2020-04-21 nap bejegyzései

(3167) Van egy elképzelésem

Tibor bá’ online

 

Úgy gondolom, hogy a COVID-19 járványnak van egy testet romboló hatása, ami jelentsen mondjuk 30 évet. Ez azt jelenti, hogy aki megkapja, az hatásában 30 évet öregszik. Ha tehát egy 60 éves megkapja, akkor ő ezzel 90 éves lesz, ami névlegesen az emberi élet vége. Következésképpen meghal. Ez bizonyítja az, hogy 65 felettiek hullnak mint a legyek ősszel. Ha egy 40 éves, vagy annál fiatalabb kapja meg, akkor az ő teste 40+30, vagyis 70 éves lesz, és élve marad, hiszen van neki még 20 éve.

Ha valaki dohányzik, akkor ezzel megrövidíti az életét (ezt eddig is tudtuk) 10-20 évvel, a napi cigaretta mennyiség függvényébe. Ez megmagyarázz, hogy a dohányosok miért halnak meg könnyebben. Ha egy 50 éves erősen dohányos, akkor az ő teste 70 éves, amihez hozzájön a koronavírus 30      év, és persze, hogy meghal, hiszen az 100 év.

Azt is megmagyarázza miért halnak azok meg, akiknek van valami krónikus betegsége, hiszen az a test elhasználódásával jár. Sőt, aki fiatalon hal bele a vírusba, az valószínűleg rendelkezett valamifajta rejtett betegséggel, ami a test elhasználódásához vezetett.

Amikor pedig azt olvassuk, hogy 87, 93, stb. éve bácsi, néni felgyógyult, akkor valószínűleg az történik, hogy valaki igen egészséges életet folytatott, a teste nem használódott el az életkorának megfelelően.

Viszont, ha ez az elképzelés megfelel a valóságnak, akkor az a fiatal, aki másodsor is elkapja a vírust, vagyis minusz 2×30 évet bespájzol, készülhet a legrosszabbra.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________