül hatalmas kőoszlopokat, úgynevezett padrão-kat helyezett el fontosnak ítélt, újonnan felfedezett helyeken (magaslatok, folyótorkolatok stb.) mérföldkövek gyanánt. Az utána jövő nagy nevű portugál hajósok követték e szokását. A legdélibb padrão, ahol valószínűleg Cão visszafordult (de ez nem teljesen biztos!)Cabo da Cruz volt, így nevezte el ezt a földfokot a mai Namíbia partvidékén, WalvisBay közelében. Ma is ez a neve, de inkább angol illetve német változata a közismertebb (CapeCross, Kreuzkap).

A következő jól előkészített, nagyszabású portugál tengeri expedíció 1487 júliusában (más források szerint augusztusában) hagyta el Lisszabont. Célja egyértelmű volt: még délebbre hajózni Diogo Cão legdélebbi kőoszlopától és Afrikát megkerülve megtalálni az utat Indiába.

16 hónapig tartó hajóútja után BartolomeuDias 1488 decemberében jelenthette hivatalosan is a királyának, hogy sikerrel járt.A hajóitehát megkerülték a Jóreménység fokát (a viharos szelek miatt délre sodródva ezt egyébként „odafelé“ észre sem vette mert akkor éppen túl messze kerültek az afrikai partoktól!), keletre hajóztak a mai dél-afrikai partvidéken, ami miután észak-kelet irányba fordult, Dias-ban tudatosult, hogy meglelte a hőn áhított útvonalat India és Kelet-Ázsia felé. Igazából az történt, hogy teljesültek azok a elvárások, amelyeket Portugália uralkodója Diogo Cão erőfeszítéseire és eredményeire alapozva lényegében el is várt. BartolomeuDias„csak“ beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Érdemeit semmi sem csökkenti; jóval több, mint ezer tengeri mérfölddel hajózott távolabb, mint anno Cão kapitány hajói.
(A Jóreménység fokát maga Dias állítólag a CabodasTormentas-nak vagyis a Viharok fokának nevezte el és csak II. János nevezte el később Cabo da Boa Esperançának vagyis a Jóreménység fokának, mert e név szimbolizálta a régen keresett keleti tengeri útvonal megnyitását).

Kolumbusz Kristóf színre lép

Akkor hát itt az idő néhány szót ejteni magáról Kolumbusz Kristófról is!

Egyelőre hagyjuk az fiatalkorát, amit állítólag Genovában és környékén töltött el, mint posztótakács és később posztókereskedő!

Nézzük a hivatalos adatokat, melyek szerint legkésőbb 1476-ban Kolumbusz már Portugáliában van. Bejáratos volt a portugál királyi udvarba, ahol állítólag hiába győzködte az uralkodót, hogy adjon neki pénzt és paripát, hogy nyugatra elhajózva megtalálja Portugália számára az utat Indiába. Nos, ha ez valóban így történt volna, akkor szegény Kolumbuszt Lisszabonban valószínűleg teljesen hülyének nézhették és nem csoda, hogy nem kapott V. Alfonz illetve II. János királytól sem semmit. Portugália nagyságrendekkel jobb tengerészkapitányokkal rendelkezett, mint ez a „genovai posztótakács“, akik – még a hivatalos adatok szerint is! – több, mint fél évszázada szelték az Atlanti-óceán vizeit és jutottak egyre messzebbre és messzebbre, újabb és újabb partvidékeket feltárva. Természetesen, Kolumbusz szintén sokszor volt úton és szelte az Atlanti-óceán akkor már ismert vizeit, de ezek nem felfedező utak voltak.

Kolumbusz tehát – állítólag! – megunta a kudarcok sorozatát és továbbállt Kasztíliába. Ahol, ugyebár, sok kudarc és várakozás után végül mégiscsak megkönyörültek rajta és pénzt adtak a nagy expedíciójára nyugatra. Indiába. De ne rohanjunk még ennyire előre az eseményekkel!

Kolumbusz életéhez még visszatérek, mert tényleg nagyon is sok itt még a mondanivaló, de előtte végre hagyom, hogy „felfedezze“ Amerikát! Ez lesz eme írás központi eleme, de messze nem a vége!Amerika előtt azonban még egy helyszínt tüzetesebben meg kell vizsgálni!

Kasztília, az erős

Új helyszínünk tehát Kasztília illetve szélesebb értelemben az a terület, amit ma Spanyolországként ismer a világ. Kasztília az ország központi területeit jelöli, a kolumbuszi időkben Toledó a fővárosa, a királyi palota ott található (Alcázar de Toledo).
Madrid majd csak II. Fülöp (1527–1598) alatt, de facto 1561-ben lesz Spanyolország fővárosa. 

No, mivel vannak elfoglalva a derék hispán atyafiak és vezetőik akkortájt, amikor derék Kristófunk megérkezett hozzájuk 1485-ben? (fontos: találtam egy más forrást, ahol viszont 1484-et jelölik meg időpontként, erre is visszatérek később!). Hát bizony a marhára hosszúra nyúlt reconquista legvégső szakaszára készülődnek! Nincs helye a mór hitetleneknek az Ibériai-félszigeten!

S valóban: 1492. január 2.-án a Reyes Católicos kitűzhették zászlóikat az Alhambrára! Granada elesett a mórok számára és véget ért a félszigeten (melynek természetesen Portugália is a része!) egy közel 800 évig tartó keresztény erőfeszítés a muszlimok kitessékelésére.
Ollé! Ez igen, ez már valami!

Spanyolhon duzzad az erőtől, a magabiztosságtól. Az állam erősödik, az Egyház erősödik, a Vatikán csókoltatja a Katolikus Királyokat, minden szép és jó!

Portugáliának „volt szerencséje“ háborúzni a Kasztílíával, nem is olyan régen.
Tehát, az ember azt gondolhatná, hogy1492 elején II. János portugál királynak az első örömködése után, mikor megünnepelte a muszlimok kitakarítását az Ibériai-félszigetről, ráncok jelennek meg a homlokán. Meg az összes ex-templomos tengerész is elkezdi vakarni a fejét, merthogy Kasztília nagy és egyre nagyobb, és egyre erősebb és egy harcedzett hadserege van. Mi van, ha Kasztília újra háborúzni akar Portugáliával? Hát az van, hogy akkor Portugália minden bizonnyal veszíteni fog! Meg kell védeni az országot a hispán agressziótól, mégpedig minden áron! A lét a tét a kisebb ibériai állam számára – ha nem úgy alakultak volna a dolgok, ahogy végül alakultak, akkor most e dél-nyugat európai félszigeten könnyen lehet, hogy csak egy állam létezne: Spanyolország.

S van egy alaptétel: ha kicsi vagy, de gazdag, akkor nagyságrendileg nő meg az esélye annak, hogy megpróbálják erővel elvenni a gazdagságod és és megszerezni annak forrásait is. Főleg akkor, ha a szomszédban egy,az éppen elért sikereitől magabiztos, de jóval szegényebb „vadember“ lakik.
II. János és tanácsadói láthatóan ezt egyértelműen tudatosították. A cselekedeteik egész sora árulják el, hogy ez pontosan így volt!

Portugáliának azonban van néhány aduásza! Ők nem a szárazföldi hadseregük erejére tették fel a tétjeiket.

Az egyik aduászt úgy hívják, hogy I.(Katolikus) Izabella, kasztíliaikiránynő!

„Tessék?“ – kérdezhetitek… Nos igen, nézzük csak meg jobban, hogy ki is volt ez az Izabella néni!

Izabella királynőnek, aki 1474 és 1504 között uralkodott Kasztíliában és Aragóniában, több rokoni kapcsolata is volt a portugál királyi házzal.
Édesanyja, portugáliai Izabella kasztíliai királyné (1428-1496) az Avisz-házból származott, amely 1385 óta uralta Portugáliát; anno a Burgundiai-házat váltotta fel (az említett I. Dénes portugál király is e ház tagja volt).
Nagyapja János portugál herceg volt (1400–1442), I. János portugál király egyik fia.
Nagyanyja Bragança Izabella portugál királyi hercegnő volt (1402–1465), I. János portugál király unokahúga.
És még lehetne folytatni a portugáliai rokoni szálak további felsorolását, mert még akadnak bőven.

Tehát nyugodtan lehet jelenteni, hogy Izabella királynőnek szoros rokoni kapcsolatai voltak a portugál királyiAvisz-házzal, amelyek befolyásolták a két ország közötti politikai és diplomáciai viszonyt.
Nem tisztem kétségbe vonni Kasztília és Aragónia iránti lojalitását, mert a történelemben nem egy eset van, hogy egy-egy nemzet idegen gyökerekkel rendelkező királya és királynője az adott nemzet hősévé vagy tiszteletre méltó történelmi személyévé nőtte ki magát uralkodása pozitív megítélése nyomán. Másrészt viszont az nagyon nem valószínű, hogy Izabella királynő pártolt volna egy háborút Portugália ellen, netán vágyott volna eme ország megsemmisítésére.

 

Annál is inkább, mert neveltetése is erősen portugál befolyás alatt állt! A fiatal Izabella lelki neveléséről egy apáca, bizonyos Beatriz da Silva gondoskodott, aki 1424-ben született Portugáliában és 1492-ben halt meg Toledóban. Ő volt a Koncepcionista Rend alapítója („ OrdoImmaculataeConceptionis“ vagyis magyarra a „Szeplőtelen Fogantatás Rendjének“ lehetne fordítani).

Elég viszont egy nő ereje, legyen bármely magas pozícióban is, a macsohispán világban? Hogy minden tekintetben átvigye az akaratát a környezetére? Lehet erre százszázalékos biztonsággal hagyatkozni?

Ez járhatott a portugál II. János király és a portugál elit fejében. Kasztília katonailag egyértelműen túlnőtt a kisebb Portugália lehetőségein és veszélyt jelentett az ország biztonságára. Valamit aktívan lépni kell, mert ha – Izabella minden erőfeszítése ellenére – valami butaság jut Toledóban néhány vérszemet kapott nagyhatalmú férfiú eszébe és véletlenül még ráadásul a térképre is ránéznek, akkor Lisszabon bajban lesz! Nagy bajban! S hogy gyorsan kellett cselekedni, annak a bizonyítéka nem más, mint az, Kolumbusz Kristóf még az év, tehát 1492-ben, s annak is augusztus hónapjában útban van három hajóval megtalálni a nyugati utat Indiába!

Egyébként az érintett közvélemény, amelyek közül kiemelkedett a kulcsfontosságúPalos kikötővárosa lakossága, ahonnan a hispánoknagyszabású tengeri expedícióikat indították illetve fogadták a visszaérkező hajókat, és ahol az ország legtapasztaltabb hajósai éltek, nos tehát e város lakosai 1492. május 23.-án tudták meg hivatalosan, hogy mi készülődik, amikor királyi rendelkezést olvastak fel az említett Palos de laFrontera lakosainak, amelyben a Katolikus Királyok, Izabella és Ferdinánd elrendelték, hogy a helyi lakosok biztosítsanak két karavellát Kolumbusznak, és utazzanak vele az útjára, amelyet „Felségük parancsára” fog megvalósítani („por mandado de SusAltezas”), és hogy a város tartsa tiszteletben a királyi döntést!

Itt a gondolkodó fórumozóban felmerülhet, hogy nem csak arról volt szó, hogy a Katolikus Királyok a mór probléma sikeres lerendezése után több figyelmet szentelhettek más dolgokra (ma úgy mondanánk, hogy „új projektekben is gondolkodhattak“), és így lett ennek az egésznek Kolumbusz Kristóf is a részese? Tehát, hogy lényegében jó helyen volt jókor 1492-ben Kasztíliában? Nem ezért lett hirtelen jóval bőkezűbb Toledó Kolumbusz elképzeléseit illetően?

A kérdés jogos, de az események további alakulásából látni fogjátok, hogy messze nem erről volt szó!

Kristóf és a Pinzónok

… lehetne akár egy új animációs sorozat címe is akár!
De esetünkben nem erről van szó.

Kolumbusz Kristóf egy rahedliPinzónnal (a szó magyar jelentése pinty) –indult el első felfedező útjára, név szerint:

Martín Alonso Pinzón – a Pinta kapitánya, (26 fő az induláskor)
VicenteYáñezPinzón – a Niña kapitánya, (24 fő az induláskor)
Francisco Martín Pinzón – a Pinta első tisztje
(Más Pinzón atyafi fedélközi jelenléte a három hajó egyikén egyáltalán nem kizárt!).

A Pinzón család a 15. század végén Palos de la Frontera vezető családjai közé tartozott. Híresek és büszkék voltak a portugálok elleni csatáikról a kasztíliai örökösödési háborúbanVicenteYáñezPinzón  , meg is sebesült az 1476-os torói csatában.

Martín Alonso Pinzón Kolumbusz terve iránti elkötelezettségének erős jeleként félmillió maravedí („mediocuento”) érmét  az út költségeire. Hajótulajdonosként és szakértő tengerészként szerzett tekintélyének, valamint a Tinto-Odiel régióban szerzett hírnevének köszönhetően megfelelő legénységet tudott toborozni. A Pintáról és a Niñaról tudta, hogy alkalmas hajók lesznek az útra. Beutazta Palos-t, Moguer-t és Huelvát, meggyőzve rokonait és barátait, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és a lehető legjobb legénységet állította össze velük az expedícióra.

Kolumbusz Kristóf tehát igen sokat köszönhetett a Pinzón családnak, rokonaiknak és barátaiknak; igazából a két karavellát és a legénységét.

Ezt mondta Martín Alonsó-nak: „Señor Martín Alonso Pinçón, vamos an este viageque, sisalimos con él y Dios nos descubretierras, yoosprometo por la Corona Real de partir con voscomo un hermano.“

Vagyis: „Martín Alonso Pinzón úr, induljunk el erre az útra, amelyet ha folytatunk, és Isten új földeket tár fel nekünk, a királyi koronára ígérem, hogy testvérként bánok majd veled.“Márhogy testvériesen osztozkodni fog Pinzónnal, lényegében megígérte neki, hogy befektetései ebbe az útba bőségesen térülnek majd meg.

Nos, a dolgok nem igazán Kolumbusz ígéretéhez híven alakultak a lelkes és az ügy iránt minden szempontból elkötelezett Martín Alonso Pinzón számára, ahogy ezt már hamarosan látni is fogjátok, kedves fórumtársak!

Kolumbusz első útjta

Előre bocsátom megnyugtatásul, hogy Kolumbusz útjai közül csak az elsővel fogok foglalkozni, hiszen ennek köszönhetően „fedezte fel Amerikát“.

Még azt tisztázom, hogy a Santa Maríakarakk egy bérelt hajó volt, amelynek tulajdonosa és eredeti kapitánya Juan de la Cosa volt, aki Kolumbusz első tisztjeként vitorlázott vele. Eredetileg La Gallega néven ismerték, mivel tulajdonosa Galíciából származott és maga a hajó is ott épült, de Kolumbusz átnevezte Santa María-ra, egészen pontosan „Santa María de la InmaculadaConcepción“-ra vagyis „Szeplőtelen Fogantatású Szent Máriára“.
Kolumbusz szintúgyPalos de la Frontera kikötőjében bérelte ki a hajót az említett Juan de la Cosától, aki tehát maga is részt vett az úton. A Santa María volt a legnagyobb (40 fő induláskor) és leglassabb hajója az expedíciónak. A két másik hajó, mint már említve volt, kisebb, de gyorsabb karavellák voltak.

1492. augusztus 3.-án a Santa María, a Pinta és a Niña kifutottak Palos kikötőjéből. A Santa María volt az expedíció zászlóshajója, és Kolumbusz Kristóf a kapitánya.

A Kanári-szigetekre szűk egy hét alatt odaértek, de a Pintával gondok adódtak, a hajó javításra szorult. Így útjukat nyugatra csak 1492. szeptember 6.-án tudták folytatni, amikor maguk mögött hagyták az említett szigetcsoportot.

Volt egy egy kritikus pontja az útnak: 1492. október 6.-a és 7.-e között Kolumbusz nem tudta helyreállítani a fegyelmet emberei között! A legénység félelme magasra hágott. Nehezményezték a kapitányoknál, hogy túl messzire jutottak a nyílt, ismeretlen vizeken és úgysem találnak majd földet, ezért a vissza szerettek volna fordulni. Lényegében lázadás tört ki. A két Pinzón ura volt a helyzetnek a maguk által toborozott legénység körében a Pintán és a Niñán, parancsnoki ígéretekkel oldották meg a helyzetet. Más volt viszont a helyzet a Santa Maríán: Kolumbusz sokáig nem tudta lecsillapítani a kedélyeket.

Akkor zajlott le ez a párbeszéd Kolumbusz Kristóf és Martín Alonso Pinzón között:

Pinzón beszél: „Señor; AhorquevuesaMerced a mediadocenadellos e échelosal mar, y si no se atreve, yo e mishermanosbarloaremossobreellos y loharemos, que armada quesalio con mandato de tan altos principes no ha de volveratras sin buenasnuevas,“ Vagyis:
„Uram; akasszanak fel közülük fél tucatot, dobják a tengerbe, és ha nem mered, én és testvéreim közel megyünk hozzájuk, és megtesszük, hogy egy armada, amely ilyen magas fejedelmek megbízásával távozott, ne kelljen jó hír nélkül visszatérnie.”

Mire Kolumbusz ezt felelte: „Martín Alonso; Con estoshidalgoshayamonosbien y andemosotrosochodías, e sienestos no hayamostierra, daremosotraordenenloquedebemoshacer.“ Vagyis:
„Martín Alonso; tegyük jóvá a dolgokat ezekkel az urakkal, utazzunk még nyolc napig, és ha ez idő alatt nem találunk földet, más parancsot adunk arra, hogy mit tegyünk.“

Tehát Kolumbusz október 6.-án 8 napot kér még arra, hogy tovább vitorlázhassanak nyugat felé! Úgy gondolta, hogy ennyi idő elég lesz az uralkodó szélviszonyok és körülmények mellett, és persze volt ebben az intervallumban- minden eshetőségre! –  egy kis tartalék is. A Santa María legénysége elfogadta ezt az ajánlatot a türelmi időre.

S láss csodát! Kolumbusz Kristóf szinte napra pontosan jól tudta, hogy mennyi idő kell majd arra, hogy földet találjanak! Két dologra kellett figyelnie csak igazából: hogy valami nagy, fatális következményekkel járó viharba ne keveredjen – és pontosan ez volt eme utazásnak a messze legnagyobb rizikója! -, és arra, hogy a legénység kontroll alatt maradjon.

Átkeltek a Sargosso-tengeren és néhány napra rá a tengerészek olyan jeleket észleltek a vízfelületen, amelyek szárazföld közelségére utaltak. Ezek a jelek – a Sargosso-tengeren észleltékkel ellentétben – arra adtak megalapozott reményt, hogy valóban föld van a közelben. Ágakat, piros színű szárazföldi bogyókat láttak a tengerészek a vízben.

A többi már történelem: 1492. október 12.-én a hajók elérték azt a mai Bahama-szigetekhez tartozó egyik szigetet, amelyet az őshonos lakói Guanahaní-nak hívtak. Kolumbusz Kristóf a San Salvador nevet adta neki.

S itt válaszolni kell tehát a kérdésre, hogy mi történt a lényegét illetően 1492. október 12.-én!
A válasz az, hogy ezen a napon Portugália felfedeztette Kolumbusz Kristóffal a Nyugat-Indiákat (és ezáltal természetesen Amerikát a későbben használt fogalomrendszer szerint) Spanyolország számára!

Nem, a portugálok nem őrültek voltak, nem ment el a józan eszük: éppen ellenkezőleg! Nagyon is önös érdekek vezérelték II. Jánost és tanácsadóit, és portugáliai elit beavatott tagjait! Ismétlem, Portugália és képviselői a maguk önös érdekeit tartották a szemük előtt, nem másét!

Természetesen részletesen kifejtem és bizonyítani fogom az írás további részeiben, hogy pontosan ezt történt, de még pár mondat erejéig egyelőre visszatérek a Karib-tengerre, ahol tehát éppen a három hajó legénysége végzi további felfedezéseit a térségben.

Egymás után fedezték fel a térség kisebb és nagyobb szigeteit, a két legnagyobb természetesen Hispaniola és Kuba voltak.

Igazából az út ennek a szakaszában már csak három dologra hívnám fel a figyelmet, amelyeket fontosnak és nagyon figyelemre méltónak tartok:

1. A Santa María pusztulása. A hajó 1492. december 25.-én szenvedett hajótörést. Nem valószínű, hogy azért, mert a tengerészek valahol a hajón éppen egy pálmafát díszítgettek vagy az ajándékaikat csomagolták ki, de hát enyhén szólva sem lett ebből egy fehér Karácsony a résztvevőknek. Inkább nagyon is fekete lett!
A hivatalos információk szerint a Niña kapitánya, Vicente Yáñez Pinzón, sokat tett a Santa María tengerészeinek és magának Kolumbusznak a megmentéséért.

2. Az összes újonnan felfedezett szigetnek Kolumbusz nevet adott, s azokat meg is tartotta (egyes források szerint Hispaniolát hívták La Españolának is, de ez szinte ugyanaz).Igazából csak egyetlen egy kivétel volt: Kubát eredetileg nem így nevezte el (Cuba), hanem teljesen más neve volt a szigetnek: ÍslaJuana. Bizonyára Izabella királynő fia, don Juan tiszteletére. Juan (magyarul János), asztúriai hercegről van szó, aki a trónörökös volt, de fiatalon hunyt el, valószínűleg tífuszban (1478–1497).

3. Kolumbusznak (állítólag) véglegesen megromlott a viszonya Martín Alonso Pinzónnal. A pozitív viszonyuk éppen itt, a karibi térségben változott meg. Az egyik legsúlyosabb következménye ennek az lett, hogy 1492. november 21.-én a Pinta elszakadt a két másik hajótól és egyedül szelte a Karib-tenger vizeit, szigetről szigetre. A Pinta csak 1493. január 6.-án csatlakozott újra a Niñához, tehát másfél hónap múlva.

Nem kizárt, hogy a harmadik esemény összefügg a két elsővel, ha így lenne, nem lenne ez egy nagy és váratlan meglepetés, erre is még majd visszatérek.Közrejátszhattak továbbá olyan rossz emberi tulajdonságok felszínre kerülése is, mint a kapzsiság és a hírnévre való törekvés hajlama.

Nincs egyezés a történészek között sem az igazi okokat illetően: egyesek azt húzzák alá, hogy Pinzón a maga szakállára szeretett volna újabb felfedezéseket tenni és a motivációja azon helyek felé húzták, ahol kincset, konkrétan aranyat szimatolt. Például a bennszülöttek által viselt dísztárgyak, ékszerek alapján. És a konfliktus e szerint a verzió szerint az volt, hogy Martín Alonso Pinzón nem engedelmeskedett a továbbiakban teljes mértékben Kolumbusz Kristóf parancsainak, aki pediglen az expedíció hivatalos ranglétráján a felettese volt.

Továbbá, egyes történészek Pinzónt (Martín Alonsót, aki ott sem volt! – de éppen ezért!), mások Kolumbuszt teszik felelőssé a Santa María pusztulásáért.

Kuba (Cuba) elnevezésének a kérdéséhez a poszt vége felé fogok majd újra visszatérni, mert ez a látszólagos apróságot a sziget elnevezésének a megváltoztatása kapcsán olyasmihez lehet hasonlítani, mint amikor egy pillangó szárnya által keltett apró, szinte érzékelhetetlen lökéshullám a levegőben végül egy hatalmas erejű viharrá növi ki magát! Olvassátok tovább az írást, és megértitek, hogy miért írom ezt!

A Santa María tehát nincs többé, a legénység jól telezabálta magát banánnal, megbámulta a bennszülött nők fedetlen kebleit szerte a térségben, a két megmaradt hajó a készleteit is rendesen feltöltötte minden jóval és „szuvenírekkel“ – lassan, de biztosan hazafelé kell venni az utat!

Csak sajnos, mivel most már csak két hajó áll rendelkezésre három helyett, mindenkinek már nem juthat retúrjegy! Bocsi emberek, ez van!

Így hát a felborult és partra sodródott Santa María közelében Kolumbusz megalapította az Újvilág hivatalosan első települését Puerto de la Navidad-ot (Karácsony kikötője), amelyet röviden csak La Navidad-nak hívtak. A tönkrement hajó szerkezete szolgált a helyi erőd felépítésének az alapanyagául. 39 fő maradt a településen (vannak olyan, szintén hivatalos, fősodrású forrásaim is, amely 38 embert említ), feltételezhetően túlnyomó részük a Santa María eredeti legénységéből került ki, de erről nincs pontos adat.
A település a mai Haiti észak-keleti partvidékén volt található (tehát Hispaniola szigetén), ma már csak egy régészeti lelőhely.
Amikor legközelebb Kolumbusz visszatért ide (1493. november 27.), senki sem élt már az otthagyottak közül. Fogalmazhatunk úgy, hogy a „migránsok” minden bizonnyal súlyos konfliktusba keveredtek a helyiekkel…

A visszaút Európába

Kolumbusz Kristóf VicenteYáñezPinzón, tehát a Niña kapitánya helyét vette át. A Pinta kapitánya továbbra is Martín Alonso Pinzón maradt.

A két karavella tehát, mint már fent is említettem, 1493. január 6.-án találkozott újra és állítólag Martín Alonso Pinzón és Kolumbusz Kristóf dühös vitába keveredett, mertPinzón Kolumbuszt tette a felelőssé a Santa María elvesztéséért és azért, hogy ebből kifolyólag 38-39 férfi nem térhet majd haza Spanyolhonba. Erre Kolumbusz Pinzónt azzal fenyegette meg, hogy felakasztatja!

Egy írásos információ alapján, amely magától Kolumbusztól származik, állítólag a Pinta a saját útja során tekintélyes mennyiségű aranyat is szerzett, melynek felét Martín Alonso Pinzón megtartotta, másik felét pedig elosztotta a saját legénysége, a Pinta tengerészei között.

Ezek után a két hajó együtt indult vissza Európa partjai felé.

Útvonaluk a következő volt:

1493. január 6.: Tortuga-sziget (mai Haiti)

  1. január 16.: La Navidad (mai Haiti)
  2. január 22.: Samaná-öböl (mai Dominikai Köztársaság)
  3. február 2.: Mona-sziget (a mai Puerto Rico és Dominikai Köztársaság között)Ami viszont ez után következett, arra nem elég azt mondani, hogy nagyon furcsa! Hanem egyenesen abszurd! Aláhúzva, hogy nem egy eseményről írok, hanem események sorozatáról!Váltsuk ezt tehát aprópénzre!

A hivatalos verzió szerint 1493. február 13.-ának az éjszakáján az óceánon uralkodó viharos körülmények elválasztották egymástól a Pintát és a Niñát, mégpedig valahol dél-nyugatra az Azori-szigetektől. A két hajó ekkor vesztette el egymással a kapcsolatot.

Ami már eleve furcsa, hogy a két hispán hajó nem azon az útvonalon megy vissza Európába, amit már elvileg kipróbált, tehát valahonnan a mai Bahama-szigetek magasságából a Kanári-szigetek felé. Az Újvilág felé az út kimondottan kedvező időjárási viszonyokat biztosított az akkor még három hajónak, de Kolumbusznak az eszébe sem jut errefelé hajózni vissza keleti irányba. Nem, igazából az áramlatok és szélviszonyok (amelyek viszont persze változóak) szerinti ideális hajózási vonalon indul el, amely áthalad az Azori-szigetek szélesebb térségében, portugál felségvizeken keresztül. Igazából a vitorlás hajók szempontjából a logikus útvonalat követi, viszont tudni azt, hogy éppen ez az ideális útvonal vissza keletre, nem egy hajóút alapján lehet megállapítani, hanem több út tapasztalata alapján. Kolumbusz és Pinzón viszont először hajóznak ezen az útvonalon. De ez a legapróbb furcsaság, tegyük fel, hogy valami ördögien jó hajósok voltak mindketten és valóban megtalálták ezt a nagyon logikus útvonalat hazafelé! A gratuláció mindenképpen jár nekik, ha valóban így történt!

A különválás ténye nyilvánvaló, a vihar, mint ennek az oka viszont nagyon mondvacsináltnak tűnik! Elvileg lehetett valóban akár vihar is, de szembetűnően csak alibiként szolgált, ha így is volt. Mégpedig azért, ami ezután következett!

A két tehát hajó külön folytatja az útját. Először megnézzük azt, hogy mi történt ezután a Pintával! Itt a további útvonala:

1493. március 1.: Baiona (spanyol nyelven Bayonne, Galícia, a mai Spanyolország)

  1. március 4.: A Coruña (spanyol nyelven La Coruña, Galícia, mai Spanyolország)
    1493. március 15.: Palos de la Frontera (Huelva tartomány, mai Spanyolország)

Nos, nem Kolumbusz Kristóf, hanem Martín Alfonso Pinzón ért vissza elsőként a mai Spanyolországba! Galícia akkor a Katolikus Királyok uralma alatt volt. Legalábbis formálisan.

Baionábanvan egy múzeum is, Museo de la CaraberaPinta, a hajó másolata megtekinthető, ez a leírása:
„A Pintakaravella pontos másolata, egyike annak a három hajónak, amelyet Kolumbusz Kristóf első amerikai útjára vitt, amely bemutatja, milyen volt a mindennapi élet a nagy felfedezők korában. Baiona volt az első európai kikötő, amely 1493. március 1.-én értesült Amerika felfedezésének híréről, amikor ez a Martín Alonso Pinzón által vezetett hajó megérkezett.“

Tehát Baiona, Galícia… Ezt ki tudta, tegye a szívére a kezét?

Palosba a Pinta ugyanazon a napon futott be, mint a Niña, ami furcsa, hiszen a Pinta sokkal hamarabb ott lehetett volna, ha ezt komolyan akarják illetve jobban mondva hagyják neki! Láthatóan azonban ez nem így történt.

Martín Alonso Pinzónt hordágyon vitték le a hajóról, már súlyos beteg volt. A közeli La Rábida kolostorba vitték, ahol meghalt, ott is van eltemetve. A halálának pontos dátuma kérdéses, de mindenképpen még március hónap folyamán következett be, ebben minden forrás megegyezik; a legkésőbbi dátum, amit láttam egy forrásban, az 1493. március 31.-e volt. Halálának okára is több verzió létezik, nincs biztos adat, csak feltételezések.

Martín Alonso Pinzón Kolumbusz Kristóf mecénása, jótevője az első közös felfedezőútjukról ezután már hallgatott, mint a sír!

Most visszatérek a a Niñához, amelyen Kolumbusz hajózott és amely tehát „nagy viharba keveredett” valahol dél-nyugatra az Azori-szigetektől…

1493. február 18.-án a hajó kikötött a Santa María-szigeten, amely az Azori-szigetek egyike, portugál fennhatósági terület. Kolumbusz a naplójába ezt jegyezte fel, miután némi állítólagos kutakodás után a helyiektől megtudta, hogy hol van egyáltalán: „Valamennyi szigetlakó egyetértett abban, hogy emberemlékezet óta nem láttak ilyen vihart, mint ami ez utóbbi tizennégy napon át dühöngött és nem győztek eleget álmélkodni azon, hogy mi ép bőrrel úsztuk meg. A szigetlakók hálát adtak Istennek és nagy örömmel hallották, hogy felfedeztem Indiát.“

A portugál népek az Azori-szigeteken örültek annak, hogy Kolumbusz, aki Kasztília szolgálatában volt, felfedezte Indiát! Nem úgy, mint állítólag más azori emberek, köztük például a sziget elöljárója, bizonyos João de Castanheira, akivel a hivatalos verzió szerint Kolumbusznak konfliktusa volt (a portugálok elfogtak néhány tengerészt a hajóról), de minden jó, ha a vége jó – végül az azori kaland jól sült el Kolumbusz szempontjából: ahogy a hatalmas viharban a Niña sem károsodott, úgy végül a legénységének sem görbült egy haja szála sem és teljes számban hagyhatták el az Azori-szigeteket. Végre elindultak haza!

De jaj, újabb szörnyű vihar kerekedett, s az a szerencsétlen Niñát a portugál part szirtjei közelébe sodorta. Mikor ezt Kolumbusz Kristóf észlelte, a lehető „leglogikusabb“ döntést hozta meg: A Tejo-folyón (spanyolul Tajo), amely Lisszabonnál törkollik az Atlanti-óceánba, kezdett el felfelé, a folyással szembe hajózni, be Portugália belseje felé! Lisszabon felett, Rastellóban kötött ki és mit csinált? Elmondja Kolumbusz maga: „Mindjárt nekiültem és levelet írtam a portugál királynak, értesítettem megérkezésemről és tudtára adtam, hogy 9 mérföldnyire tőle kötöttem ki.“ Hűha! „Továbbá közöltem vele, hogy Castilia uralkodóitól azt a parancsot kaptam, el ne mulasszak kikötni a portugál király kikötőiben és ott fizetés ellenében szerezzek be mindent, amire szükségem van.“  Ha ilyen furcsa parancsot kapott Kolumbusz, akkor csak az út elején kaphatta, mivelhogy – állítólag! – egy vihar sodorta őt a portugál partokhoz mind az Azori-szigeteknél, mind Lisszabon közelében. Sms-ben vagy e-mailen, de még csak telegráfon keresztül sem kaphatott ilyen parancsot út közben! Na most, gondoljunk bele csak jobban ebbe az egészbe: a spanyolok felfedezőútra mennek és olyan parancsot adnak a hajóskapitányuknak, hogy „el ne mulasszak kikötni a portugál király kikötőiben“! Khmm…

Na szóval, Kolumbusz találkozni akar II. János portugál királlyal. A fentieket 1493. március 4.-én írta, akkor kötött ki Rastellóban – ez a hely ma már Lisszabon része, a hivatalos források ezért írják azt, hogy ezen a napon Lisszabonban volt.

Csak érdekesképpen említek meg egy másnapi bejegyzését, tehát 1493. március 5.-éről: „A mai nap folyamán egy fegyveres csolnakon a karavellához jött Bartolomeo Diaz, ama ha­talmas portugál hadihajó gazdája, amely Rastello előtt horgonyzott és vélekedésem szerint a legjobban épített és legerősebben felfegyverzett hajó, amelyet valaha láttam.“ A portugál hadiflotta összehasonlíthatatlanul fejlettebb, mint a korabeli spanyol, ezt magának Kolumbusznak a szavai támasztják alá. Ez nem is csoda, az előzmények ismeretében ez másképp nem is lehet, Portugália a tengerek ura az időben!

A lényeg a lényeg: II. János háromszor is fogadja Kolumbuszt, 1493. március 9.-én,10.-én és 11.-én újra látják egymást, sok minden volt ezek szerint, amit meg kellett beszélniük.

A bizonyíték itt van, Kolumbusz írja, március 9.-én: „Ma elhagytam Sacavemet, hogy felkeressem a királyt jelenlegi rezidenciáján, ValParaiso-ban, amely kilenc mérföldre fekszik Lisszabontól. Minthogy esett az eső, csak éjszakára érkeztem meg oda.“ Sacavem egy hely, ahol tehát Kolumbusz az előző nap éjszakázott, nem maradt a hajón (feljegyzés 1493. március 8.-áról: „Partraszálltam és Sacavemben éjszakáztam.“)
Későn érkezett tehát ValParaiso-ba, de a királlyal így is találkozott, újabb bejegyzés március 9.-i keltezéssel: „… A király nagy udvariassággal azt felelte, hogy ezt az ügyet elintézhetik közvetítők nélkül is és a Crato-i perjel vendégszeretetébe ajánlott, aki ama vidék legelső embere. Ez utóbbi el­hal­mozott tiszteletének és becsülésének jeleivel.“

II. János király barátságosan beszélget a genovai hajóssal, aki éppen felfedezte Kasztília és Aragónia számára Amerikát, a portugál nemesek elhalmozzák a tisztelet és becsület jeleivel… „Maaargit, noooormááális???”

Kolumbusz másnap,, 1493. március 10.-én újra találkozik a portugál királlyal: „Ma szentmise után a király ismét megkérdezett, vajon nincs-e szükségem valamire, hogy azt mindjárt megadhassa nekem. Aztán hosszabb társalgásba kezdett az óceáni utazásról és mindegyre felszólított, hogy üljek le vele szemközt és egyéb módon is fölötte kitüntetett.“
Ez volt a nap, amikor mindent tényleg jól átbeszéltek!

Másnap, 1493. március 11.-én Kolumbusz Kristófnak igen zsúfolt a programja! Íme, hallgassuk meg csak erről őt magát!
„Ma búcsút vettem a királytól. Azzal a feladattal tisztelt meg, hogy egy és más üzenetet adjak át Castilia királyának és királynéjának és a legteljesebb jósággal viseltetett irányomban.

Ebéd után elindultam, Don Martin da Noronha és az udvar számos nemesembere jó darabon elkísért. San Antonio kolostorába mentem innen, ez Villafranca városa fölött emelkedik, itt tartózkodott a királyné. Hódolattal borultam lábához és megcsókoltam kezét, eleget tévén kívánságának; értésemre adatta ugyanis, hogy elutazásom előtt okvetlenül keressen fel. A királyné társaságában találtam a herceget és a marquist is. Mindannyian nagy tisztességgel fogadtak. Mikor beesteledett, búcsút vettem a királynétól és Alhandrába mentem, hogy ott töltsem az éjszakát.“

Nos, ugyancsak fel kell kötni azt a bizonyos fehérneműt a hispánoknak, hogy Palosban, Sevillában és Toledóban is oly szívélyes fogadtatással részesítsék Kolumubusz Kristófot, mint ezt tették a konkurens Portugáliában! Hogy milyen kedves emberek élnek ott!

Azt ezt követő események már igazán banálisak: 1493. március 13.-án, 9 napos „Volta a Portugal“ után végre felszedette a Niña horgonyát és végre tényleg Spanyolország felé vette az irányt. Palosba 1493. március 15.-én futott be, ugyanazon a napon, mint a Pinta, amely tehát Galíciából vitorlázott le délre.

Nincs róla feljegyzés, hogy Kolumbusz maga látta volna, amikora haldokló (vagy már halott?) Martín Alonso Pinzón testét leviszik a Pintáról, mert naplója zárószavai („DEO GRATIAS“) még március 13.-án voltak a papírra vetve, tehát aznap amikor kihajózott Portugáliából. Két nappal későbbi megérkezéséről Spanyolhonba már nem tudott semmit leírni. Egy szavat sem!

Gondolom, elfogyott a tintája.

A tordesillasiszerződés

Nos, írásom e pontjáig az események csak egyre bonyolódtak, a szálak egyre kuszábbak lettek, furcsaságokat tudhattatok meg 1492 előzményeiről és magáról a történelmi felfedezőútról az említett évben illetve a hazatérésről, ami 1493. március közepéig megtörtént. Sok részlet bizonyára eddig nem volt ismert a számotokra. A történet vége még odébb van, de itt az idő, hogy a történet néhány szálát elvarrjam; ettől a ponttól kezdve inkább „kifelé megyünk majd a mocsárból“; több mozaik a helyére kerül és értelmet nyer sok első látásra értelmetlennek tűnő cselekedet.

A tordesillasi szerződést 1494június 7-én írtak alá a spanyolországi Tordesillas-ban. A két szerződő fél Spanyolország és Portugália – más hatalmak érdekeinek a teljes kizárásával és figyelembe nem vételével – lényegében felosztotta egymás között az Európán kívüli újonnan felfedezett területeket az egész világon.A megállapodás kulcsa a következő volt, idézem: „A felosztás a Zöld-foki-szigetektől 370 leugára nyugatra fekvő délkör (nyugati hosszúság 48°) mentén történt: az ettől nyugatra eső területek a spanyolok, a keletre esők pedig a portugálok érdekszférájába kerültek.“ E száraz definíció kulcsfontosságú sok minden megértésére, ami korábban történt és még történni fog a jövőben a spanyol és portugál koronák kolonialista érdekeit illetően, de Portugália esetében a motivációk jóval kifinomultabb gondolkodásmódról vallanak, melynek mozgatórúgói a saját, jól átgondolt érdekeik mentén valósítottak meg. Ezt most rögtön tisztázni is fogom!

Első ránézésre ezzel a szerződéssel – amelyet a Szentszék részéről VI. Sándor pápa szentesített, s ami ugyancsak sokat nyomott a latban! –a spanyolok jártak sokkal jobban, úgy is lehet mondani, hogy első ránézésre túlnyerték magukat a portugálokhoz képest. Ugyanis arról van szó, hogy minden terület, amelyet Nyugat-Indiákban a szerződés napjáig felfedeztek, kivétel nélkül – a szerződés szerint – a spanyolok érdekszférájába esett. Az a bizonyos nyugati hosszúsági vonal átszeli a mai Brazília területeit, csakhogy – a hivatalos tudományos álláspont szerint –Brazíliát csak 1500. április 22.-én fedezte fel Pedro ÁlvaresCabral Portugáliának. Micimackóval a fedélzetén!

Elég a térképet jobban megnézni: a Zöld-foki szigetektől (Cabo Verde), amelyet a portugálok legkésőbb 1456-ban felfedeztek fel és 1462-ben már hivatalosan is települést alapítottak ott, az Amazonas-torkolatáig távolság jóval közelebbi, mint amit Kolumbusz hajói megtettek a Kanári-szigetekről a mai Bahama-szigetekig. Inkább valószínű, mint nem, hogy a portugálok látták a grandiózus méretű Amazonast, és ki tudja, hogy meddig fel is hajózhattak rajta. És ugyanaz a helyzet a Cabo de SãoRoque-ig, szintúgy a mai Brazíliában, ami ugyebár Dél-Amerika legközelebbre eső pontja Afrikához. Éppen itt a legszűkebb az Atlanti-óceán, itt, ahol sokkal inkább beláthatóak a távolságok a túlsó partot illetően az említett Zöld-foki szigetekről, mint bárhol északabbra ettől a ponttól.

A portugál csapda a spanyolok felé viszont teljesen máson alapult, nem azon, hogy nagyon jól tudták Lisszabonban, hogy délebbre az új kontinensen egy hatalmas „kidudorodás“ van keleti irányba és hogy ez a terület viszont az övéké lesz! Brazília sorsa előre meg volt pecsételve! Nem kérdés, hogy ez is szempont volt, de nem a legfontosabb.

Lisszabon aggodalmairól Kasztíliával kapcsolatban már írtam. Azt kell még az egészhez hozzá tenni, hogy a portugál elit félelmei a nagy és erősödő ibériai szomszéddal kapcsolatban még egy nagyon fontos szempont alapján is érthető: minden látszat ellenére (rokon nyelv és hasonló kultúra nagyon sok tekintetben, keresztény elkötelezettség, a muszlimok elleni közös fellépés érdeke, rokoni kapcsolatok a nemesi családok között stb.) súlyos ideológiai szakadék feszült a két királyság között: ennek alapja éppen az volt, hogy Portugália anno a templomosokat megvédte, aminek hatalmas hozadékai lettek, elsősorban a tengeri felfedezések terén, de nem kizárólag ebben. Spanyolországban a katolicizmus jóval bigottabb formája volt jelen; inkvizíciós perek (a Tribunaldel Santo Oficio de la Inquisición már 1478-ban megalakult), a Vatikán érdekeinek jóval nagyobb figyelembevétele; annak a Vatikánnak, amely annak idején tűzzel-vassal irtotta és üldözte a templomosokat. A portugál elit egy kasztíliai térnyeréstől félt, ami súlyosan veszélyeztethette volna akár saját fizikai létét is.Ilyen szempontból a két ország antagonisztikus ellentétben állt egymással szemben.

Portugáliának azt kellett elérnie, hogy a spanyolok teljes figyelme a hatalmas új, nyugati gyarmataikra összpontosuljon és ami még fontosabb, elkezdjen áramlani a gazdagságot érő kincsek Spanyolországba! Ez kikerülhetetlen feltétel volt, mert ha Portugália előbb kezdi nagy tételekben kiaknázni gyarmatai kincseit, a gazdagságát nem tudta volna elrejteni és azonnal magára vonta más hatalmak figyelmét. Első körben természetesen a szomszédos spanyolokét. Akik már jóval erősebbek magán az Ibériai-félszigeten, eleve többen is vannak. Ezt a forgatókönyvet mindenképpen el kellet kerülni portugál részről! Gondoljatok csak arra, hogy amikor magába Spanyolországba kezdtek áramlani a nagy arany, ezüst, fűszer, gyümölcs, dohány stb. szállítmányok, akkor erre hogyan reagált mondjuk Anglia? Illegális tengeri hadsereget szervezett („a királynő kalózai”), amely középkori tengeri proxi-háborút vívtak Spanyolország ellen és sok spanyol hajó az óceán fenekén végezte. Maga a reguláris konfliktus Spanyolország és európai riválisai között elkerülhetetlenné vált – s ennek okai éppen az irigység illetve a gazdagság általi hatalom növekedésétől való félelem volt a riválisok szempontjából.

Portugália ezt előre látta. Ha túl hamar kezd el botrányosan gazdagodni, akkor áldozattá válik Európában és az agresszor szerepére leginkább spanyol szomszédja pályázhatott.

S így már kezd érthetővé válni nagyon sok minden! Ugyanis az események sorrendje kulcsfontosságú volt, vegyük ezt át szépen részletesebben!

Arról már írtam, hogy 1488 végén Portugália megleli az utat Indiába Afrika megkerülésével. Azonban senki sem gondolkozott még el azon, hogy miért kellett várnia Portugáliának egészen 1497. július 8.-áig, hogy útjára indítsa Vasco da Gamát India felé? Ahová meg is érkezett 1498 májusában. Teljesen rossz érvelés az, hogy Portugália nem lett volna képes előkészíteni az expedíciót: ennek igazából semmi akadálya nem volt, az országnak erre rendelkezésre álltak az erőforrások minden tekintetben, az emberit is beleértve.Egy dolog azonban keményen akadályozta ezt: az aggodalmak az erős szomszéd miatt. Akinek olyan ajánlatot kellett tenni, amit nem lehet visszautasítani! Akinek olyan ajánlatot kellett tenni, amiről meg van teljesen győződve, hogy száz százalékig szolgálja az érdekeit! És pontosan ez lett a tordesillasi szerződés!

A spanyolok meg voltak győződve róla, hogy a portugálokkal nagyon jó üzletet kötöttek, amelynek a haszna nagyon magasan túlszárnyalja magának a kis Portugáliának az értékét – mármint, ha ellene akarnának harcolni vagy/és kifosztani. Sokkal nagyobb haszonnal kecsegtetett az, ha az amerikai kolóniákra figyelnek oda és azokból préselik ki a jóval nagyobb gazdagságot. S ez valóban így is történt!

Csakhogy van itt még egy dolog és ezt kevesen tudatosítják, s ez volt a portugál gondolkodás és logika legmasszívabb tartópillére, amikor Lisszabon „belenavigálta“ a spanyolokat a szerződésbe: az az apróság, hogy minden keletre a megállapodott hosszúsági foktól az övék! S ezt mit is jelentett? Többek között Indiát! Az igazit! Mellesleg, Afrikát és Ázsia további hatalmas területeit is. A mesés keletet!

Az eredmény portugál szempontból ez lett (lásd a következő listát!); a kicsi Portugália ezt érte el a szerződés nyomán, amire a pápa rárakta a pecsétjét és utána már „legálisan“ gazdagodhatott a szintén nagyon gazdagodó (és így már egyáltalán nem annyira irigy!) Spanyolország mellett, akitől már ebben az új helyzetben nem kellett tartania:

1498: India partjainak az elérése Vasco da Gama által

1500: Brazília (újra)felfedezése Pedro ÁlvaresCabral által

1502: Az első portugál hajók megérkeznek Kínába

1510: Afonso de AlbuquerqueGoá-ban szerződéstköt a helyiuralkodóval (később 1512-ben elfoglalja)

1511: Malakka elfoglalása Afonso de Albuquerque által

1512: A Molukk-szigetek elérése António de Abreu és Francisco Serrão által

1543: Japán elérése FernãoMendesPintoáltal (egy évvel korábban, 1542-ben már jártak portugálok japán területen, konkrétan António da Mota, AntónioPeixoto és Francisco Zeimoto, de ők egy kínai hajóval jutottak oda – mindenesetre ők az első európaiak, akik Japánbanjártak)

(A Magellán – született Fernão de Magalhães – vezette expedíció volt az első volt, amely teljesítette a Föld körüli utat, de ezt spanyol zászló alatt vitte véghez, úgyhogy ezért nem szerepel a fenti felsorolásban).

Kevés?

Tehát még egyszer: BartolomeuDias felfedezi a tengeri utat Indiába, de ahhoz, hogy Vaso da Gama elindulhasson el kellett intézni azt, hogy a spanyolok előbb felfedezzék Amerikát (amiről egy jó darabig azt hiszik, hogy Nyugat-India; azt sem értik egy ideig, hogy igazából hová keveredtek!) és hogy megköttessék a tordesillasi szerződés (a mézesmadzag a spanyolok felé!), amire a keresztény világ feje az áldását adja! Ez volt a portugál motiváció alapja, s pontosan ezért tudott csak da Gama jóval később útnak indulni. Útjának az időpontját egyébként tovább hátráltatta II. János király váratlan halála 1495-ben és az azt követő politikai helyzet Portugáliában. Az elhunyt király egy mindenbe beavatott kulcsfigurája volt a történéseknek, nem egy bábon rángatott kirakatkirály (jelszavais ez volt: „Az urak ura vagyok, nem a szolgák szolgája.”).

Az nem kérdés, hogy a portugálok nem ismerték az amerikai kontinens minend zeg-zugát és gazdagságát töviről hegyire – például szinte teljesen biztos, hogy sosem találkozhattak az inkákkal, mert azok a dél-amerikai kontinens Csendes-óceáni partvidékén illetve az Andokban és környékén éltek. A portugálok az Újvilág keleti partvidékét ismerték nagyon jól, ki tudja már mióta Kolumbusz útja előtt.

Egyébként az, hogy a portugálok titkolták az új tengeri felfedezéseiket, egyáltalán nem volt szokatlan a részükről. Egyáltalán nem először került volna rá sor Amerika esetében!

Például Tengerész Henrik portugál király (Henrique o Navegador, 1394 – 1460) korában a hajók kapitányainak kötelességévé tette, hogy a megtett útról térképet és hajónaplót készítsenek. Elsőnek gyűjtötte össze a különféle térképeket és hajónaplókat. A térképeket a titkos gyűjteményben, a Tresorariában helyezték el. Ez azt a célt is szolgálta, hogy illetéktelenek ne ismerhessék meg az új felfedezéseket. Például az Azori-szigetek felfedezése után hosszú ideig csak Sagres lakói tudtak a kilenc sziget létezéséről. Maga Tengerész Henrik király a Krisztus Lovagrendjének a nagymestere is volt egyben – azt nem tudni, hogy II. János király volt-e nagymester a Rendben, erről nincs információ, de minden körülmény azt a feltételezést erősiti, hogy legalábbis a „tomariak“ egyike volt maga is. Ha az „urak ura vagyok“-ból indulunk ki, akkor könnyen állhatott itt is a legmagasabb fokon.

A fentiek ismeretében nem az a kérdés, hogy Kolumbusz Kristóf kit szolgált valójában és kit csak „papíron“ (a kettős ügynök egyik tipikus szerepe!) – hanem igazából azt a kérdést veti fel, méghozzá nagyon komolyan, hogy ki volt egyáltalán ez az ember?!

KolumbuszKristófidentitása

A kedves fórumozók nagy többsége bizonyára abban a téved a legnagyobbat az 1492-es események kapcsán, hogy meg van győződve arról, hogy amit az iskolában hallott illetve a Wikipédián olvas Kolumbuszról, azok kész tények és nem is lehetnek mások! Hogy a Genovai Köztársaság szülötte egy posztótakács családban, satöbbi.

Nos, elárulom, hogy a középkorra fókuszáló történészek, akiknek ez a szakmájuk, nem igazán így viszonyulnak a kérdéshez! Igazából heves vita folyik közöttük Kolumbusz Kristóf személyazonosságát illetően; az Egyesült Államokban is nagyon intenzív ez a vita, de Európában még inkább; persze a három leginkább érintett országban: Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában. De persze máshol is.

E viták oka pedig nem más, hogy túl sok a megmagyarázhatatlan furcsaság az életében és hagyatékában. Enyhén szólva is!

A teljesség igénye nélkül megemlítek ezek közül néhányat.

1. Kolumbusz Kristóf levelei

Alapvetően nem maradt fenn olyan levél Kolumbusztól, amit valamelyik itáliai nyelven írt volna. Márpedig ez önmagában is elég érdekes: a toszkán volt talán a leginkább univerzális módon használt, sokak által beszélt nyelv az Appeninin-félszigeten – Kolumbusztól nem találtak toszkán nyelven írt dokumentumot. Rendben, nem biztos, hogy beszélte a toszkánt, ez teljesen nem kizárható. Mi a helyzet a ligúr nyelvvel, ami talán közelebb állhatott Kolumbuszhoz „genovaiként“? Semmi. Nulla találat.

Paolo Toscanelli küldött egy levelet és egy maga által készített nagyon félrevezető információkat tartalmazó térképet1480-ból. Kolumbusz válaszolt neki – spanyolul!

Az a helyzet, hogy a legtöbb levél, ami megmaradt Kolumbusztól, az kasztíliai spanyol nyelven íródott. De ezekkel meg más a baj: tele vannak portugalizmusokkal. Sokszor portugál hangtant használ. Ez persze azt bizonyítja, hogy a spanyol nem volt az anyanyelve – ezt egyébként senki sem állítja a világon. Elvileg egy Itáliában használt nyelvnek kellett lennie az anyanyelvének, merthogy állítólag onnét került az Ibériai-félszigetre – erre viszont írásos bizonyíték egyáltalán nem áll rendelkezésre! Nagyon úgy látszik, hogy Kolumbusz Kristóf Portugáliában töltött évei alatt annyira megtanulta a helyi nyelvet, hogy az kitörölhetetlenül hatással volt arra, amikor utólag spanyol nyelven írt. Mert persze, tudott spanyolul is, sokáig élt Sevillában illetve Valladolidban.
Na jó, menjünk tovább, hagyjuk ezeket a fránya nyelveket!

  1. Kolumbusz házassága PortugáliábanKolumbusz 1479-ben vagy ennek az évnek a környékén házasodott meg Portugáliában. FilipaMonizPerestrelo-t vette el egy nemesi családból. DonaFilipaMoniz édesapja Porto Santo szigete kormányzója volt. A Madeira-szigeteken két lakott sziget van, a nagyobb neve Madeira a kisebbiké Porto Santo. A többi sziget pici és lakatlan.

A probléma ezzel az, hogy Kolumbusz Kristóf – állítólag! – nem nemesi száramzású volt. Nos, a 15. századi Portugáliában vagy akár Kasztílíában, de úgy általában Európában nehezen volt elképzelhető az, hogy egy nemesi származású nő egy nem nemesi származásúval kössön házasságot.

A kedves fórumtársak bizonyára a mai világból kiindulva ezt nem tartják olyan fontosnak vagy elképzelhetetlen dolognak, de a hozzáértő történészek ezen teljesen ki vannak akadva. Persze olyanok is vannak, akik magyarázzák a helyzetet, például olyasmikkel, hogy a nő szülei örültek neki, hogy végre házastársa akadt a lányuknak, ezzel sok pénzt spóroltak azzal, hogy nem kellett fizetni a kolostori számlát… Igazából még az sem igaz, hogy Kolumbusz gazdag ember lett volna, nem nyomorgott, de a hivatalosan elérhető információk alapján egyáltalán nem dúskált a javakban.
A 15. századi Portugáliában (is) a házasságok a nemesi osztályon belül köttetettek, és a nőknek kevés beleszólásuk volt abba, hogy kivel házasodjanak. A nemesi és nem nemesi házasságok ritkák voltak, mint a fehér holló!

Egy gyermekük született – Diogo (spanyolosan Diego), 1479-ben vagy 1480-ban; a legtöbb forrás e két évet tünteti fel, nem biztosak a fiú születésének a pontos évében.

3. Furcsaságok és érdekességek Kolumbusz Portugálából való távozásának az okairól és körülményeiről

A hivatalos források szerint Kolumbusz Kristóf 1485-ben hagyta el Portugáliát és tűnik fel Kasztíliában. Az ok ugyebár pedig az, hogy nem járt sikerrel a portugál királyi udvarban a nyugati útja kapcsán, ezért eljött Portugáliából és a Katolikus Királyoknak ajánlotta fel a szolgálatait.

Már az 1485-ös adat is kérdéses, mert egy kis nyomozómunka során találtam egy más forrást, amely 1484-et említ eme esemény kapcsán.
A forrás Kolumbusz Kristóf második fia, aki már Spanyolországban született – a neve HernandoColón, de nagyon sok helyen az angolosított Ferdinand Columbus-ként lehet rálelni, magyarul a neve Kolumbusz Ferdinánd. Bibliográfus és kozmográfus volt és az egyik könyvében említi a fenti évszámot.
A „Historiadelalmirante Don CristóbalColón“ rövidítve „HistoriadelAlmirante“ („Az admirális története“) könyv az említett HernandoColón spanyol nyelvű kéziratai nyomán lett kiadva, először olasz nyelven. A fordítást egy bizonyos Alfonso de Ulloa végezte el, és a könyvet 1571-ben adták ki először Velencében. Ezért az idézet olasz nyelvű: „”verso la finedel 1484 con Diogosuofigliuolo se n’andòsegretamente di Portogallo, per pauracheil re lofacessepigliare”. Vagyis: „az 1484-dik esztendő végén Diogo fiával titokban elhagyta Portugáliát, mert félt, hogy a király elfogatja“.

Várjunk csak! Mi van?! Titokban ment el Kolumbusz Portugáliából, mert félt, hogy a király elfogatja?! 1484-ben? De hát miért?! Olyan szépen fogadta őt II. János király, miután újra találkoztak 1493. március 9.-e és 11.-e között több alkalommal és a haja szála sem görbült neki, sőt, nagy becsben tartották és maximális tisztelettel bántak vele! Ez csak valami szörnyű félreértés lehet! HernandoColón, a fia, hazudik az apjáról! Vagy legalábbis rosszul tud valamit!

Sajnos nem, HernandoColón fenti mondata értelmet nyernek, ha megvizsgálunk egy újabb iratot, amely fennmaradt az utókor számára. Egy levélről van szó. Egy királyi levélről!

A levelet 1488-ban írta II. János portugál király Kolumbusz Kristófnak. Idézni fogom a levél tartalmát teljes terjedelmében:
„Xpoval Colon. Mi, János király, Istennek kegyelméből Portugália és Algarve királya, Afrika tengereinek és Guineának uralkodója, üdvözletünket küldjük. Láttuk leveledet, amellyel minket szolgálni óhajtasz. Nagyon köszönjük. Ami a jöveteledet illeti, te is említetted és más okok miattis szükségünk van a tudásodra és a mesterségedre, ezért kívánatosnak találjuk, és örömünkre szolgál, ha eljössz, és neked is megelégedésedre lesz. Ha esetleg valamilyen okból tartanál a törvényszékünktől, ebben a levélben biztosítunk róla, hogy az ide utazásod, az itt maradásod és a visszautazásod alatt nem fognak el, nem tartóztatnak le, nem vádolnak meg és nem idéznek a bíróság elé, én nem is keresnek semmiféle polgári vagy büntető ügyben. Ugyanezt a levelet elküldjük minden törvényszékünknek, hogy teljesítsék  kérésünket. Azt kérjük és ajánljuk, hogy rögvest gyere, ne tarts semmitől, és hálásak leszünk és jól bánunk veled. Íródott Avisban 1488. március havának huszadik napján. A király.“

Tehát ez nyilvánvalóan egy válaszlevél II. János király részéről Kolumbusz levelére. Az elveszett vagy legalábbis nem publikus. De a király fenti leveléből kiderült, hogy Kolumbusz ajánlotta fel újból a szolgálatait Portugáliának. 1488-ban! Ekkor Kolumbusz már néhány éve a mai Spanyolországban él.
És mi az, hogy a király azt ígéri, hogy nem kell tartania Kolumbusznak a portugál igazságügyi hatóságoktól? Láthatóan Kolumbusz félelmeire válaszol, amiről nyilvánvalóan a saját levelében írt. A király lényegében immunitást ajánlott fel Kolumbusznak és kérte, hogy „rögvest gyere“.

Szerintetek elment? A portugál király kéri tőle.
Szerintem a kérdés költői. Valamikor 1488-ban tehát Kolumbusz Portugáliába utazott és találkozott a II. János királlyal.

Tehát még egyszer: Kolumbusz fia, Hernando (Ferdinánd) arról írt, hogy Kolumbusz „titokban ment el (Portugáliából), mert félt, hogy a király elfogatja“. Portugál feleségét elhagyva, Diogo fiával valószínűleg nem csak félve, de valószínűleg valamiért sietve is távoztak az országból 1484 végén (a hivatalos fősodrású források szerint 1485-ben). Hogy félelme nem volt alaptalan, az a fenti királyi levélből kiderül, mert a portugál király ígéretet tesz Kolumbusznak, hogy a portugál törvényszékek tudni fogják az uralkodótól, hogy Kolumbuszt békén kell hagyni, ha felbukkanna Portugáliában.

Tehát mi is történt itt valójában? A király megbocsátott Kolumbusznak és ígéretet tett neki, hogy haja szála sem görbül országában, csak jöjjön!

A kérdés tehát az, mit bocsátott meg a király Kolumbusz Kristófnak? Milyen bűnt követett el?

Nos, Kolumbusz távozásának az időpontja Portugáliából Kasztíliába ad erre a legjobb választ!
Amint azt jóval korábban írtam, 1483-ban egy összeesküvést lepleztek le II. János ellen. A király retorzióinak a kicsúcsosodása 1484-ban volt, amikor is saját kezűleg ölte meg Diogo-t, Viseu hercegét, akinek a hivatalos rangjaViseu negyedik hercege és Beja harmadik hercege volt. Az összeesküvés egyik kulcsfigurája volt a herceg,

Valamitől Kolumbusz 1484-ben nagyon megijedt és fiával menekülésre fogta, portugál feleségét hátrahagyva, aki sajnos 1485-ben meg is halt. Ugyanúgy, mint sok más portugál fidalgo, azaz nemes, akik érintve voltak a király elleni összeesküvésben. Közülük a legtöbben éppen a mai Spanyolország területére menekültek el.

Kolumbusz Kristóf egy volt közülük, Nem az összeesküvők elit csoportjába tartozott, amilyen de Braganza és de Viseu voltak, hanem valamelyik ezen „nagykutya“ egyik embere volt – szintén egy portugál nemes, de nem a legbefolyásosabb, nem a legnagyobb hatalmúak közül! Egyébként, szinte biztosra lehet tudni, hogy melyik herceget szolgálta, a választ erre a kérdésre a messzi Nyugat-Indiákban lehet majd meglelni, 1492-ben! Elvarrom tehát ezt a szálat is!

Emlékeztek arra, hogy Kuba volt az egyetlen sziget, amelynek nevét Kolumbusz utólag megváltoztatta? ÍslaJuana, így volt eredetileg elnevezve a Katolikus Királyok trónörököséről. De Kolumbusz Kristóf meggondolta magát és új nevet adott ennek a szép szigetnek: Cuba. Egyáltalán tehát nem arról volt szó, hogy a spanyol telepesek ignorálták az ÍslaJuana nevet és helyette – egy idő után –  a bennszülöttek nyelvéből átvettek egy hasonló szót, amely a saját hazájukat jelölte. Ha volt ilyen egyezés, akkor ezt Kolumbusz is meghallhatta és úgy gondolta, hogy a névváltoztatás akár indokolható is ebben az esetben. Csak az a baj, hogy más szigetek elnevezésénél a spanyol magasról tettek arra, hogy a helyiek hogyan nevezik a szigetüket, földjeiket, otthonaikat. A spanyolok maguk adtak nekik nevet, amelyekhez utána ragaszkodtak is.

Nos, de miért Cuba? Ha tényleg hallhatta Kolumbusz Kristóf, hogy a helyiek a „coabana“ vagy „cubao“ szavakat tényleg használják, ebben az esetben mégis miért gondolta meg magát? Miért nem volt elég jó a trónörökös nevére utaló név a sziget esetében?

Diogo, Viseu negyedik hercege és Beja harmadik hercege…

Beja városa Dél-Portugáliában fekszik, Alentejo régióban.
Mindössze 20-25 kilométerre van ott egy másik település, jelenleg a lakossága valamivel 5,000 fő alatt van. A neve: Cuba.
A település régi, valószínűleg legkésőbb a muszlim Almoravida Birodalom idején már létezett (1050-es évek – 1147), amely legnagyobb kiterjedésekor magába ölelte a mai Nyugat-Szahara és Marokkó nagy részét, továbbá a mai Dél-Portugáliát és Dél-Spanyolországot és a mai Spanyolország egész keleti partvidékét a mai Katalóniát is beleértve. A Cuba név ugyanis arab eredetre utal, „kupolás síremlék“ a jelentése.

Kolumbusz Kristóf Kuba esetében azért változtatta meg a sziget nevét, hogy tisztelegjen szűkebben vett szülőföldje előtt. Valami nagyon ideköthette: vagy a születése, vagy a gyermekkora, vagy itt vált felnőtté. Vagy akár mindhárom együtt!
Diogonak, Viseu és Beja hercegének nyilvánvalóan sok rokoni és baráti kapcsolata volt Alentejo régióban.

A mai Cuba településén, Portugáliában egy „Kolumbusz Kristóf“ szobor áll, meg lehet nézni az interneten! Elég ezt beírni: „Estátua de Cristóvão Colombo, Cuba, Alentejo“.

PintyazorszlánbarlangjábanavagyMartín AlonsoPinzóntragédiája
Már sok minden a helyére került e történetben, de még néhány dologra szeretném felhívni a figyelmet! Ezek többsége Martín Alonso Pinzónnal illetve az ő és Kolumbusz Kristóf kapcsolatának dinamikájával függenek össze.

Pinzón, Palos de la Frontiera városának megbecsült családjának a sarja volt; támogatója és mecénása Kolumbusz első felderítőútjának nyugatra.Gazdag ember volt. Ezen kívül Pinzón jó tengerészkapitány volt, minden valószínűség szerint sokkal jobb, mint maga Kolumbusz, aki nem tartozott a portugál hajósok krémjéhez. Pinzónról maga Kolumbusz Kristóf szólt elismerően már a közös útjuk legelején, amikor a Kanári-szigetek közelében gondok akadtak a Pintával. A karavella kapitánya jól kezelte a helyzetet és nem történt nagyobb baj, a hajót biztonságosan lehorgonyozta és meg lett javítva.

Kolumbusz Kristófnak meg voltak az információi a portugál hajósoktól, hogy mi a helyes irány és mennyi idő alatt fog majd nagyságrendileg partot érni az Újvilág valamelyik szigetén. Viszont, amikor már a helyszínen voltak, egyáltalán nem biztos, hogy Kolumbusz jó manőverezési döntéseket hozott a mai Karib-tenger szigetvilágában. Pinzón ezt könnyen észrevehette. A karakk kapitánya Kolumbusz volt, tehát a felelősség is övé kell, hogy legyen, nem pedig Martín Alonso Pinzóné, aki ténylegesen ott sem volt akkor, amikor a Santa María pusztulása megtörtént. Ami egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a véletlen műve volt – ugyanis Kolumbusz szempontjából sokkal kényelmesebb volt a helyzet, ha visszafelé már csak kettő hajó indul el és nem három! Látni fogjuk, hogy miért!

Képzeljük csak egy kicsit Pinzón helyzetébe: egy tapasztalt tengerészkapitányról van szó, aki pénzzel, hajókkal, legénységgel támogatta az expedíciót és közben látja, hogy a felettese nem ura sokszor a helyzetnek, segítségre szorul a tanácsokat illetően (lásd a lázadást a Santa Maríán, ahol szintén a Pinzónoknak kellett közbelépni!), hogy úgy mondjam a profizmusa megkérdőjelezhető. Ráadásul nem egy nemes emberről van szó – elvileg Kolumbusz genovai közember volt, s ezt Pinzón is így tudhatta róla a kezdetekben. Egyre nehezebb volt magát türtőztetni és továbbra is elfogadni Kolumbusz parancsait.

S igen, Pinzón valóban másrészt lehetett kapzsi; ez egyébként inkább valószínű, mint nem – mindenképpen a pénze sokszoros megtérülésével számolt akkor, amikor „beszállt Kolumbusz bulijába“.

De spanyolként még valamit észrevehetett: a Kuba körül hercehurca a névvel szöget üthetett a fejébe! A Pinzónok részt vettek anno a portuágol elleni harcban, erről is nagyon ismertek voltak.
Csoda, hogy Martín Alonsónak ezek után elgurult a gyógyszere?

Na de papíron Kolumbusz a főnök, s erről a Katolikus Királyoktól van bizonylata. Pinzónnak másrészt ezt is tudomásul kellett vennie.

A korábban már leírt eseményekből már világos, hogy Kolumbusz Kristóf mindenképpen Portugáliába akart előbb elhajózni, mielőtt kiköt majd Palosban. Ez teljesen nyilvánvaló. Minden bizonnyal parancsa volt II. Jánostól arra, hogy ez így legyen; azt megelőzően, hogy találkozik a Katolikus Királyokkal, először neki kell átbeszélni a helyzetet Kolumbusszal.

Ez viszont az jelenti, hogy egy ponton a Pintának és a Niñának el kell majd szakadniuk egymástól, hiszen Pinzónnak semmi keresnivalója nincs Portugáliában, úgymond ehhez a részéhez a történetnek neki semmi köze nincs!

A később bekövetkező események időbeni visszafejtése alapján az történhetett, hogy Kolumbusz megparancsolhatta Pinzónnak (vagy akár békülést színleleve szépen meg is kérhette), hogy ha valami miatt a két hajó elszakadna egymástól, akkor egy megadott ponton bevárják egymást, hogy utána együtt vitorlázhassanak be dicsőségesen Palosba. Ez így korrekt, ne legyen az egyikük sem az első, érkezzenek együtt haza! Spanyolország természetesen ide is várta vissza a hajókat.
És persze Martín Alonso testvére, VicenteYáñezPinzón a Niñán volt Kolumbusszal, Martín Alonso ezt sem hagyhatta figyelmen kívül!

Az a bizonyos találkozási pont, amit Kolumbusz javasolt e célra Baiona kikötője volt a zord galíciai tengerparton. Ha megnézitek a térképen, ez nagyon-nagyon közel van Észak-Portugáliához.

Mint tudjuk, az elszakadás valóban bekövetkezett egy vihar miatt. Szerintem a vihar nem kitaláció volt, hanem egy jó alibi Kolumbusznak, hogy a hajót az Azori-szigetek felé navigálja. Egyébként volt egy vallomása egy tengerésznek a híres, jóval későbbi kolumbuszi perekben, aki azt állította, hogy emlékszik a viharra az Azori-szigetek közelében, viszont egyáltalán nem emlékszik semmilyen viharra, ami miatt a Niñának Portugáliába kellett volna hajóznia Palos helyett. És ez így értelmet ad a dolognak: Kolumbusz számára az elszakadáson a Pintától volt a lényeg, nem az, hogy mindenképpen az Azori-szigetekre hajózzon. Az ott töltött idő lényegében csak arra kellett, hogy tényleg távol kerüljön a Pintától, akinek a kapitánya, Martín Alonso Pinzón azt gondolhatta, hogy a Niña majd hamarosan szintén feltűnik a galíciai partoknál, a megegyezés szerint. Eszébe sem jutott, hogy a Kolumbusz egyrészt majd az Azori-szigeteken vívja álháborúját azért a pár elrabolt emberéért, ami időt vesz igénybe – az egész egy kutyakomédia volt Kolumbusz és João de Castanheira részéről, aminek a lényege csak az időhúzás volt. Azt meg el sem tudta volna képzelni a Pinta kapitánya, hogy utána Kolumbusz 9 napot fog majd még Portugáliában tölteni és a királyukkal meg a nemesikkel tárgyalgatni és jópofizni!

Martín Alonso Pinzón elkövette élete legvégzetesebb hibáját: kikötött Baionában. Sorsa ezzel megpecsételődött.

Galícia halálos ölelése

Történetünkbe ezen a ponton lép be egy ember, aki már – elvileg – 6 és fél éve halott! Bocsi, emberek, ezen legfőképpen spanyol és portugál történészek vitatkoznak, nemcsak egymással, de egymás között is!

Ennek a jó embernek a neve Pedro Álvarez de Sotomayor (galícia nyelven Soutomaior) alias Pedro Madrugaalias Kolumbusz Kristóf!
Sokak szerint, főleg Spanyolországban és Portugáliában; történészekre célzok, nem ottani középiskolai töritanárokra.

A férfiút Pedro Madrugának fogom nevezni. Egyébként Tuy
vikomtja, Baiona marsallja, Caminha grófja. Ez utóbbi Portugália észak-nyugati része, a mai galíciai (spanyol) határ túloldalán.
Idézem: „Galícia egyik legkiemelkedőbb alakja, a feudális lovag prototípusa a késő középkorban“.

Na most, Pedro Madruga, Galícia egyik nagyhatalmú ura, a kasztíliai öröködési háborúban (1475 – 1479) a portugálokat támogatta, ennek a részleteit most nem taglalom, mert sosem érnénk a történet végére. Arra fogok koncentrálni, ami szorosan összefügg az eseményekkel illetve amin már az említett – főleg ibériai – történészek vitákat folytatnak.

Azok, akik azt állítják, hogy Pedro Madruga és Kolumbusz Kristóf valójában egy személy, két időpontot adnak meg, amikor ez az személyazonosságváltás megtörtént:

1. 1476-ban (tehát akkor, amikor a hivatalos források szerint is feltűnik Kolumbusz személye Portugáliában!).
A névváltoztatás időpontja konkrétan egy csata időpontjához köthető: a SãoVicente-foki csatáról van szó, amely egy tengeri összecsapás volt a portugál és a francia flotta között a SãoVicente-fok közelében, Portugália délnyugati partjánál. A csatában részt vett Kolumbusz Kristóf (alias Pedro Madruga), aki akkoriban egy portugál kereskedőhajó kapitánya volt. A csatában a portugál flotta győzött, de Kolumbusz hajója súlyosan megsérült, és kénytelen volt partra hajózni a Lagos-i öbölben. Szóval, egyesek szerint itt lép színre Kolumbusz Kristóf Portugáliában. Továbbra is használja a Pedro Madruga nevet is, tehát az identitása ettől a csata idejétől megkettőződik – ha kell, az egyik néven szerepel, ha kell a másikon.

2. A másik verzió egyszerűbb magyarázattal szolgál: hivatalosan Pedro Madruga 1486-ban hunyt el, a halála körülményei „kicsit kaotikusak“, magatok is utána nézhettek, ha a részletek esetleg még jobban érdekelnek! A lényeg a lényeg: eme elmélet szerint ezen a ponton „hal meg“ Pedro Madrugaés születik meg Kolumbusz Kristóf. Ez az elmélet csak úgy csenghet egybe az előzővel, ha azt feltétlezzük, hogy 1476 és 1486 között ez az ember tényleg két nevet használt, majd 1486-tól a Pedro Madruga nevet „végleg dobta“.

Tudom, ez már sok és durva, ez a sok balgaság, ez csak pletyka, semmi jelentőségük nincs! Nohát, akkor viszont nézzük a kemény tényeket, amelyek viszont már sokkal jobban ellenőrizhetőek!

Konkrétan bizonyítható a tény, hogy ha Pedro Madruga és Kolumbusz Kristóf nem is voltak azonos személyek, ténylegesen mindketten közös rokoni kapcsolatban álltak egy harmadik portugál nemesi személlyel.

Mint tudjuk, Kolumbusz portugáliai felesége neve FilipaMonizPerestrelo volt, BartolomeuPerestrelo lánya. Az apuka madeirai Porto Santo sziget benépesítésében segédkezett, majd kormányzója is volt e földdarabnak. Természetesen, nemesi családról van szó.

A családban volt egy másik lánygyerek, FilipaMoniz testvérét IzeuPerestrelónak hívták. Ennek a nőnek a férje egy bizonyos Pedro Correia da Cunha nevű nemesember volt.

Na jó, Kolumbusz Kristóf és ez a Correia da Cunha egy apuka két lányát vették el, de hogy jön ide Pedro Madruga?

Madruga felesége egy bizonyos Teresa de Távora volt, akivel a Soutomaior-várkastélyban („Castelo de Soutomaior”, galíciai nyelven), élt. A várkastély a Verdugo folyó völgyében, a Rial nevű falutól nem messze található festői környezetben. 40-45 kilométerre Baionától.

Teresa de Távora fiútestvére Martim de Távora volt, akinek a felesége LeonorCorreia volt. Aki pedig Pedro Correia da Cunha édestestévre volt.

Tehát összefoglalom: van ez a Pedro Correia da Cunha nevű nemes, akinek a felesége Kolumbusz Kristóf portugál feleségének a lánytestvére, másrészt da Cunha lánytestvére, Leonor, pedig Martim de Távora felesége, aki pedig Pedro Madruga feleségének a testvére.

Nos, ha a fenti történetek, amelyek arról szólnak, hogy Kolumbusz Kristóf vagy egy azon személyek vagy legalábbis rokonok, akik hasonlítanak egymásra nem is igazak, akkor is tény, hogy Pedro Correia da Cunha egy kapocs a két személy, mármint Kolumbusz Kristóf és Pedro Madruga között, amelyen keresztül ismerhették egymást, mert mindketten rokoni kapcsolatban álltak az illető Correiada Cunhával, aki pedig feleségén keresztül a Madeira-szigetekhez kapcsolódik, konkrétan Porto Santo-hoz (úgy, mint Kolumbusz is a neje által), másrészt az Azori-szigetekhez is ( Graciosa szigetének 1. donatárius kapitánya, az Azori-szigetek portugál szigetcsoportjában).

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele kedves fórumtársak, de nekem olyan érzésem van, hogy a szerencsétlen Martín Alonso Pinzón jó nagy kakiba lépett, amikor gazdagságot és hírnevet remélve összeállt Kolumbusszal!

És egy szép napon kikötött Baionában. Ahol nyilvánvalóan portugál érzelmű illetve portugál származású galíciai nemesek várták szeretettel. Esetleg megmutatták neki a festői szépségűSoutomaior-várkastélyt is, ami a mai napig spanyol Galícia egyik legimpozánsabb várkastélya. Martín Alonso, aki oly keményen harcolt anno a portugálok ellen, bizonyára nagyon élvezte a látványt és a galíciaiak vendégszeretét! Lehet, hogy egy ujjal nem nyúltak hozzá! Csak koccintottak Martín Alonso Pinzón egészségére, hogy Kolumbuszt megelőzve elsőként ért partot Európában a nagy tengeri kalandja után.

Saúde, capitãoPinzón!

… és még valami! A fentiek ismeretében rögtön más megvilágításba kerül az, ami 1492. december 25.-én, Karácsony napján történt a mai Haiti partjainál! Emlékeztek, hogy Kolumbusz adta a zászlóshajónak a nevét? Mi is volt a hajó korábbi neve? La Gallega. Azaz „Galícia“ vagy „a galíciai“, tehát az olyan ember megjelölése, aki galíciai nyelven beszél. Egyébként a galego és a portugál nyelvek a középkorban még egységet alkotott, melyet galaikoportugál nyelvnek nevez a szakirodalom.

Juan de la Cosa, akitől Kolumbusz a hajót bérelte, vele volt a Santa Maríán, a hajó navigátora volt. Később elkísérte Kolumbuszt annak második és harmadik útján is az Újvilágba. Mint navigátor és kartográfus dolgozott. 1494-ben a spanyol királyi udvar bőségesen kárpótolta a Santa María elvesztéséért.

A Santa María nem véletlenül futott zátonyra. Kolumbuszt Portugáliában várták, jóval egyszerűbb dolga volt, ha hazafelé már csak két hajó szeli a hullámokat az Atlanti-óceánon, nem három.

Genovai?

Kedves fórumtársak! Kijelenthető, hogy az, amit ti eddig tudni véltetek Amerika felfedezésének a körülményeiről és Kolumbusz Kristóf személyéről, azt úgy lehetne egyszerűen megnevezni, hogy „az olasz narratíva“. Ami valóban a jelenlegi leginkább „elfogadott történelmi konszenzus“ ebben a témában és ennek oka van. De az igazság az, hogy rettentően sok sebből vérzik a ma hivatalos elbeszélése ezeknek az eseményeknek illetve a benne részt vevő személyek szerepe, az egyes országok és azok vezetőinek és krémjének a motivációja és cselekedetei.

Például az, hogy Kolumbusz Kristóf a Genovai Köztársaság szülötte volt, nos, ez az egyik leggyengébb láncszeme a hivatalos verziónak. Igazából az egyik legkönnyebben cáfolható állításról van szó!

Erre csak néhány példa a tényleg rengeteg más mellett:

Kevés az olyan tényleg középkori forrás, amiről nem derült ki,
hogy utólagos hamisítás és amely azt igazolja, hogy Kolumbusz Kristóf tényleg genovai volt (természetesen, a „genovai“ alatt nem csak magát a város van értve, hanem a Köztársaság teljes területe).

Annál viszont az olyan forrás, amelyeknek a hitelességét nagyon nehéz kétségbe vonni és az bennük a furcsa, hogy nem említik Kolumbusz nevét.

Például: 1493-ban járt Barcelónában két genovai követ, bizonyos Francesco Marchesi és Giovanni Grimaldi, akiknek beszámoltak a helyi spanyolok, katalánok Kolumbusz útjáról és azt, hogy felfedezte az utat nyugaton Indiába. A két követ odahaza, Genovában beszámolt erről a hírről. A furcsa az egészben az, hogy egy szóval sem említik azt, hogy e nagy felfedezést honfitársuk vitte véghez – elfelejtették közölni azt, hogy Kolumbusz genovai volt!

Továbbá, egy másik példa: létezik egy mű, bizonyos UbertoFoglietta írta, ahol beszámol a város – azaz Genova – nagy szülöttjeiről. Az első kiadás 1559-ben Rómában, a második 1575-ben (néhány más forrás 1576-ot említ) Milánóban lett kiadva. Az egyikben sincs benne Kolumbusz Kristóf neve, mint a város híres szülötte. Ami a tengerészeket illeti, ilyen nevek szerepelnek benne: LazaroDoria, Ludovico di Ripardo, Biagiod´Assereto vagy Simone Vignoso. Ismeri ezeket a neveket valaki? Hát, pedig nagyon úgy néz ki, hogy Kolumbusz Kristóf nem igazán volt méltó arra, hogy e híres férfiak közé odabiggyesszék a nevét!

A sort lehetne folytatni, de a lényeg a következő: Genovában valóban élt egy Cristoforo Colombo nevű selyemtakács, akinek volt egy Bartolomeo és egy Jacob nevű bátyja, az apjukat Domenicónak hívták. Csak az a nagy baj, hogy azt viszont nagyon nehéz hihetően bizonyítani, hogy a fent említett Cristoforo Colombo valóban az a Kolumbusz Kristóf, aki 1492-ben nyugatra hajózott Palosból!

Sajnos, nagyon szembetűnő az a tény, hogy azok a dokumentumok, amelyek Kolumbusz genovai származását hivatottak bizonyítani, tömegesen a 19. századi Olaszországban kezdenek felbukkanni. S hogy ennek mi lehet az oka?

Ebben a században indították el egyesítési harcukat az itáliaiak, Giuseppe Garibaldi vezetésével. Ő Nizzában született, de nem francia volt, az anyanyelve a ligur volt. A családja ligur származású volt. S amikor harca idején illetve már előtte egymás után jelentek meg publikusan olyan vélemények, hogy Kolumbusz Kristóf nem genovai volt (ezek hírek forrása pedig elsősorban Spanyolország és Portugália volt), akkor ezek teljesen elfogadhatatlanok voltak az új olasz állam számára. Hirtelen megszaporodtak az olyan bizonyítékok, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy de igenis, Kolumbusz Kristóf igenis a Genovai Köztársaság szülötte volt. Igazából ez az ügy nemzeti kérdéssé vált Olaszországban. Az Egyesült Államokban vagy olyan latin-amerikai országokban, ahová rengeteg olasz kivándorolt, mint például Argentína, Brazília, Chile,természetesen szintén széles társadalmi alapja lett az ügy támogatóinak, hiszen ezen emigránsoknak okot adott a büszkeségre az új hazájukban.

Csak egy konkrét példa arra, hogy nem középiskolai történelemtanárok szintjén folyik a vita és Kolumbusz genovai eredetét nagyon magas szinten vonják kétségbe a történelemtudománnyal foglalkozó szakemberek és nem álltak be / állnak be mindannyian azt szajkózni, amit a mai Átlag Jóska a Wikipédián elolvas.

Ricardo Beltrán y Rózpide(1852 – 1928), a madridi Felsőbb Tanítóképző Intézet földrajz professzora volt, később a madridi Földrajzi Társaság főtitkára. Egyben a Spanyol Királyi Történelmi Akadémia tagja Számos könyvet és cikket írt a földrajz történetéről, különösen a spanyol felfedezésekről, ez volt az egyik szakterülete.

Ricardo Beltrán y Rózpide egyetértett egy korábbi nagy formátumú spanyolországi, galíciai származású történelemtudós kijelentésével, CelsoGarcia de la Riega az úriember neve, aki ezt az állítást tette korabeli, tehát 15. századi dokumentumok tanulmányozása után, idézem: „el descobridor de América no nacióenGénova y fuéoriundo de algúnlugar de la tierrahispanasituadoen la banda occidental de la PenínsulaentreosloscabosOrtegal y San Vicente“, vagyis „Amerika felfedezője nem Genovában született, hanem a félsziget (megjegyzés: az Ibériai-félszigetről van szó) nyugati részén, az Ortegal-fok és a San Vicente-fok között fekvő hispán földről származott.“

Az Ortegal-fok a mai spanyol Galícia északi csücske az Atlanti-óceán spanyol partján a San Vicente-fok pedig Portugália legdélibb részét jelöli. Tehát a terület, amelyet de la Riega Kolumbusz születésének a helyéül megjelölt, az az Ibériai-félsziget nyugati része, amelybe Galícia és Portugália tartozik bele. Igazából – példának okáért – Baiona vagy a közeli Pontevedra (Pedro Madruga szülővárosa) éppúgy, mint lent délen a Cuba nevű falu. De semmiképpen nem a távoli Genova!

Egyébként CelsoGarcia de la Riega élete során nagy elismerésnek örvendett a történelemtudományt művelők körében, de röviddel halála után olyan vádak érték, hogy középkori dokumentumokat hamisított. E vádak tisztázva lettek; a szóban forgó dokumentumok az alapos tudományos vizsgálat után eredetinek bizonyultak.

Összegzés – mi volt KolumbuszKristófvalódiszerepe?

Véleményem szerint, előéletétől függetlenül, ez az ember, aki ilyen vagy olyan oknál fogva felvette a Kolumbusz Kristóf nevet, hitt abban az álmában, hogy nyugatra hajózva megtalálja Portugália számára az utat Indiába. II. János portugál király számára viszont ez az ajánlat uralkodásának első időszakában teljesen tárgytalan volt – ugyanis ő már tudta, hogy nyugaton vagy egy nagy kontinens, de az nem Ázsia keleti része. A portugálok tehát már megbizonyosodtak róla, hogy a Föld jóval nagyobb, mint azt eredetileg abban a korban elképzelték.

A portugálok 1488-ban a tengeri utat Indiába ténylegesen megtalálták, ami DiogoCão alapos felfedezőútjai után már egyébként is rövid idő kérdése volt.

A király Portugáliába hívta a „bűnbánó bárányt“, aki frusztrált volt, hogy a Katolikus Királyok sem veszik komolyan terveit. 1492-ig valóban a mórokkal voltak elfoglalva. II. János megbocsátotta Kolumbusznak azt, hogy részt vett az összeesküvésben, mert szüksége volt rá. Kolumbusz Kristóf valószínűleg abban a hiszemben utazott Portugáliába, hogy a király meggondolta magát és támogatni fogja expedícióját nyugat felé. Valószínűleg nagyon meglepődött, hogy II. János azt kérte tőle, hogy menjen vissza Spanyolországba és próbálja újra és újra meggyőzni a terveiről Toledó urait. Arra kérte Kolumbuszt, hogy semmiképpen ne csüggedjen, mindenképpen próbálkozzon, abba ne hagyja! Ez a portugál érdek! Szinte biztos, hogy a király ekkor még egyáltalán nem kötötte az orrára azt, hogy nyugaton egy ismeretlen kontinens van, s Indiába jóval egyszerűbb lesz keletről, Afrikát megkerülve eljutni a vizeken. S ha ez így volt, akkor Kolumbusz nem biztos, hogy értette, hogy miért akarja tőle II. János azt, amit akar, de a lelkére lett kötve, hogy ezt kell tennie, ha jóvá akarja tenni korábbi botlását!

Az is szinte biztos, hogy itt és ekkor, valamikor 1488-ban (esetleg legkésőbb 1489-ben) nem voltak kidolgozva részletesen a tervek, hogy mit és hogyan kell majd Kolumbusznak csinálnia, például az úton visszafelé. Először a „munka“ kellett, hogy biztos legyen, a megbízás!

Amikor a reconquista véget ért, az események gyors lefolyást kaptak. S ebben Izabella királynőnek lehetett a kulcsszerepe, akinek egyetlen igazán fontos feladata volt ebben az egész történetben: az, hogy amikor eljön az idő, akkor kapja meg férje beleegyezését is arra, hogy a spanyolok elindítsák hajóikat nyugatra és hogy azok mindenképpen Kolumbusz parancsnoksága alatt legyenek!Ne másé alatt, mint mondjuk valamelyik Pinzón vagy a hozzá hasonló spanyoltengerészkapitányok. Hogy miért, az ezen a ponton már teljesen világos.

Ez azt jelenti, hogy az „út forgatókönyvét“ Kolumbusszal 1492 folyamán egyeztették – ez az ember a parancsokkal Kolumbusz részére jöhetett akár Portugáliából is, de lehetett valaki vagy valakik akár a Gallega/Santa María állományából is, akár maga Juan de la Cosa.Ez a fickó egyébként is elég gyanús! Például 1488-ban kimutathatóan Portugáliában tartózkodott és tanúja volt BartolomeuDiasdicsőségeshazaérkezésének. Hajósként gyanú nélkül megfordulhatott ott később is, szinte bármikor.

De igazából ez részletkérdés. A parancsok azonban nagyon világosak voltak és talán a legfontosabb ez volt: Kolumbusznak szigorúantilos visszatérnie Palosba azelőtt, hogy beszél magával a portugál királlyal!

Egyébként szinte kizárt, hogy a három hajón még ne lett volna valaki, aki „biztosítja“ Kolumbusz ténykedését – nagy valószínűséggel ez a valaki a Santa Marián volt, mert egyrészt így volt leginkább Kolumbusz a szem előtt, másrészt a két másik hajó legénységét a Pinzónok biztosították be, legalábbis nagyrészt biztosan.

Kolumbusz Kristóf valószínűleg Portugáliában, 1493. március 10.-én II. János király által szembesült azzal, hogy amit felfedezett, az egy új kontinens, nem a Nyugat-Indiák. Ekkor már nem volt szükséges a további titkolózásra; Kolumbusz Kristófszolgálatai igazából Portugália szempontjából ezzel eredményesen véget is értek. Sok szerencsét kívántak neki a Nyugat-Indiákon, lényegében itt már szabad kezet kapott és levették a válláról a legnagyobbterheket – azt kérték a portugálok, hogy menjen majd újra és újra vissza az Újvilágba és tegyen belátása szerint, látszólag szolgálva a spanyol trónt és önmaga érdekeit.

A portugálok már előre tekintettekés a tordesillasi szerződés megkötése majd utána da Gama indiai (és később Cabral brazil) útja már fontosabb szempontok voltak a jövőt tekintve, mint Kolumbusz szerepea továbbiakban. A kulcsfeladatát már elvégezte. Ami biztosan kötelező volt Kolumbusz számára a titoktartás és a szálak elvarrása.Amiben bizonyára szintén nem volt egyedül, és ezek a társak akár lehettek titkosak is, Kolumbusz számára ismeretlen emberek. Spanyolországban – mint láttuk korábban is – nem egyedül Kolumbusz volt az, aki a portugáloknak dolgozott.

Marad tehát az utolsó kérdés, amelyre a válasz bizonyára sokakat érdekel: mi volt hát Kolumbusz Kristóf valódi neve?

Komolyabban – úgy értve, hogy történészek sorakoznak fel az egyes nevek mögött sok-sok érvvel, amelyek alternatívái a genovaiCristoforoColombónak (e név hivatalos spanyol verziója CristóbalColón) – nos, három név merül fel:

1. Pedro Álvarez de Soutomaioralias Pedro Madruga, született 1430 körüPontevedrában, Galíciában (mai Spanyolország).

Róla volt itt szó.

2. Cristóvão Colombo, született 1451. augusztus 26.-án Cubában, Dél-Portugáliában.

A település lakói szerint ez volt Kolumbusz eredeti neve, amit később kicsit megváltoztatott. Állítólag a születési anyakönyvi kivonata is megtalálható a helyi templomban. Figyelemreméltó az, hogy a születési dátuma megegyezik a „hivatalos, genovai Kolumbusz“születési időpontjával. Szerintetek ez jó vagy rossz jel?
A településen egy szobor áll az emlékére.

 

  1. Salvador FernandezZarco, született 1448. október 30.-ánCubában, Dél-Portugáliában.

    Az ezt a nevet takaró elmélet szerint Kolumbusz Kristóf a portugál király féltestvére, Fernando de Beja és IsabelGonçalvesZarco, egy zsidó hajós lánya közötti tiltott szerelem gyümölcse volt. Tehát II. János portugál király nagyon távoli rokona és titkos ügynöke volt, aki el akarta terelni a spanyolok figyelmét a jóval jelentősebb felfedezési útvonalakról, amelyek a portugálok számára nagyobb jelentőséggel bírtak.Ez utóbbi verziót állítólag egy genealógiai kutatás támasztja alá. És Kolumbusz aláírása. Amelyen egy vonal, egy pont sincs csak úgy véletlen módon ott, ahol van. De ennek a furcsa, jelentésében többrétegű aláírásnak a teljes megértéséhez és megfejtéséhez különleges tudás szükséges; önmagában logikai úton hozzájutni a megfejtéséhez nincs lehetőség.Ja igen, és még valami: emlékeztek még arra, hogy hogyan nevezte el a legelső szigetet Kolumbusz Kristóf, amit felfedezett 1492. október 12.-én az Újvilágban?Ez a hosszú történet most véget ér. Vannak szálai, amelyek nem lettek aprólékosan felfejtve, sőt olyanok is bőven akadnak, amelyek még említésre sem kerültek. Ha valaki úgy gondolja, hogy a téma felkeltette az érdeklődését, tovább nyomozhat és egyáltalán nem lehetetlen, hogy sok egyéb érdekességet is megtud eme eseményekről, hátteréről, előzményeiről és következményeiről.Aki úgy gondolja, hogy eddig is tudta az igazságot és véleménye egy kicsit sem változott, az iskolában jól megtanult mindent a töriórán, amit e témában illik tudni; legyen így, lelke rajta!

 

Rengeteg történelmi esemény van, amelyről úgy gondoljuk, hogy tudjuk a lényegét, ki mit csinált vagy mit nem, mik lettek a következményei ennek vagy annak döntésnek, cselekedetnek. S ami mindig a legfontosabb: miért történtek így vagy úgy azok a bizonyos események vagy egyáltalán úgy történtek-e meg, ahogy azt tudni véljük…

Én csak annyit javaslok: érdemes mindig jól mélyére nézni a dolgoknak, mert lehet, hogy csak első ránézésre azok, aminek látszanak!

Köszönöm kitartó figyelmeteket!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________