(1975) A Better Graph

Tibor bá’ online

 

k001James Hansen [jimehansen@gmail.com] honlapján megjelent egy közlemény az alábbiak szerint: Évtizedeken át jeleztük/frissítettük a globális hőmérsékleti adatokat. Az alábbi grafikon minden eddiginél jobban használható, mert – többek között – kisimítja a 11 éves napciklus hatását, a déli oszcillációt is is. Tehát ez most a legfrissebb grafikon. A bázis vonal 1880-1920 közötti átlag. Ezek szerint a 2016 év majdnem eléri a + 1,3 °C értéket.

1944-45 környékén van egy kis kiugrás. Ennek magyarázata a II. világháború, amikor is az időjárási adatokkal hadászati okok miatt némileg csaltak.

k142

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

24 gondolat erről: „(1975) A Better Graph

  1. „James Hansen, az Amerikai Űrügynökség (azaz a NASA) korábbi vezető klímatudósa 16 neves szerzőtársával publikált egy nagyon durva tanulmányt a tengerszint emelkedéséről. A dokumentumot még nem bírálták el, de a szerzők arról ismertek, hogy általában igazuk van. Ez azért gond, mert ez a tanulmány elképesztően borúlátó.
    …..
    Az olvadás annyira gyors, hogy már a következő 50 évben 3 métert emelkedik a tengerszint.”

    http://444.hu/2015/07/21/a-vilag-egyik-legismertebb-klimakutatoja-szerint-a-legtobb-tengerparti-varos-mar-csak-nehany-evtizeden-at-marad-lakhato/

  2. Jó lenne végre tisztázni, kinek van „igaza”; „Mszilárd”-nak, vagy a grafikont publikálónak, mert úgy tűnik számomra, nincsenek egy véleményen a globális átlaghőmérséklet emelkedésének mértékében, illetőleg a CO2 klímára, melegedésre történő hatásának mértékében. 🙂

    Sem a túlzott „riogatás”, sem a túlzott „megnyugtatás (vagy szkepticizmus)” nem célszerű.

    Furcsának tűnik számomra, hogy a mai technológiai fejlettségünkön nem lehet ezt „tisztán” látni, tudni, mérni, kimutatni.

    Hasonló az érzésem, mint például a táplálkozás témakörében, ki miben „hisz”, azt veszi tudomásul.

  3. Ebben a posztban nem Hansen jóslatairól van szó, hanem a helyzet eddig legpontosabb leképezéséről. Én azt látom, hogy 1910-óta egy folyamatos emelkedés tapasztalható, amibe a II. világháborús évek kicsit belepiszkoltak. Ez az emelkedés az utóbbi időben mintha egyre meredekebb lenne. Hogy New York mikor kerülhet víz alá, azt mindenki maga találja ki. A magam részéről New York-ért egyáltalán nem aggódom. Pillanatnyilag az a problémám, hogy szabaduljak meg a házba beözönlő mezei poloskáktól. Ugyanis, ha hozzányúlunk, akkor iszonyatos bűzt bocsátanak ki. Maguktól pedig nem mennek ki (nem azért jöttek be). A biológusok szerint a klímaváltozás miatt jönnek hozzánk tömegesen soha nem látott, külföldi poloskák. Amikor ráérek azon filózok, mikor fog seggbe csípni egy mediterrán skorpió, amikor leszedem az egyre korábban érő paradicsomot. 😀

    6:
    Ez egy nagyon hülye cím. 1958 óta (a mérések beindulása) minden év rekord év. Az CO2 koncentráció folyamatosan (és gyorsulva) emelkedik. Eleinte évente durván 1 ppm-mel, újabban 3 ppm-mel. Ebből is lehet következtetni, akinek van hozzá kedve.
    http://www.esrl.noaa.gov/gmd/ccgg/trends/full.html

  4. 7: „Maguktól pedig nem mennek ki” Ne aggódj, csak tavaszig maradnak. 🙂

    Nálam minden ablakon szúnyogháló van, így a poloskák (is) szépen kint maradnak.

  5. 8:
    Az 180 nap. vagyis egy fél év. vagyis hátralévő életem felét a poloskák társaságában kell eltöltenem. A szúnyogháló nem megoldás, mert hálón keresztül nincs légáramlás, tehát szellőzés. De lényegtelen. A lényeg az, hogy az élet piciny lépésekben ugyan, de folyamatosan egyre kellemetlenebb.

  6. 5:
    Nem célom a túlzott megnyugtatás!
    Rávilágítok a közölt adatok furcsaságaira és arra, hogy én miért tartom ezeket alaptalan riogatásnak.
    Én beleástam magam és arra a következtetésre jutottam, hogy Hansen adatai nem tükrözik a valóságot.
    Nem várom el, hogy ezt mindenki el is higgye. Utána lehet nézni, úgy ahogy én tettem, és le lehet vonni a következtetést.

    Az én következtetésem az, hogy:
    – globális felmelegedés van
    – ez min. 0,5 fokkal kevesebb, mint amit Hansen állít
    – nem precedens nélküli
    – nem dönthető el egyértelműen, hogy mi okozza, milyen arányban természetes ill. antropogén eredetű.
    – az eddigi természetes ciklusok alapján lehűlés kell kezdődjön a következő években

    7: teljesen igazad van, és az, hogy a paradicsomod évről évre korábban érik, még nem jelenti azt, hogy Hansennek lenne igaza.
    Tudom, hogy nem is ezt akartad ezzel igazolni.

  7. A lokális klíma tapasztalásaiból nem lehet semmi következtetést levonni a globális klímára. Hazánk környéke néha teljesen ellentétesen viselkedett a globális trendekhez képest, néha pedig túl is teljesíti azt.
    Kiváló példa erre:
    http://klimahiszteria.blogspot.hu/2016/07/jatek-nasa-gistemp-terkepeivel.html
    Volt 2 alkalommal is olyan 30 éves periódus a közelmúltban, amikor ugyanakkora globális változásnál, hazánk környéke hűlt.

    Tibor bá! Várd meg az AMO negatív ciklusát. Eltűnnek akkor a poloskáid! 🙂

  8. 5. fret

    „Furcsának tűnik számomra, hogy a mai technológiai fejlettségünkön nem lehet ezt “tisztán” látni, tudni, mérni, kimutatni.”

    A helyzet az, hogy riogatásnak és a nyugtatásnak is megvannak a politikai és gazdasági haszonélvezői, úgy tűnik nagyjából egyenlő számmal, és mind megtalálják azokat a szakembereket, akik a rendelkezésre álló adatokat a kért irányba maszírozzák.

    Az átlag Gipsz Jakab meg uge nem tudja az űrből nézni a jégsapkákat, meg nem érti a bonyolult összefüggéseket, tehát annak hisz, aki számára meggyőzőbben adja elő az elméletét.

  9. „1944-45 környékén van egy kis kiugrás. Ennek magyarázata a II. világháború, amikor is az időjárási adatokkal hadászati okok miatt némileg csaltak.”

    Érdekes hogy Tibor bá (t.k. Hansen) csalást emleget a grafikon bizonyos szakaszán. Mi a garancia arra, hogy akkor a többi szakaszon a valós adatokat látjuk?

    Hasonlítsuk össze a műholdas grafikonnal:

    http://woodfortrees.org/plot/uah6

    Zöld vonallal van az 1998 – 2016 közötti trend ábrázolva.
    Két kiugró El-Nino közötti trendről van szó, tehát nem érhet a cherry-picking vádja.

    Hogy ez a grafikon lenne a valós? Nem tudom 100%-os bizonyossággal kijelenteni. De, ha megvizsgáljuk a módszereket, akkor a logikus észérvek nagyon ennek az irányába billentik a mérleg nyelvét. Erről a témáról többször is írtam már részletesen, akit érdekel megtalálja, nem akarok folyton egy-egy posztomra linkelni.
    Végköveztetés: bemutattam egy alternatív grafikont, ez is az összképhez tartozik, mindenki a vérmérséklete, hite és tudományos meggyőződése alapján döntse el melyik áll közelebb a VALÓSÁGHOZ.
    Ez azon a tényen nem változtat, hogy az emberi tevékenység káros. Ez nem vita tárgya. Hogy a klíma elcseszéséért is akkora mértékben tehet, mint ahogy Hansen elénk tárja, az már igen.

  10. 13.
    +like

    Én azt nem értem ha nemsokára leolvad a jégsapka , akkor a tengerek miért csak 50 év múlva öntik el a városokat.(de ez lényegtelen)

    De ha elöntik is az szép lassan történik, újraépítik magasabban és kész.Berlint is újraépítették pillanatok alatt II.vh után, erre meg van még 50-70 év.

    —-
    Ugyanúgy mint másban a klímában sem tudni mikor lesz gebasz.
    Amikor a main stream azt mondja hogy a klímával 2050 -2100 körül lehetnek gondok eddig nem hittem el, hittem abban hogy pár év és vége.Viszont lehet hogy ők becslik fel jól a dolgot.

    Most a deutsche bank összeomlása a téma,de már ezt sem hiszem el hogy bedől,mert minden héten rákapaszkodnak valami hírre ami miatt a bedőlést várnak,de sosem történik semmi.
    —-
    Az is lehet hogy 10 év múlva is futni fog még minden csak kicsit fékezett tempóban(klíma ,olaj, gazdaság)

    Apropó olaj téma,Hetesi Zsolt ígért egy cikket szeptemberre,de úgy néz ki elmaradt, pedig jó lenne egy updatet olvasni.

  11. 14:
    Azért nekem megvan a magamnak való eszem. A kutatók korábbi és jelenlegi mérésekkel dolgoznak. Természetesen feltételezik, hogy a mindenkori meteorológusok lelkiismeretesen végezték a munkájukat. Ami minden egyes esetben egészen biztos nem igaz. De mit lehet tenni? A félrészeg tengerész bedobta a hőmérőt a vízbe, majd 10 perc után kihúzta és leolvasta volna az értéket, de sötét volt. Bement a világosba, de addigra a higanyszál feljebb kúszott egy fokot. Aztán ezt az értéket beírta a hajónaplóba. 80 évvel később Hansen kimásolta és felhasználta. ??? Ez vagy igaz, vagy nem. És felhasználtak 100.000 mérési adatot. De azt is feltételezték, hogy a pontatlanságok kiegyenlítették egymást. Egészen más eset a II. világháború, amikor a meteorológiai jelentéseknél arra (is) figyeltek, hogy azokat az ellenfél is figyeli. Biztosra vehető (illetve, én biztosra vettem) a folyamatos csalás. – Ezeket azonban egészen biztos nem követték el az utóbbi 40 évben. Már pedig a melegedés gyorsulása pont most volt. Én nem találok okot arra, hogy a világ összes meteorológusa, klímakutatója összehangolva csaljon, és azt se feltételezem, hogy ez kivitelezhető lenne. — Én 1970-óta élek kint a „természetben”. Akkor ültettem el a fügefáimat is. A 45 éves folyamatos tapasztalatom azt mutatja, hogy a melegedés töretlen és folyamatos. Én valahogy nem tudok hinni egy AMO fordulatban. A korábbi években volt olyan tél, hogy 80 centis hóban kellett utat vágni a házhoz. Az utóbbi években jó ha van néhány nap, amikor fehér a táj a leesett 2-3 centis hótól, de az is csak egy-két napig tart. És ilyet tudnék írni minimum egy tucatot. Nekem nincs szükségem Hansen-re, hogy tudjak a melegedésről.

    15:
    Kétféle jég van: 1) ami a víz tetején úszik. 2) ami a szárazföldön van felhalmozva. Az előző olvadása nem okozhat vízszint emelkedést. Az utóbbi viszont igen. Ebből következik, hogy az Északi-sark jegének olvadása nem okoz emelkedést. Grönland és az Antarktisz olvadása viszont igen. Különböző okok miatt, elsősorban az Északi-sark jege olvad.

  12. 16:
    Azért vess egy pillantást a 12. hsz-ben linkelt posztban (http://klimahiszteria.blogspot.hu/2016/07/jatek-nasa-gistemp-terkepeivel.html) a végén levő 3 térképre, ami a következő időszakokat mutatja:
    1. 1910 – 1945, pozitív AMO, globális melegedési trend 0,49 fok C/század
    2. 1945 – 1980, negatív AMO, globális melegedési trend 0,15 fok C/század
    3. 1980 – 2015, pozitív AMO, globális melegedési trend 0,57 fok C/század

    A globális trendek megegyeznek a Hansen grafikonjával, normális, mert ugyanazok az adatok. Ha az északi félteket nézzük, akkor főleg a sarki zóna csupa kék. Tehát a Hansen féle Gistemp szerint is a negatív AMO fázisban az északi félteke, benne Európával, hűlt.
    Hansenék eltüntették a globális lehűlést, hiszen a saját korabeli (1975) verziójukban is 0,7 fokos lehűlést mutattak az északi féltekére, ami 0,3-ra csökkent azóta (lásd a „Hűl a múlt, melegszik a jelen” posztomat – link a 3.-as hsz-ben)
    Nézzük Magyarország klímáját, mert ahogy jeleztem, ez némileg kilóg az átlagból:
    – az első két 35 éves szakaszban fehérrel szerepel, tehát stabil klímával rendelkezett, annak ellenére, hogy az elsőben az északi félteke erőteljesen melegedett, a másodikban pedig erőteljesebben hűlt.
    – a harmadik, jelenig tartó szakaszban ismét kilógunk a sorból, erőteljesebben melegszik a zóna, mint a globális átlag.

    Mire lehet ebből következtetni?
    – a mostanában kezdődő negatív AMO szakaszban (kb. 35-40 év) az északi félteke hűlni fog, az északi jég növekedni fog
    – hazánk zónája ezúttal is kilóghat a sorból, bármely irányba, de valószínűbb, hogy jobban tart majd északi trenddel, mint a délivel, tehát nálunk is lehűlést tapasztalunk majd.

    Ezek alapján „A 45 éves folyamatos tapasztalatom azt mutatja, hogy a melegedés töretlen és folyamatos.” kijelentésed teljesen IGAZ , hiszen te a magyarországi mikró-klímát tapasztaltad és ez nem mond ellen az általam felvázoltaknak sem, tehát nem használható érvként Hansen mellett.

    Szóval nem tartod elképzelhetőnek, hogy a következő 30 évben visszajutnánk a 80-as évek szintjére?
    Pedig könnyen megtörténhet, hogy így lesz.
    A megfigyelt ciklusokból ez következik, a tudósok többségének elméleti modelljeiből pedig más. Nem biztos, hogy a tudósok nyernek.

  13. Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban, vagyis interglaciálisban volt, amikor 6-9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most – állapították klímakutatók.
    James Hansen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi vezető klímakutatója és 11 szakértőtársa szerint 2016 globális hőmérséklete valószínűleg 1,25 Celsius-fokkal lesz magasabb, mint az iparosodás előtti időkben volt, ha a melegedés az elmúlt 45 év tendenciáját követi, melyben évtizedenként 0,18 fokkal nőtt a globális hőmérséklet.
    Ez a melegedési ütem olyan hőmérsékletet hozhat a Földre, amilyen az utolsó jégkorszakot megelőző, meleg Eemian interglaciális időszakban volt, amely 115 ezer éve ért véget. Ekkor a tengerszint 6-9 méterrel volt magasabb a mainál.
    Tanulmányukat megvitatásra átadták az Earth System Dynamics című szaklapnak, ám ott még nem hagyták jóvá.
    http://mno.hu/tudomany/az-elmult-115-ezer-evben-nem-volt-ilyen-meleg-a-foldon-1364736

  14. 16:
    „Én nem találok okot arra, hogy a világ összes meteorológusa, klímakutatója összehangolva csaljon, és azt se feltételezem, hogy ez kivitelezhető lenne.”

    Nem is ez történik, azok a kevesek csalnak vagy tévednek, akik után a többség, jóhiszeműen, nem feltételezve a csalást/tévedést, beáll a sorba.
    Nálam okosabbak kimutatták, hogy a globális hőmérséklet kiszámolása annyira bonyolult, hogy a hibafaktor, vagy nevezzük pontosságnak, 1-2 fok körül van. NEM LEHET kiszámolni a globális átlaghőmérsékletet ennél pontosabban! Főleg nem lehet hasonlítani az 50-100 évvel mért adatokhoz!
    Amit pontosan tudunk, az az 1979 óta tartó műholdas mérés értékei. Ezzel a nyers földi mérési adatok is megegyeznek többé-kevésbé. A Hansenék által módosított és MINDENkI MÁS ÁLTAL ÁTVETT adatokkal viszont nem egyezik.
    Mivel nincs egyezés, valamelyik fél csal, vagy ennyire nem ért hozzá.
    Csalást azért emlegetnek egyesek, mert a Hansen féle adatsor nagyon furcsa átalakulásokon ment/megy át. 5 év múlva, ha elővesszük ezt a grafikont az 1880-2016-os görbe jelentősen elfog térni a mostanitól. Hiszen eddig ez történt! Lásd az általam is részletesen dokumentált 2011-2016-os átalakulást!
    A műholdas méréseknél nincsenek ilyen átalakulások és van egy teljesen más módszer, ami ugyanazt az eredmény adja, a ballonos rádiószondák által mért adatok. Tehát a műholdas mérésnek van egy teljesen független, más módszeren alapuló, ellenőrző mérése. A földi mérőállomásos bohóckodásnak nincs.
    Hogy miért csukod be a szemed és nem veszed ezt észre, az számomra teljesen érthetetlen!

  15. 18:
    „ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban, vagyis interglaciálisban volt, amikor 6-9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most”

    Zseniálisan leleplezték magukat! Ha pont annyira lenne meleg, akkor a tengerszint ugyanakkora volna, nem 6-9 méterrel alacsonyabb. Tehát ők kiszámolják a „pont olyan meleget”, de a vízszint tökéletesen jelzi, hogy valójában még sincs ennyire meleg.
    🙂

  16. 20:
    Én hívjam fel a figyelmed a tehetetlenségre? Tudod te azt magadtól is.

  17. Mióta Ouse nem boldogít minket, olyan nyugisak ezek a klímaposztok…

  18. Csak nehogy megnyugodjunk, hogy aláírták a párizsi klíma egyezményt… Amúgy ez is csak azt támasztja alá, hogy mennyire pontatlan modellekkel dolgoznak a tudós urak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük