Tibor bá’ online
Kiderült, ha nem akarunk tévedésbe esni, akkor állandóan szem előtt kell tartanunk:
- Az ember agya predesztinált a hitre.
- Az embert a tudás elnyerésében akadályozza hite.
- Annak, aki törekedni kíván az igazság megismerésére, tudatában kell lennie, hogy a hit irracionális és akadályozni fogja a tények helyes értékelését.
Nézzük, hogyan foglalható ez össze: az Isten létezését firtató kérdés nem megválaszolható. Viszont az Istenbe vetett hit és annak vallásos megjelenése magukon hordozzák az emberi kéz és a társadalmi kultúrák összes ismertetőjegyét. Más szavakkal, az ember teremtette Istent és nem fordítva. Különben pedig Isten filozófiailag lehetetlen, tudományos és kozmológiai szempontból pedig szükségtelen.
Ezzel azonban agyunk „bűnlajstroma” nem merül ki. Az emberi agy nemcsak hinni szeret, van neki sok más preferenciája is. Ezek közül, esetünkben, említésre érdemes még az a tény, hogy agyunknak, ha úgy tetszik a pszichénknek, van egy belső késztetése, mert szeret ott is aritmetikai „eredményt” észlelni, ahol pedig nincs. Ennek az állításnak többszörösen kivizsgált alapos oka van. Számtalan kísérletet végeztek azonos eredménnyel. Nézzünk egy ilyet.
A kísérleti alanyoknak találomra megadtak hat darab kétjegyű számot, amik között nem volt semmi összefüggés, de ezt a tényt a kísérlet résztvevői nem tudták. Úgy tájékoztatták őket, hogy a fennálló törvényszerűség megtalálása a tét. Az eredmény a következő volt. A kísérleti alanyok:
- 15%-a gyötrelmes próbálkozás után, vonakodva bevallotta, képtelen összefüggést találni (naná, nem is volt).
- 10%-a talált összefüggést, de érzékelhető volt nagy fokú bizonytalanságuk.
- 75%-a határozottan, sőt egyesek diadalmasan találtak összefüggést.
Ezek az „összefüggések” sok esetben elképesztően komplikáltak, mondhatnánk mesterkéltek voltak. Például: az első szám háromszorosa mínusz egy megadja a második számot, aminek a fele plusz kettő adja a harmadik számot. Most egy ugrás jön, mert a negyedik számnak az ötöde plusz három kiadja az ötödiket… és így tovább. Ezek az okfejtések számszerűen természetesen helyesek, na de hogy ez egy törvényszerűség lenne! A kísérleti alanyok ennek ellenére hittek benne, vagyis abban, hogy „megoldották” a feladványt.
Jól emlékszem még az első Jancsó filmekre, amikben összefüggéstelen, szokatlan jelenetek voltak. Én Jancsó Miklóst egy ügyes fickónak tartottam, aki, ha nem tanulta, akkor született pszichológus. Azonban a széles tömegek „értették” az érthetetlent, és megmagyarázták maguknak a megmagyarázhatatlant. Filmesztéták pedig rámutattak a „mondanivalóra”. Véleményem szerint a rendező jókat mulatott magában.
Úgy gondolom, hogy az előzőekben körülírt emberi tulajdonságra akkor lesz érdemes emlékezni, amikor az elméleti fizikusok következtetéseiről, sejtéseikről lesz szó.
Miért fontos mindez? Képzeljük el, hogy a lehető legpontosabban meg kell mérnünk szobánk hosszát és szélességét, mert az üzletben méretre vágják a megrendelt faltól-falig terjedő szőnyegpadlónkat. Vajon elfogadható-e, ha a célra a nagymamától örökölt, ütött-kopott szabócentit használjuk, ami ráadásul két helyen el volt szakadva, és úgy lett össze ragasztva? Hát…, ha nincs más, akkor ez is megteszi, de célszerű lenne nem túlzott mértékben bízni a mérési eredmények pontosságában.
Sajnos ezzel az emberi agy „bűnlajstroma” még mindig nem merült ki. Az emberi agynak nemcsak predesztináltsága van, mint azt korábban láthattuk, de vannak bizony korlátai is. Vajon az emberi agy egyáltalán képes-e megoldani például a kvantumfizika rejtélyeit? Ezek a rejtélyek ma, a huszonegyedik század elején is foglalkoztatják a legjobb elméket. Minden valószínűség szerint van itt egy biológiai korlát, nevezetesen az, hogy a törzsfejlődés során a mikrovilággal az ember most találkozik először (és ráadásul most sem közvetlenül, hanem közvetetten). Ezért aztán se időnk, se lehetőségünk nem volt megtanulni az értelmezését.
Összegezzünk! Nyilvánvaló, hogy az emberi agy sok tekintetben kitűnő eszköz, elsősorban a mindennapi gondok, feladatok megoldása terén. Azonban az is nyilvánvaló, hogy bizonyos esetekben csapnivaló. Ezt persze rettenetesen nehéz belátni. Ha nem is gondolunk rá, valójában arról van szó „ez van, ezt kell szeretni”. Ez az attitűd lépre csal minket. Úgy érezzük, azért hiszünk, mert jó okunk van rá (miénk az igazság, mi vagyunk a tudás birtokosai, a mi agyunkat világosította meg az Úr, stb.) Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy egész egyszerűen be vagyunk programozva a hitre. Beprogramozva? Ugyan kérem, szabad akaratból hiszünk! Beprogramozva? Kutya füle! Beprogramozni csak gépeket lehet!
Nos, a korábbi írások bemutatták, hogy nem így van. Agyunk bizony-bizony sok esetben rászed minket. Jobban tesszük, ha óvatosan bánunk a véleményalkotással.
Végül, ne felejtsétek, ha a Lét nem öröktől fogva van magától, hanem isten teremtette, akkor honnan van isten?
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________