2019-07-31 nap bejegyzései

(2912) Ki örökli tőlünk a Földet?

Tibor bá’ online

 

Egyre több emberben merül fel a gondolat, jó-jó, mi eltűnünk, de mi marad utánunk. Ki lesz a Föld következő ura? Mily messze van ez az ötvenes évek viccétől, ami szerint az egyik pesti polgár kérdi a másiktól, hallotta, a Nap 5 milliárd év múlva kihűl, és a Földön minden kihal? Mit mondott mennyi? Öt milliárd. Hál istennek, úgy megijedtem, én öt milliót értettem.

Hát igen, ifjú éveimben úgy tűnt, hogy előttünk az idők végtelenje, semmi se változik, minden úgy fut le, ahogy megszoktuk. Nem olyan nagyon rég tudjuk, hogy ennek vége. És, akiket egyáltalán nem érdekelt a környezete (gondolok itt azokra, akik a közeli erdőbe hordják a kiszolgált bútorokat és egyebeket) azok most azért aggódnak, hogy mi lesz a Föld sorsa utánunk.

Nos, először is azt lenne jó tudni, hogy marad-e utánunk egyáltalán élet a Földön? Mértéktartó becslések szerint 1750-hez képest +3 °C növekedésnél az emberiség kihal, mert megszűnik az emberi habitat (élettér). A habitat megszűnését stoppolgatással egy ideig túl lehet élni, de a vége az elkerülhetetlen halál. Azonban a melegedés + 3°C-nál nem fog megállni. Egyesek szerint túl fog lódulni a +10°C-on is. Ez pedig azt jelenti, hogy bármi túlélése is kérdéses. Persze „egyesek” tévedhetnek. A klímaváltozással kapcsolatban a tévedések sorozatban bukkantak fel.

Tételezzük fel, hogy a kihalás nem fog leérni a bogarakig, életben marad valami az állatok közül is. Mi lesz ezután? Az evolúció során a puszta intelligencia nem előny, csak akkor, ha az biztosítja a nagyobb túlélési esélyt és a kedvezőbb szaporodást. Ebből az következik, hogy nem feltételezhetjük, hogy valami okos kis állatka jön utánunk, ami beszélni fog és átveszi a technológiai ismereteinket. Az evolúciós „termék” kiszámíthatatlan. Voltak már hatalmas hüllők (auruszok), jöttek-mentek. Egy biztos, 50 millió év kell ahhoz, hogy egy domináns lény kifejlődjön, ami „uralhatja” a Földet. Nem csodálkoznék, ha utánunk a társadalomban élő rovarok jönnének, ahol az egyén önzését felváltja a társadalmi altruizmus.

A poszt alapötlete: If Humans Were Wiped Out, Which Species Would Dominate Our Planet?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________