(2022) Olvadás

Tibor bá’ online

 

k001Az Északi-sarkon csütörtökön, november 17-én leállt a jegesedés. A létező jégmező majdnem 2 millió km2-el kisebb, mint az 1981-2010 közötti átlag érték. A helyzet ijesztő. A létező jég olyan vékony, hogy egyszerű hajók is tudnak benne haladni.

18-án ennél rosszabb történt, beindult a jég olvadása november második felében. Erre még nem volt példa. Úgy tűnik, hogy sajnálatos módon Mszilárdnak nem lesz igaza. Nem érzem, hogy ebből az állapotból a föld klímája vissza tudna lépni. Mire a Nap újra sütni kezd az Északi sarkon, ami csak 3 hónap, és majd napról napra magasabban süt és egyre nagyobb területen, el fog dőlni a helyzet. Addigra már olyan nagy területen nem lesz jég, hogy a fényvisszaverődés jelentős lecsökkenésének látványos hatása elkerülhetetlen. Félő, hogy Waldhamsnak, McPhersonnak, stb. igaza lesz. Egyetlen mondat McPherson szövegéből: „Abrupt climat change is under way. Earth has warmed only aboput 1°C since the Industrial Revolution began, but considerable evidence points toward increasingly rapid warming in the near future.” [fordítás az előfizetőknek elküldve]

Az elmúlt 3 nap alatt 160.000 km2 területről olvadt el a jég. Ez másfél Magyarországnyi terület. Hogy ez meddig tart, azt nem lehet tudni, de a harmadik nap „csak” 20.000 km2 volt az olvadás, vagyis lassul. Egy hét múlva okosabbak leszünk. Ha beindul, amiről McPherson beszél, akkor érdekes dolgok előtt állunk.

Akit érdekel a sarki jég állapota: https://youtu.be/Vj1G9gqhkYA

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

120 gondolat erről: „(2022) Olvadás

  1. Csak egy kérdés a hozzáértőkhöz: a Föld tengelyének dőlésszögében nem okozhat változást az Északi sarki jégtömeg gyors olvadása?

  2. Valóban nem ad okot reménykedésre a jég állapota, és a sarki hőmérséklet sem, azonban korai temetni az „igazamat”.

    Felsorolom érveimet, reagálva a posztban elhangzott érvekre:

    1. „jégmező majdnem 2 millió km2-el kisebb”
    – számtalan példa van arra, hogy napok/hetek alatt képes fordítani a jég.

    2. „egyszerű hajók is tudnak benne haladni.”
    -Gondolom a Northabout-ra gondolsz, ami áthaladt a két sarki átjárón, nos ez már sikerült az 1600-as években (még a Kis-jégkorszak előtt) a portugál David Melgueiro-nak, GPS és naprakész jégtérképek nélkül.

    3. „beindult a jég olvadása november második felében. Erre még nem volt példa.”
    – novemberben még nem, de tavaly decemberben igen, és hasonló hangnemben tudósítottál róla.

    4. „Mire a Nap újra sütni kezd az Északi sarkon”
    – amit most látunk egy nagyon érdekes időjárási minta, tavaly óta nem igazán akar sütni a Nap az Északi sarok fölött. Ha megnézünk egy hőmérsékleti térképet már tavaly késő ősszel óriási hőmérsékleti anomáliák uralkodtak, télen még nagyobbak, majd nyárra az átlag alá estek a hőmérsékletek. Pontosan a Nap hiánya miatt. Ősszel/télen nem tudott úgy lehűlni, nyáron nem tudott úgy felmelegedni. Persze, semmi garancia arra, hogy ez a minta folytatódik, de vannak tudósok, akik szerint igen, és most nem bonyolódok bele ennek a hosszabb elemzésébe.

    5. Én is aggódnék, ha mindenütt ilyen „meleg” lenne. De nincs.
    Egy vészmadár cikkét linkelem be, mert ő sem tudja eltakarni a térképen azt a hatalmas negatív hőmérsékleti anomáliát, ami Ázsiában mindjárt 2 hónapja tart és nem akar vége lenni:

    https://robertscribbler.com/2016/11/18/arctic-storms-sparked-severe-polar-warming-sea-ice-melt-for-november-2016/

    Azzal, hogy az állandó viharok, amelyek a sarkak felé nyomják az óceánok felől a meleg levegőt, extrém hideg levegő nyomul délre, és szerencsénk van, hogy egyelőre nem Európa felé tart. Képzeljünk el január-februárban, ennyi ideig tartó 20 fokos negatív anomáliát a régiónkban.

    6. A sarkak felé tóduló meleg levegő hamarabb hagyja ott el a Földet, mint máshol. Ennek egyik oka, a másik posztban volt már róla szó, de ott ez nem hangzott el: a sarkak fölött sokkal vékonyabb a troposzféra.
    Az Ázsiában jelentkező extrém hideg, a Csendes óceán északi részén (tulajdonképen az ázsiai hideg rész meghosszabbításán) napok alatt kialakuló negatív vízfelszín anomália, egyes tudósokat pont arról győznek meg, hogy a hő eltávolodása a Földről nagyon felgyorsult és ez a kezdődő lehűlés jele.

    Összegezve, valóban első látszatra nagynak tűnik a baj és én is aggódva figyelem, hogy mi lesz ennek a vége, de a vészcsengőhöz én még nem nyúlnék. Nem akarok megnyugtatni senkit, mindenki pánikoljon, amennyire neki jólesik, én csak leírtam, hogy én még nem teszem, és azt is, hogy miért nem teszem.

    UI: Az ezt követő hozzászólásokra csak késő este fogok tudni reagálni.

  3. McPherson mondata ütős, de sajna benne van erőteljesen a pakliban az, amit mond. Most tényleg kopogtat a megfutásos klímaváltozás előszele!?! Legalább is a sarkvidéken nagyon nem megszokott folyamatok zajlanak mostanság! 🙁

  4. Elgondolkodtató a cikk által közölt állítás.
    Azért érdekelne , hogy mekkora jelenleg az északi sark jég által borított területe és jégvastagsága, hogy kellőképpen szörnyülködhessek a fenti 160.000 nkm-en; és a múlt átlagos értékei is.

    Ha ez ténylegesen olyan kiugróan nagy, akkor vélhetően tengeri áramlások, széljárások fognak változni; ami mindennapi életünk megváltoztatására kényszerít bennünket.

    Azért ott még a megválaszolandó kérdés, hogy a korai földtörténeti korokban volt-e hasonló jelenség az ember nélkül, mi váltotta ki és ha igen, hogyan rendeződött vissza a földi létre alkalmas környezet?

    Azért minden klímaaggódótól megkérdezném, hogy holnaptól nem ül bele az autójába, vagy nem kapcsol villanyt?

  5. 5:
    Az aggódás oka nem a klimatikus adatok, körülmények kedvezőtlen változása, hanem annak ismerete, hogy az emberiségnek esze ágában sincs változtatni az életstílusán. Én azért ülök be az autómba, és azért kapcsolom fel a villanyt, mert belepisilek a medencébe, ha senki se pisil bele, akkor az enyém nem számít. Ha mindenki belepisil, az enyém akkor pláne nem számít.

    Ha tudsz egy kicsit angolul, akkor innen minden adatot levehetsz: http://nsidc.org/arcticseaicenews/

  6. 6:

    Ez a hozzászólás telitalálat.
    Ezért vagyunk tehetetlenek mint emberiség, holott minden ember tudja lassan egyesével hogy mit kellene tenni, de a csorda nem változtat irányt, és azokat is magával sodorja akik a csorbában belül vannak ha akarják, ha nem.

  7. 6.
    Hát igen!
    Ez egy mai népbetegség, mert mindenki a másikat nézi, a másiktól várja a megoldást, miközben saját maga tenni nem hajlandó-
    De akkor milyen jogon várjuk el másoktól?

    Egy biztos; vélhetően vannak akiknek nem számít egy kis pusztulás,
    mert ők pénzügyi hatalmuknál fogva
    az ínséges időszakot akár a föld alatt is képesek egy darabig átvészelni,
    amíg kipusztul az emberiség milliárdja és a mai technika.

  8. Ma reggel olvastam ezt a cikket, s közben halkan felsóhajtottam, „azt hiszem most tényleg baj lesz”, miközben a belinkelt videó az északi pólus jégtakarójának változásáról a képernyőn futott. Egy kolléganő, aki épp a kávéját kortyolgatta mellettem rám nézett, s rákérdezett miért mondom ezt. Miután rámutattam az Északi-tenger jégvastagságának változásaira megmerevedett, tekintetében látszott, abszolút hülyének tart, hogy ilyen „távoli” dolgok aggasztanak, majd közölte: „Szerintem te meg vagy huzatva… Hát a meleg az jó, nem?! Te örülnél neki, ha hideg lenne? Legalábbis most jól jön a meleg idő…” – Nem álltam le vitatkozni, és nem is lepődtem meg nagyon. Bár elszomorít, hogy jó egy évtized távlatában is még itt tartunk. Gondolkodásában az átlagember függetlenül társadalmi vagy tudományos világban betöltött szerepétől oly egyszerű, mint a sárga pont.
    Carpe diem. Tényleg, tökmindegy.

  9. Azsiaban lako asszony mesélte, 50 évvel ezelőtt hatalmas területeken kiirtották az erdőket és mezőgazdasági művelést kezdtek. Erdős időkben télen vagy két hónapig hűvös volt az időjárás átlagosan. Erdőirtás után folyamatosan meleg van, szárazabb lett a klíma, télen csak egy-két hétig van lehűlés, akkor is csak az éjszakai órákban. tehát az erdőknek óriási szerepük van az időjárásban.

  10. Nem mindenki mástól várja a megoldást. Lehetőségeimhez mérten mindent megteszek, hogy családommal a lehető legkisebb mértékben terheljem a földet. Bár tudom, mit sem számít az egyedüli erőfeszítésem, de legalább gyerekeimnek, környezetemnek példát tudok mutatni. Fél éve már közel CO2 kibocsátás mentesen élünk úgy, hogy évi 60 ezer kilométert autózom. Fával fűtünk, otthoni elektromos fogyasztásunk háromszorosát termelem meg a házi napelem rendszeremmel. Legtöbbször azt látom, hogy aki megtehetné az nem teszi, aki megtenné az nem tudja.

  11. 11:

    Szép amit teszel, de az a helyzet hogy önáltatás.

    A közel CO2 mentesség nagyon messze van az európai életmódtól akármit próbálsz egyébként helyesen javítani rajta.

    Szerintem itt többen próbálnak valamit tenni, sokan fűtenek fával. Napkollektoroznak, napelemeznek, saját élelmiszert termelnek, stb.
    Én is így vagyok.

    Ezzel együtt mindenki legyen képben, hogy ezek egy-egy szegmensben jelentenek valamit, de a többiben ugyanúgy esszük-égetjük az olajat, szenet.
    Mindenki vesz ruhát, üzemanyagot az autóba, felül a repcsire, vonatra, villamosra, buszra, vesz élelmiszert mert 100%-os önellátás nincs európai életszínvonalon, gyógyszer, stb.

  12. 12:

    Nem gondolom, hogy önámítás lenne. Ugyan ki nem számoltam, de közel lehetek a tényleges nulla CO2 kibocsátáshoz európai életvitel mellett; az autómba áramot tankolok és amit a munkahelyemen beleteszek azt is kitermelem otthon, repülővel nyaralni egyszer sem mentem bár munkám során utaztam párszor. Amit mégis veszek termékeket a túltermelésemmel ellensúlyozni tudom. Ma 50kWh-t termeltem, nyár végén voltak 90kWh-s napjaim is. Arról persze tanakodhatnánk, hogy mivel járt ezt elérni és tény, hogy az egésznek összességében semmi jelentősége.

    Örülnék, ha minél többen tudnának hasonló eredményeket felmutatni és nem érezném magam esztelen szélmalom harcosnak. Ezt a harcot csak egyénenként tudnánk megvívni, de mindannyian el fogjuk bukni.

  13. Egy elég jó írás az MNO-n…:

    Eddig elképzelhetetlen módon fagypont feletti hőmérsékleteket mérnek az Északi-sarkon, dacára annak, hogy november közepe van. Az emberek már belefáradtak és ráuntak azokra a szinte hetente érkező éghajlati hírekre, amelyek rendre úgy kezdődnek, hogy „ez az év volt a valaha mért legmelegebb” vagy „még sosem volt ilyen kevés hó”. Pedig mindezek azt vetítik előre, hogy a klímaváltozás megállíthatatlanná válik, sebessége és léptéke pedig minden várakozást, modellszámítást felülmúl.
    Normális esetben az északi félgömbön, főleg azon helyeken, ahol az emberi tevékenység, például városok, üzemek közelsége – közvetlenül – nem befolyásolja a klímát, a tél közeledtével egyre lejjebb csökken a hőmérséklet. Sajnos azonban – az új amerikai adminisztráció által hazug összeesküvésnek tartott éghajlatváltozás következtében – az időjárás mostanság nem nevezhető normálisnak. A nemrégiben még extrémnek vagy anomáliának tartott légköri jelentések mindennapossá váltak. Ami ezekben a napokban történik az Északi-sarkon, az azonban még a rossz hírek tengerében is nyomasztó vészjelzésként hat.
    Zack Labe, a Kaliforniai Egyetem meteorológus doktoranduszhallgatója írta Twitter-üzenetében a múlt héten, hogy „az Északi-sarkon mért átlaghőmérséklet továbbra is a rossz irányban változik: nő. Micsoda anomáliacsúcs!” Megtörtént, hogy legalább öt meteorológiai bója küldött adatokat arról, hogy a hőmérséklet 0 és +1,2 Celsius-fok közé emelkedett – számol be az esetről a The Weather Channel. Miközben ilyenkor 20 fokkal kellene hidegebbnek lennie arrafelé. Márpedig ezek a bóják a 86. és a 89. szélességi kör között helyezkednek el, tehát szinte a 90. foknál lévő Északi-sarkon vannak. Labe mindezt azzal magyarázza, hogy meleg levegő árasztja el az Arktiszt a Csendes- és az Atlanti-óceán felől is.
    http://mno.hu/kulfold/brutalis-gyorsasaggal-melegszik-bolygonk-1372608

  14. 9.
    Igen, ez tényleg így van sajnos. Az emberek többsége nem lát túl a saját orránál. Meg persze a nagy részük sajnos igencsak alultájékozott. Erre egy jó példa, hogy egy két diplomás 35 év körüli kolléganőm miután érintőlegesen egy kicsit a politikáról beszéltünk megkérdezte, hogy skacok tényleg ki most Magyarország miniszterelnöke? És mikor látta, hogy dermedten bámulunk rá csak annyit mondott: Jól van na. Tudjátok, hogy nem követem a politikát. Na most egy ilyen embernek aztán magyarázhatsz a klímaváltozásról.

  15. Ha ez így folytatódik, akkor a végén még igaza lesz Wadhams profnak, hogy jövő nyáron jégmentes lesz az Arktisz. Közben az Antarktiszon sincs túl jó állapotban a jég…

  16. 6.
    köszönöm a tájékoztatót, így legalább van fogalmam a mértékről!

  17. 11.
    Napelem, elektromos autó.
    Hazánkban egy szűk réteg kiváltsága.
    Fajlagosan az ilyen autó több károsanyag kibocsátást okoz, mint egy öreg Suzuki. Főleg, ha sokat használják. Eleve adott az akkumulátor életciklusa, s teljesen mindegy, hogy a levegőt, vagy a talajt szennyezzük, mindenképpen rosszat teszünk a túlfogyasztással. A napelem ugyanez. Jó esetben 10 év alatt megtérül, amire amortizálódik. Az így keletkező hulladék ugyanúgy szennyezni fog. De jó üzlet, s kiváló „búcsúcédula” egyesek lelki üdvének megnyugtatására. Olyan, mint a repülőgépes utakon a karbon semlegesítés némi plusz pénzért cserébe.
    Fatüzelés. Emiatt már nálunk is egekben a téli időszak levegőszennyezettsége, s rendre irtják az erdőket, mert a sok okos tényleg elhiszi, hogy ennyi ember, ilyen jellegű igényeit ki lehet elégíteni „fenntartható” módon. Ja, 10-15 évig lehet…
    A kedvencem, amikor ezt számításokkal igazolják is :-)!

    Nos barátaim, ha valaki tehetős, többet tesz a környezetéért, ha nem hagyja magát önbecsapással ámítani, holmi technokrata megoldásokkal, hanem lehetőségei ellenére megelégszik kevesebbel, s minden erejével az energiatakarékosságra, a felesleges pazarlás visszaszorítására összpontosít. Ez valóban értékelendő, s gyermekei számára is őszintén követhető példa. Miért vennél „A+++” hűtőgépet (állítólag kurvára környezettudatos módon), ha megjavítható a működő „A” energiaosztályú hűtőgéped? Miért érzed környezetbarátabbnak az új elektromos autót, ha egy EUR4-es benzinmotoros kocsit az új autó vásárlásod miatt a roncstelepre dobnak? Autózz kevesebbet, fogyassz kevesebbet. Ha csak a high-techre összpontosítasz, Te vagy a legkönnyebben megtéveszthető ember.

  18. 11 & 13:
    Tamás! Szerinted, amikor elégeted a fát, azt a napi mondjuk fél mázsát, mi lesz a fában lévő szénnel? Elárulom neked. CO2 lesz belőle, ráadásul 10 kg nagyságrendben. A hőt ugyanis a szén oxidálásából kapjuk.

  19. 19 😀 Tibor bá’ vigyázz… mindjárt bedobja valaki a szén körforgásának repesz-romboló gránátját.

    Amúgy egyetértek és no offense!

    Ennek „az én átálltam zöldenergiára” annyira nincs értelme, mert már maga a napelem/napkollektor stb. gyártása is olaj alapú eleve. NEM lehet átállni… illetve de muszáj lesz majd… utána, a geddon után, igaz csak maréknyi embernek, mert a többi a szénkörforgás részeként távozik eme világból, illetve ad még egy kis metánt is majd.

  20. 13:

    Az a napelem amit felraktak a tetődre baromira környezetszennyező módon van legyártva és egy csomó olaj (energia) ég mire odakerül hozzád. Kb 7-8 évig használod mire nullán leszel vele energetikailag, az tény hogy utána tisztán fog termelni még mondjuk 20 évet biztosan. Ezzel harmadoltad a elektromosság utáni co2 kibocsátásodat.
    Gazdaságilag is kb így fog megtérülni, tehát neked ez megéri, mert volt rá pénzed.

    Elektromos autó szintén egy gazdaságossági számítás eredménye, ne áltasd magad hogy környezettudatos vagy.
    Mivel neked olyan a közlekedésed amilyen ezért neked ez szintén megéri, mondjuk 10 év alatt bőven nyereségbe is fordul az elektromos autó többletköltsége is.

    Erre még bónusz az a pozitív tudat, hogy te környezettudatos vagy, erre sokan néznek rád elismerően és ez neked tetszik.

    Ha igazán környezettudatos lennél akkor:
    ledre cseréled az izzóidat, 18 fokra fűtöd a házadat, nem dobsz ki élelmiszert és/vagy megtermeled magadnak legalább egy részét, tömegközlekedsz autó helyett, nem eszel húst, nem veszel szemetet, stb.

    Azaz csökkented a fogyasztásodat, ez viszont nem trendi mert olyan csórónak néz ki az ember tőle.

  21. Mszilard:

    Volt korábban (mondjuk 20 éven belül) példa arra hogy masszívan visszafagyási időszakban így olvadjon a jég?

    Azért kérdezem, mert a nov-dec időszakban ilyet visszanézve a korábbi éveket nem láttam ilyet.
    Február után már vannak ilyenek, de ott nem is meredek a jég növekedése annyira mint nov-decemberben.

  22. 18.
    Alapjában véve igazad van, hogy az el nem fogyasztott energia a legjobb energia. Fogyassz kevesebbet, és azt a keveset pedig fedezd megújulóból. De ha lehet ne írj a napelemről, az elektromos autóról az erdőgazdálkodásról, a fatüzelésről téves információkat, mert még elveszed a kedvét a jószándékú pénzes embereknek a beruházástól. 🙂 Pont annak van nagyobb felelőssége akinél a pénz van, és a hatalom. pl. Trump és klíma…

  23. 21:
    Nem eszel húst? Mit eszel helyette? Ha szénhidrátot, akkor idővel cukor beteg leszel. Ha zsiradékot, akkor állati vagy növényi eredetűt? Ha növényit, akkor szívbeteg leszel, ha állatit, akkor ott vagy ahol a part szakad, mert hús nélkül nincs zsiradék. Tudomásul kell venni, hogy túl sokan vagyunk. A Föld nem bír el sok milliárd embert. Talán néhány száz milliót. A Föld képes a megújulásra, de nem 8 milliárd ember pusztítását követően. A másik probléma, hogy túl sokáig élünk. Egy öreg ember sokkal többe kerül ökológiailag. És erre még rárakunk egy lapáttal. Most olvastam, hogy egy fiatal lányt lefagyasztottak és majd újraélesztik, ha már gyógyítható lesz a rák, amiben meghalt. A lefagyasztás miatt felrepedt sejtek már sose lesznek újraéleszthetők. Mibe kerül évtizedekig fagyasztani egy hullát, amíg „hivatalosan” rájönnek, hogy nem egy járható út?

  24. Akárhogy is nézzük:
    A játék hamarosan véget ér!

  25. 24.

    Nem reszortom az idősek védelme, de -szerintem – idősebb ember nem jelent feltétlenül nagyobb ökológiai lábnyomot a fiatalnál!
    Fogyasztása és annak szerkezete, igénye általában eleve kisebb, a fiatalembereknél; egészen addig, amíg kielégítő az egészségi állapota.
    Sokan éltes koruk ellenére is aktívabb fizikai-szellemi munkát végeznek fiatalkorú társaiknál és megélt tapasztalatuk „bölcsességük” mindenképpen a társadalom javára is válhat!

    Másrészt a fagyasztásos technika -ezt olvastam- eljutott abba a technikai stádiumba, amikor a vért lecsapolják, „fagyállóval” feltöltik a sejteket is és olyan lassú eljárást alkalmaznak, ami nem roncsol.

    A természetben egyes kétéltű fajok is rendelkeznek hasonló technológiával.

    Az újraélesztés technikája tán még nem tökéletesedett ki, inkább az a kérdés, hogy a „behűtött” ember korában élő családtagok elhalálozásával, melyik ismeretlen leszármazott akarja a fagyos ősét elevennek látni, esetleg örökségét visszaadni?

  26. 11: Elektromos autód van? Vagy hogy?

    12: Mért lenne önáltatás? Ne ítélj, amíg nem tudod, hogy élnek!

    Hajrá, Tamás!

    18: Az öreg kocsik okozzák a legnagyobb kibocsátást. Másfél-kétszer annyit fogyasztanak, mint egy új. Nem beszélve az elektromosról, ami napenergiával megy.
    Ha Tamás kicsűrné a használt aksit a patakpartra, még tán lenne is némi igazságod. De elég nyilvánvaló, hogy az akkumulátorokat újrahasznosítják, már csak azért is, mert tele vannak a drága és ritka lítiummal.
    A napelemeket dettó. De a legrosszabb, ami történhet vele, hogy lerakják egy hulladéklerakóban, ahol inert réteget alkot, mint egy kőzet, semmi gondot nem okoz.

    Az erdőgazdálkodás 50-100-200 évre tervez. Nem fognak több fát kivágni Tamás kedvéért, mint amennyit úgyis terveztek. Ha mindenki jól szigetelt házakban laknak, és azokat jó hatásfokú kályhákkal fűtenénk, a rendszer prímán fenntartható lenne. Gond akkor van, amikor a helyi oligarcha tulajdonába kerül a fára átállított, pár %-os hatásfokú hőerőmű, ami bármennyi fát képes elnyelni, a tulajdonos duplán keres az áramon és a széndioxidkvótán, és van hatalma elérni, hogy átírják az erdőgazdálkodási terveket, és több fát vágjanak ki neki a fenntarthatónál.

    Az EUR4-es kocsikat nem fogják a roncstelepre dobni az elektromos miatt, ha még működnek. Ami elromlott, azt meg felhasználják nyersanyagnak.

    20: A napelemgyártásban alapvetően elektromos energiát használnak. A gyárnak mindegy, hogy az áram napelemtelepről vagy hőerőműből jön-e, de pont az olaj nem igazán jellemző.

    Igaza van annak, aki szerint a fogyasztást is csökkenteni kell, de mért gondoljátok, hogy Tamás nem teszi?

    21: Nem attól leszel környezettudatos, hogy húst vagy növényt eszel, hanem hogy amit eszel, azt milyen körülmények között és hol állították elő. Az extenzíven tartott szarvasmarha vagy birka húsával adott esetben egy természetes élőhely fennmaradását támogatod, míg egy kukoricapehellyel akár a helyi sivatagosodást.

    24: Ha jó a hőszigeletés, nem olyan drága fagyasztva tartani, mint amekkora hülyeség.

  27. Köszönöm, már vártam a szomszéd tehene is dögöljön meg hozzászólásokat.
    Szeretnék hinni pár dologban az életben; ilyen például a fatüzelés zéró CO2 egyenlege, ha nem lerabolják az erdőket, hanem erdőgazdálkodást folytatnak.
    Te döntöd el honnan veszel fát, Te döntöd el milyen termékeket vásárolsz. Napelemből is van már sok féle van alacsonyabb kategória, ami hamarabb tönkremegy és van tartósabb is.
    Számításaim szerint ma sem az elektromos autó sem a napelem nem megtérülő beruházás. Nem ezért csináltam. Sem az áram árában sem a elégetett üzemanyagban nem fizetjük meg a felélt jövőnket.
    Jó dolog, ha az embernek van befektetni való pénze és nem sajnálja okos dolgokra elkölteni. Dolgozzatok, merjetek kockázatot vállalni és próbáljátok ki!
    Ha semmiben nem hisztek, ami a technika vívmánya akkor javasolnám a számítógépetek kikapcsolását.

  28. 27-28.
    Arról van szó, hogy ez a dolog önámítás. Ez a lényeg.
    Csűrhetitek, csavarhatjátok, magyarázkodhattok, megvédhetitek egymás igazát, linkelhettek az erdőgazdálkodásról, akku újrahasznosításról szakcikkeket, ettől még a helyzet ugyanaz marad.
    Nem a technikával van a problémám, hanem a fogyasztással, és az általatok preferált fogyasztási szokásokkal, amit én nem tartok követendő példának. Ez az én véleményem, és cseppet sem bosszant, ha nem értetek egyet vele.
    Azonban kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmét a szerintem tévúton járóknak, főleg, ha arra buzdítanak, hogy ez a helyes és a problémákat megoldani tudó út.

    Egyszer egy igen jószándékú, „öko-elkötelezett” barátom mondta, hogy milyen jó lenne, ha minden családnak lehetne saját forrása. Én meg csak annyit mondtam erre, hogy hiszen most pont így van, vízcsapnak hívjuk… Ő egy erdő széli luxus-öko-lakás tulajdonosa, és szentül hiszi, hogy a lakótelepi emberek felelősek a Föld gondjaiért, míg Ő, az elkötelezett mindent megtesz annak érdekében, hogy szebb világban élhessünk. Én sajnos nem tudok hálás lenni neki, pedig tényleg minden öko-bio-luxus megtalálható nála, de értelmetlennek érzem a vitát vele szemben, inkább csak csendben mosolygok rajta.

  29. 27.
    Igen, komoly érdeklődőként használt elektromos autót szerettem volna beszerezni, de az utánajárás után úgy döntöttem, inkább egy kocsival próbáljuk meg a munkába járást feleségemmel. Eddig működik, hamarosan a 2. autótól megszabadulhatunk…

    A felelős erdőgazdálkodásról és az ott folyó rendkívül korrupt rendszerről sajnos közvetlen környezetemből szerezhettem tudomást.

    Napelemes rendszert is szerettem volna, de vagy az előállítás költsége és környezetterhelése miatt nem térül meg (akkor már inkább a szigetelés, ablaküveg csere), vagy látszólag megtérülne, de olyan minőségű a termék, hogy azt köszönöm, nem építem be. Mindegy melyik ujjadat harapod meg, fáj!

    Melyik elektromos autót tudod napelemes töltőről tölteni?
    Ilyen is van, napelemes garázs néven fut, de nézd már meg a költségeit és a hatékonyságát!

  30. 27 Ábel… jaj, ne már… szerinted a napelem gyár semmilyen módon nem kötődik az olajhoz… neee.

    LED… mókás, szintén olaj a lánc vége. Amúgy nem ajánlom senkinek. Én minden kib@szott lámpába azt raktam, aztán jött egy feszkó csökkenés és mind sz@rrá ment… á, csak néhány tízezer Forint kár. Sebajtóbiás, újra. Aztán két héten belül megint feszkó csökkenés (mindkétszer az egész településen!) és jééé, megint mind bekrepált. Most a jó öreg, mégis új villanykörték… hm, kábé egy hónap és csere, de ezek hipiszupi modernek, nem ám kiégnek, durrannak. Bravo.
    (A beépített kis led-ek bírták.)

    Maximálisan Tibor bá’ nézetét vallom és ahogy valaki írta, ennek hamarosan vége lesz.

    MSzilárd kérdésére érdekelne engem is a válasz, mert mi sem találtunk ilyet.

    28 Tamás, abszolúte nem akarlak megbántani… inkább másba fektess, mert így garantáltan nincs jövőd, hogy finoman fogalmazzak. Én nem akarok itt és most vitába szállni senkivel, de ennek az egész fosnak rövidesen vége; EZER SEBBŐL vérzik a rendszer. Ha meg vége lesz, akkor Te pl. a jelen helyzetben NULLA eséllyel állsz majd az események előtt. Tényleg nem b@szogatás, másra költsd. Én és sokan ezt tesszük, nem is NULLA az esélyünk, sőt, országos szinten egész jól állunk.

  31. 14: Piton

    Egy kicsit utánajártam az MNO-s cikkben közölteknek, megnéztem a sarki bóják adatait, és grafikonon ábrázoltam:

    http://klimahiszteria.blogspot.ro/2016/11/napi-erdekesseg-52-az-eszaki-sarki-meleg.html

    22: Facsiga és 31: Jövőnk

    Ennek is utánanéztem, és a válasz igen, volt ilyen (hogy novemberben csökkenjen a jégkiterjedés)
    2001, 2006, 2008, 2013 folyamán is. A fenti linken erről is írtam részletesebben.

    11,28 Tamás

    Helyes amit teszel, bár apró lépések ezek, de valahol el lehet/kell kezdeni.
    Én is fával tüzelek, van napelemem, és egy leszigetelt, (félig) passzív Napházam, ami téli napokon sem kell fűtenem, ha aznap süt a Nap egy pár órát. A ködös időjárás szokott velem kibabrálni, mert nem tudhatom, hogy mikor száll fel a köd, vannak napok, amikor nem, és ilyenkor jól tettem, hogy reggel begyújtottam, máskor pedig minden előjel nélkül eloszlik a köd, és a ragyogó Napsütés miatt redőnyökkel kell megóvjam a házat a túlzott felmelegedéstől. A hatékonyságán még tudnék növelni is egy pár plusz beruházással (puffertartály, stb.), de ezek pénz és a jövő kérdése.

  32. 29.
    Van egy civilizáció amiben élünk, és ami ránk kényszerít egy rakás dolgot, ami nem jó a környezetünknek, és minket is a rakásradöglés fele visz. Ha ennek tudatában vagy pár dolgot tehetsz:
    1. leszarod, nem számít mit csinálok, úgysem tehetek én egyedül semmit, carpe diem
    2. folyamatosan azon agyalsz, hogyan tudod csökkenteni az öko lábnyomodat, bevételeidhez képest sok pénzt fektetsz öko megoldásokba, amik gazdaságilag értelmetlenek a mai szemlélet szerint, pl. e-auto, napelem, hőszivattyú és tudatosan lemondasz bizonyos dolgokról, pl. kisebb házban laksz, nem mész repcsivel nyaralni, nem eszel pálmaolajos kaját, ez pl. elég nehéz, mert mindenben benne van szinte, stb. stb.
    3. beépülsz egy öko közösségbe, feladod az eddigi életedet, viszed a familiát
    4. nem épülsz be sehová, és mivel haragszol a világra, ezért összerúgod a port még a családtagjaiddal is, megkattansz, legrosszabb esetben úgy jársz, mint M.J.Ruppert
    5. készülsz a túlélésre szép csendben

    Boldogok a tudatlanok…

  33. Jövőnk:

    Ne csigázz, mond a tutit!

    Túlélésre játszani? Mit akartok túlélni? Ami felé haladunk azt nem akarom túlélni.

    Az elmúlt 50 évben élt a legkényelmesebben az emberiség (a földnek ezen a felén) én már annak is örülnék, ha családommal valamivel tovább élvezhetném mint mások. Ebben segíthet az önellátásra berendezkedés.

    Atombunkert nem fogok építeni.

  34. Tamás, ez ennél azért komplexebb, mint hogy „mond a tutit” és itt qurvául off topic lenne, s jogosan szólna rám Tibor bá’.

    Mit akarunk túlélni? Nos, először ismerd meg a halált, majd játsz el a gondolattal, hogy a gyerekeidet kibelezik – NE VEDD BASZTATÁSNAK!!! – és utána, tedd fel újra a kérdést nekem és magadnak, hogy mit akarunk túlélni.

    NEM KELL atombunker. Ezzel a marhasággal vagyok itt állandóan vádolva.

    Ezredszer ismétlem meg röviden – elnézést az off topicért – a felkészülés lényegét:
    KÖZÖSSÉGI, azaz konkrét (kis) település, melynek a paraméterei a lehető legoptimálisabbak. Igen, mezőgazdaság és állattartás, de azzal az opcióval, hogy gépi erő nélkül is működjön, meg azzal, hogy legyen élelmiszer készlet (minden lakosra), meg pár fontos cucc (LEGÁLIS) és legfőképpen képes legyen az önvédelemre (sportlövészet, öntöltő karabély kategória, távcsöves nagy kaliberű puska, nagy kaliberű pisztoly – nem mindegyik egyazon személy esetében!).

    Van ilyen település. Meg lesz másik ilyen település. Mi túl fogjuk élni, az első évet biztosan… lehet, hogy konkrétan én nem, de a közösség részeként a gyerekeim igen.

    Amúgy meg egy teljesen normális életet élek.

  35. Off-off

    Kedves Jövőnk! Miért gondolod, hogy nem egy kis településen élek és nem ott rendezkedek be?

    Pont így tettem. Egy tökös remélem cselekvésre és összetartásra képes kis faluban élünk, ahol vannak vadászok is szép számmal. Távol vagyunk a várostól erdő közepén, tóval patakkal. Kertészkedünk állatokat tartunk.

  36. 37 ez… jó, csak kevés. (Az, hogy tök jól elvan a falu lakossága, meg páran kertészkednek, meg állatokat tartanak, meg van pár vadász… kevés. (Itt is van vadász… a legádázabb gyilkosok ők lesznek. Ez a település az egyik legrosszabb adottságú, nem is maradok a családommal. De a nejem rokonai által lakott mezőgazdasági falvakba sem megyünk, mert kábé azonos kategória mind… döglött jövő. Mondom, ennél bonyolultabb.)

  37. 31: Mért, szerinted konkrétan hol használ olajat a napelemgyártás?
    Az alapanyagokat a gyárba nyilván teherautó hozza, és az is viszi. Ha nagyon kell, ezt meg lehet oldani máshogy is.
    De maga a gyártási folyamat szerintem nem kőolajfüggő. A legnagyobb energiát a szilícium megolvasztása emészti fel, nyakamat rá, hogy nem olajkályhát gyújtanak alá, hanem elektromos a fűtés.

  38. 39 Ábel, a napelem minden eleme fából, üvegből vagy kőből van? Az elektromos áram a gyárból tuti, hogy nem hőerőműből jön? A gyár teljes működése, marketingje, hr stb. semmi nem kapcsolódik olajszármazékhoz? Ja, és 6,9mrd ember, de legyen csak 3mrd indiai és kínai nem vesz új pöfögő autót, meg kér áramot, hőerőműből? Ha láttad a diCaprio filmet, akkor azt is láttad, amikor jól kiosztotta az india nő. Ez a vonat elment, kb. 20 éve.

  39. Egy vonat elment 20 éve egy másik meg most megy el éppen.

    Most komolyan, azon túl, hogy közlitek az adatokat, vagy épp cáfoljátok azok jelentését lehetne tenni mást is. Ja persze ha valaki próbál tenni valamit azt még jól le is hordjátok.

    Értelmesebb országokban most kezdenek rájönni, hogy az elektromos autók akkumulátorai nem veszélyes hulladékok, hanem a legnagyobb értékei egy elavult autónak. 200e km után az akkumulátorok kezdeti kapacitásuknak 70-80%-át tudják, ezek tökéletesek fix telepítésű energiatároló berendezéseknek. Japánban kiépítettek egy autó töltő-visszatermelő rendszert, amivel a hálózati ingadozásokat gyönyörűen lehet simítani így az autók az elektromos hálózatnak is értékes részei.

    Nem gondolom, hogy a világ jelenlegi fogyasztását ki lehetne elégíteni megújulókkal, viszont ha befuccsol a rendszer, akkor még egyénileg hasznát vehetjük mind az autónak, mind a napelemnek. És mellesleg addig sem haszontalan.

  40. Itt mindenki a világvégét játssza és aggódásában vészharangot kongat,
    miközben a világ legszennyezőbben termelő országai, mint Kína, vagy India a maguk majd 10%-os GDP növekedésével,
    most is nagy ívben tesz a környezetszennyezésre ( a Föld lakosságának harmada)és egyelőre nem a lakosság kipusztulása a legnagyobb gondjuk, hanem éppen a túlnépesedés!

    Egyébként a napelem gyártása most is meglenne olaj nélkül, de amíg az olaj az olcsóbb megoldás senki sem fog másik energialapú termelésre átállni!

    Legfeljebb, ha közigazgatási szabályozással nem kényszerítik rá!
    De most már jön a TTIP, vagyis helyette a CETA, úgyhogy ez a mutatvány már be is bukott!

  41. Saját erdődből vágd a tűzifát, vagy saját magad gyűjtsd össze a rőzsét. Akkor respekt. Amit eladnak, az egy sem „környezetsemleges”! Ha tehetős vagy, inkább gázzal fűts, vagy hőszivattyúval, vagy bármilyen high-tech masinával, mert megteheted. Hagyd békén az erdeinket, és ne tedd tönkre a levegőt! A tűzifa a „szegényember” tüzelője, mert neki más nincs…
    Vagy tedd meg, amit csak megtehetsz, mert neked jár, de ne sírj majd, ha egyszer számon kérik rajtad! Páran már rájöttek erre.

    Akinek nem elég egy otthon, az meg gondolkodjon el azon, hogy ami neki játékszer, az másnak a túlélés egyetlen eszköze lenne már ma is. Amikor a lemorzsolódók tömege elér egy kritikus szintet, nem biztos, hogy megértőek és megfékezhetőek maradnak. Ilyenkor a legjobb célpontok a most békésen élő kisközösségek lesznek, ahogyan már Hollywood is megénekelte.

  42. 41.
    Ha komolyan tenni szeretnénk, magát az autót – autózást kellene eltörölni. Közigazgatási reformmal egy pillanat alatt megoldható lenne a dolog. De ki lenne hajlandó az autó köré kiépült gazdasági potenciálról és a kapcsolódó adókról lemondani?
    Az autó egy luxuscikk. És adott esetben tökéletesen felesleges is lehetne…

    42.
    A fák nagyra nőhetnek, de sosem nőnek az égig.
    Más kárára gazdagodni, nos ez már egy rég bevált lehetőség, de ez sem működik a végtelenségig.
    A túlnépesedéssel egyetértek, ez a legfőbb ok. De ne feledjük, hogy ez egyben jelenlegi civilizációnk potenciális mozgatórugója is! Hogyan lehet ebből jól kijönni? (költői kérdés)

  43. 38. „Ez a település az egyik legrosszabb adottságú, nem is maradok a családommal.”
    Jövőnk, akkor ezek szerint még mindig nem találtad meg az optimális helyet? Trump megválasztása mennyi haladékot ad még szerinted a nagy tűzijátékig?

  44. 46 de, megvan.
    Trump nehéz kérdés… saját véleményem – ha a klíma nem előzi vissza a geopolitikát – plusz 1-2 év.

  45. 40: A hőerőművek tipikusan szénnel mennek, nem olajjal. Ráadásul vannak már országok, ahol minimális a hőerőművek aránya az áramtermelésben.
    Ha elfogy az olaj, akkor nem lesz szükség marketingre a napelem eladásához. Nehogy már olajfüggőnek állítsuk be a napelemgyártást azon az alapon, hogy a HR-es dízel audival jár dolgozni. Ha nem lesz olaj, majd jár biciklivel, vagy nem jár sehogy, a gyártósor nélküle is elmegy.

    A napelem elsősorban szilíciumból van, amit kőből nyernek, igen. Van még rajta néhány fém, csatlakozásnak, üveg előtte meg valamilyen burkolat. Azt a kevés kis szilikon szigetelést, ami a vezetékekre kell, előállítják a vegyészek bármi szervesből, nem kell ahhoz kőolaj.

  46. 48 Ábel, amúgy megvan, hogy a mai társadalmi-gazdasági rendszer szinte teljes egészében az olajra épül?!

  47. 49: Ez igy egy szép, ütős mondás, de engem a konkrétumok érdekelnek.

    Konkrétan melyik folyamathoz mennyi olajat használtunk el, miért, és hogy lehet ezt csökkenteni, akár a 0-ig.

    A napelemiparban ez pont nem annyira nehéz kérdés.

  48. Ábel… 🙂 hát, akkor keress, ha ezek érdekelnek. De közben a klímát is kövesd.
    A vonat elment. Inkább másra fordítsd az energiádat.

  49. 50:

    Mit esznek a melósok akik a gyárban, irodában, raktárban, volán mögött dolgoznak? A mezőgazdaság minden egységnyi élelemenergiára 8-szoros olajat fogyaszt.

    Mit visel a sok melós?
    A ruhák nagy része vagy mezőgazdasági alapanyagból vagy eleve olajból készül.

    Hol lakik ez a sok drága ember? Ahhoz mennyi olaj kell? Fűtés, co2 nélkül megy? Főzés is?

    Aztán vehetjük az összes alapanyagot amit a gyár berendel, egy részét bányásszák, rakodják, szállítják, stb.

    Tényleg akarod elemezgetni?

    Ezt jelenti az hogy a társadalom létéhez olaj kell, ki ne találd hogy azért mert a favágáshoz konkrétan nem kell olaj ezért az co2 semleges.

  50. 31:

    LED konkrétan 15 éves garanciával van, ha kiég akkor csere ahol vettem. Mindent ki kéne bírnia, elvben csak az elektronikája lehet szar maga a dióda nem tud kiégni (sok kell hozzá).

    Konkrétan tizedeli a fogyasztást, úgy hogy nem kell lemondani a megszokott fényerőről.

    Mikori a kiégős tapasztalatod?

  51. 53 🙂 sz@rok én a garira… szerinted megtartottam a blokkot?! 😀

    Kábé egy hónapja történt, az LED égők pedig nem voltak egy évesek sem, se nem olcsók. Két feszkó csökkenés és minden lámpa fényereje kábé ötödére esett vissza… tiszta Ceausescu-feeling. 😀

  52. 55:
    Már elég rég nem érdekel a pik oil téma, de az nyilvánvaló, hogy van elég, mert különben nem lenne 50 $ alatt az ára.

  53. 54:
    Ja kérem, ha sok pénzed van akkor fizess. 🙂

    Egy újfajta izzó mondjuk 500.- Ft egy ledes meg 1500.-
    Fogyasztásban viszont hatoda legalább (15%).

    Egy év alatt a normál izzód (40w-os) ha napi 2 órát használod kb 1500 áramszámlát generál. Ledes meg csak 225.- Ft-ot.

    Ha így nézed már az egy év alatt az árát visszahozhatta bőven.

    Ha meg véletlenül nem megy szét egy áramingadozástól akkor pedig egy év után már masszívan hasznot termel (megtakarít).
    Ideális esetben a 15 év alatt még simán megveszel 2 másik izzót mivel azok kiégnek, ezért a beruházásod sem igazi beruházás mert úgyis el fogod költeni világító eszközre.

    10 led esetén azért ez mondjuk 15eFt, azért már talán érdemes mozdulni, blokkot eltenni, .
    Ha meg nincs meg akkor vegyél másikat és azzal a blokkal vidd vissza ami kiégett. 🙂

  54. 59:
    2000 forintért vettem a kínaiaknál egy 1500 lumenes Led izzót. Egy héten belül leállt. A kínaiak nem adnak blokkot. Vettem 5 db 1 méter hosszú Led fénysor. Fél év után 4 tökéletesen működik, az ötödikben kiégett néhány. Ronda látvány. A Led izzók halála a melegedés. Erre kell ügyelni. Azt viszont tudni kell, hogy csak a wolfrám égők adnak teljes spektrumot, viszont ritka, amelyik 1000 órát ég, az ígéret ellenére, és persze a felhasznált energiának mindössze 5 százalékából lesz fény, viszont relatív olcsók. Már rég nem lenne szabad árulni a 100 wattos izzókat, amit úgy játszanak ki, hogy a piacra dobottak „resista” fajták, azaz elméletben ellenállnak a rázkódásnak.

  55. 56-57-58:

    A kádári időkben olcsó volt a kaja meg a lakhatás, akkor bőven volt belőle? 🙂

    Az olaj stratégiai árucikk, az ára nem kizárólag a kereslet kínálat alapján változik.
    Pl az oroszok beszorításához kell az alacsony olajár az amcsiknak.

    Az olcsó olaj készletek már nem növekednek, amit találnak és kimutatnak készletet az mind drágán kitermelhető (drága alatt az eroi eroei értékeket értem), 10-es eroei alatt meg a társadalom felbomlása megkezdődik.

    Attól hogy most olcsón adják az olajat attól még adott mennyiség van a régen működő olcsó mezőkben, a napi kitermelhető mennyiség konstans módon fogy.
    Ha eléri a kritikus szintet akkor be fognak indulni folyamatok.

    Végezetük az exxon nem olyan rég ismerte be hogy túlbecsülte a készleteit, plusz elfogyott a kb a cégből (kb 10%-ára esett) .

    Az olaj egy része a föld alatt fog maradni, mert nem lesz kitermelve. A föld alatti készletek sosem fognak elfogyni, de attól még a társadalom még össze tud roskadni.

  56. 52: Az ember a társadalomban él, és a társadalom tevékenysége 99%-ban nem fenntartható. Ezen nincs vita.
    Azt vitatom, hogy ezen az alapon önámításnak lehet nevezni a fenntartható megoldásokat. Ha mindenki átállna ezekre a megoldásokra, akkor szép lassan fenntarthatóvá válhatna az emberi élet.

    A mezőgazdaság kőolajmentes megoldása a leglényegesebb kérdés és a legnagyobb falat. A gyümölcs- és zöldségtermesztés egész jól megoldható élőerővel, a szántóföldi kultúrák alig. Amíg lesz olaj, a traktorok menni fognak, ebben biztos vagyok.

  57. 61: Nézd facsiga, én jobban hiszek a belinkelt olajkutató mérnök véleményének, mint a tiednek, még akkor is, ha Jövőnk neked tapsol állva.

  58. Műszaki észjárásúként eléggé meglepő, hogy mindenki a megélt keretek közé szorítja gondolatait és nem képes a fantáziáját kicsit szabadjára engedni.

    Már az érzetem támad, hogy új vallást kellene alapítani, aminek az elsődleges istensége az olaj.

    A szántóföldi kultúrák is egészen jól elmentek hajdan Európában élőmunkával és Ázsiában manapság is.
    Persze a tevékenység ilyetén formája jövedelmezőségben nem engedi meg a 4 csillagos Wellness hétvégét, de manapság is működőképes a lenézett kultúrákban.
    És ráadásul emberek 100 milliói élnek ezen a szinten.

    Az emberi élet fenntarthatósága meg nagyban függ az egyedszámtól is, mert ha a föld teljes felületét benépesíti, egymás nyakába már azért mégse lehet egészségesen ülni.

  59. Csökönyösen ragaszkodom ahhoz a nézethez, hogy az olajból sokkal kevesebbet tudnak felszínre hozni, mint amiről az olajvállalatok jelentései szólnak.
    A tőke áramlása nem hazudik. Oda rohanni szokott a tőke és nem kivonul és nem stagnál abban a gazdasági szegmensben ahonnan hasznot remél.
    Az olajkutatásba történő beruházásokról szóló hírek amikbe belefutok, rendre arról szólnak, tőkekivonás, profilkarcsúsítás történik a nagy olajcégeknél. Ezek pénzügyekkel foglalkozó oldalak. Ha egy olajkutató mérnök feloldja ezt a megmagyarázhatatlannak látszó ellentétet, akkor elfogadom, több, mint 50 évig biztosan kitart a szükséges mértékű olajfelhozatal.

    A szakmák szakembereinek hitelességéről egy szösszenet.
    17 évvel ezelőtt az éves kötelezőm 83.000 Ft volt. Biztosítási szakemberek sora nyilatkozta, hogy ennél lejjebb nem lehet az árakat vinni, mert már így is veszteségesek a kötelező biztosítási körben. Csak azért kötik mégis ezeket, mert a többi biztosítási forma, amit az ügyfél köt náluk, kompenzálja a veszteségüket. Teltek az évek és megváltozott a törvényi környezet, az árak meg kezdtek lefelé menni. A 17 évvel ezelőtti ár négy évvel ezelőtt már csak évi 16.000 Ft volt.
    A riporter megkérdezte a biztosítási szakembert, nem veszélyesen alacsonyak ezek az árak? Azt válaszolta, a rendszerben még mindig vannak tartalékok.

    Mitől lennének kisebb kamuzók az olajmérnökök, mint a biztosítási szakemberek?

  60. Össze-vissza olvasok mindent, aztán ide jöttök okoskodni.
    – Persze, hogy Putyinnal akartak kibaszni, de ehhez termelés növelés kellett, ami felnyomta a kínálatot, és leesett az ár.
    – 70 éve Magyarországon a lakosság 90-95 százaléka a mezőgazdaságban termel. Ma 5 % + olaj. Amint elfogy az olaj a népesség java éhen döglik.
    – Hosszú távon semmi se tartható fenn, akármit csinálsz. Már többször megírtam, abban a pillanatban, amikkor az emberiség (kb. 12.000 éve) felhagyott a vadászással, gyűjtögetéssel és átállt a gazdálkodásra, megszűnt a fenntarthatóság. A kérdés, hogy hány ezer évig lett volna fenntartható? Most meg alaposan felgyorsult. Csak azt tartható fenn, hogy megeszem az állatokat, növényeket, aztán vagy engem is megesznek, vagy elrohadok és táplálom a növények gyökereit. Aki mást állít az vagy hazudik, vagy hülye, vagy álmodozó. —– Hagyjátok már abba az álmodozást!

  61. 66.
    Nagyon profán, a kérdésben benne a válasz.

    Mivel az elmúlt időszakban a világpolitika nyomására leütötték az olajárakat, a tőkének nem tettszett az alacsony profitráta és elmenekül ebből a gazdasági szegmensből, a jövedelmezőbbe.

    Aztán ha majd a kitermelést meghaladja a kereslet és jócskán jövedelmező lesz az ár, akkor a tőke megint profilt vált.

    Ehhez nem olajszakma kell, hanem pénzügyi rálátás a folyamatokra, elvégre az olajmérnök is csak a fizetésből él és nem spekulációból.

  62. 67: Az organikus technológiával elérhető, hogy a talaj humusztartalma, ezzel a tápanyagtartalma, termőképessége évről évre növekedjen. Egy idő után nyilván szaturál, de a művelés fenntartható.

  63. Én türelmetlenül várom, hogy végre elfogyjon az olaj. Hetesiék 10 évvel ezelőtti véleménye szerint mostanra már rég az összeomlásban kellene lennünk. Persze, attól, hogy egyszer tévedtek, még lehet, hogy 5-10 éven belül elkezd radikálisan fogyni a kitermelhető mennyiség.

    Az én szemléletem olajügyben az, hogy az olajkészletek kimerülése az az esemény, ami megmentheti (megmenthette volna) az emberiséget a teljes kipusztulástól. Ez lenne az az esemény, ami a jelenlegi pazarló rendszert bedönti, és lehetőséget biztosít egy jobb felépítésére. Ha végképp elfogy a termőföld, felmelegszik a klíma, összeomlik az összes élőrendszer, azt már tényleg nemigen lehet túlélni. Ha az olaj fogy el, azt még igen.

  64. „Az én szemléletem olajügyben az, hogy az olajkészletek kimerülése az az esemény, ami megmentheti (megmenthette volna) az emberiséget a teljes kipusztulástól. Ez lenne az az esemény, ami a jelenlegi pazarló rendszert bedönti, és lehetőséget biztosít egy jobb felépítésére. Ha végképp elfogy a termőföld, felmelegszik a klíma, összeomlik az összes élőrendszer, azt már tényleg nemigen lehet túlélni. Ha az olaj fogy el, azt még igen.”

    Ábel NEM NEKED SZÓL!!!

    Megmentheti vs megmenthette volna: tökéletes példája annak, hogy itt ez a hazai (és nemzetközi) viszonylatban remek blog, sok jó és képzett hozzászólóval és ennek dacára NULLA a szinergia. Miért, mert amennyire tökéletes valahol ez a kijelentés, annyira felszínes is egyben. Megmenthette volna, igen, akkor, amikor a nukleáris arzenál és hadviselés (módja és protokollja) olyan volt, hogy inkább nem alkalmazták volna, mondjuk 79-ben, vagy akár 91-ig. Ma… nem. Mire értem a szinergiát? Ebben az egy kérdésben alhangon kellene konzultálni több területnek: olaj (geológiai, ipari és gazdasági oldalról), nukleáris hadviselés, fegyverrendszerek, geopolitika, stb.

    Miért akadok ki ezen egyfolytában? Mert sok olvasóban hamis információk és konklúziók rögzülnek. Ezért. Mert a „azt már tényleg nemigen lehet túlélni” is egy téves konklúzió. Egy vélemény és nem egy tény, ráadásul még csak nem is szakvélemény.

    Ábel NEM NEKED SZÓL, kérlek ne vedd támadásnak. Egyszerűen adta magát. Amúgy a második bekezdés nagyjával egyet is értek, az elsővel nem, lévén személyesen ismerve Zsoltot, pontosan tudom, mi az ábra.

    SZINERGIA! 🙂

  65. 70.
    „ami megmentheti az emberiséget” szerintem meg az antibébi tabletta világméretű elterjesztése.

  66. 72. dávidicon

    „“ami megmentheti az emberiséget” szerintem meg az antibébi tabletta világméretű elterjesztése.”

    Nem a meg nem születettekkel van a gond hanem azokkal, akik már megszülettek. Arról a 3-400 millióról van szó, aki többet fogyaszt és szennyez, mint a másik 7 milliárd összesen.

    Ha megszabadulnánk a 7 milliárdtól, fel se tűnne…
    De ha attól a 3-400 milliótól szabadulnánk meg, vagy a szokásait, fogyasztását, szennyezését a 7 milliárd átlagához igazítanák, az már rögtön egy komoly pozitív változás lenne…

  67. 73.

    Na igen, mert azok nem szedik be az antibébit, se a patkánymérget.
    Ráadásul ők hamarébb agyonütnének minket, mint mi őket.

    Akkor ezek egy megoldhatatlan probléma?
    Kelés az emberiség testén?

  68. 74. dávidicon

    Egy egészséges ökoszisztémában a jó körülmények szaporodásra, a rossz körülmények pedig népességcsökkenére ösztönzik a populációt.

    De kb 40 éve pont fordított a helyzet.
    A gazdag területeken csökken a népesség, a szegényeken pedig növekszik.

    Ugyan miért?
    Ugyan mi borítja fel örökké a természetes egyensúlyt?
    A bangladeshi paraszt, meg a zambiai kecskevadász?
    Vagy a felvilágosodott, tudományosan képzett észak amerikai meg nyugat európai polgár?

    Szóval alaposabban meg kellene nézni, hogy mi is az a kelés az emberiség testén…
    Mi az a lassan mindent felemésztő, minden forrást elszívó rákos daganat, ami nem képes belátni, hogy ha elpusztítja a környezetét, akkor maga is elpusztul?

  69. 75.
    Az élővilágban, állatvilágban logikus, hogy a bőség növeli az utódok túlélési esélyeit és számát.

    Az emberiség érdekes mód fordítottan kezdett működni.
    Mennél nagyobb az ínség, az alany=szülő életesélyeit az utódszám növekedése segítette.
    -Akkor még nem volt nyugdíj és a gyerekek segítették időskori szüleiket.
    -Másrészt magas volt a halandóság, a gyermekeké főleg.
    -Harmadrészt a hatalom birtokosainak erejét és befolyásának nagyságát a mennél magasabb alattvalói lélekszám is alapozta meg.

    Mindez egy másik szemszögből, csak gondolat ébresztőnek.
    tessék tovább folytatni, avagy cáfolni.

    A kelésről van saját elképzelésem, de általában véve nem „szalonképes”.

  70. 71: Bocsánat, ha ez a hozzávetőleges megjegyzésem a jóslatotokról (mint „Hetesiék”) nem teljesen korrekt. Nem néztem konkrétan utána, mit is írtatok 10 éve az ffek-n, csak úgy emlékezetből írtam valamit. Nem akarom én a véreteket szívni. Csak arról van szó, hogy korábbi olajcsúcsot reméltem. Az olaj fogyását, amit olyan fenyegető hangvétellel adtatok elő pár éve, én nem annyira veszélynek, mint reménynek élem meg, ami egyre távolabb csúszik.

    Amúgy tisztelem és nagyrabecsülöm a tudásotokat és tevékenységeteket, amit így együtt összeraktok. Csak ez nem jelenti azt, hogy minden állításotokat, jóslatotokat kritika nélkül elfogadom.

  71. Ábel, Jövőnk

    Nem értem.
    Sokan a világ „megmentését” az olaj árának, mennyiségének, költsének függvényében látják.

    Pedig az olaj csak egy eszköz.
    A világ vezetői profitot akarnak, ezt pedig munkavégzéssel lehet előteremteni. A munkavégzés pedig hőt, szennyezést meg más nyomorúságot termel.

    Ha nem olaj, akkor más… Mindegy. A szélerőművel meg a napelemmel is végsősoron fűteni fognak… Ha „olcsó” lesz, akkor többet fognak fűteni…

    Amíg a felső vezetésben nem tudatosul a probléma, addig technológiai trükkökkel csak magunkat csapjuk be.

    Azt akarom mondani, hogy a megoldás nem energetikai, hanem politikai-gazdasági.

    És a megoldás is az.

    Addig, ameddik a kamat nyomás alatt tartja a gazdaságokat a bővülésre, addig álmodni se lehet paradigmaváltásról.

  72. 78: A profit már rég elszakadt a munkától. Szerinted a pénzpiaci árfolyamváltozások mögött mennyi munka van? Pedig ott lehet a legnagyobbakat szakítani.

    A klímaváltozást nem az a hőenergia okozza, ami a munkavégzésből lesz.

    Ezt a civilizációt és gazdaságot, ami az egész problématömeget létrehozza, az olcsó olaj teszi lehetővé. Ha az elfogy, az emberiség kénytelen lesz máshogy, jobban berendezkedni.

  73. Mindenki nyugodjon le!

    Eddig Tibor`ba egyik komolyabb remhire sem jott be!
    Most az a legfontosabb, hogy biztassuk az oreget, hogy gyartsa tovabb oket. Fontos hogy felhivjuk a figyelmet, hogy mindenre terjen ki, mondjuk erosen riogasson minket hogy Magyarorszagnak vege, es akkor biztos nem lesz vege.

    Szoval kedves Tibor`ba kerlek irj meg sok-sok cikket a globalis felmelegedesrol, az olajpeak-rol (ne hanyagold el), a rossz sorsrol, es igy tovabb, es koszonjuk szepen. Ja es a virusokrol es az atomrol se feledkezz meg.

    Ja, elfelejtettem a smile-t -> 🙂

  74. Kanadából megjött az agymosott- kommandó első tagja

  75. 80 – N:
    Kedves nógrádi fülemüle! Valami apróság elkerülte a figyelmedet, én nem jósoltam semmit, egyszerű adatokat közöltem az internetről. Magam ezeket az adatokat vészjóslónak értékelem, de ez senkit semmire se kötelez. Nyugodtan elmondhatod a saját véleményedet, de nem rólam, mert azt személyeskedésnek nevezik, hanem a topikról, és hozzáteheted, hű de fasza, kevesebbet kell télen fűteni.

  76. 79. Ábel

    „A profit már rég elszakadt a munkától. ”

    Én a fizikai értelemben végzett munkára gondoltam. Gyárak autók, klímaberendezések, számítógép processzorok, satöbbi…

    Ezek nagyrészében is „olaj” ég, valamilyen formában, mondjuk elektromos árammá alakított olaj.
    És az áram újra melegít valamit, amíg dolgozik a profitért.

    És szerintem NINCS az olajnál tisztább, jobb energiaforrás.
    Ami annak látszik, csak figyelemelterelés, szemfényvesztés.
    Ha nem lenne olaj, akkor már 50 éve lenne napelem meg szélerőmű, atomreaktorok…
    Akik megálmodták a fogyasztói társadalmat, azok megtalálják a módját az energiaellátásnak is.
    A jelenlegi rendszer alapvető hibája, hogy természetellenes növekedésre kényszeríti a résztvevőit.
    Ha holnaptól vízből és homokból lehetne olcsó energiát kapni, akkor azzal melegítenének, és amennyivel olcsóbb az olajnál, annyival többet, mert NYILVÁN a profit a cél, és ha valami olcsóbb, akkor abból többet fognak használni.
    És gyorsabb növekedésre sarkallja a rendszert.
    És gyorsabban száguldunk a vég felé.

  77. Attila. 78-83.

    Csak apró figyelemfelhívás:

    „A világ vezetői profitot akarnak, ezt pedig munkavégzéssel lehet előteremteni.” -ra.

    Jelenleg legmagasabb profitot spekulációval és az emberek tömegeinek különböző vagyonelem tulajdonának lenyúlásával lehet elérni.
    A termelés „csak” utolsó a sorban.

  78. 84. davidicon

    „az emberek tömegeinek különböző vagyonelem tulajdonának lenyúlásával…”

    Igazad van, de ez a második fázis…

    A tulajdont előbb meg kell termelni, elő kell állítani.
    Ahhoz, hogy Gipsz Jakab pénzét ki lehessen spekulálni a zsebéből, Gipsz Jakabnak dolgoznia kell, hogy legyen pénze… Ő nem tud spekulálni. Valakinek meg kell termelnie azt az értéket, amit a spekulánsok megszereznek.

  79. 85. Attila (PV) 1!
    Az élősködő is elpusztul, ha a gazdaállatnak rosszul megy…

  80. 85

    Javarészt igaz, de van Istenadta anyagi érték; erdő-ben fa -mező legelőin fű kövér, tó – folyó , vadállatok, vadon termő gyümölcs, stb.

    Azt már ide se merem sorolni, ha a napfényény, légzéshez használt levegőért is fizetnünk kelljen majdan. Az esővízért már van ahol igen.

    Aztán van az emberiség történetében már eddigi, az ősök munkájával felhalmozott anyagi érték is.
    Persze az anyagi javak döntő többségét az ember korábbi átalakító munkája termelte.

  81. 85: Tényleg lehet profitot csinálni az emberi értékteremtő munkából is, a gépek munkájából is. De ez mindig lassú, és a volumene korlátolt. Sokkal nagyobb profitokat csinálnak a létező értékek lebontásából, és virtuális ügyletekből. A nagykutyák leginkább ezekben utaznak.

  82. Ahá! És amikor beüt a gebasz, mit érsz a nagy rakás papír pénzeddel? A spekulációból szerzett „vagyon” csak elméletben létezik, és addig tart, amíg az emberek hisznek benne. Én emlékszem olyan világra, amikor 60.000 Pengőért adtak egy családi házat, egy hónappal később pedig csak egy skatulya gyufát.

  83. A spekulációs vagyont bármikor lehet materializálni, egészen addig, amíg az emberek, a társadalom elfogadják a pénz, mint árucsere közvetítő eszközt, vagy anyagi értéket megtestesítő eszközt.

    Amikor „az” bekövetkezett, a spekulánsoké volt már a családi ház is meg a gyufa is.

  84. 90:
    Ezt írtam én is, „amíg elfogadják” —- Apámtól megkérdeztem, miért nem vett aranyat? Azt mondta, senki se adott el aranyat, semmi pénzért.

  85. 91.

    A spekulácó lényege, hogy nem az emberi igényekkel együtt reagál, hanem jóval megelőzi azt, vagy olyan igényeket generál az emberekben, amivel már ő maga előre rendelkezik.

    Pl. békeidőben a kutya se vesz lőfegyvert, de ha kitör a háború, sorban állnak érte a nemzetek.
    Ha sok az olaj, mindenki azt várja, hogy még lejjebb megy az ára. Felrobbantják az olajkutak többségét, mindenki szalad a kövér bukszájával, hogy neki még jusson.stb.

  86. 92:
    Valamit nem akarsz megérteni. Amikor gebasz van, nem azé a javakkal, akinek papírja van róla, hanem aki rendelkezik felette. Például: Neked hiába van bizonylatod, hogy az OTP-ben van 10 kg aranyad letétben, azt ne te fogod onnan kivinni. Az 5 vagon gázoljad is azé lesz, aki a tartálykocsiból elviszi.

  87. 83.Attila
    „És szerintem NINCS az olajnál tisztább, jobb energiaforrás.”

    Ha Nikola Tesla élne biztosan nem értene egyet ezzel. N. Tesla a kosmikus szabadenergia újkori felfedezőlye.Ez az energia ingyenes,tiszta és végtelen.
    Az ingyen energia az emberiség felszabadulását jelentené lényegében.Ez valakiknak nem tetszik és ráadásul pénzet is veszitenk.Igy ami nekik nem jó azt eltüntetik.
    A kosmikus szabadenergiát évezredekkel ezelött is használták földünk piramisain.Sajnos erről nagyon kevesen tudnak és kevesebben irnak.
    Emlékszünk a Görög mithologiábol ki volt Prométheasz és miért vasalták sziklába élete végéig?
    A görög nyelv segitségével lessünk be a függöny mögé. Mit árul el nekünk a szó : Piramis?
    ΠΥΡΑΜΙΣ
    ΠΥΡ + ΑΜΙΣ
    energia + edény
    Az etimologia szerint a pyramis az az edény amely energiát fogad be.

    Az Arctica jegeinek olvadásával kapcsolatban azt tudom hogy nem először történik.Ezt többek között Piri Reis középkori térképe is bizonyitja. A térképen -amely másolat Nagy Sándor térképeiből- Antarctika területei jég nélkül szemlélhetők.
    Szerintem a háttérhatalom nagyon jól tudja azt ami történik és történni fog nagy vonalakban.
    Például :
    Nem véletlen.B.Obáma Octóber közepi rendelete alapján USA-nak sürgösen fel kel készülnie kosmikus jelenségekre amellyek óriási katasztrófákat okzhatnak az egész földünkre,főleg a vizellátásra az egészségre a közlekedési hálozatra stb.Az atomreaktorok százhusz napon belül készen legyenek esetleges áramszakitásra.

    https://www.youtube.com/embed/TLUgEXI9RYI?rel=0

  88. 94
    Szerintem a föld megnyílásai természetes geológiai folyamatok,mindig voltak és lesznek.LEhet hogy van valami ebben a kozmikus jelenségekben lehet hogy nincs, az érdekes hogy az Antarctikaáról az ősöknek van térképe és a spirituális tudásuk is.Bár lehet minden nem igaz , például a piramis energiatermelése….Lehet hogy valaki előállt egy ilyen elmélettel (7mrd ember közül matematikai alapon simán)hogy régen ebből energiát termeltek , lehet a fele sem igaz csak feltűnést akart kelteni a cikkével ami végül a neten futótűzként terjedt .Egy részük igaz ezeknek a történeteknek de egy részük biztos nem ,de ezt nehéz eldönteni.
    Mindenesetre érdekes pl. az ókori görög/egyiptomi történelem is ,bár keveset olvastam róla.ha valaki tud jó rövid és tömör anyagot erről az megoszthatná:D

  89. 94. Lambros

    „Az ingyen energia az emberiség felszabadulását jelentené lényegében.”

    Pont a lényeget nem értetted meg.
    Ha lenne ingyen energia, akkor még nagyobb munkára fognák be, még jobban „átalakítanák” és szennyeznék vele a természetet, és még hatásosabban termelné a profitot azoknak, akik megszerzik és birtokolják. És nyilván törvénnyel korlátoznák, hogy ki mennyit használhat belőle.
    Tehát se erkölcsi se fizikai értelemben nem lenne tiszta.

    A helyzet az, hogy van egy pénzügyi hatalom, amelyik számára az olaj egy remek anyag a vagyon növelésére.
    Ha az olaj kiesik, akkor lesz más… víz, levegő, egészség, élelmiszer, bármi, amit tudnak manipulálni.

    Az olaj önmagában nem tényező.
    A tényező az az AKARAT, ami bármit felhasznál, hogy saját hatalmát erősítse a világ népeinek érdekeivel szemben.

    Amit a piramisról írsz az teljesen igaz.
    De meg kell érteni, hogy azért kellett az okkult tudományokat kiiktatni, hogy „beavatatlanok” ne férhessenek hozzá olyan tudáshoz, ami a pénzhatalom alapja, ne lehessen konkurrencia.
    Ezért írták át a történelmet, ezért volt a „felvilágosodás”, ezért üldözik a vallást meg hasonlók.

  90. 96 Attila (PV)
    Szent ég!
    Hogy lehet, hogy ugyanabba a fejbe egyszerre belefér a sok értelmes gondolat, meg ennyi misztikus katyvasz…
    Komolyan csodálkozom rajtad.
    Egyszerűen képtelenség olyan okkultnak nevezhető tudás, amely ugyanakkor az anyagi világ mérhető, tapasztalható, leírható jelenségeit közvetlenül kiváltja.
    Ez a piramis téma annyira abszurd az energianyerés szempontjából…
    Azt még csak-csak meg tudnám emészteni, hogy az okkult megnevezés alatt futó tudás alkalmas lehet arra, hogy a pszichológiailag többnyire igen instabil, befolyásolható emberi tudatot saját céljai szerint befolyásolja, de ez nem több, mint lélektani folyamatok, azokat befolyásoló hatások ismeretéből fakadó hatalom.
    Ilyesmit a modern pszichológia is ismer.
    És az ilyen tudományoknak csak azáltal lehet kihatása az anyagi folyamatokra, hogy a befolyásoltságuk alatt álló emberek valósítanak meg ilyen úton motivált cselekvéseket.
    De könyörgöm, okkult, szellemi úton konkrét fizikai energiát csiholni a semmiből holmi hókuszpókuszokkal anélkül, hogy mögötte az anyagi világ törvényei szerinti folyamatok állnának – ez teljes képtelenség.
    Sajnos azt látom, hogy a mai, tudományokban csalódott ember kezd visszamenekülni valami középkori miszticizmusba, mert egyre több helyen látok hasonló jeleket, de ez csak a tehetetlenség kifejeződése a kaotikus világ hatására.

  91. 93.

    Kérem tisztelettel, mertem feltételezni,
    hogy az feltételezve van rólam, hogy nem arra gondolok pl. egy konténernyi puskáról, hogy annak tulajdonosai kiteszik a szállítmányt a Ferenciek terére közszemlére.

    Nem, ha a szükség úgy hozta, mindig megvolt azon „kis” vagyonocskának a maga rejtekhelye, megfelelő biztosítással.

    Mondjuk a honpolgár többsége ma sem tudja, hogy a világ egyik legjobb mesterlövész fegyverét manapság hol gyártják Magyarországon, mégis „konténerszám” megy exportra………

    Ha gebasz van, felértékelődik a mindennapi létélethez alapvetően szükséges anyagi javak ára, és pl. „kutyának ” sem kell a Rembrant festmény, vagy a nagymama arany gyertyatartója.
    Aki spekulál, ehhez hasonló tárgyakra cseréli akkor a májkonzervét,gyógyszerét, lőszerét, vagy az olyan termelő berendezését, ami az akkori életben maradáshoz kell.

    Békeidőben természetesen a papír vagy virtuális pénz az, ami a csere tárgyát közvetíti, mert bármikor materializálható egyetlen számítógép gombnyomással, pl. agy kontraktus olajra, amit vagy tovább ad, de akár a határidő kifutásával kézzelfoghatóan át is vehet.

  92. 97:
    Egyetértek.

    Többiek! Ha az ezoterikát nem hagyjátok abba, törölni fogok.

  93. 101.
    Jaj!
    A beavatottak ennek 12 szintjét is ismerik…
    Uramatyám! Vajon ők honnan merítik végtelen tudásukat, amit aztán senki normál halandó nem is tud követni?
    Ehhez hasonló szellemi konstrukciókból van épp elég, de tetszőlegesen szaporíthatók is kultúrától és fantáziától függően…

  94. 97. hubab

    „de ez csak a tehetetlenség kifejeződése a kaotikus világ hatására.

    Valahogy úgy.
    Mivel a tudomány és a józan ész nem tudja megmagyarázni, hogy a világ miért rohan a vesztébe egyszerre több szinten, (politikailag, katonailag, gazdaságilag, népességileg, és erkölcsileg, környezetszennyezésileg, stb,) ott keresi a megoldást, amikor még volt egyfajta harmónia az ember és a környezete között.
    Az is igaz, hogy az okkult egy része pszichológiai tudás.
    De szerintem elég félrevezető hókuszókusznak beállítani.
    Például az íj és a nyíl használata keleten egy meditációs gyakorlat. Aki megismeri, az becsukott szemmel is jobban céloz, mint aki csak a célbalövést gyakorolja.
    Hasonlóan a yoga… aki megismeri a lényegét, az a többiek számára elérhetelen fizikai és biológiai teljesítményekre képes.

    Továbbá az elektromosság mellett (ami még 200 éve szintén elképzelhetelen volt) léteznek hasonló jelenségek, amit a modern tudomány pontosan a saját arroganciája miatt nem kutat.

    Azt se kellene teljesen félresöpörni, hogy a titkos társaságok miért követelnek meg valamien spituális hitet, és miért rendeznek okkult szertartásokat, pedig gazdasági és társadalmi sikereiket tekintve ők a legintelligensebb része az emberiségnek…
    Most akkor saját magukat csapják be?… Nem hinném.
    Ahhoz hogy csupán megszerezzék a világ anyagi javait meg a hatalmat, ahhoz az okkult hókuszpókuszra nincs szükség csak megfelelő erkölcsi hozzáállásra…

  95. 102. hubab

    „Vajon ők honnan merítik végtelen tudásukat, amit aztán senki normál halandó nem is tud követni?”

    Talán felveszik és leporolják azokat a könyveket, tudásokat és elméleteket, amiket a nagyképű modern tudomány flegmán félresöpör.
    Mert ami ő nem tud megmagyarázni, az nincs.

  96. 104. Attila (PV)
    És azok az ősi könyvek írói vajon honnan merítették tudásukat, amikor akkoriban még sokkal kevesebbet tudtak a világról, és annak működéséről?
    Nekem ez humbug.
    A titkos társaságok spirituális hitét meg én úgy értékelem, hogy egyfajta lelki gyakorlat, az összetartozás, felsőbbrendűség rítusa, ami óriási energiákat képes az emberben felszabadítani.
    De ehhez egyáltalán nem szükséges, hogy a hit tárgya valós és igaz legyen.
    Akár egymást kizáró hitek is tudnak emberfeletti energiákat felszabadítani a maguk közösségében, pedig nyilvánvaló, hogy nem lehet mindegyik igaz.
    De nekem ez akkor is csupán egy pszichológiai jelenség nem több és nem kevesebb.
    Ezért tartom én a vallásokat is közösségi szuggeszciónak, amelynek megvannak a maga pozitív társadalmi hatásai, még ha az alaptételekre nincs is bizonyíték.
    De ahhoz, hogy ténylegesen működjön, ahhoz őszintén hinni kell, különben nem hat, akár a placebó hatás. 🙂

  97. 105. hubab

    Ez marha nagy tévedés, mert létezik olyan technika, amiben nem kell hinni és mégis működik.
    Sőt az alany nem is tud róla. ( most éppen nem a vudu-ra, meg átokra gondoltam)

    Egy hazai példa a tengernyiből;
    Egy apokrif tudományos tény, nemzetközileg elismert magyar archeológus kutatása nyomán:

    a 900-1000- es évek magyar sírjaiban az eltemetettek 60%-nak felső koponyacsontja a szivacsos állomány kereszmetszetében tenyérnyi méretben le van pattintva.
    Senki ebbe a beavatkozásba nem halt bele. (manapság 90% a túlélés egy lékelésnél.)
    Nem tudják mivel csinálták, (nem tudják leutánozni manapság)
    miért csinálták és miért nem volt minimum fertőzéshez vezető állapot.

    Ennyit pl. a mi régi őseink tudásáról is.
    Ez nem misztifikáció.

    Ha van valami jó magyarázat hallgatom, mert jelenleg a tudós társadalom tanácstalan!

    Egyébként csak zagyvaság mindaz az okoskodás, amivel egyesek a megmagyarázhatatlant materialista világszemléletünkbe próbálják belegyömöszölni áltudományoskodással.

  98. 105. hubab

    ” amikor akkoriban még sokkal kevesebbet tudtak a világról, és annak működéséről?”

    Honnan veszed, hogy kevesebbet tudtak?
    SOKKAL közelebb éltek a természethez, mint a mai ember.
    A valóságot nem sokszoros áttételeken, ezerszer szájbarágott módon kapták, hanem direkben.

    „A titkos társaságok spirituális hitét meg én úgy értékelem, hogy egyfajta lelki gyakorlat, az összetartozás, felsőbbrendűség rítusa, ami óriási energiákat képes az emberben felszabadítani.”

    Az meg hogy van, hogy a modern tudomány nem tud hasonló energiát felszabadítani a józan észre alapítva?
    Miért lehet az, hogy a „nemlétezőben” való hit erősebb energiákat mozgat, mint a „létezőben” való hit?
    Ráadásul a legértelmesebb emberek körében !

    Én egyre inkább úgy látom, hogy az okkult valóban a legfelsőbb elit tudománya, és nagyon keményen harcolnak, hogy az alsóbb osztályok körébe ne juthasson el…
    És úgy tűnik, hogy sok esetben nagyon sikeres ez a harc.

    Jövőnknek írtam korábban, hogy a világ alapvető konfliktusa a kabbalisták és a mágusok között zajlik pár ezer éve, de ebből mi már csak az anyagi vetületét látjuk, és ezért tűnik olyan érthetelennek.
    És alapvetően valóban mindegy, hogy ezeknek a spirituális áramlatoknak van-e „valós” alapja, mert valamilyen szinten mégis meghatározza mindennapjainkat.
    Az meg nagyon nem életszerű, hogy a világ sorsa „valótlan” alapokon dől el.

  99. Basszátok meg. Az északi sark körüli jég olvadása a téma, ti pedig össze-vissza hőzöngtök a létező valóság ellen, mindenfajta, nem bizonyított kitalációkra hivatkozva.

  100. 108

    Ne essen sértődés; talán az északi félteke jegének olvadása annyira nem érdekli a többséget, vagy elfogytak a szóból, ismeretből ebben a témakörben, hogy találtak valami érdekeset.

    Szerintem ez nem baj, mert a lényeg, hogy kommunikáljanak egymással az emberek, hogy megvitatva bármilyen témakört is -előrébb jusson a szellemi a tudati szintjük, ismeretanyaguk és ráleljenek a sorsközösségre, amivel egymás életére is hatást gyakorolhatnak.

  101. 108. Tibor bá’

    Akkor most nem tudom, ki ül fordítva a lovon…
    Azoktól a döntéshozóktól, tudósoktól és módszereiktől várjuk a választ, akik előidézték a jégolvadást?

    Ha taxit fogadsz, és a sofőr nekihajt az első villanyoszlopnak, eltörik a lábad, te megengednéd neki, hogy ő vezesse a mentőautót is, ami a kórházba visz?

    Azt hiszem épp itt az ideje a „thinking outside of the box”-nak…

    Különben valóban baszhatjuk… ?

  102. 109 & 110:
    Attila, te szokás szerint halál magabiztosan nyomod a hülyeségeidet. Nem a tudósok (akik különben nem alkotnak egy homogén masszát) idézték elő a klímaváltozást. A tudósok nagy része már a 80-as években figyelmeztetett, hogy nagy baj van és még nagyobb felé rohanunk. Az Emberiség nem kapta fel a fejét, rohant tovább. A tőkések pedig úgy viselkedtek, ahogy az jellemző a parazitákra, nem érdekli őket, hogy együtt pusztulnak a tömegekkel. Ezt te nemes egyszerűséggel a tudósokra kened. Te vagy az, aki megbukott fizikából, de jelest kapott történelemből. — “thinking outside of the box”-? Helyes, akkor beszéljünk azokról a tudósokról, akiket kilóra megvett a Big Oil és a Big Coal, és 40 éve nyomják, hogy a globális felmelegedés egy hatalmas csalás, lehetővé téve ezzel azt, hogy nagy hangon ki lehessen jelenteni, a tudósok nincsenek egy véleményen, tehát az egész egy nagy hanta.

    dávidicon! ha az olvadás nem érdekes, az ezoterikus hülyeség viszont az, akkor nagyon nagy baj van és nagyon is indokolt a közbelépés, mert ha senkit se érdekel a kihalás lehetősége, akkor ez az utolsó szeg a koporsónkban.

  103. 111.
    Bocsánat, mert érdekes a téma, csak úgy véltem, hogy valahogy éppen most „annyira nem érdekli a többséget”. Személy szerint, nekem nincs túl sok rálátásom.

    Ehhez hasonló, hogy még mindig várom az ész érveket
    a magyar gazdaság az „eredeti tőkefelhalmozás” tükrében,
    de megkukultak a szószóló nagyhangúak.

    Pedig minden ellenérvből is lehet tanulni, mert az ember (én) is járhat tévúton.

  104. 112:
    Szerencséd van, hogy öregapámnak szólítottál.

    Hétfőn nagy klíma bejelentés lesz. 😀

  105. 111. Tibor bá’

    „Helyes, akkor beszéljünk azokról a tudósokról, akiket kilóra megvett a Big Oil és a Big Coal…”

    De melyik tudós csoport nem él az establisment pénzéből?
    már 50 éve az államok gyakorlatilag nem pénzelnek kutatásokat, csak a nagyvállaltok… És azokat a tudósokat fizetik, akik profitot igérnek. Legyen az energetika, klíma vagy közgazdaság…
    Tehát nehéz elmondani hogy a modern tudomány nem mutat komoly torzulást a profit irányába.
    Engem leginkább az aggaszt, hogy a klíma miatt aggódó tudósok ugyanabból a zsebből kapják a fizetésüket, amelyik a földgolyó tönkretételéből növeli a hasznát…
    Nem vagyok klímaszkeptikus, de gyanakvó vagyok ha ugyanabból a lukból fúj egyszerre hideg meg meleg levegő.

    Úgy érzem, hogy megy a helyezkedés, hogy ha végül mégis lépni kell klímaváltozás ügyében, mégiscsak ugyanazok vezethessék a mentőautót… Oszt akkor mennyivel leszünk kijjebb?

  106. 114:
    Klímakutatás terén a legtöbben a NASA teszi le az asztalra, és azt az USA szponzorálja, de felesleges ezen vitázni, a kocka már el van vetve és egyre többen kezdenek rájönni, hogy nincs tovább. A felelősség pedig olyan mindenbe belekötő nyavalygóké, mint amilyen te magad is vagy.

  107. A tudatlanság legmagasabb foka, ha elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit!
    A világ felemelkedés előtt áll, a kérdés csak az te felemelkedsz e vele?
    Az igazság néha fáj, de felszabadítja a lelked, ugyanakkor a nem tudás nem mentesít csak elferdít!
    A hegyen épült várost nem lehet elrejteni!

    http://igaziinfo.wixsite.com/reborn
    ALCYON-PLÉJÁDOK – HÍREK 2016: Ufók, geopolitikai összeesküvések, különös jelenségek

  108. 113: Kíváncsian várom a hétfői klímabejelentést…!!!

  109. Hubab valahol írtad: Tibor bá’: Balázs, ez a téma nem ide való!

    „De könyörgöm, okkult, szellemi úton konkrét fizikai energiát csiholni a semmiből holmi hókuszpókuszokkal anélkül, hogy mögötte az anyagi világ törvényei szerinti folyamatok állnának – ez teljes képtelenség.”

    Az anyagi világ azon folyamatai állnak mögötte amely még a nagy publikumnak, ismétlem a nagy publikumnak ismeretlen.
    Érdekes dolgok ezek a piramisok is. Hihetjük azt is, hogy úgy húzogatták fel a tonnás kőtömböket a szorgos rabszolgák.
    Vagy rézvésővel vésték ki a századmilliméterre pontos nagy gránitkádakat.
    Pont, hogy a legújabb kutatások cáfolják ezen „történelmi” adatok hihetőségét.
    Ezek -mármint amit igazságnak hiszünk- is csak teóriák. És akik készpénznek veszik azok a szemellenzősek.

    A piramisok egyébként oktaéderek és csak a felük látszik ki, a többit a föld alatti járatok és sírkamrák teszik ki.Biztos olyan hülyék voltak ezek a fáraók és a beavatott papok, hogy egy úri hóbort kedvéért kicsinálják a rabszolgák egy jelentős hányadát, teljesen értelmetlenül. Vagy lehet, hogy annyira tudatlanok voltak, hogy az egyiptomi halottaskönyv fantazmagóriája után megőrültek volna.
    Sok más egyéb teória is van. Érdemes nézegetni azokat is.

    Teslát „lehülyézni” azért kicsit erős- szerintem. Lehet, hogy kicsit többet tudott fizikából. Érdemes egy kicsit másokat is tanulmányozni, meglepően sokan vannak akik az anyagi mint szellemiből való eredését és felépülését elmondják.
    https://www.youtube.com/watch?v=8YwgO9wYSVk

    de itt van, hogy hol tart ma az emberiség, nem is csodálkozhatunk, hogy mi vár ránk:
    http://index.hu/kulfold/2016/11/25/erkeznek_a_videok_az_idei_black_friday-bunyokrol/

  110. 118: Ha te még úgy tudod, hogy a piramisokat rabszolgák építették, akkor nem túl hiteles, amit tudni vélsz róluk.

    119: Mégis milyen sürgős beavatkozással lehetne ezt elérni szerinted?
    Mellesleg megjegyzem, Mszilárd egy-egy rövidke hozzászólása is informatívabb az okokat illetően, mint az a linkelt cikk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük