(2023) Ne házasodj össze zsidóval!

Tibor bá’ online

 

k001Két napja azon filózom, mi lenne akkor, ha sok millió forintért hirdetéseket adnék fel újságokba és a kereskedelmi tévékben, egye fene, még a közszolgálatiba is, és arra ösztönözném honfitársaimat, hogy ne házasodjanak össze zsidóval. Sőt, biztatnám őket, hogy E-mailen és egyéb módon barátaikat is győzzék meg arról, hogy veszélyes dolog zsidóval összeházasodni. Ugyanis egy ilyen házasság azt jelenti, hogy a magyar nemzet felhígul, elveszíti identitását. Egy ilyen vegyes házasság a nemzetre nézve stratégiai veszélyt jelent. Szóval milyen lenne egy ilyen hirdetési kampány vízhangja? Nem kell rá azonnal válaszolnod, mert látod, én magam is két napja filózom rajta. Van egy olyan elképzelésem, hogy le lennék fasisztázva, kikiáltanának az ország első számú antiszemitájának. Természetesen kirekesztő lennék és négy rétre csak azért nem vágnának, mert ezt a megtiszteltetést előttem már lefoglalták mások számára. Persze lehet az is, hogy tévedek. A liberális sajtó jól értesült riporterei tudni vélnék, hogy holokauszttagadó vagyok, ez pedig már majdnem bűn. Úgy értem, hogy a szomszéd országban már az, nálunk még nem., illetve már igen. Persze nem vagyok holokauszttagadó, mert ennek a blognak az egyik fő célja az „igazság keresése” és a holokauszt – sajnálatos módon – igazság, illetve megtörtént tény. De mi a fenének filózom ilyen hülyeségen? Meg vagyok én kergülve? Elment a józan eszem? Nem, nem és nem. Egészen egyszerűen elolvastam Jonathan Cook cikkét. Most derül ki milyen műveletlen vagy, mert nem hallottál Jonatán Cookról. Kérlek szépen a nevezett úriember az Izraelben lévő Názáret városának polgára, természetesen zsidó polgára, foglalkozásra nézve pedig újságíró és író. Érdekes könyveket írt már eddig. Például ilyen címmel: „Izrael és a civilizációk ütközése: Irak, Irán és a Közel-kelet átformálásának terve.” Szép hosszú cím. Ja, van neki egy honlapja is: www.jkcook.net ha esetleg felpiszkáltam volna a kíváncsiságodat. Most persze a következő kérdésed az, hogy mit írt ez a Cook? Na, jó, idézek szó szerint:

„Az Izraeli kormány beindított egy TV és Internet hirdetési kampányt, amiben felhívja az izraelieket, hogy azokat a külföldön élő barátaikat és rokonait informálják, akik nem zsidóval való házasságkötés veszélyével állnak szemben.” Ez a veszély nem egyéb, mint a diaszpórában élő fiatal zsidók házasság útján történő asszimilációja. A kampány 800.000 $-t emésztett fel és az váltotta ki, hogy valaki közzé tett egy felmérés, ami szerint Izraelen kívül élő zsidók fele, nem zsidóval házasodik össze.

Természetesen egyéb statisztikai adatok is napvilágot láttak. Például Izraelen kívül a világ minden egyes zsidó közösségének létszáma egyre csökken a vegyes házasságok és a kevés gyerekvállalás következtében. Valamit az európai és az amerikai zsidók 50 százaléka nem zsidóval köt házasságot, míg az orosz zsidóknál ez 80 százalék. Izrael zsidó lakóssága 5,6 millió, ami a világ összes zsidójának 41 százaléka. Éppen ezért Izrael állam szembeszáll a zsidó és arab állampolgárai között megkötendő házasságokkal, éspedig úgy, hogy egyszerűen nem ismeri el, kivéve, ha azt Izraelen kívül kötik. A hirdetési kampány elsősorban az amerikai és kanadai zsidókat célozza meg, akik összességében 5,7 millió főt tesznek ki, és hitük szerint a liberális vonalat követik, akik a vegyes házasságot nem ellenzik. Nem akarok még sokáig csámcsogni a témán, mindössze azt jegyzem meg, hogy a kampány beindítása után (amiről Magyarországon úgy látszik, senki se tud) az amerikai zsidó blogok perceken belül felzúdultak, „megosztónak” bélyegezték, és kijelentették, hogy a vegyes házasságból született gyerekek számára „sértő”.

Szóval nem kell beszarni, nem csak mi magyarok vagyunk félelmetesen megosztva.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

61 gondolat erről: „(2023) Ne házasodj össze zsidóval!

  1. Rosszabb esetben börtön!
    Jobb esetben vezeklés!

  2. Csak úgy eljátszom a gondolattal:

    Akkor mi lenne, ha a magyar média UGYANAZT írná, mint az izraeli, hogy az itteni zsidók ne házasodjanak magyarokkal, hogy ne híguljon fel, és ne veszítse el identitását a zsidó kultúra.

    Borzasztó kíváncsi lennék a mértékadó orgánumok reakcióira…

    A másik dolog, hogy a zsidók egy komoly része egyáltalán nem bánja a vegyes házasságokat, mert ez a zsidó befolyás növelésének az egyik legjobb módszere.
    Akinek zsidó férje/felesége van azok nagyrésze automatikusan a zsidó érdekek mellett foglal álást.
    Szóval valóban megoszlanak a zsidók azon, hogy a kultúrális identitás meg a politikai befolyás között mit válasszanak.

    Azt is mered, hogy a rabbit megkérdezi a fia, hogy mit jelent az a szó, hogy dilemma.
    A rabbi mondja: Gondold el… Ingyen szalonna…

  3. 2. Attila (PV)

    Valószínűleg a cionista, asszimiláció ellenes zsidók üdvözölnék, de a nyilvánosság felé más lennének a reakcióik. Egy többségében nem zsidó társadalomban hátrányukra lenne – pont azért, amit írtál – és + akkor kiderülne, hogy ők is ugyanúgy ‘rasszisták’, mint mi. Vagy csak hagyomány, népőrzők?

    „…politikai befolyás…”
    Ez talán beleillik a képbe:
    http://lovasistvan.hu/2016/11/07/clintonek-lanya-hazassagaval-clintonek-soros-rokonai-lettek-fedezte-fel-a-szinesz-scott-baio/

    Ja, egyébként állítólag a zsidó nők jó party-k és még jól is néznek ki! 🙂

  4. Érdekes.

    Azért azt tegyük hozzá, hogy nincs az a pénz, amiért ilyen hirdetést hivatalos magyar orgánumokban közzé lehetne tenni. Nemcsak a hirdető, a közlő is börtönbe kerülne.

  5. 3. Name 7

    Ugye a megboldogult szépségideál Gobbi Hildára gondoltál?!

  6. Franciaországban teljesen el vannak keseredve.Fekete sapkában már nem is mernek közlekedni az utcákon.Amint Európába befutott az a pár milló muszlim, az ott élő zsiráfokat azonnal spontán támadások, inzultusok érik.
    A merényletek is célzottan ilyen tulajdonok ellen történtek
    mint zsidó húsbolt,Bataclaan stb.Németország ugyanez.
    Ezek aztán valamerre elfutottak a nagyobb számuk a megszállt Palesztina területeire.
    Orbánnak ki lett osztva! hogy ide MO. mivel erősen
    telepedtek és még terveik is vannak, nem jöhet a moszlim menekült hullámból. Tképp az itt élő kaftánosok védelmében.
    Rogán féle letelepedési kötvény konstrukció tképp egy kóser trükk, a semmiért állandó magyar állampolgársághoz jutni.
    Mivel a „befektetett” pénzük 100% ban visszakapják.
    Megértük azt is, hogy OVi lett a nagy Hazavédő
    a keritésépítő csodacsatár.
    Sajnos a dolgok nem jól állnak.
    Érdeklődve várjuk a Trump mit mutat.
    Palesztina ne számítson sok jóra.
    Az US követséget át akarja tenni Jeruzsálembe.
    Ez nem jó jel.
    A Rotschildoknak Hillaryval leáldozott a szerencséje.
    Most a Rockefeller pénz igazodik Trumphoz.
    A közvetítő személy Adelson.
    Trump Iránnal az atomszerződést semmisnek tekinti.
    Ebből az egész világnak nagy gondja is lehet.
    Ha csak az általa kiszemelt személyeket tekintjük is, már szembe megy a választási igéreteivel.Mogulok, bankárok,
    majd kivétel nélkül cionisták.
    Úgy tűnik, amint Obama idején a háttérből Biden irányított,
    most ez a személy Pence lesz aki valójában egy cionista.
    Obama, Trump ezek csak mutogatásra való ócska kirakati eszközök.Voltak – és lesznek is.

  7. 3. Name 7

    Azt hiszem, pont napjainkra üresedett annyira ki a politikailag korrekt beszéd, hogy lassan ki is megy a divatból…
    Az elmúlt időben annyi kettős mércéről lett a lepel lerántva – és ennek Tibor bá’ mai cikke az egyik legjobb éldája – hogy már inkább fárasztó, és kontraproduktív.

    Az erővonalak már kialakultak, és akit érdekel, az „tudja” hogy ki a zsidó, mit ír a Jegyzőkönyv és hogy kikből áll a háttérhatalom…
    Akinek meg kényelmesebb szemellenzővel élni, azok meg kiszelektálják a kényelmetlen információt és tolják a rendszer szekerét, remélve, hogy őket eszi meg utoljára a krokodil.

  8. 6. Xander

    „Rogán féle letelepedési kötvény konstrukció tképp egy kóser trükk a semmiért állandó magyar állampolgársághoz jutni.”

    Érdekes, és ijesztő elgondolás, csak az alapokkal van baj.
    A Rogán féle „letelepedési” kötvény csak 5 évre ad jogot a tartózkodásra.

    Azt kellene megnézni, hogy annak mi a valóságalapja, hogy van egy egyezmény, hogy ha Izraelben kitör a háború, akkor Magyarország befogad félmillió zsidót…
    Meg aztán a magyar állampolgárságot nem csak Székelyföldi atyafiak kaphanak, hanem bárki, akár Izraelben is, akik igazolni tudnak magyar felmenőket. Ennek „alátámasztására” röppent fel a hír, hogy még Árpád is zsidó volt. (no nem Kertész, hanem a honfoglaó)

    Szóval nincs az a hülye zsidó, amelyik pénzt adna azért, hogy itt telepedjen le, ha lehet ingyé is.

  9. 5 év nagy idő….
    Nagy összegben nem fogadnék arra,hogy aki Azt megveszi utána vígan továbbáll.Tételes kimutatás kellene arról hogy kik a kedvezményezettek.
    Az az egyezmény létezik, és érvényes ma is.
    Rossz emlékű Antall J. írta alá.
    Antall zsiráf volt.
    A saját fajtáját kívánta előnyös helyzetbe hozni.
    OV csak úgy lehetett kedves vezető,hogy ezt továbbra is elfogadja, érvényesnek ismeri el.
    Ezek törvénytelen dolgok.
    Magyarországra csak a magyarral rokon népekből lehetne betelepítést engedélyezni.
    Minden egyébbel csak bajt,gondot importálunk.

    https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjcvM-mv7zQAhVEvxQKHW37AGYQFgg7MAI&url=http%3A%2F%2Fwww.multesjovo.hu%2Fhu%2Faitdownloadablefiles%2Fdownload%2Faitfile%2Faitfile_id%2F383%2F&usg=AFQjCNFvlpvuBtQSi7PunLjIY0FXi3Tszg
    Ez ilyen egyszerű.

  10. 9.
    Ja kérem ha csak a filmszakmából szemezgetünk; bár onnan mást nem is lehet.
    Ez az Ágika ideál tényleg mély benyomást tud tenni az emberre!
    Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! – mondja a magyar találóan

    8.
    Az igazi trükk: úgy kérni a gojtól pénzt , hogy még nem is adott érte semmit! Csak ígéretet! És még hálás is érte!
    Na itt nincs visszaút! Pénz oda, aztán felis út-le is út!

    Mi a valóság alapja, na mi?
    Nem is igaz az ötszázezer! Mert akiknek már megvan , ők nem számítanak bele!
    Tudtommal manapság már nem kötelező magyar nyelven az állampolgári eskütétel! Úgyhogy semmi akadálya sincs!

    Nem az a jó pénz amit nem adnak ki, hanem az, amit mástól kérhetnek a betelepedésért!

  11. 10. Xander

    Ez eredetileg a kínai üzletembereknek lett kitalálva, ők adják a 95%-ot, hogy Európába bekerülve előnyösebb pozíciókból építhessék üzleteiket. Másik 6-7 európai országban is van ugyanez a rendszer, Ausztriában, Nagy Brittanniában, stb…

    Ráadásul akkor amikor beindult, jóformán ez volt a kevés pénzforrás egyike, mert az IMF csak akkor adott volna, ha a politikát is diktálhatja.

    A kínaiakkal meg általában nincs baj…
    És általában nincs baj a kis számú idegennel, mert így rá vannak kényszerítve bizonyos fokú integrációra.
    De ha a számuk nől, akkor elkezdődik a gettósodás, saját kultúrájuk előbbre helyezése, aggresszió, extra jogok követelése meg hasonlók.

    Tehát alapvetően nem betelepítéssel van a gond hem a helyes arányokkal.

    Én nem látok gondot apró színes, beilleszkedni vágyó közösségekkel. Pláne, ha annak van kézzelfogható gazdasági haszna.
    Viszont ez a kényszerbetelepítés nem csak az ország, de Európa halálát is jelenti.

  12. 12.
    Teljesen igazad van.
    A kóser trükk értelme az a Rogánra értendő.
    az,hogy ebből ő személyesen és a köre irtó pénzeket húz le
    a Magyar Állam úgymond felhatalmazásával.
    De hát ez nem így van,
    mert a magyar nép nem hatalmazta fel erre,
    hogy magyar állampolgárságot osztogasson azért ha valaki kamatos pénzre idehoz x dollárt.
    Az egyéb az biztos nem fizet a magyar papírért,mert olcsóért megkapja.

  13. 11. dávidicon

    Persze, hollywood, amcsi filmiparban főleg. Nem meglepő. De pl.: Sarah Silverman, Barbra Streisand-től kiráz a hideg.

  14. Úgy látszik, a zsidóknak még nem tűnt fel, hogy néhány ezer évvel lemaradtak attól, hogy tisztán tartsák a vérvonalukat. Ahogy az sem, hogy a belterjes szaporodás egészségtelen.

  15. 12. Attila

    Azt hiszem a kötvények körül van pár félreértett részlet!

    A letelepedési kötvényt -asszem- jóval később vezették-futtatták fel, mint az IMF hitel kivezetése 2013 nyara!!!!!!!!!
    A kötvény, csak kölcsönpénz=hitel, relatíve magas kamattal, amit majd vissza kell fizetni az adózók pénzéből!

    Az a kb. 1600 (idáig) kötvény X 300.000 ejró = kb. 0,5 milliárd ejró nem oszt szoroz a magyar államadósságban, de még az 1 évi költségvetésben sem tétel! Pár tök feleslegesen épült stadion ára!
    Ami hiteligény még egyszer 2016-ban már nem is jelentkezett!!!!
    Ma meg mára teljesen felesleges is, mert a tőkepiacok dúskálnak a szabad pénzekben szinte 0 hitelkamatért!

    Az IMF kiebrudalásának- minden téveszme- ellenére az volt az igazi oka, ahogy az mára saját bőrünkön mérhető „szabad rablást” és diktatórikus államgépezeti-irányítási rendszert ki lehessen építeni úgy, ahogy mára az lett és hogy külföldről ne köphessenek bele, ne láthassanak bele!
    Csóri hétköznapi átlagpolgárok így is szívtak-nak jó nagyot, úgy is szívtak volna!

    Másrészt a nyugatiak legalább tisztes pénzt kérnek, nem alamizsnát, nem tudom milyen konstrukcióban, de ott az állam biztos nem fizet rá!

    Másrészt az a 45.000 ejro sikerdíj, amit a közvetítő offshore cégek legombolnak adózatlanul!
    Inkább a magyar államot illetné meg, mert az állam kezeskedik és szavatol, másrészt üzleti ügyekben 10%-nál csak a bugyuták fizetnek magasabb közvetítői jutalékot! „Nóóóómálisak vagyunk”, kérem?

    A kínaiak – manapság- igen népszerűek, mert csendben teszik a dolgukat!
    De az merő önámítás, hogy integrálódnak, mert a közösségük állam az államban és kultúráját legerősebben megőrző közösség!
    Gazdasági szegmenseket szereznek meg a kínai világhatalomnak, gazdasági szegmenseket tesznek függővé a kínai államtól!
    Még az itt élők is adót a kantonoknak fizetnek!

    Csak aztán nehogy úgy járjunk, mint a tibetiek, vagy ujgurok, vagy stb.népek!
    Mint a törökökkel, akik csak békésen nézegették Buda várát és besétáltak 1541-ben!

    De egyeseknek júdáspénzért ez bőven belefér!

  16. A helyes arányokról okos ember már nyilatkozott.

    -Ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja.
    De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt nem eheti meg az ember.
    -Egy bárkában ülök,
    és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke,
    és a bárkába bejön a víz, s előttem áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom.
    Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni.
    De bíz én inkább a magam gyermekét tartom meg,
    és a másikat lököm ki.
    E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzet rovására történik.

  17. 6.-8.-10.

    A félreértések elkerülése végett, az már tisztázódott, hogy a magyar letelepedési kötvények nem 5 év fix időtartalmúak, hanem határozatlanok!

    A másik: az igazi üzletembereket mindenhol tárt karokkal várják, akik először túrista vízummal érkezhetnek és utána céget alapítanak, nem is biztos, hogy nem utaznak tovább.

    A cégvezetés tartózkodásához annak jogi kerete régóta létezik.
    Na de mi pénz az a 90 millió forint? Annyit még a menekülő migránsok is képesek összekaparni!

    19.

    jó hasonlat!
    Ezeknek nem a magyar az édes gyermekük!

    a kádári gulyás meg már régen megbuggyant!

  18. 16. david icon

    „Az IMF kiebrudalásának- minden téveszme- ellenére az volt az igazi oka, ahogy az mára saját bőrünkön mérhető “szabad rablást” és diktatórikus államgépezeti-irányítási rendszert ki lehessen építeni úgy, ahogy mára az lett és hogy külföldről ne köphessenek bele, ne láthassanak bele!”

    Valahogy úgy…

    De én azért inkább úgy fogalmaznék, hogy Orbánék úgy döntöttek, hogy az extra haszon ne az IMF csókosoknak menjen, hanem az övéiknek…
    Tehát itt inkább a pénzszivattyú kimenetének átállításáról van szó.
    Kicsit úgy mint a cigány a tyúklopással. Ha a gazda nem vigyáz, akkor úgyis elviszi a róka… Tehát ő nem a gazdával, hanem a rókával konkurrál.

    Ráadásul a pénz az országban marad, azért már kezd látszata lenni…
    Mert úgy tűnik, ebből a „lopott” pénzből lesznek most a bérmrlések meg az adócsökkentés…
    Ha az IMF segít (mint bárhol másutt) akkor most nem kötvényeket árvereznénk, hanem a Parlamentet.
    Persze, tudom, kórházak, meg oktatás… De mindenre nem jut…
    Talán a következő körben, ha addigra nem izmozzák be megint az IMF-et… Mert úgy tűnik, akkor jelenik meg ez a fajta „segítség”, amikor már megint van miből rabolni.

  19. 18 meg az összes többi!
    dávidicon! Te nem ismersz más mondatvégi írásjelet, csak a felkiáltójelet?
    Élőszóban is állandóan ordítasz?
    Mert olyan hatást kelt az olvasóban…

  20. 16. davidicon

    „Másrészt a nyugatiak legalább tisztes pénzt kérnek, nem alamizsnát, nem tudom milyen konstrukcióban, de ott az állam biztos nem fizet rá!”

    Ezt azért gondold át mégegyszer.
    Akár a privatizációt nézzük, akár az IMF hitelkonstrukciót, akár a küldöldi bankok működését, mindenütt a leggátlástalanabb rablást láttuk. Ami pedig szomorú, hogy volt elég labanc lekű segítőjük, akik a 30 ezüstjükért ki is szolgálták őket…

    Mint például a kamaszos mosolyú Bajnai, akinek a cége „adóoptimalizáció” címén gyakorlatilag segített kilopni az állam zsebéből a külföldi nagyvállaltok által befizetendő adót…
    És erről az emberről kellett volna elhinni, hogy az ország érdekeiben politizál.

  21. 15. Ábel

    „Úgy látszik, a zsidóknak még nem tűnt fel, hogy néhány ezer évvel lemaradtak attól, hogy tisztán tartsák a vérvonalukat.”

    Szerintem ők tovább láttak az orruknál…

    A zsidóság elsősorban nem genetika, vérvonal, hanem tudatállapot… Azt hiszem nemrég még Tibor bá’ is így fogalmazott.
    Zsidónak lenni a kiválasztottság öntudatosodása.
    Nyilván a zsidóknak van hozzá egy jó régi ideológiájuk, de bárki másnak is logikusnak tűnhet, hogy ne a többségi erkölcs alapján viselkedjen, hanem egy számára kedvezőbb filpzófia szerint.

    Az egyszerű „mezei” zsidók is csak végrehajtók, őket is köti néhány törvény, mint a messiásvárás meg hasonlók.
    Ezek felett állnak a „kabbalisták” akik azt tartják, hogy ők a messiás, és nekik kell elvégezni a világ „megváltását”… Persze a saját szájuk íze szerint, a saját erkölcsi rendszerük alapján.

  22. Attila. 19-21.

    (Felkiáltójelet már nem merek használni, még megszólításhoz sem, mert van aki kiabálásnak tekinti. A magyar nyelv hangsúlyozó, figyelemfelhívó értelmezésével szemben, ha már vastag vagy dőlt betű nincsen)

    Kezd közeledni a megállapításunk, bár még a példához hozzátenném:
    hogy a tyúk még úgy ahogy elkerülheti a rókát kis szerencsével, avagy tyúkésszel,
    de a cigány kését biztosan nem, csak a gondos gazda segítségével………(ez a mondatrész a hangsúlyos)

    Igen a pénzszivattyút átállították.
    Akkor most mi is a különbség kormányunk és az IMF között…. tisztán csak a nyomorgatott pór magyar szemszögéből….

    A múltban a jobbágy nem csak az urakat utálta, hanem kimondottan azt az urat, aki gyakorolta rajta a hűbéri jogokat……

    Attól, hogy a lopott pénz az országban marad – ami szintén már nem igaz , mert offshore-ban, adriai villában és focicsapatban, tengeri jachtban, exkluzív utazásokban, vagy itthon vásárolt olasz divatöltönyökben, aktatáskában, stb.
    Ez mitől is jobb a pórnak…mindegy, hogy a tarján eszi-e a vadhúst, vagy a német,vagy döbrögi uraság, a pór csak a tálaláshoz asszisztálhat nyálcsorgatva.

    Az is nagy tévedés, hogy az országon ezek a pénzek látszanak meg.
    A nem adóemelések sorozata -újfent hadd ne soroljam, mert tekintélyes a lista- és uniós pénz-tőkebeáramlás…..

    És ebből a lenyúlt szajréból semmi sem lesz, béremelés se…. mert a béremelésbe a hazai vállalkozók roppannak bele -azaz annak a járulékaiba, mert azt ki is kellene termelni valamiből, nem túlárazott közbeszerzésekből…
    és nem gázszerelésből, akiknek jól jön a nyereségadó csökkentés, mert nekik tényleg nem kell annyival az államkasszához járulni…

    Aztán dörzsölheti a kezét a költségvetés is, mert 15-25%-al több lesz a járulékbevétele, míg csak 4%-ot ad vissza….

    Igen, mindenre nem jut,
    csak újabb eszement megalomániára; kisvasútra, stadionokra, focicsapatra, veszteséges olimpiára,stb., meg egy olyan atomerőműre, ami már a tervezési stádiumában is veszteséges, de vagy 7 újabb évig biztosíthatja a 3600 milliárd forint beruházásból+… a kétes lenyúlásokat……(nem vagyok jós- nagy véletlenségből és óriási szerencsével, esetlegesen kicsi eséllyel talán jól is elsülhet talán 20 év múlva)

  23. 19.
    ja és a nem 5 éves letelepedési kötvények nyugati gyakorlatához, hogy pl. Angliában 1 vagy 2 millió fontot követelnek meg, az egyéb feltételt nem ismerem.
    Lehetne így is és hogy a haszna az államot és állampolgárokat gyarapítsa és nem a csókosokat…, de itt még ezt is kiprivatizálták.

    A másik; a hitelezés egy nagyszabású világösszeesküvés volt, amit az állam vezetői előrelátó gondoskodásával lehetett volna elhárítani a polgárok feje fölül még 2001 agusztusától..

  24. Követésre méltó az öntudatos LENGYEL nép esete a kínai boltosokkal.
    Amikor 1980-90 évektől kezdett a kínai árubőség,
    ide MO.-ra szép számban érkeztek kis csóró kínaiak.
    Személyesen,de némely akinek tobb megtakarítása volt hozta a nőjét is.Béreltek egy kis üzlethelyiséget, vascsövekből hegesztettek pultot,polcokat maguknak,
    és csendben árulgatták a zonikat stb.A hátsó függöny mögött a kisgyermek játszott, és zacskós tésztalevest kevertek.
    Na ezek vándoroltak,menegettek több felé.
    Eljutottak a cseh de a lengyel városokba is.
    A lengyelek azonban egy valamit azonnal észrevettek:
    Ahova a kínai boltosok betették a lábukat, a lengyel textil és konfekció iparnak reszeltek.
    Egy dolog történt de azt nagyon hatásosan tették.
    Az egész lengyel nép egyként cselekedve így viselkedett.
    Nem vásároltak kínaitól.
    A kínai boltosok elvesztették a pénzüket,
    káromkodva odébb álltak.
    Ott ma sincs sehol kínai sárkány áruház!
    De a lengyelek ma a legserényebbek,
    az egyik fő tranzitállomás az ázsiai termékek európai terjesztésében.
    Egészen világos a lengyel hozzáállás:
    IDE nem jöhetsz, de ha nekem hasznom van belőled, akkor kereskedek veled.
    Hogyan kapcsolódik a témához..
    A világban a népek egymásra lépnek.
    Ki feljebb jut ki meg eltűnik az élők sorából.
    MO.-n ez a nép nem ismeri fel azt
    hogy mi az ami a Saját érdeke.
    Egy jó élet,egy bíztató nyugodt jövő felé.
    Az is lehet hogy nem vagyunk képesek egy normális ésszel hazafiasan gondolkozó embert tenni az országunk élére.
    h.miért van ez mindenki gondolja át

  25. 22:
    Így van, zsidónak lenni egy elmeállapot (state of mind)

    23:
    vastag (mellesleg félkövérnek hívják) és dőlt betű (italik) is van. Sőt alá is lehet húzni csak egy kicsit kell tudni HTML-ezni.

  26. 25.
    tetszik ez az igaz körkép; és tiszteletem a lengyel hazafiaknak

    Talán példát lehetne venni róluk. De ott a vezetésben is van valami karakám „betyáros” szerintem.

    mivel kövéríthetek, Ebben analfabéta vagyok.

  27. 23. dávidicon

    „Akkor most mi is a különbség kormányunk és az IMF között…. tisztán csak a nyomorgatott pór magyar szemszögéből…. ”

    Szerintem bőven van különbség.
    A pénz nagy része itthon marad, és akárhogy is nézzük, azt mind nem költik villára meg helikopterre, meg hülyeségekre, amivel a ballib sajtó próbál nagy durranást csinálni.
    Ami folyik, a „fideszmutyi” az nem más, mint a magyar tőkésosztály „feltőkésítése”. Ugyanis saját tőkészosztály nélkül csak gyarmat lehetünk.
    AZÉRT kell külföldön kuncsorogni minden fillérért, mert itthon nincs tőkeerős befekteő réteg. Most ez megy.
    Ha kialakul egy réteg, amelyiknek a boldogulása a magyar gazdaságtól függ, egy fokkal előbbre vagyunk annál, hogy külföldi vállaltoktól kapjuk a munkát is meg a termékeket is, akik nyilván nem kötődnek ide, és a maximumot akarják kicsavarni az országból, mielőtt továbbállnak.
    Nyilván vannak akik jobban kihasználják a lehetőségeket, de szerintem csak akkor tudunk „felzárkózni” a nyugathoz ha a társadalmi struktúránk is hasonló.
    Az „eredeti tőkefelhalmozás” sehol nem volt egy elegáns folyamat, és itt sem az.
    De a választás egyszerű: Vagy építgetjük tovább a szocialista álmokat külső hatalmaknak abszolút kiszolgáltatva, vagy megpróbálunk a saját lábunkra állni.

    És a jobbágy azért tudta, hogy háború esetén a földesura az első sorban fog harcolni hogy őt és a terményét megvédje…
    Ezért csak azt az urat utálta igazán, amelyik csak az adót szedte be, de nem védte meg az ellenség portyázásától.
    Körülbelül az 1500-as évekig ez volt a jellemző.
    Aztán elkezdték kényszeríteni az „új” földesurak (akik uzsorán elszedték a régiektől a földet) haszonra, exportra termeltetni, nyilván megváltozott a viszony.

    Nyilván nehéz abból a gödörből kihozni az országot, amiben volt, de már a legnagyobb ellenségeink is elismerik a gazdasági fejlődést, maga az IMF elismerte, hogy jobban jártunk nélküle, a napokban minősítették fel az országot, de a nagycsaládosok is jobban jártak, szóval szerintem látszanak az eredmények.
    Kereskedő ismerőseim, rokonaim alátámasztják, hogy a nép jóval többet költ mint 5-6 évvel ezelőtt.
    Ahhoz, hogy jobb legyen, nem az a fontos, hogy Rogánnak hány szobás lakása van, hanem hogy mekkora a magyar és a külföldi cégek által megtermelt haszon aránya…
    Ha ez alaposan elmegy a magyar cégek javára, én nem bánom, ha Matolcsy újabb unokatesvére/szeretőjhe kap egy zsíros állást…

    A béremeléssel kapcsolatban meg muszáj lépni, mert tényleg elvándorol az ország. Nyilván lesznek vesztesei, de a többség alapvetően jobban fog járni.

  28. 25. Xander

    „MO.-n ez a nép nem ismeri fel azt
    hogy mi az ami a Saját érdeke.”

    Ez így nem igazán méltányos.
    Magyarországon a privatizáció során volt egy olyan gazdasági sokk, hogy a tömegek egész egyszerűen nem engedhették meg maguknak hogy ne kínaiban vásároljanak.
    Ekkor volt a 30%-os infláció… és a brutális életszínvonalcsökkenés…

    És ne felejtsük el, hogy a lengyelek megtartották a saját iparuk nagy részét, nem privatizáltatták őket 1 zlotyiért hogy a külföldi új tulaj bezárassa…

  29. 28.
    Valahol eleddig becsültem az értelmes hozzászólásokat de most elbizonytalanodtam .

    Ezt olyan meggyőződésből mondom, hogy ebben a témakörben látom az objektív helyzetértékelést felülírja a pártszimpátia, vagy önös érdek, a megélhetési függés. Sokaknális.

    Mondom ezt én, aki aktivista és aláírásgyűjtője voltam a „királynak”. Szégyenlem, hogy így megvezettek és nem vettem észre igazi arcukat.

    Keserű volt a 2010-et követő valóság, az üres űr az ígéretek tucatjai mögött.
    Gazdaságilag mindent pont ellenkezőleg csináltak, mint amire javaslatot tettem. (nem az IMF-et akartam édesgetni).

    Aztán kinyírták a vállalkozásomat, sőt túlvilágra segítették …………is. Meg nagyon sok magyar emberét is.
    És mindezt az eredeti tőkefelhalmozás szent oltárán? Megtehették?
    Meg.
    Mert rá nem méltók kaptak túl nagy hatalmat.

    Saját játékszabályukat , törvényeiket sértik meg, ami azt jelenti, hogy illegitimmé váltak.

    Eltüntették a még megmaradt erkölcsi tisztességet, az igazi ősmagyar értékeket. Most az adózás és gazdasági szerkezet, közigazgatás álságos szerkezetét nem taglalnám.
    Beelőzött a fél szocialista tábor és előz, mert a dicshimnuszos lózungok statikus összehasonlítást eszközölnek és elfelejtik, hogy a világ tovább lép. A fejünk felett is. Meg a szomszédos országok is. CSak példának álljon Szlovákia, a magyar szint 70%-ról 2004-ben, mára 130%-on áll.

    Mi volt az előnyösebb ennek a népnek a történelem során?
    Az erős és tudatos köznép a központi hatalmat támogatva, vagy a rabló, pénzügyi és önös érdeket szolgáló karvalytőke vagy hűbéruralom népe ellenséges gyűlöletében?

    Ha a király hadba megy ,az katonák nélkül nem megy. Most a király hadba megy és 1-2 kiszuperált udvaronca, talpnyalóján kívül nem áll sereg mögötte.
    Megvívhatja a csatáját.
    Biztos a siker. Nem elég a belső magyarság elleni ellenség, még a népet is sikerült önmaga ellen hangolni.
    A köznép szenved és az eredeti tőkefelhalmozás nevében nem kér a nyomorból, hanem dolgos munkájának ellenértékére tart számot.
    Vagy inkább lelép nyugatra és szaktudásával, adófizetésével azon államokat és társadalmat gazdagítja.

    Minden kétkedőnek; számolja már ki, hogy az elvándorolt hogy 600.000 szakember értékteremtő munkájával, adóbefizetésével és fogyasztásával mennyiben segíthetné az ország épülését, felemelkedését?

    Nem, csak a tőke legyen szűk kör kezében, ráadásul érdemtelenül. Szaporodjanak a megalomániás , idióta öncélú és lenyúlós „fejlesztések”. Mintha ez már ismerős lenne a közelmúltból.
    Ez az igazi hazafiság, a magyar nemzeti tudat.
    Csak gratulálni tudok hozzá.

  30. 29.
    a lengyelek nem privatizáltatták őket 1 zlotyiért
    És itt na?ki privatizáltatta el gombokért a magyar tulajdont
    Állami bankok,MOTIM, nyomdák, cukorgyárak,hotelok,energia cégek stb.
    Az aki a tűz körüli volt és Klub-tag is.
    siralmas történet
    http://komlomedia.hu/videok?view=video&id=2016052301

  31. Ez a „Zsidó” dolog mi valójában ? Egy vallás ? egy Faj ? egy nyelv ? Hogyan van hogy valaki zsidó . Mind a három dolog együtt kell legyen meg az egyénben vagy csak részben kell meglegyen és ha részben akkor hány százalékban ? egyes részecskék többet nyomhatnak a latban ? Pl ha Faj szerint vagy zsidó akkor az százalékos viszonylatban 2x annyit nyomhat mintha csak a nyelvet beszéled ? vagy ha vallásos vagy akkor az 150% ot is nyom ? Ez az egész zsidó dolog egy hatalmas baromság . Senki se tudja igazán hogy zsidó e vagy nem vannak ezek az un, kazár népek elterjedt hogy azok is zsidók meg az örmények . Ki van itt kivel ? Az én hypotézisem hogy itt van egy rakás ember aki nincsen tisztában önnmagával és valamiféle identitást keres . Na ezek az emberek vallják magukat zsidónak . Egy Milliós réteg akiknek van egy komoly pszihológiai defektje ami abban nyilvánul meg hogy mivel nincs önértékelésük valamiféle kiválasztott népnek akarja magát feltüntetni egy Nemzeti pszihopatizmus . A baj az hogy Túl sok figyelmet szenteltek nekik és emmiatt sikerült valamiféle népszerüségre szert tenniük és főleg a nácizmus óta a figyelem központba kerültek . Próbáljuk meg őket figyelmen kívül hagyni lehet hogy akkor érdeklődés hiánya miatt feloszolnak majd maguktól azaz mint egyének a gyógyulás útjára lépnek. https://www.youtube.com/watch?v=q2mJZT99ykc

  32. 30. davidicon

    „A köznép szenved és az eredeti tőkefelhalmozás nevében nem kér a nyomorból, hanem dolgos munkájának ellenértékére tart számot.”

    Addig a magyar nép nem fogja élvezni munkája gyümölcsét, ameddig a GDP nagyrészét külföldi cégek termelik.

    A másik orbitális csúsztatás, hogy Orbán miatt ment ki a félmilló magyar külföldre. Ugyanez a helyzet a környező országokban is, és nem véletlenül.
    A helyzet az, hogy az EU-s csatlakozási tárgyalásokon az akkori kormány kialkudott 7 éves moratóriumot ameddig nem engedték be keletről a munkaerőt, és egy bérstruktúrát ami biztosította 7 év után az olcsó munkaerőt nyugatnak. Ezt még meg is fejelték azzal, hogy megemelték az egyetemeisták számát úgy, hogy a magyar gazdaság nem tudta őket felszívni, hogy legyen ingyé frissen képzett diplomás is addigra nyugaton, amit a multik saját képükre tudnak nevelni…
    Ez 2011-ben járt le, és Orbán megörökölte a lerothasztott infrastruktúrával együtt, és nyilván annyi esélye volt a fizetéseket nyugati szintre emelni hogy megelőzze a kivándorlást, mint háromlábú sündisznónak a hatsávos autópályán…

  33. 31. Xander

    „És itt na?ki privatizáltatta el gombokért a magyar tulajdont…”

    Na ki?

    Hát a komcsik lepaktáltak a nyugati üzletemberekkel, hogy 30 ezüstért és az elszámoltatás megakadályozásáért tokkal vonóval átjátszák nekik a teljes nemzeti vagyont.
    2008-ban a megtermelt GDP 92%-a nyugati vállaltoknál állt elő… Afrikában is ritka…
    Ezért nem volt nálunk rendszerváltás.
    Ezért imádták nyugaton Gyurcsányt és Bajnait, ezért nézték el nekik az örökös hazudozást, a hiány elszállását, az eladósodást, meg mindent.
    És ezért nácifasiszta hitlerdiktátor patásördög az Orbán, mert elzárta a pénzszivattyúk egy részét.

  34. sokáig nem értettem miért a Klubrádió neve a Tobacco road környékén élősködő szubkultúra rádiójának.
    aztán megtudtam…
    tudod,Akik benne vannak a Klub-ban.

    Ez már régen nem egy vallás,
    hanem egy úgynevezett baloldali véd és érdekközösség.
    Sok behülyített magyar, és mindenféle nép is van köztük.
    Egy elég harmatos előmenetelű néger évfolyamtársam például büszke szocialista képviselő lett valami déli megyénkben.
    1 percet nem dolgozott, de kicsi családjával köszöni elég jó módban él.
    Régen komunistáknak, ma szociálistának nevezik ezt az „él”csapatot.
    1919.-ben a vidéki magyarságot ritkították
    mígnem Horthy őket zavarta el.
    A háborű után zöld ruhát húztak magukra és az Államot védték.
    Majd egyenszürkében trappoltak géppisztollyal a kézben.
    Akkor munkásőr volt a nevük.
    A Párt nevében kitüntetéseket aggattak arra aki a legtöbb vodkát fogyasztotta el a testvéri szovjet elvtársakkal.
    A komunisták osztódással szaporodnak.
    Szocik az vajon mi.
    Nehezen lehet azonosítani mi is az.
    Jelenleg aki a Viktort utálja az mind olyan szoci.
    De az egy tág fogalom,
    Lássuk:
    Itt voltak a kis hamisok az SzdSz.
    Azok bizony ők.
    Munkásőr és ávós csemeték csipet csapata.
    Nagyon sokat loptak.
    Ők voltak a fő privatizációs szakértők.
    Aztán a magyarok megúnták, lebuktak.
    Az osztódást már alig lehet követni,
    a természetvédelmük miatti ingyenélést igénylők,
    mint a Zöld párt tagjai is bizony ide tartoznak a Klub-ba.
    A kis szeretet csomagjáról ismert Bokros törpe pártja
    is ide való.
    Naaagy diszciplínákat befogadó Gábor mint az egyszemélyes Magyar Liberális Párt vezére a Klub tagja.
    Az egyéb zagyvaságokért aggódó LMP és társai is bizony a Klub tagja.
    Az úgynevezett civil szervezetek közt például sok van aki Soros pénzén éldegél na azok Klub tagok.
    Szagszervezeti vezérek közt szép számban tagjai a Klubnak.
    Úgynevezett jobboldali kormányzat idején elbújnak vidéki lapoknál,önkormányzatokban, itt ott felügyelő bizottságokban.
    Várják, míg előbb utóbb véget ér a córesz
    és újra eljő a habzsidőzsi ideje.

  35. 33. Attila (PV)

    Sajnos van igazságod, a tőkés világrendben a nemzetközi piacokért folyó harcban eleve esélytelen egy olyan ország, amelynek nincs megfelelő tőkeerejű, önérvényesítésre képes tulajdonosi rétege, bármilyen fájdalmas is ez a kisember szemszögéből.
    Kis családi kócerájokkal nem lehet felvenni a kesztyűt a szabad piacon nagy külföldi vállalkozásokkal szemben, legfeljebb azokat kiszolgálni, a potyadékukból élni, kis piaci résekben mozogni.
    Más részről viszont az is igaz, hogy minél nagyobb tőkekoncentráció jön létre, az egyre kevésbé fog nemzeti vonásokat mutatni, hiszen az ő játéktere az egész világ, és a tőkéjét az fogja mozgatni, hogy hol tud a legnagyobb profitot termelni, legyen az a világ ellentétes oldalán is. És a profitját is ilyen helyeken forgatja be, és nem feltétlenül otthon.
    Láthatjuk, Amerika is tojik a saját dolgozó tömegeire és középosztályára, egyre inkább az olcsó munkaerejű térségeket boldogítja a maga módján.

  36. 35:
    Ha jobboldali propagandát akarsz teríteni akkor próbálj minimum olyan szalonképes maradni, mint Attila (PV), ha nem akarsz fekete listára kerülni.

  37. 33.
    A szellemi inkontencia ellen nincs gyógyszer…..csak demagóg ideológia simogatásával lehet karban tartani?

    Az állítás, már önmagában csúsztatás, (legalább tessék értelmezni, amit írtam- már ha megy)
    mert én nem állítottam, hogy ki miatt ment el annyi ember nyugati munkára.., csak a tényt-adatot állapítottam meg és hogy a folyamat tovább gyorsul az ország kárára.

    Ki tetszett már számolni, hogy mennyi milliárd ejrótól esik el a 600.000 külföldön dolgozó miatt?
    Segítek: Kb. az évi magyar GDP 25-30%-a, multiplikátor hatás nélkül****

    A tendenciákról pedig beszédesek a mai fiatalság körében készített idevágó felmérések.
    Azt viszont állítom, hogy nem sikerült (tehetség és szándék hiányában ) hazahozni az elmenekült munkaerőt, mert az állami egyensúlyhoz szükség van az ő 2milliárd ejronál nagyobb deviza hazautalásukra, mint a falat kenyérre.

    Az meg már a félkegyelműség netovábbja, hogy az egyetemi képzés erősítését hibának rójuk fel, miközben a feltörekvő gazdaságok mindent megtesznek a képzettség emeléséért, Pl. -asszem- Szingapúrban a fiatalok 70% jár egyetemre******
    Sebaj itthon bezárják az egyetemeket és a jónépet kubikosképzőbe járatják, mindezt a társadalmi felemelkedés oltárán*******

    „”..a magyar tőkésosztály “feltőkésítése”……úgy tűnik, ebből a “lopott” pénzből lesznek most a béremelések meg az adócsökkentés……”
    Nagyon nehéz olyannal diskurálni, aki közgazdasági alapfogalmakkal is hadilábon áll, de megpróbálom:

    A tőkéből sosem lesz béremelés, mert a tőke a legjobb megtérülési rátát, gazdasági ágazatot keresi, stb.

    A termelő tőke profitja a termelési érték – amortizáció-anyagi jellegű és e.ráfordítás – alvállalkozó – bérkiadás maradványából adódik.
    Azaz a tőke profitját a dolgozó által létesített termelési értéktöbblet bérjellegű ráfordítás ki nem fizetett része határozza meg,
    ….akár külföldi, akár „magyar” tőkéről is beszélünk….

    Ez a tőke marxi meghatározása, a dolgozói kizsákmányolás szalonképesebb definíciójával.

    Ennyit a nemzethy gazdaságszemléletről…..
    Példának álljon narancsos tőkekivitelre az a volt narancs nagy hatalmú háttérember aki megorrolva összecsomagolta itthon lévő „hamuba sült pogácsáját” a több tízezer hektár szántóföldjével egyetemben és családostul kitelepült az atlanti óceán partjára újsütetű szállodái, éttermei közelébe.

    De hogy a másik pártoldalról is legyen példa a 2005 előtti „főkolomposnak” is vannak szállodái tengerparton. Meg másoknak is, akik köztünk élnek és aktív, avagy levitézlett politikusok.

    A tőkét és profitot nem érdekli a nemzethy szinezet*****

    És az elrontott irányról?
    És mit lehet 6 év alatt jól csinálni?

    Pl. jött a Weimari köztársaság után a hatalomba egy megvetett emberke, aki 10 év alatt nemhogy vezető ipari-jóléti társadalmi államot szervezett, hanem mellette Európa 70%-át is meghódította..
    Addig, míg az óceán túlpartján a gazdasági válságban agonizáltak.

    Egyszóval fájó, hogy az ősi magyar szellimiség értékrendjével szemben

    ma egyeseknek nem az fáj, hogy becsapják és meglopják őket, hanem az igazság …….

  38. 34.
    „“És itt na?ki privatizáltatta el gombokért a magyar tulajdont…”

    Na ki?”

    Lehet én idősebb vagyok, ezért válaszolok.
    Az igaz, hogy a volt MSZMP és nem kommunista éra szülte ki a gengszterváltás igényét, de az MDF-SZDSZ kézenfogva fektette le az állam szétrablásának törvényi alapjait és kezdte el rohamléptekben az állami vagyon csaknem ellenszolgáltatás nélküli kiszórását.
    Akkortájt még a fiatal demokraták csak az idősebb demokraták védőszárnya alatt melegedtek.
    Ezen blogbejegyzéshez talán kapcsolódóan emlékszünk, hogy …Tamás bátyó volt a főprivatizőr , azóta ismét visszatért hitéleti munkájához.
    Az állami vagyon eltékozlása, annak elveit Antall Józsi bácsi határozta meg, amit Boross továbbvitt.
    Aztán jött a pufajkás, aki ezt a sorozatot nem szakította meg.
    majd 1998 fiatalsága, ami némi lassulást hozott a privatizációban, csak más irányt vett.
    Azért sikerült nekik is maradandót alkotni, pl. 2001-ben lefektették a rosszul szabályozott devizahitelezés törvényeit.
    utána már „szerencsétlen” Péternek nem sok maradt, se az (általam csak konyhai ízeltlábúval szójátékba hozott ) miniszterelnöknek, ők főleg a külföldi hiteleket nyúlták le a libással egyetemben.
    Aztán jött, ami most van és ügyesen megtalálták a maradék állami vagyont, földeket; ők nem a külföldi hiteleket, hanem az Uniós pénzeket nyúlták-ják, valamint a magyar emberek megtakarítását, folyó jövedelmét,
    mert azért a hangoztatott adócsökkentés ellenére még a féleszűek is érzékelik az adóteher növekedést*******

    Csak az igazságra figyeljünk.

  39. 36.
    Némely dolgot olyan jó érzékkel lát, miért nem mindent?

    Hadd kérdezzek már vissza, hogy a magyar tőkefelhalmozás sikerében felbuzdulva manapság milyen külföldön is átütő sikereket felmutatni tudó 2010 utáni tisztán magyar vállalkozást teccik tudni megnevezni? Főleg a lenyúlt összegek arányában.
    Mert tudtommal az exportot a külföldi multik adják és ezen az elmúlt 6 évben sem sikerült sokat hozni.
    A belföldi beruházásokat meg még jó, hogy a hazaiak viszik, mint eddig is. Ha még ez se menne, az már túl nagy impotenciát jelezne.

    Az államnak nem a lenyúlások elősegítése lenne a feladata, hanem olyan …..környezet létrehozása, ami a működő tőke letelepedését szolgálná.

  40. Van olyan naív még aki azt hiszi Antall kezében volt az irányítás? Csodálkozom. Még a tv beszédét sem adták le, mert Hankiss papa Göncz elnök úrhoz kötötte, Göncz megnézte és megvétózta a sugárzását. Szóval így kezdett működni a rendszerváltós Magyarisztán

  41. 25. Kínai kereskedőkkel az a baj, hogy nem szeretnek adót fizetni. Nagyon nem szeretnek. Évente kétszer egy-egy hétre a NAV bezáratja a boltocskát, de semmi nem történik ezen felül. Pedig a külföldi adócsalókat ki kellene utasítani alapból, ujjlenyomat vétellel, mert másnap kis kínai a haver útlevelével már vissza is jön.

  42. Zsidók törvényen felül állnak, még a saját maguk által hirdetett elveket is megugorják, ha saját érdekeikről van szó. Gyűlölik a nemzeti érzelmű, idegeneket, miközben saját nacionalizmusok a csillagokat is leveri.

  43. 43: A nacionalizmus mint olyan, zsidó találmány. A 19. században elkezdték terjeszteni minden népben. Aztán rájöttek, hogy veszélyes, és elkezdték ostorozni.

  44. 40 dávidicon

    Attól, hogy ez a garnitúra nem hatékonyan csinálja, attól az elv még igaz lehet.
    És persze, hogy azért tisztán lássunk, tudjuk jól, hogy minél sikeresebbek vagyunk a jelen világrendben, annál jobban hozzájárulunk a végjáték felgyorsításában, de addig legalább jobban érezzük magunkat. 🙂
    Igaz, ha nem ezt tesszük, akkor meg lenyelnek bennünket szőröstől bőröstől már hamarabb…
    Nincs valódi kiút.

  45. 41.

    jogos, mert tényleg nem a tehetetlen báb múzeológus volt a hatalom megtestesítője, csak a kirakatembere.
    Azért, ha nagyon erőlködött volna , talán lehetett volna eredménye, de ő lefeküdt és meg se próbálta. Mint dicsőséges párttársai.

    Erre kellett volna felállnia és lemondania és akkor hunytában is tisztességgel gondolhatnánk személyére…….
    De nem, ő kiszolgált mindenféle érdeket a magyar nép rovására,kárára, mint mostanában is.

    A hazaárulókat se most, se a múltban nem illette meg a magyarság tisztelete.
    És azokat a léhűtőket sem, akik az annak idejei MDF katyvaszából átültek a mai hatalom oldalát erősíteni és erkölcsösségről , tisztességről van képük papolni.

  46. 32.

    Ismerkedj a Deuteronomium-mal, vagy Tóra-val.
    Addig nem érthetsz meg semmit.

  47. 32. Tere-Fere

    „Ez a “Zsidó” dolog mi valójában ? Egy vallás ? egy Faj ? egy nyelv ? Hogyan van hogy valaki zsidó .”

    Fentebb már definiáltuk: A zsidó egy tudatállapot.

    Jellemző egy népre, van egy ideológiája, követ egy viselkedésmintát, de egyik sem kizárólagos.

    „Próbáljuk meg őket figyelmen kívül hagyni lehet hogy akkor érdeklődés hiánya miatt feloszolnak majd maguktól…”

    Ez úgy lenne lehetséges, hogy nem használjuk a bankjaikat…
    Egyénileg talán kivihető, de vállalati, politikai szinten necces.

    Valaki azt mondta, hogy 3000 éve a gyűlölet tartja őket hatalmon.
    Próbáljuk meg szeretni őket… Az ellen tehetetlenek !

  48. 45.
    nem azt állítom, hogy nem hatékonyan (az ő szemszögükből még jó és hatékony is lehet, elvégre nem mindenki tud 4 év alatt 35 milliárdot összeharácsolni), hanem azt, hogy nem jó irányban a magyarság, mint össznépi kultúrnemzet együttesében.

    Ugyan melyik elv is igaz?
    A lopásé, a másik eltaposásé, a diktatórikus, másokat semmibe vevő hatalomé?
    A többi kérdésem nem ismétlem, csak a sikeres exportorientált új „magyar” cégnevek sorát várom…..

    Nem tudom ki a sikeres ebben a végjátékban, mert a hangoztatott hazai dicsőséglistán kívül a nemzetközi statisztikában csak a korrupciós listán szereplünk előkelő helyen.
    Ja meg a legtöbb „szabadságharcot” elbukó országokén (sajnos mindet) és most nem 1848 -ra gondolva; hanem az EU színpadán.

    Biztosan vannak akik jól érzik magukat, de nem a mindennapok gondjaival reménytelenül bírkózók.
    És hogy az előzőekben felhozott
    „Kereskedő ismerőseim, rokonaim alátámasztják, hogy a nép jóval többet költ mint 5-6 évvel ezelőtt.”
    Nekem az ismerőseim pont az ellenkezőjét állítják.
    Még nominálisan forintban is, nem csak árumenyiségben. 1:1 ? Még az ázsiaiak is. Sok kínai már el is húzott (mondjuk nem is sírok utánuk).
    Egy világválság lecsengése után egyébként meg is lepődnék, mert a válság épp azért az, mert minden berogyásnak indult, nem pedig a földi javakban dúskáló Kánaánnak.
    Hol is állna egyébként a statisztika?

    Valódi kiút mindenre van, csak ha valaki a keresésére sem képes-törekszik, akkor biztosan nem is fog találni.

  49. 50: Sikeres cégneveket vársz? Kapásból kettő: Bonafarm Zrt, Mészáros és Mészáros Kft. Biztos van még vagy 5-10, most nincs kedvem utánanézni, de gondolom érzed az irányt…

  50. 51
    Az, igen .
    Az irányt érzékelem és értem, de aki nem, annak:
    Sikeresek.
    Csomó adófizető pénzt szívtak fel.

    Exportorientált , 2010 után befutott (eredeti tőkefelhalmozás „magyar” módra) magyar cégekre lennék kíváncsi!

    Netalán milyen exportágazatban jeleskednek?

    Közbeszerzési pénzeket vastagon benyúlni csak uram-bátyám módon mutyizókat nem kértem. Se mintagazdaságot.

    Kérem; szóval hol is van a hosszú céglista?

  51. 48, Hát ez az erre utaltam . Egy pszihológiai defect . Tehát olyan mint Zsidó személy mint faj vagy nemzet nincs . Ok persze megalakítottak egy nemzetet mert a szenvedő alanyok túllépték azt az önnsegítő „Csoport keret ” formátumot ami még az „anonimusz alkoholisták” vagy az ” abjúzolt és súlyfelesleggel küszködő külvárosi háziasszonyok” csoportosulása magába foglalhatott volna . És a tömeges pszihózisos emberek a következő lehetséges csoportosulást alkották meg ami egy egész nemzet a Zsidó . Nos ez is csak egy a civilizáció ember és környezet romboló mivoltának a megtestesülése többek között .

  52. Van genetika, bár lehet prozelita is; van ősi kultúra; saját múlt és történelem, amivel nagyon sok modernkori nemzet ne rendelkezik; ősi törvények, saját ideológia és világkép; saját hitrendszer, aminek a többi nép mellékszereplője, összetartozás; kollektív tudat;……

  53. tibor b’á
    nem hiszek a szememnek, megint felültél ennek az embernek???????
    nem véletlenül ugyanaz a valaki, ki anno annakidején hirül adta, miszerint az izraeliek fontolgatják az ukrajnába való áttelepülést?
    ez a szerencsétlen alak attól függetlenül, hogy itt él, valamiért nagyon nem szereti izraelt, és furcsa álhireket költ az országról.
    valszeg valami enyhe elmebajban szenved szegény, ugyanis én sem szeretem, amit izrael néha tesz, fölöttébb rühelem ugy a politikáját, mint egész politikus-féreg garnituráját, ánde valótlan hülyeségeket azért csak nem irogatok az országról, hogy ne tegeym nevetségessé magam.
    rajtad csodálkozok, tibor bá, rajtad!
    TE TÉNYLEG ELHISZED, HOGY EGY ORSZÁG KORMÁNYA HIVATALOSAN HIRDETÉSEKBEN, NYILTAN REKLÁMOZNÁ A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉST???????
    izraelben valamivel több, mint 200 ezer oroszországból érkezett vegyes házaspár van. azokkal mit csinál a kormány?
    eröszakkal válást parancsol rájuk, szembeköpi öket, vagy mit?
    évente 300-350 vegyesházasságot kötnek az izraeli fiatalok. azokkal mi lesz?
    bedutyizzák öket,vagy netán számüzik, vagy mi a fenét?

    Na, eredj már, tibor bá.
    üdvözlettel
    bálint ukrajnából.

  54. 55:
    Kedves Bálint! Jonathan Cook egy elismert, díjat nyert újságíró és író, akit nem lehet lesöpörni az asztalról. Figyelem felkeltésem a munkájára elég jó vitatémát adott. Engem csak ez érdekel, mert így érem el a legtöbb információ adást-kapást.

  55. 54, Kollektive az igaz de nem tudat hanem patológia amely az emberi társadalom egy 10-15 milliós (ha ennyien vannak állítólag ) rétegét éri . ha megfigyeljük a diszfunkciós egyedek mindig csoportokba tömörülnek . Az alkoholisták a kocsmákban . vallási illúziókban levők a templomaikban , a szívbajosak a szívklinikákon az igazi elmebetegek a diliházakban (igaz ezen a pathológiai szinten ez már kényszeres is lehet de nem mindig az ) és így tovább . Nemzeti szinten már nincsenek mint beteg bélyegezve tehát nem szaladnak abba a veszélybe hogy a kényszerzubbonyt dobnak rájuk és u.n nemzeti legitimitásba burkolva kezelik a mentális konfliktusaikat . Igaz hogy a lóláb sokszor kibúvik gondoljunk pl a gusztustalan kinézzetű pajeszos kalapos bólogató zsidóra ., vagy arra a borzalmas zenére amit ők maguk mint népi zene fognak fel . Nos egy nagyon beteg szegmense az emberiségnek de semmiképpen nem valami külön faj . akik közelebb állnak a katatonikus vagy maniákus sizofrénia stádiumához mint a következő nemzet u.n „normális” egyedei akik csak éppen egy fokkal jobban tudják még magukat a normálisok között elpasszolni . A kövekezők mi magyarok lehetünk jó esélyesen nemzeti szinten és szerintem ez az oka annak hogy magyarországon annyira erős az un. antiszemitizmus ami csak egy tudatalatti tagadása a nemzet érzékeny szellemi és fizikai egészségállapotának . Ami egy kétségbeesett kinyilatkoztatása csak annak hogy mi nem akarunk zsidók lenni ahogy Valaki látván egy mániákus depressziós embert nem akar olyanná válni önnmaga

  56. 28. Attila!

    Ajánlom elolvasásra:

    Kik is járnak jól:
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezer_ceg_orulhet_az_adocsokkentesnek.624790.html

    A felcsúti „zseni” vállalkozása:
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezer_ceg_orulhet_az_adocsokkentesnek.624790.html

    És még mindig izgatottan várom, a nemzetközi megmérettetésben, exportban is sikeressé vált ” tisztán magyar” 2010 utáni vállalkozások hosszú listáját a „az eredeti -magyar-tőkefelhalmozás” tükrében és a több tízezer milliárd elsíbolt forint arányában!

    Tudsz segíteni?

    Ha ez nem menne , akkor újfent ékes bizonyítékát látom a narancsos lózungok népi agyakra gyakorolt eredményes szuggesztícióját és azon népi agyak kismérvű kapacitását!

  57. 58: Mindkét általam felhozott cég prémium élelmiszereket exportál. Pl. mangalica szalámit, pl. Japánba. Nem csak magyar közpénzből, EU-sból is.

    Ők is tisztában vannak vele, hogy egyszer el fogják zárni a csapot, és gőzerővel azon dolgoznak, hogy egy önmagában is megálló rendszert hozzanak létre.

  58. 59.
    Most léggé lelombozódtam.

    Mert azt hittem egy hullámhosszon voltunk és te is csak az irónia fércének szántad*******

    A nemzet gázszerelője cégének semmi köze az élelmiszer termeléshez, feldolgozáshoz és élelmiszer kereskedelemhez.

    A Mészáros és Mészáros Kft cégkivonatában megnézhető a fő tevékenységi kör itt:
    http://www.ceginfo.hu/ceg/meszaros-es-meszaros-kft-1452720.html

    Persze van mezőgazdasági érdekeltsége és feldolgozás más cégében, nem árulom el melyikben, dolgozz meg érte.

    A Bónafarmot miniszteri különrendelettel választották meg elitnek (a földtulajdon nagysága miatt nem fért volna bele a földtörvénybe) nyomták tele az adófizetők pénzével és nem is a mangalica a jellemző rá.
    Széles vertikum a szántőföldtől, tej-hús termelés a csirkéig, húsüzem, tejfeldolgozás, vadászat stb. élelmiszergyártás, táp- gépalkatrész, erőgép forgalmazás, stb.

    Az egyetlen bibi ebben, hogy ennek a cégbirodalomnak az „ékköveit” Csányi már az 1990-es években elkezdte felcsipegetni, aztán holddinggá alakította.
    Azt csak ne kelljen részleteznem, hogy mennyi 10 milliárd adófizető forint szolgálta a növekedést, mégegyszer 1990-től és nem 2010 után.
    Mivel Csányi a magyar hús-tejipar 60 %-át már magáénak mondhatja, biztosan nem aggódik a jövő miatt.

    Egyébként kissé röhejes pár tonna minőségi mangalica termék exportjával indokolni több 10 ezer milliárd forint közvagyon elsíbolását.

    Azt meg már többször kifejtettem, hogy az Unió-s pénz mennyiben magyar, de aki nekem nem hisz, Hallgassa meg Bogár Lászlót!

    Még mindig izgatottan várom,
    a nemzetközi megmérettetésben, exportban is sikeressé vált ” tisztán magyar” 2010 utáni vállalkozások hosszú listáját a
    “az eredeti -magyar-tőkefelhalmozás” tükrében és a 2010 után több tízezer milliárd elsíbolt forint arányában!

    Senki sem képes segíteni nekem? (valahol így igaz, mer NINCS)

  59. 48.Izgatottan várom a „Tudatállapot Olimpiáját”, amely Budapesten kerül megrendezésre. Egy verseny, ahol tuti a zsidók nyernek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük