2020. április hónap bejegyzései

(3176) A mindennapi (betevő) pina

Tibor bá’ online

 

Tegnap több hozzászólás is érkezett, mindennapi pina ügyben, mert, hogy hiányzik, nem hiányzik, stb.

A helyzet az, hogy semmiben se lehet mindenki igényét kielégíteni, megpróbálni se érdemes. Viszont az INDEX-ben például minden áldott nap van pina, nem is egy. És nincs olyan sajtótermék, amiben ne lenne. Miért? Majd mindjárt kiderül.

Én a kezdettől fogva bizonyos értelmi szintre, tapasztalatra és tudásra álltam be. Feltételeztem, ami engem érdekel, az érdekli a látogatóimat is. Aki ebből kilóg, az elmegy máshová. (persze, van, aki nem megy el, és méltatlankodik) Az én érdeklődési körömhöz hozzátartozik a szex is, mivel a szex az emberi lét szerves része. Persze csak óvatosan, elsősorban olyan szinten, ami összhangban van az ember ízlésével. Viszont a szexnek hatalmas vonzása van, ezért van pl. az INDEX-ben is. Ma (illetve már napok óta) a nők részére akarják még jobbá tenni az orális szexet. Hogy ezt miért kell fokozni, azt csak az isten tudja, amikor a legtöbb nőnek annyira érzékeny a klitorisza, hogy a nyalást alig tolerálja.

Erről különben kamaszkorom vicce jut eszembe: Klárika és Jenő séta közben leülnek egy padra a Lizsében. Jenő bekéredzkedik Klárika combjai közé és heves nyalásba kezd. Egy kis idő után Klárika megszólal, Jenő drága, a szemüveged nyomja a combomat. Jenő leveszi a szemüveget és nyal tovább. Egy idő után Klárika megint megszólal, Jenő drága egy perce már a padot nyalod. Jó-jó, de miért a Lizsében?

Akkoriban nem voltak paneltömbök, volt viszont társbérlet. Ez azt jelentette, hogy három szoba hallban három család lakott, közös vécé, konyha és fürdőszoba használattal. Szülök a rekamién, a gyerekek emeletes ágyban. Nő volt elég, kégli nem volt, maradt a Lizsé, Margitsziget, Népliget, Tisza Kálmán tér (bocs. Második János-Pál). Padok voltak, de még világosban el kellett őket foglalni, mert nagy volt a tolongás. Aztán szépen megvártuk a besötétedést. Hogy miért? Mert szemérmesek voltunk, nem úgy, mint ma. Azt, hogy pina, ki nem ejtettük a szánkon. A „szerelem négy állomása” így szólt:

kéz a kézben

kéz az izében

izé a kézben

izé az izében.

Csak azt nem tudtuk, hogy kerül bele. Ahhoz kellett még várni néhány évet. A fuck kultusznak, ami az amerikai filmekben megy, még nem jött el az ideje, az emberiségben volt még tartás.

Amikor kamaszként zsebfociztam (remélem, tudod mi az?) az anyám azt mondta: ne piszkáld állandóan a micsodádat. A pénisz szó vicces lett volna, a fasz elképzelhetetlen, a farok pedig nevetséges, maradt a micsoda. Életemben először tíz évesen nem a pinát hallottam, hanem a peznát. Igen-igen az orosz katonáktól. Idősebb barátomtól tudtam meg, hogy a penza az magyarul pina, az pedig az, ami a lányoknak van fütyi helyett, és nem szabad mondani.

És ezzel kifújt a mai napra rendelt pina melléklet. Ha végig olvastad, ne panaszkodj, mert abbahagyhattad volna, de nem tetted. Ha nem olvastad végig, akkor ide el se jutottál. Erről jut eszembe, a TUNGSRAM-ban egy százoldalas fejlesztési beszámoló 80. oldalára a műszaki igazgató ezt írta be: Amikor az olvasással ideig jutsz, jelentkezz nálam a kitűzött célprémiumért. Fél évig senki se jelentkezett.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3175) Nemzeti Riadó

Tibor bá’ online

 

Nemzeti riadó: koronavírus-szerű állapot állhat elő gyermekeknél

  • Riasztás háziorvosok, és gyerek intenzív gondozást végző orvosok részére.
  • Igen kevés esetben állhat fenn.
  • Koronvírus-szerű lehet, vagy egy másik hasonló természetű fertőző patogén.
  • A szindrómáról eddig keveset tudni.
  • A Nemzeti Egészség Biztosítás szerint gyerekeknél a komoly COVID-19 komplikáció „nagyon ritka”.

A háziorvosok részére: Az elmúlt három héten nyilvánvaló számszerű növekedés állt elő gyermeki életkorokban, olyan több rendszerű gyulladás esetén, ami intenzív gondozást követelt London és az egész Egyesült Királyság területén.

Nő az aggodalom a COVID-19-hez hasonló gyulladásos szindróma terjedésed miatt az Egyesült Királyságban. Az is lehetséges, hogy egy másik, még nem azonosított fertőző patogénről van szó.

https://www.hsj.co.uk/acute-care/exclusive-national-alert-as-coronavirus-related-condition-may-be-emerging-in-children/7027496.article

Tibor bá’: Számomra nyilvánvaló, hogy a SARS-CoV-2 mutációról van szó, ami valami oknál fogva gyerekeket támad meg. Ha feltételezésem igaz, akkor nagyon nehéz lesz találni használható vakcinát. Illetve, a vakcinát folyamatosan változtatni kell, ahogy ez a szezonális influenzánál fennáll. Különben Oxfordban kidolgoztak már egy vakcinát a MERS-ból kiindulva. Ezt már rézuszmakákó majmokon le is tesztelték. A fertőzés után négy héttel a 6 majom egészséges. Most 6000 betegen akarják tovább tesztelni. Ha sikerül, szeptemberig több millió egységet le tudnak gyártani. 

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ 

(3174) Élelmezési helyzet

Tibor bá’ online

 

Az angol nyelvű hírportálok egyike-másika figyelmeztet, hogy két héten belül húshiány várható, természetesen Amerikában. A koronavírus miatt vágóhidak, feldolgozó üzemek állnak le. Ennek következtében az állattartók nem tudnak mit kezdeni sertéseikkel. Tehát fogyasztói oldalon húshiány és áremelkedés, termelői oldalon eladhatatlanság és áresés várható. Európában a helyzet hasonló. A vendéglátó ipar, vendéghiány miatt nem vesz fel húsárut, a feldolgozóknál felgyülemlik az áru, amit tudnak tárolnak, de ez nem mehet a végtelenségig. A fogyasztó jól jár, mert esnek a húsárak. Felborulni látszik a globális rend.

A gabonafélék a csökkenéséről már a múlt évben elkezdtek cikkezni, elsősorban az amerikai árvizek, majd a szárazság miatt. Ehhez az idén hozzájön a bibliai méretű sáskajárás a Közel Keleten. A FAO afrikai éhezést vetít előre. Ezek a szegény országok nem tudják előállítani saját szükségletüket, a nemzetközi piacról beszerzett gabona árát pedig nem tudják megfizetni.

Minket most elsősorban az érdekelne, hogy mi lesz velünk? Az idei év aszályosan indult, ami megváltozhat, de lehet, hogy marad a csapadék hiány, nem csak nálunk, de Európa szerte. Ennek ellenére terem annyi, amennyi kielégíti a belföldi keresletet. Remélhető, ha a szükség úgy kívánja, nem exportálunk.

Ha valaki tároláson töri a fejét, nos, hús esetében az problémás. Egyetlen megoldás a mély fagyasztás lenne, de ha elmegy az áram, ami bármikor bekövetkezhet, amilyen viharos időjárások újabban léteznek, akkor a nyakunkra rohadhat néhány tíz kiló hús. Liszt és tésztaféléknél ez a veszély nem áll fenn, de van helyette más. Különböző molyok betelepedhetnek a lisztféleségek közé, ha nem vagyunk elég óvatosak. A száraz bab, borsó, lencse, stb. hatékony ellensége a zsizsik, ami ellen nem könnyű a védekezés, mert a termékkel együtt megvesszük a zsizsik petét is.

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3173) A patológus véleménye

Tibor bá’ online

 

Hans Bösmüller egy 60 éves német patológus, aki megkapta a COVID-19 betegséget, és felgyógyult. Mivel kíváncsi volt, és a fertőzéstől nem kellett félnie, elkezdte a hullákat felboncolni az University of Tübingen’s Institute of Pathology intézményben, hogy tisztán lásson a betegséget illetően. Miért van az, hogy oly sok fertőzött betegnél nincs tűnet, miközben mások súlyos fertőzésen mennek át, sőt, meghalnak? A tüdőn kívül, milyen más szervek kerülnek veszélybe? Mi lehet a legjobb gyógymód és megelőzés?

Kijelenthető, hogy az emberi test természetes védelme, az immunrendszer a legjobb gyógyszer. Ez mutatkozott meg Bösmüllernél, mivel egészségesen élt, és megfelelő mennyiségű mozgást végzett, az immunrendszerének nem volt problémája a vírussal.

Azok, akiknek életstílushoz köthető betegségei vannak, könnyen levehetők a lábaikról a vírus által. Ezek: szív-érrendszeri betegségek, diabétesz, magas vérnyomás, de ide sorolható az elhízás is.

A halál tényleges oka légúti fertőzés, tüdőfertőzés, tüdő embólia. Ezek közül bármelyik, vagy ezek kombinációi. A leggyakoribb előtte létező betegség a szív- érrendszeri és a tüdő. Egyértelműen bizonyított, hogy aki több elő betegségben szenved, az halálos veszedelemben van.

Egyértelmű, hogy a COVID-19 nem jelent problémát gyerekek vagy egészséges felnőttek részére. Vagyis az egyén fizikai állapota sokkal fontosabb tényező, mint az életkora, ami önmagában nem betegség. Azonban az idősebb emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek valamilyen meghatározó betegségben.

Az is kiderült, hogy intenzív kezelés szükségessége esetén az elhízás komoly problémát jelent. Krónikus tüdőbetegségnél pedig a dohányzás jelent nagy hátrányt. Az 50-60 éves elhunytak hatalmas hányada túlsúlyos, egy részük arterioszklerózisban is szenved, ami kövéreknél gyakori.

Az nem állapítható meg, hogy mi viszi el a pácienst, a COVID-19 vagy valamelyik krónikus betegség. Nem mondható meg, hogy COVID-19 nélkül a páciensnek még 3 hete, vagy 3 hónapja, avagy akár 3 éve volt még hátra.

Azonos korcsoportban összehasonítva az életkilátásokat az egészséges és alapbetegségben szenvedőknél, akár úgy is, hogy ez utóbbi kellően van gyógyszerezve, és lelkiismeretesen betartja az előírásokat, az elhalálozás nyilvánvalóan előbb következik be az alapbetegségeseknél. A COVID-19 jelenléte ezt csupán felgyorsítja.

Forrás: DER SPIEGEL

Tibor bá’: Összefoglalva, a COVID-19 könnyedén legyőzhető egy közel tökéletes emberi testben, majdnem tökéletesen működő immunitással. Ha ez csak részben áll fenn, akkor némi kórházi kezeléssel biztosítható a gyógyulás. Még gyengébb esetben már lélegeztetés is kell. A következő fokozat a halál. Mi okozhatja a test és az immunrendszer részleges tökéletlenségét? Gyakorlatilag bármi, krónikus betegségek, kövérség, a szervek elkopása, az életkorból származó gyengébb immunitás, káros életstílus, krónikus kimerülés, stb.

Külön ki kell emelni az újrafertőződést, illetve annak hatását. Az újrafertőzés gyakorlatilag garantált, a kérdés hogy viselkedik a szervezet. Nyilvánvaló a lényeg, hogy van-e elégséges ellenanyag? A szakemberek szerint ez egyénenként változó, de maximálisnak az mondható, aki 3 évre védett. Sokkal tipikusabb a 6 hónapi védettség. Annál inkább, mert a vírus mutál. A kulcs mondat pedig az, hogy az első fertőzés alatt a vírusa szervezetet legyengíti. A második fertőzéskor belső szervei már „elhasználódottnak” fogható fel. Valószínűleg nem úsza meg oly könnyen, mint az elsőt. Érzéseim szerint, néhány év alatt az emberiség alaposan megfog fiatalodni.       

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3170) Sok van még előttünk

 

A cikk teljes fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. VIP előfizető az lehet, aki 10 ezer Ft adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához

A WHO igazgatója úgy nyilatkozott, hogy sok van még előttünk a világ koronavírus krízisének feloldásáig.

___________________________________________________________________________

World has ‘a long way to go’, warns WHO chief

The director general of the World Health Organization has said that there is still “a long way to go” in tackling the coronavirus crisis around the world.

Speaking at the WHO’s thrice-weekly press conference, Tedros Adhanom Ghebreyesus, said that while most national epidemics in western Europe had appeared to have stabilised or were declining, outbreaks appeared to be growing in Africa, central and south America, and eastern Europe.

And he warned against complacency, insisting that lockdown measures had no doubt helped curb the spread of the virus.

Most countries are still in the early stages of their epidemics and some that were affected early in the pandemic are now starting to see a resurgence in cases.

Make no mistake, we have a long way to go. This virus will be with us for a long time. There is no question that stay-at-home orders and other physical distancing measures have successfully suppressed transmission in many countries. But this virus remains extremely dangerous.

„Early evidence suggests most of the ’s population remains susceptible. That means epidemics can easily re-ignite”-@DrTedros #COVID19

„One of the greatest dangers we face now is complacency. People in countries with #StayHome orders are understandably frustrated with being confined to their homes for weeks on end”-@DrTedros #COVID19

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(3169) Régi kedvencünk a globális melegedés

Tibor bá’ online

 

A globális melegedést nem érdekli a COVID-19, zavartalanul folytatja dolgát. Ez alkalommal azon akadt meg a szemem, hogy Grönland jégvesztése 2019-ben rekord méretű volt. A tudósok úgy gondolják, tudják az okot: a szép idő, ami normál körülmények között hóval telített felhőket hoz. Most azonban a magas légnyomás sziporkázó napsugárzást biztosít, ami olvasztja a jeget. Az ok a futó áramlat hullámossága.

Azt azért tudni kell, hogy Grönland összes jegének elolvadása az óceánok vízszintjét 7 méterrel emelné. Nem rég végzett kutatómunka eredménye annak feltárása, hogy 1992 és 2018 között az olvadás mértéke hatszorosára emelkedett.

Most viszont kiderült, hogy 2019-ben mindössze 50 milliárd tonna hó hullott, míg a sziget 600 milliárd tonna jeget veszített, ami a világ óceánjainak 1,5 mm emelkedésével járt.

A magas légnyomással járó derűs idő Grönland felett kezd tipikussá válni, ami a futó áramlat hullámosodásának következménye. Ez utóbbi pedig a sarki jég elvesztése, valamint a Szibériai hó eltűnése miatt következik be.

Ebből minket csak a futó áramlat változása érint, ami gyakori front átvonulásokkal, és a szélsőségek gyors egymást követésével jár. Már semmi se olyan, mint régen volt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3168) Összefüggést találtak a COVID-19 súlyossága és a légszennyezettség között

Tibor bá’ online

 

Azzal kezdem, hogy megírtam, a COVID-19 addig nem fog lecsengeni, amíg az egész világon el nem terjed. Ha a megszorító intézkedések miatt a fertőzés visszahúzódik, az csak addig tart, amíg nem kezdik visszaállítani a vírus előtti életet, amint lazítanak, a terjedés tovább növekszik. Természetesen erre is kaptam summás válaszokat. És akkor itt van ni, a mai hír az INDEX-en: „Szingapúr, Hongkong és Tajvan példás reakcióval fékezték meg a járványt, és lapították ki a görbéiket. Az örömük azonban korai volt.” Tudomásul kell vennünk, hogy vagy vírus, vagy elzárkózás.

Tegnap arról írtam, nekem úgy tűnik, hogy a vírus koptatja, elhasználja a szervezetet. Ezzel most összecseng a mai hír:

Covid-19 severity ‘linked to higher air pollution’

Scientists in the UK say they have found evidence suggesting air pollution levels in England are linked to Covid-19 severity.

Az angol tudósok bizonyítékokat találtak arra, hogy Angliában a légszennyezettség szintje összefüggésben van a COVID-19 súlyosságával.

Ráadásul külföldi kollégáktól érkeztek megfigyelésekből származó hasonló eredmények. Sőt az is kezd kiderülni, hogy a dohányosok fogékonyabbak.

És akkor tovább megyek.

Februárban azzal tököltek, hogy megtartsák-e az Olimpiát. Akkor az volt az véleményem, hogy az Olimpiát évekre elfelejthetik. Ha szerencsénk van, akkor 2024-ben lesz Olimpia. Egy-két hétre rá az Olimpiát áttették 2021-re. Most arról megy a tökölés, hogy lesz-e Olimpia 2021-ben?

Nem vagyok pesszimista, nem vagyok vészmadár, csak a tényeket helyesen tudom kiértékelni, nem befolyásol se karrier, se párthűség, még a halálfélelem se, mert azzal nem rendelkezem. Úgyis elvisz, miért szarjak be tőle? Helyette inkább megpróbálok tisztán látni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3167) Van egy elképzelésem

Tibor bá’ online

 

Úgy gondolom, hogy a COVID-19 járványnak van egy testet romboló hatása, ami jelentsen mondjuk 30 évet. Ez azt jelenti, hogy aki megkapja, az hatásában 30 évet öregszik. Ha tehát egy 60 éves megkapja, akkor ő ezzel 90 éves lesz, ami névlegesen az emberi élet vége. Következésképpen meghal. Ez bizonyítja az, hogy 65 felettiek hullnak mint a legyek ősszel. Ha egy 40 éves, vagy annál fiatalabb kapja meg, akkor az ő teste 40+30, vagyis 70 éves lesz, és élve marad, hiszen van neki még 20 éve.

Ha valaki dohányzik, akkor ezzel megrövidíti az életét (ezt eddig is tudtuk) 10-20 évvel, a napi cigaretta mennyiség függvényébe. Ez megmagyarázz, hogy a dohányosok miért halnak meg könnyebben. Ha egy 50 éves erősen dohányos, akkor az ő teste 70 éves, amihez hozzájön a koronavírus 30      év, és persze, hogy meghal, hiszen az 100 év.

Azt is megmagyarázza miért halnak azok meg, akiknek van valami krónikus betegsége, hiszen az a test elhasználódásával jár. Sőt, aki fiatalon hal bele a vírusba, az valószínűleg rendelkezett valamifajta rejtett betegséggel, ami a test elhasználódásához vezetett.

Amikor pedig azt olvassuk, hogy 87, 93, stb. éve bácsi, néni felgyógyult, akkor valószínűleg az történik, hogy valaki igen egészséges életet folytatott, a teste nem használódott el az életkorának megfelelően.

Viszont, ha ez az elképzelés megfelel a valóságnak, akkor az a fiatal, aki másodsor is elkapja a vírust, vagyis minusz 2×30 évet bespájzol, készülhet a legrosszabbra.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3166) Igazolom magam

Tibor bá’ online

 

A bloggazda munkám főleg abból áll, hogy angol nyelvű riportokat, híreket, esszéket olvasok, értékelek, amiknek alapján posztokat írok és teszek fel a honlapra. Megítélésem szerint alapos és lelkiismeretes munkát végzek, ami alapján „elvárom” olvasóim méltányosságát. Ez alatt azt étem, hogy ne kérdőjelezzék meg munkám valódiságát. Tudom ez vadul hangzik, és sokan felkapják rá a fejüket, de nem kívánok alakoskodni, írom azt, ami gondolok. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy írásom közben a memóriámra támaszkodom (ki nem?). Ha valaki rám förmed, hogy csatoljam be a bizonyítékokat, akkor felhorkantok: „Mire fel? Nem hisznek nekem?” És természetesen nem kezdek el keresgélni, hol olvastam, mert se kedvem, se időm nincs hozzá.

Lehet engem kritizálni, de tény az, hogy elég korán riasztottam a SARS-CoV-2 megjelenésével kapcsolatban. Minden esetre hamarabb, mint a magyar média. És adtam véleményeket is a helyzetről és a várható következményekről. Ezeket persze egyesek támadták, részben mert nem bizonyítottam, részben pedig önvédelmi reflexből.

Mielőtt tovább mennék, nézzünk néhány példát. A Tia nick nevű hozzászólónk ezt írta (szerkesztve): Azt mondta az ismerős doki, hogy a “kigyógyult” emberek közül, akiket ő látott, többen maradandó tüdőkárosodást szenvedtek. Egy részük búvárkodott (fiatalok), na, ezt valószínűleg soha többé nem gyakorolhatják. — Nekem Tia bejegyzése autentikusnak tűnik. Vagyis károsodik elsősorban a tüdő, és nem csak minden századik, mert a beszámolónak nem ez a hangulata, ahogy azt már jelentem február elején. És úgy tűnik a fiatalokra is hat, nem csak az öregekre, és ugye többes számot használtak. Különben itt a csatolt URL: https://www.rainews.it/tgr/tagesschau/articoli/2020/04/tag-Coronavirus-Lungeschaden-Forschung-Uniklinik-Innsbruck-6708e11e-28dc-4843-a760-e7f926ace61c.html?fbclid=IwAR0sdckE4Pu_W1U7NMhxR0lYc4Gsnp6r8njrvpYurWD4Hqv0zuKhvADDN1M

A másik februári témám az volt, hogy létezik újrafertőzés. Amitől többen kiakadtak: Akkor nézzük mint mondott Mike Ryan, a WHO csúcs szakértője: „A WHO nem biztos abban, hogy a vérben lévő antitest véd az újrafertőzéssel szemben. Ezt megtoldotta azzal, hogy ha az antitest hatékony lenne, akkor sincs jele annak, hogy széles körben jelentkezne, amire a nyáj immunitásnak szüksége van. Haí valakinek ez angolul kell:The World Health Organization is not sure whether the presence of antibodies in blood gives full protection against reinfection with the new coronavirus, Mike Ryan, the WHO’s top emergencies expert, told a briefing on Friday. Ryan also said that even if antibodies were effective there was little sign that large numbers of people had developed them and were beginning to offer so-called „herd immunity” to the broader population.

Van erre más forrás is: A WHO szerint a fertőzés nem biztosítja az immunitást: https://www.newshub.co.nz/home/world/2020/04/coronavirus-being-infected-with-covid-19-might-not-give-you-immunity-who.html?fbclid=IwAR30rkcZva WTH2KB1MM82a7r3Y_IqddCHfqczlHPNfTo1PmhbnY2ltzwds0
És ha jól emlékszem azt is világossá tettem, hogy ebből nem gyógyulunk ki. Legfeljebb belehalunk. Az INDEX szerint: A koronavírus még jó ideig az életünk része maradhat. Nem számíthatunk reálisan arra, hogy oltás nélkül a covid-19 egy év alatt eltűnik a semmibe, ahogy az első SARS vírus tette. Sokkal valószínűbb, hogy újra és újra fellángoló járványokkal kell számolnunk a következő években, a koronavírus-fertőzés lassan az élet elválaszthatatlan összetevőjévé válhat. Miért? Februárban megadtam rá a választ. Mert az esetenként kb. 4 heti lappangás ezt lehetővé teszi.

Természetesen „jósolhatok” tovább is: Az emberi élet a Földön sose lesz már olyan, mint amilyen volt a vírus előtt. Először is a társadalom kettéválik, nem FIDESZ hívőkre és FIDESZ utálókra, hanem azokra, akik átestek a fertőzésen és életben maradtak, és azokra, akik még nem. Ezek nem fognak egyformán gondolkodni. Pláne ha majd kiderül, hogy fiatalokat is elkaphat a vírus (mert ez most titkolva van), és a maradandó károsodás létezik a „kigyógyulás” után.

Aztán az is ki fog derülni, hogy visszamenni a régi gyakorlathoz (zsúfolt színházak, tömegközlekedési járművek, tantermek stb.) nem lehet, ahol visszamennek, ott újra fellángol a fertőzés. Hogy pontosan hogyan éljünk azon a társadalom késre menő vitát fog folytatni.

A létbizonytalanság, vagyis nem tudni az ember mikor lesz áldozat és települ át a másvilágra, meg fogja változtatni az emberi gondolkodást. Hogy lehet egy olyan világban jövőt tervezni, ahol az átlag életkor egyáltalán nincs garantálva.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3165) Ezt tudjuk a COVID-19 ellen felhasználható gyógyszerek hajszolásáról

 

Ma már bőségesen áll rendelkezésre valós és hamis információ a koronavírussal kapcsolatban. Indokolatlan lenne az ingyenes fordítás fenntartása. Ezért a poszt további fordítását csak a VIP előfizetőknek küldöm el.

Forrás: Scientific American

Számtalan jelölt van egy erősen kétséges malária elleni drogtól olyan kezelésig, amely szabályozza az immunrendszert – ezek most klinikai vizsgálat alatt állnak.

Miközben a COVID-19 pandémia folyamatosan életeket követel, specifikus gyógymód nem létezik a betegség ellen az ápolás kivételével. Néhány gyógyszer, amit más betegségekre írnak fel, mutatnak némi jelet preklinikus vizsgálatoknál, hogy használhatók lehetnek. Viszont szakértők rámutattak arra, hogy ezeknél a gyógyszereknél még nincs bizonyítva alkalmazhatóságuk COVID-19 pácienseknél.

Ezen sorok írásakor a vírus több mint 2 millió embert fertőzött meg, és több mint 130.000 embert ölt meg. Egy használható vakcina és új kezelés kidolgozásához még évek kellhetnek. A WHO beindított egy széles körű, „Solidarity” névre keresztelt nemzetközi mozgalmat négy, feltételezett gyógymód kipróbálására. Ezek a következők: malária ellen alkalmazott klorokin és hidroxiklorokin; a vírus ellenes Remdesivir az EBOLA ellen; lopinavir és ritonavir kombináció, amit HIV ellen alkalmaznak; az említett két HIV ellenes gyógyszer + gyulladás gátló béta interferon fehérje. Ezeknek a kipróbálása több, egymástól független klinikán már beindult különböző országokban.

Ezek közül egyik alkalmazhatósága sincs még bizonyítva, állítja Stanley Pelman az Iowai Egyetem mikrobiológiai és immunológiai tanszékének professzora. Kizárólag randomizált klinikai próbák mondhatják meg, hogy használhatóak-e.

És akkor a gyógyulást hozó jelőltek:

___________________________________________________________________________

Az esszé többi részének a fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. Aki nem kapná meg, azt kérem, hogy értesítsen az adminisztratív hiba kijavítása céljából.

___________________________________________________________________________

Here’s What We Know about the Most Touted Drugs Tested for COVID-19

Numerous contenders—from a controversial malaria medication to treatments that regulate the immune system—are now in clinical trials

As the COVID-19 pandemic continues to claim lives arond the world, there are no specific treatments for the disease beyond supportive care. Several drugs already prescribed for other illnesses have shown promise against the novel coronavirus in preclinical studies. And they are now being tested in clinical trials or given to patients on a compassionate-use basis. But experts warn that these medications have yet to prove effective in treating COVID-19 patients.

As of this writing, the virus has infected more than two million people worldwide and caused more than 130,000 deaths. A vaccine and new treatments could take years to fully develop, but the World Health Organization recently launched a large international trial called Solidarity to test four existing therapies. They are the closely related malaria drugs chloroquine and hydroxychloroquine; the antiviral medication remdesivir (originally developed to treat Ebola); the antiviral combination of lopinavir and ritonavir (used for HIV); and those two HIV drugs plus the anti-inflammatory small protein interferon beta. A number of separate clinical trials of these medications and others are underway in several countries, including the U.S.

The U.S. Food and Drug Administration has approved remdesivir for treating COVID-19 patients under the compassionate-use protocol (a designation that gives patients with life-threatening illnesses access to an experimental drug). And the agency has granted an emergency use authorization—which allows for otherwise unapproved drugs or uses during an emergency—for chloroquine and hydroxychloroquine.

“None of these therapies are proven,” says Stanley Perlman, a professor of microbiology and immunology at the University of Iowa. Only the results of randomized clinical trials can show whether they work, he adds.

Here is what scientists know so far about some of the most prominent drugs currently being tested as treatments for the potentially deadly infection.

Chloroquine and Hydroxychloroquine

President Donald Trump has repeatedly touted the malaria drugs chloroquine and hydroxychloroquine as a treatment for COVID-19—despite a lack of clinical evidence that they work for the disease. The president’s comments set off a scramble among doctors and patients to obtain the drugs—which are frequently used to treat autoimmune diseases such as rheumatoid arthritis and lupus—and there is now a shortage of them in the U.S. Also, these substances can be dangerous in healthy people: a man in Arizona died after ingesting a fish-tank cleaner containing a type of chloroquine that is not approved for human use. On March 28 the FDA issued an emergency authorization for administering chloroquine or hydroxychloroquine to COVID-19 patients—but many experts say the widespread usage of these drugs is premature.

“The clinical support is very, very minimal,” says Maryam Keshtkar-Jahromi, an assistant professor of medicine at the Johns Hopkins University School of Medicine, who co-authored an article in the American Journal of Tropical Medicine and Hygiene calling for more randomized controlled trials of chloroquine and hydroxychloroquine. The drugs do “not show strong evidence at this point,” she adds.

A few preclinical studies have suggested these compounds could be effective at blocking infection with the novel coronavirus (officially called SARS-CoV-2), but there has been very little good evidence from clinical trials in patients with the illness it causes, COVID-19. A controversial small, nonrandomized trial of hydroxychloroquine combined with the antibiotic azithromycin in France suggested that COVID-19 patients given the treatment had less virus, compared with those who refused the drugs or those at another hospital who did not receive them. But experts have questioned the study’s validity, and the society that publishes the journal in which it appeared has issued a statement of concern about the results, according to Retraction Watch. (Scientific American reached out to the paper’s authors for comment but did not hear back from them.) A preprint study in China also claimed to show that hydroxychloroquine benefitted COVID-19 patients, but it had significant methodology problems, Keshtkar-Jahromi says. The issues included confounding variables, such as the fact that all of the subjects received other antiviral and antibacterial treatments.

Some scientists say the preclinical evidence is strong enough to support chloroquine’s use, however. “We know how it acts at the cellular level against the virus. We have preclinical proof,” says Andrea Cortegiani, an intensivist and researcher in the departments of anesthesia and intensive care and of surgical, oncological and oral sciences at the University of Palermo in Italy. “Second, it’s a cheap drug, available all over world,” adds Cortegiani, who is also a clinician at University Hospital “Paolo Giaccone” in Italy.

Chloroquine and hydroxychloroquine have been hypothesized to work against COVID-19 by changing the pH required for SARS-CoV-2 to replicate. Given their use in autoimmune disorders, these medications could also play a role in dampening the immune response to the virus—which can be deadly in some patients.

But these drugs’ cardiac toxicity is a concern, Keshtkar-Jahromi says. There have been some reports of myocarditis, or inflamed heart tissue, in people with COVID-19 who have not taken chloroquine or hydroxychloroquine. If patients receiving one of these medications die of heart complications—and are not in a clinical trial—doctors cannot know if the drug contributed to higher chance of death.*

A drug that modulates the immune response could also make someone more vulnerable to other viral or bacterial infections. “It’s a double-edged sword,” says Sina Bavari, chief science officer and founder of Edge BioInnovation Consulting in Frederick, Md., who co-authored Keshtkar-Jahromi’s article in the American Journal of Tropical Medicine. Giving a drug to suppress the immune system has to be done with extreme care.

“We are not saying, ‘Don’t [prescribe chloroquine],’” Bavari says. “We are saying, ‘More data is needed to better understand how the drug works—if it works.’”

Remdesivir

This experimental antiviral drug was developed to treat Ebola, and it has been shown to be safe for use in humans. It is a broad-spectrum antiviral that blocks replication in several other coronaviruses, according to studies in mice and in cells grown in a lab. In addition to the WHO investigation, at least two trials in China and one in the U.S. are currently evaluating remdesivir in COVID-19 patients. Results for the Chinese trials are expected later this month.

“As of this moment, we don’t have data for remdesivir in human COVID-19 disease,” says Barry Zingman, a professor of medicine at Albert Einstein College of Medicine and clinical director of infectious diseases at Montefiore Health System’s Moses Campus. The two related institutions, both located in New York City, recently joined a nationwide clinical trial of the drug. “Our patients are randomized, so we don’t know who’s getting the drug or a placebo. [But] we have seen some patients do remarkably well,” Zingman says. Trial results are on track for publication sometime in the next six to eight weeks, he adds.

As Scientific American reported previously, remdesivir works by inhibiting an enzyme called an RNA-dependent RNA polymerase, which many RNA viruses—including SARS-CoV-2—use to replicate their genetic material. Timothy Sheahan of the University of North Carolina at Chapel Hill and his colleagues have shown the drug is effective against the coronaviruses that cause severe acute respiratory syndrome (SARS) and Middle East respiratory syndrome (MERS), respectively, as well as some of the viruses behind the common cold. The team is currently in the process of testing the drug’s efficacy against SARS-CoV-2. A recent study of compassionate use of remdesivir in 53 severe COVID-19 patients found that 63 percent of those taking the drug improved, but it was not a randomized controlled trial.

“Remdesivir has some chance,” Perlman says. “If we can give [the drug] early in the disease course, it could work.” To know for sure, scientists must await the results of the ongoing clinical trials.

One limitation with remdesivir is that it must be given intravenously, so patients can only get it in a hospital. Sheahan and his colleagues at Emory University have recently developed a related drug called EIDD-2801, which can be taken in pill form. Like remdesivir, the medication works as a nucleoside analogue, interfering with viral replication. It was effective at preventing SARS-Cov-2-infected lung cells from replicating in a lab dish and related viruses from doing so in mice.

 

Ritonavir and lopinavir

The HIV drugs ritonavir and lopinavir (sold as a combination therapy by AbbVie under the brand name Kaletra) have been tested against COVID-19 in a few clinical trials. The initial data have not shown them to be effective, however. A study in the New England Journal of Medicine found they conferred no benefit beyond standard care.

The drug combination is what is known as a protease inhibitor, and it works by blocking an enzyme involved in viral replication. But its action is specific to HIV and so is unlikely to work for SARS-CoV-2, Perlman says. “If you have the key to a car, and you try to put it in your car, the odds of it working are one in a million,” he says. “Kaletra [targets] a completely different lock” than the one for COVID-19.

Nevertheless, the WHO trial includes a group of COVID-19 patients who will receive these drugs on their own—and another group that will receive them in combination with interferon beta, a small cell-signaling molecule used to treat multiple sclerosis. The molecule is a “massive orchestrator of immune response,” Perlman notes, so it must be used carefully. In mouse studies of the SARS and MERS coronaviruses, it halted the infections when administered early. When it was given later, he says, the mice died. Using a drug that activates the immune system could be helpful in the beginning of an infection, but giving it too late could be deadly.

Immune System Inhibitors

Researchers are also considering a number of other therapies that tamp down the rampant immune response seen in severe COVID-19 cases. Such a flood of immune cells in the lungs—known as a cytokine storm—can lead to death. Many of the sickest patients have elevated levels of an inflammatory protein called interleukin-6 (IL-6). Research in China has suggested that Actemra (tocilizumab), an IL-6-blocking antibody drug made by Roche, shows promise against COVID-19. And Chinese authorities have recommended the drug in their treatment guidelines. Roche has since initiated a phase III randomized controlled clinical trial for the medication. In the U.S., Michelle Gong—chief of the division of critical care at Montefiore and Albert Einstein and director of critical care research at Montefiore—and her colleagues are among dozens of groups conducting a double-blind, placebo-controlled clinical trial of a related drug called sarilumab, which is already approved for treating rheumatoid arthritis. Sarilumab will only be given to the sickest individuals: to be part of the trial, patients must be hospitalized with COVID-19 and in severe or critical condition.

Convalescent Plasma

Another treatment approach involves injecting COVID-19 patients with blood plasma from people who have recovered from the illness. The FDA recently issued guidance on the investigational use of such “convalescent plasma,” which contains antibodies to the coronavirus, and clinical trials are underway.

Blood from disease survivors has been used as a treatment throughout history—from polio-infected horses in the 1930s to former Ebola patients in 2014. “There is a long-lasting rationale for the use of convalescent plasma against any infectious disease,” Cortegiani says. One problem, however, is that scientists do not know whether people develop strong immunity against SARS-CoV-2. And it is not easy to collect plasma containing enough antibodies, he adds. Another issue is the shortage of eligible donors. Some companies are looking into ways to produce these antibodies artificially. In the meantime, a number of hospitals are searching for volunteers to donate plasma.

None of the therapies described above have yet been proved to treat COVID-19. But some answers can be expected in the next few weeks and months as the results of clinical trials emerge. Until then, Cortegiani says, “we cannot say, ‘This drug is more promising than the other one.’ We can only say, ‘There is a rationale for it.’”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3164) Lehet bizakodni

Tibor bá’ online

 

A Gilead Sciences antivirális gyógyszereivel ért el sikereket súlyos koronavírus-fertőzöttek kezelésében egy chicagói kórház. a Remdesivir nevű hatóanyag az orvosok szerint nagyon gyorsan csökkentette a lázat, enyhítette a légzési nehézséget, és szinte az összes beteg egy hét alatt felépült.

Ez a gyógyszer volt az első, aminél a klinikai vizsgálatok igazolták, hogy hatással lehet a fertőzést okozó vírusra. Az embereken végzett első biztató kísérletek után azt várják, hogy a hatóságok gyorsan engedélyezhetik a szert, és ez lehet az első ellenőrzött és jóváhagyott kezelés az új koronavírus gyógyítására.

A Chicagói Egyetem 125 embert toborzott a tesztek első szakaszára, 113 beteg állapota súlyos volt. Minden beteg naponta kapott remdesivirinfúziót. A kísérletet vezető orvos beszámolója szerint a betegek többsége már teljesen felgyógyult, a 125 alany közül csak ketten vesztették életüket.

A gyógyszert eredetileg az Ebola ellen dolgozták ki. Kellemetlensége, hogy intravénásan kell alkalmazni, azaz otthoni kezelésre nem alkalmas. A véglegesítése még nem történt meg. Ne felejtsük, hogy ez kísérleti fázis csupán.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3163) Kiértékelés

Tibor bá’ online

 

Az életben felbukkanó problémák két csoportba oszthatók. Ismertekre és ismeretlenekre. Az ismertekre a különböző helyzetekre felkészülnek, és alkalmazzák, amikor azt szükséges. Az ismeretlen természetesen nem lehet felkészülni. Amikor bekövetkezik meg kell rá találni a lehető legjobb védekezést. Itt jön közbe az „intelligencia”. Mert mi is az intelligencia definíciója? Probléma megoldó képesség.

A COVID-19-el kapcsolatban   van   ismeretlen    probléma    elég.    A megoldás azok feladata lenne, akik hatalmon vannak.  Ezek  viszont  csak  a  politikához értenek,  az   ott   felmerülő problémákat   tudják   hatékonyan   megoldani,   a   koronavírus   nem   ilyen.  A COVID-19-el kapcsolatban csak az ész és a gondolkodás segít. Nézzük, én mire jutottam.

Már február elején megírtam, amint értesültem róla, hogy a kínaiak szerint nem lehetetlen a 28 napos lappangás se. Ebből kialakult véleményem szerint, ez a járvány kezelhetetlen, végig fog söpörni az egész Földön, és mindenki meg fogja kapni. (természetesen támadtak érte).

Azt is megírtam, hogy ha lehetséges az újra fertőződés, akkor az alagút vége nagyon messze van. [Újabban jönnek jelzések, hogy ennyi meg annyi gyógyult újra pozitív. Sejtésem beigazolódott.]

Aztán jött, hogy a kigyógyulás nem mindenkit tesz immunissá, de aki immunis annál is az állapot legfeljebb egy évig tart.

A következő hír, hogy elsősorban a mutáció miatt kétséges a vakcina gyártás. Védtelenek vagyunk.

Végül már februárban lehetett tudni, hogy a kigyógyultak nagy része emberi roncs, belső szervei alig funkcionálnak. Teljesen nyilván való, hogy az időseknek, krónikus betegeknek annyi. Megfiatalodik a társadalom, elhullnak az idősek.

És akkor tegnap Szlovákia nyilvánosságra hozta, hogy a 832 megbetegedésből 246 életkora 30-44 év közé esik, 221 életkora 15-30 között van. 171 pedig 45-60 között. A 60 felettiek száma pedig mindössze 152. Aki megkapja, nem feltétlenül hal bele első alkalommal. De újra megkaphatja, mindez csak idő kérdése.

És akkor most megmondom, a járvány nem fog lecsengeni a megjósolt néhány hónap alatt. A Magyarországra tudományosan kiszámolt görbe szerinti 400 halottnál jóval több lesz. Egyszerűen nem látom, miért lenne vége a járványnak. Amit látok, hogy különböző földrajzi helyeken nem egyformán viselkedik. Ennek pedig csak egy magyarázata lehet, eszeveszetten mutálódik. Az pedig kivédhetetlen (lásd fenn). Szerencsére, nálunk eléggé tisztességes ez a szemét vírus.

Végül térjünk át a politikára! Orbán elrendelte 36.000 szabad ágy biztosítását. Ez azt jelenti, hogy sok magatehetetlen beteget átadnak a rokonoknak (Müller Cecília szerint) oldják ők meg a betegellátást. Ez természetesen felesleges halálokhoz fog vezetni. Kérdés, Orbán ezt miért vállalta fel? Mert hisz abban, hogy az alagút végén van fény (csak még nem látja). Ha a 36.000 ággyal és a 8000 lélegeztető géppel a magyar elhalálozást alacsonyan tudja tartani, akkor ez a nemzetközi összehasonlításban igen jól fog festeni, ő pedig tetszeleghet a „nemzet megmentője” pózban. Senki se fog emlékezni az utcára kitett betegekre, Orbán kenterben nyeri a 2022-es választásokat.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3162) A vírus mutációja veszélyezteti a vakcina kidolgozását

Tibor bá’ fordítása online

 

Egy Indiában izolált koronavírus törzs olyan mutációkat mutat, ami a világ vakcinafejlesztéssel kapcsolatos erőfeszítéseit semlegesítheti, állítják ausztrál és taiwani kutatók.

A szakmailag nem bírált (non-peer reviewed) tanulmány szerint a változás részben a nyúlvány proteinekben következett be, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos emberi sejtekhez kapcsolódjon.

A megtámadható sejtben van CE2 enzim, ami található a tüdőben, és lehetővé teszi, hogy a SARS (severe acute respiratory syndrome) vírus megtámadjon embereket.

Ma már a tudósok többet tudnak erről a receptorról, mint bármely másról, ezért dolgoznak olyan antitesten, ami megtámadhatná ezt, de egy nem várt strukturális változás ezt az erőfeszítést használhatatlanná változtathatja.

National Changhua University of Education in Taiwan egyetemen dolgozó Wei-Lung Wang vezetésével dolgozó kutatók a Murdoch University in Australia-hoz tartozó együttműködök, állítják, hogy ez volt az első jelentés olyan fontos mutációról, ami veszélyeztetheti egy vakcina fejlesztését a Covid-19-et előidéző vírus ellen.

A tanulmány megfigyelése aggályosnak találja, hogy a Sars-CoV-2 mutációja különböző epitóp (antigén determináns, amihez az antitest kapcsolódni tud)) profilokkal bármikor előállhat. Ez azt jelenti, hogy a Sars-CoV-2 elleni vakcina fejlesztés hiábavalóvá válhat.

Bár a kérdéses törzsből elsőre, még januárban, a National Institute of Virology vett mintát egy keralai pácienstől, ennek ellenére a teljes genom szekvenciát a nemzetközi közösségnek csak a múlt hónapban adták át. Ezt a késés néhány kutató rosszallását váltotta ki.

Állítólag a páciens orvostanhallgató volt, aki Wuhanból tért vissza. A törzs nem tűnt közelinek azokhoz a törzsekhez, amelyeket a kínai városban azonosítottak. Úgy tűnt, hogy más országokban felfedezett variációkhoz hasonlított.

A kutatók úgy találták, hogy a mutáció a tüske protein RBD-jében keletkezik (RBD = receptor-kötő domén).

A számítógép szimuláció azt mutatja, hogy az RBD mutáció, amit sehol máshol nem találtak a világban, el tudja távolítani a hidrogénkötést a tüske proteinből.

A hidrogénkötés nélkül a vírus kevésbé képes összekapcsolódni az ACE2-vel (angiotenzin konvertáló enzim), amiből bőven található a tüdőben és más szervekben is.

Az Indiában talált vírus törzshöz olyan mutáció tartozik, ami a jelenlegi vakcina előállítást alááshatja.

A január elején történt első azonosítás óta a vírus az Antarktisz kivételével az össze kontinensre elkerült több mint 3500 detektált mutációval, állítja a China National Centre for Bioinformation.

Hosszú ideig úgy tűnt Indiának sikerült elkerülni a COVID-19 járványt, de mára, kábé 9000 esetet jegyeztek fel. A vírus jelenléte az országban az elmúlt hetekben gyorsan nőtt, főleg a túlzsúfolt nyomornegyedekben. A tudósok attól tartanak, hogy a Világ második legnépesebb országában kerülhet sor a következő nagy kitörésre, ami emberi katasztrófába torkolhat.

Kínában és az Egyesült Államokban már történtek bizonyos klinikai vizsgálatok vakcinákkal kapcsolatban, de a RBD mutáció a sikert illetően bizonytalanságot vetít előre.

Az új tanulmány eredményének, ami nem esett át szakmai bírálaton, szüksége van további verifikációra. Példának okáért nem lehetetlen, hogy a mutációt technikai hiba okozta a szekvenciázás alatt, állítják a kutatók, akik nevük visszatartását kérték, tekintettel a téma érzékenységére. Említést kapott még az is, hogy a számítógép szimuláció félrevezető lehet.

A kutatók szerint laboratóriumi kísérletre is szükség lehet annak verifikálásához, hogy a protein csere a valós életben is lehetséges.

A koronavírus viselkedése miatt a világ tudósai vakarják a fejüket. Például, igen sok embert megfertőztek, de a törzs genetikai felépítése viszonylag állandó maradt.

Néhány kutató úgy spekulál, hogy a vírus csendben terjed hosszú időn át és olyan formává evolvált, amihez nem kell túl sok változás, hogy adaptálja magát különböző környezethez és népességhez.

Since you’re here… we’re asking readers like you to make a contribution in support of our open, independent – Ez nem tartozik a témához, de lefordítom ezt is. 😀 Hamár itt vagy…megkérjük az olvasót, olyanokat, mint te, hogy járulj hozzá a mi nyitott és független honlapunk fenntartási költségéhez. És akkor tovább a téma:

Mások azért aggódnak, hogy a sok ezer mintavételű, szekventált törzs csak a jéghegy csúcsa, és a hatalmas variáció növeli a kockázatát annak, hogy az új törzsekhez új vakcinára lesz szükség, pontosan úgy, ahogy ez az influenza vírusnál van.

Annak ellenére, hogy Kínában öt különböző vakcinán dolgoznak, lehetetlen megjósolni melyik lesz sikeres, mondja a kutató, „Lehet, hogy mind az öt kudarc lesz.”

https://www.nzherald.co.nz

___________________________________________________________________________

Covid 19 coronavirus: Mutation threatens race to develop vaccine

NZ Herald,

14 April, 2020

A coronavirus strain isolated in India carried a mutation that could upend vaccine development around the globe, according to researchers from Australia and Taiwan.

The non-peer reviewed study said the change had occurred in part of the spike protein that allows the virus to bind with certain human cells.

This structure targets cells containing ACE2, an enzyme found in the lungs which also allowed the severe acute respiratory syndrome (Sars) virus to infect people.

Scientists know more about this receptor than any other so had been working on antibodies that target it, but an unexpected structural change could render them useless.

The researchers – led by Wei-Lung Wang, from the National Changhua University of Education in Taiwan, and collaborators from Murdoch University in Australia – said this was the first report of a significant mutation that could threaten development of a vaccine for the virus that causes Covid-19.

„The observation of this study raised the alarm that Sars-CoV-2 mutation with varied epitope [something an antibody attaches itself to] profile could arise at any time,” they wrote in a paper released on preprint review site biorxiv.org on Saturday.

„[This] means current vaccine development against Sars-CoV-2 is at great risk of becoming futile.”

Although the strain in question was first sampled by the National Institute of Virology from a patient in Kerala as early as January, the full genome sequence was only released to the international community last month – a delay that raised eyebrows among some researchers.

The patient was said to be a medical student returning from Wuhan, but the strain does not appear to be closely related to any of those identified in the Chinese city and appears to be an outlier compared with variants recorded in other countries.

The researchers found that the mutation occurred in the spike protein’s receptor-binding domain (RBD).

A computer simulation shows that the RBD mutation, which was not found in other variants across the globe, could remove a hydrogen bond from the spike protein

Without this bond, the virus may be less likely to bind with ACE2, or angiotensin converting enzyme-2, which is found in the lungs and other organs.

The viral strain identified in India contains a mutation that could undermine current efforts to develop a vaccine.

Since its first confirmed identification in early January, the virus has reached every continent except for Antarctica with more than 3500 mutations detected, according to the China National Centre for Bioinformation.

For a long time India appeared to have been spared by the Covid-19 pandemic, but it has now recorded around 9000 confirmed cases.

The virus’ presence in the country has grown rapidly in recent weeks, with cases being identified in crowded slum areas, and scientists fear the world’s second biggest country could see the next major outbreak – something that threatens a humanitarian disaster.

The international community still knows relatively little about the evolution and spread of the virus due to limited testing and information from the subcontinent.

A researcher with the Chinese Academy of Sciences in Beijing who is tracking the mutation of the coronavirus said he was closely monitoring the emerging strains from India.

Some vaccines have already started clinical trials in China and the US, but the RDB mutation could create more uncertainty about the eventual outcome.

The findings of the new study, which was not peer-reviewed, will need further verification. For instance, there was a possibility that the mutation was caused by a technical error during the sequencing process, according to the researcher, who requested not to be named due to the sensitivity of the issue.

He also said the results produced by the computer simulation may be misleading.

„Laboratory experiments will be needed to verify whether the protein changes in real life,” said the researcher.

The unusual behaviour of the coronavirus has kept scientists around the world scratching their heads. For instance, it has infected a large number of patients around the world but the genetic structure of the strain has remained relatively stable.

Some researchers have speculated that it might have been spreading quietly in humans for a long time and evolved to a form that did not require too many changes to adapt to different environments and populations.

But others worry the thousands of strains sampled and sequenced are just the tip of the iceberg – and greater variety increases the risk that new strains will require new vaccines in the same way the flu virus does.

Although China has five different vaccines under development „it is impossible to predict which one is more likely to succeed”, said the researcher. „They could all end in failure.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3161) A koronavírus megtámadja az immunrendszert

Tibor bá’ fordítása online

 

 

Amerikai és kínai kutatók úgy találták, hogy a kártékony megszállóktól az emberi testet védő T-sejteket a Covic-19 vírus el tudja pusztítani. Az egyik orvos azt állította, hogy gyógyászati körökben növekszik az aggodalom, hogy a Covic-19 hatása hasonlíthat a HIV-hez.

A tudósok figyelmeztettek, hogy a Covid-19 megölheti az erős immunsejteket, amelyek feladata éppen a vírus elpusztítása lenne.

Sanghajban és New Yorkban székelő kutatócsoport és az élvonalban küzdő orvosok végezték a meglepő felfedezést, ami szerint a Covid-19 meg tudja támadni az emberi immunrendszert ahhoz hasonlóan, ahogy azt HIV betegeknél tapasztalták.

Tibor bá’: Kiegészítés. A T-helper sejt az immunrendszer legerősebb tagja. T-helper nélkül a védekezés nem lesz könnyű. A részleteket elhagytam, amit lefordítottam, az a lényeg. Az angolul tudóknak belinkeltem az eredeti cikket, aminek az elején van egy értelmezési hiba. Ezért is nem fordítottam tovább.

___________________________________________________________________________

Coronavirus could attack immune system like HIV by targeting protective cells, warn scientists.

– Researchers in China and the US find that the virus
that causes Covid-19 can destroy the T cells that are supposed to protect the body from harmful invaders.
– One doctor said concern is growing in medical circles that effect could be similar to HIV.

12 April, 2020 – Reuters

The coronavirus that causes Covid-19 could kill the powerful immune cells that are

supposed to kill the virus instead, scientists have warned.

The surprise discovery, made by a team of researchers from Shanghai and New York, coincided with frontline doctors’ observation that Covid-19 could attack the human immune system and cause damage similar to that found in HIV patients.

Lu Lu, from Fudan University in Shanghai, and Jang Shibo, from the New York Blood Centre, joined the living virus, which is officially known as Sars-CoV-2, to laboratory-grown T lymphocyte cell lines.

T lymphocytes, also known as T cells, play a central role in identifying and eliminating alien invaders in the body.

They do this by capturing a cell infected by a virus, boring a hole in its membrane and injecting toxic chemicals into the cell. These chemicals then kill both the virus and infected cell and tear them to pieces.

The researchers did the same experiment with severe acute respiratory syndrome, or Sars, another coronavirus, and found that the Sars virus did not have the ability to infect T cells.

The reason, they suspected, was the lack of a membrane fusion function. Sars, which killed hundreds in a 2003 outbreak, can only infect cells carrying a specific receptor protein known as ACE2, and this protein has an extremely low presence in T cells.

Further investigations into the coronavirus infection on primary T cells would evoke “new ideas about pathogenic mechanisms and therapeutic interventions”, the researchers said in a paper published in the peer-reviewed journal Cellular & Molecular Immunology this week.

A doctor who works in a public hospital treating Covid-19 patients in Beijing said the discovery added another piece of evidence to a growing concern in medical circles that the coronavirus could sometimes behave like some of the most notorious viruses that directly attack the human immune system.

“More and more people compare it to HIV,” said the doctor who requested not to be named due to the sensitivity of the issue.

In February, Chen Yongwen and his colleagues at the PLA’s Institute of Immunology  released a clinical report warning that the number of T cells could drop significantly in Covid-19 patients, especially when they were elderly or required treatment in
intensive care units. The lower the T cell count, the higher the risk of death.

Doctors who had seen the bodies said the damage to the internal organs was similar to a combination of Sars and Aids. The gene behind the fusion function in Sars-CoV-2 was not found in other coronaviruses in human or animals.

But some deadly human viruses such as Aids and Ebola have similar sequences, prompting speculation that the novel coronavirus might have been spreading quietly in human societies for a long time before causing this pandemic.

t there was one major difference between Sars-CoV-2 and HIV, according to the new study.

HIV can replicate in the T cells and turn them into factories to generate more copies to infect other cells.

But Lu and Jiang did not observe any growth of the coronavirus after it entered the T-cells, suggesting that the virus and T-cells might end up dying together.

The study gives rise to some new questions. For instance, the coronavirus can exist for weeks on some patients without causing any symptoms. How it interacted with the T cells in these patients remained unclear.

Some critically ill patients also experienced cytokine storms, where the immune system overreacts and attacks healthy cells.

But why and how the coronavirus triggers that effect remains poorly understood.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3160) Statisztika

Tibor bá’ online

 

A statisztika egy nagyon hasznos eszköz a dolgok megértéséhez, előre jelzéséhez, és így tovább. Azonban roppant körültekintően kell alkalmazni, hacsak nem akarunk csalni. Ugye Winston Churchill mondása szerint „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam.”

A múlt század hatvanas éveiben robbant be az a kis történet, ami szerint egy bolhának csipesszel kitépték egy lábát, majd rá kiáltottak, hogy „ugorj!”. Elugrott. Megfogták és kitéptek még egy lábát, „ugorj!” Elugrott. stb. Amikor a hatodik lábát is kitépték, hiába kiáltottak rá, hogy „ugorj!”, a bolha ott maradt. A tudósunk leszűrte a következtetést: „Ha a bolha mind a hat lábát kitépik, megsüketül.

Nem hiszem, hogy a bolha történet valós, de van olyan is. Néhány éve az egyik háziorvos írt egy ismeretterjesztő cikket, aminek az volt a lényege, hogy az idei influenza főleg a gyerekekre veszélyes, mert körzetében mindössze 12 felnőtt betegedett meg, míg az iskoláskorú gyerekek közül jóval száz felett volt a betegek száma. A háziorvos azt nem vette figyelembe, hogy a gyerekek imádnak otthon maradni az iskolából, míg a felnőttek betegen is dolgoznak, mert a táppénz kevesebb, mint a fizetés.

A repülés roppant biztonságos. Az esély, hogy egy utas lezuhan egy a sok millióhoz, Ennél azért sokkal nagyobb az esélye egy hivatásos pilótának, akik éveken át, éjjel-nappal repül.

Kocsmai verekedésben évente kb 100 embert késelnek meg Magyarországon. A megkéselésre az esély 1:100.000-hez (ha a lakosságot tíz millióra veszem). De az én esetemben az esély NULLA. Ugyanis én be nem teszem a lábam egy kocsmába.

Van, aki úgy okoskodik (és be is írja hozzászólásnak), hogy évente a világban 1,25 millió ember veszíti az életét közlekedésben. Hol van ehhez képes a COVID-19. Nos, közlekedésben elsősorban azok veszítik el az életüket, akik gyorsan hajtanak, felelőtlenül előznek, ittasan, drog hatása alatt vezetnek. Ha ezeket egyiket se teszem, akkor az én esélyem jóval kedvezőbb, mint az átlag. De hogy tudom kikerülni a COVID-19-et, ha normál életet akarok élni? Sehogy!

Van itt más is. Ma, 2020.04.13.-án 13:34h-kor 1.864.666 fertőzött, 115.101. halott, és 433.909 gyógyult van. Összesen 2.413.676 fertőzött produkálta ezt az eredményt. Ha feltételezzük, hogy ebből az 1.864.666 fertőzött tömegből már több halott nem lesz, csak csupa gyógyult, ami egy abszurd feltételezés, akkor is 4,76 % a mortalitás. Ha viszont feltételezem, hogy a ma csak fertőzöttek közül pont annyi gyógyul, mint eddig, akkor 115.101 + 433.909 = 21 % mortalitás jön ki. Ez utóbbi nem veszi figyelembe azt, hogy az emberek gyorsabban halnak és lassabban gyógyulnak. Vagyis a valós érték közelebb áll a 4,76%-hoz, mint a 21%-hoz. De semmiképpen nem a 0,1% szezonális influenza érték jön be. Ez tehát marhaság, ne hivatkozzatok rá.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3159) Becsapott minket a vírus, de most végre feltárult a titka.

Tibor bá’ fordítása online

 

Tibor bá’: két különböző helyről jutott hozzám két esszé. az egyiket lebutítom, hogy bárki számára érthető legyen, és kellően lerövidítem, mert ugye engem nem a poszt hossza szerint díjaznak. A másikból átveszem azt, ami aláhúzza az első, meglehetősen meredek lényegét.

Az elmúlt napokban rengeteg bizonyíték jött elő New-Yorkból, Olaszországból, Spanyolországból a COVID-19-el, és azon páciensekkel kapcsolatban, akik súlyosan megbetegedtek. Kiderült, hogy a múltban sok apró jelzés hibás volt.

A lényeg, nincs tüdőgyulladás, nincs ADRS (akut légúti disztressz szindróma, vagyis az életet veszélyeztető állapot: a tüdő olyan jellegű károsodása, amely miatt nem jut elegendő oxigénhez, így a keringés, és egyéb szervek is károsodnak.) Ventiláció (erőltetett légcsere) nem csak rossz megoldás, de a nagynyomású intubálás (csövön bevezetett oxigén) károsodást okozhat a tüdőben, gyulladást és fekélyt a légcsőben, az intubálás időtartalmától függően. Vagyis új gyógymód megteremtésére van szükség.

Mi a helyzet? A vörös vérsejtek szállítanak oxigént a tüdőből az összes szervhez a test többi részébe. A vörösvérsejt ezt a benne lévő hemoglobin segítségével végzi, ami egy 4 heam-mel ellátott protein. A heam „tározójában” vas-ion (Fe2+) található, ami szabad állapotban mérgező. Amikor a vörösvértest bejut a tüdő apró légzsákjába, hozzá kötődik az oxigén, mert a Fe2+ átvált Fe3+ formára. Ezt követve a vörösvértest megindul útjára, hogy leszállítsa az O2-t. Nem akarom a folyamatot részletesen lefordítani, mert nincs értelme. A lényeg, hogy a COVID-19 felszabadítja a vasat a hemoglobinból. A véráram tehát nem szállít oxigént, a vas pedig mérgez, ami a tüdő gyulladásához vezet. A CT vizsgálat ezt mutatja ki, méghozzá párhuzamosan mind a két oldalon, ami valódi tüdőgyulladásnál ritka, COVID-19 esetében mindig.

És akkor nézzük a másik esszét!

Heart Damage in COVID-19 Patients Puzzles Doctors   (COVID-19 pácienseinek szívelégtelenségét nem értik az orvosok)

Miközben a COVID-19 páciensekkel kapcsolatban respirációs problémák lépnek fel és a megfelelő mennyiségű lélegeztetést iparkodnak biztosítani, az orvosoknak szembe kell nézni egy új gyógyászati rejtéllyel. Úgy tűnik, hogy minden ötödik betengek szívvel kapcsolatos tünetei vannak. A kardiológusok megpróbálnak rájönni, hogy a vírus megtámadja-e a szívet. A tüdőgyulladás mellett a betegeknek szívvel kapcsolatos problémáik is vannak, és a végén ez lesz a haláluk.

Akit érdekel angolul:

While the focus of the COVID-19 pandemic has been on respiratory problems and securing enough ventilators, doctors on the front lines are grappling with a new medical mystery.

Heart Damage in COVID-19 Patients Puzzles Doctors

Up to one in five hospitalized patients have signs of heart injury. Cardiologists are trying to learn whether the virus attacks the organ. In addition to lung damage, many COVID-19 patients are also developing heart problems—and dying of cardiac arrest.

Hát persze. A kardiológus csak a szívhez ért, a pulmonológus csak a tüdőhöz, és mind a kettő végzi a dolgát. Közben a vírus pedig arat. Mi történik valójában? Mint az első rész végén írtam: a véráram nem szállít oxigént. A szív koszorúerei nem dugulnak el, mint az infarktusban, de hiába jut vér beléjük, nincs benne oxigén. Tehát megáll a szív, pont úgy, mint az infarktus esetében. Közben a vas-ion pedig gyulladásba hozza a tüdőt, ahová teljesen feleslegesen nyomják az oxigént. A páciensnek vérátömlesztésre (benne hemoglobinnal) van szüksége addig, amíg az immunrendszere legyőzi a vírust.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3158) Karácsonynak nincs igaza

Tibor bá’ online

 

Budapest főpolgármestere nekem nagyon szimpatikus, de most a vele szemben álló Orbán megbízottjainak van (majdnem) igaza.

Mint közismert a XV. kerületi Pesti úton van egy idősek otthona, ahol valaki megfertőzött 182 bentlakót, akik közül többen már meg is haltak. Ezt a tényt Orbán Viktor politikusi ügyességgel Karácsony Gergelyre akarja áthárítani. Karácsony azonban lefedezte magát papírokkal, amiket nyilvánosságra is hozott.

Ezek szerint: A főpolgármester levélben kérte, ne küldjenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírus teszt nélkül.

Erre a következő választ kapták: „Több kórház jelezte, hogy csak negatív SARS-CoV-2 teszttel bíró beteget vesz át egy másik intézménytől/kórháztól. Tájékoztatom, hogy ez az eljárás szakmailag megalapozatlan. A negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás á lbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál. Kérem, hogy a betegek átvételét/átadását ne nehezítsék meg az amúgy is járványos időszakban.”

Sajnos, ez a választ szakmailag hibátlan. Ha azt a személyt, aki megfertőzte az otthont, tesztelték volna, az eredmény bizonyosan negatív lett volna. Hazaengedték volna, és néhány napon belül elkezdte volna fertőzni a többieket.

Álláspontom szerint, Karácsonynak nem leveleket kellett volna küldözgetni, hanem elrendelni, hogy a kórházat megjárt otthon lakót helyezzék két hétre karanténba, mondjuk az otthonban egy elzárt különszobába.

Viszont, Sára Botond kormánymegbízott megbízásából Vass Csaba  helyettes fővárosi és megyei tiszti főorvos a fent idézett tájékoztatásában megemlíthette volna, hogy teszt kérés helyett helyezzék a kórházat megjárt otthonlakót két hét vesztegzárba. Nem tette hozzá. Nem ért a szakmájához? Frászkarikát! Ért, de 182 ember élete árán politikai gólt akar lőni a másik kapujába. A hatalomért való harcban mi emberek nem számítunk.

És a fővárosi oldalon? Nos, tudjátok, amit a butaság megmagyaráz, ott nincs szükség a gonoszság keresésére. Végül is Karácsony nem virológus.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

(3157) A szállópor árnyékoló hatása

Tibor bá online

 

Évekkel a COVID-19 megjelenése előtt Guy McPherson jelezte, hogy az ipari tevékenységből származó szállópor árnyékolja a földet, azaz hűti. A Föld átlaghőmérséklete egy teljes Celsius fokot melegedne a jelenlegi ipari tevékenység mindössze 20 százalékos csökkenésére. Az ipari tevékenység csökkenése most bekövetkezett. Nézzük McPherson honnan vette ezt az állítását!

Hansen and colleagues (2011),

Levy and colleagues (2013),

Rosenfeld and colleagues (2019).

2011-ben megjelent esszé Hansen and társai tollából nagymértékben ugyanarra a következtetésre jutott, mint 1929-en Angström (Geografiska Annaler, “On the Atmospheric Transmission of Sun Radiation and on Dust in the Air,” volume 11, pages 156-166): Vagyis „Az ipari tevékenység teljes leállása rövid időn belül 1,2 ± 0,2 °C átlaghőmérséklet emelkedést jelentene a Földön. Ezt követve Levy és munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy az ipari tevékenység mindössze 35 százalékos csökkenése a Föld átlaghőmérsékletét 1 °C-al megemelné. Bár  Rosenfeld és társainak az esszéje nem tér ki Levy adataira, egy interjúban  Rosenfeld jelezte, hogy Levy és társai ötven százalékkal alulbecsülték a hatást ennek megfelelően az ipari tevékenység kevesebb, mint 21 százalékos csökkenése egy gyors, 1 °C-os hőmérséklet emelkedést eredményezne.

Ezekre támaszkodva McPherson ismételten kitért arra, hogy a környezetváltozás sebessége rendkívül fontos abból a szempontból, hogy a fajok tudjanak hozzá alkalmazkodni. A kérdés tehát az, hogy az aerosolok kihullása az atmoszférából milyen gyorsan változtatja meg a Föld hőmérsékletét. A 2011-es esszé után készült egy videó, amit 2013 január 5-én kiadtak. Ebben James Hansen világosan jelezte, hogy az aerosolok kihullását követve 5 napon belül következi be a hőmérséklet emelkedés. Más klímakutatók azonban ezt az időt 6 hétre teszik. Az eltérés lényegtelen, mivel nincs olyan faj, ami ilyen rövid idő alatt képes magát adaptálni a megváltozott környezethez.

Mindez természetesen a COVID-19 előtt volt, amikor az aerosolok kihullása az atmoszférában mindössze elméleti téma lehetett. Most viszont hirtelen gyökeresen megváltozott a helyzet. Az ipari tevékenység (az utas és áruforgalommal együtt) hatalmasat zuhant. A fenti okoskodás valóság tartalmáról hamarosan meggyőződhetünk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3156) COVID-19 antitest

Tibor bá’ fordítása online

 

A világ első szisztematikus vizsgálatát Sanghajban végezték a Public Health Klinikán, ahol 175 gyógyult páciensnél vizsgálták vérük antitest tartalmát. Azt találták, hogy a volt betegek egyharmadánál igen alacsony COVID-19 antitest szint volt kimutatható. Egyes esetekben nulla antitestet találtak. Nyilvánvaló, hogy ezeknél az újra fertőződés nem kizárható, de ezzel kapcsolatban kell még  kutatást végezni.

A vizsgálatba bevont összes volt páciens a betegség enyhe tüneteiből szabadult fel. Az intenzív kezelésből kigyógyultakat azért nem vették be a vizsgálatba, mert vérátömlesztésen estek át, amikor is kívülről kaphattak antitesteket

A vizsgált betegek enyhe tüneteket mutattak, és a vírustámadást az immunrendszerük más egységei végezhették, mint T-sejtek, citokinek. Hogy ez miként történt az még nem világos.

A kísérletet felügyelő Huang szerint, ha a valódi vírus nem váltott ki antitestet, akkor a vakcinában lévő legyengült vírus kevésbé lenne rá képes.

A kísérlet során az is kiderült, hogy a COVID-19 antiteste összekapcsolódhat távoli rokon koronavírussal a SARS-sal, ami 2003-ban tört ki. Azonban az összekapcsolódás nem akadályozza meg a SARS vírus szaporodását a sejtekben, ami elnyomja a remény, hogy olyan vakcinát fejlesszenek ki, ami több koronavírus ellen is hatna.

A COVID-19 vírussal kapcsolatban több kérdés is megválaszolatlanul marad. Például hogy ugrik át állatról emberre. Az egyik ember miért hal bele a fertőzésbe, míg a másiknak még szimptómái sincsenek. És miért marad pozitív néhány gyógyult páciens?

A központi kormány egészségügyi tanácsadója Wang Chen hétfőn közölte az állami médiával, hogy Kínában még korai lenne győzelmet deklarálni a vírus felett, annak ellenére, hogy a helyzetnek már urai.

„Ki tudja megmondani, hogy az a járvány szezonálissá válik-e, mint az influenza, vagy krónikus betegség a hepatitisz B mintájára, esetleg eltűnik, mint a SARS?” Idézte őt a Science and Technology Daily.

Tibor bá’: A fenti adatokból világosan kiderül, hogy mind egy megbízható vakcina létrehozása, mind pedig a betegségből való kigyógyulásnak az immunitást kialakító hatása bizonytalan. Az én megítélésem szerint az emberiség nagy szarban van.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

(3155) Egy apró kis hiba a kapitalizmussal

Tibor bá’ online

 

A koronavírus után valószínűleg marad a globális kapitalizmus.

Ami most a világgazdaságban történik, azért meglepő, mert az emberiségnek gyenge a memóriája. Nem kell meglepődni, ez nem egy új fejlemény. A budapesti közgazdasági egyetemnek évtizedeken keresztül Marx Károly volt a névadója. Aztán a rendszerváltás után az újonnan hatalomhoz jutottak úgy gondolták, hogy a marxizmus egy diktatórikus baklövés, és Marxot gyorsan megfosztották a trónjától. Nem kellett volna, mert ő volt az első, aki megállapította (legalább is tudtom szerint), amit 100 évvel később John Maynard Keynes megerősített, és újabban külföldre szakadt hazánkfia, Soros György is pálcát tört felette. Vagyis, hogy a kapitalizmus, mint gazdasági rendszer, nem stabil.

Semmi kétség afelől, hogy a kapitalizmus kegyetlenül produktív, mert az emberi kapzsiságra, önzésre épül, de hatalmas belső ellentmondásai vannak. Ezért gondolta Marx, hogy el fogja magát pusztítani, ami után egy jobb világ jöhet el. Keynes angol közgazdász (nem is akármilyen) a kapitalizmust olyan problémának tekintette, amelyik el fogja pusztítani a világot. A háború után (1945) ő találta ki a jóléti államot abból a célból, hogy a létező kapitalizmust megmentse önmagától. Szerinte a bankok működését szabályozni kell, hogy a tőkespekulánsok ne tudják tönkretenni a gazdaságot. A szakszervezetek működését bátorítani kell, hogy a dolgozók fenn tudják tartani a státusz quot, és sakkban tarthassák a politikusokat. A gazdagoknak bele kell nyugodni adóztatásukba, végül is jobb a szegények száját betömni, mit kivárni, hogy a lámpavasra húzzák őket.

Nevezzük ezt egy ki nem mondott, meg nem fogalmazott egyezségnek, amit a nagy gazdasági világválság, a II. világháború és a szovjet ideológiai terjeszkedése váltott ki. És láss csodát, ez az egyezség elég szépen tartotta magát, de egy percre se tudta megszüntetni a világgazdaságba rejtőző ellentmondásokat. Idővel újabb gazdasági hatalmak léptek elő. Azok a külföldi befektetések, amelyek lehetővé tették Amerika háború utáni prosperálását, követendő példát mutattak először Nyugat Németországnak és Japánnak, az ázsiai kis tigriseknek, majd az Európai Uniónak és végül Kínának és Indiának.

Csakhogy a jól szervezett munkavállalók az iparosodott Nyugaton a termelékenység növekedését meghaladó mértékű fizetésemeléseket értek el. Ennek volt következménye az infláció beindulása a 70-es években. Ellensúlyként a munkaadók vendégmunkások után néztek és a termeléseket kezdték áthelyezni olyan országokba, ahol a munkabér lényegesen alacsonyabb volt. A kialakult munkanélküliség ellen a sztrájk nem a megfelelő fegyver.

A jóléti állam ellen elsőnek Margaret Thatcher lépett fel, akinek sikerült a rendkívülien jól megszervezett angol bányászokat betörni, igaz közel egy évig tartó sztrájk árán. Példáját az USA-ban Reagan követte, aki a sztrájkoló légi irányítókat egyszerűen kirúgta. A cél a társadalmon belüli erőviszonyok átbillentése volt. Reagan (Orbánhoz hasonlóan) csökkentette a gazdagok adóztatását, arra a hazugságra építve, hogy a gazdagok zsebében hagyott pénzből munkahelyteremtő beruházás születik. Thatcher egyszerűen megnyirbáltra a munkavállalók fizetését. Ezeknek következtében a gazdag gazdagabb, a szegény szegényebb lett.

Ezzel azonban az oligarchák étvágya nem enyhült, ellenkezőleg, most jött csak meg igazán. Az egész világ kizsákmányolásához (a kifejezés nem véletlenül ismerős, de most egy kicsit másként cseng) egy gondosan kidolgozott stratégia kellett, ami egyenlő volt az ismert kapitalizmus megbuktatásával. Az első lépést a nagy bukás felé Nixon tette meg, amikor 1971-ben felrúgta a bretton-woodsi megállapodást, aminek lényeg az volt, hogy kérésre az USA az általa kibocsátott 35 dollárt 1 uncia (kb. 31 g) aranyra vált át. Az „USA $ = arany” alapján a dollár a világ tartalék valutájává vált. Az országok nemzeti bankjai arany helyett dollár tartalékokat halmoztak fel (az amerikai aranyat, mintegy 8000 tonnát, Fort Knox-ban tárolják). 1971 után ezek gyakorlatilag értéktelen papírosokká váltak, úgynevezett „fiat money” lett belőlük, aminek értéke mindössze az volt, hogy mindenki elfogadta. Ez a húzás sikeresen tartotta fenn azt a bizonyos „amerikai életformát”, hiszen az egész világról javakat szereztek, szolgáltatásokat vettek igénybe és cserébe egy zöld színnel nyomtatott papírt adtak. Az egész világ jegybankjai teli voltak fedezett nélküli dollár milliárdokkal. Ezt nyugodtan nevezhetjük a világgazdaság 22-es csapdájának, mert a rendszer megbuktatására senki se mert lépéseket tenni, hiszen a dollár bukása egyértelműen vesztességet jelentene minden jegybanknak.

A második nagy húzás a roosevelti „New Deal” lényegének, a bankok, pénzintézetek szigorú szabályozásának a megszüntetése volt, amit eufemisztikusan „deregulációnak” neveztek el. Parasztosan szólva, a bankoknak mindent szabad lett tenni. Például saját tőkéjük akár harmincszorosát is kikölcsönözhették, a helyhiány miatt most nem részletezett speciális technikákkal.

Az első áldozatok az amerikai „takarékpénztárak” voltak a 80-as években, de ezeket a kormány megmentette. Viszont a befektetési alapokkal foglalkozó pénzintézetek, a biztosítótársaságok, és befektető mogulok fúziónáltak, amint a kölcsönök kihelyezése elől elgördültek az akadályok.

Az utolsó lökést a FED (amerikai jegybank) irányadó kamatlábának 1 százalékra csökkentése adta meg. Ez a neokonzervatív ötlet megtette a gazdasági hatását, amihez párosult annak deklarálása, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak kivételezett joga a nemzetközi törvények ignorálása. Így aztán üzleti érdektől hajtva, teljesen jogtalanul megtámadták Irakot, aminek árát természetesen az egész világgal fizettetik meg kétes értékű, amerikai államkötvények eladásával.

Miközben a deregulált befektetési bankok fedezet nélkül ontották a jelzáloghiteleket, csak a fedezetnek felkínált vagyontárgy értéke meg se közelítette a tartozást. A financiális trükkök száma folyamatosan nőtt: derivatives, hedge funds, collateralized debt obligation. Kifejezések, amik mind azt takarták, hogy picike töke befektetéssel hatalmas hasznot lehet húzni (elképesztő kockázat felvállalása mellett – amit természetesen elhallgattak). Pontosan azt csinálták, mint 1929 előtt. Ez a séma ragyogóan működik mind addig, amíg az árak kizárólag felfelé mennek. Kölcsönpénzből bármit megvettek abban a reményben, hogy amit vettek, annak az ára felfelé megy. De amint a trend megfordul, a fedezett elégtelenné válik.

Ahogy a kíváncsiság megöli a macskát (angol közmondás) ugyanúgy öli meg az ismert kapitalizmust a kapzsiság. Az amerikai kongresszus megszavazta, hogy megmentsék a csődbe jutott bankokat, pénzintézeteket. Ez nem más, mint a középosztály tervszerű kifosztása. A részvénytulajdonosok elveszítik értékeiket, a házat vásárlók elveszítik otthonaikat. A bankárok kumulatív haszna biztos helyen van, a tönkrement bankokat az állam feltőkésíti.

A jóléti államról szó se lehet, annak gazdasági alapjai már átvándoroltak Kínába és Indiába. Trump és bandája valami olyasmit sugall, hogy helyreállítjuk a jól ismert kapitalizmust, megtartjuk hatalmas házainkat és fizetéseinket. Ti meg visszakapjátok a munkalehetőségeket olyan fizetések mellett, amik lehetővé tesznek egy elfogadható életvitelt. Talán sikerül. És persze ezt a szabad piaci hülyéskedéssel, ami állítólag minden problémára megadja a választ, felhagyunk. Szép csendben elfogadjuk, hogy a piacgazdaság legalább olyan szar, mint a tervgazdaság, csak egy kicsit másképpen szar.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3154) Aktuális kérdések

Tibor bá’ online

 

A statisztikákkal teli közleményekben büszkén jelzik, hogy a halálesetek mellett hányan gyógyultak meg. De sehol egyetlen szó sincs arról, hogy ezek a gyógyultak milyen állapotban vannak. Nekem az nem elég, hogy valakik nem halt bele a kezelésbe és most a teszt azt jelzi, hogy nem szórja szanaszét a vírusokat. Tudni szeretném, milyen állapotban van. Gyanús nekem az a csend, ami a „gyógyultakat” körül veszi. Korábban, még a kínai eset kapcsán voltak olyan közlemények, amik arról számoltak be, hogy a gyógyultak szervei (szív, máj, vese, tüdő) maradandó és eléggé komoly károsodásokat szenvedtek. De aztán ezek elmaradtak. Pedig igen jó lenne tudni a valóságot. Mert ha ez a szervi károsodás megfelel a valóságnak és széles körű, akkor az esetleges immunitással semmit se érünk. A gazdaság se ér sokat, ha a „kigyógyultak” nem tudnak részt venni a termelésben. És annak se lenne értelme, ha arra várnánk, hogy mindenki átessen a fertőzésen. Igaz, abban egyetértenek a szerzők, hogy hat eset közül 5-ben a tünetek rendkívül gyengék és szó sincs kórházi kezelésről. A hat közül egy pedig kórházi kezelést kap, ezek közül minden második viszont lélegeztetésben részesül. Ez utóbbi a megfertőzöttek kb. 8 százaléka. Hogy ebből hány hal meg és hány gyógyul ki a betegségből, arról nincs adat. Arról sincs, hogy milyen állapotban fogják leérni életük hátralévő részét. Nem tudom, ezt miért nem tartják fontosnak.

Már jó ideje megy a propaganda, hogy a vírus csak az idősekre veszélyes. Ha fiatal hal meg, akkor az beteg volt,vagy elütötte egy motorbicikli. Miközben kiderült, hogy a halottak 20 százaléka fiatal. Nem lenne okosabb azt állítani, hogy az idősekre veszélyesebb, nem veszélyes, veszélyesebb. De ez minden betegségre igaz. Közönséges megfázásban is több idős veszti életét. Nem kellene ezt a tételt is tisztázni?

Arról is olvasott már mindenki, hogy az intenzív osztályra kerülteket lélegeztető gépre kötik. Miért nem jelenik meg pontos leírás, ez mit jelent. Értesüléseim szerint ez nem kifejezetten piskóta. A pácienst el kell altatni, és a lélegeztető csövet be kell applikálni a hörgőbe, és nem lehet a beteget magára hagyni, mert a beáramló oxigén nyomására ügyelni kell. Plusz beteget meghatározott időnként forgatni kell a felfekvés elkerülése végett. Szóval az operatív csoportnak ezt a kérdést is tisztázni kellene, ha egyáltalán tudnak róla. Akkor talán a fiatal tömegek könnyebben betartanák az előírásokat, elfogadva azt, hogy ez tényleg nem játék.

Mi van a BCG oltással? Valóban enyhíti a betegség lefojtását? Ezzel miért nem foglalkoznak komolyabban?

Mi van a hydroxychloroquine – azithomycin kombinációval? Kipróbálták már? Van már eredmény? Ezzel miért nem foglalkozik senki?

Végül, az rendben van, hogy egy ütött kopott öregasszony a tiszti főorvos? Ő kinek az anyósa?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3153) Egy hasznos kis vírus (többnyire szatirikus eszmefuttatás)

Tibor bá’ fordítása online

 

Szerző: Dimitri Orlov

Olyasmikről szeretek írni, amikhez értek, de néha-néha nyílik alkalom arra, hogy véleményt nyilvánítsak olyan témákkal kapcsolatban, ahol széleskörű a félreértés, és a bizonytalanság, miközben az eset érinti az én professzionális kíváncsiságomat. Pontosan ez a helyzet a 2019-nCoV elnevezésű, most felbukkant és egyre híresebb koronavírussal kapcsolatban. A témához köthetően több dolog is érthetetlen, amiket most szépen kikutatunk. Először is világossá akarom tenni, hogy nem vagyok szakértője a témának, tehát akkorát okoskodom, amekkora belefél. Nem tudom, hogy a 2019-nCoV egy génmódosított biológiai fegyver-e, vagy egy természetesen kialakult vírusforma, amit a kínai denevér populáció tart életben. Ezt persze senki se tudja, de érdemes megnézni, hogy plauzibilisek-e ezek a feltevések, és lehetséges-e, hogy a valóság a két feltételezés megfelelő keveréke.

A 2019-nCoV, mint biológiai tömegpusztító fegyver, nem különösen jó. Mellette szól, hogy erősen fertőző, és a megfertőzött egyedekkel tovább fertőzhet, mialatt az illető semmi jelét nem mutatja, hogy beteg lenne. Ellene szól, hogy a mortalitás mindössze 2,1%, ami tovább csökkenhet, mert nincs szó róla, hogy figyelembe vennék a nagyszámú fiatal és egészséges embert, akik elkapják a vírust, de semmi jelét nem mutatják, sose tesztelik le őket, és nem tudják meg, hogy túlélték a betegséget. Egy vírus akkor bizonyul elfogadható biológiai fegyvernek, ha gyorsan végez a lehető legtöbb emberrel, de csak olyan gyorsan, hogy az áldozat addig ne haljon meg, amíg nem fertőz meg másokat.

Egy másik alkalmatlansági tény, hogy az elhunytak átlag életkora 65 év, ami egy társadalom produktivitását nem igazán veszélyezteti se katonailag, se gazdaságilag, mivel az elhunytak már nem alkalmazhatók, mivel nyugdíjasok. Ha cinikusan állunk a témához, akkor megállapítható, hogy a vírus sikeresen csökkenti a gazdaságilag értéktelen beteg és idős emberek számát, akik –ismerve a kínai respektálást az idősek felé – az erőforrások jelentős részét fogyasztják el.

A pozitív oldalon megjegyezhetjük, hogy akiket kikészít a vírus, azok többnyire öreg kínaiak férfiak (a cikk írásakor ez még igaz volt), ami valószínűleg nem egy nagyon ügyes elrendezés. A helyzet az, hogy a vírus finnyásságának oka, hogy szelektíven tegye hidegre a kínai kommunista párt vezetőit, annak érdekében, hogy politikailag destabilizálja a rezsimet, utat engedve ezzel egy amerikai stílusú rezsimváltásnak, szokás szerint elhozva  a szabadságot és demokráciát a szerencsétlen kínai népességnek.

Tekintve, hogy Amerika már nem képes katonai fölényével elnyomni Kínát (még arra se képes, hogy katonai bázisuk ellen végrehajtott iráni rakétatámadásra válaszoljon), valamint tekintve, hogy Amerika többnyire elveszítette a Kínával vívott kereskedelmi háborút, a biológiai fegyver maradt az egyetlen megmaradt nyíl a tegezben.

Ne feledjük el, hogy a Pentagon jó néhány létesítményt hozott létre a nagyvilágban, ahol különböző kórokozókkal kísérleteznek. Tekintve, hogy ezek a kórokozók, akiknek főfeladata az emberek megölése, a Pentagon, nem pedig a WHO hatáskörébe tartoznak, logikusan feltételezhető, hogy biológiai fegyvereket fejlesztetnek ki. Megjegyezhető, hogy néhány éve amerikai kémeket fogtak el Oroszországban, akik DNS mintákat iparkodtak beszerezni orosz emberektől.

Logikusan feltételezhető, hogy ezeket a DNS mintákat biológiai fegyverek kialakításánál akarták felhasználni, specifikus célpontok számára. Gyanítom, az amerikai specialisták a végén felfedezték, hogy Oroszországban ugyanazok a kaukázusi emberek élnek, mint a Föld bármely pontján megtalálhatók, és ha ezek lesznek a célpontok, akkor saját maguk is célponttá válnak. Ez viszont nem érvényes a kínaiakra, akiknek genetikai jellemzőik némileg eltérőek.

Persze az is lehet, hogy az egész nem más, mint eszköz arra, hogy a Pentagon elköltsön egy nagy rakás pénzt, de nem lehetetlen, hogy a végén valóban biológiai fegyver volt a fejékben és sikerült létrehozni a 2019-nCoV-t.

De hadd említsem meg újra, ahogy az a járvány elindult az nem olyan mintha egy mesterséges vírust valahol, valamikor elszabadítottak volna, mert ilyen esetben várható lenne egy hirtelen tömeges megbetegedés. Ehelyett, amit láttunk az itt-ott egy-egy fertőzés egy halpiachoz kötve, ami azután szép lassan felerősödött. Ezek szerint a vírus forrása mesterséges, nem pedig valóságos, mint például a piacon eladott denevér. Bár felmerül a kérdés miért most jött elő, amikor a kínaiak ezer évek óta eszik a denevért (a denevér leves Kínában csemegének számít).

Az időzítés oka lehet a kialakult zsúfoltság, ami jellemző a kínai ÚJ Évi ünnepségekre. A kínai naptár szerint, most a patkány éve jön, és míg a kínaiak szeretik a patkány húst is, a denevért jobban kedvelik. Amilyen szerencsések a Kínában nevelt sertések kétharmadát megtámadta a sertés influenza, ami felvitte a sertéshús árát, és arra kényszeríti a kínaiakat, hogy importáljanak sertéshúst, természetesen Amerikából, amit korábban embargó alatt tartottak. Ez természetesen a bőséges denevér populációt elfogadható alternatívának hozta ki a fehér szükséglet pótlására. Az se semmi, hogy pillanatnyilag Kína szárnyas populációját a madár influenza tizedeli, aminek várható következménye, hogy csirkét is importálnak, természetesen azt is Amerikából.

Ez persze valahogy nem fér bele a képbe, de a szerelemben és a háborúba minden meg van engedve, különösen a kereskedelmi háborúban. De ami fejemben bekapcsolja a riasztó csengőt az a koronavírus járványra adott reakció Kínában, és Nyugaton, de különösen Amerikában.

Először is, a kínai kormány úgy kezelte a járványt, mintha háború lenne. Mindent bevetett, ami a rendelkezésére állt, beleértve a hadsereget is, annak érdekében, hogy leállítsa terjedést. Hatalmas kórházak építésébe kezdtek, óriási városokat helyeztek teljes karatén alá, végül a nemzeti ünnepeket kiterjesztették. A reakció jóval több volt, mint amire látszólag szükség lett volna. Ennek az volt az oka, hogy a kínai kormány ezt a járványt úgy kezelte, mintha egy biológiai fegyver lenne. Talán egy gyakorlat volt egy jövőben bekövetkezhető biológiai hadviselésre. Minden esetre a kínai kormány bebiztosította, senki se állíthassa az eseményekről, hogy ők nem tettek meg mindent.

Másodszor, a nyugati média mindent megtesz, hogy az emberek bepánikoljanak és, hogy Kínát befeketítsék, amiben nagy segítségükre vannak a bloggerek is. Úgy tűnik a jelenlegi taktika az orosz gyűlöletből (ahol legfőbb ideje lenne beismerni a vereséget) átállás a kínai gyűlöletbe (ahol az USA-nak még hátra van seggének felkínálása belerúgás végett).

Harmadszor, A Fehér Ház nemrég elkérte a szakértőket, vizsgálják meg, hogy a 2019-nCoV génsebészet terméke-e. Az életben nagyon gyakran fordul elő, hogy aki legjobban kiált tolvajt, önmaga a tolvaj. Feltételezhető, hogy hamarosan „kiderül”, hogy a vírus ember alkotta, és ki más rakta volna össze, mint az oroszok, sőt maga Vlagyimir Putyin személyesen önmaga.

Ha ezeket mind alaposan átgondolom, akkor arra a megállapításra jutok, hogy a koronavírust valamelyik Pentagon által fenntartott biológia laborban állították elő és juttatták Kínába. A célpont, amit fertőzött állatokkal támadtak meg, Wuhan lehetett, a kínai iparcentrum. A végső cél, ami feltételezhető, rábírni az amerikai cégeket a gyártást állítsák vissza Amerikába, annak érdekébe, hogy „Amerika újra nagy legyen”.

Én viszont azt feltételezem, hogy ez nem fog működni. A kínai kormány meg fogja állítani a járvány terjedését. A jelek szerint a járvány máris csendesedik. Ezt kötve Kína karöltve több országgal nekilát kiirtani egy másik parazitát, ami nem más, mint az Egyesült Államok, akik évtizedek óta semmiért kapnak valamit egyszerűen úgy, hogy dollár bankjegyet nyomnak.

___________________________________________________________________________

A Most Convenient Virus  

I prefer to write on things I know about, but once in a while an opportunity presents itself for me to comment on some aspect of widespread mistrust and confusion while resting on a solid foundation of my professional curiosity. This is the case of the 2019-nCoV novel coronavirus. A lot of the elements of the coronavirus story just don’t add up, and that’s what I want to explore. At the outset, I want to make it clear that I am no expert on these matters. Is 2019-nCoV a genetically engineered biological weapon or is it a naturally evolved strain of a virus that is endemic in China’s bat population? This we don’t know, but it is interesting to look at the plausibility of each of these scenarios and also to consider whether what we are observing could be a combination of a little of each.

As a biological weapon of mass destruction, 2019-nCoV isn’t particularly good. On the plus side, it is highly contagious and can be spread by infected individuals who are not showing any of the symptoms, such as fever and shortness of breath. On the minus side, the mortality rate is a mere 2.1% and is likely to trend down because this rate does not account for a potentially huge number of young, healthy people who contracted the virus but never developed any symptoms, were never tested for it, and will never know that they had survived it. For a virus to be potent as a bioweapon, its kill ratio needs to be optimized for killing the largest possible number of its victims, but doing so slowly enough so that the victims don’t die before they have a chance to spread the infection.

Another minus: the average age of those who succumb to it is around 65, making it rather ineffective in impairing the productive capacities of a nation, be they industrial or military, since many of those who die are past their peak productive years or retired. In fact, taking a rather cynical view, this virus could be rather helpful in reducing the burden of economically unproductive sick an elderly people who, in an aging Chinese population, and given the respect Chinese society traditionally gives to its elders, consume a growing share of the country’s resources.

On the plus side, those who succumb to it are predominantly Chinese, male and elderly, and this may be taken as an indication of some very clever targeting. In fact, the selectivity of this virus may be indicative of an effort to selectively take out members of the Chinese Communist party, in order to destabilize China politically, to effect regime change there and to impose US-style Freedom&Democracy® upon the hapless Chinese population. Given that the US no longer has the military might to take on China (and can’t even respond to Iranian rocket attacks on its military bases), and given that the US has pretty much lost the trade war against China, a biological weapon may be the only arrow left in its quiver.

Let’s keep in mind that the Pentagon has built quite a number of facilities around the world that research various pathogens. Given that this is the Pentagon, whose basic task involves killing people, not the World Health Organization, it seems likely that they also do something along the lines of developing effective biological weapons. A couple of years ago US operatives were caught collecting DNA samples from the Russian population and were promptly escorted out of the country.

The obvious supposition is that these samples were to be used to develop biological weapons to specifically target the Russian population. I suspect that the specialists charged with this task were most disappointed to discover that the vast majority of the Russian population consists of just your regular white people, pretty much the same the world over, and to target them is to target themselves. But that is not the case with the Chinese, whose genetic makeup is more distinctive. This is all clearly inconclusive, and it may very well be the case that the Pentagon’s biological weapons program is just another part of its giant money-burning machine, or the case may be that it actually does produce a biological weapon now and again, and that 2019-nCoV is the meager result it has so far managed to produce.

But then again, the way the epidemic started is not what you’d expect if an artificial strain were released at some place and time. In that case, you’d expect an instantaneous spike in infections, with symptoms showing up in a tight cluster right at the end of the incubation period. But instead what we saw was sporadic incidents of infection connected with a certain fish market in Wuhan gradually giving rise to an epidemic. This suggests that the source of the virus is a natural one, such as the bats which were sold at this market. However, the Chinese have been eating bats for thousands of years (bat soup is a delicacy), so why would this virus only emerge now?

The reason for the timing may simply be increased contact. The virus emerged right around the Chinese new year. According to the Chinese calendar, this is the year of the rat, and while the Chinese also eat rats, bats are preferred. Also, around two-thirds of all the pigs in China have recently been lost to swine flu, driving up prices of pork and also, incidentally, forcing China to start importing pigs from the US, which were previously subject to an embargo. This made the naturally abundant bats an attractive alternative to other sources of animal protein. Equally serendipitously, China’s chicken population is now being ravaged by avian flu, and this, as you might expect, will force China to start importing chickens from the US as well.

Of course, this is all highly inconclusive, but a view may be taken that all is fair in love and war—and trade war with the US especially. But what has set off a few alarms in my head was the reaction to the coronavirus epidemic, both in China and in the West, the US especially.

First, the Chinese government has treated the epidemic as an act of war, deploying all the means at its disposal, including the military, in order to contain its spread, building several large new hospitals, putting entire huge cities under quarantine and extending the national holidays. The response as been far beyond what this virus seems to warrant, with its low mortality rate. Without saying so, the Chinese government has treated this epidemic as an act of biological warfare—perhaps as a dry run for a more lethal epidemic that may come in the future. At any rate, the Chinese government is seeing to it that nobody can blame it for not taking the problem sufficiently seriously, or not doing enough about it.

Second, the Western media response has been an exemplary effort to produce a panic and to smear China, making what is happening there into a horror story. Not only did the mass media outlets do their best to stoke mass hysteria about all things Chinese, but various bloggers and independent “experts” pitched in to produce a panic. There seems to have been a policy-driven reorientation from Russophibia (where it has been high time for the US to silently admit defeat and move on) to Sinophobia (where the US is yet to have its ass handed to it on a plate). Those notionally independent commentators who are exploiting this opportunity to attack China are acting as useful idiots in this centrally choreographed media campaign.

Third, the White House has recently requested that experts look into the possibility that 2019-nCoV has been genetically engineered. It is often the case that the person who shouts “Catch the thief!” the loudest happens to be the thief himself. I suspect that the next move will be to declare that this virus is indeed an engineered biological weapon developed by… why, Russia, of course, and Mr. Putin personally.

Taking all of this into account, the scenario that seems most plausible to me was that this virus was genetically engineered in one of the Pentagon’s biological weapons laboratories and introduced into China via infected wild bats, having picked the technology and manufacturing mecca of Wuhan as a target. The ultimate goal, one might surmise, is to induce US corporations to repatriate production to the US mainland in order to “make America great again.”

But my suspicion is that this isn’t going to work. The Chinese government will succeed in stopping the epidemic, in the process demonstrating that it cares about its people and is effective in protecting them. Already the infection rate, plotted on a log scale, is starting to slope down from a straight line, meaning that the epidemic is losing steam. And then, working alongside many other countries, China will move on with the main task of eradicating the other parasite—which is the United States, a country that get something for nothing simply by printing dollars.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3152) Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja

Tibor bá’ online

 

Elnézést a látszólagos ismétlésért, de egyre több helyen olvasok élelmiszerhiányról. Illetve egyre több helyen deklarálják, hogy nincs, nem lesz élelmiszerhiány. Ami egy kicsit gyanús. A lehetséges hiány oka egyfelől a koronavírus miatti munkaerőhiány, másfelől a szélsőséges időjárás.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nekünk magyaroknak nincs mitől félni, mert szerencsére a mi mezőgazdaságunk bőségesen el tudja látni magyar igényeket, sőt jelentős exportra is képes. Viszont a kormánynak fel kellene ébredni nyugodt álmából, és fel kellene készülni az esetleges eseményekre (nem január helyett április elején rendelni maszkokat). Például most olvastam, hogy Kína megjelent a piacon és hatalmas mennyiségű élelmiszert vásárol, nyilván a pénze meg van hozzá. De a pénzt nem lehet megenni, amit a hírek szerint az amerikaiak egy-két héten belül meg fognak tapasztalni.

A kormányunknak tehát figyelni kell, nehogy valakik a hátunk mögött jó pénzért eladják az itthon termett, előállított élelmiszert. Időben szóltam. Hadd jegyezzem meg, hogy január végén megírtam, hogy Orbánnak most hatalmas mennyiségű lélegeztető gépet kellene beszerezni. Helyette mostanában kapkodnak, és még így is előfordulhat, hogy nem jut mindenkinek, ha a járvány rákapcsol, ami még hátra van Cecília szerint.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3151) Nem vagyunk egyenlők

Tibor bá’ fordítása online

 

Hiába ágálnak a nők, férfi/nő nem egyenlő, és ez statisztikailag kimutatható.

A halálozási arány a COVID-19 esetében férfi és nő között az alábbi:
Olaszország:   13,3 kontra 7,4
Kína:                   4,7 kontra 2,8
Spanyolország: 8,4 kontra 4,7
Hollandia:        10,6 kontra 6,6
Írország:              4,0 kontra 1,7

Ez a néhány példa egyértelműen bizonyítja a tényt, hogy a férfiakra halálosabb a vírus, mint a nőkre. A másik megfigyelés, hogy főleg az idősek esnek áldozatul. Illetve, 40 év felett a halálozási ráta szép lassan emelkedni kezd. Igaz, itt-ott vannak kivételek, és egészen fiatal ember is meghal.

Akkor spekuláljunk együtt. Vannak olyan hangok, hogy a vírusnak elsősorban a tüdőnek kell ellenállnia. A tüdőt viszont megviseli a dohányzás és ugye több férfi dohányzik, mint nő. Azt is megfigyelték, hogy a levegő minősége is kihat a terjedésre. Ez azonban nem magyaráz meg mindent.

Egy másik elképzelés, amivel nagyon egyet tudok érteni az, hogy a vírus hatékonyság egyenes arányban van a test elhasználódásával. Vizsgáljuk ezt meg!

Az idős ember teste nyilván jobban el van használódva, különösen akkor, ha időskori betegsége van: diabétesz, hipertónia, szív érrendszeri betegség. Az egy-egy meglepően fiatal halálánál fel nem ismert betegségre kell gyanakodni. És most jön a meglepetés, egér kísérleteknél kimutatták, hogy a nőstények nagyobb ellenálló képessége megszűnik a petefészek kioperálása után. A kulcs az ösztrogén jelenléte. Mivel változókor után az ösztrogén termelés leáll, fenn áll a talány, miért marad meg az egyenlőtlenség idős korban is.

Ekkor jön a legmeglepőbb magyarázat. A férfiak teste jobban elhasználódik, egyszerűen azért mert férfiak. A férfiak többet vállalnak, többet teljesítenek, felelőtlenebbül vállalnak fel extra feladatokat. Nem én mondom. Én csak elolvastam és lefordítottam. Aki tud angolul annak mellékelem az eredeti szöveget.

Risky Behaviour & Unhealthy Lifestyle

„I think the best answer to begin with is – we don’t hundred percent know why, right?” says Dr Bharat Pankhania, senior clinical lecturer at University of Exeter Medical School, the UK. „We have many theories as to why. But the best answer is for unexplained reasons men seem to have more attrition than women”. To illustrate his point Dr Pankhania suggests that „men undertake more hazardous activities starting from early life onwards” being exposed to more challenges to their health.`

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3150) Kihat-e a meleg a koronavírus hatékonyságára?

Tibor bá’ online

 

Jó lenne tudni, hogy kihat-e, vagy csak arról van szó, hogy az emberek imádják a wishful thinking-et (magyarul: vágy vezérelt gondolkodás).

Az egyik tanulmány szerint: New study says ‘high temperature and high relative humidity significantly reduce’ spread of COVID-19. Vagyis: egy új tanulmány szerint a magas hőmérséklet és magas relatív légnedvesség jelentősen csökkenti a COVID-19 terjedését.

Vannak józanabb hangok is: Another unknown is how COVID-19 will respond to changes in the seasons. The flu tend to follow cold weather, both in the northern and southern hemispheres. Some other human coronaviruses spread at a low level year-round, but then seem to peak in the spring. But nobody really knows for sure why these viruses vary with the seasons. Vagyis: egy másik ismeretlen, hogy fog a COVID-19 reagálni az évszakok változására. Az influenza iparkodik követni a hideg időjárást,, mind az északi, mind pedig a déli féltekén. Más koronavírusok egész évben fertőznek alacsony szinten, de aztán úgy tűnik tavasszal életre kelnek. De  valójában biztosra senki se tudja, hogy ezek a vírusok az évszakokkal miért változnak.

Vagyis ebben a témában is ránk van bízva. Mindenki azt fogadja el, ami neki szimpatikusabb, aztán lehet vitázni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3149) A legújabb rém(es)hír: jön az élelmiszerhiány, de nem nálunk

Tibor bá’ fordítása online

 

Az ENSZ-en belüli FAO tagozat, amely az élelmezéssel és mezőgazdasággal foglalkozik, figyelmeztetést tett közzé a globális élelmiszerhiánnyal kapcsolatban, amit a koronavírus elleni küzdelem okoz.

Maximo Tolero, a FAO fő közgazdásza azt mondta a Guardian-nek, hogy „a legrosszabb az lenne, ha a kormányok leállítanák az élelmiszer forgalmat.”

Az aratások jók voltak, de a járvány és a protekción izmus miatt a mezőgazdasági munkásokból hiány van. Az export tilalom és védővámok problémát okozhatnak az eljövendő hetek alatt, állította Torero.

A szabad kereskedelem ellen felhozott minden előírás kontra produktív. Most nem az az idő van, amikkor megszorításokat lehet hozni az élelmiszer szabad áramlása ellen.

Egyes országok elkezdték védeni országuk élelmiszer tartalékát export tilalmak bevezetésével, ami Torero véleménye szerint kereskedelem ellenes és csökkenő élelmiszer előállításához vezethet.

Kereskedelmi megszorítások rendkívüli áringadozást okoznak, ami a helyzeten csak ront, a megfigyeléseink szerint, folytatta Torero.

Egy másik aspektus, ami veszélyeztetheti a világ élelmiszer ellátását a „maradj itthon” mozgalom különböző szintű elrendelése. Ha a mezőgazdasági munkások legálisan nem arathatnak, az élelmiszer hiányhoz vezethet.

A koronavírus megjelenése kihat a munkaerőre, és a logisztikai problémák fontossá válnak. Olyan politikát kell folytatni, ami lehetővé teszi, a munkaerő zavartalanul lássa el feladatát.

A Guardian akkor közölte jelentését, amikor az USA-ban a vevők megostromolták a szupermarketeket élelmiszer, valamint finom papíráru tartalékok felhalmozása végett, a koronavírus megjelenése miatt.

Viszont az amerikai élelmiszer ellátás szakértője Sonny Perdue, aki a Mezőgazdasági Minisztérium vezetője közölte az amerikaiaknak nem kell aggódniuk egy hamarosan bekövetkező élelmiszerhiány miatt.

Asz Élelmiszer Piacra hozási Intézmény PR vezetője szerint ez nem egy keresleti kérdés, hanem kínálati. „A kínálat változatlan. A raktárak annyi árut szállítanak, amennyi csak lehetséges 24 óra alatt.”

___________________________________________________________________________

UN warns of global food shortage caused by coronavirus measures: report

The United Nations Food and Agriculture Organization warned of global food shortages caused by measures to stem the spread of the novel coronavirus.

“The worst that can happen is that governments restrict the flow of food,” Maximo Torero, chief economist of the UN Food and Agriculture Organization, told the Guardian.

Harvests have been good and staple crops remain in demand, but a shortage of field workers brought on by the pandemic and a move towards protectionism — tariffs and export bans — could lead to problems in the coming weeks, Torero said, according to the report.

“All measures against free trade will be counterproductive. Now is not the time for restrictions or putting in place trade barriers. Now is the time to protect the flow of food around the world,” Torero added, the news course reported.

Some countries have begun to protect their food supplies by restricting exports, which Torero reportedly said could lead to an overall decrease in trade and a subsequent decline in food production.

“Trade barriers will create extreme volatility,” warned Torero. “[They] will make the situation worse. That’s what we observe in food crises.”

Another measure that could threaten the world’s food supply is that nations have issued stay-at-home orders at varying levels of enforcement. If agriculture workers are legally unable to harvest crops, it could cause a lapse in food flow.

“Coronavirus is affecting the labour force and the logistical problems are becoming very important,” said Torero. “We need to have policies in place so the labour force can keep doing their job. Protect people too, but we need the labour force. Major countries have yet to implement these sorts of policies to ensure that food can keep moving.”

The report from The Guardian comes as grocery stores in the U.S. have been bombarded with customers racing to stock up on produce, nonperishable items and paper goods amid the coronavirus outbreak.

However, American food supply experts, including Department of Agriculture Secretary Sonny Perdue, have warned that Americans should not be concerned about immediate food shortages.

“This is a demand issue, not a supply issue,” Heather Garlich, vice president of media and public relations at FMI, the food industry association formerly known as the Food Marketing Institute, told Politico. “The supply chain isn’t broken. The warehouses are pushing out as much inventory as possible in a 24-hour period.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Hozzászólások

Megkapó, milyen gyorsan vett teljesen új irányt a hozzászólások tömege. Meg kell mondanom, hogy olyan irányt, amit egy cseppet se kedvelek. Megkérlek benneteket, hogy naponta lehetőleg ötnél több alkalommal ne írjatok be, és egy-egy beírás lehetőleg ne legyen 3000 karakternél hosszabb. Merem remélni, hogy megértitek és kérésem betartjátok.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3148) Az emberéletről

Tibor bá’ online

 

Pandémiában az emberéletnek felül kell írni a gazdaságot. Ez az, amiért Kína felülkerekedett a COVID-19 háborúban, miközben Amerika a katasztrófához vezető úton halad

 

Tibor bá’: A Kínai Renmin Egyetem munkatársa, John Rossan financiális értekezésének címében benne van az összes mondanivaló. A teljes angol nyelvű cikk URL-ét alant mellékelem, amiből kiszelektálom a lényeget.

Kína sokkal jobban jön ki a COVID-19 járvány kitörésből is mint Amerika. Március végére a hazai fertőzések száma gyakorlatilag  lenullázódott, míg az USA-ban és Nyugat Európában meredeken emelkedik, aminek oka a drasztikus intézkedések mellőzése, elsősorban a gazdasági következményektől való félelem miatt. Annak ellenére, hogy a kínai eszközök nem voltak eltitkolva, amelyek: karatén, hely elhagyási tilalom, az otthonaikba zárt lakosság alapvető fontosságú cikkekkel való ellátása, kötelező maszk viselet, tesztelés, fertőzési gócok ellátása egészségügyi dolgozókkal, az utazások szigorú letiltása. Fő szempont az emberek életben tartása volt. A siker őket igazolja. Kínában a pandémia gyakorlatilag megszűnt, forduhatnak a termelés felé.

Human life must trump economics in a pandemic. THIS is why China is succeeding in war on Covid-19 and US is on path to disaster

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________