Tibor bá’ online
Nevelőanyám Füleken született, ami Trianon után Csehszlovákiához került. Nagyanyám magyar volt, nagyapám felvidéki német, de mind a ketten beszéltek szlovákul is. Nevelőanyám anyanyelvi szinten beszélt németül, pedig az otthoni nyelv a magyar volt. Trianon után átköltöztek Budapestre. Nagyapám zománcégető volt, itthon a Lamparhoz ment művezetőnek. Nevelőanyámat apám 1945 karácsonyán mutatta be a húgomnak és nekem. Szilveszter után már hozzánk is költözött. Némi nosztalgia mellett sokat mesélt nekünk felvidéki gyerekkoráról. Így tudtuk meg azt, hogy a Tót megizélné (ezt a szót használta) az anyját egy pengőért. Tehát fukar volt. A tótok már csak ilyenek, nehéz arra felé az élet, figyelni kell a kiadásokra. Azt persze nem tette hozzá, hogy ebből a fukarságból jócskán átragadt a magyarokra is.
Még az év (1946) augusztusában bevezették a forintot, ami után az óriási defláció alig elviselhető likviditási hiányt váltott ki. Tizenhárom éves kamasz koromban heti 1 forint volt a zsebpénzem, ha megkaptam. Ha nem kaptam meg, nem mertem kérni, mert akkoriban ezt nem illett csinálni, kövelődzésnek minősült volna. A gyerek helyzete a családban kicsit más volt, mint manapság. De ha meg is kaptam a zsebpénzem, nevelőanyámnak voltak eszközei a visszaszerzésre, gondolom a tót emlékek működtek benne. Egyszerűen leküldött a fűszereshez (KÖZÉRT), hogy hozzak egy kiló lisztet, de nem adott hozzá pénzt. A liszt árát az összegyűjtött zsebpénzből perkáltam le. Ha nem volt elég pénzem, megígértem, hogy a többit majd lehozom, mert olyan nem volt, hogy én liszt nélkül menjek haza.
A következő évtől házról-házra jártak gyűjtögetők, akik a lakosságot arra kérték, járuljanak hozzá a Lánchíd újjáépítéséhez. Ugyanis a napjainkban sokat szidott kommunista kormány a Lánchidat újjá akarta építeni a híd századik születésnapjára (1949.11.20.), és persze a rommá bombázott országban nem volt elég bevétele az államnak.
Amikor hallottam, miről van szó, előre kuncogtam, hogy fogja az anyám két lábbal kirúgni ezt a gyűjtögetőt, aki 20 forintért adott egy filléreket érő Lánchíd jelvényt. De csoda történt, anyám figyelmesen végighallgatta a gyűjtögetőt, majd benyúlt a pénztárcájába és kivette belőle az egyetlen ott lapuló húszast és átadta, majd büszkén kitűzte a 20 matinéjegy árán megváltott jelvényt, ami hónapokig a hajtókáján is maradt.
Ezért aztán, ha másért nem, nevelőanyám emlékére, ha Karácsony Gergelynek gyűjtenie kell, én is oda fogom adni húsz mozijegy árát, ha kapok érte jelvényt, ha nem. Azzal persze tisztában vagyok, hogy az én gyerekeim az egészet (velem együtt) leszarják.
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________