Mike Esper honvédelmi miniszter bejelentése, miszerint Amerika véglegesen eldöntötte, hogy 12.000 katonát kivon Németországból, senkit se lepett meg. Ezt a döntést (a részletek nélkül) eredetileg június 30-án jelentették be. Akkor Trump elnök azzal indokolta a döntést, hogy Németország nem teljesíti a NATO célkitűzéssel kapcsolatos kötelességét, vagyis az ország GDP-jének 2 százalékát nem fordítja védelemre (Németország 2019-es ráfordítása 1,4 % körül volt). A bejelentéskor Németországban állandó jelleggel 36.000 amerikai katona volt, vagyis a 11.900 katona elvezénylése után még mindig maradna 24.000. Esper  Németország költségvetésével kapcsolatban nem tett említést, helyett a döntéssel kapcsolatban új amerikai védelmi prioritásra hivatkozott, ami szerint Oroszországgal és Kínával kapcsolatban új követelmények álltak elő. Nemzetbiztonsági szakértők az Atlanti-óceán mindkét partján vitatkozni fognak az amerikai csapatok visszavonásának okairól Trump és Esper eltérő indoklása miatt. A valóság viszont az, hogy a döntés már régen érlelődött, és nem Trump elnök személyes véleményén múlt. A jelenlegi krízis mélyebb USA-német diszfunkcióból származik, ami már évtizedek óta létezik. Oka az összeegyeztethetetlen világkép, és értékítélet, valamint az amerikai kivételezettség és a német európai szuverenításra épített elképzelés közötti eltérés.

Az évek alatt összegyűjtött nézeteltérések a következők voltak:

Nyugat Németország esetleges csatatérré válása az 1950 évek hidegháború beindítása után, megspékelve azzal, hogy német földön tároltak nukleáris fegyvereket.

Willy Bandt német kancellár ostpolitikája bosszantotta az amerikaiakat, mert a németek békésen akartak élni az NDK-val és a SZU-val.

Az 1980-as években az USA nukleáris rakétákat akart telepíteni az NSZK-ba.

Az 1987-es Közép hatótávolságú nukleáris egyezmény, és a berlini fal leomlása, valamint 1989-es német egyesítés segített az USA-Német viszony javításán. De az amerikai öbölháborút a németek nem támogatták.

Gerhard Schröder, mint német kancellár (1998-2005) együtt kívánt működni az oroszokkal, elsősorban energia ügyben, ami Washingtonnak egyáltalán nem tetszett.

2009-ben lépett a színre Barack Obama, ami a német remények szerint a kapcsolat javulását jelenthette volna, de ez nem következett be.

2013-ban kiderült, hogy az USA lehallgatja Angela Merkel mobil telefonját, majd a CIA beszervezett német hivatalos személyeket. Vagyis, Németországot nem tekintették barátnak, inkább lehetséges ellenségnek.

Amerika Németországot használta fel közel keleti drón támadásaira, amit sok német a szuverenítás megsértésének tekintett.

Leszögezhetjük, hogy az USA-Német kapcsolat romlása nem Trump elnöklete alatt következett be, hanem ez egy hosszabb, lassú folyamat volt, ami tükrözte két ország különböző felfogását a nemzetközi béke és biztonság, valamint Európa függetlensége, és Oroszországgal való kapcsolat  témakörökben.

Talán megjegyezhetjük azt, hogy az USA-Németország romló kapcsolatának hajtómotorja Amerika csökkenő ereje az elmúlt 30 évben, katonai, diplomáciai és gazdasági téren. Ezen a helyzeten semmifajta katonai átszervezés nem tud változtatni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________