Az Egyesült Államok folyamatosan azon tevékenykedik, hogy Oroszországot maga alá gyűrje, térdre kényszerítse bekerítésével és több oldalas támadással.
A NATO bázisok terjesztése a vazallus országokban egészen az orosz határokig, plusz a szíriai beavatkozás alááshatja az orosz hegemóniát a Kaukázustól egészen Közép Ázsiáig. Annak megértéséhez, hogy erre Oroszország hogyan reagál, hasznosnak mutatkozik, ha teszünk egy történelmi időutazás i.u. 1219-től napjainkig.
Az elmúlt nyolcszáz év az, ami mély nyomot hagyott az orosz lélekben a bekerítéssel kapcsolatban, történjen az nomád hordák által, vagy modern nukleáris rakétabázisokkal.
Oroszország a XIII. században nem volt egy egységes ország, hanem többnyire egymással harcoló tucatnyi hercegség. 1219 és 1240 között valamennyi Dzsingisz Kán ölébe pottyant, mert villámgyors lovassága, nyereghez rögzített nyilaival, és az európaiak számára ismeretlen briliáns taktikájával egyik sereget a másik után kényszerítette térdre, rendelve őket maga alá. Több mint 200 éven át az oroszok a tatárok arany hordáját nyögték. (Az elnevezést a sátrakat tartó aranyoszlopokról kapták). A tatár megszállás alatt az orosz gazdaság romokban hevert, a kereskedelem és a termelés leállt, Oroszországot rabszolganép lakta. A volt bizánci rendszert felváltotta a barbár ázsiai adminisztráció.
Az orosz katonai erő legyengülése, valamint az oroszok kegyetlen életkörülményei arra sarkallták nyugat európai szomszédjait, hogy területeket kezdjenek elhódítani tőlük, kezdve Litvániával, Lengyelországgal és Svédországgal. A tatárokat ez egyáltalán nem érdekelte mind addig, amíg megkapták hűbérüket. Sokkal jobban érdekelte őket az ázsiai területeik. Ugyanis Szamarkand és Bukhara, Herat és Bagdad gazdagságával az európai városok nem tudtak versenyezni, fényes pompájuk túlragyogta a faházakkal betelepített orosz városokat.
Az oroszok mélyreható félelme ekkor alakult ki. Be voltak szorítva a nyugati ellenségek és a keleti tatárok közé. Ekkor született meg az az orosz paranoia, félelem az inváziótól, félelem a bekerítéstől, amiből mind a mai napig nem tudtak kigyógyulni. Nincs arra példa, hogy egy nemzetben ilyen mély nyomot hagyott volna egy történelmi esemény, mint az oroszokban a 200 éves mongol megszállás. Különben, ez megmagyarázza, miért tűri el az orosz nép a mindenkori uralkodójuk keménykezű kormányzását.
És akkor jött III. Iván, aki felszabadította az oroszokat az Arany Hordától. Hogyan? A Muszkovi fejedelemség végeredményben csupán egy kisebb városka volt, amelynek lakói hűséget mutatva, tökéletesen alávetették magukat a tatároknak, azok egyre többet engedtek meg nekik. A Moszkovi fejedelemség békésen tudott növekedni, miközben egyre erősebbé nőtte ki magát, uralkodóvá válva a közvetlen szomszédjai között.
És akkor jött a fordulat, 1476-ban III. Iván megtagadta a hűbér kifizetését a nagy hatalmú Ahmed kánnak.
A leszámolásra 1480-ban került sor, amikor a Kán összehívta a hadseregét, hogy megleckéztesse a vazallusokat. Legnagyobb meglepetésére egy jól felszerelt sereg várt rá Moszkvától 240 kilométerre az Ugra folyó innenső partján. Heteken át nézett farkasszemet a két hadsereg, várva a másik támadását.
A helyzet világos volt. III. Ivánnak nem kellett átkelni a folyón. Ha meg akarta változtatni a történelmet, neki elég volt, ha a csatát nem veszíti el. A döntetlen felért volna egy győzelemmel. Ahmed Kán rosszabb helyzetben volt, neki át kellett (volna) kelni a folyón, hogy vagy győzzön, vagy pedig elveszítse az életét.
És akkor beköszöntött a tél, a folyó elkezdett befagyni. Egy kegyetlen vérengzés elkerülhetetlennek tűnt, de csata helyett mind a két oldal megfordult és visszavonult. A Kánnak nem volt kedve otthagyni a fogát. És habár az orosz hősiességre nem került sor, azt nagyon jól tudták, hogy hosszú szolgaságuknak ezzel vége szakadt.
A tatároknak az egyszer volt legyőzhetetlen hatalma elpárolgott. A nyugati oldalon a centralizált hatalmuk összeomlott. Mindössze három, össze nem függő kánság maradt hátra: Kazán, Asztrakán és Krím, a hajdan volt, minden idők legnagyobb összefüggő területű birodalom maradványa.
Rettegett Iván – III. Iván utóda – 1553-ban szomjazott a visszavágásra, ezért Felső Volgánál megrohamozta a Kazán erődítményt, lemészárolta a védőket és ezzel vége lett a Mongol birodalomnak. Ugyanez történt két évvel később Kanát és Asztrakanáttal is, ott, ahol a Volga eléri a Káspi tavat.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________