2020-05-07 nap bejegyzései

(3183) Fehér kontra fekete

Tibor bá’ online

 

Az elmúlt napokban Curix kezdeményezésére kialakult egy késhegyre menő vita a fehér ember felelősségéről, illetve a színesek kihasználásáról, valamint a rátermettségről és intelligenciáról. Gondolom itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Különösen mert egyesek meg vannak győződve arról, hogy ők ülnek a bölcsek kövén.

A természet arról szól, hogy aki/ami teheti élősködik a másikon, elsősorban az erőforrások birtoklása miatt. Megfigyeltek csimpánz csoportokat, amint megtámadnak egy másik csimpánz csoportot. Létezett egy Népvándorlás kora Kr.u. 4-6 században, amikor egyes népek elfoglalták mások területeit. Mi magyarok is „honfoglaltunk”. A spanyolok majd teljesen kiirtották Dél Amerikát. Az angol telepesek majd teljesen kiirtották Észak Amerikát és ellátták magukat afrikai rabszolgákkal. Miért? Mert megtehették, és meg is tették a kellemesebb élet reményében. Majd egymással harcoltak a rabszolgák birtoklásáért, mert az ipari forradalomnak szüksége volt munkáskézre. 620.000 fehér ember halt bele a négy éves polgárháborúba. Sokkal több, mint ahány rabszolgát halálra vertek, vagy felakasztottak, vélt vagy valós bűntényért. Az erőforrásokért ma is megy a hadakozás, a gyilkolás ember és ember között. Ez a természet rendje, mert az ösztönök ezt diktálják. Nincs rossz és gonosz (fehér) ember és sajnálatos (színes) áldozat. Ezt nem érdemes ragozni.

Ragozni lehet viszont az egyes ember típusok kollektív tulajdonságait. Az nem véletlen, hogy Európában születtek meg a természettudományok, itt indult be az ipari forradalom. Ennek oka az európai ember judeo-kristián erkölcsi háttere. Szorgalom, iparkodás, morális életvitel, kulturált viselkedés, nemes célok  kitűzése, kötelességtudat.

Erre vannak hazai példák. Meg kell nézni, hogy élnek egy azon falúban a magyarok és a cigányok. De hasonló különbséget lelhetünk fel (csak más dimenziókban) a sváb falvak és a magyar falvak között. A svábok szorgalmasabbak, rendszeretőbbek, ezért jobban gyarapodnak.

Nézzük meg az érem másik oldalát! A színes bőrűek kényelmesek, felelőtlenek, hanyagok, nem kötelesség tudóak. Állításaimat jól lehet tesztelni a Dél-afrikai Unióban. Amikor odamentek a búr telepesek, nem volt semmi, a törzsi életet folytató négereken kívül. Néhány évtized alatt csináltak belőle egy Kánaánt, ahol egy fehér munkás bére többszöröse volt a néger munkásénak. Miért? Mert kötelességtudó volt, amit rábíztak, azt elvégezte, ellentétben a léha négerrel. Ez persze a négereknek nem tetszett és a balliberális közszellem (nevezhetném Curix szellemnek is) elnevezte apartheid rezsimnek. A végén a feketék átvették a hatalmat, a fehérek nagy része elmenekült. A gazdaság romokban. Nem megteremteni nem tudták, a megteremtettet nem voltak képesek fenntartani.

Ez a valóság, és az, hogy aki nem tudja megteremteni magának azt, amire szüksége van, annak előbb vagy utóbb eszébe jut elrabolni attól, akinek van, beleértve a nőket is. Ezt diktálja a természet, de hülye az, aki ezt hagyja. Bálint rámutatott, a fehér faj kipusztul, mert nem képes magát megvédeni.

Lehetne még felhozni számtalan példát, de a lényeget leírtam. Nem a képességek közti különbség a lényeg, az vagy van, vagy nincs. A lényeg a kultúrájuk, ami teljesen szembe megy az európai kultúrával.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________