Valamikor gyerekkoromban elsősorban a germanizmusoktól féltették nyelvünket azok, akiknek ez szívügyük volt, magyartanárok, zsurnaliszták. Manapság senkinek sem az. Újabban nincs is szívügy!

Napjainkban nem számít már a német, talán egy kicsit ciki is, amiről minden bizonnyal Herr Ulbricht elég sokat tehet. Újabban az angol mánia hódít. Még az is angol szavakkal vagdalózik, aki a személyes névmásokat sem tudja tisztességesen.

Van, aki nem vagdalózik angol szavakkal, csak angol szlogeneket ültet át magyarra, hadd forgolódjon Arany János a sírjában. Az Aranypók például évek óta azt állítja, hogy „ügyel a részletekre”. Amikor először olvastam, azt hittem, részletvásárlás esetén nem engedik, hogy hátralékba kerüljek. Én kis naiv! Le kellett volna fordítanom angolra, és akkor mindjárt értelmessé válik mondanivalójuk, „We take care of the details.”

S bár a Hertz-féle szalámiban sokkal sűrűbb a só. (Karinthy Frigyes: Így írtok ti)

Én mégis visszafordítom részedre, óh nyájas olvasó.

Az Aranypók valóban azt állítja, hogy „az apróságokra is figyel”. Nem akarom én őket kipécézni. Különben is, az vesse az első követ… Meg aztán, van ennél jóval bántóbb is. Azt mondja egy maszek cégtábla:

SECOND – HAND SHOP

Vagyis használt cikkeket árusító üzlet. Majdnem olyan, mint az

ANTIQUITAS

Csak itt nem giccset, hanem hacukát árulnak. Igazából nem haragszom ám rájuk. Inkább mosolygok rajta. Lám, büszke gőggel még a nyomorban is lehet sznoboskodni, ha a használt rongyra azt mondjuk, second-hand.

A second különben azt jelenti, „második”. A magyar is meg tudja fogni ezt a fogalmat, „másodkézből”, tehát használt. Szép ez a „másodkézből”, csak most éppen nincs divatban. Nem így a second-hand. Ez egyre népszerűbb lesz. Ráadásul nekem még egy sztorim is van róla.

* * *

Ausztrál seggünkön még rajta volt a tojáshéj, amikor Orsós Miki barátomra rámosolygott a szerencse. Valaki azt mondta neki, ha estig tud szerezni egy szmokingot (és nem nagyon lötyög rajta), akkor 4 óra alatt kereshet 5 fontot, plusz borravaló. Egész vagyon!

Miki persze estig szerzett egy szmokingot, és így egy Double Bay-i rongyrázós partin találta magát, precízebben ötödmagát, pincéri státuszban. Egyetlen dolga az volt, hogy tálcán koktélokat hordjon körbe, és kínálja a vendégeket. De hát filmekből ezt biztos ismeritek.

Amikor a vendégek lepucolták a tálcát, akkor a tálalóban a pincéreknek újra fel kellett tölteni azt.

Az est fénypontja, amikor a távozó vendégek előtt a pincérek sorfalat állnak, borravaló reményében. A legcsóróbb vendégek még adnak is, szeretnék, ha legalább a pincérek elhinnék, hogy menők (erre vonatkozó irodalom: Zilahy Lajos: A lélek kialszik )

Na, de ez még odébb volt. Egyelőre Miki hordta a koktélokat körbe-körbe, illetve koktélokban úszó kandírozott cseresznyeszemeket. Egyszer csak szóltak a tálalóban, baj van. Fogyófélben a cherry. Micsoda leégés, hogy lehet kivinni koktélt cherry nélkül?

Nem éppen szép, pláne nem higiénikus, de csak egy megoldás látszott. Az üres poharakban hagyott cseresznyeszemeket újra fel kell használni. Különben is, az alkohol dezinficiál.

Kezdtek tehát a cseresznyeszemek ide-oda mászkálni a tálaló és a nagyterem között. Be a koktéllal, ki az üres pohár fenekén, ha csak a vendég meg nem ette.

A házigazda nem csak tudott a dologról, de egyenesen ő adta az utasítást erre az előkelő házakban meglehetősen szokatlan megoldásra.

Már közel járt az éjfél, amikor Miki tálcájáról épp a házigazda emelt le egy poharat, és közben csendben megkérdezte tőle

– Is the cherry second-hand?

– Seconnnnd? – húzta el gúnyosan a szót Miki. – At least fifth.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________