Több mint 200 éven keresztül mindenféle teológus és történész, erre a perspektívára alapozva analizált ősi szövegeket, azok, amelyek bekerültek a Bibliába, és azokat, amelyek nem, annak érdekében, hogy a mitológia mögött álló embert előkaparják. Több bestseller követte ezt a megközelítést, letisztázva a témát a hallgatók számára. Ismert mű: Bart Ehrman – Hogy lett Jézusból Isten.

Szembe helyezkedve, más kutatók úgy gondolják, hogy az evangélium történetei ténylegesen „történelmisített mitológia”. Ilyenformán azok az ősi misztikus sablonok önmaguk adják a lényeget. Fel vannak töltve nevekkel, földrajzi helyekkel és más, valós világból származó részletekkel, mert a Jézust imádó szekták megpróbálták megérteni és megvédeni a megörökölt tradíciókat.

Az elképzelés, hogy Jézus sose létezett, egy kisebbségi pozíció. Természetesen az, állítja David Fitzgerald „a karácsony mítoszok, amik azt mutatják, hogy Jézus sose létezett” című mű szerzője. Fitzgerald rámutat arra, hogy évszázadokon keresztül a komoly kereszténység kutatók, keresztények voltak, és a modern szekuláris iskolák erősen támaszkodtak azokra, akik összegyűjtötték, fenntartották és analizálták, az ősi szövegeket. Még ma is a szekuláris iskolák legnagyobb része vallásos háttérből táplálkozik, korábbi hitük feltételezéseiből.

A komoly kutatók azt gondolhatják, hogy Jézus sose létezett. Kételyüket a következő tények tartják élve:

• Az első évszázadból nem maradt fönn semmi bizonyíték, ami alátámasztaná, hogy Josua ben Jozef létezett

Bart Ehrman szavaival (aki önmaga hiszi, hogy a történetek történelmi tényekre lettek felépítve):

Jézus idejéből miket jegyezek le pogány szerzők Jézusról? Semmit. Bármennyire furcsa, sehol nincs utalás Jézusra a pogány kortársaktól. Nincs születési feljegyzés, tárgyalási jegyzőkönyv, halotti bizonyítvány, tartozási követelés, rágalmazás, sértés, hivatkozás, semmi és semmi. De, ha a befigyelt időt kiterjesztjük évekkel a halálát követően, de ha akár az egész első évszázadot figyeljük, egyetlen egy hivatkozást nem találunk Jézusra bármilyen nem keresztény, nem zsidó forrásban. Ki kell emelni, hogy ebből az időből nagy mennyiségű dokumentum maradt ránk: költemények, filozófiai munkák, történelmi lejegyzések, tudományos értekezések, és kormányhivatalok iratai. Nem beszélve a rengeteg fennmaradt kéziratról és papiruszra írt jogi dokumentumokról. Ezekből sehol egyetlen egy helyen nem írják le Jézus nevét.

• Az Újszövetség korai leírói úgy tűnik nem ismerték Jézus életének részleteit, ami későbbi szövegekből kitűnik.

Példának okáért, Pálnak nincs tudomása a szeplőtelen fogantatásról. Nincsenek bölcsek, nincs keleti csillag, nincsenek csodatételek. A történészek nem értik „Pál csendbe maradását” a legtöbb életrajzi adattal és Jézus tanításaival kapcsolatban. Pál nem tesz említést Jézus tekintélyéről. Sőt, sose tesz említést a 12 apostolról, valójában sose említi, hogy Jézusnak lettek volna tanítványai, vagy, hogy követett volna el csodát, vagy lett volna példabeszéde. Valójában nem volt hajlandó közölni semmiféle életrajzi adatot. Pál néhány titkos célzása egyenesen ellentétes a szentírással. A korai jeruzsálemi keresztény mozgalom vezetői, mint Péter és Jakab lényegében Jézus követői, azonban Pál mellőzi őket, mint senkik, és ismételten ellenük emel szót, mert nem igazi keresztények.

Marcus Borg, liberális teológus szerint az emberek az Újtestamentumot kronológiai sorrendben olvassák a korai kereszténység kibontakozását kutatva.

Pál után az evangélium világossá teszi, hogy mint írásos dokumentum, nem a korai kereszténységtől származó forrás, hanem annak a terméke. A szentírás – jó hírek – a korai keresztény közösségek termékei, ami több évtizeddel Jézus történelmi élete után keletkezett, és arról árulkodnak, hogy ezek a közösségek Jézus fontosságát látták történelmi összefüggésben.

• Az Újtestamentum történetei se állítják, hogy első kézből valók

Ma már tudjuk, hogy a négy evangélium négy apostoltól származik: Máté, Márk, Lukács és János, de nem ők írták. Hogy a dolog még összecsapottabb legyen a név meghatározások valamikor a második évszázadban történt, körülbelül 100 évvel azt követve, hogy a kereszténység állítólag megszületett.

Különböző okokból kifolyólag az álnévalkalmazás abban az időben közhely volt, és számtalan onnan származó dokumentumot híres emberek „írták alá”. Ez igaz az Újtestamentum apostoli levelekre is, kivételt képezve néhány Páltól származó levelet (13-ból 6 esetében), amelyekről állítható, hogy valósak. De még az evangélium történeteinél se írják, hogy „ott voltam”, ehelyett azt állítják, hogy valaki látta. Ezt a jelenséget ismerjük: a nagynéném ismer valakit, aki…..

• A történelmi Jézusról kizárólag az evangéliumokból tudhatunk, de ezek egymásnak ellentmondanak.

Ha azt hiszed, hogy jól ismered a Jézus történeteket, akkor javasolható, hogy állj meg és ellenőrizd le magad, azzal a 20 kérdéssel, amit az exChrisian net-en találhatsz.

Márk evangéliuma úgy tudjuk, hogy a létező legősibb „Jézus élete”, de a nyelvi analízisek azt sugallják, hogy Lukács, Máté simán csak átdolgozták Márkot, és kiegészítették saját gondolataikkal és új anyaggal. Azonban ellentmondanak egymásnak, és még nagyobb mértékben ellentmondanak a sokkal később keletkezett János evangéliumával, mert más célból íródott, más olvasók számára. Az inkompatibilis húsvéti történetek jó példát adnak arra, milyen mértékben térnek el egymástól a történetek.

• Azok a modern kutatók, akik azt állítják, hogy megtalálták az igazi történelmi jézust, egy teljesen más személyt írnak le

Találtak egy cinikus filozófust, egy karizmatikus igazhitűt, liberális képmutatót, konzervatív rabbit, fanatikus forradalmárt, és egy pacifistát, hogy csak ennyit idézünk Price sokkal hosszabb listájából. „A történelmi Jézus (ha volt ilyen) könnyen lehetett egy messiás király, vagy egy haladó farizeus, vagy egy Galilei sámán, vagy varázsló, vagy egy hellenisztikus bölcs. De az lehetetlen, hogy valamennyi legyen egy adott időben.” John Dominic a Jézus szemináriumban: „a meglepő sokszínűség, egy akadémiai szégyen.”

David Fitzgeraldot ezek a megállapítások arra a következtetésre juttatták, hogy a megállapítás elkerülhetetlen, ami szerint Jézus az okozat, nem az ok. Pál és a keresztények többi első generációs vezetői kutatták a Septuaginta átírást a héber írásokból, hogy a zsidók részére létrehozzanak egy titokzatos hitet, együtt olyan pogány rituálékkal, mint az utolsó vacsora, levelekben a gnosztikus kifejezések, egy személyes megváltó isten, aki átveszi a szomszédok régen regnáló egyiptomi, perzsa, görög, és római hagyományait.

A hamarosan megjelenő Fitzgerald: Jézus, mitológia a gyakorlatban, tanulmányában úgy érvel, hogy a szekuláris kutatók egymással versengő munkáikban annyi probléma, mint a hívőkében. Íme:

Még ha el is fogadjuk, hogy volt egy valódi Názáreti Jézus, vagy azt, hogy az első évszázadba élt egy Josua ben Jozef, nem sok értelme van keresni a „történelmi Jézust”, mert azt lelkesen kihámozták, majd összerakták szekuláris kutatók, hogy már az, önmagában fikció.

Sohase tudhatjuk meg biztosan, mi a valós keresztény történelem, hacsak az időutazást nem találják fel.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________