2020-05-16 nap bejegyzései

(3192) A paleo étrend is egy átverés?

Tibor bá’ fordítása online

 

Egyre több  tudós állítja, hogy a paleo étrend mögött meghúzódó elv az evolúció működésének kolosszális félreértésén nyugszik. A paleo étrend alapfeltételezés szerint (lásd: Szendi Gábor paleo mániáját) az emberi genetika az elmúlt 10.000 év alatt nem változott, nem evolvált, ma is pontosan olyan, mint a mezőgazdálkodás elkezdése előtt volt, miközben számtalan bizonyíték létezik arra, hogy az emberi gének változtak az elmúlt néhány ezer év alatt.

Az már önmagában ironikus, hogy az amerikai tudós, Loren Cordain az étrendet kinevezte: „Optimális étrend, amire az ember genetikailag a legalkalmasabb.” Miközben senki se tudja, hogy a gyüjtögető-halászó-vadászó korai ember pontosan mit evett.

Marlene Zuk a Minnesotai Egyetem evolúciós biológusa szerint a napjainkban rendelkezésre álló élelmiszerek majd kivétel nélkül mind messze elütnek attól, amit a Paleolit korban élő elődeink ehettek. Ez nem azt jelenti, hogy nem ettek fagylaltot, hasábburgonyát vagy pizzát, de a mai megjelenési formában nem fogyasztottak húsokat, gyümölcsöket, zöldségeket sem. Tehát az, amit a paleo étrend harcosai hirdetnek, az egyértelmű csalás, és persze számukra jó üzlet.

Pete Evans, ausztrál celeb, a „My Kitchen Rules” (az én konyhám uralkodik) TV műsor sztárjának könyve (“Bubba Yum Yum: The Paleo Way,”) ami Jamie Oliver, celeb főszakács szerint a gyerekeket veszélybe sodorja a benne található receptek miatt, pedig a könyv szerzője állítja, hogy a paleo étrend megakadályozza az autizmus kialakulását a gyermekekben, és még egy csomó más kedvező hatása is van. Ez viszont a komoly hozzáértők szerint „lószar”. Persze a paleo étrend apostolai sok minden mást is ígérnek totálisan alaptalanul, mert az emberek imádnak hinni extrém dolgokban.

A paleo értendert követők úgy gondolják, hogy azt esznek, amit az ősök ettek a kőkorszakban, ami 2,6 milliótól ezelőtt 10.000 évig tartott, és lényege a tejtermékek, gabona származékok és feldolgozott élelmiszerek elkerülése.

Liz Kellett, az Ausztrál Dietetikusok Egyesületének elnöke szerint „a paleo étrend követők meg lehetnek elégedve és egészségesnek érezhetik magukat, de fontos tápláléktól fosztják meg magukat, mint például kalcium és rostanyag, ami hosszútávon egészségügyi problémákhoz vezethet, ahelyett, hogy megoldják azokat.

Elsősorban tinédzser lányokra leselkedik veszély, mert ebben a korban alakul ki az a csonttömeg, ami igen jól jön a késői korban megjelenő csontritkuláskor.

Az egyesek által szorgalmazott paleo étrend elsősorban a mezőgazdaságból származó termékeket hagyja el, vagyis rengeteg szénhidrátot. Sokan azért gondolják, hogy a paleo étrend egészséges, mert első nekifutásra veszítenek a súlyukból – állítja  Jane Scott a Curtin Egyetem kutatója. Ennek oka nem más, mint a szénhidrátok lecsökkentése, de ezekkel egy időben a paleo étrend követői elhagynak egy rakás silány ételt is: felesleges finomított cukrokat, süteményeket, kekszeket, főtt tésztákat, apró harapnivalókat.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egészen a II. világháborút követő időkig, még a fejlett Nyugaton is, az emberi élet fenntartásához szükséges kalória nagy részét a szénhidrátok adták. Kínában és Délkelet Ázsiában még ma is milliók egész életük alatt a főtápláléka a rizs – 100 % szénhidrát, mindenfajta egészségkárosodás nélkül. Persze a puszta szénhidrát és napi 24 óra tétlenség, nem egy kedvező kombináció.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________