2021. július hónap bejegyzései

(3605) Az én vízióm

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

A Climate Prediction Center 2022 novemberi ENSO (El Niño Southern Oscillation) diagnózisa szerint 2023 erős El Nino év lesz.

Novemberi jelentéstől Február végéig egyetlen napon se ment a hőmérő higanyszála +5°C alá. Néha-néha hó helyett csepergett némi eső. A tavasz száraz volt. Mezőgazdászok jelentése szerint az őszi gabona kiszáradt, a tavaszi vetés ki se kelt. Még mielőtt a gabona ára felment volna, a kormány gabona export tilalmat rendelt el, a malmok felvásárolták az összes gabonát. A kenyér ára az egekbe tört. Májusban a hőmérséklet könnyedén lépte át a 35°C-ot.

Június meghozta az első 45°C napi rekordot. A légkondicionálóját mindenki csúcsra járatta. Az elektromos művek kérte a lakosságot, hogy a légkondin kívül mindent kapcsoljon ki, amit lehet, mert a rendszer nem bírja a terhelés. A felhívás hiábavalónak bizonyult. Ezért a művek bevezette a „rotációs kikapcsolási rendet”, vagyis a lakosság tervszerű lekapcsolását, hogy továbbra is el tudják látni a kórházakat, hűtőházakat, vízműveket, stb.

A hűtési lehetőség nélkül maradt emberek tömegesen lepik el a lakásukhoz legközelebb található szabad vizeket, Dunát, Tiszát, tavakat. Az időseket a mentők nem győzik bevinni a legközelebbi kórházba, ahol tömegesen mennek át a másvilágra. A szokatlan mennyiségű vízpartlátogatás, sorozatos balesetekhez vezet.

Az áramellátásról lekapcsolt területeken az áramfüggő vízellátás is megszűnik. A területen lakók megrohamozzák a hipermarketeket ásványvizekért. Bevezetik a fejenként két palack eladását. Az elégedetlen vevők betörnek a raktárakba. Kihívják a helyi rendőrséget. A rendőrök rendfenntartás helyett maguk is palackokat zsákmányolnak. A központi kormányzat locsoló gépkocsikat állít be a vízellátásra. Pillanatnyi megnyugvást felváltja az élelmiszer árak ugrásszerű megemelkedése.

A négyszeres-ötszörös árakat csak a társadalom kb. egy tizede tudja megfizetni. A kormány maximálja az árakat. Emiatt a piacok kiürülnek. Ausztria felől, tömegek jönnek és bármi árat meg tudnak fizetni. A kormány bevezeti a rég feladott vízumrendszert. Az elégedetlen tömegek fosztogatni kezdenek. A kormány elrendeli a jegyrendszert.

Októberre megnyugszanak a kedélyek. Decemberre elfogynak az élelmiszer készletek. Általános éhezés. Csoportos garázdálkodások. Tömeges elhalálozások. Kaotikus állapotok országszerte. Az általános kilátástalanság miatt tömegessé válik az öngyilkosság.

A kisebb lakóközösségek ahelyett, hogy megszerveznék magukat, lopnak, fosztogatnak a szomszédságban. „Aki kapja, marja” alapon próbálnak az emberek életben maradni. Nem sok sikerrel. Faluközösségek húzzák a legtovább, ha képesek a városi tömegeknek ellenállni. Ez a felismerés a felfegyverkezéshez vezet. Fegyverhez jutni csak cserekereskedelemmel lehet. Élelmiszert Kalasnyikovért. Akik először ébred fel, az érik meg a következő esztendőt, amikor a bevándorlókkal kell megküzdeni.

Takarmány hiányában kecsketartás lesz a menő. A tartósabb életben maradás záloga a kecske és a Kalasnyikov. Vadnyugati állapotok veszik át a főszerepet. Annak a fiatal férfinek lesz minimális túlélési esélye (de csak 1-2 évig), aki alkalmazkodni képes a valósághoz. A tartós meleghez nem lehet alkalmazkodni. A 36°C nedves (wet bulb) hőmérsékletet nem lehet túlélni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3604) Interpoláljunk

Tibor bá’  fordítása online

 

A kínai Hanen tartományban a tájfun 72 óra alatt 800 mm eső produkált, ami átlagosan a tartomány egy éves csapadéka. Szerinted a tájfun jövőre mennyi csapadékot hoz?

Britich Kolumbia területein napok óta szélsőséges hőség uralkodik, a folyók hőmérséklete sose látott 21°C. A lazacok haldoklanak. Szerinted mikor lesz a folyók hőmérséklete 22°C.

Az 1990-es években a British Kolumbiai erdőtüzekből átlagosan évi 5 millió tonna CO2 keletkezett. A következő évtizedben ez az érték háromszorossá nőtt (15 M tonna). A 2010-es években átlagosan évi 50 Mt CO2 keletkezett, ami kétszerese az összes többi CO2 forrásból származó CO2 tömegének. Szerinted a 2020-as években az erdőtüzekből mennyi széndioxid keletkezik British Kolumbiában.

Jelenleg 300 British Kolumbiában 300 egymástól elszigetelt erdőtűz lángol. A legnagyobb tűzfészek 1600 km2, ami Budapest területének a háromszorosa.  Szerinted mikor lesz a legnagyobb tűzfészek Budapest területének négyszerese.

A Földünk ma kétszer több hőt tart vissza, mint 14 évvel ezelőtt. Szerinted mennyit fog visszatartani 14 év  múlva.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3603) WSWS elemzése

Tibor bá’ fordítása online

2021 a 89. év

Az ”The Economist” magazinban megjelent esszét (Humanity Teeters on the Brink of World War = Az emberiség a világháború szélén tántorog) elemezte a WSWS (World Socialist Web Site = A világ szocialista honlapja). Ez lesz az a hír, amit se az ORIGÓ, se az INDEX nem fog lefordítani magyarra. Pedig érdekes. Ezért aztán én nekigyürkőzök.

Az Economist, a Londonban, hetente megjelenő, nagy tekintélyű magazin, amit több mint 150 éve [mert, hogy akkor már létezett] Marx Károly úgy jellemzett, hogy az európai tőkés arisztokrácia orgánuma, legutóbbi kiadását a „következő háborúnak” illetve „a nagyhatalmak konfliktusából származó, növekvő veszélynek szentelte.” A vezércikkét egy fagyos figyelmeztetéssel kezdte:

Az elmúlt 25 évben a háború túl sok életet követelt. Annak ellenére, hogy világi és vallásos küzdelem alakult ki Szíriában, közép Afrikában, Afganisztánban és Irakban, mindent elsöprő összecsapás a világ nagyhatalmai között szinte elképzelhetetlen tudott maradni.

Ennek azonban vége. A nagy fokú, hosszú távú geopolitikai eltolódás és az új technológiák elterjedése az amerikai (és szövetségeseinek) szélsőséges katonai dominanciáját erodálja. A II. világháború óta nem látott mértékű konfliktus újra felüti a fejét. A világ erre nincs felkészülve.

Az Economist egy disztópikus, gyilkolásba torkoló jövőt lát előttünk, ahol Amerikai katonai gépezet megfélemlíti, vagy megsemmisíti a dominanciájának feltételezett, vagy tényleges kihívóját.

Az Economist-nak a következő 20 évre szóló jóslata: „klímaváltozás, népesség növekedés, valamint vallási és etnikai konfliktusok” biztosítani fogják, hogy a világ legnagyobb részén „polgárháborúk vagy szomszédos országok közötti háborúk törjenek ki”.

Ennél is elrémisztőbbek az Economist által az USA, valamint Oroszország és Kína (Washington ellenlábasai) közötti feszültség fokozódására bemutatott szcenáriók, melyek bármely pillanatban nukleáris holokauszttá fokozódhatnak.

Megállapítható tény, hogy az 1990-91-es Perzsa öböli konfliktussal kezdve az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan, 25 éven át, háborúban áll. Miközben olyan propagandisztikus neveket talál ki, mint „az emberi jogok védelme”, „terror ellenes háború” amivel a közel keleti háború igazi célját kívánja elfedni. Ez nem más, mint közel keleti, közép ázsiai és afrikai intervenciók, valamint Oroszországgal és Kínával való konfrontáció. Lényegében az USA a globális hegemóniájáért küzd. Miközben Amerika gazdasági gyengeségét, a szociális feszültség hazai fokozódását és a kielégíthetetlen katonai fellépéseit akarja ellensúlyozni. Emiatt, azzal a veszéllyel fenyegeti a világot, hogy totális világháborút robbant ki atombombákkal rendelkező országok között.

Meglepő, hogy ezen tények ellenére az Economist arra buzdítja az Egyesült Államokat, hogy fejlesszen ki egy „kemény ellenállást”, amivel szembe tud nézni „eltökélt és felkészült kihívókkal”. Ez nem más, mint egy embertelen nézet, ami szerint a békét legjobban Amerika tudja biztosítani, amennyiben tökéletesen el tudja pusztítani ellenfeleit.

Az Economist elképzelése szerint, azonnal kell cselekedni, hogy az Egyesül Államok meg tudja állítani hegemóniájának hanyatlását. Amennyiben, az orosz és kínai tőkésosztályoknak meg van engedve saját területeiken belüli hatalomgyakorlás, annak várható következménye a világ vezető hatalmainak mindent elsöprő összecsapása – egy nukleáris fegyverekkel megvívott világháború.

Az Economist állítja, hogy Kína és Oroszország „ma már revizionista országok, amelyek meg akarják támadni a status quo-t, úgy tekintenek saját területeikre, mint hatalmuk alatt álló befolyási övezetre. Kína esetében ez Kelet Ázsia, Oroszország esetében Kelet Európa és Közép Ázsia.”

Az Economist konklúziója: „Amerikának be kell fejezni 20 éve tartó, stratégiai sodródását az egymásra következő adminisztrációk alatt, ami Oroszország és Kína malmára hajtotta a vizet.”

A helyzet az, hogy „a Koreai félszigeten bármikor kitörhet egy háború, aminek következtében több tízezer ember vesztheti életét, ha atomfegyverekhez nyúlnak, akkor sokkal több.”

Az amerikai hadvezetés kész egy ilyen háború kirobbantására. Guam szigetén B-2 és B-52 atombombák bevetésére alkalmas bombázók, valamint vadászgépek állomásoznak. Ezen kívül más Csendes-óceáni bázison hadihajó tömege várakozik.

Elképzelhető, hogy Washington azért provokált egy konfrontációt Észak Koreával nukleáris fegyverkezésének a feladásának ürügyén, hogy felkészüljön egy Kínával kialakítható nukleáris felállásra.

Az Economist szerint az amerikaiak tökéletesen törvényesen jártak el, amikkor az orosz és iráni támogatás alatt álló Szíria esetében a kormányváltás mögé álltak, ami azt jelenti, hogy nem csak az orosz és iráni erőkkel kerülhet közvetlen összetűzésbe, de a NATO szövetséges Törökországgal is.

Nem hinni, hogy szándékosan, de az Economist George Orwell „Új beszédét” alkalmazva arra a következtetésre jutott, hogy az állig felfegyverzett, riválisait folyamatosan megsemmisítéssel fenyegető „erős Amerika a legjobb garancia a világbékére”.

A jelentés legelborzongatóbb aspektusa az a pesszimizmus, amivel az amerikai imperializmus riválisainak sikeres megfélemlítésével kapcsolatos saját előrejelzését illeti. Az egyre agresszívebb katonai szembenállás kialakulása Kína és Oroszország felé nem csökkenti, hanem fokozza egy világháború kitörésének esélyét.

Az Economist szerint „a legnagyobb veszély a szemben álló felek félreértéséből származhat a másik fél szándékával kapcsolatban, ami be nem tervezett olyan eszkalációhoz vezethet, ami ellenőrizhetetlenné válhat. Ez alatt természetesen nukleáris holokausztot kell érteni. „Mind Oroszország, mind pedig az Egyesült Államok esetében a nukleáris fegyverek megtartották elsődlegességüket. Csupán meg kell nézni, mire és milyen mértékben költekeznek.”

A következő 10 évben Amerika a teljes nukleáris fegyverzetét felújítja 1.200 milliárd dollár költségen. Oroszország felújítja nukleáris robbanófejjel ellátható rakétáit, bombázóit és tengeralattjáróit. Kína gyors ütemben fejleszti lényegesen kisebb nukleáris fegyverzetét, ahogy ezt Anglia és Franciaország is teszi. Ugyanakkor Németország, Japán, de még Ausztrália is azon gondolkodik, hogy nukleáris fegyverekhez nyúl, növelve a nukleáris versenyfutás tétjét.

A XXI. század nukleáris versenyfutásának őrülete a kapitalista rendszer kiengesztelhetetlen ellentmondásaiból adódik. A rivális nemzetállamok küzdelme a globális gazdasági dominanciáért a kapitalizmus kezelhetetlen krízisének és gyilkos konfliktusának egy elkerülhetetlen fordulata a piacok és erőforrások megkaparintása és birtoklása végett.

A Marxista forradalom harcosa, Vladimir Lenin szerint a világháború a világ szocialista forradalmának korszaka. A háborús veszélyt előállító kapitalista rendszer megdöntése egy sürgető szükségszerűség az emberi faj megmentése érdekében.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3602) Erdőtűz füstje

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

2021 a 89. év

Az erdőtűz füstje, ami egész Észak Amerikát beborítja, fertőzőbb, mint amit eddig tudtunk róla.

Az erdőtüzek veszélyeztetik a Nyugati partvidéket és Kanadát, de a tűztől származó füst a 4000 km-re elterülő New-Yorkot is szennyezi.

Jelenleg 300 British Kolumbiában 300 egymástól elszigetelt erdőtűz lángol, amelyeket a hőség és a szárazság súlyosbít. A klímaváltozás pedig szélsőségesebbé. A legnagyobb tűzfészek 1600 km2, ami Budapest területének a háromszorosa.

És akkor a füstről. A füst minősége függ az égő anyagtól, vagyis a fa fajtájától, illetve az útba eső épületek anyagától. A füst kábé 80 százaléka finom részecske, ami szilárd és cseppfolyós parányokból áll. Az apró részecskék behatolnak az emberi tüdőbe, ahol betegségeket váltanak ki. A kutatók a 2,5 mikron átmérőjű részecskékkel foglalkoznak, amit PM2.5-nek neveztek el. Ezek sokkal veszélyesebbek, mint a nagyobb részecskék mert ezek be tudnak jutni a véráramba is, majd megtelepednek a különböző szervekben. Az immunrendszer reagál rá, olyan sejtekkel, amikkel a vírusok ellen harcol. A folyamatosan fenntartott immunreakció minden szervre kihathat.

Egy, különben egészséges ember ellenáll ha ilyen füstszennyezésnek rövid ideig van kitéve. Huzamosabb szennyezés elszenvedés végső soron szívbetegséghez vezethet.

Ami fontos, hogy az erdőtüzek füstjének kitett ember nehezebben képes felvenni a harcot a COVID-19 fertőzéssel. Tanulmányok bizonyítják, hogy légszennyezésnek kitett emberek könnyebben válnak a COVID-19 áldozatává.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3601) Jelentés

Tibor bá’ fordítása

Climate News Network jelentése

2021 a 89. év

A klímaváltozás okoz még meglepetést, ha szimultán jelentkezik a melegebb idő a nedvesebbel. A több hő és nedvesség együttesen felborítja az ökoszisztémát.

A tudósok már több évtized óta figyelmeztetnek, hogy egyre nagyobb az esély bizonyos földrajzi helyeken az áradásra, míg máshol hosszan tartó szárazság és potenciálisan halálos hőség köszönthet be.

Azonban új kutatások feltártak egy nem várt fordulatot, mérsékelt és szubtrópusi zónák melegebbek és egyben nedvesebbek lesznek a jövőbéli nyarak alatt. Ez pedig számtalan nem várt problémát fog okozni: A hűvös és nedves, valamint a forró és száraz nyarakhoz szokott embereknek szembe kell nézni különböző gomba, élősködő, valamint mikroba fertőzésekkel.

„Azt találtuk, hogy ahol a hőmérséklet és a csapadék együtt növekszik, a klíma gyorsabban változik, mint ami a hőmérsékletből következne.

Kanadai tudósok jelentésében „eltérés az általános változékonyságtól” elnevezéssel illették azt, ami következménye lehet a globális átlaghőmérséklet folyamatos emelkedésének. Ez utóbbi, természetesen a fossziliák egyre nagyobb mennyiségű elégetésének. Ami viszont az atmoszférában található üvegházhatású gázok egyre nagyobb arányából adódik.

Tanulmányozták a régi feljegyzéseket egészen 1901-ig visszamenőleg, illetve kivetítették 2100-ig. Azt a problémát tárták fel, hogy a teremtmények: emberek, hasznos növények, kórokozók és rovarok, amelyek adoptálták magukat egy bizonyos helyi ökoszisztémához, kieshetnek optimális létkörülményeikből.

A klímaváltozás által okozott alapvető dolgok a fizikai tényekből származtatók, és könnyen előre jelezhetők: Óceánszint emelkedés, erdőtüzek, hőhullámok, szárazság.

Van azonban olyan nem várható kategória, ami az ökoszisztéma egyensúlyának felborításából származik – állította Colin Mahony, aki a University of British Columbia erdésze.

A fenyő ültetvényekben a gombás tűmétely (szó szerinti fordítás) elterjedése összeköttetésbe hozható a nedvesebb és melegebb körülményekkel. Szúnyogok által terjesztett kórokozók vidáman szaporodnak forró városokban, ahol régebben csak ritkán fordultak elő pocsolyák.

A hegyi fenyőbogár (szó szerinti fordítás) járvány, ami 10 évvel ezelőtt Észak Amerikában tizedelte a fenyőerdőket, jó példa lenne a vizsgált körülményekre. A szóba hozott tanulmány belemélyed a klíma modellbe és feltárja milyen ökológiai felfordulások várhatók.

A kutatás rámutat az Egyesült Államok délkeleti, Kanada középső része, Észak Ausztrália, Dél Afrika, Közép Ázsia, és az afrikai Sahel területeire, amelyek váratlanul olyan mértékben lehetnek forróbbak és nedvesebbek, ami már megzavarhatja a normális szintet.

„Úgy találtuk, hogy ahol a hőmérséklet és a csapadék mértéke együtt emelkedik, a klíma gyorsabban változik, mint ami a hőmérséklet emelkedésből következne.”

A kutatást a the Network’s report of a 2015 paper indította el, amelynek előrejelzése nagyobb esőzéseket és melegebb Földet jelezett.

A klímaváltozással kapcsolatos irodalom olyan hatalmas méretű, hogy az olyan hírportálok, mint a Climate News Network munkája igen fontos áthidalást nyújt a kutatók és a különböző tudományágban dolgozók között.

Ebből az vonható le, hogy a kutatók részéről a figyelmeztetések folyamatosan jelentek meg, most pedig levegő után kapkodnak, mert Észak Amerika és Kanada nyugati partján szélsőségesen meleg és hatalmas erdőtüzek uralkodnak, illetve egyik hely a másik után jelzi a szélsőséges áradásokat.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3600) A beoltott amerikaiaknak teli van a hócipője

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

Amerikában már vége lenne ennek a járványnak. Az ok, amiért nem így van, világos.

Szerező: David Frum a The Atlantic munkatársa.

A szakértők több okot is felsorakoztatnak, amiért az oltás üteme lanyhul. Ezek közül egy ki-magasló. A vírustagadók között sok a konzervatív,  vallásos  és  vidéki amerikai, akik Trump hívők,  akik  úgy   gondolják,  hogy az oltás elutasítása azonosítja őket, és a lojalitásuk bizo-nyítéka.

Áprilisban ott, ahol Joe Biden győzött a 2020-as választásokon két százalékkal többet oltatták be magukat, mint ott, ahol Donald Trump nyert. Számokkal kifejezve ez 22,8% és 20,6% volt. Júliusra a beoltottság még nagyobb különbséget mutatott, 46,7%-ot Biden államaiban, míg mindössze 35%-ot Trump államaiban. A közvélemény kutatások szerint a demokrata párt híveinek a beoltottsága 88%, míg a republikánus párt híveinek a beoltottsága 54%. A különbség hatalmas.

Az ellenállás letörésére néhány állam az oltás mellé ingyen sört, ingyen virslit, lottószelvényt ad, de ez alig segít.
A baj az, hogy a Trump-hívő államok rendelkezései szerint nem engedik meg a maszk viselés kötelezővé tételét stadionokban, vendéglőkben. Nem kérhetnek oltás igazolást hajókra szálláskor, vagy utasszállító gépek beszállásánál. Montanában még az is tilos, hogy a kórházak megköveteljék a dolgozók beoltottságát.
A Trump hívők vakcina ellenességét drágán fizetik. Szomorú történetekről lehet hallani a megtévesztett, becsapott emberekről, akiknek nem kellene betegnek lenniük, de beteggé válnak, megfertőzve szeretteit, lélegeztető gépen szenvedve a végén meghalnak. És miközben ezek a Trump hívők maguknak ártanak, másokat is szükségtelenül hoznak veszélyhelyzetbe.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3599) L.S. nem tud nyugodni a seggén

Tibor bá’ saját véleménye online

 

L.S. sorra akarja megjelentetni emberiség mentő elképzeléseit. Legutoljára felháborodottan közölte, hogy a beoltottak fertőződnek és fertőznek. Igen, de mi ebben az újdonság, és a rossz?

A be nem oltott egészséges ember elkapja az utcán szabadon szaladgáló vírust. A szervezete azonnal el kezd gyártani antitestet, de vírus gyorsabban terjed. Általában kb. két hétre van szükség ahhoz, hogy a termelt antitest hatékonyan fel tudja venni a versenyt a vírussal. Minél idősebb valaki az antitest képzés annál lassabb. Ezért van az, hogy a fiatalok (általában) könnyebben átvészelik a fertőzést.

A beoltott is elkaphatja a vírust. Mért ne? A vírus nem válogat. És ha van benne vírus, az kikerülhet belőle és fertőzhet másokat. Nála azonban már van kellő mennyiségű antitest, aminek a termelését a vakcina váltotta ki. Ezek azonnal felveszik a harcot a vírussal, még mielőtt el tudnának szaporodni. A kimenetel esetenként más és más, de a legrosszabb esetben is a betegség lefolyása sokkal enyhébb, mint a be nem oltottak esetében.

Aki ezt nem érti, az hülye, aki az oltás ellen agitál, az gyilkos.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(3598) Mi újság Amerikában?

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

2021 a 89. év

Forrás:  The Washington Post

Anthony S. Fauci szerint ez egy dinamikus pandémia a vakcinák és a vírus, csakúgy mint fertőzés folyamatos változásának tudományos megértésével együtt. A két éve folytatott sok tízezer beoltott személy klinikai vizsgálata meg fogja állapítani a folyamatokat, állította Anthony S. Fauci az eheti   Szenátusi meghallgatáson.

Ami biztos, hogy a klinikai vizsgálatok és valós adatokra támaszkodva kimondható, hogy a FDA által engedélyezett három vakcina az embereket megvédi a betegség súlyos következményeitől. A vakcinák ezt a feladatot oly jól látják el, hogy az orvosok elragadtatottan nyilatkoznak.

Robert B. Darnell, a New Yorki Rockefeller Egyetem biokémikusa szerint a vakcinák a betegség elkerülésére elképesztően hatékonyak. Ez nem agyonreklámozás. A koronavírus által okozott COVID-19 betegség kaszál a be nem oltottak körében. Ha a kórházba kerülést nézzük, akkor kiderül, hogy a megbetegedettek 97 százaléka oltatlan. A COVID-19 fertőzésben, az időben meghalt amerikai betegek majd 100 százaléka nem volt immunizálva. Ez még akkor is igaz, ha a delta és már variánsok jelentősen terjednek. Bár még további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy a vakcinák milyen mértékben állítják le a variánsokat.

Fauci szerint ha fertőzési áttörésről hallunk az nem szükségszerűen jelenti egy vakcina használhatatlanságát. A vakcinák megvédenek a kórházba kerülést és elhalálozást okozó súlyos betegséggel szemben. Pillanatnyilag a meglévő adatok ígéretesek. A Pfizer-BioNTech gyártmányú mRNS vakcinából két dózis 88 százalékos hatékonysággal állítja le a delta variáns tünet okozását, állítja az angol PHE (Public Health England).

Különben a vírus statisztikában az USA 180 fokos fordulatot vett. A hónap eleje óta az új fertőzöttek száma 171 százalékkal megugrott. A halottak száma napi 250 körül van, ami 42 százalékkal magasabb, mint a két héttel ezelőtti adat. A helyzet különösen ott romlik, ahol viszonylag kevés a beoltottak száma.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(3597) Olasz adatok

Tibor bá online

 

2021 a 89. év

Az új olasz jelentés igazolja: az oltás megvéd a járvány súlyos lefolyásától, a koronavírus azokat túlnyomórészt veszélyezteti, akik még egyetlen dózist sem kaptak a Covid-19 elleni vakcinából. Az olasz Nemzeti Egészségügyi Intézet (Istituto Superiore di Sanità) az elmúlt 30 napot adatait elemezte. Ennek alapján:

12-39 év közötti korosztálynál

Az összes megfertőzöttek 88,4 %-a oltatlan volt.

8,1 %-a egyszer oltott

3,4 %-a kétszer oltott.

A kórházban kezeltek      97,2 %-a oltatlan volt.

3,0 %-a egyszer oltott

0,8 %-a kétszer oltott

elhalálozás                           0,0 %-a beoltottak

 

40-59 év közötti korosztálynál

Az összes megfertőződött 71,3 %-a oltatlan volt

19,7 %-a egyszer oltott

9,0 %-a kétszer oltott

intenzív osztályra kerültek   0,0 %-a volt oltott

a lélegeztetőre kerültek    95,7 %-a oltatlan volt

halálozottak száma            90 % oltatlan

8 % egyszer oltott

2 % kétszer oltott

 

60-79 év közötti korosztálynál

intenzív osztályra kerültek   3,0 % kétszer oltottak

25,8 % egyszer oltott

71,2 % oltatlanok

lélegeztetőn                             19,2 % oltottak

80,8 % oltatlanok

halálozottak száma            5,6 % kétszer oltottak

21,4 % egyszer oltottak

73,0 % oltatlanok

Ez egyértelműen mutatja, hogy az oltás bár nem véd meg mindentől 100 százalékosan, de nagymértékben csökkenti a káros esetek számát. Mindenképpen hasznos az alkalmazása.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3596) Feljegyzés

Tibor bá’ online

 

Az adminisztrátor feljegyzése

2021 a 89. év

Ha egy hozzászólást nem tartok alkalmasnak a poszt szelleme tekintetében: messze eltér a poszt témájától, intellektuálisan nem üt meg egy bizonyos szintet, erősen személyeskedik, indokolatlanul trágár, tagadja a COVID vakcina hasznosságát, a hozzászólást magentára átszínezem. Három magenta után a hozzászólót moderálom. Ha ez se hoz megoldást, moderálás nélkül kitiltom.

Erre a fegyelem megszilárdítása végett van szükség. A hasznos és építő vita szerves része az eltérő vélemény ütköztetése, de ez nem jelenti azt, hogy nevetségesen stupid nézetekkel is elő lehessen állni. Igen, tudom, ez úgy hangzik mintha saját testemre akarnám szabni a szabályokat. A helyzet az, hogy semmiben se jó a túlzás. A szélsőséges liberalizmus rosszabb, mint a szabályozott mederbe tartott diktatúra. Ez a tapasztalatom az életben, és ez a tapasztalatom itt a blogon is. A türelmes elnézést egyesek azzal honorálnak, hogy nem kívánatos stílusokkal tovább mennek a szélsőségek felé. Erre itt van Avatar példája, aki elfogadhatatlan stílusban esett neki bálintnak. Miért? Mert bálint ahelyett, hogy a divatnak megfelelően nyalná a négerek seggét, leírta élettapasztalatát. Ezt Avatar is megtehette, és akkor az olvasók eldönthetik, hogy melyik a tényszerűbb.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3595) Szabad utat kapott a halál

Tibor bá’ fordítása online

 

2021 a 89. év

Az  Egyesült   Királyság   kormánya   folytatja a  „szabadság napja” elnevezésű programot, ami a COVID elleni védekezést megszűnte-ti. Hiába tiltakoznak a szakemberek százai.

Az elmúlt hét napban Nagy Britanniában 296.768 új COVID beteget regisztráltak, ami 41 százalékos növekedést jelent az előző hét naphoz viszonyítva. A 283 haláleset az előző 203-hoz viszonyítva 40 %-os növekedés. Július 15.-én 3.964 beteg volt kórházi kezelés alatt, ami napi 600 fős növekedést jelen. Ezek közül 551 beteg (14%) lélegeztető gépen volt.

Az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt két hét alatt több mint duplájára nőtt a COVID-19 betegek száma. Ez a szuper fertőző Delta variánsnak köszönhető.

Ausztráliában a COVID krízis csak most indult be igazán. Viszont az uralkodó elit követeli az összes lezárás feloldását, és hagyják szabadon a vírus terjedését.

Németországban terjed a Delta variáns. Ennek ellenére őszre az iskolákban maszk nélküli oktatást terveznek, ami része a nyáj immunitás megteremtésének.

Megvalósul Curix álma. Feláldozzuk az embereket a gazdasági növekedés, magyarul a plutokraták oltárán. Éljen a szent nyáj immunitás!

Ezzel, azonban van egy óriási hiba. Ha, most hagyjuk, hogy a delta variáns szabadon terjedjen, ami majd elviszi az időseket, és egy kicsit a munkaképes generációt is. Cserébe, mindenki immunis lesz, aki élve marad addig, amíg nem jön az epszilon, majd a dzéta, éta, théta, ióta, kappa, stb, variáns. Ugyanis a betegségből kigyógyult immunitása nem csak gyengébb az adott variánsra, mint a vakcina adta immunitás, de egyáltalán nem véd a következő variánssal szemben. Ha az emberiség folytatja a gyakorlatot, akkor szép lassan mindenkire sor kerül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3594) Hülyének lenni

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Úgy 18 éves lehettem, amikor egy vasárnapi ebédnél az apám megkérdezte (nem eredeti ötlet volt): Jó hülyének lenni? Azt válaszoltam nekik, hogy „majd ebéd után megbeszéljük”. Mire apámnak leesett a tantusz, nevelő anyám halálra röhögte magát. Aztán négyszemközt azt mondta, elegánsan hülyéztem le az apámat. Ez jutott eszembe minap, amikkor nyilvánvalóvá vált, hogy valaki ennél is elegánsabban hülyézte le a fél országot.

A felmérések szerint Nyugat Magyarországon a lakosság nagyobb hányada oltatta be magát, mint Kelet Magyarországon. Elemzők szerint a nagyobb oltási kedv oka nem a nagyobb fertőzöttség, vagy bármi más, ami a járvánnyal összefügg, hanem, hogy arra felé többen érettségiznek.

Ennél elegánsabban lehetetlen közölni, hogy az oltásellenesek simán hülyék. Ráadásul a ”közlés” senkihez se köthető. A „közlést” maguk a hülyék tették azzal, hogy nyilvánvalóvá tették az összefüggést.

Persze a tagadók között nem csak érettségizettek, de diplomások is vannak. Ez, hogy magyarázható? Egyszerű! A tragédia feldolgozásának 5 fokozata van: Tagadásdühalkudozásdepresszióbelenyugvás. Ezek az emberek a „tagadás” állapotában vannak. Felfogták ésszel a tragédia mértékét, ami ellen semmi mást nem tehetnek, mint tagadják a tényeket. Hamarosan jönni fog a düh. Vagy már itt is van, hiszen megnyilvánulásaikon itt-ott átüt a düh. Kíváncsian várom az alkudozást. Vagy már az is itt van (az Északi sark környékén túl lehet élni, csak nem 7 milliárdnak). Ma már a kutatók tudják, nem lehet túlélni. A végén 18°C emelkedés lesz. Ma még alig léptük át az 1°C-t.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3593) Beoltottak halála

A poszt magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek

___________________________________________________________________________

Most COVID deaths in England now are in the vaccinated – here’s why that shouldn’t alarm you

Author: Christian Yates Senior Lecturer in Mathematical Biology, University of Bath

Disclosure statement

Christian Yates does not work for, consult, own shares in or receive funding from any company or organisation that would benefit from this article, and has disclosed no relevant affiliations beyond their academic appointment.

Partners University of Bath July 14, 2021 11.24am BST Updated July 14, 2021 4.52pm BST

More vaccinated people are dying of COVID than unvaccinated people, according to a recent report from Public Health England (PHE). The report shows that 163 of the 257 people (63.4%) who died within 28 days of a positive COVID test between February 1 and June 21, had received at least one dose of the vaccine. At first glance, this may seem alarming, but it is exactly as would be expected.

Here’s a simple thought experiment: imagine everyone is now fully vaccinated with COVID vaccines – which are excellent but can’t save all lives. Some people who get infected with COVID will still die. All of these people will be fully vaccinated – 100%. That doesn’t mean vaccines aren’t effective at reducing death.

The risk of dying from COVID doubles roughly every seven years older a patient is. The 35-year difference between a 35-year-old and a 70-year-old means the risk of death between the two patients has doubled five times – equivalently it has increased by a factor of 32. An unvaccinated 70-year-old might be 32 times more likely to die of COVID than an unvaccinated 35-year-old. This dramatic variation of the risk profile with age means that even excellent vaccines don’t reduce the risk of death for older people to below the risk for some younger demographics.

PHE data suggests that being double vaccinated reduces the risk of being hospitalised with the now-dominant delta variant by around 96%. Even conservatively assuming the vaccines are no more effective at preventing death than hospitalisation (actually they are likely to be more effective at preventing death) this means the risk of death for double vaccinated people has been cut to less than one-twentieth of the value for unvaccinated people with the same underlying risk profile.

However, the 20-fold decrease in risk afforded by the vaccine isn’t enough to offset the 32-fold increase in underlying risk of death of an 70-year-old over a 35-year-old. Given the same risk of infection, we would still expect to see more double-vaccinated 70-year-olds die from COVID than unvaccinated 35-year-olds. There are caveats to that simple calculation. The risk of infection is not the same for all age groups. Currently, infections are highest in the youngest and lower in older age groups.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3592) lyukba labda

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

2021 a 89. év

Kisiskolás koromban a Bezerédi utcában laktunk. Három házzal odébb volt az iskola, két sarokra pedig a Tisza Kálmán tér, ami az óta Köztársaság, majd Második János Pál tér lett. Az iskola 8h-tól 12h-ig volt számunkra nyitva, a tér egész nap. 12h-kor hazamentünk, megebédeltünk, azután irány a tér.

A megebédelés abból adódott, hogy az édesanyák nem dolgoztak, vagyis igen, de otthon: mostak, főztek, takarítottak és felügyelték a gyerekeket, miközben a férj a munkahelyén volt. Az anyukák státusza „háztartásbeli” volt. A férj fizetése elég volt a család fenntartásához. Persze csak úgy, hogy az egész ország takarékosan élt. A sláger szerint, „havi 200 fixszel, az ember ma könnyen viccel”. Apám fizetése havi 100 Pengő volt, és abból a lakbér 30. Anyám 70 Pengőből élelmezte a családot, és vett néha ruhát, amiből semmit se dobtak ki. Viszont esténként láttam őt stoppolni, varrni. Az elkopott cipőt se dobták ki, hanem a suszternél megtalpaltatták. Ez, akkor nekem természetes volt, mint ahogy az is, hogy leckeírás után nyomás ki a térre.

A téren a gyerekeken kívül voltak anyukák is, akik éppen ráértek. Ezek néha csoportos játékot szerveztek. Ilyen volt a lyukba labda. Ehhez kellett 8-10 gyerek, akik választottak egy-egy ország nevet maguknak. A kor szellemére jellemző, hogy mindenki Németország akart lenni. A játékvezető anyuka az ország neveket felírta egy papírra. A földbe játék lapáttal kialakítottak egy apró lyukat, bele egy teniszlabdát. A lyukat a gyerekek körbe állták, a játékvezető pedig: „Jöjjön az a híres, nevezetes, rég nem látott (bablevesbe belemártott) Németország.” Ebben a pillanatban mindenki futott, amerre látott, Németország pedig felkapta a labdát és megpróbált vele eltalálni valakit. Ha eltalálta, az kapott egy rossz pontot, ha nem találta, akkor ő kapott egy rossz pontot. Három rossz pont után az ország kiesett. A végén csak egy maradt, aki kapott egy jutalom cukorkát, de honnan?

Valahonnan minden reggel egy ló kihúzott egy zárt kocsit, ami úgy nézett ki, mint ma egy kisteherautó. A ló visszament, a fehérre festett kocsi ott maradt egész nap (este a ló visszahúzta) a kocsiban volt 2 deci-re kiszerelve tej, kakaó, joghurt, ezen kívül kifli, zsemlye és némi cukorka.

Volt más játék is. Összegyűltünk egy pad körül. Ketten félrementek és megállapodtak egy mesterségben (mondjuk pék). Visszajöttek és ezt mondták. „Amerikában jöttünk híres mesterségünk címere: p-k.” és elkezdték mutogatni egy péket munka közben. Aki kitalálja, az választhat egy párt és elmehet kitalálni egy mesterséget.

Ami a lényeg, nem egyénileg nyomkodtunk néhány gombot egy sötét szobában, hanem közösségben léteztünk. Nem voltak bipoláris gondjaink. Nem kellett feldolgoznunk tragédiákat, pszichológusok segítségével. Tudomásul vettük az életet és alkalmazkodtunk hozzá. Lefogadom minden pénzben, hogy a ma 90-100 évesek életük folyamán sose voltak vakcina szkeptikusak, mert ha lettek volna, ma már nem élnének.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3591) Félistenek

Tibor bá’ fordítása online

 

2021 a 89. év

A népek vezetői félistennek képzelik magukat. Vannak ők, és vagyunk mi 8 milliárdan. Ez, még nem lenne baj, de például Jelcin úgy érezte, hogy hozzá Clinton közelebb áll, mint saját népe. És ez persze fordítva is igaz volt, és ma is igaz.

A Little rocki Clinton könyvtár nyilvánosságra hozta Clinton elnök feljegyzéseit, memoárjait, beszélgetéseinek leírását, stb. Összesen 600 oldalt. Ebben lapozgatva érdekes dolgokat tudhatunk meg.

Clinton kérdezi Jelcintől 1993-ban: „A regionális vezetőkkel hogy állsz? Tudunk tenni valamit segélyezéssel, hogy segítsünk az újraválasztásodnál?”

Jelcin: „Ez a fajta regionális segítség nagyon jól jönne.”

Jelcin az 1996-os elnökválasztás előtt némi financiális segítséget kér: „Bill! Az 1996-os elnökválasztás kampányához sürgősen szükségem lenne 2,5 milliárd dollárra.” — Ezen kívül kéri Clintont, hogy befolyásolja az IMF döntést, adjanak kölcsön, hogy nyugdíjakat és állami alkalmazottakat kifizessék, mert azok befolyásolhatják a választási eredményeket.

Jelcin a NATO-val kapcsolatban: „Ez egy újfajta bekerítés. A hidegháború egyetlen túlélője kiterjeszkedik az orosz határig. Számtalan oroszban ez félelmet szül. Mit akartok ezzel elérni, ha Oroszország a partneretek? Ezt kérdezik, de én is ezt kérdezem. Ezt miért csináljátok? ”

Jelcin kifejtette, hogy Oroszországnak nincsenek másokkal szemben követelései, amihez hozzátette, hogy nem elfogadható az amerikai hadgyakorlat Krím szomszédságában. „Ez olyan, minta Kubában képeznénk ki embereket. Ahhoz mit szolnál?”

Az orosz elnök javasolt egy szóbeli megállapodást, ezek szerint a korábbi orosz köztársaságok nem csatlakoznak a NATO-hoz. Erre Clinton azt válaszolta: „Amit kérsz, arra nem tudom magam elkötelezni, mert megsértené a NATO szellemét. Én állandóan alád dolgozok, sose fordultam ellened.”

Annak ellenére, hogy Clinton és Jelcin baráti kapcsolatot tartottak fenn, Jugoszlávia NATO bombázása meggyengítette a barátkozást.

Jelcin, 1999. márciusa: „Amerikával és NATO-val kapcsolatban az orosz népnek rossz érzései lesznek. Nem volt könnyű az orosz nép, és az orosz politikusok fejét a Nyugat és az USA felé fordítani, de sikerült. Ez most mind hiábavalóvá vált.”

Jelcin sürgette Clintont a bombázás megszüntetésére „kapcsolatunk érdekében” és „az európai békéért.”

Jelcin felhívta a figyelmet: „Nem lehet tudni, kik fognak utánunk jönni, és azt se tudni, hogy a stratégiai nukleáris fegyvereket miként fogják tovább fejleszteni.”

Azonban Clinton nem hagyta magát: „Milosevics még mindig egy kommunista diktátor, aki össze akarja rombolni az a szövetséget, amit Oroszország kiépített Amerikával és Európával. Ráadásul szétakarja dúlni a mozgalmadat, hogy a környékeden kialakuljon a demokrácia, ami helyett azt akarja, hogy etnikai szövetségek lépjenek életbe. Nem engedhetjük meg neki, hogy ő határozza meg a jövőt.”

Más alkalommal Jelcin meg akarta „kapni” Európát: „szeretnék tőled kérni valamit, Add Európát Oroszországnak. Az USA nincs Európában. Európának európaiakkal kell foglalkozni.”

A helyzet az, hogy a kérés nem annyira gonosz, mint első olvasásra tűnik, ha behelyezzük a két vezető által megbeszélt, rakéta védelemmel kapcsolatos témába. Ugyanis, Jelcin azt állította, hogy Oroszország jobban tudná képviselni Európa védelmét, mint az Egyesült Államok. „Nekünk megvan a lehetőségünk, hogy egész Európát megvédjük ezekkel a rakétákkal szembe.”

Clinton véleménye Putyinról: nagyon okos. Talán a legérdekesebb része a kapcsolattartásnak, amikor Jelcin bejelenti, hogy Vladimir Putyin fogja őt követni. Jelcin így jellemezte Putyint: „egy stabil férfi, biztos vagyok abban, hogy magasan képzett partnernek fogod találni.”

Egy hónappal később Clinton megkérdezte Jelcintől, ki fogja megnyerni az orosz elnöki választást. „Természetesem Putyin, ő fogja követni Boris Jelcint. Putyin egy demokrata, és ismeri a Nyugatot.” Amire Clinton azt válaszolta, hogy „Putyin nagyon okos.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3590) Apró részlet

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

 

2021 a 89. év

Ilyen hírekre már fel se kapjuk a fejünket: „Körülbelül harmincan eltűntek, miután a heves esőzések után hat ház is összeomlott Németországban a Rajna-vidéken szerda este. A Guardian azt írja, az összeomlás veszélye további legalább 25 házat fenyeget, a mentések során két tűzoltó meghalt.” Megszoktuk, hogy minden nap produkál a klímaváltozás ehhez hasonló szélsőséget. Most azonban bemutatok egy messze nyúló állapotot, amin el lehet gondolkodni:

Kalifornia a vágyak beteljesülésének állama. Pillanatnyilag túlforró és túlszáraz. Az állam északi része a vízét a Sierra Nevada hegyeiből nyeri, ahol a télen lesett hó olvadéka adja a népesség ivóvízét. Tavasszal az olvadék megtölti a tározókat. Mondjuk úgy, meg szokta tölteni a tározókat. Az idén a tározók kapacitásának mindössze 6 százalékig sikerült feltöltődni.

Ez magával vonja a talajvíz lesüllyedését, ami az öntözés főforrása. Ennek nem csak az a következménye, hogy az egyéni fogyasztók kellemetlen helyzetbe kerülnek. Ugyanis, Kalifornia mezőgazdasági terméke (hús, gyümölcs, tejtermék, zöldségek) a teljes Egyesült Államok fogyasztásán az 13,5 százalékát elégíti ki.

A mezőgazdasági termelés iszonyatos mennyiségű vizet használ fel. Számszerűen az összes vízfogyasztás 80 százalékát. Nehéz elképzelni mi fog történni, ha a jelenlegi állapot huzamosabb ideig fennmarad.

Közben beindultak az erdőtüzek, a szokásosnál korábban. Jelenleg 4.500 helyen van tűz. A múlt évben összesen majd 10.000 tűz volt, amit az idén könnyen túlszárnyalunk.

És ez csak egy apró részlet a Föld méretéhez képest.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3589) Szex hatvan év felett

Tibor bá fordítása

 

2021 a 89. év

A hozzászólók ritkán árulják el életkorukat, de ráérzésre állíthatom, hogy a többség közel áll a hatvanhoz. Na, akkor:

A hatvan feletti szex feltérképezése nem egy könnyű feladat, elsősorban azért, mert ez a korosztály nem úgy lett szocializálva, hogy szabadon, gátlásmentesen beszéljen róla. Ezért csillant fel a szemem, amikor egy amerikai hírportál elküldött nekem egy alaposnak tűnő felmérést. A következőkben ennek a felmérésnek az eredményét fordítom le szerkesztett formában:

Egy új felérés szerint az idős emberek 65 és 80 között nem adják fel szexuális életüket. A Michigani Egyetem szerint az idős párok 54 százaléka praktizál. 61 százaléka vallja, hogy a szex kihat az élet minőségére. 65 és 80 év közöttiek 73 százaléka meg van elégedve a szexuális életével.

Az idősebbek ezeken a számokon nem csodálkoznak el, de Erica Solway, az egyetem „Egészséges öregedés” elnevezésű felmérésének vezetője szerint a jelentés a fiatalabbak szemét felnyitja, akik azt hiszik, hogy az évek múltával kihal a romantika. A szex sok idős embernek az élet fontos része, állítja Erica Solway.

Sőt, állítja Rachel Needle a Házassági és Szexuális Egészségközpont pszichológusa (Florida, West Palm Beach), esetenként az évek múlásával egyre jobb lesz. Először is, a nők a változókor után nem aggódnak a teherbeeséstől. Aztán pedig az évek múlásával a legtöbb ember jobban el tudja fogadni saját testét, és könnyebben kérheti partnerét szexuális igényének a kielégítésére.

Természetesen az emberek nem egyformák. Egyeseket jobban érdekel a szex, míg mások kevésbé aktívak. Általánosságban a férfiak járnak az élen. A megkérdezett férfiak fele azt mondta, őket a szex nagyon érinti, míg a nőknek mindössze 12 százaléka nyilatkozott hasonló módon. A megkérdezett férfiak több mint 50 százaléka vallotta, hogy szexuálisan aktív, míg a nőknél ez a szám csak 31 százalék volt.

Ez részben annak lehet köszönhető, hogy a férfiaknak nagyobb esélye van szexuális partnert találni. Férfiak esetében ez 73 %, míg nőknél csak 60 %.

Arra a felmérés nem tért ki, hogy mi a helyzet a 80 év felettiekkel. Van viszont egy érdekes apróság a felmérésből. A nőktől megkérdezték, hogy mekkora merev péniszt találnak optimálisnak? A válaszok átlaga 153 mm volt (természetesen hüvelyben adták meg a választ). Ezzel szemben korábbi felmérésekből az derült ki, hogy az amerikai férfiak péniszének átlag hossza, merev állapotban 140 mm. Hogy, ebből mi következik, az egyéni spekuláció kérdése.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3588) 40 %

Tibor bá’ fordítása online

 

Az élelmiszer árak emelkedése a globális éhezést 40 százalékkal megemelte.

2021 a 89. év

Az élelmezési bizonytalanság ez évben 270 millió embert érint, állítja az ENSz ügynöksége. Az élelmiszer árak emelkedése – ami a világban 30 százalékos növekedést mutatott ez évben – súlyosbítja a meglévő hátrányos eseményeket: katonai konfliktusok, klímaváltozás, COVID-19 pandémia. A WFP szerint az éhezés 2016 óta folyamatosan emelkedik.

Ez tehát a közvetlen következménye az időjárási anomáliáknak. Vagyis a folyamat elkezdődött. Először a szegények döglenek meg.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________   

(3587) Gábor Zsazsa

Tibor bá’ online

 

Nevelő anyám fiatal korában, abban a házban volt házmester, ahol az Operett Színház van. Mint ilyen, nyakig volt benne az 1930-as évek, celebekkel kapcsolatos, akkori pletykákban. Innen származik a sehol fel nem lelhető értesülésem, ami szerint, Gábor Zsazsa apja ismert orgazda volt, lopott ékszereket vásárolt fel a maga idejében. Nem csodálkoznék, ha Zsazsa tőle tanulta volna meg, hogyan kell kegyetlen józansággal megélni mások hátán. Ezt, azért merem ilyen nyíltan kijelenteni, mert ő maga volt az, aki ezzel felvágott. „Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát” És erre bőven volt alkalma, mert kilencszer ment férjhez. A lényeg az, hogy legnagyobb meglepetésemre úgy rendelkezett, hogy itthon temessék el. Ez a szentimentalizmus nem illet egyéniségéhez. Vagy, talán másról van szó? Lássuk!

„Frederick von Anhalt herceg*, Gábor Zsazsa özvegye a Nemzeti Örökség Intézetével és a Magyar Hollywood Tanáccsal együttműködve a világhíres színésznő végakaratát teljesítve örök nyugalomra helyezi a díva hamvait szülőföldjén. Az ünnepélyes ceremóniára 2021. július 13-án, kedden, 10 órakor kerül sor a Kerepesi Temető Művész parcellájában.”

Tehát, minimum 70 év után visszatér szülőföldjére, de ez nem unikum! Annak bizonyítására, hogy ez nem egy elszigetelt eset, hadd toldjam meg néhány másikkal.

A Kossuth-díjjal kitüntetett, nemrég elhunyt Teller Ede kaliforniai otthonában 96 évesen öttagú magyar személyzetet tartott (főleg ott tanuló diáklányokat), mert már csak magyarul beszélt, és nagyon szeretett volna hazalátogatni, csak erre már nem volt ereje. Utolsó szereplése alkalmából a magyar tv-ben (zenei kíséret nélkül) elénekelte a „minden vízbe mártott test, kis angyalom” című diákdalt. Tegyük még hozzá, hogy Teller Ede jóval a II. világháború előtt emigrált az USA-ba.

Sir George Solti, azaz Solti György világhírű karmester, akit az angol királynő lovaggá ütött, végrendeletileg kérte angol feleségét, – akivel évtizedeken keresztül nyilván nem magyarul beszélt -, hogy hamvait szállítsák vissza hazájába, Magyarországra. Solti 1912-ben született és közvetlenül a II. világháború előtt, 27 évesen hagyta el szülőföldjét. Huszonkét évig volt a Chicagói Szimfonikusok vezető karmestere, majd 1979-1983 között a Londoni Filharmonikusoké. Nyolcvanöt évesen halt meg. Ebből a 85 évből mindössze az első 27-et élte itt, a következő 58-at külföldön, ahol maximum annyit ismertek be, hogy „magyar származású”. Meghal, kinyitják a letétbe helyezett végrendeletét, és kiderül, hogy magyar földben akar nyugodni.

Solti esete nem egyedi. Szilárd Leó fizikus, a nukleáris láncreakció kigondolója 1964-ben, vagyis jó ötven éve halt meg San Diego-ban. Hamvait a leszármazottak hazahozták és újratemették a közelmúltban.

George Mikes, számtalan humoros angol nyelvű – és magyarra természetesen lefordított – könyv (Anglia papucsban stb.) szerzője nem váratott a végrendeletének megismeréséig. Egy helyen azt írta: nem tudom, hogy halálom előtt mi lesz életem utolsó mondata, de abban biztos vagyok, hogy magyar mondat lesz. Mikes eredetileg újságíró volt, Angliából küldött tudósításokat – természetesen magyar nyelven -, de a háború kitörésekor, 1939-ben Angliában maradt. Néhány évvel később már angolul ír élete végéig, és akkor jön ez a kikívánkozó „vallomás”! Persze ő sem egyedi eset.

André Kosztolányi közgazdász és tőzsdeguru az egyetemeken németül tartott előadásokat. Saját bevallása szerint barátaival franciául beszélt, bankárokkal angolul tárgyalt, de istenhez 90 évesen is magyarul imádkozott.

Ezek a magyar születésű világhírességek mind megbecsült, jómódú emberek voltak, hogy mégis ragaszkodtak magyarságukhoz, meglepő, de egyben figyelmeztető is azon tízezrek számára, akik most hagyják el szülőföldjüket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3586) 3. oltás

Kell-e COVID-19 emlékeztető (harmadik) oltás? Hat kérdésre válasz, hogy maradhatsz védett.

Az angol poszt teljes fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek

___________________________________________________________________________

Do I need a COVID-19 booster shot? Six questions answered on how to stay protected

 

The increasing prevalence of new coronavirus variants is raising questions about how well protected those who’ve already had their COVID-19 shots are against evolving forms of the SARS-CoV-2 virus. Here, microbiology and infectious disease specialist William Petri of the University of Virginia answers some common questions about COVID-19 booster shots.

 

  1. What is a booster shot?

Boosters are an extra dose of a vaccine given to maintain vaccine-induced protection against a disease. They are commonly used to bolster many vaccines because immunity can wear off over time. For example, the flu vaccine needs a booster every year, and the diphtheria and tetanus vaccine every 10 years.

Boosters are often identical to the original vaccine. In some cases, however, the booster shot has been modified to enhance protection against new viral variants. The seasonal flu vaccine, most notably, requires an annual booster because the flu virus changes so rapidly.

 

  1. Do I need to get a COVID-19 booster?

Not yet. As of early July 2021, none of the U.S. government authorities is recommending a booster. This includes the Centers for Disease Control and Prevention, the Food and Drug Administration and the Advisory Committee on Immunization Practices to the CDC. Our mission is to share knowledge and inform decisions.

 

  1. Why aren’t booster shots recommended yet?

While vaccine-induced immunity may not last forever, it is not clear when a booster will be needed.

Encouragingly, all of the currently authorized COVID-19 vaccines induce a robust immune memory against the coronavirus. The vaccine teaches your immune system’s memory B cells to produce antibodies when you’re exposed to the virus. Researchers have detected high levels of memory B cells in the lymph nodes of people who received the Pfizer vaccine for at least 12 weeks after they got the shot.

Studies also suggest that authorized COVID-19 vaccines are continuing to offer protection even against emerging strains of the coronavirus. One study found that the Johnson & Johnson vaccine was between 73% and 82% effective at warding off severe disease from the beta variant. And a preliminary study that has not been peer-reviewed found the Pfizer vaccine to be 88% effective against the delta variant.

The other source of long-lasting antibody responses against the coronavirus is cells called plasmablasts that reside in bone marrow. These cells continuously produce antibodies and do not require boosting to maintain their activity. Fortunately, plasmablasts have been detected in the bone marrow of people who received the COVID-19 vaccine for up to 11 months, indicating some degree of long-lasting immune memory. Booster shots remind your immune system of the pathogen it’s been immunized against.

 

  1. How will I know if I need a booster?

You may need to wait for an outbreak in people who have been vaccinated. Researchers are still figuring out the best way to measure the strength of someone’s vaccine-induced immunity. The COVID-19 vaccines have been so effective that there are not many failures to test.

The best candidate to measure are certain antibodies the vaccine induces the immune system to make. They recognize the spike protein that allows the coronavirus to enter and infect cells. Evidence supporting the importance of anti-spike antibodies includes a study showing that the somewhat more effective mRNA vaccines like Pfizer and Moderna generate higher antibody levels in the blood than the adenovirus vector vaccines like Johnson & Johnson and AstraZeneca. In a preliminary study that has not yet been peer-reviewed, anti-spike antibody levels were lower in people who caught COVID-19 after they were vaccinated with the Oxford–AstraZeneca vaccine.

Medical workers would love to be able to give patients a blood test that would tell them how well protected they are or aren’t against COVID-19. That would be a clear indication as to whether a booster shot is needed.

But until researchers know for sure how to measure vaccine-induced immunity, the next indication that boosters may be needed are breakthrough infections in older adults who have already been vaccinated. People over the age of 80 make lower levels of antibodies after vaccination, so their immunity may wane sooner than that of the general population. The elderly would also most likely be the most susceptible to new viral variants that evade the protection current vaccines provide.

 

  1. I’m immunocompromised – should I worry?

Boosters may be necessary for immunocompromised people. In one study, 39 of 40 kidney transplant recipients and a third of dialysis patients failed to make antibodies after vaccination. Another study identified 20 patients with rheumatic or musculoskeletal diseases on medications that suppress the immune system who also did not have detectable antibodies. Both of these studies were done after patients received the full vaccine dose.

Boosters have been shown to help in these cases. In one study, one-third of solid organ transplant patients who had a suboptimal response to two doses of the Pfizer or Moderna vaccines were able to develop an antibody response with a third dose.

Those who are immunocompromised may wonder if the vaccine they received is successfully generating immunity in their body. A preliminary study that has not yet been peer-reviewed did find that a test that specifically targets the anti-spike antibodies the vaccines trigger may be helpful in determining whether the vaccine worked. But for now, the FDA does not recommend antibody tests to assess immunity.

 

  1. Does my booster need to match my first shots?

Likely not. Recent research has shown that mRNA vaccines, like Pfizer and Moderna, can be mixed with adenovirus-based vaccines like AstraZeneca with comparable results.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3585) Jogerős 25.000.000

Tibor bá’ online

 

Jogerős: 25 millió forintos kártérítésre kötelezték a lúgos orvost

 

2021 a 89. év

Ez az (elhíresült) lúgos orvos, Bene Krisztián, aki a Budai Irgalmas rendi Kórház igazgatója, egyben Renner Erika szeretője volt 2013-ig. Ekkor jött egy, a nő által kezdeményezett szakítás, amit a jogerős bírói ítélet szerint követett a férfi bosszúja: „A férfi a (volt) barátnőjét otthonában megtámadta és nemi szervét maró lúggal leöntötte. Ezzel nőiességében alázta meg és fájdalmas sérüléseket okozott, alapvető életfunkcióiban és mindennapos élettevékenységeiben most is korlátozott.”

A kártérítési kereset indoklása szerint „soha nem lesz képes teljes értékű életet élni, pszichés állapotromlása olyan mértékű, ami további gyógyszeres és pszichoterápiás kezelést teszi szükségessé.

A herce-hurca 8 és fél éven át tartott, amit végig figyelemmel kísértem, mert első perctől fogva büdös volt nekem a dolog. Ugyanis (a nő vallomása szerint) a tett végrehajtásához az álarcban lévő férfinek a nőnek a combjába be kellett szúrnia egy injekciót, majd le kellett vetkőztetnie.  Véleményem szerint egy védekező nőnek a combját eltalálni és a fecskendőt kiüríteni, a bugyiját lehúzni, s közben elővenni a lúgot tartalmazó tartályt, a nemi szervet eltalálni, embert próbáló feladat. Ezzel azonos mértékű teljesítmény az inkognitó megtartása. Ugyanis a nő állította, hogy a támadóját nem ismerte fel. Ráadásul, hogy jutott be a lakásba?

Évekig tartó szerelmi viszony folytatása után, csak azért nem felismerni valakit, mert van rajta egy álarc, nagyon gyenge védekezés.

Ami számomra még meglepő volt, hogy bár a nő közösülés képételen („soha nem lesz képes teljes értékű életet élni”) évek óta ott ül mellette az új barátja, aki nyilván a lúgozás után lépett a színre. Nem állítom, hogy lehetetlen, de rendkívül életszerütlen nemi élet nélkül elkezdeni és fenntartani egy kapcsolatot. („kedves hölgyem megengedi, hogy hazakísérjem? Örömmel, de tudnia kell, hogy én nem kefélek se ma, se a büdös életben.”)

Mindent összevetve az igazságnak valahol máshol kell lenni, amire nem könnyű rájönni, de a 25 millió helyes irányba tudná terelni az elképzeléseket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3584) Változó világ

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Feltételezem, hogy az emberekben élősködő ösztönök, burjánzó hormonok (tesztoszteron/ösztrogén) nem változott 70 év alatt (valószínűleg 700 alatt se), de az elvárt viselkedés nagyon. Az ötvenes évek elején a diákszerelem korát éltem. Vasárnap, amikor mindenütt, mindenki otthon volt, nem tehettünk mást, mint kimentünk a Margit-szigetre csókolózni. Délután 6 körül még volt üres pad, amire aztán letelepedtünk, és csendben beszélgettünk, amíg beesteledett, és csak a sötétség beálltakor kezdtünk el csókolózni, de még így is abbahagytuk, ha valakik elmentek előttünk. Ez volt az elvárás, amit tanítás nélkül mindenki tudott.

Azt is tudtuk, hogy vannak buzik, akiket se köcsögnek, se melegnek nem hívtak, minek? A buzi szó éppen úgy meghatározta miről van szó, mintha azt mondtam volna, hogy szék. Buzi és kész, egyszerűen nem foglalkoztunk a dologgal. Vannak vakok, siketek, bénák, hát vannak buzik is. Azon se gondolkoztunk el, hogy miért büntetik őket. Leszbikusokról nem hallottunk, se pedofilokról. Igaz, késelésekkel se volt teli az újság. A közmorált kordában tartották, bár erről manapság nemigen hallani. Illik utálni azokat a „kommunista” időket, amikor minden csak rossz volt, semmi se volt jó, ami persze nem igaz.

Gondolhatjátok, mi volt a véleményem jó 30 évvel, ezelőtt amikor divat szerint a buszmegállóban egymást nyaló-faló tinédzserek kezdtek megjelenni, akik hébe-hóba az állva végzett közösülésig is elmentek. A non plusz ultra természetesen a bevezetett melegek prájdja volt. Azt valahogy lenyeltem, hogy félmeztelenül, félreérthetetlen vonaglásokat produkáltak, az viszont számomra totálisan érthetetlen volt, hogy erre miért büszkék. Hogy lehet valaki arra büszke, hogy egy másik férfi seggébe turkál? Értem én, hogy erre van késztetése, de erre felvágni? Az meg már tényleg abszurd, hogy elvárják, erre én tapsoljak.

Hátránnyal születnek emberek, autisták, Down kórosak, csípő ficamosak, stb. mind csendben tűri az élet igazságtalanságát, és egyik se büszke rá, és nem erőlteti rám torz nézetét, hogy ő egyenértékű a többséggel, mert ez nem igaz. Ott vannak a négerek, mind fehér bőrű szeretne lenni. A ferde szeműeknél, aki teheti (főleg nő) megműteti a szemeit. Olyan kaukázusiról nem tudok, aki ferde szemű szeretne lenni, és ez irányba tenne lépéseket.

Gyerekkoromban olvastam útleírásokat, mert akkor még nagyobb volt a világ, megismerése nehezebb volt. Ott ismerkedtem meg afrikai négerekkel, tányér ajkúakkal, nyújtott nyakúakkal. Nem elég, hogy feketék voltak, még el is torzították a testüket. Magyarországon négert nem lehetett látni. Ez gyökeresen 1949-ben változott meg a VIT (Világ ifjúsági találkozó), amikor jó néhány néger küldöttel találkozhattunk. Jó-jó, hogy emberek, de a bizonyos távolságtartás nem árt.

A „távolságot” legelőször a magyar lányok lépték át a 60-as évektől, amikor színes bőrű diákok kezdek feltűnni hazánkban. Hamarosan elkezdtek vegyes házasságok születni, és óvodákban megjelentek a halványbarna gyerekek. Aztán elkezdtek visszaszökdösni a külföldre telepedett feleségek. Ezekkel a tényekkel a társadalom tisztában volt, de a liberális értelmiség iparkodott lenyomni az emberek torkán, hogy ha valaki a devianciának hátat fordít az homofób viselkedés, vagyis ember ellenes. Mivel én ember vagyok, úgy gondolom, az a homofób, ami olyan viselkedést akar rám erőszakolni, amihez neveltetésemből kifolyólag semmi kedvem. Nem tudom, mit hoz a jövő (ha van ilyen), de én már nem fogom beszopni a szivárvány cuclit. Maradok annál a nézetnél, amikbe beleszülettem. Elfogadom a létezésüket, de ne akarjanak a fejemre nőni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3583) Murphy

Tibor bá’ fordítása online

 

Murphy törvénye a politikában

2021 a 89. év

Szerző: G. Edward Griffin (sz:1931) a Wikipédia szerint író, film producer, közszereplő és újabban bloger. Munkái alapján úgy ítélem meg, hogy minden lében kanál. Mindenről van véleménye, rendszerint eltérő a megszokott hozzáállásoktól. Újabban a blogjában sok érdekes dolog található. Onnan vannak alábbi gondolatai.

___________________________________________________________________________

Murphy eredeti törvénye így szól: Ami el tud romlani, az el is romlik. A politikai verzió így szól „Ha van lehetőség a korrupcióra, akkor a korrupció be fog következni”. Ha olyan kormányt szavazunk be a hatalomba, amely megengedi a korrupciót, akkor olyan kormányt szavaztunk be, amelyet a végén a korrupció fog elpusztítani. Bill és Hillary Clinton csak a jéghegy csúcsa. Ezen kívül ezrek vannak pont olyanok, mint ők, hogy úgy mondjam, folytatják a hagyományokat. Hogy miért? Mert megtehetik. Ha valóban meg akarjuk szüntetni a korrupciót, akkor nem csak azokat kell észrevennünk, akiket időnként felfednek, hanem azt a rendszert kell észlelnünk, amely elnézi a korrupciót. Ameddig ez a rendszer fennáll, a korrupció megmarad.

A korrupciót lehetővé tevő rendszer azon a feltételezésen alapszik, hogy az állam egyik funkciója a javak újraosztása, azaz különböző csoportok és társadalmi osztályok különböző módon történő értékelése, feltételezetten a közös jólét érdekében. Ezen feltételezés neve kollektivizmus, ami lehetővé teszi, hogy imposztorok bekerüljenek a kormányba, kijelentve, hogy az embereket akarják szolgálni és társadalmi igazságosságot fogják megteremteni. Amit legtöbb esetben valóban akarnak, az annak eldöntése, hogy ki mit fog megszerezni, és kik fognak érte fizetni. Nagyon jól tudják, hogy amint bekerülnek döntéshozói helyzetbe, ajtójuk előtt végtelen sorok fognak kígyózni, akik ajándékokat, adományokat, biztos beruházási lehetőségeket, suba alatti csúszó pénzeket fognak felajánlani zaftos állami megrendelésekért, adózási kiskapukért, és törvény biztosította előnyökért konkurenciájukkal szemben.

Ez a jelenség 100 százalékos biztonsággal megjósolható, és lehetetlenség megállítani. Nem állítható le a pozíciónyerés időtartamának a csökkentésével, vagy maximálni az adományok mértékével, vagy korábbi kormánytagok lobbi tevékenységének a tiltásával. Röviden semmivel, ami a láng eloltására alkalmas lenne, miközben nem veszünk tudomást a gáz szivárgásáról.

A kollektivizmus a gázszivárgás. Addig, amíg elfogadunk egy olyan politikai rendszert, ami annak a feltételezésére épül, hogy a megválasztottak tisztességesek lesznek, és az teljesen rendben van, hogy ők irányítják az életünket, egy élősködő osztály áldozatai maradunk.

Egyetlen módja van annak, hogy megállítsuk a tolvajok befészkelődését a kormányba, ne legyen semmi, amit ellophatnak. Amikor létrehozták az amerikai köztársaságot, ezt a koncepciót nagyon is ismerték. Ezt fejezte ki Thomas Jefferson, amikor a következőket mondta: „A hatalommal kapcsolatban ne tegyünk említést emberbe vetett bizalomról, hanem kössük meg a kezét az alkotmánnyal, hogy ne élhessen vissza hatalmával.”

A mondanivaló világos, csak bolondok hozhatnak létre olyan rendszert, ami emberbe vetett bizalmon nyugszik. Jefferson és a többiek az alkotmányozó gyűlésen pontosan tudták, hogy csibészek fogják megpróbálni állami pozíciókat elnyerni, ha abból származhat előnyük. Éppen ezért rajtunk múlik, hogy szüntessük meg az előnyöket. Ez azt jelenti, hogy a politikai hatalmat le kell határolni, olyan szabályokat kell hozni, ami megakadályozza, hogy bárki újraoszthassa a javakat, vagy különböző csoportokkal, és társadalmi osztályokkal kivételezzen. Más szavakkal, kössük meg a kezét az alkotmánnyal.

___________________________________________________________________________

Biztos vagyok benne, hogy ezek az elképzelések Magyarországon is érvényesek. Ezért van az, hogy függetlenül attól, melyik párt van hatalmon, a lopás zavartalanul folyik tovább.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3582) Első csapás

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

 

Oroszország jogosan tart egy Amerikából érkező, megelőző első csapástól

2021 a 89. év

Szerző: Stephen Lendman

Amerika vég nélküli háborús mániája veszélyezteti leginkább a stabilitást, a biztonságot és a világbékét. Oroszország attól tart, hogy Amerika megtámadhatja egy megelőző nukleáris csapással.

Az orosz vezérkari főnökség műveleti parancsnoka Viktor Poznikhir tábornok szerint: „Amerikai ABM (ballisztikus rakétaelhárító) rendszerek telepítése Európába és az ABM rendszerekkel felszerelt óceánjáró hajók, amelyek megközelítik Oroszországot, alattomos lehetőséget biztosítanak egy meglepetésszerű nukleáris támadásra Oroszország ellen.”

Az ABM rendszerek globális kiépítése csökkenti a nukleáris fegyverek használatának a küszöbértékét, mert azt az illúziót nyújthatja Washington számára, hogy megúszhatja stratégiai támadó fegyverek alkalmazását mivel az ABM rendszerek védelme alatt áll.

Az ABM pajzs bátorítja a világ rakéta fegyvereinek a felfuttatását, és beindíthat egy újabb fegyverkezési versenyt.

A Nyugat által az 1940-es évek végén beindított hideg-háború kezdete óta Washington és a Pentagon „kiértékelői” elhiszik, hogy Oroszországgal vívott nukleáris háború megnyerhető.

A magát makacsul tartó őrültség aláássa a globális biztonságot, veszélyezteti az emberiséget jobban, mint bármikor amióta a neokonok irányítják az amerikai haderőt.

Az Oroszország irányába kifejtett erőteljes amerikai ellenségeskedés megakadályozza az épelméjű gondolkodást, előtérbe helyezi az elképzelhetetlent – egy lehetséges nukleáris háború okozta tömeges megsemmisülést.

A katonai biztonsági bizottság előtt tett meghallgatáson a CENTCOM parancsnoka Joseph Votel hazudott Irán vonatkozásában, azt állítva, hogy az Iszlám Köztársaság „a legnagyobb hosszú távú veszély a Közel Kelet stabilitására.”

Valójában Amerika és Izrael már elég régen kivívta magának a kétséges dicsőséget, hogy ők lennének a terület és az egész Föld békéjének a fenyegetői.

Votel: Irán a térség hegemóniájára hajt.

A valóság: Irán kölcsönös együttműködést szeretne minden országgal. A világ békéjében érdekelt és élesen ellenzi az Amerika vezette hódító háborúkat.

Votel: Irán humanitárius kríziseket használ ki szélsősége szervezetek és terror csoportok segítségével, mint amilyen például az al-Kaida és az ISIS.

Ezek a csoportok egyértelműen jelezték, hogy céljuk az Amerika területének, külföldi érdekeltségeinek, valamint szövetségeseinknek a megtámadása.

A valóság: A közel keleti, észak afrikai és közép ázsiai humanitárius krízisek keltésének kizárólagos felelős Amerika. A felelősségben részesek a NATO és Izrael is.

Az Al-Kaidát, az ISIS-t és más terror csoportokat Amerika hozta életre és támogatja. Annak esélye, hogy ezek megtámadnák Amerika területét gyakorlatilag nulla. Votel hazudik, amikor ennek az ellenkezőjét állítja.

Votel: Vizsgálatot indítunk a több száz civil életet követelő mosuli légitámadást követően, annak érdekében, hogy megállapítsunk mi történt, mik a tények, azonosítsuk a felelősségre vonhatókat, és hogy tanuljunk az esetből.

A valóság: Amerika válogatás nélkül gyilkolja a civileket az összes általa indított háborúban. Amikor indítanak vizsgálatot, szisztematikusan végzik a szerecsen mosdatás annak érdekében, hogy elkerüljék a Nürnberg szintű háborús bűnök megállapítását.

Pentagon vezette civilek mészárlása folytatódni fog Irakban, Szíriában, és más helyeken. Az amerikai háborús bűnök továbbra se lesznek számon kérhetők.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3581) Ezt tíz évre mondta

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

 

2021 a 89. év

Guy McPherson 2016-os interjújából: Nem tudom elképzelni, hogy 10 év múlva legyen akár egyetlen ember is a Földön.

Nincs 10 évünk. Amikor mondok egy konkrét számot, akkor azzal a probléma az, hogy az emberek úgy fogják fel, minden mehet tovább, úgy ahogy van 9 év és 364 napon át.

Más klímakutatók küzdenek, én viszont azért adom fel, mert a küzdelemnek nincs értelme. Ők specializálódtak. Az egyik a metánt kutatja, a másik figyeli a sarki jég viszonyait, de nem nézik a teljes képet, nem látják a teljes valóságot.

Ennyi idő alatt (10 év) olyan hőmérséklettel kell számolnunk, ami a legmagasabb (vagy majdnem a legmagasabb) a Földön az elmúlt 2 milliárd év alatt.

A klíma rendbehozatala helyett (ami nem lehetséges) az életünkre kellene fókuszálni, amíg élünk.

Véleményem szerint a remény egy szörnyű dolog. A remény tulajdonképpen vágyakozás. A reménykedés egy haszontalan dolog. Hagyjunk fel a reménnyel és kezdjünk el reálisan gondolkodni. Foglalkozunk a jelennel, ahelyett, hogy arról a jövőről ábrándozunk, ami sose fog eljönni.

Arra biztatom az embereket, hogy törekedjenek kellemes dolgokra, keressék a szerelmet, tegyék azt, amit szeretnének tenni. Nem hiszem, hogy ez rossz tanács lenne. Arra is biztatom az embereket, hogy maradjanak nyugodtak, mert semmi se lehet tenni, semmi sincs az emberiség irányítása alatt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3580) Tőke, profit, és munkabér 2021-ben

Az angol nyelvű poszt szerkesztett fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek

 

Capital, Profits and Wages in 2021

BY THOMAS KLIKAUER – CATHERINE LINK

Long before Karl Marx and Jenet Yellen, some might have suspected that there are three elements that define the core of capitalism. These are, of course, capital. But capitalism is also a system that is defined by profits – commonly camouflaged as shareholder values – as well as wages.

From Smith to Yellen the existence of these three fundamentals was never threatened. Yet the relationship between the three has altered somewhat in recent years. This is the argument of Belgian economist Jan Eeckhout.

One might begin the journey into capital, profits and wages with a helpdesk worker called Erin. Erich was, despite having numerous degrees, squeezed into an open-plan office until the Coronavirus pandemic hit her workplace. Erin works around forty hours a week, thus making $480.- a week, or $23,000 a year. The U.S. Census Bureau lists the annual real median personal income at $35,977 in 2019.

For many workers in many countries wages have stagnated since the 1980s. With the election of Thatcher (44%) in the UK in 1979 and Ronald Reagan (51%) in the USA, the year 1980 marks the beginning of a sustained colonization of society by neoliberalism. One of neoliberalism’s key goals is the destruction of trade unions and the weakening of workers leading to widespread wage stagnation.

1980 also marks the year when wages and productivity parted company. Until that year, both rose together. An analysis by the US Bureau of Labor Statistics distinctly shows that since 1980 there has been a clear break between the evolution of worker productivity and that of wages for most workers. In other words, workers are getting a smaller share of the pie – just as neoliberalism has set out to do. As workers’ productivity increased but wages stagnate, they’re walking fast and moving backward.

This also means there is an ever-increasing rise in wage inequality. Top earners have increased their income while workers at the bottom half have not experienced such gains. Even unhealthier is the fact that the top 1% worker now earn on average twenty times more than the bottom 99% workers in the same firm. Neoliberalism has vacuumed wealth upwards. This is camouflage through, for example, the all boats rise and the trickle down ideology. In fact,

The labor share, the total expenditure on wages as a share of production in the economy has historically been around two-thirds, or 65%. The remaining one-third is expenditure on capital and profits. Today the labor share is below 58%. A decline of 7% [this] may seem tiny, but that includes the salaries of all those top earners, not just the low-paid workers.

While we are daily sold the ideology of competition, in reality there are many sectors of the economy where oligopolies or even monopolies reign:

+ online shopping is monopolized by Amazon;

+ social online relationships by Facebook;

+ online work meetings by Zoom;

+ online auctions are run by eBay;

+ computer software comes from Microsoft, etc.

In short, it is an entrepreneur’s dream to be a monopolist, the only firm active in the market. Without competition, the monopolist sets a price that maximizes profits. Correspondingly, when only a small number of firms compete, then the market is an oligopoly.

Back at the monopoly, the actual board game of Monopoly was designed in 1903 by Elizabeth Magie as a pedagogical device to illustrate the perils of monopoly. Of course, there is ample evidence of the market power of monopoly. There are also extremely outstanding examples like the Mylan company that produces an anti-allergy device that sells for $609.- – the estimated production cost being $35.

Of course, the profit is not going to workers. It goes to shareholders. This creates the profit paradox: the success of thriving firms is not beneficial for workers. We can see this in dark-satanic-mill-like working conditions of Amazon warehouses for example. The entire setup applies even more to wages where Amazon, pays a little above minimum wage while Jeff Bezos’ net worth is at $195.3 billion.

When taxation enters the picture, things getting even worse, as Warren Buffett acknowledged openly when saying that he pays less tax than his secretary. Meanwhile, in order to reduce a firm’s tax base, accountants will book many costs (for example, the CEO’s private jet). In other words, Jeff Bezos’ private jet is tax deductible while the Amazon warehouse worker pays a goods and service tax even on the bus ticket that gets him to Jeff Bezos’ warehouse. Capitalism and a pro-business state can hardly get any better.

The fattening up of capitalism is observed around the world as the labor share of global wealth has been falling substantially since the 1980s. Much of this is the result of the rise of power of companies and corporations. This power comes to them through neoliberal governments. It is accompanied by a deliberately engineered decline of the power of the worker that came with the destruction of trade unions.

What we see is that market power does not simply redistribute funds from the pockets of the workers to those of the owners of the firm. Market power and the decline in the labor share destroy value in the economy. The central thesis of much of this is:

+ A firm with market power for the goods it sells does take one fundamental step back. Because it sells at higher prices, it sells less and it produces less. Therefore, that firm reduces the number of workers it hires. If market power is widespread in the economy, and there are many dominant firms in all sectors, then the small step back becomes a giant leap backward that drives wages down in the entire economy.

+ If one trucking company hires fewer drivers, drivers’ wages are unaffected because they can drive trucks and cars for other companies, they can work in the food industry, in security, in construction, and so on. But if there is market power in many firms in all industries, then the economy-wide demand for labor falls and, as a result so do wages in all industries.

+ If one locust lands and eats at the crop, there is no loss to the farmer’s yield. If a swarm of locusts lands on the field, the crop disappears entirely.

This has dire consequences. For example, labor now accounts for 59% of GDP and profits account for 12%. In the 1970s those numbers were 65% and 3%. In other words, wealth has been vacuumed upward since the advent of neoliberalism in the 1980s. Critically, wages of the low earners have stagnated in dollar terms and have decreased as a share of GDP.

This means that poor are made poorer. It also means that their wealth is declining in relation to the overall wealth of a society when this is measured against GDP: the value added created through the production of goods and services in a country during a certain period.

Even more dismal, since the 1980s the weekly wage of the median worker has barely moved while over the past forty years, GDP has nearly doubled. The median wage as a share of GDP has nearly halved. The overall picture of wage stagnation of the low-income earners is therefore much more dire. As planned by the advocates of neoliberalism, the poorer you are the more you are hit – the richer you are already, the richer you have been made during the last 40 years of neoliberalism.

We are not moving closer at all. Instead, we are moving further apart as society are further and further split into rich and poor. Neoliberalism damages a convex society in which the middle-class is strong and the bottom (the poor) and the top (the rich) are a few.

Instead, neoliberalism creates a concave society with a shrinking middle-class while giving to the already rich and pushing the poor further down. As a consequence, we produce more wealth every day but get less of it. We work harder only to get less.

Meanwhile at the top end of the income scale, competitive pressure raises the compensation of all CEOs, and no firm is better off for it. In many cases, CEO pay, perks, golden parachutes, corporate jets, etc. have next to no link to profitability, value of a corporation, and corporate success – performance related pay exists mostly for those further down the chain.

Yet CEO pay is linked to a CEO’s ability to create a monopoly. Moreover, the rise in CEO compensation goes hand-in-hand with the rise in market power. Firms with more market power pay their executives more. This leads us to the conclusion that executive salaries are not only high, but excessive.

Many of these excessively overpaid CEOs can’t be found on the front pages of glossy magazines. Most CEOs shy away from the limelight. Plenty of well rewarded CEOs tend to be financial managers and owners of private equity firms.

In 2004, Eddie Lampert became the first Wall Street manager to make more than $1 billion in one year. In real numbers, this is: $1,000,000,000. The average price for a new car in the USA is $40,000 which means, Mr Lampert’s $1bn could have bought him twenty-five-thousand new cars.

Even unhealthier is the fact that, the increase in the average total income of the top 1% between 1980 and 2018 is 217%. During that same period, wages of the median workers have stagnated. This too shows that the rich are made richer while the rest stagnate. And this is even the case when one looks inside companies where wages of workers and rewards of CEOs grows every more disconnected even when the stratospheric money paid to CEOs is a reward for questionable business practices.

These are found in the Nestle’s baby formula case, the Ford Pinto, Richardson-Merrell’s Thalidomide, Exxon Valdez, Bhopal, BP’s Gulf of Mexico, Volkswagen’s emissions, Enron – the list is endless. But corporations don’t need to worry as long as ideologies like corporate social responsibility and business ethics are able to convince the public that all is fine.

As it is so often the case, behind every great fortune there is crime, from John D. Rockefeller’s Ludlow massacre to the Sackers billionaires and the estimated 72,000 overdose deaths in 2017 in the United States alone. Yet, some of the rich and wealthy seek to buy their way out of their crimes by giving donations and by philanthropy.

They do this undeterred by the fact that the result is that donation fail to target those in society who need it most. But most importantly, donations are not free; the $1 million donation to Harvard cost the taxpayer $350,000 if the donor pays a 35% marginal tax rate. The total amount of foregone tax income is in the order of $50 billion per year.

In other words, philanthropy comes with a double whammy. Rich individuals, companies and corporations save truckloads of taxes. Meanwhile, corporate public relations based on philanthropy makes the rich and their corporations look good. Meanwhile, taxpayers and society foots the bill – an ingenious setup that systematically engineers inequality.

Yet despite the decline in inequality worldwide, income inequality within each of these groups of countries has increased. At the same time, income inequality within Western countries went up as well. In other words, there is more inequality within our own economies at home and in adjacent neighborhoods, and less inequality between economies far away. Likewise, income inequality in larger cities has started to rise since 1980 – the year neoliberalism started to make a showing.

Inequality shows up in evermore ways. Since the 1980s, the Dow Jones, adjusted for inflation, has been growing at an average rate of about 6.2% per year. It wasn’t always like that. In 1981, the inflation-adjusted index was at the same level as it was after World War II in 1946, or zero-real growth over that thirty-five year period. This shows that since 1980, big- and not-so big business has thrived while many others did not thrive.

Those who did not thrive are workers. Today, a typical worker is hit twice: her wages are lower due to lower labor demand, and what she consumes is sold at monopolistic prices, further lowering her purchasing power. And if this is not enough, the worker is hit a third time because she holds no stocks and therefore forgoes the financial gains of market power.

These are just three ways in which neoliberalism makes to poor poorer and the rich richer. Of course, this is accelerated in an economy in which the immediate effect of robots and automation is to make workers poorer and firms richer and not only are made richer firms, their shareholders and CEOs are getting richer too.

For the rest, things are made worse and worse. For example, the skilled miner who becomes an Uber driver or a security guard is likely to earn only a few dollars more than minimum wage. In the so-called gig economy, most drivers work fewer than ten hours per week and only 19% work full-time. Many workers report to be willing to accept lower wages in exchange for flexibility.

This may well continue until the driverless car appears. When automation replaces workers and when robots increase productivity with fewer workers, the displaced jobs disappear permanently. What might also disappear permanently is democracy, as the Slovenian philosopher Žižek argues.

In the end one might like to look at US Supreme Court Justice Louis Brandeis who said, Americans might have democracy or wealth concentrated in a few hands, but they could not have both. For corporate capitalism, democracy is merely an add-on, an unwarranted and disturbing feature at best.

Neither companies and corporations nor corporate capitalism has ever needed democracy. Within companies and corporations, democracy has been extremely eliminated. In fact, there is no industrial democracy.

In international institutions that govern global trade, commerce and globalized capitalism, democracy has also been eliminated. Yet in some – and by no means all – countries, companies, corporations and corporate capitalism are forced to deal with democracy. In those countries, the current institutions ensure that capitalism is pro-business.

The prime institution to achieve a suitable level of pro-business democracy are corporate media. This seems to continue until capitalism has turned our planet into The Uninhabitable Earth.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3589) 2026

Tibor bá’ szerkesztett forditása

 

2021 a 89. év

2026. rendszeresen felbukkan, mint a kihalásunk éve. Legutóbb, az Arctic News-ben. Mindenkit érdekel, hogy mik a tények, és mi következhet ebből.

Különböző számításokból az következik, hogy 1200 CO2e esetén a trópusi és szubtrópusi óceánok feletti gomolyfelhők felbomlanak. Ezzel ezeknek a felhőknek az árnyékoló hatása megszűnik, ami gyors melegedést okoz.

Hogy állunk a 1200 CO2e (széndioxid egyenérték) elérésével? Négy napja a MetOp-1 satellite 1935 ppb metánt mért, ami megfelel 387 CO2e értéknek. A széndioxid és a metán együtt ~800 CO2e-nek felel meg, ami már csak 400 CO2e távolságra van az 1200-tól.

A jelenlegi 800 CO2e beindíthatja a tenger fenékről érkező metán kitörését, aminek mennyisége a már az atmoszférában lévőnek kétszerese lehet, és így messze felülmúlhatja az 1200-at. Ez pedig 8°C hőmérséklet emelkedéssel jár.

Becslések szerint 3°C emelkedésnél az emberiség kihal, 5°C emelkedésnél gyakorlatilag megszűnik az élet a bolygón. És mindez bekövetkezhet 2026-ig.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3588) Mi magyarok

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

2021 a 89. év

A TV (bármelyik csatorna) folyamatosan hozza a Soproni hirdetését, aminek a lényeg, hogy „mi magyarok….” csodás dolgokra vagyunk képesek. Például úgy esszük a főtt kukoricát, hogy nem megy a fogaink közé, hagymapucolás közben nem sírunk, paprikás kenyérrel fogunk óriás halat, ütve fúró mellet is tudunk aludni.

Bámulatos, hogy mikre vagyunk képesek. Nekem is van néhány emlékezetes esetem.

Közvetlenül az oroszok bejövetele előtt ölte meg anyámat egy orosz gyalogsági akna. Apám ott maradt velem és a 7 éves húgommal egyedül. Mivel hatalmas férfihiány lett, nevelőanya  jelöltben nem volt hiány, de egy újra nősülést nem lehet összecsapni két nap alatt. Viszont enni minden nap kell. Megoldást a szomszédban dolgozó cselédlány ajánlott fel, (akkor még nem volt kötelező a „háztartási alkalmazott” kifejezés) beajánlotta 16 éves húgát. Másnap már meg is érkezett a fiatal munkaerő, és derekasan kivette részét a mindennapi munkából. Lehetett volna belőle nevelőanya, de nem lett. Apám két évvel később egy jómódú üzletasszonyt vett el, akinek a férje eltűnt a háborúban.

Mivel nevelőanyám a 18 éves mindenesben veszélyt látott, hamarosan felmondott neki. Aztán éltük világunkat, és persze telek az évek. Mígnem a 90-es évek elején anyámat felkereste egy idős hölgy, aki ki más nem volt, mint a hajdani cselédlány. A hölgy elmondta, hogy azért jött, hogy anyám igazolja a nálunk munkában eltöltött két évet, mert az megemelné a nyugdíját. Vagyis a volt alkalmazott mindössze azt kérte, ami megfelelt a valóságnak. Anyám ezt kerek perec elutasította, és a nőt kirakta a lakásból.

Ezt nem tudtam volna leírni, ha nem lenne folytatás, de van. Legközelebbi, látogatásom alkalmából anyám elmondta az esetet és szinte dicsekedett azzal, hogy a nőt kirúgta. Elképedésemre azt válaszolta, hogy ő nem fog senkinek segíteni, mert neki se segített soha senki. Próbáltam meggyőzni, hogy ez nem segítség. Neki kötelessége lett volna igazolni a tényeket. Az lett volna segítés, ha kettő helyett, 5 évet igazol neki, amit nyugodtan megtehetett volna.

Anyámat lelkileg felmentettem. Nagyon öreg volt, teli nyavalyával, kín volt neki az élet. Aztán meg annak idején versenytársat látott benne, amit nem tudott elfelejteni. Na, de azért mégis! El kellene ezt a magyar tempót felejteni. Dögöljön meg a szomszéd tehene is?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3587) 49,6°C

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Saját tapasztalataim szerint, fizikai munkát kényelmesen 24°C-ig lehet csinálni. Csak, úgy tenni-venni 28°C-ig lehet. 28°C-tól kezdve a hőmérséklet már nem kellemes. 32°C-tól kezd kényelmetlen lenni. 38°C környékén kánikuláról beszélünk, és komoly lépéseket teszünk az elviselésére. 40°C Magyarországon még nem volt, de el tudjuk képzelni, hogy milyen. Amit nem tudunk elképzelni az a rettegett 50°C. Most, 2021 júniusában több helyen is mérték. A média is emlegeti, hogy a kanadai Lyttonban 49,6°C mértek, ami gyakorlatilag 50°C-t jelent. Ami valóban borzalmas, ha belegondolsz, hogy a néhány napja mért korábbi rekord „csak” 47,9°C volt, vagyis nem egy két tizeddel javított (ahogy ez szokásos), hanem 1,7°C-al. És, mindez hol? Az amerikai kontinens északi részén elterülő Kanadában. Lytton az északi szélesség 50° helyezkedik el, vagyis ~3 fokkal északabbra, mint Budapest. Ez hogy lehetséges? Ennek a szélsőségnek okozója a Futó Áramlat (jet sream) egyre hullámosabbá válása.

A hullám alsó csúcsa délen, a felső csúcsa északon van. Az alsó csúcs feletti részen hideg, a felső csúcs alatti részen pedig meleg (forró) levegő van. Vagyis, ha úgy jön ki a lépés északon szokatlanul meleg, délen szokatlanul hideg is lehet. Mindent összevetve a globális felmelegedés elsődleges hatása az időjárási szélsőségek egyre gyakoribb bekövetkezése. Vagyis, nem kizárt, hogy ami most az amerikai kontinens északi részén történik, megtörténhet Magyarországon is. A helyzet nagyon komoly. 50°C túlélésére fel kell készülni. Lyttonnal kapcsolatban a hírek 500 halottról értesítenek, pedig a kanadai hatóságok nem tétlenkedtek. Az alábbiakban láthatunk egy menedék helyet, olyat, amivel mi nem rendelkezünk.

A szakértők sorra figyelmeztetnek. „Nowhere is safe…” Sehol se vagy biztonságban. Felszereltettél légkondicionálót? Gondolod, hogy lesz elég áram a védekezésre? Fog folyni a csapból a víz? Arra is rámutatnak, hogy a tudósok a szélsőséges időjárással kapcsolatban már több évtizede adtak le figyelmeztetést. A veszélyről már rég tudtunk, de az illetékesek semmit se tettek ellene.

A klímakutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a legpesszimistább modellek se jósolták meg azt, ami most Kanada nyugati és az USA ÉNy-i területén történik. Hogy, ezt mit implikál a jövőt illetően, azt le se merem írni.

A hőhullámok egy idő után nyilvánvalóan elmúlnak, de hatásával számolni kell. Minden valószínűség szerint ki fog hatni az élelmiszer előállításra és az élelmiszerek árára is.

Ilyen komoly figyelmeztetésre minden bizonnyal a világ döntéshozói lépni fognak, de az én megítélésem szerint ez már túl késő.

Az alábbiakban megnézhetjük a Föld jelenlegi hőség rekordjait, földrészekre bontva. Ezek lesznek hamarosan túlszárnyalva.

És mindezek tetejére, jelenleg La Nina van. A követkző El Ninonál megnézhetjük magunkat.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3586) Nyalják a feketék seggét!

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Szalagcím: Eltávolítják az egykori rabszolgatartók és fehér felsőbbrendűséget hirdetők szobrait a Capitoliumból.

Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy a Capitoliumból eltávolítsák azoknak a szobrait, akik a fehér felsőbbrendűség támogatói voltak.

Az afrikai rabszolgák Amerikába exportálása történelmi tény. Abban az időben ez elfogadott gyakorlat volt. Éppen olyan tény, mint a hazánkat fel-és vagyonunktól megszabadító vörös hadsereg „ideiglenes”itt tartózkodása, és ezzel párhuzamosan szocialista társadalmi rend fenntartása.

A történelmi tényeknek általában vannak maradandó emlékeztetői szobrok, épületek, utcanevek, stb. formájában. Aztán, a mikor jön a fordulat, ezeket legtöbbször pont azok távolítják el, akik haszonélvezői voltak a hirtelen elfogadhatatlanná vált történelmi tényeknek.

Én ezt a gyakorlatot elfogadhatatlannak tartom. A múlt megváltoztathatatlan, nem elfogadása semmit nem old meg. Most, az amerikai események se. A néger probléma kétélű. Egyfelől gyalázatosan bánnak velük, másfelől nagy hányaduk viselkedése, a társadalomba való beilleszkedésük hiánya elfogadhatatlan. Ezen utóbbiak tagadása nem old meg semmit, sőt, további problémákat hoz felszínre.

Fel lehetne vetni a magyarországi cigánykérdéssel történő hasonlatot, de legfeljebb odáig jutnánk el, hogy megoldhatatlan. Az a szarnak csak egy pofon, hogy az amerikai négert úgy kötelező „afroamerikainak” hívni, ahogy a magyar cigányt „romának”.

Örök emberi tulajdonság, hogy a rövidtávú előnyökért figyelmen kívül hagyja a hosszú távú hátrányokat. Az egykor háziállatként tartott rabszolgák utódai erre ragyogó példa. Most aztán nyalhatják a seggüket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3585) Állati érzelmek

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

 

2021 a 89. év

A macskámnak szerencsétlen arca van. A felhúzott szemöldöke, és a lógós pofája az sugallja, hogy jelenlétemet csak eltűri. Ez a Zsémbes eltűrésem nem változik, se amikor a macska almot kaparja, se amikor behuppan az ölembe. Barátaim szerint a kedvencem megcsömörlött a több éven át folytatott helytelen macskatartástól. Miközben én arra gondolok, hogy az arca a boldogságát mutatja.

Az igazság az, hogy a legtöbb állat bosszantóan kifürkészhetetlen. Érzelmeik elzártsága arra késztet minket, hogy tegyük őket hasonlóvá az emberhez, és emberi kifejezést lássunk rajtuk, ezért helytelenül értékeljük kedvenceink arckifejezését. Van azonban egy nagyon hatékony módszer az állatik érzések mérésére. Miután egy szívverést ellenőrzőt erősítettek az állatra kiderült, hogy a szívverésükkel meg lehet fejteni a talányt.

Annyira sajnálom

Általánosságban a pulzusszám növekedése izgalmi állapotot jelez, csökkenése pedig megnyugvást. Sajnos nincs lehetőség kettéválasztani a negatív és a pozitív pulzusszám növekedést. Azonban, következtetést könnyű levonni. Például, a macska szívverése emelkedik egy bizonyos simogatásra. Feltételezhető, hogy arra, amelyik neki kedvesebb. Ugyanez tapasztalható kutyák esetében is, bizonyos foglalkozásra emelkedik a szívverés, nyilvánvalóan annál, amit szívesen csinál.

Egy biztos, van az állatoknak érzelmi világa.

Alex King – Commissioning Editor, Science + Technology

__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________