A Katekizmus szerint: (korábban) Hogy Istent megismerjük, szeressük, és csak neki szolgáljunk. Amiért cserébe az örök élet jár. (1990 óta viszont) Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. Ahá! Itt már konkrétan be is ígérik a halhatatlanságot.

Ezek szerint van egy Isten, aki azért teremtett, hogy a teremtmény szeresse őt. Tehát teremtett, és ráadásul az örök életre. Nincs halál.

Madách szerint: Dicsőség a magasban, istennek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent. – tehát teremtett. – Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy Fényében ily osztályrészt engedett. – Tehát viszonzásként imádni kell a teremtőt.

A Biblia szerint: Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. (majd) Teremté az isten az embert, az ő képére. – tehát teremtett, ráadásul a saját képére. A teremtő isten pont úgy néz ki, mintha ember lenne, és ugye a végítélet azt sugallja, hogy nem halunk meg.

A Katekizmust, az Ember Tragédiáját, a Bibliát emberek írták, akik kitalálták istent. Az emberiség zöme nem tud szabadulni a teremtő létezésétől. Nézzük, hogy dilemmázik Leon Ledermann fizikus! „Hé, te odafent! Én teremtettelek téged, nem te engem, hallod? Nem vagy más, mint emberi elmeszülemény, a képzelet alkotása! Én ruháztalak fel minden értelemmel, céllal, jósággal és szépséggel. Mi egyébre való volnál, mint hogy tárgya légy az én megismerésemnek, kivetítése az én szándékaimnak, szimbóluma az én hatalmamnak! — Erre az égi fények fokozatosan átrendeződnek, és lassan kialakul egy mosolygó női arc. Vonásain titokzatos öröm és végtelenül édes bánat. Hang nélkül, puszta tekintetével szólal meg: Enyéssz a sötétbe! Légy boldog!”

Végtére Isten léte nem olyan nagyon fontos, ami fontos, hogy ne legyünk az enyészet martalékai, amit tudományosan kell(ene) megindokolni. Jön Frank Jennings Tipler fizikus, aki utált meghalni, ezért kitalálta az Omega-pontot. Ez nagy vonalakban így szól: Az antropikus elv szerint az intelligens elme (ezek lennénk mi emberek) miután megjelent, soha többé nem tűnhet el. A Világegyetem tágulása nem végtelen. A korlátlan mennyiségű energiából kifolyólag a maximális entrópia helyett az örök élet a nyerő. A többi már csak részletkérdés. A végpont, ahol minden megvalósul, az Omega-pont.

Világos tehát, hogy az Ember nem képes elfogadni az elmúlást. Szemét dolog Istentől, hogy megteremt minket öntudatunkkal együtt, vagy úgy, hogy az öntudat evolúció útján kialakulhasson bennünk (ellentétben az állatokkal), és utána engedi, hogy végérvényesen elpusztuljunk.

Igen, szemét dolog lenne a háborúk, szenvedések, nyomorgások mellett hagyni, hogy rádöbbenjünk halandóságunkra. De mivel nincs Isten, ezzel a váddal nem állhatunk elő. Nem kell kitalálnunk, hogy „Isten útja kifürkészhetetlen,” mert nincs Isten, és nincs útja. Ami van, az magától van.

Egyszerűen létezik a Lét, amiben az anyagnak és az alapvető erőknek olyan elrendezése van, ami maximálisan tökéletes ahhoz, hogy idővel bármi kialakulhasson, mindenféle külső beavatkozás (teremtés) nélkül. A Léten belül minden kialakult forma egy apró része az egésznek, és mint ilyen nulla szignifikanciával bír. Mi emberek létrejövünk a semmiből, és távozunk a semmibe. A kettő között azon töprengünk, hogy miért vagyunk, honnan jövünk, és főleg, mivé válunk, mi lesz velünk.

Nos, termékei vagyunk a véletlennek. Van a Lét és ezen belül történnek dolgok, jönnek-mennek élő és élettelen tárgyak a rendszer specifikus elrendezése szerint. Semmi terv, semmi cél, minden „csak van”. Nehéz elképzelni, mert mint értelmes lények mi magunk tervezünk és célok mentén élünk, irányítjuk életünket, azaz logikusan cselekszünk. Ilyen a Létben nem fedezhető fel. És ez így van jól, mert Lét pusztán azért van, mert alternatívája a nem-Létnek. És ha már van, nem lehet más, mint tökéletes. Az anyag szerkezete rendkívül bonyolult, de a lehető legtökéletesebb. Ugyanez mondható el a mindenségre ható erőkről (gravitáció, gyenge és erős magerő, elektromágneses erő). Az egész együtt adja a Létet.

És mi van a halandóságunkkal? Nem nagy dolog. A Léten kívül minden halandó. Minden jön és megy. Az élethez való ragaszkodás egy evolúciós eszköz a faj fennmaradásához. Ha nem lenne, akkor már rég kihaltunk volna. Akkor tesszük okosan, ha zokszó nélkül elfogadjuk halandóságunkat, de amíg élünk iparkodunk kellemesen eltölteni a rendelkezésünkre álló időt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________