(2042) Pedagógia?

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

Két napja foglalkoztunk az oktatás helyzetével. Kiderült, hogy igen vegyes a felfogás, nemigen volt mit leszögezni a végén.

Kezdem azzal, hogy nem vagyok pedagógus, bár némi tapasztalattal rendelkezem, mert az elmúlt 50 évben jó néhány tanítványom volt, akik engem szúrtak ki arra, hogy tanítsám őket angolra (egynél se járt a dolog sikerrel). Általános tapasztalat, a diák azzal, hogy kifizeti az oktatás díját úgy gondolja, neki más tennivalója nincs. A többi az én kötelességem. Ennek ellenére ennél nagyobb tanulság az én saját esetem.

A nyolcadik osztály vége felé volt egy iskola sakkbajnokság. A húsz egynéhány résztvevőből mindenki mindenkivel játszott. Heteken át tartott a vetélkedő, amit fölényesen nyertem. Meglepő volt, mert különben a bizonyítványaimban hemzsegtek az elégségesek. Igaz, számtan és matematika mindig jeles volt. Ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a tanulónak esze, született képessége bőségesen volt, viszont (a tanárok szerint) lusta volt, mint a lajhár, de persze nem ez volt az igazi ok. Valójában a szülői közöny, és nemtörődömség volt tetten  érhető. Például abból, hogy augusztus végén szólt az apám, menjek már el a Markó utca 20-ba, és iratkozzak be egy olyan középiskolába (két évvel később technikum lett belőle), ahol tízszeres volt a túljelentkezés, és a felvételi júliusban már lezajlott. Szóval ott álltam 14 évesen, holnap után lesz szeptember elseje, és fogalma se volt hova fogok járni. Persze az iskolából ki is maradhattam volna és elmehettem volna inasnak, kitanulni valamilyen mesterséget, de szüleim társadalmi helyzete ezt nem engedhette meg magának. Mit szóltak volna a barátok, ismerősök, üzletfelek?

Nevelőanyám kézbe vette a dolgot, és elintézte, hogy felvegyenek egy olyan középiskolába, amit később közgazdasági technikumnak neveztek el. Gépírás, gyorsírás, kereskedelmi ismeretek, és hasonlók. Az iskola szegregált volt. A lányok és a fiúk között ki volt építve egy deszka fal, nem is láthattuk egymást. A deszkafalon lyukakat fúrtunk bicskával, és a lyukakon keresztül stíröltük a csajokat, miközben nem bírtunk az ágaskodó farkunkkal.  Tavasszal itt is rendeztek egy sakk esemény. Az iskola meghívott egy nagymestert, aki 50 kölyökkel játszott szimultánt. Én voltam az egyetlen, akivel szemben néhány lépés után a nagymester feladta a meccset. Mindenki mást megvert, vagy döntetlenben kiegyeztek. Aztán év végén 5, azaz öt tantárgyból megbuktam. Matekból természetesen majdnem jeles lettem, de az egy másik történet.

Az új iskolában az élet természetesen a felvételivel kezdődött. Közel ezer gyerek küzdött a bejutást jelentő 2×30 helyért. Akkor voltak a koalíciós idők, amit roppant szigorúan vettek. A jegyzékben minden gyerek mellé fel volt tüntetve, hogy melyik párthoz tartoznak: kommunista, szociáldemokrata, nemzeti parasztpárt, kisgazdapárt. A felvételi úgy történt, hogy ezeknek a pártoknak a képviselői a választási eredménynek megfelelően  vehettek fel gyerekeket a jelentkezők közül. Ebből aztán egy furcsa vegyes felvágott lett. (szóval az oktatás agyon politizálását nem most találták ki) A szocdem gyerekek természetesen a polgári családokból kerültek ki, míg a kommunisták az angyalföldi prolikból. Ebből az következett, hogy az osztályokban voltak igen jó képességűek, de sík hülyék is a felvételi vizsga ellenére.

Az elsős anyag kimondottan nehéz volt. Például külön volt matek és szakszámtan. Ugyanis a textilipart az angolok fejlesztették ki, minden onnan volt átvéve. A pamutfonalak finomsági számozása úgy szólt, hogy hány 840 yard hosszúságú motring súlya egyenlő 1 fonttal, ami 45,36 gramm. Selymeknél a francia dönier számozás ment, ahogy a hossz 9000 méter, és persze volt metrikus számítás is. Ezek egymásba átszámítása a legtöbb tanuló számára egyenlő volt a lidércnyomással. És ez még csak a kezdet. Hol vannak a missungok? A nedvesség tartalmak? Stb. Nekem nem csak nem jelentettek problémát, kifejezetten virultam tőlük. Napokon belül kiderült, hogy én vagyok a fej, miközben mások vért pisáltak. A csajok, akiket fél éve még a lyukon át lestem, közvetlen mellettem ültek és félistenként néztek rám. Naná, hogy motivált. Dolgozatíráskor mind a négy csoport feladatát megcsináltam és küldtem szét a puskákat, amíg ki nem tiltottak a dolgozatíráskor.

Én, az elégségesekkel átcsúszkáló tanuló megtáltosodtam. Korábban nem a képességeimmel volt baj, nem volt, ami motiváljon az iskolai szereplésre. Az a helyzet állt elő, hogy az iskolában jobban szerettem lenni, mint otthon. Tavasszal már reggel 7-kor bent voltam és korrepetáltam a hülyékkel. Szerintem legyen az a tanár akármilyen jó, vagy bármilyen csapnivaló, a jó tanulót valami motiválja, a rossz tanulót pedig semmi. A gyenge képességű tanuló is viszi valamire, ha motiválja valami, mondjuk örömet akar szerezni a szüleinek, de akivel a kutya se törődik, az előbb vagy utóbb a drog ambulancián köt ki.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

13 gondolat erről: „(2042) Pedagógia?

  1. Szerintem teljesen rátapintottál a lényegre, a motivációra. A mai rohanó, külsőségekre építő, családokon belül is elidegenítést okozó világunkban semmi motiváció nincs. Sőt az a „menő”, ha minél tuskóbb és gátlástalanabb hülye vagy…! Ez zúdul ránk mindenhonnét, így a gyerkőcökre is, akikkel nem törődnek manapság mert nincs rá idő, stb.!

    Bizony, ahogy írod: majd jön a kaja, pia, drogok, szex, kurvázás, stb. függőségek sora fiatalon és felnőttként.

  2. 1:
    Így igaz, a tizedesvesszőt elkúrtam.

  3. „Én voltam az egyetlen, akivel szemben néhány lépés után a nagymester feladta a meccset”. ….azért annak a Zsófinak nevezett hölgynek később mégis csak sikerült Téged legyőzni:-)

  4. 4:
    Az egy profi sakkozó volt, akit korábban nem ismertem. Félvállról vetem a kihívást. Mire észrevettem, hogy hűha, már késő volt. Akart egy revansot, de én nem sakkozni menetem, hanem dugni. – Különbben, szerintem az iskolai szimultánnál a pasi vett minket félvállról, ha csak velem játszik egészen biztos szarrá ver.

  5. Motiváció van. Törődés is.
    Szerencsére az abszolút magára hagyott gyerek egyre ritkább.
    Probléma, hogy a törődés kimerül mobiltelefon és tablet vásárlásban, a motiváció pedig a facebook, és az ostoba esti tv showok elemzésében.
    Nincs olyan 7-8-os diák, aki ne tudná az iskola wifi kódját :-).

  6. 6. Úgy ám, van itt motiváció: Celebnek lenni! (Bp. éjjel-nappal, Való Világ, Édes élet stb!!!)

  7. 6 & 7:
    Celebséghez, énekléshez, pina mutogatáshoz a VV-ben nem igényel se matekot, se földrajzot. De ugye 400.000 fiatalból nem lehet celebet csinálni.
    6:
    Azt te is tudod Csongor, hogy nem az anyagiak jelentik a törődést.

  8. 8-ra:
    De megvezetni ezzel az embereket kitűnően lehet. S be is dőlnek neki, valahányszor felüti a fejét egy ilyen lehetőség (lásd a pilótajátékot is mindenki ismeri, mégis minden második ember bedől neki újra és újra).
    Természetesen én tudom. De tudják a szülői pozícióban tetszelgő honfitársak is? S nem hibáztatom őket sem, mert egyszer olvastam, hogy az iphone gyártónak pl. az a célja, ha az emberek autóval utaznak valahova, akkor ne egymással beszélgessenek, hanem mindenki a saját ketyeréjét nyomkodva fogyassza az iphone által felkínált tartalmakat.

    Ha alaposabban boncolgatjuk, tényleg nagyon nehéz felelőst/felelősöket találni a kialakult helyzetre, mert alapvetően mindenki teszi az érdekének megfelelő dolgát, s az eredmény ez lett belőle. Soktényezős dolog ez, olyan mint a rák-kutatás, amíg nem látjuk egyértelműen az ok-okozati összefüggéseket, marad a beteg szerv teljes eltávolítása, de így meg nem biztos, hogy életképes marad a szervezet. Ráadásul a rákban egy-egy entitás elvesztése a társadalomban nem jelent összeomlást, ellenben egy oktatási rendszerbe történő ilyen jellegű beavatkozás egy nemzet sorsát pecsételheti meg.

  9. 9:
    Persze, mert aki egészen az elején lép be a pilótajátékba, az kaszál és elmeséli az ismerősöknek, addigra viszont már késő.

  10. A mai tanárok többsége kényszerűségből választotta ezt a hivatást, nem pedig elhivatottságból.
    Az utolsó gimnáziumi irodalom tanárunk (4 év alatt ő volt a negyedik) már az elején közölte, hogy nem szereti a gyerekeket, de nem volt más választása, így lett most a tanárunk, és ne cseszekedjünk vele, mert megbánjuk. Érdekes hozzáállás volt, annyi szent.

    Én állandóan hármasra álltam irodalomból, és a családom nem akarta elhinni, hogy nem csak a lustaságom miatt. Egyik nagydolgozatnál beteg voltam, és mivel tudtam, hogy mi lesz a téma, így megirattam azt az unokabátyámmal előre, aki történetesen irodalom tanár volt (a család nálunk erősen terhelt, a fele rokonság tanár) szintén gimnáziumban, és ezt a művet adtam be. Négyes alá alát kapt(unk)am ettől a lökött tyúktól, mivel nem értettem meg (az unokabátyám se) a mű mondanivalóját. 😀

  11. Azért gondoljuk el, hogy az oktatási rendszertől is nehéz dolgot várunk el.
    Egyrészt készítse fel a diákot erre a celebes, tervezett elévülős, McDonaldses, mobiltelenofos életre, sőt ennek a fenntartóiéra, másrészt meg legyenek értelmesek, műveltek meg neaggyisten humánusak…
    Szóval a hagyományos műveltséggel gyakorlatilag éhen lehet halni ebben a rohanó világban, arra meg amit globális háttérhatalom vár el jóérzésű tanár meg nem szívesen készíti a gyereket…

    Most hallom, hogy menő brit iskolákban videojátékok szereplőit elemzik órán, mert AZ érdekli a gyereket… És ebből a PISA teszten is nagyon jók…

    El kellene dönteni, hogy mit is akarunk.
    Ha végignézünk a modern világ kultúrális állapotán, akkor elszörnyedünk.
    De a bevándorlókkal szemben rögtön vérrel védendő értékekké válik ez a kultúra.

    Ilyen katyvaszban nem csoda, ha a gyerekeink feladják hogy megpróbálják megérteni, ha az süt mindenhonnan, nekünk sincs gőzünk se, hogy melyek is az alapvető értékeink…

  12. https://vk.com/video207753182_456239126
    Ilyen körülmények között milyen oktatásról lehet beszélni?
    Ezekkel a jópofa srácokkal hol találkozunk hamarosan?
    Szerencsétlen szülők, akiknek nincs meg a lehetőségük, hogy innen elvigyék a gyerekeiket.
    Egy-két generáció múlva ez már nem lesz probléma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük