Tibor bá’ online
Egy új tanulmány szerint az emberek akár 150 évig is elélhetnének

Az utóbbi időben sorra jelennek meg tanulmányok az emberi élettartam hosszával kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy az idősödő kutatók szeretnének még eléldegélni egy további 40-50 évet. Ezért a nyakukat törik az új felfedezésekért. A kemény tény az, hogy a legtovább élő ember egy francia nő (Jeanne Calment) volt 122 évével (1997), ami igen messze van még a 150-től. Ennek ellenére érdekes dolgokat tudhatunk meg.
Valójában a kutatók arra kíváncsiak, ha valakit nem visz el a rák, vagy a szíve, illetve nem üti el egy busz, akkor meddig élhet. Az életfunkció megzavarása után a testünk hiába állít vissza mindent a tökéletes egyensúlyi állapotba, idővel a szervezet kimerül. Ha, úgy éljük végig életünk et, hogy sikeresen elkerültünk minden stressz hatást, akkor az ember maximális élettartama valahol 120 és 150 év közé esik. Ha, a nyilvánvaló vészhelyzeteket elkerültük és így nem viszi el az életünket, az alapvető stressz-tűrő képesség lassú eltűnése el fogja hozni a halált, állítják a kutatók május 25.-i közleményükben a Nature Communication-ban.Egyszerűen fogalmazva ez azt jelenti, hogy ha egész életünkben a lehető legtökéletesebben élnénk, 150 év után úgy állnánk le, mint amikor a gépkocsiból kifogy a benzin.
Életünk folyamán valami – nevezzük vitalitásnak – folyamatosan fogy, egyre kevesebb lesz. Jól érzékelhető ez most a pandémia idején. Ahogy növekszik az életkor, úgy csökken az esélye annak, hogy a covidos beteg felgyógyul. Nem arról van szó, hogy a covid-19 intrinsik tulajdonsága az idős emberek elleni erőteljesebb támadás. Nem, az idősebbek általános vitalitása csökken.
A kutatók rájöttek, hogy az évek múltával az életfunkció megzavarását követően a test helyrebillenéséhez egyre több idő szükséges. Ez logikus, egy fiatal személy gyors fiziológia választ tud adni a támadásra, és visszaállítja a normális működést. Azonban, idősebb embernél minden egy kicsit tompább, egy kicsit lassúbb a reagálás. És létezik túlreagálás is, például, amikor egy betegségnél a vérnyomás felszökik.
A kutatókat meglepte a 35-40 év környékén jelentkező hirtelen változás. Ez az idő, amikkor atléták sport tevékenysége véget ér, ami azt jelzi, hogy a kor előrehaladásával a fiziológiai változás valóban bekövetkezik.
A halhatatlanság titkának feltárása fordított erőfeszítések még jó ideig velünk maradnak. Azonban azt tudomásul kell venni, hogy a hosszú élet nem azonos a sokáig tartó egészséggel. Nem arra kellene fókuszálni, hogy sokáig éljünk, hanem arra, hogy sokáig legyünk egészségesek.
A valódi kérdés az, hogy meg tudjuk-e nyújtani az élettartamunkat anélkül, hogy megnyújtanánk a szenvedéssel járó öregkort.
A helyzet az, hogy a betegségek gyógyítása hosszútávon nem adja a várt eredményt. Az öregedés alapjait nem változtatja meg. A cél az lenne, hogy az időskori betegségeket úgy lehessen kezelni, hogy a lehető minél hosszabb időre elkerüljük az időskori „nyavalyákat”.
Érdekesség, hogy a kutatók a Metformint (a diabéteszt kezelő gyógyszer) alkalmasnak látják a fenti cél eléréséhez.
Mik a kilátások? A kutatók szerint a helyzet felmérését követheti annak megtalálása, hogyan lehet fokozni a stresszel szembeni védekezést.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________