2022-01-04 nap bejegyzései

(3743) Good bye régi világ

Tibor bá’ online

 

A mai magyar társadalom nagyobbik hányada 1945 után született, fogalma sincs milyen volt az élet a háború alatt, a háború után. A Kádár korszak hatalmas jólétet nem hozott, de az élet izgalommentesen kocogott kitaposott mederben. Nem így korábban, amit most az eltűnni nem akaró járvány tesz hasonlóvá.

A háború alatt hozzászoktunk, hogy mikor ennek, mikor annak halt „hősi halált” a férje, fia, az apja az orosz fronton, vagy maradt a romok alatt valamelyik bombázás során. A halál ott vigyorgott az ajtóban, és sose lehetett tudni mikor, kire súlyt le. Ez ellen tenni semmit nem lehetett, el is fogadtuk. „Csak egy nap a világ” énekelte Karádi. Évekkel később nem a fizikai életünkkel hazardíroztunk, csak a mindennapival. Tombolt a kitelepítés. Sose lehetett tudni, holnap hajnalban kiknél jelennek meg az ávósok és viszik a családot a Hortobágyra, egy közös istállóba néhány másik családdal. Ezt is meglehetett szokni. Aki nem bírta a bizonytalanságot, az önként száműzte magát vidékre, ha volt hová.

Szóval honfitársaim, akik másfél éve úgy meg voltatok szeppenve a napi 1-2 halottól, hogy még az ágyban is arcmaszkban aludtatok, most pedig a napi 150 halottra is csak legyintetek. Ne reménykedjetek, mert a SARS-CoV-2 olyan jól érzi magát, hogy örökre itt marad, és hol ezt, hol azt fogjuk látni a lélegeztető gépen. Az idő előtt elhunytak az élet velejárói lesznek. Megszokjuk, hogy ismerősök, barátok, rokonok halnak meg. Ahogy megszoktuk a frontális ütközéseket, a lesodródásokat, a vasúti átjárok halottait, mint a gépkocsi nyújtotta kényelem velejáróját. Majd 30-40 év múlva mesélhetitek az unokáknak, hogy ez nem mindig volt így, ha egyáltalán lesznek még mesélő nagyapák/nagyanyák.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________