Nem hiszem, hogy a demokrácia megfogalmazásával kellene kezdenem a posztomat. Minden értelmes ember tisztában van azzal, hogy melyik intézkedés/rendelet/törvény demokratikus és melyik antidemokratikus. Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy az elmúlt 9 hónapban a kétharmados többséggel rendelkező kormány antidemokratikus irányt vett. Természetesen mindent meg lehet magyarázni, és a magyarázat még reális is lehet, de a tendencia egyértelmű.

Azt szokás mondani, és a tapasztalat is ezt mutatja, hogy az embereket elsősorban a saját pénztárcájuk érdekli. Nálunk viszont nem mindig. Több  megértő  véleményt hallottam arról, hogy tőle ugyan súlyos ezreket vettek el, de hát a „másik” kormány is elvette volna, mert nem lehet mást csinálni. Nem kívánom ennek az érvelésnek a helyénvalóságát vitatni, tudomásul veszem, csak megkérdezem, vajon miért? Miért tűrjük az antidemokratikus irányt?

A legkézenfekvőbb válasz az lenne, hogy a magyar társadalom hatalmas többségét nemigen érdekli a demokrácia, nem hajlandó sokat tenni a megvédése érdekében. Ez nyilvánvaló, de miért? Azt nem feltételezem a „tömegekről”, hogy belátják, vészhelyzetben a demokrácia lassú, nehézkes, alkalmatlan a helyzet kezelésére, míg egy diktatúra sokkal jobb hatásfokkal képes rendezni a problémákat. A sokkal valószínűbb ok ott bújhat meg, hogy – ellentétben a többi kelet európai csatlósállammal – Magyarországon az emberek viszonylagos szabadságban éltek. Politikai szabadság természetesen nem volt, de az emberek nem is akartak politizálni, mindössze nyugodtan akartak élni, és a rezsim ezt hagyta. Volt egy le nem írt, hallgatólagos megállapodás a rezsim és az emberek között „ti nem politizáltok, mi elfogadható szintű, nyugodt életet biztosítunk számotokra”. Az is bejön a képbe, hogy a magyarok nem bíznak az intézményekben, de még egymásban sem. Ezenkívül, nincs önbizalmuk, nem hajlandók megállni saját lábukon és elvárják a vezetőktől, hogy gondolkodjanak, és cselekedjenek helyettük. Ha jön egy karizmatikus vezető, akkor boldogan szavaznak rá, belekapaszkodnak a köpenyébe és várják a csodát.

A számok mindent elárulnak. Megkérdezéskor a magyarok 73 %-a vallja, hogy a sikeres gazdaság fontosabb, mint a demokrácia. Miközben a csehek, lengyelek és szlovákoknak csak a fele vallja ugyanezt. Na ja, náluk nem  volt gulyáskommunizmus. Ha választani kell egy erőskezű vezető és a demokrácia között, a magyarok 48 %-a az erős vezetőre szavaz, és csak 42 %-a választja a demokráciát. A magyarok 42 %-a előnytelennek tartja az átállást kapitalizmusba a szocializmusból. Ugyanez az adat a lengyeleknél és a cseheknél mindössze 15 %, de még a szlovákoknál is csak 24 %. A legérdekesebb statisztikai adat mégis a következő: 25 és 64 éves felnőtteknek feltett kérdésre, hogy hajlandók-e elfogadni az „egy életen át tartó folyamatos tanulást?” Ausztriában és Szlovéniában, mely országok határossal Magyarországgal, az igenlő választ a megkérdezettek 80 %-a adta. Erre a magyaroknak viszont mindössze 12 %-a hajlandó. Egész Európában ennél kisebb ambíciója csak a görögöknek volt. De még ennél is van érdekesebb adat. Szakmunkások körében a hajlandóságot mindössze 10 % mutatja.

A tudásszomj ilyen fokú hiánya engem is meglep. Az élet sűrűjében a személyes tapasztalatom még elriasztóbb. A tudáscentrikus világnézetet a nagy többség gyanakvással fogadja. Ha lenne még rá idő, hosszú lenne az út  – anyagiak miatt – az annyira óhajtott nyugati gazdasági szint eléréséhez. Csak keveseknek jut eszébe, hogy a nagyobb jólétért többet kell letenni az asztalra, nem lehet elbújni a többi mögé, és itt most nem munkavégzésre gondolok.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________