(1883) Coleen Bell

Tibor bá’ online

 

~p001Pénteken (májús 06.) Coleen Bell amerikai nagykövetasszony beszédet tartott a magyar parlament külügyi bizottsága előtt, amit én egy nyugati hírcsatornától tudtam meg, mert az eseményt a magyar média titokban tartotta (legjobb tudásom szerint), vagy nem jutott rá hely a rendkívül fontos beszámolók mellett, mint például a Nagy Duett, vagy Takáts Zsuzsanna visszaemlékezése 55 év után a Fedett uszodában elszenvedett élményeiről. Pedig megítélésem szerint Coleen Bell, volt szappanopera rendező igen érdekes dolgokra hívta fel a külügyi bizottság figyelmét.

A hölgy természetesen a diplomácia nyelvén szólott, vagyis semmi durva, vagy fenyegető mondat nem hagyta el a száját, sőt, beszéde teli volt aggatva szép kifejezésekkel, mint például: együtt úszunk ugyanabban a vízben. Vagy, a világ legnagyobb katonai és politikai szövetség tagjai vagyunk. De ennek nem kell bedőlni, mert a nagykövetasszony bársony kesztyűjében kemény vasököl rejtőzött, amivel egy nagyot oda lehet sújtani, amennyiben a külön úton járó Fidesz kormány kilépne a sorból fontos kérdések esetén. Ami pedig a fontos kérdést illeti, az nem más, mint Amerika saját érdeke, és nem pedig Magyarország érdeke. Az alig elrejtett üzenet pedig az volt: tedd, amit mondunk, vagy nagyon meg fogod bánni.

A hajdan volt TV producer pontosan tudja, hogyan kell érthetővé tenni intelmeit. Kioktatta a magyar képviselőket Szíriával kapcsolatban, kitérve rá, hogy az ISIS és Assad egyformán gonoszok, és mindkét fél azonos mértékben felel a szír válságért. ISIS-nek azért vannak sikerei, mert kihasználja a szír polgárháborút, aminek eddig több mint 250.000 áldozata van. Azt természetesen elfelejtette megemlíteni, hogy a szír rezsimváltás mögött Amerika áll. Tény az, hogy a szír összecsapásokat polgárháborúnak nevezni sima propaganda, mivel a kormányerőkkel szemben állókat Szád Arábia, Törökország és az USA támogatja. Aztán a magyar képviselők azt is megtudhatták, hogy az ISIS-t addig nem lehet legyőzni, amíg Assad a helyén van.

Collen Bell mintha elfelejtené, hogy a külügyi bizottságban esetleg lehetnek olyanok, akik tisztában vannak a világpolitikával, mert arról győzködte a hallgatókat, hogy „február óta, az ellenségeskedés visszaszorítása csökkentette a szír válságot, aminek következtében több millió szír állampolgár elkezdhette életének az átrendezését. Azt viszont elfelejtette hozzátenni, hogy a fegyverszünetre azért tudott sor kerülni, mert az orosz beavatkozás komolyan megtépázta az Al-Kaida és az ISIS sorait.

Bell asszony a szír tragédiát arra használta fel, hogy a (főleg Amerika által okozott) menekült válságot beetesse a képviselőknek. Ugyanis mint tudjuk Orbán Viktor és néhány közép európai ország vezetője ellenáll Brüsszelnek, ahol azt követelik, hogy néhány ezer bevándorlót Magyarország fogadjon be, akik elsősorban Angela Merkel hívó szavaira érkeztek.

Erre az amerikai nagykövetasszony így tért ki: „Minden szuverén nemzetnek joga van megvédeni határait, de a nemzetközi közösség tagjainak vannak alapvető kötelezettségei is arra, hogy segítsék a biztonságot kereső menekülteket.” — Ezt úgy kell értelmezni, hogy a magyar szuverenitást mi nem határozhatjuk meg, mert azt ők akarják meghatározni.

És akkor kivillant a bársonykesztyűből az acél ököl. Bell egyértelműen elítélte a magyar kormány álláspontját azzal, hogy kifejezetten megdicsérte azokat a magyarokat, akik ellenzik a kormányt. „Egyetértünk azon magyar vezetők, törvényhozók, fegyveres testületek, és az állampolgárok emberbaráti tenni akarását, akik nagylelkűen reagáltak erre a krízisre.”  És akkor jött Washington parancsa: „Mi továbbra is hangsúlyozzuk, hogy a bevándorlók okozta kihívásra minden megoldásnak ügyelni kell az élet megvédésére, biztosítva az összes bevándorló emberi jogait, miközben előnybe kell helyezni a rendezett és humánus bevándorló politikát. Ehhez hozzátartozik, hogy az EU és Törökország által nyélbe ütött megállapodást valamennyi tagállam támogassa.”

Lefordítva egyszerű magyar mondattá: Magyarországnak jóvá kell hagyni az EU és Törökország megállapodást, aminek következménye több tízezer bevándorló elhelyezése az EU tagországaiban, beleértve Magyarországot is, annak ellenére, hogy a magyar parlament egyértelműen elutasította a kényszer betelepítéseket.

Oroszországgal kapcsolatban Bell közölte, hogy Oroszország az ellenségünk, amit nem szabad elfelejtenünk. Különben Washington úgy véli, hogy Orbán nem eléggé oroszellenes, nem tetszik neki az orosz szankció, mivel az gazdaságilag előnytelen Magyarország részére. A nagykövet asszony világossá tette, hogy Magyarországnak követni kell Washington utasításait az orosz kérdésben. Máskülönben biztos abban, hogy Budapest mindent úgy fog tenni, ahogy az Washington megkívánja tőle. Hiszen a magyarok részesei a globális rendnek, amihez Amerika adja a pontos útbaigazítást.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

19 gondolat erről: „(1883) Coleen Bell

  1. Jó lenne végre egyszer a „győztes” csapatban játszani, és én jelen esetben az oroszokra szavaznék.

  2. 2:
    Pontosan ez nem tetszik Washingtonnak.

  3. Belléknek szorít az idő. Egy nemzetifrontos francia és egy AFD-s Németország már nem biztos, hogy nekik kedvezne.

  4. Köszönöm a tájékoztatást. Mint már valamikor emlitettem, nem mindig egyértelmű, hogy valaki jól tud fogalmazni (többek között nekem is probléma). Ez pedig egy tömör és preciz összefoglalása volt a beszédnek.

    Berci:
    ez a mondat különösen megragadta figyelmemet:
    „…Szerencsések vagyunk, hogy barátként találkozhatunk, és hogy barátként dolgozhatunk együtt. …”

  5. El kellene felejteni végre a nemzeti hagyományt. Nem kell idegen érdekek seggnyalói lenni.
    Kiegyensúlyozott, békességre törekevő külpolitikára lenne szükség, odafigyelés a gazdasági érdekeinkre, a nemzetiségbe szorult honfitársainkra.
    Az egyoldalú szövetségesdi nem kifizetődő. Most növekszik egy olyan generáció, amely semmiféle honvédelmi kiképzésben nem részesül.
    A hivatásos hadseregünk nagyrésze hivatalnok, fegyverforgató alig van a honvédségben.
    Nem véletlen célzott a nagykövet asszony a globális rendhez tartozásunkra.
    Ha másra bízzuk a honvédelmet, akkor meg kell tanulni az
    Igenis, parancsára Elnök úr, ahogy kívánja, azonnal nekilátunk stb. mondatokat.

  6. Bell asszony a munkáját végzi, erőlteti az amerikai érdekeket.
    Itt egyelőre keménykedhet, de már a németek is meg a franciák is egyre karakánabbul állnak ellen, mot éppen a TTIP-nek.

    Európa egyre világosabban jobbra tolódik és egyre hangosabbak az amerika-kritikus hangok… Ezért az USA most igyekszik a kissebbekre nyomást gyakorolni, hátha azokat össze tudja kaparni a retinenskedő nagyokkal szemben.

  7. 7. Mèg megèrjük hogy az USAT kivágják a NATObol. 😀
    Föleg, ha retinenskedik.:P

  8. 8. Vagy ki-Trumpol magától, mert már a nagytesvírnek is drága a demokráciabiznisz ha nem kíséri arányának megfelelő fegyverbiznisz 🙂

  9. 9:
    Amerikának nincs szüksége semmilyen bizniszre, mert ők nyomják a pénzt, méghozzá korlátlan mennyiségben.

  10. Amerika már látja, hogy a dollár egyre több helyem nemkívánatos fiztőeszköz. Nem is olyan rég egy hajójuk kikötött Kínában lerakodni és tankolni. A kínaiak nem fogadtak el dollárt. Csak fizikai ezüstért tankolták meg az amerikai hajót.
    Ez is zavarhatja Bell nénit, no meg a Swift ázsiai párja, a CIPS is.

  11. 11:

    Kár, hogy a párhuzamos rendszerek kiépítése csak az erőforrások mihamarabbi felemésztéséhez vezet.
    Kétélű fegyver. Mint a „megújuló” energiák.

  12. 12. Mind meghalunk, mind meghalunk juppiè.
    Ha az USAt szepen gazdasagilag el lehetne sorvasztani gazdasagilag (amire a BRICS epp jatszik nagyon okosan), kivarassal, apro lepesekben, el lehet kerulni az nukleáris háborút, ki lehetne huzni egesz sokaig egyre csokkeno eletszinvonalon. Ha nincs hirtelen tores, az emberek szinte a vegtelensegig kepesek lecsuszni. Korabban nem igy gondoltam, de be kell latnom, hogy nem lesz itt polgarhaboru, Meg oldokles. Ha csak valami miatt nem omlik ossze a karhatalom/ellatorendszer egyik naprol a masikra. Szerintem. A klima helyzet romlasat a jelenlegi nepesseg tizede tulelheti, addigra meg lesz megoldas. Ha nem ezt hinnem holnap fel is kothetnem magam, ami 3 gyerekkel nem megoldas. Pont.

  13. 13:
    Nem is tudtam, hogy már háromnál tartasz.

  14. 10. Tibor bá’

    „Amerikának nincs szüksége semmilyen bizniszre, mert ők nyomják a pénzt, méghozzá korlátlan mennyiségben. ”

    Jaj, dehogy nem !
    Nem maguknak nyomják, hanem hogy a demokrácia nevében mindent tönkretegyenek vele.
    És arra ia nagyon szükségük van, hogy a világnak szüksége legyen a dollárra… mert különben hiába nyomnák…
    Ezért halnak időnként egyes vezető politkusok olyan látványos halált…

    Egyébként jó lenne megkülönböztetni az amerikai nemzetállamot és az annak területén operáló globális birodalmi csoportosulást, mert amikor az USA-ról beszélünk, akkor hol ezt értjük, hol azt…

  15. 15:
    Ez csak a szokásos értelmetlen ellenkezés, vagy kolosszális félreértés.

  16. 15.
    Én még erkölcsi alapon működő államot nem láttam.
    Minden állam olyan politikai vezetést termel ki magából, amely az ország potenciális lehetőségeit a legmaximálisabban kihasználja, a többiek rovására, legfeljebb arra figyel, hogy ne lépje túl az elviselhetőség határait, ami a saját biztonságát is veszélyezteti.
    Ha nem ezt teszi, akkor az ellenzék és a polgárok számon fogják kérni az inkompetencia miatt el nem ért magasabb életszínvonalat.
    Ha nincs hozzá felkent, megoldja saját nációjából is.

  17. 14. Lassan 2 a legkissebb.
    Kicsit ritkan akadt idom irni, vagy egyaltalan, vegigolvasni a kommenteket. 🙂
    De nem veszek el, itt vagyok ès figyelek a függöny mögül.

  18. Bell után a héten Clinton is megszólalt, szigorúan „magánemberként”. Ok, kampány van, de azért sejthető, hogy mit gondol jelenleg a demokrata politikai elit Közép-Kelet Európáról. Aztán Bell nagykövet asszonyság megint beszélt nyilvánosan, hogy a magyarokat a korrupció izgatja. Mint tudjuk, annyira azért nem, hisz a többség 100 milliót sem tud elképzelni sem, nem, hogy 100 milliárdot.
    Viszont ebből levonható, hogy a OV nem kezd el úgy ugrálni, ahogy Samu bácsi fütyül, akkor az őszi elnökválasztások után, ha demokrata győzelem lesz, előveszik a romániai forgatókönyvet, és jön a korrupció elleni harc. De egyre inkább az a meglátásom, hogy a Panama papírok akció is bennfentes munka lehetett. Azaz az USA hatalmának megőrzése, előremenekülése érdekében elkezdi a „vazallusok” dolgait kiborogatni…! Aztán majd meglátjuk.

    Lengyel László és Lakner Zoltán a hazai fejleményekről:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük