2021-04-29 nap bejegyzései

(3529) JCPOA

Tibor bá’ fordítása online

 

Az orosz küldöttség szerint, Moszkva semmi körülmények között nem engedi meg, hogy Iránnak atombombája legyen

Forrás: Sputnyik –  Tim Korso (2021.04.27.)

A Joint Comprehensive Plan of Action (JCPOA)  vagyis  az  iráni  atom  alku megmaradt aláírói a héten újra leültek a tárgyaló asztalhoz, annak  érdekében,  hogy  feltámasszák az atom alkut, és Iránt valamint az USA-t visszatereljék a rendelkezések betartásához.

Moszkva célja megakadályozni Iránt, hogy bármilyen körülmények között atombombához jusson, ismertette az orosz küldöttség tagja, Mikhail Uljanov a Bécsi JCPOA tárgyaláson. A diplomata hozzátette, hogy személy szerint ő optimista  a megállapodás visszaállítását illetően. Uljanov továbbá kifejtette, hogy a résztvevők már megoldották az egyik fő akadályt a megállapodás nyélbeütése előtt – körülhatárolták az „atom alku 2.0” elképzelést, – ami az első amerikai javaslat szerint bevenné az Iráni rakéta programot és rakéták átadását olyan csoportoknak, mint a Hamas, – mert ez irreális és kontra produktív.

Uljanov: egy amerikai szólás-mondás szerint megpróbálnak három madarat eltalálni egyetlen kővel. Végül is az iráni nukleáris program lehatárolása igen messze van a rakétafejlesztéstől, és a regionális biztonságtól.

A küldöttség ehhez még hozzátette, „kívánatos” lenne a megbeszélés befejezése  a megállapodás május 21.-i áttekintés előtt. Rámutattak még, hogy Oroszország JCPOA európai partnerei egyetértenek ezzel a kiértékeléssel. Uljanov felvetette, hogy az előzetes megállapodás Irán és a Nemzetközi Atom Energia Ügynökség (IAEA) között, ami lehetővé teszi az „elfogadható” méretű IAEA ellenőrzést, május 22.-én lejár. Ezenkívül, az elnökségért folytatott küzdelem Iránban május folyamán indul be, az összes jelölt regisztrációjával.

Az orosz küldöttség javaslata szerint a bécsi megbeszélés sikeres lehet még úgy is, ha nem lesz közvetlen kapcsolat Irán és az USA között. Ez utóbbi 2018-ban kiszállt a JCPOA-ból, de most megfontolás tárgyává teszi a visszatérést a Binder adminisztráció alatt. A múlt hét óta létező megbeszélésben Washington nem vesz részt, de szoros megfigyelés alatt tartja.

A diplomata szerint: „Úgy gondolom, miután a JCPOA feltámadt, és az USA újra csatlakozik, a résztvevők automatikusan tárgyalni fognak egymással, mert az aláíró országok részt fognak venni a szabályos találkozókon.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!