2020. július hónap bejegyzései

(3266) Hogy védekezzünk

Tibor bá’ fordítása online

 

Amerikai szakértők összeállítottak egy útmutatót  a Covid-19 működésével kapcsolatban.  Úgy tűnik nagyon valószínű, hogy  négy tényező körül forog a világ: milyen közel kerülsz egy fertőzött beteghez, mennyi ideig vagy a közelében, a fertőzött betegből származnak-e apró fertőzött részecskék, és ezt követően milyen mértékben nyúlsz az arcodhoz.

Csökkentheted a kockázatot, és segíthetsz mások védelmében, ha követed az alábbi lépéseket:

Tarts távolságot másoktól. Családtagjaid kivételével legalább másfél métert.

Gyakran moss kezet, legalább 20 másodperen keresztül, öblítsd le, és szárítsd meg egy száraz törölközővel. Moss kezet azt követően, hogy valamit megfogtál a lakásodon kívül.

Ne nyúlj az arcodhoz. A vírus akkor terjed jól, amikor a fertőzött kezeddel megérinted az orrodat vagy a szád, szemeidet. Kerüld el az arcod érintését kivéve közvetlenül kézmosás után.

Otthonod elhagyása után viselj maszkot. Ezzel megakadályozod, hogy megfertőz másokat. Minél többen viselnek maszkot annál biztonságosabbak vagyunk valamennyien.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3265) Évente egyszer látni kell a tengert (Orbán Viktor)

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

A miniszterelnök minden bizonnyal nem a kiszolgáltatott (rabszolga törvény) magyar szakmunkásokra, a küszködő kisvállalkozókra, a több mint 200.000 munkanélkülire, és végképp nem a több százezer közmunkásra gondolt. Márpedig ők képezik a nemzet gerincét. Szerencsére a tenger látványa nélkül lehet létezni.

Személy szerint én kifejezetten utálom a tengert, aminek személyes okai vannak. Hosszú éveken át olyan városban éltem, ahol a templomon kívül vasárnap semmi másra nem volt lehetőség, mint a tenger bámulása, illetve a benne való megmártózás, majd a testre ragadt só lemosása. De nem erről szeretnék írni.

Ifjú koromban volt egy mondás: a legjobban nyaralni Budapesten lehet. És ez igaz is volt. Olcsó belépőjegyekkel biztosított strandok, uszodák, mozik, szabadtéri színpadok. A Városliget, benne az állatkert, a Vidámpark, a Vurstli. A kirándulási lehetőségek, a Római part, a Szúnyog-sziget a csónakházaikkal, a Margit-sziget, benne a Kaszinóval, ötórai tea tánc lehetőséggel. Megannyi más lehetőség. És aki nagyobb kalandra vágyott, a szubvencionált vonatjeggyel lemehetett a Balcsira. És ez a lényeg. Egyetlen szórakozást nyújtó intézménytől se volt elvárva, hogy nyereséges legyen. Nem a harácsolás volt a funkciójuk, hanem az, hogy a nép jól érezze magát (csak hát a nép erről nem tudott).

A „dolgozók” elmehettek a gyárak által fenntartott üdülőházakba, ahol egy „kultúros” azzal a feladattal volt megbízva, hogy az üdülők üdüljenek. És üdültek?

Hát ez az. Mindenki Nyugatra akart menni. Mindenki a tengert akarta látni. Az embernek mindig az kell, amik nincs, vagy nem elérhető. A tengerpart?

Sok millió ember számára a tengerpart azt jelenti, hogy ötsoros napernyők végeláthatatlan sorából egy kibérelt ernyő alatt hemperegni a homokban, időnként betaposnia tengerbe, sült halat enni sült krumplival, este bepiálni. És persze oda-vissza több száz kilométert utazni. Végül elmesélni a kollégáknak, szomszédoknak, hogy voltunk az Adrián.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3264) Második hullám

Tibor bá’ online

 

Napok óta erről lehet hallani. Még nincs itt a második hullám, de bármikor megkezdődhet. A németeknél már beindult a második hullám. Így a második, úgy a második. Szerintem pedig nincs és nem is lesz.

Egyszerűen arról van só, hogy az emberiség kollektív emlékezetében a spanyol nátha ott lapul és mindenkinek az jut eszébe, hogy a spanyol náthának volt első, második és harmadik hulláma is. Akkor pedig a Covid-19 is hullámokban fog áldozatokat szedni.

A helyzet az, hogy a spanyol nátha egy influenza volt, ami tavasszal életképtelenné válik, de ősszel újra feléled. Ezzel szemben a Covid-19 nem vált életképtelenné a meleg és az UV hatására. Nem érdemes várni a második hullámra. Amit tapasztalunk az egyértelmű. Az első ijedség hatására majd mindenütt elrendelték a különböző óvintézkedéseket. Ennek hatására a fertőzés mérséklődött. Ettől viszont vérszemet kaptak és a könnyítések kezdik éreztetni  a hatásukat, tehát emelkedik a fertőzés. A megemelkedett fertőzésre, lefogadom, megint szigorítások jönnek, amire újabb csökkenés következik be. Tehát hullámozni fog, amit persze el lehet nevezni második, harmadik stb. hullámnak. És ez így lesz a jövőben is, amíg nem jön egy új fordulat, mondjuk vakcina formájában.

Van egy másik elképzelésem is. Köztudott, hogy vannak súlyos esetek és vannak akiknek meg se kottyan a fertőzés. Mi lehet ennek az oka? Hivatalos válasz nincs. Nekem viszont van egy elképzelésem. Nem mindegy, hogy egy fertőzés alkalmából a páciens mennyi vírus szed össze. Ha csak néhány kosza vírus jut be a szervezetbe, az immunrendszer azonnal reagál, de a védelem felsorakozásához idő kell. Kevés vírus nem tud olyan mértékben felszaporodni, hogy az nagy rombolást végezzen, mert az immunrendszer megakadályozza. Ha viszont a fertőzéskor nagy mennyiségű vírus jut be, akkor mire az immunrendszer közbe tudna lépni már a vírus szaporodás megállíthatatlan, az emberi test rombolás kibontakozik.

Ha az elképzelésem fedi a valóságot, akkor eggyel több ok arra, hogy hordjuk a szájmaszkot, amit nem kell megmagyarázni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(3264) Elolvad a sarki jég

Tibor bá’ online

 

Az Arctic News nevű portál azzal ijesztget, hogy az Északi sarki jég két hónap alatt teljesen elolvadhat. Bizonyítékként megemlíti, hogy az elmúlt 25 nap alatt (vagyis július 1 és 25. között) a jégmezhő kiterjedése 3.239 millió km2 területtel csökkent. Ha ez a trend folytatódik, akkor a fennmaradó 6.333 millió km2 két hónap alatt teljesen eltűnhet. Említésre méltó, hogy az Arctic News szerint a következő két hónap folyamán az olvadás nem feltétlenül lesz ilyen nagy mértékű, a jég ennek ellenére eltűnhet. Ennek oka az, hogy a jég vastagága az utóbbi időbe erősen csökkent.

A tenger áramlat és a Coriolis force a meleg és sós vizet beáramoltatja az Északi tengerről. Miközben a felület alatt nincs jég, ami felfogná a hőt. Akit érdekelnek az ábrák, itt megtekintheti: https://arctic-news.blogspot.com/

A portál nem az objektivitásáról híres, de 2 hónap nem a világ, meglátjuk mi fog történni. Minden esetre, ha az összes jég elolvad, annak jelentős hatása lesz a globális felmelegedésre.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3263) Márai Sándor

Tibor bá’ online

 

A napokban olvastam valamelyik hírportálon, hogy ha Kassán járunk érdemes megnézni a Márai Sándor kiállítást (vagy múzeumot), amit abban a házban rendeztek be, ahol a család élt anno. Szép gesztus a szlovákoktól, hogy létesítenek egy ilyen emlékházat egy olyan írónak, aki szlovákul egyetlen egy mondatot se írt le. De még ennél is dicsérendőbb gesztus, hogy a felíratok felül magyarul, alatta szlovákul igazítják el a látogatót. Az ember hajlandó arra gondolni, hogy ezek röstelkednek Trianon miatt. Talán mégsem kellett volna kilépni egy ezer éves királyságból. Na mindegy. Azt azért megjegyzem, hogy az akkori tót kisebbséggel mi mostohábban bántunk, mint most ők a magyar kisebbséggel, akiknek mégiscsak van például magyar nyelvű oktatásuk. A tótoknak nem volt iskola, csak a városokban és nagyobb településen volt, ahol mindenki magyart volt, és persze az oktatási nyelv is. A falvakban és tanyákon élő tótoknak nem volt iskola. Nem is tanultak meg magyarul.

Viszont Márai apja Grosschmid Géza, királyi közjegyző volt. Meg kell tehát említeni, hogy német származású kellett, hogy legyen, és mivel az elcsatolás után közjegyző maradt, anyanyelvi szinten kellet, hogy szlovákul beszéljen. Édesanyjának szláv vezetékneve volt. Következésképpen tetten érhető, hogy a kisebbségek számára a polgárosodás útja az asszimiláció volt.

Ezeket csak úgy mellékesen írtam le, mert amit meg szeretnék említeni az, ahányszor Márai nevével futok össze mindig eszembe jut az egyik elbeszélése, amit át is másolhatnék, de én inkább saját szavaimmal írom le.

1944 március 18-án Márai budai lakásán Sándor napot tartottak. Éjjel megszólalt a telefon, Márai egyik nyugat magyarországi barátja volt a telefonnál, és névnapi gratulációja után közölte, hogy német katonai konvoj most lépi át a határt. A hír hallatán a vendégek közül egy valaki felujjongott, amit a többiek nagyon rossz szemmel néztek. Erre az illető magát mentegetve megszólalt: könnyű nektek, ti tehetségesek vagytok, de tehetség nélkül én hogy érvényesüljek. Igaz szavak. Akkor a nyilaskeresztes pártba, később a kommunista pártba gyülekeztek, most pedig Orbán mögött sorakoznak a tehetségtelen, de ambiciózus egyedek. És ez akkor is eszembe jut, amikor itt, a honlapon is megszólalnak.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3262) Potsdam

Tibor bá’ online

 

75 évvel ezelőtt, na jó, pontosan július 17. és augusztus 2. között rendezték meg a szövetségesek a porig lerombolt Berlin melletti Potsdamban a győzelmi dáridójukat. Sztálin benyújtotta a számlát a 25 millió orosz halottért, amit a másik kettő (Truman és Churchill) szó nélkül elfogadott, nem gondolva a jövőre. Különösen Churchillnek csak egy dolog volt fontos, Németország. Volt olyan ötlet, hogy darabolják fel, ahogy velünk tették Trianonban, de végül a józan ész döntött, ha nem akarták hogy Sztálin kiterjessze hatáskörét a La Manche csatornáig, de a nácikat meg kell büntetni. Erre szolgált a Nürnbergi per. A baj csak az volt, hogy minden második német párttag volt. Végül két hét tivornya alatt sikerült megegyezniük az európai határokban, de ez ránk nem vonatkozott, mert Trianon megerősítésére csak 1947-ben került sor. Kb egy millió magyarnak kellett meghalni ahhoz, hogy Trianon maradjon érintetlen. Sikeresen felosztották Németországot szocialista és kapitalista részre. Ez aztán majd fél évszázadig meg is maradt. Elmondható, hogy a győztesek semmit se tanultak az első világháború békeszerződéséből. Hogy nem tört ki egy harmadik világháború 20 éven belül az kizárólag az atombombának volt köszönhető, amit viszont nem politikusok, hanem fizikusok állítottak elő.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3261) A nyamvadt generáció elbukásra van ítélve

Tibor bá’ fordítása online

 

Már többször adtam hangot annak, hogy naponta borít ki, amikor a TV-ben hallom: „Figyelem, egyesek részére megrázó felvételek következnek”, ami után nem látni semmit. Illetve egy kitakart pacnit, ami valószínűleg egy „megkínzott” kutyát takar. És mi van ez mögött? Amerika már nyilatkozott, felnövekvőben van a WIMP generáció (amit jobb híján „nyamvadt”-ra fordítottam).
Hol vannak már a maszkulin férfiak, amit egy generációval ezelőtt kitöltötték a Marlboro hirdetést? Hol lennének, megöregedtek, ha még élnek, és nem lépett helyükbe senki. A mai középgeneráció és az alattiak…… de hadd adjam át a szót egy olyan újságírónak, aki katonáknak szánt magazinokba ír cikkeket, már csak azért is, mert ez a trend felfedezhető a magyar társadalomban is.

The Wimp Generation

Barátaimtól sorban kapom a leveleket, amiben olyan eseteket írnak le, amelyek az Amerikai Egyesült Államokban egy különös társadalmi átalakulásra mutatnak rá. A levelekhez általában tragikomikus eseteket leíró URL-eket csatolnak be. Például: a Harvard-on – ami valamikor egyetem volt – kérik a hallgatókat, hogy álljanak elő olyan személyes névmásokat helyettesítő megoldásokkal, amelyek célozzák a férfi-nő egyenrangúságot, mivel a „he” és a „she” a nők elnyomásából fakad.
A Harvard-on tanító egyik barátom azt írta, hogy „ez már régen nem vicces”. Azok a dolgok, amelyekkel a siralmas állapotban lévő neurotikusoknál elvétve találkozhatunk, ma már szinte általános és a nemzeti karakter megváltozására utal. Ez már hátborzongató, valami egészen furcsa dolog történik.
Ma milyen a nemzeti karakter? Milyen országgá váltunk mára? A kemény emberek hona? A független és önmagában bízók nemzete? Nézzük az eseményeket!
„Halloween jelmezt viselő diákok miatt lezárták az iskolát.” A Pueblo járás középiskolájában egy diák katonai zubbonyt és gázmaszkot viselt, amiért letartóztatták.
„Pánik söpört végig az iskolán, mert az egyik fiú „gum”-ra (rágógumi) kérdezett rá.” De a másik fiú „gun”-t hallott (lőfegyver).” Erre az egész iskolát lezárták, és mindent átkutattak, de lőfegyvert nem találtak. Miközben az iskolát lezárták és senkit se engedtek se ki, se be.
Kemény legények? Még csak meg se közelítik a keménységet. Az elhízás olyan nagy méretű, hogy a honvédség képtelen újoncokat találni. A professzorok panaszkodnak a fiatalok érzelmi törékenysége miatt: Egy kollégista kihívta a rendőrséget, segítséget kért, mert látott egy egeret. Vagy, az egyik hallgató sírva fakadt, mert nem egyes kapott.
A pszichológusok észrevételezése, hogy a fiatal egyetemi hallgatók egyre inkább nárcisztikusak, akiknek szükségük van egy „biztonságos helyre” ahol semmi olyat nem hallhatnak, ami felkavarja őket.
Amerika a gyenge, agyon babusgatott, könnyen beijedő, gyámoltalan emberek hazája lett, akik sose fogtak egy halat, sütöttek el a puskát, vágtak fel egy fahasábot, vágták el egy csirke nyakát, gyalogoltak néhány kilométert, vagy verekedtek az iskolában. Amikor kimúlik a kedvenc macskájuk, elmennek egy bánatűző terapeutához. Az amerikaiakat bármi megijeszti.
Az iskolák beszüntetik az üldözéses játékokat, hogy a diákok fizikai és pszichikai biztonságát megóvják.
Függetlenek lennének? Szó sincs róla. Amerika a főnökétől rettegő alkalmazottak országa, akiket rettegésben tart a nyugdíjrendszer, idegeskednek, hogyha elveszítik az állásukat, nem találnak egy másikat. Állandó függésben vannak. Folyik a vécé tartály? Ki kell hívni a szerelőt. A gépkocsinak furcsa hangja van? Gyerünk a szerelőhöz. Valaki éjjel mászkál a házkörül? Ki kell hívni az rendőröket. Nem ég a veranda lámpája? Jöjjön ki a villanyszerelő. Láttál egy egeret? Fel kell keresni egy pszichiátert. Hogy megvédenéd magad? Úristen szó se lehet róla, az macsós lenne.

És persze az amerikaiak képtelenek táplálni magukat. Ha beütne egy katasztrófa – forradalom, háború, járvány (a farmokon dolgozó 2 százalék kivételével) a New York-iak egy héten belül egymást ennék meg.
Egyéniség? Ugyan, az amerikaiak a legkevésbé se mutatna semmiféle egyéniséget. Az Egyesült Államokban semmit se támogatnak, ami kihangsúlyozná az egyéniséget, legyen az építészet, politika vagy kulturális. Errefelé az egyik bevásárló központot nem lehet megkülönböztetni a másiktól. A peremkerületekben több száz egyforma házat lehet találni. A városi architektúra azt jelenti, hogy irodaház. Amerikába követik a japán közmondást „porul jár, aki kilóg a sorból.” Nálunk senki se lóg ki a sorból.
A túlméretezett amerikai ellenszenv az individualizmussal szemben legélesebben a politikai korrektség (PC) területén érvényesül, ami szerint valamennyinknek egyformán kell gondolkodni. Valamikor a szokatlan nézeteket megvitatták, és a szólásszabadságot tiszteletben tartották, függetlenül attól mennyire volt ellenszenves. Ez ma nem létezik. Ma mindenki egyforma, egyformán gondolkodik. Nő és férfi között nincs különbség. Szex egy társadalmi konstrukció.
Hogy szabadok lennénk? Az amerikaiakat ellenőrzik, megfigyelik, és olyan szinten szabályozzák, ami 1960-ban elképzelhetetlen volt. A metrók hangos bemondói arra szólítanak fel, hogy figyeljünk a gyanúsan viselkedő többi utasra. A repülőtereken mezit lábra vetkőztetnek. Kamerákkal figyelik a rendszámtáblánkat és automatikusan kapjuk a büntetéseket. Szólásszabadság? Mondj bármit, amit rasszistának lehet ítélni, és már el is vesztetted az állásodat. Az igazság nem számít. Újságíró vagy? Kritizáld Izraelt, és már ki is rúgtak. Sértsd meg az egyre terjedő szexuális szabadosságot és veheted a kalapod. Mindenütt térfigyelő kamerák vannak felállítva. Vallásszabadság? A vallásgyakorlás majdnem törvénytelen. Még ahhoz sincs jogod, hogy beleszólj, mit tanítanak a gyermekednek. Ha más a véleményed, mint az oktatásügynek, kimegy hozzád a gyermekvédelem.
Demokrácia? Sztálinnak látszat perei voltak, Amerikának látszat választásai. Ez arra jó, hogy elvonja a nép figyelmét, miközben távol tartja őket a fontos dolgoktól. Kire szavazhatsz, ha nem akarsz több háborút, csökkenteni akarod a fegyverkezést, az állam beleszólását a család életébe, a bűnözés csökkentését?
A kormány nem akar határozott embereket. Iskolákban figyelmeztetik a diákokat, hogy a kidolgozott izomzat egészségtelen maszkulinitás. Az USA a történelemben először mindent a feje tetejére állított. Nem a képzett egyedekre van szükség, hanem a képzetlenekre, vagyis a hülyékre, és ez ragyogó eredményekhez vezet. Nem követelmény az írástudás, a számolási készség, az egyszerű utasítások, feladatok elvégzése.
Ez nem az a generáció, amely részt vett a II. világháborúban, vagy a Vietnámi háborúban. Ezek puhányok, akik a legkisebb stressz hatására összeomlanak. Korruptak, akiket idióták és kleptomániások irányítanak. Beszari, elhízott, rozoga, finomkodó és egyre tudatlanabb, szándékosan elbutított egyedek halmaza.
És Magyarország pontosan ez felé tart!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3260) Vissza az aranyhoz

Tibor bá’ fordítása online

 

Mivel az amerikai dollár az összeomlás szélén áll, a világ készül visszaállni az aranyfedezethez – Peter Schiff:

Na jó, de ki ez a Peter Schiff? Peter Schiff is egy gazdaságelemző a kismillió gazdaságelemző közül, és még befektetési tanácsadó is, de arról híres, hogy időben és pontosan előre jelezte a 2008-as financiális krízist. Mi van, ha most is igaza lesz?

Miközben a világ a Covid-19 járvánnyal küszködik, a nemesfémek ára egyre feljebb kapaszkodik. Peter Schiff veterán részvényalkusz szerint az arany és ezüst árának jelentős emelkedése várható.

Az árak emelkedése még alig indult be, ami összecseng az összeomlás szélén álló amerikai dollár sorsával, és amikor ez bekövetkezik, az arany veszi át a szerepét.

A dollár bármely pillanatban zuhanni kezdhet, az arany ára bármely pillanatban felmehet az égbe. Ebből az következik, hogy ki kell szállnod a dollárból mielőtt nem túl késő – figyelmeztet Schiff.

A sárga fém vissza fogja venni történelmi szerepét, mint a pénzügyi rendszer középpontja, és a világ vissza fog állni az arany alapokra, ha tetszik ez a Federal Reservnek, ha nem, ami bekövetkezhet még ebben az évben, vagy a következőben, állítja Schiff.

Pillanatnyilag Magyarországon aranyat venni szinte lehetetlen. Úgy tűnik vannak akik már előre tudtak róla.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3259) Utóhatás

Tibor bá online

 

Miután a vírus szkeptikusok, vagy inkább tagadók hangosan tagadják a tényeket, kénytelen vagyok átvenni egy cikket a Népszavától. Íme:

„Long-haulers”, azaz „a hosszú távúak” – a brit sajtóban így hívják azokat a gyógyult koronavírusosokat, akik hónapokkal a betegség lefolyása után is nagyon rosszul érzik magukat, írja a hvg.hu. A kutatók szerint még akár enyhe vagy tünetmentes eseteknél is találkoztak komoly szervi elváltozásokkal. „Március 23-án diagnosztizáltak a betegséggel, a negyedik héten tudtam visszamenni dolgozni, ekkor jöttem rá, hogy nem normális, amit érzek” – emlékezett vissza saját történetére Karyn Bischof. A 30 éves egészségügyi dolgozó korábban heti ötször-hatszor járt konditerembe, most már attól elfárad, ha felmegy a lépcsőn, komoly kimerültséggel, álmatlansággal küzd, minden nap fáj a feje, és olyan idegfájdalmai vannak, melyek leginkább égő érzéshez vagy áramütéshez hasonlítanak. És ez még nem az összes tünete. Az utóbbi hetekben több olyan tanulmány is megjelent, amely súlyos neurológiai károsodást mutatott ki koronavírus-betegeknél. A University College London (UCL) tudósai például 43 beteg esetét vizsgálva arra találtak bizonyítékot, hogy a Covid-19 súlyos idegrendszeri szövődményekhez vezethet. Ide sorolták a gyulladást, a pszichózist és a delíriumot is. A Brain című szaklap friss számában megjelent tanulmány a vizsgált esetek között kilenc olyan páciensről is beszámolt, akiknél az agyi gyulladás mellett az ADEM (acute disseminated encephalomyelitis) betegséget is megállapították. Ez általában fertőzések után lép fel, heveny agyi és gerincvelői duzzanatot okozhat, amely károsítja az úgynevezett mielinhüvelyt, az idegsejtek hosszú nyúlványait beburkoló réteget, és a szklerózis multiplexéhez hasonló tünetekkel, gyengeséggel, egyensúly- és látásvesztéssel járhat. A tanulmányban leírt egyik eset egy 55 éves nőé, akinél semmilyen pszichiátriai kórelőzményt nem ismertek az orvosok. Egy nappal azután, hogy kiengedték a kórházból, nagyon furán kezdett el viselkedni: folyamatosan le- és felvette a kabátját, hallucinált és azt állította, hogy majmokat és oroszlánokat lát a házában.  Egy másik gyógyult koronavírusos betegen – egy 47 éves nőn – pedig később agyműtétet kellett végrehajtani. A témával már régebb óta foglalkozó brit virológusok szintén arra figyelmeztetnek, hogy hiába állunk a járvány második hullámának küszöbén, a koronavírus még több hónapnyi tapasztalat után is képes meglepni az orvosokat. A kutató szerint előfordult, hogy szinte teljesen tünetmentes betegeknél olyan szervi elváltozásokat mutatott ki a CT-vizsgálat, ami még őket is megijesztette. Nem véletlen, a világ egyre több országában kezdenek komoly kutatásokba, hogy feltérképezzék, milyen hosszú távú hatásai lehetnek a koronavírusnak. Mindez nemcsak a betegek kezelése miatt fontos, hanem azért is, hogy fel tudjon készüli rá az egészségügy.

Legokosabb, ha nem kapjuk el a kórt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3258) Alkalom szüli a dugást

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

A múlt század harmincas éveiben Apám a Gázgyárban dolgozott mint ellenőr-szerelő. Ez azt jelentette, hogy ha valaki betelefonált, hogy problémája van a gázrezsóval, vagy hasonló, akkor kiment a megadott címre, megvizsgálta a panasz tárgyát, és ha kisebb hiba volt, akkor a helyszínen elhárította a magával vitt aktatáskányi szerszámmal. Ha nagyobb volt a baj, akkor kiküldetett egy kocsit érte és bevitette a műhelybe.

Ehhez hozzá kell még tenni, hogy akkoriban nem volt divat a női munka, a feleségek hatalmas hányada otthon volt, „háztartásbeli” státuszban, és egyetlen dolga az volt, hogy meleg étellel várja a férjét késő délután. Ebből következik, hogy apám bejelentkezésekor rendszerint egyetlen nő, vagyis a feleség fogadta a lakásban a nem működő gázrezsó mellett.

Apám jóképű fiatal férfi volt, nem csoda, hogy gyakran kapott rejtett ajánlatokat, amiket – bevallása szerint – sose vett figyelembe.

Volt azonban egy esett, amikor két naponként háromszor is bejelentett valaki hibát. Apám harmadszor már úgy ment, mintha haza menne. A nő likőrrel, kávéval fogadta, és a rezsóról szó se esett. A helyzet abszolút egyértelmű volt, de egyszer csak nyílt az ajtó és hazaért a férj, mert 39 fokos láza lett munka közben, és hazaküldték.

Mikor apám az esetet elmesélte, hálálkodott a sorsnak, hogy a férj nem fél órával később érkezett, mert a harmadik emeleti lakás ablakán bajos lett volna kiugrani meztelen alsótesttel. Minden esetre summás véleménye volt a feleségi hűségről, amik ellen az unalom dolgozott.

Ez persze a háború előtt volt, amikor a hűséget Isten előtt fogadott feleségek otthon őrizték a családi tűzhely melegét, amin a háború hatalmasat változtatott. A férfiakat elvitték a csatába, a nőket beterelték a gyárakba a megüresedett munkahelyekre. Ez olyan jól bevált, hogy a csatározások végével nem változtattak rajta.

A nők tehát délelőtt nem otthon voltak, hanem a munkahelyeken. Így adódott, hogy férfi kollégákkal több időt töltöttek el együtt, mint saját férjeikkel. Ez a fejlemény meghozta az eredményt.  Munkahelyeken kialakultak bizonyos helyek, ahol ha pásztor órát nem is, de pásztor perceket el lehetett tölteni. De azért az otthon melege nem teljesen szűnt meg.

Történt pedig, hogy a hatvanas években, jó harminc évvel apán esete után magán szorgalomból összebütyköltem egy TV készüléket, egy lemezjátszót és egy magnót, egyetlen szekrénybe. A bütykölés nem volt sikeres, ezért úgy szabadultam meg tőle, hogy beadtam a bizományiba, ahonnan hamarosan megkaptam érte a nekem járó pénzt.

Napokkal később kaptam egy telefont egy nőtől, hogy ő vette meg a készülékemet, de meghibásodott, a férje nagyon dühös rá, nagyon hálás lenne, ha átmennék hozzá és megnézném mi a baj.

Másnap este átmentem, vittem magammal fogót, csavarhúzót, pákát és belenéztem gyártmányom gyomrába. A panaszos egy huszonéves nő volt, egy két éves csecsemővel, férfi nélküli nagy lakásban. A hiba egy forrasztási pont eleresztése volt. A munkával percek alatt végeztem, majd elbúcsúztam, és béke poraira.

Két nappal később megint felhívott a nő azonos panasszal. Meglepő volt, de mit tehettem. Átmentem. Benézek a készülékbe a két nappal korábban jó erősen megforrasztott rész megint eleresztett. Ilyen véletlen nincs. Mit akar ez a nő tőlem, mert az nyilvánvaló volt, hogy ő szedte szét. Na, mindegy a forrasztóón olcsó. Őt perc és megint kész voltam. A nő, akinek még a nevét se tudtam kérdezte, hogy mivel tartozik. Természetesen semmivel. Én vagyok lekötelezve, hogy az egész összehányt szart megvette 15.000 forintért.

Hát erről szó se lehet, akkor legalább hadd kínáljon meg egy kis likőrrel. Erről se lehet szó, mert egy nem iszom, kettő, kocsival vagyok. Hát akkor, és evvel hangulatvilágításra kapcsolt, és kivillantotta combjait a pongyola alól.

Másodperceken belül eldöntöttem, hogy akkor most megdugom, elfeledve apám tanácsát, hogy sose a nő lakásán, még akkor se, ha nem a harmadik emelet, hanem a földszinten lakik. Elhatározásomat követően meg akartam simogatni a kilógó combokat, amikor is zajt hallottunk az előszobából. – „Jaj, a férjem megjött”és ezzel a nő gyorsan felkapcsolta a villanyt, kezében a likőrös pohárral.

Belép a férj, hatalmas kérdőjellel az arcán. A nő közli, hogy ki vagyok, és miért vagyok itt, és éppen kész vagyok, és likőrrel akart kifizetni, de nem fogadtam el, és már megyek is.

A férjről kiderült, hogy vidéken dolgozik és csak a hétvégére jön haza, de a délutáni fociban eltört a lába, begipszelték és soron kívül hazajött. Nem volt hülye, pontosan tudta, hogy mi történt, de begipszelt lábbal nem nagyon vagánykodhat, így megúsztam egy bunyó (és persze egy dugás) nélkül.

Ezzel vége a történetnek, be is fejezhetném, de nem teszem. Tehát, nem törik el a lába, dugunk egy jót. Mondjuk nekem elég, de a nő (most már Mancika) következő hétfőn telefonál, hogy menjek át, mert egész hétvégén rólam álmodott. Átmegyek, és ettől kezdve minden héten megyek. Meddig? Amíg el nem törik a pasi lába, vagy valamelyikünk meg nem unja. És a pasi éveken át hordja haza a pénzt, és fogalma se lesz az egészről. Szóval kedves Mosógépszerelők, ne gyertek nekem ezzel az erkölcsi dumával, hogy a férfiak nem férnek a bőrükben. Különben is, a dugáshoz kell egy nő is. Nem csak a férfi lepedő huszár, hanem a nő is, legfeljebb nem ő lovagol, rajta lovagolnak.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3257) A Józan ész halála

Tibor bá’ fordítása online

 

A London Times „kegyelet” rovatában megjelent ma egy végső búcsúztatás:

Tanuld meg, mikor kell abbahagyni.

Ki korán kel, aranyat lel.

Az élet nem csupa habos torta.

Lehet, hogy én hibáztam.

A Józan Ész egyszerű, takarékos életet élt (csak addig nyújtózkodj, ameddig a takarod ér) megbízható stratégiával (a gyerek engedelmeskedik, nem a felnőtt).

Egészsége gyors romlásnak indult, amikor jó-szándékú, de mindenre kiterjedő szabályok születtek. Olyan esetek mint: egy 6 éves kisfiút megvádoltak azzal, hogy egy osztálytársát megpuszilva szexuálisan zaklatta. Egy tinédzser iskolalátogatását felfüggesztették, mert ebéd után megmosta a fogát. Egy tanárt kirúgtak, mert egy engedetlen tanulót rendre utasított, csak rontottak egészségi állapotán.

A Józan Ész alól kicsúszott a talaj, amikor szülők megtámadták a tanárokat, amiért rakoncátlan gyerekeik megfegyelmezését elmulasztva, átvették a szülői kötelességeket. Egészsége még tovább romlott, amikor az iskolától megkövetelték, hogy kikérjék a szülők engedélyét a diák ellátását aszpirinnel vagy UV sugárzást gátló kenőccsel, de ne legyen kötelességük értesíteni a szülőket, amikor egy diák teherbe esik és abortuszra jelentkezik.

A Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a vallás üzleti vállalkozássá vált, és amikor a bűnöző kedvezőbb ellátásban részesült, mint az áldozatuk.

A Józan Ész vereséget szenvedett, amikor kiderült, hogy saját otthonodban nem védheted meg magad egy betörőtől, és ha megteszed a betörő beperelhet testi sértésért.

Végül a Józan Ész végleg bedobta a törölközőt, amikor egy nő nem vette észre, hogy a rendelt kávéját forrón szolgálták fel, a szoknyájára löttyintve megégette magát, amiért hatalmas kártérítést kapott a kávéfőzőtől.

Józan Észt halálában megelőzték:

Szülei: Igazság és Bizalom,

Felesége: Diszkréció

Leánya: Felelősség

Fia: Ésszerűség

A Józan Észt túlélte 5 mostohatestvére:

Ismerem a jogaimat,

Most akarom,

Ezért valaki más felel,

Áldozat vagyok,

Fizess nekem semmiért!

Temetésére csak kevesen mentek el, mert csak néhányan vették észre távozását.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3256) A változó vírus

Tibor bá’ fordítása online

 

1893-ban az orosz influenza elkezdett terjedni a világban. A pandémia Közép Ázsiából indult, 1889 májusában. Először Kínába, majd Oroszországba és Európába jutott a kereskedelmi útvonalak mentén. A járvány decemberre elért New Yorkig. 1890 januárjában Montrealban észlelték. Aztán eljutott Dél Amerikába, Ausztráliába. A tünetek közé tartoztak: magas láz, fejfájás, fájó végtagok, ájulás. Becslések szerint egy millió áldozata volt a világon.

Széleskörűen elfogadott nézet szerint a járványt influenzavírus okozta, azonban Marc Van Ranst-el együtt dolgozó kutatók a Belgiumi University of Leuven-ben más véleményen vannak. Szerintük a pandémiát egy HCoV-OC43 elnevezésű koronavírus okozta.

Genetikai vizsgálatok szerint a patogén tehénről ugrott át emberre, pontosan úgy, ahogy ezt a SARS-CoV-2 tette, okozva egy egészségügyi krízishelyzetet. Érdekesség, hogy a HCoV-OC43 ma is közöttünk van, mint a 7, embert megbetegítő koronavírus egyike. De a gyilkos szelídebbé vált. Napjainkban a vírus mindössze enyhe megfázást okoz. A kérdés, történhet-e ugyanez a SARS-CoV-2-veL?

Most már fél éve a koronavírus fogságában van a világ. Hivatalosan 14 millió felett a fertőzöttek száma, a halálesetek száma pedig átlépte a 600.000-et. A virológusok és az epidemiológusok küzdenek, hogy a helyzetet kontroll alatt tartsák, miközben azt tapasztalják, hogy a SARS-CoV-2 kiszámíthatatlan ellenfél.

A krízis legyőzése nem csak attól függ, hogy lesz-e gyógyszer vagy vakcina a vírus ellen, de attól is, hogy a SARS-CoV-2 az előttünk álló hónapok, vagy évek folyamán biológiailag fog-e változni.

„Óvatos optimista vagyok, mert szerintem a SARS-CoV-2 enyhébb lesz, de ebben nem lehetünk biztosak.” Nyilatkozott Christian Drosten (a német kormány hivatalos tanácsadója, a berlini Charité kórház virológusa) „Elvileg az evolúció nem megjósolható”

Christian Drosten (a német kormány hivatalos tanácsadója, a berlini Charité kórház virológusa) „Elvileg az evolúció nem megjósolható”

Előzetes jelzések szerint a vírus folyamatosan adaptálja magát az emberhez, ami jó hírnek számít. Idővel a vírusok adaptálódnak a gazdatesthez, mert a viszonylag békésebb viszony a patogén hasznát szolgálja. Ha egy vírus kevesebb embert öl meg, jobb eséllyel erjed, de fordítva is történhet.

Velünk fog maradni

François Balloux mikrobiológus a Londoni University College kutatója, az új koronavírus tulajdonságaival és genetikájával kapcsolatban állítja: „Kell ahhoz néhány év, rossz esetben évtized, hogy a vírus ne legyen rosszabb, mint a szezonális influenza. Azonban biztosan csak az mondható, hogy a vírus velünk marad. A SARS-CoV-2-től nem fogunk tudni megszabadulni.

Ez az új koronavírus csak néhány hónapja van velünk, ám máris minden idők patogénei közül ez van a legjobban kianalizálva. A kutatók több mint 50.000 genom szekvenciát dekódoltak és tették fel a GISAID (Globális Kezdeményezés az Összes influenza Adat Közzétételére) elnevezésű adatbázisként az Internetre. Ennek segítségével a szakértők vizsgálják, hogy a patogént melyik része lehet megtámadható, gyógyszerrel vagy vakcinával. Azt is vizsgálják, miként változik a SARS-CoV-2 és hogyan terjed a vírus.

2015 óta a Bázeli Egyetem Biozentrum-tól Richard Neher orvos, és Trevor Bedfod amerikai biológus próbálják megérteni a járványok terjedését. Évek óta nyomon követik a Zika és Ebola vírusokat Nextstrain elnevezésű applikációval. 2020 januárja óta q SARS-CoV-2 vírust is figyelik.

Dr. Neher állítja, hogy a vírust 2018. decembere óta figyelik. Számtalan mutáción esett át, de ezek olyan jelentéktelenek, hogy a betegség lényegén nem változtattak fél év alatt. Átlagosan havi két mutációval lehet számolni a jelenleg több ágon futó vírus törzzsel. Ezek nagy része az úgynevezett csendes mutáció, ami a lényegen nem változtat. De vannak lényeges változások is, ahol a kutatás kezd érdekessé válni. (folytatom)

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3255) Paleó étrend

Tibor bá’ fordítása online

 

A paleó diéta csak akkor fogadható el, ha nem ismered az emberi evolúciót, mert maga a diéta lényege egy rakás féltudományos blablán nyugszik.

Akkor kezdjük a paleó diéta kulcsmondataival: Őseink nem ezeket az ételeket fogyasztották, tehát nekünk se lenne szabad ezeket enni. Részletezve, őseink évmilliókon át az evolúció alatt nem szokhattak hozzá a gabonákhoz, tejhez, sajtokhoz, finomliszthez, kávéhoz, alkoholhoz, mert ezeket nem ették, nem fogyasztották. Ezek az ételek csak a mezőgazdálkodás bevezetése után láttak napvilágot. Tízezer év túl övid idő ahhoz, hogy adaptálódhassunk, mert a génjeinknek sok tízezer évre van szükségük a változások bekövetkezéséhez. Tehát kövessük paleolitikus őseink étrendjét, és akkor megszűnik minden problémánk.

Ez természetesen roppant logikusnak hangzik, de a tények egészen más mutatnak. Ugyanis adaptáltuk magunkat a megváltozott étrendhez. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy az emberiség sokkal gyorsabban adaptálta magát a megváltozott környezethez és étkezéshez.  A Nature-ben megjelent tanulmány kimutatta, hogy génjeinkben főbb változások is létre jöhetnek mindössze néhány ezer év alatt.

A kutatók 101 bronzkorból származó csontváznál vizsgálták a DNS-ek mutációját Hollandiától Oroszországig. Ezek az emberek 3000 éve éltek, és vándoroltak Európa szerte, terjesztve génjeiket. A kutatók egy bizonyos  kulcsfontosságú gént vizsgáltak, azt, amelyik a tej emésztéséhez szükséges enzim termeléséért felelős a harmadik életév után. A mai európai ember háromnegyed része rendelkezik ezzel a génnel, ami lehetővé teszi, hogy egy pohár tej megivása után ne legyenek gyomortáji panaszaik. Azt találták, hogy a mutációs ráta északon magas (kb. 90 %), délen viszont kevesebb (50 % körüli).

Korábban úgy gondolták, hogy ez a gén-mutáció 7000-10.000 évvel ezelőtt kezdett elterjedni az emberek között, a mezőgazdaság és állattenyésztés beindulásával. Meglepő volt tehát, amikor azt tapasztalták, hogy 3000 évvel ezelőtt mindössze 5 %-os volt ennek a génnek az elterjedése. Mit jelent ez? Hogy a tejemésztési képesség sokkal később indult be, és igen gyors tempóban terjedt. Vagyis az új táplálkozási alapanyagokhoz való adaptáció sokkal gyorsabb volt, mint azt korábban feltételezték. Szó sincs 100.000 évekről. Ez azonban nem a teljes sztori.

Az emberi emésztőrendszert szabályozó génekkel kapcsolatos bizonyítások az amilázokkal kapcsolatban álltak elő, amelyek a szénhidrátok lebontásáért felelősek. Azoknál az embereknél, akiknek étrendje főleg szénhidrátokból áll, az emésztésért felelős géneknek több másolata is kialakult. Ráadásul az is kiderült, hogy ez a mutáció érdekes módon védelmet nyújt az elhízás ellen, és a kutatók úgy gondolják, hogy ez a változás mindössze néhány száz generációval ezelőtt történt.

Más, emésztést szabályozó gének még ennél is gyorsabban változnak. Ezek a beleinkben lévő sok trillió mikroba DNS-einek a génjei. Ezek ugyan nem emberi gének, mégis rendkívül fontosak az emberi egészség szempontjából, mert ezek szabályozzák azokat a mikrobákat, amelyek megemésztik az ételeinket és számtalan olyan anyagot állítanak elő, amire szükségünk van. Az emberi belekben lévő baktériumok génjei igen gyorsan reagálnak, amikor megváltozik a tápanyag milyensége, és mivel 30 percenként követik egymást a baktérium generációk, igen gyorsan tudnak evolválódni. Ezeknek a mikrobáknak van egy titkos fegyverük, amit horizontális gén átcsoportosításnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy egymás között ki tudják cserélni a géneket, nem kell nekik várni a természetes kiválasztódásra. Ezt a képességüket jó hatásfokkal használják például az újabb antibiotikumokkal szembeni rezisztencia kialakításánál, és valószínűleg ezt alkalmazzák az étkezési szokások megváltozásának esetén is.

Szóval nyugodtan menj el egy paleó étterembe és rendelj magadnak egy csodás paleó-tálat, és a paleó étrend segítségével állj neki a testsúlycsökkentésnek, de ne dűlj be az evolúcióval bizonyított tudományos magyarázatának, ami mára túlhaladottá vált. Génjeid és mikrobáid sokkal gyorsabban alkalmazkodnak a változásokhoz, mint gondolnád. A lényeg, hogy a változatos, nem pedig a leszűkített étrend az egészséges.

___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Hétvégi bruhaha

Micsoda öröm a hármas ikrek. Egyet fizet hármat kap. Örül is az anyuka, meg az apuka. Kérdés melyik apuka. Mind a kettő? Aligha. Engem is csalt a feleségem, de arra azért ügyelt, hogy én legyek a biológiai apjuk is. De ezzel nem minden nő, törődik. Elvégre, bárki is legyen az apa, az anya mindenképpen ő lesz. De azért, ha már félrekúr, és nem védekezik, akkor legalább ne néger legyen az ondó tulajdonosa. 

Gondolom a keresztelőre meghívják az igazi apukát is, hadd röhögjön a pap.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3254) Hogy állunk a vakcinákkal?

A cikk magyar fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek

Promising vaccines

During the trial of a vaccine, the final test is also its biggest: Phase 3. That’s when the vaccine is given to tens of thousands of people, along with a placebo group, to determine its safety and effectiveness. It’s the final step before a vaccine is approved and distributed to the public.
Of the more than 155 vaccines in development around the world, only four have reached Phase 3, according to The Times’s vaccine tracker. (The Chinese military issued the first approval for a vaccine last month, but only for limited use.)
But at least three more potential vaccines appear ready to enter Phase 3.
One, made by the biotech company Moderna, provoked an immune response in 45 people in a study published this week — and it did so safely and without serious side effects. The company announced yesterday that it would begin Phase 3 testing in 30,000 people later this month, to be completed by late October.
Russian scientists hailed another potential vaccine as safe and effective this week, and said it would enter Phase 3 in mid-August. And in an interview with Meridian Magazine, an executive director for pharmaceutical sciences at Pfizer said the company would begin a Phase 3 trial with one of its vaccine candidates later this month and, assuming it is positive, have 200 million doses ready by November.
Experts agree that we’ll need multiple vaccines because no single company can quickly produce the billions of doses the world needs.
One big outstanding question: It’s unknown how effective any of these vaccines may be, even those that get F.D.A. approval. They’re created to provoke an immune response, often nudging our bodies to create antibodies. But experts say that antibodies don’t necessarily confer immunity. And a recent study suggests that antibodies may last only two to three months after infection, especially in patients who were asymptomatic.
New thinking on blood type. Early studies suggested that people with Type A blood were at greater risk of getting sick and falling dangerously ill. But two studies that examined thousands of patients, suggest a much weaker link to blood type.

_____________________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________________

(3253) A svéd modell

Tibor bá’ fordítása online

 

Azok, akik a COVID-19 támadással kapcsolatban dicsérték a svéd modellt, ma már elég hülyén érezhetik magukat.

2020 elején sokan beleestek Svédországban, ebbe a “sok adót fizető, segélyt szerető országba” ahol a gyógyellátás egyedülálló módon hátat fordított a koronavírusnak, amit a liberálisok örömmel fogadtak, rámutatva a társadalmi távolságtartás kényelmetlenségeire, de legfőképpen a gazdaság visszaesésére.

A svéd modell lényege, hogy nem rendelt el vesztegzárat és a svédekre bízta a biztonság betartását. A nagyszámú gyülekezetek betiltása mellett nyitva maradtak, a kocsmák, vendéglők, üzletek, iskolák, stb.

Egészen április végéig a világ csodálta a svédeket, akik kellemetlenségek felvállalása nélkül legyőzték a vírust.

Sajnálatos módon ennek vége, a New York Times szerint nem csak arról van szó, hogy a svédek mortalitása szomszédjainak a 6-12-szerese (akik bevezették a kötelező karantént), de gazdasági vonalon az áldozatokért cserébe semmi kedvezőt nem tudnak felmutatni.

Nem csak arról van szó, hogy sok ezerrel több ember halt meg mint a szomszédos országokban, de a svéd gazdaság alig teljesít jobban. Valójában semmit se nyertek.

A svéd mortalitás 40 százalékkal nagyobb, mint a szörnyűnek nevezhető amerikai. [az eredeti cikk amerikai]. A svéd intenzív osztályok kapacitása elégséges volt, nem lehet arra hivatkozni, hogy túlterheltek lettek volna.

A svéd „kísérlettel” kapcsolatban nyugtalanító volt, hogy amikor a beteg beérkezett a kórházba és diagnosztizálták a COVID-19 jelenlétét akkor figyelembe vették a prognózist a páciens életkorával együtt és megállapították, hogy érdemes-e a beteget elhelyezni az intenzív osztályon. Más szavakkal az orvosok hagyták az idősebb betegeket meghalni, nehogy a kórház intenzív osztálya túlterhelt legyen.

Végeredményben arról van szó, hogy a gazdaság érdekében embereket (főleg inaktív időseket) áldoztak fel. Összehasonlításként Norvégia a karantén bevezetése révén elért alacsony mortalitása mellett az újranyitás után a gazdasági eredménye egyáltalán nem marad el a svédekétől. Vagyis a svéd modell világosan nem követhető.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(3252) Klíma 2020. június

Tibor bá’ online

 

2020. júniusa a legmelegebb június volt 1880-óta, amióta a globális hőmérsékletet mérik. 0,93 °C-al volt melegebb, mint az 1950-1980 átlaga és 1,21 °C-al volt melegebb az 1880-1920 átlagánál.

Szibéria északi része rendkívül meleg volt, 5 °C-al volt melegebb a bázishoz viszonyítva. Ez mellett India északi része a megszokotthoz képest hűvösebb volt 2019-től fogva.

2020 első fele a második legmelegebb, vagyis 1,21 °C, 1850-1980 átlagához viszonyítva. Úgy tűnik, jó esély van arra, hogy 2020 a legmelegebb év legyen. Mindezt úgy, hogy El Nino semleges év van.

És akkor nézzünk meg egy másik ábrát is, ami előrevetíti a klímát és az emberi tehetetlenkedést is:

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3251) Végre kezdik beismerni, hogy „gyógyulás” után hónapokig beteg maradhatsz

Tibor bá’ fordítása online

 

Egy igen különös betegség

A járvány kezdete óta fél év telt el, és most már az orvosok azt észlelik, hogy a gyógyult betegek egy része nagyon messze van attól, hogy egészségesek lennének.

A COVID-19 rendkívül megjósolhatatlan, állítja Timothy Specor a londoni King’s College munkatársa, aki több mint 200.000 COVID-19 páciens betegség lefolyását figyelte meg egy mobil applikáció segítségével, egy kutatási program keretein belül. „Én reumatológus vagyok, hozzászoktam furcsa betegségekhez, de a COVID-19 a legfurcsább betegség, amivel valaha is találkoztam.

A kigyógyultak durván 10 százaléka továbbra is szenved megmagyarázhatatlan tünetekkel, egy de néha több mint két hónapon keresztül. A leggyakoribb tűnet a kimerültség, fejfájás, szaglásvesztés, nehézkes légzés, szédülés, hasmenés és bőrkiütések. Esetenként láz, több mint három hónapon át.

Néhányaknál megfigyelhető diszfunkcionáló tüdő, szív és idegrendszer. A betegség okozhat szívaritmiát és diabétesz mellituszt. Olyan is van, akinek nehezére esik a koncentrálás, ami idősekre jellemző (dementia), de ez egészen fiataloknál is tapasztalható. Eddig több mint ezer gyereknél észlelek multi szisztémás gyulladási szindrómát, amiből miokarditisz és véráram összeomlás következhet be.

Semmit se lehet tenni

Igen sok páciens azt mondja: „A koronavírus előtt egy más ember voltam” állítja Paul Vogt svéd szívsebész. Az orvosok attól félnek, hogy a pandémia után egy hadseregnyi krónikus beteg fog visszamaradni. Németországban már több kórház járóbeteg – részleget állít fel volt COVID-19 betegek utókezelésére.

Az angol orvos, Helen Sakisbury szerint „az emberek azt hiszik, hogy vagy meghalok, vagy újra egészséges leszek”, de állítja „ez nem így működik”. A volt páciensek még hosszú ideig betegek lehetnek.

Salisbury több olyan embert kezel, akik korábban SARS-CoV-2 fertőzésen estek át, de még mindig vissza-visszatérő lázban szenvednek, köhögnek, és hamar levegő után kapkodnak. „Minden vizsgálat negatív eredménnyel végződik” állítja, „de nincs olyan terápia, amit javasolni tudnék. A krónikus betegek nagy része fiatal – és kétségbe van esve. „De semmit se tudok tenni azon kívül, hogy meghallgatom őket.”

A szakértő részére egy rejtély, miért maradnak meg a szimptómák, miért olyan erősek azt követve, hogy a páciens elvileg kigyógyult a betegségből. Az orvosok feltételezik, hogy az immunrendszer rossz működésének lehet a következménye, amit a fertőzés okozott. Az is lehet, hogy ha a vírus befészkelte magát egy testbe, akkor újra és újra támadhat. A hosszú utóbetegség oka lehet a főbetegség alatti oxigénhiány is.

Ha idáig elolvastad a posztot, akkor a téma nyilván érdekel. A kérdés az, hogy nem fontolnád-e meg a blog anyagi támogatását, hogy még sok hasonló minőségi fordítás megjelenhessen. Ha adakozol, ha nem, nyugodtan olvasd tovább. Megéri. Ha pedig az adakozás mellett döntesz: OTP 11773030-00271383

A fiatal COVID-19 páciensek gyakran sokáig nem veszik észre, hogy a testük milyen rosszul működik.

Neurológiai problémák

Carmen Scheibenbogen, a járóbeteg – klinika vezetője, a felnőtt immunhiány betegségben szenvedők részére a Berlini Charité University Hospital részlegeként, egyike azon kevés német szakértőnek, aki a krónikus ájulási szindrómával foglalkozik. Szerinte egyre több volt COVID-19 páciens fordul orvosokhoz furcsa tüneteikkel. De még ő is csalódást okoz nekik. Megbízható diagnózist nem lehet előbb felállítani, mint a „gyógyulás” után 6 hónap. „Addigra, jó eséllyel minden lecsendesedik magától”, állítja Scheibenbogen. Csak az a szindróma nevezhető krónikusnak, ami hat hónap után is fennáll, és akkor is kevés lehetőség van a gyógyításra.

Scheibenbogen a jelentkezőknek azt tanácsolja, hogy vigyázzanak a testükre. „A sportolási erőfeszítések, amik a szimptómákat felerősítik, határozottan elkerülendők, mert csak elronthatja a helyzetet.” Figyelmeztetett.

A krónikus ájulás mellett a COVID-19 volt páciensek különböző egyéb neurológiai komplikációkban szenvedhetnek. „A neurókutatók lassan kezdenek erre rádöbbenni”, állítja Benedict Michael a Liverpooli Egyetem Egészségvédelmi Kutató Egység munkatársa. Hozzá teszi, hogy a kórházi kezelésben résztvevő volt páciensek 20-30 százaléka valamiféle neurológiai komplikációban szenved.

Ami feltűnő, hogy sok fiatal folytatja a pandémia előtti életét, és még csak nem is gondol arra, hogy ő is megfertőződhet – állítja Michel.

Az angliai Kent-ben praktizáló, 44 éves Stephanie de Giorgio általános orvost az egyik páciense megfertőzött. A kétgyerekes anyának egy gyenge asztmán kívül nem volt semmi baja, kis méretű túlsúlyon kívül. Amikor elkezdett köhögni úgy gondolta, hogy biztos elkapta, de két hét múlva a köhögés elmaradt. Azonban más szimptómák maradtak. A legrosszabb az állandó szédülés volt. „Úgy éreztem, hogy a padló mozog alattam, és néha el is estem” Nyilatkozott. „A biztonság kedvéért a lépcsőkön négykézláb mentem fel, és ülve zuhanyoztam.” A legkisebb erőkifejtésre a szíve felpörgött, és a láz is vissza-visszatért. „Először azt hittem megkergültem, de jöttek hozzám páciensek hasonló problémákkal. Utánanéztem az interneten és kiderült, hogy problémáimmal nem vagyok egyedül.”

Az orvosnő hetente legfeljebb két napon át volt képes dolgozni, ami tökéletesen kifárasztotta. Az agya se működött tökéletesen. „Nem tudok tisztán gondolkodni” állítja magáról „amikor sütök a konyhában, a tojáshéjat beteszem a lábosba a tojást kidobom a szemétbe.” Egynapos kertészkedés után két napon át kell ágyban feküdnie. Ez az állapot kábé 3 hónap után kezdett csak javulni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3250) Mennyire halálos ez a vírus?

Tibor bá’ fordítása online

 

Még mindig nem tudjuk, de a pontos adat nem érdekes, az érdekes, hogy untig eléggé halálos.

Az elmúlt néhány hónapban elképesztő sokat tudtunk meg az új koronavírusról. Úgy tűnik, hogy tűnet nélküli betegek is tudják terjeszteni, valamint a vírus terjedni tud hosszan tartó, ködszerű aeroszol segítségével, és hogy az ízlelés elvesztése meglepően jó jelzés a fertőzésre. Azonban még mindig nem tudjuk megállapítani, hogy a betegség mennyire halálos.

A téma annyira fontos, hogy vérre menő vita tárgya lett, miszerint a karantén több bajt okoz-e, mint hasznot, és miként kellene fellazítani a karantént.

Szerintem, mint egy sürgősségi orvos, a dolog nem számít. Mielőtt elmondanám, miért nem számít, előbb meg kell érteni néhány dolgot a halálozási rátáról, ami azt jelöli, hányan halnak meg a megbetegedettek közül.

Amikor a vírus felütötte a fejét Wuhanban, mint egy komoly veszély, a becsült mortalitás 3 és 4 százalék közé esett. Azonban néhányan óvatosan kezelték az értéket. Enyhe tüneteket mutató, vagy teljesen tünetmentes betegeket, ha kivesznek az összesítésből, a vírus veszélyesebbnek tűnik a valóságnál.

Wuhanban hónapokkal később is küszködtek a mortalitás megállapításánál. Márciusban a kutatók egy eltérő módszert alkalmaztak a Wuhani fertőzések becslésére, és így úgy találták, hogy a mortalitás 1,4 % környékén lehet. Ezt követve áprilisban a COVID halálozások számát felfelé módosították, ami a korábbi adatot megháromszorozta. Hogy Wuhanban mi a tényleges érték, még mindig nem tudjuk.

Most, hogy a koronavírus járvány megérkezett Amerikába, szembe kell néznünk ugyanezzel a kihívással. Mivel a tesztelés gyötrelmesen lassú, és még most is problematikus, a totál fertőzések száma egészen biztosan több mint a bizonyított esetek száma, valószínűleg 10-szer vagy talán akár 20-szor is. De a halottak számában se vagyunk biztosak. Márciusban és áprilisban a halottak összes száma jelentősen magasabb volt, mint az egy évvel korábban erősen fertőzött területeken, mint például New York és New Jersey. A különbséget nem magyarázza meg a bizonyított koronavírus okozta halálesetek száma, ami azt sugallja, hogy alul lett becsülve a szám. Az is lehet, hogy infarktus vagy sebészeti vészhelyzet okozta haláleset adhatja a különbséget, mert az emberek nem mernek kórházakhoz fordulni. A mortalitás kiszámolásához szükség van a helyes nevezőre és számlálóra is.

Más, koronavírussal megtámadott országból származó mortalitási ráta csak fokozza a zavart a vírus halálosságának megállapításánál. Olaszországban közel 14 %, de Izlandban mindössze 0,5 %. Miközben Németországban 4,5 %, Dél Koreában pedig csak fele ennyi, 2,4 %. Az USA mortalitási rátája körülbelül 6%, ami valamivel kevesebb a 6,8 százalékos globális átlagnál.

Ez a hatalmas szórás nem visz minket közelebb a „tényleges” mortalitási rátához. Inkább valami más, fontos dolgot javasolnak: a vírus halálossága több tényező keverékétől függ, ami a vírus belső tulajdonságából fakad. Ha, mi pontosan tudnánk minden egyes fertőzésről és minden egyes elhalálozásról, a halálozások száma ebben az esetben is változna országról országra, városról városra és személyektől függően. Azt tudjuk, hogy a vírus veszélyesebb az idősebbekre. Következésképpen magasabb mortalitást várhatunk olyan ország esetében, ahol több az idősebb ember, mint például Olaszország. Azt is tudjuk, hogy a vírus veszélyesebb olyanokra, akiknek krónikus társbetegsége van, mint például hipertónia, diabétesz. Tehát magasabb mortalitásra lehet számítani olyan országban, ahol ezekből több van, mint például az USA.

A vírus okozta halált befolyásolja a kórházak kapacitása, mert a gyógykezelés rovására megy, amikor egy kórház túl van terhelve. A kórházak kapacitása országról országra változik. Németországban nyolc kórházi ágy esik ezer lakosra, miközben az USA-ban nem egészen három. A mortalitás változhat az idő múltával is. A WHO szerint a mortalitás csökkent Wuhanban, mert a kórházakat először gyorsan elárasztották betegekkel, de később a kórházi kapacitást növelték.

Tehát a COVID-19 mortalitása nem egy fix érték, hanem változó, „nem egy biológiai konstans”. Helyette tükrözi a betegség komolyságát egy adott időben, egy adott népességnél. Még a legtökéletesebb adatszolgáltatás mellett is a mortalitási ráta egy állandóan változó élő szám. Ennek ismeretében távol kell tartanuk magunkat tőle, amikor választ adunk a járványra.

Sajnálatos módon ennek ellenére, egyes tudósok megpróbálják. John Ioannidis Stanfordi tudós már a kezdettől szkeptikus volt, állítva, hogy a vírus nem rosszabb, mint egy egyszerű influenza, aminek a mortalitása nem több mint 0,1 %. Márciusban Ioannidis  azt állította, hogy a koronavírus mortalitási mutatója kisebb, mint a szezonális influenzáé, és szerinte a karatén „teljesen irracionális”. Azt állította ez olyan, mint amikor egy elefántot megtámad egy macska. „Az elefánt mérgesen megpróbálja elkerülni a macskát, de véletlenül leesik a szikláról és megdöglik.”

Április végén Ioannidis és társai Stanfordban kiadtak egy tanulmányt, azzal a céllal, hogy alátámasszák állításukat. A tanulmány közzététele előtt nem volt szakmailag bírálva. Állításait és vizsgálati módszerét erősen kritizálták statisztikusok és más szakemberek.

Ha idáig elolvastad a posztot, akkor a téma nyilván érdekel. A kérdés az, hogy nem fontolnád-e meg a blog anyagi támogatását, hogy még sok hasonló minőségi fordítás megjelenhessen. Ha adakozol, ha nem, nyugodtan olvasd tovább. Megéri. Ha pedig az adakozás mellett döntesz: OTP 11773030-00271383

Ennek ellenére, sokan belekapaszkodtak, mert a tanulmány tápot adott konzervatív felfogásúaknak ragaszkodva alacsonyabb mortalitáshoz, azt állítva, hogy a vírus nem annyira veszélyes, mint állítják, és ok nélkül züllesztik a gazdaságot. Ezzel szemben a liberálisok csatlakoznak az egészségügyi hatóságokhoz, és figyelmeztetnek, hogy a karanténok feloldásával lassabban kell haladni, mert a vírus veszélyes, és az esetek száma még mindig növekszik, és a tesztelések száma még mindig nem elégséges. Na, most akkor, kinek van igaza?

Amint ez látható volt, a mortalitás nem egyetlen szám, hanem letakar egy egész spektrumot, ami függ a tesztelésektől, és a halálokok kategorizálásától, ezért a becslés egyáltalán nem könnyű. Ennek ellenére a becslés fontos, mert segít megérteni a vírus viselkedését.

Az én nézetem szerint, mint egy sürgősségi orvos, a vírus pontos halálossága egyáltalán nem érdekes, mert a vírus eléggé halálos. Ott álltam a járvány első vonalában, és ezért tudom, hogy ez a vírus nem házi cicus. Heteken át minden nap a kollégáimmal néztünk szembe a hullámokban érkező fertőzöttekkel a 30-as, 50-es vagy 80-as éveikben, akik közül nem egy elképesztően beteg volt. Ezek egy része meghalt. A fertőzőképesség elképesztő volt, legalább is a kórházba utalt betegek között. Tapasztalt orvosok pontosan tudják, ez egyáltalán nem emlékeztet influenzára.

Eleget tudunk ahhoz, hogy felfogjuk ennek a vírusnak a veszélyességét. Tudjuk, hogy ez a koronavírus kétszer gyorsabban terjed, mint az influenza, vagy még annál is gyorsabban, és ha nem állítjuk meg, akkor képes átvágtatni a teljes lakosságon, ahogy az erdőtűz teszi. Tudjuk, hogy a vírus “dózisa” befolyásolja a betegség súlyosságát, amit a maszkok használata és a társadalmi távolság betartása csökkenthet. Tudjuk azt, hogy az emberek hatalmas többsége még nem kapta el a fertőzést, de fertőzhető, és megfertőződik, akik egy része meg fog halni.

Ha kiderül a mortalitási ráta, ha nem, elég információ birtokában vagyunk ahhoz, hogy felelősen dönthessünk. Óvatos karantén nyitásra van szükség, valamint jelentős tesztelésre és a kontaktusok felkutatásra.

Eleget tudunk ahhoz, hogy kijelentsük, ez a vírus komolyan halálos,

A szerző: Clayrton M. Dalton a Massachusetts Központi Kórház Harvardhoz kötődő sürgősségi rezidense.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3249) 1,5 °C

Tibor bá’ online

 

Az emberiség hamarosan eléri az 1,5 °C átlag hőmérséklet emelkedést, ami a Párizsi egyezmény szerint a határérték. Miközben az atmoszférában lévő CO2 szint 15 millió éve nem volt ilyen magas.

A Nap lemegy egy szénerőmű mögött a Németországi Duisburgban 2019 júniusa.

 

Az ENSZ megfelelő ügynöksége kiadott egy új  klíma jelentést, ami szerint a Föld a következő öt évben eléri vagy túl is léphet a Párizsi Egyezményben megszabott 1,5 °C értéken. Az atmoszférában lévő széndioxid pedig 15 millió éve nem látott csúcson van.

Az Angliai Southamptoni Egyetem kutatói vizsgálták a 3 millió évvel ezelőtti, Késői Plioclén kor széndioxid színtjét, hogy meg tudják állapítani a közelgő klíma minőségét.

Azt találták, hogy a Pliocén legmelegebb idejében a CO2 érték 380 és 420 ppm volt. Ez hasonlít a mai kb. 415 ppm-hez. Vagyis olyan szinten van, aminél a múltban a hőmérséklet 3-4°C-al volt magasabb mint ami pillanatnyilag mérhető, a tengerszint pedig 20 méterrel volt magasabb a mainál.

Az emberiség folytatja az égetést, a Pliocén korból halad a Miocén felé, ami 5,3-23 millió évvel ezelőtt volt. 15 millió évvel ezelőtt őseink leváltak az orangutánról, és érzékelhetően emberszabásúvá váltak.

A WMO állítja, hogy még mindig nem túl késő, de most azonnal lépni kell. Ez persze ámítás, hiszen világos, hogy a jelenlegi 415 ppm CO2-höz sokkal melegebb klíma és sokkal magasabb óceánszint tartozik. Csak ki kell várni, hogy beköszöntsön.

Pontos kalkulációk szerint 70 százalék esély van arra, hogy a következő 5 évben legalább egy hónapon át 1,5 °C-al legyen melegebb mint a Ipari Forradalom előtti időben volt. Valamint kb. 20 százalék esély van arra, hogy a következő 5 évből legalább egy teljes év 1,5°C-al melegebb legyen, mint az Ipari Forradalom előtt.

A WMO arra is rámutatott, hogy a Covid-19 miatt bekövetkezett gazdasági lelassulás nem helyettesíti az összehangolt és fenntartott klímalépést. A CO2 az atmoszférában igen sokáig fennmarad. Az égetés beszüntetésének csak jelentős idő elteltével lenne pozitív hatása.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3248) Sötét anyag

Tibor bá’ fordítása online

 

 

Idegen galaxisból származó egyatomos hidrogén detektálásával áttörés születik a sötét anyag titokzatosságával kapcsolatban

Az 500 méter apertúrával (blende) rendelkező speciális teleszkóp (FAST) Kínában:

Egy nemzetközi kutatócsoport végül sikeresen világított rá a sötét anyag lényegére, amikor egyatomos hidrogént sikerült először felfedezni idegen galaxisból.

A sikert a hatalmas 500 méter átmérőjű ernyővel rendelkező FAST teleszkópnak köszönhetik, ami Délkelet Kína Guizhou tartomány hegyeiben található.

A kutatók a hidrogént három helyről detektálták 5 perces expozícióval, ami a teleszkóp rendkívüli érzékenységére vall. Ez volt az első alkalom, amikor sikerült egyatomos hidrogént érzékelni a Tejúton kívülről.

A kutatási beszámoló első szerzője Dr. Cseng Cseng szerint egyatomos hidrogén és szénmonoxid mérései segítségével különböző átmérőknél a galaxis dinamikus tömege megbecsülhető. Ezen kívül tanulmányozhatók a barionok és a sötét anyag eloszlása is.

Feltételezés szerint a sötét anyag teszi ki a Világmindenség tömegének a 85 százalékát, de még nem sikerült közvetlenül detektálni a jelentős erőfeszítések ellenére. Megtalálása megoldaná a tudomány egyik legnagyobb talányát.

A FAST megfigyeléssel elért áttörés azt jelenti, hogy a titokzatos sötét anyag tanulmányozása egyatomos hidrogén segítségével lehetséges a galaxisokban.

Egyes tudósok úgy gondolják, hogy egy új elmélet végül fényt deríthet a sötét anyagra.

A hatalmas teleszkóp fő célja a Tejúton kívüli egyatomos hidrogén detektálása, aminek lehetővé válását a hatalmas parabolaantenna biztosítja. Az mellett, hogy a Világ legnagyobb töltött-apertúrájú rádió teleszkópja, egyben a második legnagyobb egy parabolaantennás teleszkóp az orosz RATAN-600 után.

Az 1,2 milliárd juan (170 millió $) költségen épített szerkezet, (aminek beceneve Tianyan, vagyis égre néző szem) körülbelül 4400 alumínium panelből áll, és több mint 2000 csörlőt tartalmaz, amik lehetővé teszik az ég különböző részeinek a megfigyelését.

Dr. Cseng szerint a csoportja még több FAST működési időt kér az egyatomos hidrogén tulajdonságainak a vizsgálatához.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3247) Hitler szerelme

Tibor bá’ online

 

Halála után 75 évvel Hitler még mindig érdeklődésre tarthat igényt, ha sikerül még valami újat feltárni minden idők legelvetemültebb gazemberével kapcsolatban.

Az olasz szerző által írt, és most megjelent könyv lényege, hogy Hitler egyetlen igaz szerelme az unokahúga, Angela Maria „Geli” Raubal volt, aminek viszont történelmi jelentősége bizonyított.

Fabiano Massimi, a szerző 70 történelmi dokumentumot tanulmányozott. Ezekből megállapítható volt, hogy Hitlernek egészen más személyisége lett volna, ha a fiatal hölgy nem hal meg 1931-ben.

Massimi szerint kapcsolat Hitler és unokahúga között akkor kezdődött el, amikor Hitler 36, az unokahúg pedig 17 éves volt. 1929-ben kezdtek együtt élni, ami többek között néhány meztelen festményt eredményezett. Egy idő után kiderült, hogy Hitler birtoklási vágya túlzott volt. Emiatt a kapcsolat lazult, sőt a hölgy szakítani akart. Szeptember 18-án vitatkoztak. Az ok, Hitler nem akarta, hogy Raubal Bécsbe menjen éneket tanulni, ahol szert tehet egy szeretőre, aminek volt jelöltje is egy hegedőművész személyébe, aki akár zsidó is lehetett.

A veszekedés után Hitler elment a lakásból, amikor visszatért a lakásban Gelit holtan találta egy fejlövéssel. Hivatalosan öngyilkos lett, de különböző elképzelések kaptak szárnyra.

Viszont a szerzőnek meg volt a maga verziója. Ezek szerint a fiatal nőt Heinrich Hoffman, náci vezetők fényképésze ölte meg, azzal a pisztollyal, amivel 1945-ben Hitler öngyilkosságot követett el.

A gyilkosság után Hitler három napra eltűnt, fel akart hagynia politikával, sőt öngyilkosságon is törte a fejét. Később Geli fényképeivel és mellszobrával díszítette a nő szobáját. Éva Braunnal való találkozása után se engedte, hogy a szobát megváltoztassák.

A Nürnbergi Per alatt Göring azt mondta, hogy Raubal halála volt az utolsó szalmaszál. Hitler elvesztette az emberségesség utolsó maradékát. Massimi szerint, ha az unokahúg nem hal meg, a történelem egészen más lehetett volna.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3246) Pedofil? Életfogytiglant neki!

Tibor bá’ online

 

Napok óta megörült az ország. Ez a rohadék (Kaleta Gábor) nem kerül börtönbe, megúszta egy felfüggesztettel (+540.000 Ft büntetéssel). Ez a szemét pedofil 19.000 fényképet tárolt a számítógépén.

Jól tudom, most széllel szemben pisálok, de látva a honanyákat a TV-ben, milyen fanatikusan követelték a bebörtönzését életfogytiglan, elgondolkodtatott. Hogy van ez a dolog higgadtan?

Minden egyes megnyilvánulásnál kihangsúlyozták a 19.000 darabot. Tizenkilencezer valóban egy hatalmas szám. Értelmetlenül hatalmas. Órákba telik, amíg végignézhető. De hát a gyűjtök mindig értelmetlenül sok darabot gyűjtenek össze. Ez a hobbijuk. Ebbe élik ki magukat. A hajlamát tekintve teljesen mindegy, hogy egy fényképben leli kedvét, vagy 19.000 arabban. A probléma abból adódik, hogy kedvét leli.

A következő kérdés, hogy pedofil-e? Ehhez tudni kellene a definíciót. Lássuk! A serdülőkor előtti (13 év) gyermekek iránti szexuális vonzalom minősül pedofíliának, de ez önmagában nem büntetőjogi kategória, ugyanakkor a gyermekpornográfia igen.

Vagyis, ha valaki szexuálisan vonzódik serdülőkhöz, akkor az pedofília, de ha a vonzalmát nem éli ki, akkor annyi. Hogy is néz ez ki általánosságban? Jogom van szabadon tenni mindent addig, amíg az más szabadságjogát nem sérti. Vágyakozhat a pedofil arra, amire akar, ha ezzel senkit se zavar, akkor tökéletes joga van hozzá. Vagyis vérben forgó szemekkel kiabálni a kamerába, hogy pedofil, pedofil, teljesen felesleges. Ez nem bűntény, tolerálni kell.

Na de, mi van a fényképekkel? A gyermekpornográfia bűntény, és ugye ezért üldözendő. Ne menjünk bele a zaftos részletekben, hogy miket ábrázol, és hogyan veszik fel őket. A lényeg, hogy tilos. Azonban a fényképekkel kapcsolatban többféle tevékenység is lehetséges. Lehet őket készíteni, lehet forgalmazni, nézegetni és lehet gyűjteni. A készítő egyértelműen bűnöket követ el, erre nem érdemes szót vesztegetni. A forgalmazó semmiféle bűnt nem követ el, egyszerűen hasznot húz a törvénytelen tevékenységből. Szerintem ez necces, de ne boncolgassuk, mert esetünkben nem érdekes. Marad a nézegető, ami nem tetten érhető. Kaleta gyűjteményébe még én is belenéztem volna puszta kíváncsiságból. Marad a gyűjtés, tárolás. Totálisan értelmetlen 19.000 darab gyermekpornót összegyűjteni (micsoda pénzbe kerülhetett), de ártott ez valakinek? Miért nincs nekem jogom bármit tárolni a számítógépemen. Pusztán csak tárolni? Mert ha ezzel senki jogát nem sértem, akkor az általános elv szerint tehetem.

Erre a válasz, hogy a keresletemmel hozzájárulok egy bűntevékenység fenntartásához. Valóban, olyan mind a drog fogyasztó, aki a fogyasztásával hozzájárul a termelők és dílerek bűnös tevékenységéhez. Egyes országokban a fogyasztót nem büntetik. Miért is büntetnék? Mert rontja az egészségét? Akkor miért nem büntetik a sörivókat, a cigarettázókat is. Vajon a fénykép gyűjtögetőt miért kellene börtönbe zárni? Ki a fenének árt ezzel, a saját pénztárcája kivételével?

Maga az elítélt is így gondolja, mert fellebbezett a felfüggesztett börtönítélet ellen. Vajon mi lesz a véleménye a másodfoknak, és mivel fogja indokolni. Ezt még megvárom.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3245) Minden, amit a COVID-19-ről tudni lehet

A eredeti esszé teljes fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. VIP előfizető az, aki nem tudja az összes pénzét magával vinni a másvilágra. 😀

 

Amióta a pandémia közöttünk van, meglepően rövid idő alatt, a tudósok a vírussal kapcsolatban, elképesztő mennyiségű tudást gyűjtöttek össze.

Ez az esszé a Scientific American-ben részletesen ismerteti a jelenlegi ismereteink szerint, hogy hatol be a SARS-CoV-2 vírus az emberi sejtbe, ahol másolatokat készít magáról, kiáramlik, megtámad más sejteket, és ezzel fokozza a fertőzést.

Bemutatjuk, hogy normál körülmények között az immunrendszer hogyan próbálja legyűrni a vírusokat, és ezt hogyan tudja a CoV-2 leblokkolni. Megmagyarázzuk a vírus meglepő képességét új vírus másolatok ellenőrzésére, hogy az elpusztulásra ítélt mutációt megakadályozza. Megmutatjuk, hogy gyógyszerek és vakcinák ennek ellenére képesek legyőzni a betolakodót. Miközben a vírulógusok egyre többet tudnak meg a témáról, ezt mi folyamatosan frissítjük közleményünkben a következőn:  (www.scientificamerican.com).

___________________________________________________________________________

For all the mysteries that remain about the novel coronavirus and the COVID-19

disease it causes, scientists have generated an incredible amount of fine-grained knowledge in a surprisingly short time.

In the graphics that follow, Scientific American presents detailed explanations, current as of mid-June, into how SARS-CoV-2 sneaks inside human cells, makes copies of itself and bursts out to infiltrate many more cells, widening infection. We show how the immune system would normally attempt to neutralize virus particles and how CoV-2 can block that effort. We explain some of the virus’s surprising abilities, such as its capacity to proofread new virus copies as they are being made to prevent mutations that could destroy them. And we show how drugs and vaccines might still be able to overcome the intruders. As virologists learn more, we will update these graphics on our Web site (www.scientificamerican.com).

A SARS-CoV-2 virus particle wafting into a person’s nose or mouth is about 100 nanometers in diameter–visible only with an electron microscope. It is a near sphere of protein (cross section shown) inside a fatty membrane that protects a twisting strand of RNA–a molecule that holds the virus’s genetic code. Proteins called „S” form spikes that extend from the surface and grab onto a human cell, hundreds of times larger, so the particle, or virion, can slip inside; the crown, or corona, appearance gives the virus its name. Structural proteins–N, M and E–move inside the cell, where they help new virions form.

HOW THE VIRUS INVADES

A SARS-CoV-2 particle enters a person’s nose or mouth and floats in the airway until it brushes against a lung cell that has an ACE2 receptor on the surface. The virus binds to that cell, slips inside and uses the cell’s machinery to help make copies of itself. They break out, leaving the cell for dead, and penetrate other cells.

First, It Binds to a Lung CellWhen a virus spike protein latches onto an ACE2 receptor, a protease enzyme slices off the spike’s head. (ACE2 normally helps regulate blood pressure.)

Next, It Slips InsideThis releases fusion machinery, part of the spike’s stem that is compressed in a springlike state. The virus and lung-cell membranes fuse. Spike decapitation allows the fusion machinery to unfold.

The machinery inserts itself into the cell membrane and a channel forms, allowing N proteins and RNA (genetic instructions) to enter the lung cell.

It ReplicatesOnce virus RNA is inside a cell, it presents about two dozen genes to the cell’s ribosomes, which translate genes into proteins. Some of those proteins stretch the endoplasmic reticulum, creating protective vesicles, or sacs.

The virus uses its own RNA copying machine, called a polymerase, to make duplicates of RNA inside the vesicles. Some of the copies are utilized to make more viral proteins, such as the spike. Others are packaged into new virus particles, which break out of the lung cell.

N proteins link to RNA to help keep it stable.

Additional vesicles (that come from the endoplasmic reticulum and Golgi complex) assemble spike, M and E proteins.

Finally, It Breaks OutVesicles carrying newly formed viruses merge with the cell membrane, opening a channel that allows the viruses to exit.

One cell can release hundreds of virus copies. It typically dies because its resources have been used up, or it is killed by the immune system. Some viruses head off to infect more cells. Others are exhaled into the air.

HOW THE IMMUNE SYSTEM RESPONDS

Infected cells send out alarms to the immune system to try to neutralize or destroy the pathogens, but the viruses can prevent or intercept the signals, buying time to replicate widely before a person shows symptoms. When infection begins, the innate immune system tries to immediately protect lung cells. The adaptive immune system gears up for a greater response.

The Innate Immune System Acts First: An infected cell releases interferon proteins that alert neighboring cells to create molecules that try to stop virus particles (red dots) from entering or reproducing. Interferon also beckons cells such as macrophages in the bloodstream that can engulf virus particles.TIME ELAPSED: 0–3 DAYS

 The Adaptive Immune System Follows: Interferon also alerts B cells. They produce “neutralizing antibodies” that might recognize parts of the spike protein and bind to it, preventing the spike from grabbing onto a lung cell.

Interferon also recruits T cells, which can destroy viruses and also kill infected cells before viruses inside them burst out. Some B and T cells become memory cells that can quickly identify and fight a future invasion by the virus.TIME ELAPSED: 6–11 DAYS

The Virus Takes CountermeasuresSARS-CoV-2 uses several tactics to thwart the immune system’s response.

Tactic 1: The virus spike may camouflage itself with sugar molecules. They flex and swing, potentially blocking antibodies from attaching to the virus, neutralizing it.

Normally, sensor proteins recognize incoming viruses as foreign and tell the cell nucleus to turn on genes for making messenger RNA molecules. The molecules deliver instructions to ribosomes to make interferon proteins that exit the cell to alert immune system cells.

Tactic 2: Several SARS-CoV-2 proteins are thought to block sensor proteins from acting or to interfere with instructions to the ribosome.

DRUG AND VACCINE INTERVENTIONS

Commercial and university labs are investigating well over 100 drugs to fight COVID-19, the disease the SARS-CoV-2 virus causes. Most drugs would not destroy the virus directly but would interfere with it enough to allow the body’s immune system to clear the infection. Antiviral drugs generally stop a virus from attaching to a lung cell, prevent a virus from reproducing if it does invade a cell, or dampen an overreaction by the immune system, which can cause severe symptoms in infected people. Vaccines prepare the immune system to quickly and effectively fight a future infection.

Drug Target 1Prevent the Virus from Entering the Cell: A drug or therapeutic antibodies could lock on to the spike protein, preventing it from binding to a lung cell’s ACE2 receptor. A drug could also attach to the protease enzyme and prevent it from cutting the spike protein so the virus cannot fuse with the cell.

Drug Target 2Encourage Defective Viruses: A drug could interfere with the viral RNA polymerase enzyme, which works with another enzyme called ExoN (not shown) to fix mistakes in copied viruses that would disable those viruses,leading to more bad copies and fewer good ones.

Drug Target 3Shut Down Virus: A drug could interfere with lung cell proteins the virus needs, such as those involved in making virus proteins or in making the vesicles the virus uses to copy its genome.

Drug Target 4Reduce Hyperimmune Response: Immune cells can destroy too many lung cells, creating enough mucuslike waste to suffocate the lungs, forcing victims onto ventilators. Overproduction of an alarm protein, or cytokine, such as interleukin-6 can put immune cells into overdrive. Drugs could inhibit some of the cytokines by binding to them.

Vaccine OptionsA vaccine exposes the immune system to a safe version of a virus so it can practice making antibodies that will stop the pathogen and commit the exercise to memory so it is ready to fight the real virus during an infection. Vaccine makers are pursuing a variety of strategies for formulating and mass-producing vaccines.

How Vaccines WorkAntibody Preparation: The vaccine version of a SARS-CoV-2 virus presents various molecules called antigens that belong to the real virus. Antigen-presenting cells grab them and provide them to helper T cells and B cells.

The T cells help B cells turn on to produce antibodies that could bind to the actual virus.

The helper T cells also tell killer T cells to devise ways to destroy lung cells that are infected.

Some of the B and helper T cells turn into memory cells that store the instructions so they can quickly spark B and T cells into action during an infection.

SARS-CoV-2 Vaccine Development StrategiesExperts are exploring at least six strategies for making vaccine versions of the virus. Three of them involve injecting a modified version of the virus into people….

Three involve mapping genes from the virus, such as those for the spike protein, inserting the blueprints into DNA, RNA or a safe virus and injecting those into people.

THE REMARKABLE AND MYSTERIOUS CORONAVIRUS GENOME

The SARS-CoV-2 genome is a strand of RNA that is about 29,900 bases long–near the limit for RNA viruses. Influenza has about 13,500 bases, and the rhinoviruses that cause common colds have about 8,000. (A base is a pair of compounds that are the building blocks of RNA and DNA.) Because the genome is so large, many mutations could occur during replication that would cripple the virus, but SARS-CoV-2 can proofread and correct copies. This quality control is common in human cells and in DNA viruses but highly unusual in RNA viruses. The long genome also has accessory genes, not fully understood, some of which may help it fend off our immune system.

ProofreadingBecause the SARS-CoV-2 genome is so long, it can encode a huge amount of information, enabling the novel coronavirus to create more proteins and perhaps carry out more sophisticated replication strategies than other RNA viruses. One of these advantageous proteins is an enzyme called exonuclease (ExoN), which helps the virus proofread and correct copies as they are made. Only viruses with genomes longer than about 20,000 bases make this enzyme.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3244) Tények a hűtlenséggel kapcsolatban (nem árt, ha tudsz róla)

Tibor bá’ fordítása online

 

A monogámia egy kellemes elmélet, csak a gyakorlatban nem valósul meg. Az emberek jóval kevésbé tartják be, mint amit beismernek. Legyünk őszinték, amíg lesz összetartozás, addig lesz hűtlenség is. Ez kérem, hozzátartozik az emberi természethez. Ráadásul egyre inkább elterjed. Az ok egyszerű, rendszerint a nemi szervünkkel gondolkodunk, nem a fejünkkel. Ezért aztán tudomásul kell vennünk, hogy a hűtlenség nagyon is hozzátartozik a valós világhoz. És, ha már így vagyunk, akkor nézzünk meg néhány, valóban nagyon érdekes, de kevéssé ismert tényt a hűtlenséggel kapcsolatban.

Az általános női karakter alkalmasabb a rajtakapás elkerülésére. A hűtlen partnerek legnagyobb részét nem csípik el. Egy új keretű tanulmány szerint a hűtlen házaspárok 89 százaléka nem bukik le, de a szerető eltitkolásában a nők ügyesebbek. Egy felmérés szerint a férfiak 83 százaléka állította, hogy nem bukott le, míg a nők esetében ez egy meglepő 95 százalék volt. Ennek oka meglehetősen érdekes, ugyanis az ok nem más mint a tesztoszteron színt. Tény, hogy a férfiak vérében a hormon szint siker esetén emelkedik, sikertelenségnél viszont süllyed. A megfigyelések   szerint, a magasabb tesztoszteron szinttel rendelkező férfiak olyan viselkedést vesznek fel, ami a nők felé vonzóbbá teszi őket, mint például nagyobb önbizalom, nagyobb agresszivitás a konkuráló férfiak felé.

Azonban a magasabb tesztoszteron szint hajlamosít a nagyobb kockázat vállalásra is. Tesztoszteron beinjektálás esetén a kísérleti alanyok sokkal önzőbbé váltak, és nem törődve a hosszú távú céllal, azonnali kielégülést akartak. Mindent összevetve hanyagabbá és önteltebbé váltak, ami a legeredményesebb út a rajtakapáshoz. Ezzel szemben a nőket nehezebb elkapni, mert a nők az alkalomnak megfelelően gondolkodnak. Ezenkívül számításba veszik a lehetséges következményeket jóval a cselekvést megelőzően.

A nők a hűtlenséget leginkább ovulációjuk alatt követik el. A biológiai órákon azt tanultuk, hogy a nők termékenyíthető időpontja az ovuláció (peteérés) alatt van. Ez egyben az időszak, amikor a leginkább lesznek hűtlenek. Különböző tanulmányok azt mutatták, hogy a maximális megtermékenyíthetőség időszakában a női testben több változás is történik. Hangjuk magasabbá válik és a megfigyelő szerint vonzóbb lesz. Díszesebben öltöznek és főleg a pirost és a rózsaszínt helyezik előtérbe, és kevesebb testfelületet takaró ruhákat vesznek fel. A megszokottnál több sminket használnak. Még a járásuk is megváltozik, lassúbbá válik, testtartásuk szexisebb lesz.

Ma a nők hűtlenebbek, mint bármikor a történelemben. Bár a hűtlen nők aránya tanulmányonként más és más, de az egyértelműnek tűnik, hogy emelkedőben van.   Egy 2010-es tanulmány szerint a hűtlenséget bevalló nők aránya az utolsó 20 év alatt egy meglepő 40 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a hűtlen férjek aránya 22 százalék körül van, és ez a szám nemigen változik 1991 óta. Mindeközben a hűtlen feleségek aránya 14,7 százalékra nőtt. Ennek okát részben a nők munkahelyen eltöltött idejének növekedéséből fakad (a legtöbb affér munkahelyen indul be), valamint nagyobb anyagi függetlenségükből.

A férfiak a hűtlenség kompenzálására evolválódtak. Az emlősállatoknál, beleértve az embert is, észlelhető, hogy a hímek iparkodnak saját ondójuknak érvényt szerezni a konkurenciákkal szemben, amit Sperma versenynek nevezhetünk. Ehhez számtalan trükk tartozik. Ezek egyike, hogy a pénisz „sperma eltávolító eszközként” működik. Konkrétan a makk pereme mögötti körkörös árok az aktus alatt ütemesen kiszivattyúzza az előző közösülésből visszamaradt ondó akár 90 százalékát is. Amikor egy hím hosszabb időre távol marad a párjától, elméletileg lehetőség adódik a nő hűtlenségére, éppen ezért a visszatérő hím a szokásosnál nagyobb érdeklődést mutat a szex iránt. Ha pedig a férfinek jó oka van a hűtlenség feltételezésére, a közösülésnél mélyebb és erőteljesebb behatolásokat végez a lökések alatt.

A jómódúak, tanultabb emberek hajlamosabbak a hűtlenségre. Egy 2002-es Washingtoni Egyetem tanulmánya szerint az évi 150.000 dollár feletti jövedelemmel rendelkezők esetében a megcsalás valószínűsége 50 százalékkal nő azokhoz képest, akiknél az évi jövedelem nem éri el a 30.000 $-t. A diplomások esetében a valószínűség 75 százalékkal nagyobb az érettségivel nem rendelkezőkhöz képest. Azok, akik tinédzser korban találkoznak négy és félszer nagyobb valószínűséggel hűtlenek azokhoz viszonyítva, akik a 23. életévüket követve léptek házasságra.

Kerek számú évfordulók előtt állók (29-39-49, stb.) nagyobb valószínűséggel hűtlenek, mint más években. Megfigyelők úgy gondolják, hogy az öregedésre emlékeztetve az emberek átgondolják az életüket, és ha nem érzik magukat kellemesen, fontolóra vesznek néhány lehetséges javítást, és úgy tűnik jó néhány férj és feleség erre felé keresik a megoldást. Másfelől egy kalandos affér az embert szellemileg megfiatalítja.

A jelek szerint a társadalmi média (Face book, stb.) ösztönzően hat a hűtlenségre. Nem arról van szó, hogy a társadalmi média okozza a hűtlenség „divatba jövését”. Azonban úgy tűnik, hogy mégiscsak van korreláció a társadalmi média és a hűtlenség növekedése között. Egyén felmérések rámutattak, hogy az aktív Twitter használó párok a Twitterrel kapcsolatos konfliktusba kerülnek egymással, ami aztán megcsalásokhoz, majd váláshoz vezethet. Más felmérések azt mutatták, hogy az erősen Twitterező párok kapcsolata átlagosan rövidebb.

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3243) A világ nem változik, a világot változtatják

Tibor bá’ online

 

Orwell szerint az élő nyelvben van beágyazva a veszély. A szó értelme megtisztul, a kifejezés sterilizálódik. Tehát: Mások „kényszer vallatnak”, mi „hatásos kihallgatási technikát alkalmazunk”. Mások propagandát terjesztenek, mi viszont „terjesztjük a demokráciát.” Idegen országok „háborút indítanak”, mi viszont „megelőző csapást végzünk.” Mások „politikai gyilkosságot” követnek el, mi pedig csak „célzott csapást mérünk a veszély elhárítására.” Több éven át tartó harc után, amikor hadat üzenünk Szíriának és elkezdjük bombázni a még viszonylag nyugodt területeket, az mindössze „emberbaráti bevetés” volt.

A kettős értékelés elképesztő. Az Assad rezsim brutális, mert az amerikai vezetéssel végzett támadást elhárították. Izrael tüzérséggel lövet egy palesztin gettót, mert gyerekek kövekkel dobáltak. Az ágyúzás csupán „önvédelem”. A krími békés népszavazás „invázió” volt, de az iraki és afganisztáni háború a „demokrácia megvédése”. Az olyan vezetők, mint Chavez, Castro vagy Putyin, akik a társadalom szegényebb rétegeinek igényeit figyelembe veszik, „korruptak”, miközben a megvásárolt amerikai politikusok, akik körül botrányok tornyosulnak, bent vannak bankok, gyógyszergyártók, fegyvergyártók igazgató tanácsában, és azon munkálkodnak, hogy a világ élhetőbb hely legyen.

Van magyar is. Karácsony Gergely az alkalmatlan főpolgármester tököl, szerencsétlenkedik. Orbán Viktor miniszterelnök viszont rátermetten építi a stadionokat. Miközben 16 ezer lélegeztető gépet vásárol az egyetlen gépre kötött beteg mellett.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3242) Hurrá, megjött, itt van Koronavírus 2.0,

Tibor bá’ online

 

ami „Spike D614G” névre hallgat, és majd tízszer fertőzőbb, mint elődje, de nem kell beszarni, mert semmivel se halálosabb. A kutatók a hírt a „Cell” nevű tudományos folyóiratban közölték, miután az egész világból több mint 6000 genetikai szekvenciát gyűjtöttek. Ezek közül került elő a Spike D614G törzs. A változás a vírus felületén lévő tüskéknél következett be, ami lehetővé teszi a vírus könnyebb bejutását az emberi sejtbe.

Jó hír viszont, hogy fertőzés esetén az ember nem lesz tőle betegebb, de a második hullámot a kormányok ráfoghatják az emberek fegyelmezetlenségére.

És miért jó ez a hír? A tagadhatatlan tény az, hogy az enyhe vírus a sikeres vírus. Az a vírus, amely gyors halált okoz, nehezen terjed, mert meghal az aki terjeszthetné. Vagyis remény van rá, ahogy a SARS-CoV-2 terjed, a vírus egyre kevésbé lesz fertőző. Arany szabály az, hogy egy új patogén idővel kedvezőbbé, és barátságosabbá válik. Ez érzékelhető a Spike D614G esetében is.

Még egy megfigyelés. Nincs értelme nézegetni egy-egy országban hányan kapták el a járványt. Ami sorsdöntő, hány halott van, de az összehasonlítás még korai. Majd akkor számolgassunk, amikor a vihar végleg eltűnt, ami még nagyon messze van. Jelenleg a tömegek úgy gondolják, hogy elegük van az egészből, mert egyelőre közvetlen családtagja csak keveseknek távozott a boldogabb vadászmezőkre, bár Amerikában már ez se nagyon igaz. Különben Orbán beengedi a szerbeket annak ellenére, hogy Szerbiába megugrott a fertőzöttek száma, de úgy tűnik a politika fontosabb, mint a védekezés. Na pá! Majd meglátjuk mit hoz a nagy nyári összeborulás.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3241) A tagadás ősi szelleme

Tibor bá’ online

 

Nem érzed-é eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaúl vala,
S teremteni kényszerültél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve.
Ki a tagadás ősi szelleme.
(Madách)

Több interdisciplináris vizsgálat világossá tette bizonyos csoportok valóság tagadását nem magyarázza meg a tudás, vagy az információ hiánya. Helyette erősen valószínűsíthető, hogy számtalan ellentmondásos témában a személy politikai meggyőződése a döntő. Miért?

Őseink ezer éveken keresztül kisebb csoportokban éltek, ahol az együttműködésnek és a meggyőződésnek óriási szerepe volt. A csoporthoz tartozás fontos kelléke volt a csoport kollektív hitének az átvétele, függetlenül attól, hogy annak tapasztalati vagy csak babona alapja volt. Ez mind a mai napig megmaradt. Az emberek automatikusan védelmi állást vesznek fel, amikor egy „szakértő” olyan bizonyítékkal áll elő, ami a csoportjának felfogásával nem egyezik. (erre számtalan példát láthatunk itt a blogon is)

Anthony Fauce, amerikai járványügyi főtanácsadó nyilvánosan kiemelte, hogy az ország pandémiára adott gyenge reakciójának alapja „a tudományellenes felfogás”. Szerinte ez nem elfogadható, mert a tudomány az igazság.

A tudomány ellen szavazok tábora egyformán megtalálható a COVID-19 járvánnyal és a globális felmelegedéssel kapcsolatban is.

Elméletileg egy tényleges vitát könnyen le lehetne zárni azzal, hogy előállunk konkrét bizonyítékkal, amiben az elismert szakértők egyetértenek. Ez az eljárás a legtöbb esetben eredményes, amikor a téma mondjuk a hidrogén atom súlya. De ez az eljárás egyáltalán nem működik, amikor a bizonyíték sérti a másik fél anyagi érdekeit, vagy ideológiai hitét. Gyakorlatilag úgy tűnik, hogy valakinek a politikai, vallási, vagy etnikai azonossága tökéletesen elég annak megállapítására, hogy elfogadja-e szakértők véleményét. A tudomány tehát nem számít.

Mára a tudományellenesség Amerikában olyan fokra hágott, hogy képesek voltak elnöknek megválasztani egy, a posztra totálisan alkalmatlan fafejet, mert az pont úgy beszél, és pont olyan a szókincse, mint nekik. És ez a jelenség nem csak Amerikában csíphető nyakon.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

 

 

(3240) Gondolatfuttatásom

Tibor bá’ online

 

Az orvosok évezredek óta nagy tiszteletben vannak tartva, mert az emberben ott lappang az életösztön. Ezt a nagy tiszteletben tartást az orvosok iparkodnak fenntartani, mert anyagi érdekük ezt kívánja. Erre szolgál például a latin nyelvhez való ragaszkodás. Eszük ágában sincs azt mondani, hogy vese, amikor a ren sokkal tudományosabb. Tüdő? Rövid és velős, de a pulmo mennyivel titokzatosabb. Folytassam? Ugye, hogy nem kell. Menj be egy kórházba, nem fogsz találni orvost a folyosón, akinek ne lógna a nyakában egy sztetoszkóp, amit szinte sose használ, de jelzi, hogy a viselője nem akárki.

Ezzel nem lenne semmi különösebb baj, ha nem kényelmeskednének el, de az örök törvény itt is érvényesül, ahol nincs verseny, ott elmarad a fejlődés. Ki merem jelenteni, hogy az összes diszciplína közül az orvosi van a legjobban elmaradva. Ez azt is jelenti, hogy oda jelentkeznek a legkevésbé tehetséges, de ambiciózus fiatalok. Ezek mindent megtanulnak, amik elő van írva, de többnyire képtelenek önállóan gondolkodni. Aztán jön egy COVID-19 járvány, és alig tudunk még róla valamit, mert nem tanították az egyetemen. Kénytelen vagyok csekély tudásommal hangosan gondolkodni.

Az nyilvánvaló, hogy a járvány elsősorban az idősebbek közül szedi áldozatait. Ezt észlelni nem különösebben nehéz. Minél idősebb valakik, a fertőzés után annál nagyobb eséllyel halálozik el. Induljunk ki ebből. Ha az idősödés fokozza az elhalálozást, akkor kell lenni valaminek, ami a korral növekszik. A „szakemberek” azt állítják, hogy „alapbetegségek” vannak a háttérben. Mik ezek? Elsősorban magas vérnyomás, cukorbetegség. Hát persze idős korban jön elő a hipertónia, a diabétesz. De ezekre van gyógyszer, amit az idős emberek vidáman szednek, és akkor alacsonyan marad a vérnyomás, és alacsonyan marad a vércukor is. Ebből az következik, hogy az idős embernek se a vérnyomása, se a vércukra nem eltérő a fiatalabbakétól. Ez tehát nem lehet az ok. Ok lehetne a gyógyszer, amivel „karbantartja” magát. Magas vérnyomás esetében a gyógyszer család 4-5, családokon belül 6-8 egyed létezik. Az teljesen kizárt, hogy ez mind elősegítené a koronavírus „sikerét”. Ha csak egy bizonyos gyógyszer okozná, akkor az már kiderült volna, hogy nini, minden elhunyt Bizoprololt szedett. Ráadásul az életkor előre haladásával nem szednek egyre több vérnyomáscsökkentőt.

De mi lehet az, amit egyre inkább szednek, és a nők valamivel kevesebbet, mint a férfiak. Én csak egy ilyen gyógyszer családról tudok, azt pedig a koleszterincsökkentő Statinok. A korral a vér koleszterin tartalma fokozatosan nő, miközben az orvosok kötelességüknek érzik, hogy küzdjenek ellene. Tehát felírják a Statinok valamelyikét, amik ugyan (teljesen feleslegesen) csökkentik a koleszterin szintet, de közben károsítják a szervezetet. Mi van, ha a Statinok segítik a vírus aknamunkáját. Nem az életkor miatt van egyre több elhalás, hanem az egyre több Statin miatt, ami viszont az életkorral arányosan növekszik.

Az időskori immunrendszer gyengülés nem tűnik megfelelő oknak, mert a halál leggyakoribb oka a citokinvihar immunrendszer nélkül nem léphet fel.

Valaki utánanézhetne az elgondolásom helyességének. Számomra bosszantó, amikor az idős emberek halálát alapbetegségekre kenik. A magas vérnyomás és a kettestípusú diabétesz nem alapbetegség, hanem a szervezet időskori állapota.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3239) Gazdasági tanácsra adom a fejem D:

Tibor bá’ online

 

A világ teli van gazdasági tanácsadókkal, mert ebből a szakmából jól meglehet élni. Egyik tanácsadó híresebb, mint másik. Egyik nagyobbat téved, mint a másik. Nyilvántartanak olyat, aki meg tudta jósolni a 2008-as válságot, ami olyan, mint aki azt álmodja, hogy meghalt a nagymamája és másnap jön a távirat a nagymama haláláról. Ha nincs távirat, akkor elfelejtik az álmot, ha nagy ritkán van, akkor telepátiáról beszélnek. De mi van akkor, ha a világ összes tanácsadója állítja, hogy a dollárnak annyi? Nem kellene odafigyelni? Mert most éppen pont ez a helyzet, és meg is magyarázzák 30-40.000 milliárd $ tartozás, ami angolul 30-40 trilliónak hangzik, és tényleg szörnyű sok.

Most összefutottam egy Alasdair Macleod nevű pasi írásával, aki Londonban nagyon híres stockbroker, ami azt jelenti, hogy a tőzsdén alkusz. Nos, szerinte ez év végére a dollár összeomlik, ami persze mindössze annyit jelent, hogy beindul egy inflációs spirál. A jóslathoz hozzátartozik, hogy viszi magával az összes fiat pénzt. Természetesen megy az Euró és a magyar Forint is. Egyedül az orosz és a kínai valuta marad alapon, mert ezeket áthelyezik arany fedezetre.

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ha van néhány milliód, netán néhány száz milliód, akkor okosan teszed, ha aranyat veszel, vagy átváltod, mondjuk rubelre.

Nem, nem vagyok rémhírterjesztő, csak botcsinálta tanácsadó, de nem teljesen alaptalanul.  Ma olvastam az INDEX-ben: Tombol az aranyláz Magyarországon, nyolcszorosára nőtt a forgalom a BÁV-nál.  HVG-nél pedig: Az aranytömbök iránti kereslet miatt időközben már várólisták alakultak ki a galériáinkban. Szerintük a jelenlegi 1700 $/uncia arany, az év végére 2000 $ is lehet. Persze dollár összeomlás nélkül, Ha tényleg összeomlik, akkor a csillagos ég.

Szóval én időben szóltam!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

(3238) Female genital mutilation

Tibor bá’ online

 

Ha van még olyan barom, aki a négereknek drukkol, akkor az figyelmesen olvassa el ezt a posztot.

A Female Genital Mutilation (FGM) azt jelenti, hogy a néhány éves kislány klitoriszát „vallási” okokból kimetszik (sokszor egy éles üveg darabbal). Egyes értesülések szerint az igazi ok, hogy felnőtt korukban ne csalják meg a férjüket, illetve a mama féltékenysége, „ha én nem élvezhetem a szexet, akkor ő se élvezze”.

„Egy néni lefogta a két kezem, egy másik néni a lábaimat, egy harmadik pedig csinált valamit, ami nagyon fájt. Az anyukám közben vigasztalt. Csak évekkel később tudtam meg, hogy mit tettek velem.”

Az ok vagy indok mellékes. Ez egy barbár nép, barbár szokása, amihez semmi közünk nem lenne, ha nem hoznák magukkal, és nem ragaszkodnának hozzá, hogy Európában is folytassák. De folytatják!

Németországban nem csak gyakorolják az FGM-et, hanem az ott született, tehát már német állampolgár leánygyerekek esetében a végrehajtott FGM esetek száma növekszik, 2017 óta 2020-ra 44 százalékkal, összesen 68.000-re. Annak ellenére, hogy törvényileg tiltva van.

Figyelem néger seggnyalók! Eszük ágában sincs asszimilálni, átvenni az európai kultúrát. Tiltás ellenére, szemben a törvénnyel folytatják primitív és erősen nőellenes praktikájukat. Mit lehet ezektől várni?

Érdekes módon a feministák se emelik el a szavakat az FGM ellen. Emlékszem rá, hogy néhány éve a feminista, liberális zsidó lányok miként támogatták a muszlim legényeket a Keleti Pályaudvar előtt. Legszívesebben alájuk feküdtek volna, hogy aztán leánygyermekeik csiklóját kivághassák.

Hol van a fehér faj hülyeségének a határa?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________