(1869) Öregedés

Tibor bá’ online

 

~p007Ha egy átmulatott éjszaka után hajnalban nem mászol fel egy fára gépkocsival együtt, akkor jó eséllyel egyszer meg fogsz öregedni. 20 év környékén ez nevetségesen hangzik, de hidd el nekem, még nem hordott a Föld a hátán olyan embert, aki elkerülte volna a megöregedés, hacsak nem távozott idő előtt az élők sorából. Ez a tény indokolná, hogy foglalkozzunk a témával, de valami furcsa okból kifolyólag, aki öregszik, az kerüli a témát, aki nem öregszik (még) azt meg nem érdekli, és nem tud róla jóformán semmit. Ezen szeretnék segíteni.

Ha történetesen van gépkocsid, mert ma már majd mindenkinek van, akkor tudhatod, hogy a használattól a kocsi, illetve alkatrészei „kopnak”. Pontosan ezt teszi az emberi szervezet is, csak nem így nevezik. Kábé 20 éves korodig fejlődsz, innen kezdve pedig kopsz, elhasználódsz, csak persze az első két évtizedben alig észrevehető módon, de aztán ez szép lassan felgyorsul.

15 éves korodban az édesanyád rád kiált, hogy Pistike vedd fel a pulóveredet, mert megfázol. Te elvágtatsz pulóver nélkül és nem fázol meg. 50 évesen kinézel az ablakon milyen idő van kint, felveszed a pulóveredet, és megfázol. Arra persze nem emlékszel, hogy annak idején pulóver nélkül mentél csajozni a nulla Celsius időben.

A „kopásnak” rengeteg formája van, amelyek közül nem fogsz mindegyikkel találkozni, de egy valamit senki se tud elkerülni, ez pedig az öregkori messzelátás. A szemlencsét mozgató idegek „elfáradnak” közelre nem tudnak fókuszálni, az olvasáshoz szemüvegre van szükséged, vagy távol tartod szemedtől az újságot, ami egy idő után már nem elég. Először nem hiszed el, hogy ez veled megtörténhet, de aztán elkezdesz olvasáshoz szemüveget viselni, bár a nők egy jó ideig iparkodnak eltitkolni a dolgot.

A leglátványosabb „kopás” az ízületeknél következik be, és ez ténylegesen kopás. A porcok elkopása. Ez lehet térd, váll, derék, csípő, szóval elég nagy a választék, és persze kurva kellemetlen. Elvégre a porc csökkenti le közel nullára a súrlódást. Porc nélkül a puszta csontok dörzsölődnek egymáson, ami garantálja az állandó gyulladást.  Rengeteg idős ember szenved tőle, csak nem mondják és nem is mutatják. Hősiesen szenvednek, és persze iparkodnak kivédeni. Nem lehet! Viszont halál jó üzlet azoknak, akik valamilyen produktum segítségével gyógyulást, enyhülést kínálnak. Ne dűlj be. Az a néhány reumatológus, aki tisztességes, elmondja neked, hogy az elkopott porcot semmi, de semmi az égvilágon nem tudja regenerálni.

Van, akit a reflux áldása ér utol, ami először gyakori csuklással kezdődik. Ha nem tudod ez mi, elmondom. A jó savas gyomortartalmat felbüfögöd a nyelőcsőbe, és alaposan felmarod azt. Kurva kellemetlen, csak éppen nem lehet belehalni.

Ha a katonaságnál 180 cm magas voltál, amire tisztán és világosan, valamint büszkén emlékszel (ha még nem ért utol a dementia), majd 55 éves korodban megkérdezik, milyen magas vagy, ne vágd rá, hogy 180, mert jó, ha eléred a 177-et. Bizony-bizony az évek múltával összemegyünk, mint a be nem avatott sifonéra.

Viszont az orrunk és a fülcimpánk szép lassan megnő, úgy értem határozottan nagyobbra, mint valamikor volt, és akkor még jól jártunk, mert az orron megjelenhetnek lila visszerek is.

Ha szerencsés vagy szex-szel el tudsz bajlódni a 80-as évekig, de nem adják olcsón a sikert. Az izgalomba hozáshoz mind a két nemnek jóval többre van szükség, mint a megszokott. Ráadásul a női hüvely rendszerint száraz, amin persze lehet segíteni, de ez külön odafigyelést jelent. Nem árt tesztoszteront és ösztrogént szedni, vagy elfelejteni az egész hóbelevancot.

Az öregedéssel együtt járó ráncosodás annyira természetes, hogy nem érdemes meg se említeni, viszont ne csodálkozz, ha a ráncosodás mellett szőrök is kinőnek, vagy a pihék megerősödnek.

Ennél azonban kellemetlenebb a székrekedés, ami tipikusan az időseket üldözi. Igaz lehet rajta segíteni.

Még kellemetlenebb a vizelet visszatartás, ami nem mindenkinél jár sikerrel, és orvosi együttműködést igényel.

Egy idő után a tapasztalat megtanítja veled, hogy mi az, aminek nem örül a gyomrod. Szép lassan elmúlnak azok az idők, amikor a vasszeget is megemésztetted. Hüvelyesek, káposzta félék, jó zsíros ételek meg hasonlók, van, akit felfúj, van, aki begörcsöl tőlük.

És persze a fül se örök életű. Először csak a magas hangok érzékelése marad el, aztán minden. Szerencsére ezen is lehet segíteni, de nem olcsó.

Ezek lennének a kevésbé veszélyes változások, de a lista messze nem teljes.

Az igazi „kopás” úgy kezdődik, hogy magas lesz a vérnyomásod. Az orvosok beismerése szerint (ami egy roppant ritka jelenség) a magas vérnyomások 90 százalékánál fogalmuk sincs mitől van. Én tudom, az életkortól. Ez csak egy jelenség, amit különben nem veszel észre, de gyors tempóban kezdi elhasználni a szervezetedből azt, ami még viszonylag jól funkcionál: szív és vese. Sok embert végső soron a szíve vagy a veséje viszi a sírba.

A másik halálhoz vezető előszoba a cukorbetegség. Ennek sincs érezhető jele. Ez is mindent tönkre tehet, de kegyetlen módon, mert sorozat amputálással kezdődik, majd vese elégtelenséggel folytatódik, aztán jöhet a megvakulás is. Igaz, ma már mind a magas vérnyomás, mind pedig a diabétesz kivédhető. Az előző príma gyógyszerekkel, az utóbbi pedig diétázással, csak ezekhez oda kell figyelni és nem túl kellemes.

Korunk slágere az infarktus és a sztrók meglepetésszerűen jön, de nem ok nélkül. A nem megfelelő életmód a szokásos kiváltója, amire nem szokás figyelni.

Az öregkor legnagyobb átka a baleset. Az embert kisebb-nagyobb baleset mindig éri, érheti, de gyerekkorban meg se kottyan, fiatal felnőttkorban szóra se érdemes, idős korban életveszélyes lehet. Igen, mellélépsz a lépcsőn, elesel, eltörik a lábad, nem akar gyógyulni. Ekkor kiderül, hogy cukros vagy, de addigra már felfeküdted a hátad, aztán szepszist kapsz, majd eltemettek. Tízéves korodban 5 lépcsőt estél le, másnap mentél iskolába.

Ezek történnek veled, de van neked egy környezeted is, és velük is történik egy-két dolog. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, idős korban ezek felfokozódnak. A megfigyelők szerint kibírhatatlanná váltál. Jó, neked semmi rossz tulajdonságod se volt, de nem hallod meg, ha hozzád szólnak, viszont meghallod azt, amit nem neked szántak. Ennek van fizikai magyarázata, de erről a környezeted nem tud, miért tudna, fiatalabbak, mint te. Az agyad is furcsán működik. Ha leteszed valahova valamit, utána nem találod, hiába keresed, de egy idő után már arra se emlékszel, mit kezdtél keresni. Viszont arra ragyogóan emlékszel érettségin melyik Petőfi verset húztad ki, és ezt hetente el is meséled, és ha nem kellő áhítattal hallgatnak, akkor az adott verset el is szavalod, de nem fogsz emlékezni a miniszterelnök nevére, mert hirtelen akartad kimondani. Aztán fordítva veszed fel a pulóveredet, nem veszed észre, hogy folyik az orrod, ebéd közben leeszed az inged, és egy nap azt veszed észre, hogy az utolsó barátod is meghalt.

Szóval ez az az utolsó 10 év, amit nem érdemes végigélni, ennek ellenére mindenki vágyik rá, sőt egyáltalán nem akar senki se meghalni. Pedig, aki egyszer megszületett, az nem tudja elkerülni a halált, legfeljebb a kellemetlen, sokáig tartó haldoklást.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

85 gondolat erről: „(1869) Öregedés

  1. Hozzávehetjük a fogak romlását is! Genetikai örökséggel már hamarabb elkezdődhet.. nekem 31 évesen a nagy részük többszörösen kezelt, és van 4 koronám is. (kinéznek még továbbiak)
    Ízületeim csattognak sok helyen akaratlanul is. És sajnos némi impotencia szintén bejátszik már. Egy ideje már szert kell használjak az actionhoz.
    A vérnyomásom ingadozó; nehezen alszok el..
    Érzem magam vagy 71 évesnek 🙂
    És látva a világ helyzetét egyáltalán nem fogom bánni ha hamarabb kell befejezni ezt az életet.

  2. Jómagam is tapasztalom az öregedés kellemetlenkedő tüneteit.
    Azonban ne fogjunk az öregedésre olyan betegségeket mint reflux, magas vérnyomás, diabétesz, részben a fogak romlása.
    Ezek kiváltó oka elsődlegesen a helytelen táplálkozás.
    Pl. reflux ellen tessék helyreállítani a gyomor savszintjét, savanyúságok fogyasztásával. Diabétesz ellen alacsony GL. és GI. indexű ételek. stb.
    Fogak romlásának legfőbb oka a cukros, mindent megédesítő élelmiszeripar.
    Helyes táplálkozás és életvitel mellett, az öregedés okozta valódi képesség csökkenéseket könnyebb kivédeni, tolerálni, és emberhez méltó életet élni.

  3. Ha tényleg max 24 évünk van hátra, mint ahogy azt Tibor bá’ tegnapi posztjában olvashattuk, akkor remélhetőleg megúszhatom ezt a hóbelevancot 🙂

  4. Érdemes elolvasni egy 96 éves sportembert is a témáról:
    http://www.vice.com/read/charles-eugster-fittest-oap-on-planet

    A másik ajánlott olvasmány, „Minden évvel fiatalabb” – Chris Crowley – Henry S. Lodge, Elmúlt 50, és fáj mindene? Tegyen ellene! Tekerje vissza biológiai óráját.

    Az alap: a táplálkozás, a mozgás, a társas kapcsolatok, és a célok.

  5. 2:
    De bizony az öregedés okozza. Persze, ha odafigyelsz, akkor kitolhatod az öregedést. 20 évesen semmire se kell figyelned, mégis minden OK. 70 évesen akármit teszel, lesznek problémák.

    4:
    Azért az érdekelnek, hogy itt-ott egy kis arthrozissal hogyan mozogsz.

  6. Szerencsére a szervezet időben figyelmeztet, csak észre kell venni a korlátokat. Még mindent meg tudok csinálni, amit korábban, csak lassabban. Erőltetni lehet, de besz@rás a vége, akkor meg minek.
    A melléképület építését még befejezem, de újabb ilyen nagy, zsalukő rakó, betonozós munkát már nem kezdek el. Észrevettem, hogy a magasban felelőtlenebbül mozgok, ezért jobban odafigyelek a fára mászásnál (ha nem felejtem el), mert a vége a leesés lesz.
    A múltkoriban egy lépésnél meghúzódott az achillesem, másfél évig sántítottam. Nagyon utáltam, mert régebben az ilyenre egy hét múlva már nem is emlékeztem. A vesém is érzékenyebb lett a hidegre, télen felveszek melegítőt, ez most még elég.
    Ami több lesz mindig, az a tapasztalatom. Kíváncsi leszek, mikor jön el az az idő, amikor tudom még, hogy mit kellene tennem a problémák megelőzésére, de mégsem teszem.

  7. 6. @Kakukk : Te sem kapsz égen-földön „kőművesaszisztenst…?” 😀
    Egyébként – szívemből szóltál, egy cipőben szorulunk… 😉

    Más.
    Elnéztem a szüleim, a nagyanyám életét – és halálát 🙁 – és az a felismerésem támadott, hogy az „öregedés” inkább mindset, hezzaállás kérdése, mint PUSZTA biológia… :-/
    Az is természetesen!

    Álljon itt példának az egyik „mesterem…” 🙂 :

  8. „Van, akit a reflux áldása ér utol, ami először gyakori csuklással kezdődik. Ha nem tudod ez mi, elmondom. A jó savas gyomortartalmat felbüfögöd a nyelőcsőbe, és alaposan felmarod azt. Kurva kellemetlen, csak éppen nem lehet belehalni.”
    A leírás abszolút jó (csuklás mellett pl. gyakori lehet a száraz köhögés, akár gyomorégéses tünet nélkül is!), de sajnos bele lehet halni – a nyelőcső állandó gyulladásba jön a savas irritáció hatására, és daganat alakulhat ki (tipikusan az érintett rész logikusan a gyomor-nyelőcső átmenet ill. a nyelőcső alsó harmada). Manapság, mert gyakori a reflux, a nyelőcső rákok már több, mint 20%-a mirigy eredetű daganat ennek talaján, és nem laphámrák (dohányzás, alkohol).

  9. 8. Ivett
    Pont az a gond, hogy a gyomortartalom nem elég savas, ahhoz, hogy a záróizom erősen működjön. Ma már több orvos is rájött, hogy nem savkötőt kell felírni, hanem savanyúság fogyasztással beállítani a megfelelő savszintet. (nálam is működött) Persze a hivatalos kurzus még mindig a savlekötő gyógyszereket preferálja.

  10. A kellemes visszereket se hagyjuk ki a felsorolásból. Igen esztétikusak és megkönnyítik az életet…
    A családban sajnos sokunknak van, és a három gyerek miatt nekem már most elég szépen előjött.

  11. 1: „31 évesen”
    Orvos látott már? 😀
    De komolyan, ennyi idősen semmi bajod nem lehetne… Vagy valami iszonyatosan stresszes melód van, vagy valami szervi bajod, amit azért előbb-utóbb meg szoktak találni a dokik – feltéve, hogy kivizsgáltatod magad.

  12. Az előző poszt (Végelszámolás) szerint ez a veszély engem nem fenyeget 🙂

  13. 9. „Ma már több orvos is rájött, hogy nem savkötőt kell felírni, hanem savanyúság fogyasztással beállítani a megfelelő savszintet.” Forrás?

  14. Persze, ha nem diétázol, akkor minden húsos étkezéskor savanyúság. Nem véletlenül alakult ez így, népi tapasztalat. Pörkölt, sült hús, köret és kötelezően jó nagy rakás savanyúság.

  15. 1. Pilotakex amit írsz az civilizáziós tünetegyüttes. A fogaid nem gyógyulnak meg de ninden más gyógyszer nélkül. Táplálkozással. 4 éve van a váltàsomnak.

  16. 13. Forrás orvostól:
    http://www.vastagbel.hu/gasztroenterologia/a-reflux-betegseg
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/reflux-gyomoreges-gerd.php

    Egyik idős, családilag jóismerősünk évek óta szenved a refluxtól, most küldték vizsgálatra. A héten telefonált, hogy nem érti a leletet, biztosan téves, mert nem azt állapították meg, hogy sok a sava, hanem azt, hogy kevés.

    Nekem reflux és rekeszizomsérv diagnózist adtak egy teljes körű gyomorkivizsgálás során. Volt olyan éjszaka, hogy arra ébredtem, hogy belélegeztem a gyomorsavamból. Szinte ülve aludtam. Fogyás céljából diétázom (nem paleo vagy ilyesmi, hanem kalóriadeficites diéta), úgy állítottam be, hogy bevitt kalóriák 70%-a zsír, 3-6%-a szénhidrát (csak zöldségből), többi fehérje (a ketogénhez áll közel ez az arány). Teljesen cukor, liszt és keményítőmentes diétám első meglepetése, hogy egyik napról a másikra eltűnt a refluxom! Ez már hónapok óta így van, és semmilyen panaszom nincs.
    Régebben, ha csirkepörkölt nokedlivel volt az ebéd, majd meghaltam. Én is azt hittem, hogy a zsír és a hagyma a bűnös, pedig a nokedli volt az ok. Azóta sokszor ettem már csirkepörköltet, és sosem volt refluxos tünetem, mert nem eszem hozzá krumplit, vagy tésztát (általában karfiolrizst vagy cukkinitésztát eszem hozzá).

  17. Tibor bá
    tiszteleve a kort s kalapot emelve az élettapasztalat előtt, ez egy vélemény, amit az emberek tulnyomo része valóságként foghat meg, s már meg is van a hamis tudás. Ezért, s mert mert az oldal alkalmanként megmosolyogtat, pár gondolat:

    A kocsid elkophat – de a szervezet egy önmagát regeneráló interaktiv berendezés.
    Nem azt akarom mondani, hogy nincs öregedés de un. Kopás az nincs.Mindamellett az emberek a kocsijukkal többet törödnek mint magukkal, s ha beüt a gond, akkor el az egészségügyi szakemberhez. S a beteg a gondot, meg a saját felelösségét szépen áttólja a fehér köpeny asztalára. Mondván, az a szakember, én fizetem a TB-t, ergo, oldja meg az orvos. S a felelösség átháritva.

    S akkor röviden pár ponton végigmenve:

    „kopás” az ízületeknél
    kellemetlen.De ez nem kopás szokott lenni, hanem lerakodás. S a lerakódott bipiramidális kristályok mint a smirgli csiszolják a csonthártyát. Ha a beteg méltóztatna eleget inni…
    De – a „kopás”, a gond lágy módszerekkel pár hónap alatt „gyogyszer,vegyszer” nélkül megoldható.

    „néhány reumatológus, aki tisztességes, elmondja neked, hogy az elkopott porcot semmi, de semmi az égvilágon nem tudja regenerálni”
    Ez egész egyszerüen nem igaz. Megoldható, egyszerü lágy módszerekkel, pár hónap alatt.Gyogyszermenetesen.

    Reflux
    Többek közöttaz elsö 3 hazai állami méltóság egyikének betegsége. Tán ö sem tud még róla, fellépése, beszéde viszont árulkodo. Pár hét alatt rendbehozható, megint csak lágy methodusokkal.

    Az összemenés.

    Valós gond. De miért is? A népesség jellemzöen nagy része utoljára a torna órán csinált olyan gyakorlatokat, amelyek ez ellen hatnak.S mi az „összemenés „ oka? A gerinc melleti szüzérme nincs igénybe véve.Tán a „betegnek” kellene ellene tenni,nem? Javitható.

    Ráncosodás: Minden vackot 5-10 ezerért magunkra kenünk, de a legtermészetesebb dolgokról elfeledkezünk. Könnyen javitható – de vissza nem forditható.

    Székrekedés:
    tumoros betegek mütéti kezelése után tipikus. A baj egyszerüen, olcson, természetes uton kézben tartható.

    A felfujodás.
    Megoldható, kezelhetö, kegyszer-vegyszermentesen.

    Az persze, ha valaki annyira hamis tudással rendelkezik, hogy kései este jo zsirosat bedob, s a szervezet belsö óráját nem ismeri, az ne csodálkozzon.

    A vizelet visszatartása:
    korrigálható,megoldható, s fiukáknál még mellékes sikerélménnyel is jár. Had örüljenek ennek a lányok is.
    S a megoldás itt is lágy, s persze a betegnek is tennie kell ezért.

    Vérnyomás:

    szintugy az esetek jelentös részében megoldható. S persze, nem kell beugrani a mai hamis tudásnak, hogy 120/80 a megfelelö érték mindenkinek, mint a 44-s fekete cipö.

    Cukor:
    a II-s (öregségi) cukorbetegség középtávon megoldható probléma – az esetek 80 %-ban.S a gyógyszerröl, injectiorol le lehet venni az érintettet.Gyogyszer nélkül s a gyogyszer elhagyása mellett.

    Tibor bá,
    ha ezek netán, esetleg a Te gondjaid (is), akkor tán kezd azzal, hogy reggel, felkelés után bevágsz kortyonként egy 2-percig extrahált zöld teát.Herbicidmenteset.Forrón, kortyolva.S a kisalakolásod mint legelsö probléma kezd megoldodni.

    S ha az rengeteg nyüg amit itt leirtál, Téged érint, keress meg, a mailcimemet látod.

    S mert alkalmanként jókat derülök itt az írásokon, nem kérek egy vasat se.

  18. 18:
    Kedves mocsing!
    Az analógiák sose tökéletesek. Ezt mindenki tudja, de sokszor nagyon jók dolgok megértetésénél. A kopás szót idézőjelbe tettem, és felhívtam a figyelmet rá, hogy nem klasszikus kopásról van szó. De bizony a szervezetünk elhasználódik. Én kötöm az ebet a karóhoz. Gondolom te is, akkor pedig jobb ha abba hagyjuk.

    Rettenetesen meghatódtam, hogy egy vasat se fogadnál el tőlem. Már épp ki akartam jelenteni, hogy ha fizetsz kísérletezhetsz vele egy bizonyos fokig. 😀

    Szép tőled, hogy sorba vettél mindent, de engem csak egy érdekel, de az nagyon (mert hatalmas pénz van benne) hogy regenerálod az elkopott porcot?

  19. Tibor bátyám,

    akkor kötögessük az ebeket a karókhoz. Ami persze sokkal lényegesebb – én a gond megelözhetöségére már meglevö gond megoldására gondoltam ám leginkább. Erösen figyelembe véve azt a tényt, hogy földrajzi elhelyezkedéstöl függöen a 3-4. leggyakoribb halálozási ok a gyógyszermellékhatás.

    S az elkopott porc regenerálást majd elolvasod a könyvemben. Ha majd kijön, küldök egy pld-t. Neked.

    Jó egészséget!

  20. 18.-19.

    Engem a porckopáson kívül azért a többi is érdekelne. 😀

    A témát egyébként a kopaszodással egészíteném még ki. Tapasztalatból – is – mondom, hogy Minoxidillal egész jól mérsékelhető. Persze messze nem tökéletes, és hosszú távon nyűg, macera napont kétszer felkenni, lemosni. Másik hátránya, hogy hosszú hajon praktikusan nem alkalmazható, gyakorlatilag néhány millisre érdemes lenyírni hozzá a hajat. Dehát ez már majdnem kopaszság.

  21. 18.

    „Az persze, ha valaki annyira hamis tudással rendelkezik, hogy kései este jo zsirosat bedob, s a szervezet belsö óráját nem ismeri, az ne csodálkozzon.”

    semmi mást nem eszek, csak zsírosat a felfúvódásnak semmi köze a zsírhoz szerintem.Mióta elhagytam a szénhidrátokat el is felejtettem hogy ilyn létezik.

    Semmi gond azzal, hogy egyben sült lapocka mellett császárszél (rengő hájjal!) volt a vacsorám egy kis salátalevéllel.. nem lesz ebből se felfúvódás se nehéz éjszaka se reflux se székrekedés… igaz nem ettem hozzá karórát. 😉

    „Cukor:
    a II-s (öregségi) cukorbetegség középtávon megoldható probléma – az esetek 80 %-ban.S a gyógyszerröl, injectiorol le lehet venni az érintettet.Gyogyszer nélkül s a gyogyszer elhagyása mellet”

    azont már túl van a népesség hogy ez öregkori, ma már a tinédzserek „betegsége”. Tulajdonképpen nem betegség, csak szervezet vészreakciója, azonnal megszűnik, ha az okát kiiktatod az étrendből: CH mentes kajálás. Se orvos se gyógyszer nem kell.. ez sokaknak már kézenfekvő. Minden más módszer „betegségfenntartás”

  22. 17. wiselady

    ketogén ez a javából! Negyedik éve csinálom, legalább már van más is aki igazolja!
    Ki ajánlotta? Az orvosod nem ijesztgetett? 🙂

  23. A teljesség igénye nélkül: kollagén, msm (filléres dolgok, de fontosak). Amúgy én is ketózok.

  24. 17.nek

    Az érintett refluxosnaknak egy gondolat, étkezés elött;

    fehér akácvirág tea+ mokkáskanálnyi almaecet bele.De az jo minöségü legyen, pl. DM bio almaecet.Kortyonként, étkezés elött.

    Van egy jó mellékhatása még: kevés saponint tartalmaz, s zsirégetö. Akinek szükséges.

  25. 24. malleusorbis: kollagént a kajával viszed be, vagy valami kiegészítővel pótolod?

  26. Ez egy igen elgondolkodtató, gyakorlatias, és fiatalon nehezen átérezhető poszt. Köszönet érte!

    Én teljesítménytúrázni járok, ott találkoztam egy bácsival, tavaly halt meg, 75 körül még nyomta a 40-50 km körüli túrákat, olyan tempóban, hogy csak néztem. Szóval a mérsékelt sebességű, de rendszeres mozgás biztos segít a szép életkor elérésében. Nem tudom, milyen bajai lehettek, de erre kevés idős képes.

  27. 26. Kollagénre reagálva.
    Gyermekkorom óta imádom és eszem az összes porcogót, bőrkét. Körömpörkölt, kocsonya ünnepi finomságok. 🙂 Eddig nem tudtam, de nemrég olvastam, hogy az ételként elfogyasztott porc is beépül. Azonnal széles vigyorra fakadtam, akkor azért tudok még mindig négykézláb mászni a lurkók után így ötven felett. Jó, most két éve azért étrend-kiegészítőben is eszem, de nekem még 11 évig bírni kell a négykézlábazást.

    A másik amire figyelek, a napi két liter tiszta víz, és még egy kicsi más folyadék, mint tea,leves,kávé…. Gyíknyál és barátai kizárt. A dobozos rostos üdítőktől is tartózkodok, habár az ízük miatt néha elcsábulok.

    Néha be tudom tartani egy-egy napra a kenyér nélküli napot, de nem erőszakolom meg magam, mivel nagyon szeretem a kenyeret, így kiegyeztem magammal, két szelet reggelire, s így a lelkem is rendben van. 🙂
    Jónak tartom a paleot, vagy a ketogén étkezést, de még nem volt ok, amiért be tudnám tartani.

  28. 28. az oldalborda nálunk a „szemével is eszik”…

  29. 26.
    Kiegészítő pl.: GAL kollagén peptidek.

  30. 23. Szerencsém, hogy nagyon jó háziorvosom van, támogat, mert az volt a véleménye, hogy a súlycsökkentés az elsődleges az egészségem szempontjából. Azóta szépen egyenletesen fogyok, stagnálás nélkül.

  31. 31. a súlycsökkenés a lesz a „legkisebb jó”! persze nálam is az volt az elsődleges. -36 kg. Újra jó rám az egyetemi zakóm. Miután lefogytam már értelemszerű lett a mindennapi (!) tartós fizikai aktivitás. Nálam a heti -1 kg volt az ütem.

  32. A székrekedéshez szerintem sokban hozzájárul, hogy nem isznak eleget az idősek, mert gond a vizelet tartás. A vizelet tartás pedig nőknél az intim torna segítségével megint remekül működne.

    A mozgás az egyik legfontosabb tényező szerintem, hogy megtarthassa mindenki az ízületek és izmok jó állapotát. Csak ezt nem idős korban kell elkezdeni. De soha sem késő.

    Most 75 feletti stroke betegeim vannak, s nem is gondolnák sokan, mennyit lehet javulni csupán kétnaponta másfél óra „intenzív” mozgással. Az „intenzív” mindig az adott ember képességéhez, terhelhetőségéhez mérve.

  33. Ahogy így olvasgatlak benneteket kiderül, hogy kiváló sarlatánok vagytok. persze mocsingot nehéz utol érni, de meg lehet próbálni. 😀

  34. 23. , 32. Arany Sakál
    „..ketogén ez a javából! Negyedik éve csinálom..”

    Én is kipróbáltam, elolvastam tavaly ezt:
    Dr Robert C. Atkins – Dr. Atkins forradalmian új étrendje
    ( http://www.libri.hu/konyv/peter_williams_atkins.dr-atkins-forradalmian-uj-etrendje.html )
    (Nem a könyvet vettem meg, hanem letöltöttem és kinyomtattam: Dr_Robert_C_Atkins_-_Dr_Atkins_forradalmian_uj_etrendje.pdf )

    Te a ketogén diéta alatt mit értesz, hogy csinálod?

    2015 januárban kezdtem 102,9 kg-mal, 2015 június második felére 82 kg körül voltam, /bő -20 kg és a haskörfogat -15 cm (120 cm helyett 105 cm) körül!/ (szinte semmi CH), szóval működik 52 évesen is, tavaly voltam annyi. 🙂
    Nálam is a régen hordott nadrágok, más ruhadarabok kezdtek rám jönni, amiket 8-10 évvel korábban vettem, de 2009-2010 után már nem tudtam őket hordani.
    De ami a legfontosabb, a közérzetem, fizikumom és jó pár dolog javult nagy mértékben. Természetesen a diéta mellett mozogtam is, főleg bicajoztam sokat.
    Azóta nagyjából tartom magam 90 kg alatt, bár néha az édességért „ölni tudtam volna”, annyira kívántam. Más nem hiányzott, pl. 2015-ben nem vettem 1 kg kenyeret sem, meg semmi finomított CH-ból készült kaját. 😉
    A húsételeket nem készen vettem, hanem nyersen az alapanyagokat (csirkemell/comb, sertés karaj/comb, stb.), és én készítettem el különböző képpen. És hozzá a salátának valókat is (hagyma, paprika, káposzta, uborka, fejes saláta, paradicsom, stb.), és én csináltam a salikat. 🙂

  35. Bocs, hogy megkérdezem, és kicsit OFF is: Olvasom, hogy x idő alatt tizen-huszon kiló fogyás ettől meg attól, ez dicséretes. De, hogy lehet odáig észrevétlenül eljutni? Az első öt kiló után elkezdve valószínűleg kevesebb erőfeszítéssel és maradandó kárral meg lehetne oldani.
    Még egyszer bocs a kérdésért, de már régóta kíváncsi vagyok a válaszra…

  36. 37. hargi
    „De, hogy lehet odáig észrevétlenül eljutni? „

    Én csak a saját esetemet (hízásomat) tudom elmondani, ami elég egyszerű: mozgásszegény (kényelmes) életmód, (ez nálam kb. 2009-2010 körül kezdődött). Mellette a rossz étkezés, sok CH (kenyér, rízs, tészta, pizza, csoki, kekszek, nápolyik, sütemények, stb., sorolhatnám még), mindezek este a TV előtt ülve. 4-5 év alatt kb. 22-25 kg-ot szedtem így fel, és már pl. a cipőfűzőmet is alig tudtam bekötni, nem beszélve a többi negatív dologról (izzadás, rossz közérzet, fizikai igénybevétel (pl. fizikai munka, vagy pl. a busz után futás, lépcsőn való felmenetel, stb.) elég nehezen ment, stb., és még jó pár dolog).
    Aztán miután leadtam bő 20 kg-ot (mellette mozogtam is, ahogy írtam az előbb), ezek a kellemetlen/rossz dolgok fokozatosan eltűntek 🙂 , de ezt is írtam fentebb.
    (Múlt héten szombaton bicajjal Pécs-Orfű oda-vissza, keresztül a Mecseken, jó túra volt 🙂 , jól el is fáradtam, de utána baromira jól éreztem magam. Ma is megyek le a Málomi tóhoz bringával 😉 mozgás+napozás.)

  37. 38.
    Ezt értem, de én ha hízok egy-két kilót (zsírra) akkor észreveszem, hogy nehezebben tudom begombolni a nadrágom. Még egyszer sem jutott eszembe, hogy nagyobb nadrágot vegyek, inkább megpróbálok továbbra is beleférni…

  38. 18: „mocsing Says: ”

    Ilyen hozzászólást. Konkrétum csak annyi, hogy vegyük meg a könyvet, ha megjelenik. De még az sem derült ki, hogy melyiket. 🙂

  39. Observer,40-nek:

    leirnád ezt még1* érthetöen?

  40. 41: Igazad van, ez már a 20-as hozzászólásodban van:

    „elolvasod a könyvemben. Ha majd kijön” Ebből nehéz kitalálni, hogy melyik lesz az a könyv.

  41. 48: Mivel a 18-as hozzászólásodban az eü. problémák megoldására semmi konkrétumot nem írtál, kénytelen leszek. 😉
    De elismerem, hogy olyan ‘felszólítás’ részedről nem volt, hogy vegyük meg a majdan megjelenő könyvedet. De akkor minek írtad, hogy lesz ilyen? 🙂

  42. 44, Observernek

    Félreértésröl van szó.

    Nem tiszta még az én fejemben sem, hogy milyen hozzáférési megoldás lesz.
    Eredetileg arra gondoltam, hogy szabad hozzáférésü e-könyvként ingyen letölthetö, hozzáférhetö legyen.S emellé legyen vagy 100 példány nyomtatott formában, ajándéknak szánva.

    Ettöl a gondolattól viszont sokan eltanácsolnak azzal, hogy ami ingyen van vagy „óco” – az annyit is ér.

    Azaz, nekem sem tiszta, hogy mi lesz a megoldás.

    Tibor bá-nak azért nem irtam semmi konkrétumot, mert látatlanban, „távdiagnosissal” felelötlennek tartom, hogy bármit is mondjak.

  43. 45:
    Ebben az esetben (óco – az annyit is ér) felhívom a figyelmed, hogy ha itt jókat röhögsz rajtam, azt lehet csinálni fizetéses alapon is. Persze, ha ingyen akarsz röhögni, az más.

    Különben egy ingyen tanács: 1000 példány csak fillérekkel kerül többe, mint 100. És el is fogod tudni adni. Igénytelen témára dőlnek a vevők. 😀

  44. 36. Berci
    50 évesen kezdtem.
    CH napi 50g alatt. Vásárlás: hentes és zöldséges.

    vegyél egy kethopan tesztcsíkot, ha van ketontest a vizeletben akkor ketózisban vagy. és maradj is ott.
    A paleo is jobb mint a nyugatias 50% nál több CH-alapuló étrend. de a váltás a CH korlátban van amit a ketontestek jeleznek a vizeletben.
    Ha ezt eléred és tartod akkor leszarhatod a krónikus betegségeket, diabéteszt, alzheimert meg a barátaikat.
    a legobb az hogy a ketontestek akkro is ellátják az idegszövetett, agysejteket amikor az már képtelen volna a glükózt felvenni: elmarad a második gyerekkor.

    nem mellesleg nekem is a kerékpár jött be, hétfőtől el is hagyom a heti 4x-i spinninget, csak a 1,5h-s országúti marad. 140-150 es pulzus, 27-30km/h átlag, széltől függően, felemelő érzés és jól lehet gondolkodni, a legtermékenyebb órák.
    Jobb mint a váróteremben és a gyógyszertárban sorbaállás.

    a heti egy két belsőségre legyen gondod, velő máj. kacsahájból tepert, a zsírja meg mindenhez jó.

  45. Jo poszt, köszönet érte.
    Huszon éves koromban egész biztosan átugrottam volna, de ma már tudom és érzem, hogy én sem vagyok halhatatlan, mint azt gondoltam.
    Nem tudom, hogy normális e, de sokat szoktam igy 40 körül az elmult évekre, a fiatal korra gondolni, és sokat gondolok arra is, hogy ki kell használni minden percet, mert a fiatalságom nagy része, söt az egész elment már, és még van kb. 10 évem, mikor a testem egyelöre enged mindenféle mozgást és eröigénybevételt….
    Ami mégis a legjobban zavar az a látásom. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar baj lesz vele.
    Ami mégis a legjobban zavar, hogy nem egyszerre romlanak és amig az egyikkel még tudok olvasni a másikkal már nem vagy csak nagyobb betüket messziröl. Ez aztán szemüveg nélkül baromi rossz, mert egy amolyan szellemképes betüképet ad, egyszer látom élesen, aztán mellette az elmosodott árnyékokat a másik szememmel….
    pedig hogy kinevettem apámat, mikor a szemüvegjeivel kinlodott….. 🙂

  46. 37.
    Pl. az én esetemben a hízás oka ez volt. 53 kg-osan elmentem az orvoshoz egy állapotfelmérésre, ott megállapították, hogy 100 a nyugalmi pulzusom, felírtak Nebiletet, ami 80-ra levitte. A 20 pulzuslassulás robbanásszerű hízást eredményezett (1 év alatt 20kg), pedig 1500 kalóriánál évtizedek óta nem eszem többet. És ez egybeesett a változókor kezdetével is. 3-szor csináltam 1000 kalóriás étrendet, 3 hónaposakat, egy grammot nem tudtam fogyni. A szívgyógyszert meg nem mertem abbahagyni. Évtizedekig tudtam kontrollálni a súlyom, úgy, ahogy írtad. Egy-két kiló felszaladt, odafigyeltem, és visszahoztam. Na ez mondott most csődöt. Pedig rendszeresen mozgok is, napi 1 óra biciklizés (munkábajárás).
    Egyedül a ketogén diéta az, ami úgy tűnik, hogy beválik, szép lassan, heti 1 kg-os fogyással végre csökken a súlyom, gyógyszer mellett is.
    Lekopogom, mert még csak a fele úton tartok.

  47. 50:

    Hát ezért a linkért ezer köszönet Malleusorbis, el fogom olvasni, köszi.
    Már megilyedtem, hogy itt mindenkinek csak sulyproblémája van… 😀 Csak mert azon a legkönyebb segiteni.

  48. 51. az ismeretségi körömben több sikeres lézeres szemkorrekció történt, nálad ez miért nem megoldás?

  49. 49. wiselady
    Köszönöm a választ!
    A te esetedben érthető a hízás, egyrészt gyógyszer mellékhatása, másrészt hormonális változások, egy ilyen kombináció nehezen legyőzhető. Gratulálok, hogy mégis tudtál változtatni!

  50. 49 – wiselady:
    A nibelit egy béta blokkoló, ami valóban leviszi a pulzust, de a 80 még mindig magas. Viszont az tévedés, hogy a pulzus lassulás hizlal. Az is tévedés, hogy 1000 kalória mellett nem fogysz. Az energia megmaradásának elve szerint 1000 kalória mellett csökkenni kell a tömegnek (súly). Tehát valahol hibázol. A nibelitet természetesen nem szabad abbahagyni, sőt én felemelném az 5 mg-ot 7,5 mg-ra. Menjen az a vérnyomás le 70 alá. Ettől nem fogsz hízni, de jobban fogja kímélni a szívedet, aminek 10-20 év múlva nagy hasznát fogod venni. Ha úgy döntesz, hogy a nibelitet megemeled, akkor két lépcsőben tedd. Először két hétig 6,25 és utána lépj 7,5-re. A béta blokkolókat fokozatosan kell felemelni és abbahagyni is.

  51. 54. szép az amikor valaki gyógyszer adag emelés mellett érvel.

    Szvsz,ha Wiselady kb 1 évig tartani fogja a ketózisát, majd amikor normalizálódik a súlya (beáll az optimumra) és elkezd mondjuk kerékpározni, mozogni rendszeresen, rendeződik a vérnyomása is.
    Gyógyszer nélkül. Egészséget nem lehet elképzelni gyógyszerek szedése mellett, így csak a krónikus betegsége stabilizálódik.

  52. A rendszeres sport csökkenti a nyugalmi pulzust, csak el kell jutni odáig valahogy…

  53. 55:
    Először is Wiselady már eleve kerékpározik. És eleve „beteg” volt, mert a 100-as pulzus nem egészséges, és túlterheli a szívet. Én azt se hiszem el, hogy eddig ketózisban volt, hogy még egy évig abban lesz, azt meg pláne. vagyis hamis a feltételezés. Az viszont tény, hogy 5 mg nibelit ellenére még mindig 80 a pulzusa nyugalmi állapotban. Kerékpározás közben felmehet 120-ra. A vérnyomás rendeződésben lehet hinni, de nem következik be. Nem vagyok gyógyszer-buzi, de a te tanácsod azt jelenti, hogy játszol az életével. A túlterhelt szív leállhat, ahogy most megint leállt egy 27 éves focistának, aki nyilván nem szedett gyógyszert és nyilván eleget mozgott, és nyilván nem volt túlsúlyos. Csak annyira hajtotta magát, hogy a pulzusa felment 140-160-ra.

  54. 54. Tibor bá
    A kardio edzés, amit fogyáshoz ajánlanak, épp a pulzusszám növekedésen is alapszik. A fogyasztószerek túlnyomórésze tartalmaz olyan pörgetőt, ami emeli a pulzusszámot (testhőt, energiatöbbletet igényel -> fogyás.
    Most képzeld ugyanezt visszafelé végrehajtva. Mintha egész nap edzettél volna, és egyik napról a másikra abbahagyod.-> hízás
    Köztudomású orvosok között is, hogy a bétablokkolók hízást okoznak.
    Ami szép, hogy ezt velem az orvosom csak évek múlva közölte, mert én ugye mindent a változókorra fogtam. Akkor mondta a doki, hogy a másik ok a pulzuscsökkentés.
    Szerintem az én koromban 80 az nem sok. Persze ez is csak gyógyszerrel. Régebben a 70-80 pulzus normálisnak számított. Ez is megérne egy misét, hogy a normálisnak számító értékeket hogyan viszik egyre lejjebb. Több helyen olvastam, hogy a Nebiletet 1 évre szokás felírni, mert normalizálja ezalatt a működést. Velem meg 5 éve szedetik.

    1000 kcal étrend, nem feltétlenül fogyaszt, mert a kalóriadeficit a fogyáshoz kevés. Kalóriadeficit plusz összetétel számít. Salátás posztodból is tudjuk, hogy még az ürülékben is van táplálék. Csökkenő szívfrekvencia ->kevesebb alapműködéshez szükséges kalória kell, és ha felborult a hormonrendszered, ugyanabból a kajából több kalóriát hasznosítasz, nem csak ezret.

    Na de nem akarom az én problémám előtérbe tolni, meg untatni titeket. De talán tanulságos, hogy egész életében ideális testsúlyú emberből hogy lesz gyorsan kövér, még akkor is, ha küzd ellene. Vagyis a meglévő problémámat úgy kezelte az orvos, hogy szereztem mellé még 3 másikat, ami már a túlsúlyból származik.

  55. 55.
    Azért bétablokkolót eszembe sem jutna magamtól elhagyni. Eleve is csak fokozatosan lehetne. Engem nem érdekel a ketózis, nem méregetem, eszek glutént, tejterméket is, csak azért érdekel, mert eddig csak ettől a diétától fogytam.

  56. 58:
    Eszem ágában sincs téged bármire rá, vagy lebeszélni. A felelősségről nem is beszélve. De én azt abszurdnak tartom, hogy a fogyást a szív extra munkájával érjék el. A szív egy teljes életen át megállás nélkül működik. Nem semmi, de a túlhajszolása nem vezet jóra. Különben (az érdekesség kedvéért) az én pulzusom 55 nyugalmi állapotban. Testtömeg indexem 24 alatt van. — Az én ismereteim szerint a béta blokkolók nem hizlalnak. A fogamzásgátlók igen.

  57. 57. Többször figyelmesen elolvasva sem találok olyat amiből ezt tudtad kiolvasni: „Nem vagyok gyógyszer-buzi, de a te tanácsod azt jelenti, hogy játszol az életével.”

    nem tanácsoltam semmit. Pusztán azt prognosztizáltam hogy ha valóban ketogén módon kajál (a ketogén étrend az a lowcarb étrend ami mellett az egyén tartósan ketózisban van) és ha beáll az ideális súlya, és ha megfelelően mozog, akkor rendeződik a „vérnyomása”.
    A pulzusról nem írtam, de azt is elvárom hogy kellően fitt egyén nyugalmi pulzusa ne haladja meg a 70-et. (nyugalmi pulzus a három egymást követő reggel ágynyugalomban mért pulzusszámok átlaga).
    A kellő fittség a megfelelő pulzustartományokban, kellő intenzitással, a szükséges ideig végzett mozgás eredménye.

    „Kerékpározás közben felmehet 120-ra.” mondjuk én már bőven 50 felett, a bemelegítés 5. percében 120 as pulzussal megyek (pulzusmérővel spinningelek, és országútizok). A tartós (másfél órás) terhelés alatt 140-160 közötti pulzust tartok. Ami bizonyoson nem letális tartomány „Csak annyira hajtotta magát, hogy a pulzusa felment 140-160-ra.” Szerintem (edzésélettan) egy 27 éves (egészséges) sportolónak, a maximális szívfrekvenciája 200 körül van.
    Az enyém valahol 180 fölött, nem tudom hol, de hegyi hajrában vagy nagy lábfordulatnál spiningben ott van a 175 nél. (ott visszaveszek…)

    Nem kell misztifikálni a pulzusszámot, de a megfelelő intenzitású edzés nem képzelhető el pulzuskontroll nélkül.
    A fittségről elsődlegesen nem a nyugalmi pulzus tájékoztat, hanem a terhelés utáni regenerálódás sebessége. (a terhelés előtti pulzus elérése) Ez a jó indikátor.

    Ami valójában idegen tőlem, hogy bárkinek a gyógyszer adagolásába beleszólnék…
    Az is igaz, hogy az elmúlt évtizedekben csak fertőzés ellen (vérhas) és egy szájsebészeti műtét előtt vettem be tablettát (Cataflam).

    Mondom, táplálkozás, étrend, aktivitás = egészségmegőrzés.

  58. 59. wiselady

    Szerintem az étrended egy low carb étrend. a fogyáshoz jó, de a gyógyuláshoz nem feltétlen.
    Azon az egyszerű tényen alapul, hogy a nyugatias étrend magas CHja a megemelt inzulinszint hatására azonnal zsírként épül be…

    napi 2-3 g plusz beépült zsír egy év alatt hoz 10 kg testhájat.

    ha Lowcarb étrendre állsz akkor ez elmarad… (mellett nem kínoz farkaséhség és szénhidrát kóma sem.
    Ha ketogén étrendre váltasz, annak ennél lényegesen több hozadéka van (lenne) a fogyás a legkisebb jó benne.

  59. Megszaladt egy 0-val. 30 év alatt így híztam 30 kg-ot… Apránként nem volt feltűnő. Hány g egy kockacukor?

  60. A svéd kockacukros dobozon rajta van.
    Ca 3.6 gr/kocka a dobozban 280 db van.
    100gr energi: 400 kcal.
    Így 1 kocka 14,4 kcal

    a hétvégén annyit beszéltünk a helyes táplálkozásról, hogy megnéztem rajta van-e a kalória, mert ki akartam számolni mennyi cukrot eszek egy nap. 🙂
    max. 4 kockával, ha kétszer iszok kávét.
    Ma nem volt időm a munkahelyemen inni, így csak 2 kocka volt a reggeliben.

    28.8 kcal szerintem tűrhető finomított cukorból.

  61. 66.buza
    sokáig el sem tudtam volna képzelni a KV-t cukor nélkül.
    pedig de!! tejszín! (natív, tartósítószer nélküli!) és/vagy vaj, vagy kókuszzsír. nem mindegyik, de ki-ki találhat magának valót.

    Mondjuk én sok KV-t iszok. Csak pozitív hatása van, a többi mese (urban legend)

    azt ne gondold hogy csak ennyi finomított cukrot eszel. Ma már a felvágottakban is van cukor sok más mellett, amibe sok sót tesznek, hogy több vizet tudjon felvenni (az ingyen van és a termék árában adják tovább!) és hogy ne érezd elsózottnak, így cukrozzák.
    Itthon a kolbászokban szalámikban csomagolt felvágottakban de talán még a főtt füstölt csülökben is van cukor…

    c

  62. 60. Miközben sorolták az MNB közalapítványok bűneit a híradóban, megmértem a pulzusomat: 52
    Kicsit felment bennem a pumpa!

  63. Sakál

    Próbálkozok a tiszta kávé ivással is, de csak idekint. Itt azokban a főzőkben főzik, amiben elég gyengét is lehet, s azt már csak úgy magában is meg tudom néha inni. Az egyik kedvenc volt betegem mondta, akkor leszek igazi svéd, ha minden nélkül iszom már a feketét. 🙂 Olvastam, hogy a svédek azt hiszem az első, vagy második legtöbb kávét ivó nemzet. Fika, fika hátán van. Kávészünet a fika, vagy kicsi szünet enni, inni.

    Én nem akarok svéd lenni, de a legújabb kutatások szerint a kávé nem ártalmas, sőt minden jót kezdenek neki tulajdonítani. Eddig annyit ittam, amennyi jól esett, ezek után sem fogok többet. 🙂
    Különben langyosan, egy gyenge kávé minden nélkül nem is rossz.

    no várjunk. Tejterméket fogyasztasz? Azt hittem csak állati eredetű zsír és hús kevés zöldséggel.

    Nem is eszek felvágottat. A virslit szeretem,s a 80% vagy annál több hústartalmút azt néha eszem, de ha otthon vagyok töpörtyűt sütök, vagy veszek, mert olyan sok zsírt nem tudok elhasználni, amennyi töpörtyűt meg bírok enni. Magában nasinak is. Hmmmm Jó kis szalonna, még erre a hétre is maradt egy darabka,szombatig kitart mikor repülök 🙂 holnap azt reggelizek, sajna kenyérrel, de csak 2 szelettel 🙂 No abbahagyom mert megéhezek, s ma már nem akarok enni.

    Nem politizálok, mert hamar felidegesítem magam, s nem tudok semmi érdemlegest tenni.

  64. 68 & 69:
    Csak annyi, hogy a kávé lobby ráerősített, ti meg beszoptátok.

  65. 70. Ugyan már.

    Téged etetnek gyógyszerrel a fehér ruhás sámánjaid! 😉

  66. 69. Mivel semmi panaszom nincs így a tejszín (30%-nál több zsírral) és a kemény sajtok nálam belefér.
    A szalonna kis sajtfalatkákkal jobb mint kenyérrel. A kacsahájból a zsír jó mindenhez a tepertője meg zseniális.

  67. 70. Tiborbá

    Voltaire napi ötven csésze kávét ivott. Amikor figyelmeztették, hogy a kávé alattomos méreg, azt felelte: „akkor nagyon-nagyon alattomos lehet, mert én ötven éve iszom, és még látszólag semmi bajom”.

    most akkor a napi 4-5 csészével 500 évig ihatom büntetlenül?

    https://clinicaltrials.gov/search/open/intervention=caffeine

  68. 73:
    70. alatt nem hülyéskedtem. Észrevettem, hogy az utóbbi időben egyre-másra olvasok cikkeket, amelyekben tisztára iparkodnak mosni a kávét. A koffein alkaloida, aminek van élettani hatása. Ennyi. Ami pedig Voltaire-t illeti, aztán az 51. évben meg is halt. 😀 — Máskülönben pedig a koffein bizonyítottan gyomorsav gerjesztő, vércukorszint növelő, élénkítő…..

  69. 74 Tiborbá: miután egyetlen egy orvosi követési vizsgálatra sem hivatkozol ami statisztikailag igazolná az egészséges szervezetre a KV-zás káros voltát, így inkább tartom elfogadottnak azokat az orvosi statisztikai eredményeket amik az egészséges szervezetre közömbös és/vagy a betegségmegelőzésben való szerepére mutatnak…

    a matekhez: Voltair 1694-1778 ez nálam 84 évnek jön ki, de az is igaz, hogy ortodox módon számolok.

    vagy UFO vagyok vagy téves: „vércukorszint növelő”.
    Az enyémet bizony nem emeli.

    Igaz ez nem újdonság, és hogy éppen ellenkezőleg hat? Lehet, hogy ez neked még új:

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/veszelyesen-magas-etkezes-utani-vercukor-ertekek-problemaja.htm

  70. 74. „melyekben tisztára iparkodnak mosni a kávét.” sejtem mire gondolsz, csak mást írtál. (egy helyes verzió: „melyekben iparkodnak tisztára mosni a kávét” igen, az urbánus legendák sokáig élnek. Tibor bá’: Lejárt a türelmem 🙁

  71. 70. Tibor bá’

    Én ezért iszok egy kávét naponta, s csak néha kettőt, mint pl. ma, mert kilencig kórlapot írtam a munkahelyemen, s már nem fogott az agyam.

    Az utóbbi 15 évben minden élelmiszerről, élvezeti cikkről bebizonyították, hogy ártalmas, aztán, hogy kimondottan jót tesz az egészségnek, vagy fordítva. 🙂
    Ezért én úgy táplálkozok, mint apai nagyszüleim, akik 86, 84 évesen haltak meg úgy, hogy orvost nem láttak előtte sűrűn.
    Így nyugodt vagyok, én is megérem a nyolcvan fölöttit. 🙂

    Éljen a töpörtyű, a hurka, no meg a Gyurka, s a körömpörkölt! 🙂

  72. 77. buza: Önáltatás. Képtelenség úgy táplálkozni, ahogy elődeink. Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Tudod… beltartalom.

  73. 78. Gloucester

    Persze hogy tudom, nincs a mai zöldségekben annyi ásványi anyag, a húsokban viszont van hormon és gyógyszer….stb.

    A fő összetevőkre gondoltam, meg a kóóóla nélküliségre és gyorséttermi, plusz készkaják nélküli táplálkozásra stb.

    Tegnap csak 1 korona volt a bio és a nem bió svéd uborka közt az árkülönbség, így vettem egy biót és egy nem biót. No a biónak olyan keserű volt za íze, mint mikor nagyon régi már az uborka, s kissé kezd belül sárgulni. Legközelebb úgy is kipróbálom, ha a szokásos 6-7 korona lesz a különbség. Lehet, hogy régi a bió…. A franc se tud kiigazodni. Össze-vissza vannak az árak itt. Mindent akcióznak, néha bejön az akció, néha ráfázik az ember lánya.
    Otthon azért jó, mert piacra járok, s három éve minden szerdán és szombaton ugyanattól az árustól veszem a zöldséget gyümölcsöt. Mindig megmondja, miből ne vegyek. 🙂 Nagyon szeretem, s meg vagyok vele elégedve.

  74. Érdekes, hogy genetikával magyarázzák azokat az alapvetően táplálkozási betegségeket, melyben a szülők és gyermekeik egyaránt szenvednek. A valódi ok, hogy a gyermekek követik a szüleik táplálkozási szokásait, és a valóságban ugyanattól a szénhidrátban gazdag étrendtől pukkad ki az egészségük mint a szüleiknek.

  75. 80:
    Ez rendben van, de valamit nem értek. Kamasz koromban jóformán csak szénhidrátot ettünk. Tészta, krumpli, kenyér. A tésztán leggyakrabban krumpli volt, vagy dinsztelt káposzta, nagyon ritkán túró. Hetente kétszer volt paprikás krumpli. Zsír a kenyérre, vaj csak ritkán, hús legfeljebb vasárnap. Ennek ellenére senki se volt kövér. Ezekből a szénhidrátokból nem lett azonnal testháj. Kettes típusú diabéteszről senki se hallott. — Akkor most mi történt?

  76. Sajnos az iparosított élelmiszer termelés és a vegyipari módszereket alkalmazó élelmiszer feldolgozó ipar nagymértékben megváltoztatta az ennivaló szerkezetét, beltartalmát.
    Mai lisztből nem lehet olyan kenyeret sütni, mint gyermekkorodban ettél. Zsírral főztek, nem hidrogénezett olajjal, sok tojást ettek, évszaknak megfelelően friss gyümölcsöt. Nem volt lehetőség cukrot, cukorral enni-inni, reggeltől-estig.
    Ráadásul nem volt az abszurdumba hajló tisztaságmánia. A gyermekek, felnőttek rengeteg kosszal, edzették az immunrendszerüket.
    Természetközeli életmódot éltél gyermekkorodban, hasonlóan mint én. Most meg a salátától undorkodsz, mert szar trágyázástól jobban növekszik. 🙂

  77. 81. A kulcsszó szerintem a mozgás. Amúgy meg az egész paleo-mizéria meg szénhidrát csökkentett diéta jó biznisz, de a paleot marhaságnak tartom (na ne már, hogy az ősember ne evett volna gabonaféléket….), a szénhidrátbevitel csökkentése meg nyilván súlycsökkenéshez vezet, mert ha valamiből túl sokat eszünk, az többnyire a szénhidrát, de a paci másik oldala, amikor valaki alig eszik szénhidrátot – nem hiszem el, hogy komoly fizikai munkát el lehet anélkül végezni, szellemit is nehéz, nem beszélve arról, amit a kedéllyel művel…..

  78. 81: „jóformán csak szénhidrátot ettünk”

    De töredékét annak, mint amennyit ma eszünk, ráadásul ma sokkal nagyobb arányú a szénhidráton belül a cukorfogyasztás; és sokkal „mozgásgazdagabb” volt az életmódod is régen. Nem volt jellemző a ‘nasi’, meg a tespedés a TV előtt – mert nem is létezett ilyesmi.

  79. – Az egyik probléma az aromák és ízfokozók, ezek régebben nem voltak. Ugyanabból az ételből 30%-kal eszünk többet, ha aromával készül.
    – Másik gond a cukorevés. Nagyanyám vett egy kiló kockacukrot, és szemre kiszámolta meddig legyen elég.
    – Harmadik legnagyobb gond, hogy a magas szénhidráttartalmú étel, mint a gabonafélék, kukorica, répa, krumpli, egyben takarmánynövények is. Ezért azokat a fajtákat termesztették tovább, nemesítették ki, amelyeknek nagyobb a beltartalma. Ugyanannyi kukoricától jobban hízzék a malacka. A fajtanemesítés épp 100 éve indult be, plusz megjelent a genetika a 70-es években. Csakhát ezektől nemcsak a malacka hízik jobban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük