2020-11-29 nap bejegyzései

(3381) Hétvégi lazítás

Tibor bá’ vissza a múltba online – ausztrál emlékek

 

Ham Sandwich

Pista bácsi nem volt több 35 évesnél, és így a mai fogalmak szerint aligha érdemelte ki a bácsi megszólítást. Bácsiságát, azt hiszem, két dolognak köszönhette. Egyfelől, vagy tíz-tizenkét évvel volt idősebb nálunk, amit mi huszonévesként igen soknak tartottunk, másfelől pedig vidéki volt, és ez még Melbourne-ben is érezni lehetett rajta. Mindent összevetve Pista bácsi az a fajta rátarti magyar volt, aki húsz év után pontosan annyit fog tudni angolul, mint húsz nap után tudott, vagyis semmit.

Pista bácsi bejárt abba a fitzroy-i magyar milk barba, ahol egy időben én is mindennapos vendég voltam. Ízes magyarsággal beszélt, de hát az ott nemigen érdekelt senkit. Valami gumigyárban dolgozott igen kemény körülmények között, amit az irgalmatlan meleg és a penetráns vegyi szag tett majdnem elviselhetetlenné. Ilyen kemény körülmények esetében a munkaadó nem kényes a nyelvtudásra, ilyen állást a Pista bácsik is kapnak.

Pista bácsi egyébként békés természetű ember volt, csendes, sokat tűrő. Panasz a száját sosem hagyta el. Csendesen éldegélt, számunkra megfejthetetlen volt, miért itt és minek.

Egyik este a társaságnak nem volt nagy kedve a dumához, inkább csak üldögéltünk, így Pista bácsi is szóhoz jutott.

– A franc, csak tudnám, miért kell nekem mindig fasírtot ennem? – Nocsak, még sincs minden rendben, kaptuk fel a fejünket.

– Miért kellene neked mindig fasírtot enned? – tettem fel a kérdést, és fürkészni kezdtem Pista bácsi’ arcát.

Hadd szúrjam közbe, hogy déltájban a gyárak, irodák, intézmények mind-mind leállnak lunch time címen, amely ebédidőt jelent, úgy megközelítőleg.

Na, most belém lehet kötni, miért megközelítőleg! Hát, azért, mert az időpont, az időtartam és a cél a lunch time és ebédidő között azonos, de a bonyolítás merőben más.

A lunch time-ot illik betartani másodperc pontossággal, ami azt jelenti, hogy mindenki űzi magát, rohan, alig rágja a falatot.

Idehaza az ebédidőre jó tíz-tizenöt perccel korábban kezdenek „felkészülni”, egymásnak átkurjongatni, „Jössz enni, Marika?” Rendszerint húsz perccel tovább tart, mint kellene, és akkor is hoz magával mindenki egy kis süteménymaradékot, amelyet az íróasztalnál fogyaszt el. Egy órával később jön a kislány, akitől meg lehet rendelni a másnapi „ala kártot”, és nagyokat lehet vitázni a kollégákkal, ki mit rendeljen, illetve a jelen éppen nem levők helyett mit rendeljenek stb. Ezen okokból kifolyólag az én agyamban a „lunch time” és az „ebédidő” nem is egy emeleten van, bár tudom, hogy az egyik a másiknak pontos fordítása.

Hát, akkor most vissza Ausztráliába. Szóval, az emberek egy részének a felesége még reggel csomagol lunch-ot, mert így olcsóbb. A magányosok és pénzesebbek (ezek nem mi voltunk) beszerzik maguknak a helyszínen.

A helyszín az rendszerint egy bódé az utcán, ahonnan lunch time alatt ezrével szórják ki az előre gyártott szendvicseket.

A szendvicsek pedig a 12×12 centis „kockakenyér” két hajszálvékony szeletéből állnak, vékonyan megvajazva, és közé téve akármi.

Az akármi lehet: szardínia, sonka, csirkehús, sajt, tojás, sült marha, főtt rák meg a fene tudja, még mi. Viszont bőségesen van bele téve fejes saláta levele, amitől az egész olyan mutatósan vastaggá válik.

Ezzel a dolog még nincs kész. Ugyanis a 12×12 centis, négyzet alakú, dupla kenyérszeletet a benne lapuló töltettel együtt mindkét átló irányában át is vágják. Így kapunk 4 darab aprócska, egyenlő szárú derékszögű háromszöget, amelyeknek átfogója 12 cm, befogói hossza pedig egyenként 8,5 cm. De guszti vagy! Hamm, bekaplak, egy falat!

Még annyit kell tudni a szendvicsekről, hogy „jobb helyeken” mindezt fehér és barna kenyérből is elkövetik.

Ezekben a bódékban lehet még kapni pie-okat is (kiejtése: páj), amelyek linzertésztába bújtatott édes és sós töltetek, és hamburgert, amelyet Pista bácsi a történetem elején „fasírtnak” titulált. Nagyon helyesen.

A hamburger adjusztálása merőben más. Nem nagyon kellene firkálnom róla, elvégre néhány éve a budapesti főutakat is ellepték a hamburgeristák. Enyhén fonnyadt zsemle behasítva, becsapva közé egy alig átsült, erősen hagymás, darált marhahúsból préselt, vékony szelet, jól szemen spriccelve valami büdös szósszal, és kész. Szerencsétlen Pista bácsi ezt ette hónapok óta.

Na, most folytassuk ott, ahol abbahagytam a Pista bácsival elkezdett beszélgetést.

– Hát, öcsém, azért eszem mindig csak fasírtot, mert nem tudom, hogyan kérjek mást. – Megint csak összenéztünk.

– Miért, Pista bácsi, mit kérsz?

– Hát, azt mondom, hogy „hamburger plíz”, aztán kapom a fasírtot.

– És mit szeretnél enni legközelebb?

– Mondjuk sonkás szendvicset, azokkal a szép piros szeletekkel.

– Figyelj, Pista bácsi! Legközelebb mondd azt, hogy „hem szendvics plíz”, na, mondd utánam! Hem szendvics, hem szendvics.

– Hát „hem szendvics plíz”.

– Nagyon jó, Pista bácsi, nagyon jó.

Másnap este vártuk Pista bácsit, hogy megtudjuk, sikerült-e neki betörni a hem szendvicset fogyasztók táborába. Helyette Zsíros Karcsi jött, már az ajtóban fuldoklott a röhögéstől.

Kiderült, hogy délben Zsíros Karcsi 2 méterrel állt Pista bácsi háta mögött, és mindent tisztán látott és hallott. Ezek szerint, amikor Pista bácsira került a sor, büszkén köpte ki a szavakat, „hem szendvics plíz”. Igen ám, de az árus tudni akarta, hogy fehér vagy barna kenyérből kéri-e, tehát visszakérdezett.

– How do you want it, with white bread or brown bread? – Ebből Pista bácsi egy kukkot sem értett, így hát megismételte a betanult szöveget.

– Hem szendvics plíz.

– All right – fakadt ki az árus –, de hogy kéred, barna kenyérrel vagy fehér kenyérrel?

Pista bácsi, nem értve a kérdést, nem tehetett mást, újra megismételte:

– Hem szendvics plíz.

Erre már az árusnak kezdett elfogyni a türelme, főleg, mert Pista bácsi mögött egyre gyűlt a kielégítetlen vevők sora.

– All right, you fucking idiot, how do you want it? White bread or brown bread?

Pista bácsi először kétségbeesetten körülnézett, majd lemondóan nyögte ki a már sokszor bevált szavakat.

– Hamburger plíz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!