2020-08-17 nap bejegyzései

(3283) Háttérhatalom

Tibor bá’ online

 

Itt a honlapon egyesek eszeveszett tempóban hirdetik a háttérhatalmat. Íme: „A világjárvány ürügyén ők ránk akarják kényszeríteni a világ diktatúráját, az új világrendet. A kormányok az Új Globális Világrend bábjai. A médiát lefizették, az emberek és a nemzetek teljes terrorizálása érdekében. Most éljük a terv végső szakaszát, ahol a televízión és az összes médián keresztül előidézett tömeges félelem alatt és a folyamatosan ismétlődő emlékeztetőjük szerint a koronavírus jövendő halottai vagyunk, mintha nem tudnánk, hogy halandók vagyunk. Az emberek, a népek és társadalmak pszichológiai szétesését tervezik, így nem képesek ellenállást kelteni.”

Már rég volt erről szó, most megismétlem. Nincs összeesküvés az emberiség ellen. Amit tapasztaltok, az nem az. Ha sétálsz az utcán és hirtelen elered az eső, az emberek egy csapásra kinyitják az esernyőiket. Nem mert összeesküdtek, hanem, mert a körülmények mindenkit ugyanarra a cselekedetre sarkalnak. Ez az, amit tapasztaltok.

Ha van egy gyárad és kiderül, hogy a kínai munkásnak 17 dollár helyett csak egy dollár órabért kell fizetnek, akkor a gyáradat átteszed Kínába, mert ez ma már lehetséges, mert több lesz a profitod. Nem azért teszed, mert összebeszéltél bárkivel, vagy a háttérhatalom erre kötelez.

A hírportálok nem azért ijesztgetnek a koronavírussal, mert kiszolgálják a háttérhatalmat, le vannak fizetve, hanem azért mert nekik érdeke,hogy minél több olvasójuk legyen,ehhez pedig szenzáció kell. És mi nagyobb szenzáció, mint hányan haltak meg itt meg ott.

Az ember egy gondolkodó lény, az érvényesüléshez felhasználja azt, ami lehetséges. Nem a háttérhatalom szabadítja ránk a közel keleti, afrikai migráns tömegeket, hanem a tőkéseknek kellenek, hogy a hazai munkásság ne tudja őket nagyobb fizetésre kényszeríteni. Így akarják növelni a profitjukat. A klasszikus kapitalizmusban a gyártulajdonos annyit fizetett a munkásaiknak amennyi arra volt elég, hogy életben maradjanak és fel tudjanak nevelni egy-két leendő munkást. Ma nincs ekkora fizetésre szükség, mert ha nem nevel fel egy-két leendő munkást, akkor majd külföldről pótolják a hiányt.

A jelenség kulcsa a globalizáció, ami lehetővé tette mind azt, amit most egyesek egy háttérhatalom számlájára írnak. Ilyen nincs, az egyedek jöttek rá arra, hogy mi lehetséges és ezt saját érdekükben megvalósítják. Hogy ezek a megvalósítások az emberiség kárára vannak, az nem tántorítja őket el, mert csak az önös érdek az, ami érdeklik őket. Így működik az Ember. Ha létezik háttérhatalom, akkor az nem más, mint az emberi természet.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________