2008. február 20-án éjjel, Robert Gates, az USA hadügyminiszterének mobilja a Hawaii felé tartó repülőgépen megszólalt. A hívók a Vezérkari Főnök helyettese, James Cartwright tábornok, és a Stratégiai Parancsnokság főnöke, Kevin Chilton, a légierő tábornoka voltak. Közölték a hadügyminiszterrel, hogy 23 év után megérett az idő a titkos, amerikai műholdelhárító kipróbálására. Még aznap éjjel az amerikai tengerészet Ticonderoga-osztályú rakétája telibe találta az USA 193 nevű kémműholdat. A SM-3 típusú rakéta 3 perc alatt érte el a 240 km-es pályán keringő műholdat, elzúgott mellette, megfordult, majd 40.000 km/ó sebességgel becsapódott a célpontba.
Egy évvel korábban a kínaiak fellőtték saját műholdjukat, amivel megkezdődött a titkos űrháború. Ezt az amerikaiak nem tűrhették, ezért aztán hónapokon keresztül a két ország titkos, de egyre elkeseredettebb vitába kezdett, hogy a fenében mertek a kínaiak űrfegyverhez nyúlni, ami Ronald Reagan elnök Csillagháborús elképzelésének a feladásával tabuvá vált a nemzetközi porondon. A titkos ütközet 2007.01.11.-én indult el, amikor Beijing meglepte a Világot – beleértve a Fehérházat is – ugyanis az egyik meteorológiai műholdját lelőtte egy ballisztikus rakétával. A Földtől 950 km magasságban keringő műhold megsemmisítése drámai módon demonstrálta, hogy Kína képes egy esetleges ellenséges műhold megsemmisítésére.
A Fehérházzal az élen, a Nyugat fel volt háborodva. A Beijingi amerikai nagykövet 2007.01.15.-én személyesen tiltakozott a helyettes külügyminiszternél. Az amerikai aggodalom lényegesen nagyobb volt, mint ahogy mutatták. Végül egy évvel később, 2008 januárjában az amerikai külügyminiszter asszony Condoleezza Rice már katonai akcióval fenyegetőzött egy nem publikus jegyzékben, hogy megvédjék az amerikai űreszközöket. Szó szerint a következőket mondta: „Az amerikai űreszközök szándékos zavarását az Amerikai Egyesült Államok jogainak megsértéseként fog értékelni. Éppen ezért az USA fenntartja magának a jogot, az ENSZ alapokmányában lefektetett, és a nemzetközi jogban foglaltak szerint, hogy megvédje űreszközeit a diplomáciai lépésektől egészen a katonai beavatkozásig.” A felszínen Washington a szétlőtt kínai műhold mintegy 2500 darabjára hivatkozott, amelyek a következő 100 évben a Föld körül fognak keringeni a 100.000 apróbb darabkákkal együtt. Ez az űrsiklók részére veszélyt jelenthet. Rice asszony arra is rámutatott, hogy Amerika ilyen tesztet 1985-óta nem végzett. Mivel azonban ez a kínaiak részéről süket fülekre talált, egy hónappal később 2008. februárjában úgy gondolták, hogy a diplomáciai erőfeszítéseket megtoldják egy rakétával. A műhold szétlövése 30 millió dollárba került. A szétlőtt műhold darabjai pedig visszahullottak a Földre. A nyilvánosság előtt ezt a szükséges, legkisebb rossznak tüntették fel. Az USA 193 lelövését a kínaiak „felháborodottan” vették tudomásul.
Aztán 2010 januárjában az amerikai titkosszolgálat egy új kínai műholdelhárító tesztet észlelt. De ez nem volt semmi. Ez alkalommal a kínaiak a Földtől 270 km távolságban műhold helyett az egyik rakétájukat lőtték le, egy másikkal. Az éppen megválasztott új külügyminiszter asszony, Hillary Clinton egy új tiltakozást küldött a kínaiaknak, amelyben követelte, hogy fedjék fel lapjaikat, „Mi a kínai ballisztikus rakéták elleni védelem programjának a valós célja?” Amihez hozzátették, hogy Rice külügyminiszter asszony hajdan volt fenyegetése még mindig érvényben van.
A kínaiak erre nem válaszoltak. Úgy gondolták, hogy teljesen felesleges, hiszen nyilvánvalóan a amerikai ballisztikus rakéták elleni védelemről van szó. Kínának sok ezeréves kultúrája van, nekik semmi se sürgős, de mindenre figyelnek. Pontosan tudják, hogy a megvénült oroszlán halála előtt utoljára még üvölt egy nagyot, ezt még kivárják.
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________