Mégis, hogy ki irányítja a Krímet és a Donbászt, az amerikai-orosz kapcsolatok történetében soha nem volt olyan probléma, amely szükségessé tenné a közöttünk lévő háborút.

Amerikának soha nem volt létfontosságú érdeke, hogy ki uralkodik Kijevben.

A 19. században és szinte egész 20. században Ukrajna az Orosz Birodalom vagy a Szovjetunió része volt, Moszkvából irányítva. És ez az állapot nem okozott aggodalomra adó okot a 8000 km-re lévő USA-ban.

Számunkra ebben az ukrán-orosz háborúban nem az a döntő aggodalom, hogy ki irányítja a Krímet és a Donbászt, hanem az, hogy az Egyesült Államok ne lépjen be egy olyan háborúba Oroszországgal, amely világháborúvá és atomháborúvá fajulhat.

Ez Amerika legfőbb érdeke ebben a válságban.

Kelet-Európában semmi se indokolná, hogy az Egyesült Államok totális háborút vívjon Oroszországgal. Végül is, Moszkva uralta Kelet- és Közép-Európát az 1945-től 1989-ig tartó hidegháború alatt.

Az Egyesült Államok pedig soha nem vitatta katonailag a második világháború ezen eredményét.

Amikor 1956-ban a magyarok felkeltek a szabadságért és a függetlenségért, az Egyesült Államok nem volt hajlandó beavatkozni. Dwight Eisenhower elnök ahelyett, hogy háborút kockáztatott volna Oroszországgal, a magyar hazafiakat sorsukra hagyta.

Hogyan változott a világ a 21. században?

Ma az Egyesült Államok nem köteles háborút indítani Ukrajnáért, a NATO-szerződés értelmében mi kötelesek vagyunk háborúba bocsátkozni, ha Szlovákiát, Csehországot, Bulgáriát, Romániát, Magyarországot, Lengyelországot, Litvániát, Lettországot vagy Észtországot megtámadják.

És bár Kijev nem tagja a NATO-nak, az Egyesült Államok Ukrajna finanszírozója, az Oroszországgal a Krím-félszigeten és a Donbászon vívott háborújában, amely Nagaszaki óta először nukleáris fegyverek bevetésével járhat.

Röviden: létfontosságú érdekünk – az Egyesült Államok és az atomfegyverrel felfegyverzett Oroszország elleni háború elkerülése, ami hamarosan ütközhet Ukrajna stratégiai háborús céljaival, vagyis a Krím és a Donbász teljes visszaszerzésével.

Ha Putyin komolyan gondolja a határozatlan ideig tartó háborút, hogy a Krímet és a Donbászt orosz területként tartsa fenn, meddig vagyunk hajlandók elmenni, hogy segítsünk Ukrajnának abban, hogy kiűzze az oroszokat és visszavegye ezeket a területeket?

Úgy tűnik, hogy valami ehhez hasonló helyzet alakul ki:

Miközben az amerikai fegyverek segítenek kiűzni az orosz katonákat Ukrajna megszállt régióiból, Oroszországot és Putyint sarokba szorítják, ahol a rájuk maradt lehetőségek kettőre zsugorodnak: elfogadják a vereséget, a megaláztatást és annak minden következményét, vagy eszkalálják azzal, hogy ragaszkodjanak ahhoz, ami van nekik.

Egy ponton a vereség megelőzése érdekében történő eszkalációhoz szükség lehet a nukleáris küszöb átlépésére. Putyin és kísérete pedig ezt mondta.

A lényeg: A konfliktus egy pontján Ukrajna háborús céljainak eléréséhez Moszkvát az eszkaláció megfontolására vagy a vereség elfogadására kell kényszerítenie.

Oroszország számára minél rosszabb a háborús helyzet, annál hamarabb jön el a nap, amikor Putyinnak vagy ki kell játszania az ászt, hogy elkerülje a vereséget, vagy el kell fogadnia a vereséget, a megaláztatást és az esetleges megbuktatást.

Mivel Oroszország nukleáris fegyvereinek alkalmazása olyan háborúhoz vezethet, amelybe az Egyesült Államok is belép, Kijev könyörtelenül törekszik létfontosságú érdekeire: az összes Oroszország által elfoglalt terület visszaszerzésére, beleértve a Donbászt és a Krímet is, ami végül veszélybe sodorja az Egyesült Államok létfontosságú érdekeit.

Ha, Kijev amerikai fegyverekkel és támogatással kiszorítja az oroszokat a Krímből és a Donbászból, Kijev egyre közelebb tolja az Oroszországgal folytatott háborúját az atomháborúhoz.

Ahogy Kijev igyekszik visszahódítani az Oroszországtól 2014 óta elvesztett összes területét, egyre közelebb taszítja Oroszországot a vereség és a nemzeti megaláztatás elkerülésének egyetlen módja, a taktikai nukleáris fegyverek bevetésének mérlegeléséhez, ami az Egyesült Államokkal való háborúhoz való közeledést jelenti.

Minél magasabb a Putyin-féle orosz áldozatok aránya, minél rosszabb vereséget mérnek Oroszországra az Egyesült Államok fegyveres és felszerelt ukránjai, annál nagyobb a valószínűsége, hogy Oroszország kijátssza az adu ászát, beveti a nukleáris fegyvereket, hogy elkerülje a vereséget és a megaláztatást, és biztosítsa a rezsim túlélését.

Röviden, minél közelebb kerül Putyin a vereséghez, annál közelebb kerülünk az atomháborúhoz, mert egyre inkább úgy tűnik, ez az egyetlen módja annak, hogy megakadályozza az orosz vereséget, szégyent és megaláztatást.

Az amerikaiaknak meg kellett volna fontolniuk, hogy mi lehet ennek a háborúnak az eredménye, amely véget vethet a vérontásnak, visszaállíthatja Ukrajna nagy részét Kijevhez, de nem tekintik Oroszország történelmi megaláztatásának.

Egyes amerikaiak ebben a háborúban lehetőséget látnak arra, hogy vereséget és szégyent okozzanak Putyin rezsimjének és Oroszországnak. Az ilyen célokra törekvőknek fel kell ismerniük, hogy minél közelebb kerülnek céljaik eléréséhez, annál közelebb kerülünk az atomfegyver használatához.

Emlékezzünk vissza: John F. Kennedy elnök arra törekedett, hogy tisztességes kiutat biztosítson a kubai rakétaválságból.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________