2021-01-23 nap bejegyzései

(3435) A Világmindenség célja az ember megjelenése???

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Már Newtont is zavarta, csak nem tett ellene semmit, Einsteint pedig kifejezetten frusztrálta a gravitációból, vagyis az általános tömegvonzásból adódó apró „kellemetlenség”. Mire gondolok? Nos, az általános tömegvonzás, mint az elnevezésből is adódik, azt jelenti, hogy minden tömeg vonz minden más tömeget. Ha ez így van, már pedig így van, akkor ebből az következik, hogy a Világmindenségnek egy idő után össze kellene roppanni. Milyen okból kifolyólag maradna fenn az égen minden úgy, ahogy van? Einstein, mint ahogy ez a könyvemből is kiderül, „hitt” az isteni teremtésben, ami egy statikus, egy helyben álló Világot feltételez, hiszen Isten megteremtette és kész. Ez a Világegyetem pedig azért nem roppan össze – pedig a gravitáció miatt „illene” – mert valami fajta erő hat a gravitáció ellenében, állította volt Einstein, és hogy a dolog koherensen összeálljon, létrehozta a kozmológiai állandót (jele: λ).

A kozmológiai állandóval kapcsolatban Einsteint elhagyta a szerencséje, mert mint tudjuk Edwin Hubble (1889-1953) 1929 környékén számtalan mérés, és rendkívülien szívós munka következtében bizonyította a Világmindenség folyamatos tágulását. Einstein 1950-ben megemlítette George Gamow-nak, hogy ezt tartja élete legnagyobb tévedésének, mert ha (szokása szerint) nem visszafelé gondolkodik, akkor Hubble-t megelőzhette volna a Világegyetem tágulásának a bejelentésével. Pedig Einstein – mint mindig – most is ráérzett valamire.

Amióta az Ősrobbanás elfogadottá vált, a képlet a következőképpen nézett ki. Volt a Nagy Bumm, amikor a Világmindenség összes tömege egy infinitezimális piciny helyen „létrejött” és iszonyatos erővel szétrobbant. A Világmindenség tágulása nem más, mint ezen szétrobbanásnak a máig tartó lendülete, ami ellen hat a gravitáció, és éppen ezért ez a tágulás fokozatosan lassul és minden bizonnyal egyszer majd meg is áll. Csakhogy a mérések azt mutatják, hogy a tágulás nem lassul, vagy állandó, vagy egy kicsit gyorsul. Ha nem lassul, azt még meg lehet magyarázni azzal, hogy az Ősrobbanás hallatlan precizitással pont olyan erős volt, amilyen erő éppen és pontosan ellensúlyozza az általános tömegvonzást, hiszen ez utóbbinak ereje a távolság négyzetével fordított arányban csökken, ami megegyezhet az ősrobbanás „robbanó erejének” csökkenésével.

Ha viszont a tágulás növekszik, akkor bizony valóban kell lenni valamifajta erőnek, ami a gravitáció ellen hat, amit újfent kozmológiai állandónak nevezhetünk, és ami nem egészen az, amire Einstein gondolt. Az eddigieket pedig fogjuk fel bevezetőnek, mert most jön a lényeg.

A Nobel díjas Steve Weinberg könyvében a Dreams of a Final Theory-ban a következőket írja: „Ha a kozmológiai állandó létezését megfigyeléseink bizonyítják, úgy okkal következtethetünk arra, hogy a Világegyetem milyenségének a kialakulásában az Ember létezésének fontos szerepe van.” Weinbergről meg kell állapítani, hogy mindig is a kreacionisták fáradhatatlan ellensége volt. Most pedig egy igazán drámai bejelentést olvashattuk tőle, éspedig azt, hogy a Világmindenség középpontjában az Ember áll. A természet törvényei úgy lettek – legalább is részben – kialakítva, hogy előbb vagy utóbb az Ember megjelenhessen a színen.

Ezt a húrelmélet atyja, Leonard Susskind, stanfordi fizikaprofesszor úgy kommentálja, hogy egy 300 éve tartó tévedésnek a végére értünk. De végül is miért következik mindez ebből a híres-nevezetes kozmológiai állandóból, és miért képes arra kényszeríteni a fizikusokat, hogy átgondolják paradigmájukat?

Lehet, hogy paradoxonként hat, de a kozmológiai állandó nem más, mint a vákuum, az üres tér, a nagy Semmi belső tulajdonsága. A kozmológiai állandó az üres térben rejlő energia. Hogy az üres térnek miért van, és hogyan van energiája az egy másik kérdés. Most elég arra rávilágítani, – amit a bekezdésben már tárgyaltam – hogy ezen energia következtében gyorsul a Világmindenség tágulása, aminek további következményeivel szintén érdemes behatóbban foglalkozni. Előbb azonban, hogyan néz ki ma a Világmindenség?

galaxisRöviden összefoglalva, a Világmindenség rendkívül nagy kiterjedésű rendszer, amin belül számtalan csillagnak és bolygónak van helye. Kezdetben a Világmindenség kellően inhomogén volt ahhoz, hogy galaxisok alakuljanak ki, de nem volt annyira inhomogén, hogy az anyag fekete lyukakba zuhanjon össze. A Világegyetem tágult, de nem olyan gyorsan, hogy szétessen mielőtt galaxisok, csillagok és bolygók kialakulhattak volna. A nukleáris fizikából ismert törvények pontosan azt teszik lehetővé, hogy a forró csillagok belsejében szénatomok álljanak össze, amik később szétszóródnak bolygókba. Az atomfizika törvényei pedig megengedik a lehető legvalószínűtlenebb DNS spirál-molekulák kialakulását, ami lehetővé teszi az élet megjelenését. Más szavakkal kifejezve minden más megfontolás felett diadalmaskodó elrendezés precízen úgy van összehangolva, hogy mi Emberek megjelenhessünk a színen.

Aki a könyvemet (Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás?) olvasta, annak ez a megállapítás nem lehet új, mert végig ezt nyüstöltem, és adtam hangot felháborodásomnak, hogy a fizikusok nem akarják észrevenni a nyilvánvaló tényeket. Ez azonban úgy tűnik, hogy kezd megváltozni. De azért nézzük tovább, mi kényszeríti őket a paradigmaváltás felé.

A könyvem 122. oldalán említést teszek a virtuális részecskékről. Tulajdonképpen ők a főszereplők, ha visszakanyarodunk a kozmológiai állandóhoz, ami nem más, mint a Semmi (űr, vákuum, stb.) energia konstansa. Ez első pillanatra képtelenségnek tűnik, a Semmi energiával rendelkezik? Pedig így van. A modern fizikában a vákuum egy bonyolult valami, amiben állandó jelleggel heves kvantum tevékeny­ség folyik. Azaz különböző elemi részecskék jönnek létre és semmisülnek meg oly sebességgel, hogy detektálásuk legtöbbször lehetetlen. De azért ott vannak, és energia szintet hoznak létre a tér azon részében, amit mi Semminek tekintünk. A „Semmi energia sűrűsége” és a „kozmológiai állandó” egy és ugyanazon dolgot jelenti.

De ha ez az Semmi-energia mindig ott van a háttérben, miért nem nevezzük ki null-értéknek és lépünk át rajta közömbösen? A válasz a gravitációs elméletben van. Newton szerint egy tárgy gravitációs erejének mértéke tömegétől függ. A fizikusok meghatározása szerint a gravitációs tér forrása a tömeg. Viszont az tudjuk, hogy az anyag egyenlő energiával. Minden tárgynak van energia tartalma a híres E=mc2 képletnek megfelelően. Ebből kiindulva a gravitációs teret felfoghatjuk az energia jelenlét hatásának. Ez azt jelenti, hogy a Semmi feltételezett energiája gravitációs teret létesít, vagyis részecskék gyorsulását hozná létre más tárgyak jelenléte nélkül is. Hatásában ez egy általános taszításhoz hasonlítana, ami a távolság növekedésével fokozódna.

Egy feltételezett kozmológiai állandó által létrehozott gravitációs teret legjobban úgy foghatnánk fel, mint a tér tágulását, és mi tagadás a tér valóban tágul. Viszont a kozmológiai állandó nélkül – ahogy erre korábban már rámutattam – idővel a tágulás lelassulna. Sőt le is állhatna és elkezdhetne zsugorodni is. Viszont egy kozmológiai állandó pozitív értéke mellett a tágulásnak gyorsulni kell.

Az nyilvánvaló, hogy a kozmológiai állandó értéke vagy nulla, vagy pedig rendkívül kicsiny, ugyanis ha nagyobb lenne, akkor az égi objektumok mozgására katasztrofálisan hatna ki. Például oly mértékben fejtené ki hatását a gravitációval szemben, hogy a Föld egyszerűen kirepülne a Nap hatásköréből. Tekintve, hogy a kozmológiai állandó hatása a távolság növekedésével fokozódik, igen komoly kozmológiai eseményeket hozna létre. (Különben ez az oka annak, hogy a kozmológiai állandó legpontosabb meghatározásához csillagászati távolságokra van szükség.) Pillanatnyilag annyit tudunk, hogy a kozmológiai állandó kisebb, mint 10-8 joule/m3. Ennek az értéknek a kicsinységét akkor érezhetjük át, ha figyelembe vesszük, hogy egy virtuális foton energia szintje 10112 joule/m3, vagyis a különbség nem kevesebb, mint 120 nagyságrend. Ami mégis a legfontosabb, hogy a λ minden más értéke mellett az élet, ahogy mi ismerjük, soha sem jöhetett volna létre, vagyis a 10-8 joule/m3 esetében egy rendkívül finom, és véletlennek nehezen nevezhető hangolással állunk szemben.

Dajtás örülhet, itt bújik meg az Isten.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________