Itt egyetlen olajtermelő ország sem lép fel nagyot mondó Jánosként. Az egészben az a szép, hogy Szaúd-Arábia és hét másik OPEC-ország váratlanul úgy döntött, támogatják Oroszország erőfeszítéseit és egyoldalúan csökkentik a kitermelést.

Míg a nyolc OPEC-ország májustól az év végéig napi egymillió hordós csökkentésről beszél, Oroszország ugyanerre az időszakra, 500 ezer hordóval növeli a márciusban megkezdett önkéntes kiigazítását.

Ha ehhez hozzáadjuk az OPEC+ által korábban már elhatározott termelési kiigazításokat, az összes további önkéntes termelési kiigazítás bő 1,6 millió hordó/nap értéket jelent.

Mi vezetett ehhez? Alapvetően, ahogyan azt sok elemző előre figyelmeztette, az orosz olajjal szembeni nyugati szankciók torzulásokat és anomáliákat idéztek elő az olajpiacon, és felborították a kereslet és kínálat kényes ökoszisztémáját, amihez hozzájárult a G7 hihetetlenül kockázatos döntése az Egyesült Államok parancsára: A Pénzügyminisztérium árplafont írjon elő Oroszország külföldre történő olajértékesítésére.

Ráadásul a Biden-adminisztráció provokatív lépései az amerikai stratégiai kőolajtartalékból való rendszeres olajkibocsátásra törekednek az olajárak mikromenedzselésére és abnormálisan alacsonyan tartására az amerikai fogyasztók érdekében, valamint az inflációs nyomás ellenőrzése alatt. Ez sérti az olajtermelő országokat, amelyek gazdasága kritikusan függ az olajexportból származó bevételtől.

Az OPEC+ a kitermelés csökkentését „elővigyázatossági intézkedésnek nevezi, amelynek célja az olajpiac stabilitásának támogatása”. Az OPEC+ döntés hatásának részeként az elemzők rövid távon az olajárak emelkedésére és a nyugati jegybankokra nehezedő nyomás növekedésére számítanak az infláció esetleges megugrása miatt.

Az OPEC+ döntéséből kiemelkedik, hogy Oroszország azon döntését, hogy év végéig csökkenti az olajtermelést, a fő arab termelők egyöntetűen támogatták. Független, de időben összehangolt nyilatkozatokat tett Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Irak, Algéria, Omán és Kazahsztán, Oroszország pedig megerősítette azon szándékát, hogy az év végéig meghosszabbítja saját napi 500 ezer hordós termeléscsökkentését, ami márciusban megkezdődött.

Lényeges, hogy ezeket a kijelentéseket pontosan az OPEC azon legnagyobb olajtermelői tették, amelyek a meglévő kvótájuk teljes kihasználásáról rendelkeznek. Másképp fogalmazva, a termelés csökkenése valós lesz, nem csak papíron fog létezni.

Legalább részben az amerikai és európai bankválság késztette az OPEC+-t a beavatkozásra. Bár Washington lekicsinyli, márciusban a Brent olaj hordónkénti ára 2021 óta először esett hordónkét 70 dollárra, miközben több amerikai bank csődbe ment, és Svájc egyik legnagyobb bankja, a Credit Suisse halál közeli állapotba került . Az események a nyugati bankrendszer stabilitásával kapcsolatos aggodalmakat és az olajkeresletet befolyásoló recessziótól való félelmet váltottak ki.

Minden valószínűség szerint fokozódhatnak a feszültségek az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia között, mivel a magasabb olajárak nyomják az inflációt, és még nehezebbé teszik az amerikai jegybank szerepét az irányadó ráta emelése és a pénzügyi és gazdasági stabilitás fenntartása között. x

Ugyanígy a Biden-adminisztrációnak is dühösnek kell lennie amiatt, hogy továbbra is folytatódik az együttműködés Oroszország és az OPEC-országok, különösen Szaúd-Arábia között, annak ellenére, hogy a Nyugat megszabta az orosz olaj árplafonját, és Moszkva márciusi döntése egyoldalúan csökkenti a kitermelést.

A Biden-adminisztrációnak azonban csak korlátozott lehetőségei vannak, hogy válaszoljon az OPEC+ meglepetésszerű lépésére: 1) Újabb olajkibocsátás a Stratégiai Kőolajtartalékból. 2) nyomás gyakorolás az amerikai termelőkre, hogy növeljék a hazai olajtermelést. 3) Hátráltató jogszabály létrehozása, ami lehetővé tenné az Egyesült Államok számára, hogy, hogy beperelje az OPEC nemzeteket. 4) Az Egyesült Államok benzin- és gázolajexportjának megfékezése.

Az biztos, hogy az OPEC+ termeléscsökkentése szembemegy a nyugati olajkitermelés növelésére irányuló keresettel, még akkor is, amikor szankciókat vezettek be az orosz olaj- és gázexport ellen. Másrészt az oroszországi olajszállítás zavarai hozzájárultak az EU-országok inflációjának növekedéséhez.

Az Egyesült Államok azt akarta, hogy az Öböl-menti arab államok lépjenek közbe és fokozzák az olajtermelést. Utóbbiak azonban  úgy érezték, hogy Nyugaton nincs elég gazdasági aktivitás, és a várakozásokkal ellentétben egyértelműen a recesszió jelei mutatkoztak.

Így Európa az Oroszország elleni szankciók következtében az infláció és a recesszió-közeli összetett helyzettel, úgynevezett stagflációval néz szembe. A valóságban az alkalmazkodó és agilis OPEC + helyesen olvasta a helyzetet, és megmutatták, hogy hajlandók időben cselekedni. Egy olyan időszakban, amikor a világgazdaság egészséges ütemű növekedéssel küzd, az olaj iránti kereslet viszonylag kisebb lenne, és az áregyensúly fenntartása érdekében érdemes csökkenteni az olajtermelést.

A nyugati vezetők csak arra panaszkodhatnak, hogy az OPEC+ olajkitermelés csökkentése nem megfelelő időben jött. A nyugati gazdaságok gondjait azonban nem lehet az OPEC+ asztalára tenni, mivel vannak benne rejlő problémák, amelyek most felszínre kerülnek. Például a nyugdíjreform elleni nagyszabású franciaországi tüntetések vagy a magasabb bérekért Nagy-Britanniában zajló széles körű sztrájkok azt mutatják, hogy ezekben a gazdaságokban mély strukturális problémák vannak, és a kormányok tehetetlennek tűnnek ezek megoldásában.

Geopolitikai értelemben az OPEC+ lépésére Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes és Abdulaziz bin Szalmán herceg szaúdi energiaügyi miniszter rijádi március 16-i találkozója után került sor, amelynek középpontjában az olajpiaci együttműködés állt. Ezért széles körben az Oroszország és Szaúd-Arábia közötti kötelék szorosabbra fűzésének tekintik.

Valójában májusban, amikor az OPEC legnagyobb tagállamai csatlakoznak Oroszországhoz a kitermelés egyoldalú csökkentéséhez, a kvóták egyensúlya és a piaci részesedések aránya az OPEC+ megállapodásban résztvevők között és közöttük visszaáll a 2009. évi megállapodás megkötésekor meghatározott szintre.

A nagy kérdés az, hogy Moszkva hogyan profitálhat az OPEC+ döntéséből. A kőolaj árának emelkedése különösen előnyös Oroszország számára. Egyszerűen fogalmazva, a termeléscsökkentések megfeszítik az olajpiacot, és így segítik Oroszországot abban, hogy jobb árat biztosítson az általa értékesített kőolajért. Másodszor, az új megszorítások azt is megerősítik, hogy Oroszország továbbra is szerves és fontos része az olajtermelő országok csoportjának, annak ellenére, hogy a nyugatiak megpróbálják elszigetelni.

Harmadszor, a vasárnapi döntés következményei annál is súlyosabbak, mert az OPEC+ csoport korábbi, a járvány csúcsán vagy tavaly októberben végrehajtott megszorításaival ellentétben ma a globális olajkereslet lendülete felfelé, nem pedig csökkenőben van.

Vagyis az OPEC+ meglepetésszerű kitermelés csökkenése tovább erősíti a szaúdi-orosz energiaszövetséget azáltal, hogy összehangolja termelési szintjeit, így egyenlő pozícióba helyezi őket. Ez egy pofon Washingtonnak.

Tévedés ne essék, ez egy újabb jelzés egy új korszakra vonatkozóan, amikor a szaúdiak már nem félnek az Egyesült Államoktól, hiszen az OPEC „áttétele” Rijád oldalán áll. A szaúdiak csak azt teszik, amit tenniük kell, és a Fehér Háznak nincs beleszólása az ügybe. Nyilvánvaló, hogy a regionális és globális dinamika mostanában elindult átdolgozása egyre nagyobb lendületet kap. A petrodollár jövője pedig egyre bizonytalanabbnak tűnik.

A szerző MK Bhadrakumar egykori diplomata. India nagykövete volt Üzbegisztánban és Törökországban.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________