2022-01-02 nap bejegyzései

(3741) Karácsonyi folytatás

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

Múlt vasárnap, arról írtam, hogy 56 szent estéjére hazamentem, a szüleimhez. Itt a folytatás:

Másnap, anyámtól kértem két elhasznált lepedőt, amiből kiszabtam egy nagy méretű overallt, és azt a család varrógépén összevarrtam. Összepakoltam és kora délután lementem a Nyugati pályaudvarra, hogy felszálljak a Hegyeshalom felé induló gyorsvonatra. A vonat tömve volt, de, mindössze Győrben szállt le két ember, mindenki más végig akart menni. Hülyeségnek tűnt a szerelvény indítása, de a szarban lévő rezsim fenn akarta tartani a látszatot, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Nem volt.

Az utasok mogorvák voltak, úgy viselkedtek, mintha a kivégző osztag felé tartanának, életük utolsó napján. Persze, fogalmuk se volt, át tudnak-e jutni, és ha igen, vajon mi vár rájuk. Győr után a kalauz végigment a szerelvényen , és kérte az utasokat ne húzzák meg a vészféket, mert az körülményes és sokáig tart visszaállítani. A mozdonyvezető, majd megáll a nyílt pályán, ő tudja, hogy hol kell.

Hogy, az utasok ezt betartották, van sem, nem tudom, de a szerelvény Hegyeshalom előtt kb. 7 kilométerre megállt, valóban a nyílt pályán. A tömeg örült tempóban hagyta el a Pullman kocsikat és rohant be a szántóföldre, mintha üldözték volna őket. Pedig a kutyát se érdekelte a néhány száz ember kollektív szándéka. Még nem.

A sínektől pár száz méterre a tömeg kisebb csoportokban megindult nyugat felé, párhuzamosan a sínekkel. Nekem, eszembe se jutott volna ez a marhaság. Én felvettem a fehér overallt és befúrtam maga egy szalmakazalba, ahol megpróbáltam állva elaludni, amit az elmúlt 3 évi honvédségi tapasztalatok alapján végeztem.

Nem kellett sokáig várni, a leggyorsabban menetelők elérték a határközelséget, ahol már járőröztek magyar határőrök. Két hete ilyen még nem volt. Most, viszont már volt. Világító rakétákat lőttek fel, és üvöltöztek: Állj, ki vagy. Szép komótosan szedték össze a népet. Nem volt nehéz a fehér hóban az emberek tisztán kivehetőek volta, pláne a fehér rakéták fényében.

Ahogy, telt az idő a kiabálás egyre ritkult, de nem szűnt meg. El kellett nekem is indulnom. A dolog tök simán ment, de a határ közelébe puskalövés a közvetlen közelben. Nem csak engem nem láttak, de én se láttam őket. Azonnal hasra vágtam magam. Szerencsére a rakéta nem nekem szólt, aminek fényében én is láttam 3-4 embert, nem távolabb, mint 30 méter.

Amikor, a határőr összeszedte őket, elkezdtem kúszni a megfelelő irányba. Közben, be voltam szarva, mert centiket múlt, hogy nem kaptak el. Becslésem szerint, kb. két kilométert kúszhattam, amikor egy országútba ütköztem, ami a határral nagyjából párhuzamosan ment, és a jelek szerint már osztrák volt. Felálltam, és elkezdtem gyalogolni észak felé, arra kellett lenni Nickelsdorfnak. Kábé fél óra múlva megállt mellettem egy gépkocsi és megkérdezték, hogy magyar menekült vagyok-e, majd felvett és néhány magammal bevitt Nickelsdorfba, ahonnan én vonattal mentem Bécsbe. Nekem, már volt helyismeretem. Hurrá sikerült. A lágerben, nagy szenzációnak számított érkezésem.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!