(1803) 2015 a legmelegebb év

Tibor bá’ online

 

~q191Csütörtökön a magyar média is lehozta, hogy 2014 után 2015 volt minden idők legmelegebb éve, amiről készült egy csinos ki grafikon is. Íme:

 

~q057

Erre természetesen már csak azt lehet mondani, hogy csalnak. A helyzet azonban az, hogy a megállapítást 6 különböző intézmény tette (Angol, Amerikai, Japán): NASA, NOAA, Met Office Hadley Centre, Universityn of York, Japan Meteorology Agency, Berkeley Earth. Nehéz elhinni, hogy ezek összehangolva hazudnának, és pont ugyanazt.

Még csak annyit, hogy általános vélemény szerint az ipari forradalom előtti hőmérséklet + max. 2°C az a klíma, amit a jelenlegi civilizáció elbír. Ennél az értéknél következik be az összeomlás. A fele mér megvan. A rendszer elképesztő tehetetlensége miatt a másik fele már rég be van biztosítva, csak az időpont ismeretlen.

A hőmérséklet emelkedés azonban nem egyenletes. Az alábbi ábrázolásból kivehető, hogy az Észak-sark közelében akár 4 °C is lehet. Nálunk körülbelül 2 °C, míg a Déli-sark körül, és Grönland környékén mínusz értékeket mértek.

~q056__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

28 gondolat erről: „(1803) 2015 a legmelegebb év

  1. Na akkor a jeges posztnál nem volt ez annyira tökéletes, de ez az animáció pont idevág:

    Earth’s Long-Term Warming Trend, 1880-2015

  2. Mivel most itthon -10 C körül van- és Washingtonban rekord- havazás- sokakat nem fog meghatni.

    Nyilván „a tudósok hazudnak”, mer’ akkó, hogy lenne hideg.

    Az tény hogy teljesen alkalmatlanok média- szereplésre, ha a hűtő kinyitásának fizikáját képtelenek elmagyarázni az agymosott, elektronikus hallucinációktól megszédült lakosságnak.

  3. Itt is nyomatják a témát:

    Minden idők legmelegebb éve volt a 2015-ös

  4. Davos kapcsán is megy a klímaváltozás „propaganda”…:

    A kormányok világszerte lebecsülik a klímaváltozásból eredő veszélyeket – figyelmeztet az ENSZ frissen kinevezett, katasztrófamegelőzéssel foglalkozó főtitkárhelyettese.
    Robert Glasser szerint költségesebb és problémásabb lesz kezelni a szélsőséges időjárás, illetve a nyomában járó aszályok, árvizek okozta gondokat, mint azt most a politikusok gondolják.

    A klímaváltozás lesz a legkomolyabb veszélyforrás 2016-ban

  5. Miért az 1880-1990 közötti időszakot vesszük normálisnak? (nullának, bázisnak)
    Vagy miért az 1950-1980 évek közötti átlagot?

    Már az itt megjelenített 2 képnél sem ugyanaz az érték…
    Szóval először is, mi a normális globális hőmérséklet?

    Ha a 2. kép a helyes, akkor máris csak 0.8°C-al vagyunk a bázisvonal felett, az első képen. Ez azt jelenti, hogy 20%-ot tévedett a grafikon készítője. Ez elég sok…


    Egyébként meg teljesen normális bármilyen fok bármikor.
    Ez van, alkalmazkodnunk kell, nem számít, hogy ember okozta-e az adott állapotot. Már mindegy…
    „Nem a legerősebb faj lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leggyorsabban képes változni.” (Darwin)

  6. 5:
    Először is nem 1880-1990, hanem 1880-1900. Ez azért bázis, mert az CO2 növekedés ekkortól kezdett el melegedést okozni. — Az 1950-1980 átlagtól való eltérés nem abszolút értéket ad, hanem csak viszonyít, hogy a melegedés mennyire nem egyenletes. — Az igazán fontos adat az 1 °C emelkedés túllépése.

  7. 6:
    Valóban rosszul láttam az évszámot, elnézést kérek.

  8. A térképet elnézve Új-Zéland és Chile még mindig jó választásnak tűnik klíma terén (is).

  9. 8 Nándi (és mások)

    1. Chile, azon belül is déli része. Könnyű letelepedni.
    2. Argentína, azon belül is déli része. Sanszos egy helyi gebasz, akár – külső hatásra – gazdasági, akár a Malvinas miatt.
    3. Uruguay. Nagyon könnyű letelepedni, ideális hely, alkotmányos jog a letelepedés. Nulla idegengyűlölet.

    Uruguay lenne majdnem az első, de Brazília felől a veszély (tömeges migráció vagy katonai megszállás – bár nehezen kalkulálható – de messze nem nulla).

    Új-Zéland… felejtős, dafke le fogják atomozni, mert a „közép-elit” oda megy, ráadásul a letelepedésnek két módja van:
    a.) 2 mrd Forint és másnap „állampolgár” vagy
    b.) 400 millió Forint és letelepedhetsz, majd 5 év múlva állampolgár vagy… vagy „vízbe lőnek”, ha a gebasz hamarabb következik be.

    Szigetek, mint pl. Tristan da Cunha (Atlanti déli részén), La Reunion (Indiai), Húsvét (Csendes, de Chile miatt NEM lehet letelepedni), Pitcairn (Csendes) és a többi… nem jók. A polinéz szigeteken a lakosság kibelez majd, és eleve csak egy felfegyverzett menekülő hajó jöjjön és game over. Azokból és vezetés nélküli katonaiakól meg lesz bőven.

  10. 9. Jövőnk

    Köszönöm a megerősítést és a többi részletes infót! Korábban én hoztam fel Patagóniát, és azóta is tartom magam ahhoz, hogy főleg a chilei részen van a lehető legtöbb esély az összes létező gebasz túlélésére, és viszonylag kevesebb vagyonnal már lehetne ott valamit kezdeni.

    Új-Zéland megmarad álmodozásnak, átlagos ember még átlagos nyugat-európai fizetés mellett sem engedheti meg magának a letelepedést, ingatlanvásárlást. Köszönhető ez az általad említett menekülni vágyó közép-elitnek, akik már régen felnyomták az árakat.

  11. 11:
    Persze. 100 éves Csipkerózsika álmából ébredezik a média, de nulla ötlet a megoldás terén (igaz, valós megoldás nem létezik). 🙁

  12. Minden idők legmelegebb éve…miközben 1880 óta mérik. Hát ez elég szenzációhajhászásnak tűnik. És mi volt előtte több ezer évig?
    Úgy látszik én már csak mindig kontrázni fogok és ezért elnézést:)
    Az elmúlt tízezer évben, kétszer is volt már olyan időszak, amikor huzamosabb ideig meghaladta a mai átlaghőmérsékletet az akkori. Aztán az emberek mégis éltek és túlélték. Ráadásul a mostani változás sokkal egyenletesebben, lassabban következik be, mint a korábbiak, úgyhogy több idő (és eszköz) van alkalmazkodni is, mint elődeinknek.
    Nem mondom, hogy nem indokolt aggódni, csak kicsit túl van pörgetve a téma a sajtóban (mint minden)

  13. 11. Hát ha lehet szavazni, akkor inkább egy klímaváltozás, mint egy atomkonfliktus. De persze ebben sem mi döntünk:)

  14. Klímaváltozás point of no return = atomháború
    by the way

    Kamionos (13) arcticnews és ott nézd meg 400.000 évre visszamenőlegesen a hőmérsékletet (-8 és +2 között), a CO2 és a metánt. Szépen azonosak ám, s ott a metán 300ppb körüli, s nem 1800.

  15. 13:
    Paleoklíma is létezik- ott pedig többszázmillió évre is vissza lehet menni, radioizotópok segítségével.

    Érdekes, mert a kormányok éppen fordítva látják:
    inkább atomháború, mint klíma- megfutás.
    Ezért megy az atomfegyverkezés 1000- rel, kb 2008- 9 óta megint.
    Ügyes volt a domináns narratíva- mert akkor még qrva nagy kuss volt, hogy mekkora szarban is vagyunk.
    Illetve- még most is még mindig 100 de nagyon rossz esetben 50 évre vagyunk a nagy gebasztól.
    Már kb 1950 óta, mindig 100 évre vagyunk tőle, nem gyanús?

    Edit:

    http://thebulletin.org/press-release/doomsday-clock-announcement-set-january-26th-washington-dc9061

  16. 17: Most akkor a csapok állva örüljenek? Itt mindenki tud valamilyen szinten angolul,véleményem szerint mégis hülyén jön ki állandóan keverni a nyelveket.

  17. 18:
    Bameg Gartai! 5 percig töprengtem min a fenére gondolsz. Legalább tettél volna ki egy smájlit.

  18. 19. Tibor bá’
    Első pillanatban sem a 18-ast, sem a 19-est nem értettem. 🙂 Pillanatnyilag én is keverem az angolt a magyarral, angolul gondolom át, hogy magyarul mit is fogok írni.

  19. 20:
    Én minden mondatot magyarul kezdek olvasni, de váltok, ha jön az angol. A „taps” tehát taps. És ezzel logikailag stimmel az állva köszöntés. Eszembe se jut a „tap”-ra gondolni, mert hogy jönne oda a csap? De ha láttam volna ott egy smájlit, akkor kerestem volna a humort, és gyorsan megtaláltam volna.

  20. 21. Tibor bá’
    Különálló, rövid sort elsőre egyben nézek, nem azonnali a balról jobbra olvasás. A TAPS akár mozaikszó is lehetne a nagybetűk miatt. Nem értelmezgettem percekig, csak ahogy ránéztem, egy pillanatra confusing volt.

  21. Ok Ko-ma-kik azaz Komák elmondom hogy milyen gáz van és mi hajtja a melegedést Én 15 évvel ezelőtt az öreg Teller Ede úszómedencéjébe szoktam járkálni úszni a házához ami a Stanford egyetem területén feküdt Ő akkor mondta még nekem hogy a globális felmelegedést bizonyos szulfátok a légkörbe juttatásával kell orvosolni mert nagy gond van már belőle már most csak még nem tudják a népek én akkor zöldfülü révén nem csináltam magamnak ebből aggodalmakat de valahogy megragadt ez a fejemben amit mondott akkor ezzel kapcsolatban hát persze az embernek egy ilyen Tudós ember kijelentése megkell hogy ragadja a figyelmét még akkor is ha az éppen akkor nem annyira tartozik a figyelemkörébe de mondom ez kb 15 éve volt . Namost itt van ez a Kanadai Kollega fizikus meg miegyéb a fickó aki az Ottavai egyetemen kutatgatja ezt a légköri Co2 methán meg N2O klímaerőszakolást most jött ki a legújabb két videójával amiben itt a második részben https://www.youtube.com/watch?v=DKuInLN_hQs&feature=youtu.be olyan 6,5 percnél mutatja hogy a lehujabb mérések szerint CO2 401/ milla CH4 1900/billa az N2O meg 328,5/billa összesítve az megfelel 485co2/milla az el nino val ami most ordít az egyenlítőnél 1,4c vagyunk a baseline felett és a sarok az északi mivel az jobban melegszik mint minden más kb 5c kal van a baseline felett ami igen jót tesz a metánhidrátok felszabadulásának . Ja itt az első része is az előadásának https://www.youtube.com/watch?v=45q2XZkvWLY&feature=youtu.be summa summárum a szituáció kritikán felüli éppen . mindenki vonja le magának a következtetéseket ebből hogy ki hogyan akarja leélni az élete hátralevő (jóval rövidebb ) részét

  22. 12:
    Kedves Etyere-Petyere! Az összes téma, amit itt felvetettél (Teller Ede Swiming pool-jának kivételével 😀 ) már meg lett írva, ki lett tárgyalva.

  23. Nos sajnos csak az albioni makogás nyelvezetén de A PAul Beckwith Jútyúb videók tartalmaznak bőségesen itt olyan információkat amiról eddig senkinek halvány fogalma sem volt Pl az többek között hogy a sarki melegedés erősődése és gyorsulása az eddig hitt évszázados intervallum helyett évtizedessé vált az ÚN visszacsatolásos felgyorsító mechanizmusok belépésével . Ami elég jelentős ha ugyanis innen évtizedes időtávlatokban kell gondolkoznunk akkor a dolgok egészen másként néznek ki azért Írtam hogy mindenki vonja le magának a következtetéseket ebből hogy ki hogyan akarja leélni az élete hátralevő (jóval rövidebb ) részét
    Én itt a magam részéről Jim Morrison – American Prayer albumáról American night dal egy idézettel

    „But I tell you this, man, I tell you this
    I don’t know what’s gonna happen, man, but I wanna have
    My kicks before the whole shit house goes up in flames alright”

    Azaz „Hogy mi lesz ember ?! Azt nem tudom hogy mi lesz de azt megmondom hogy én kibulizom magam még mielőtt ez az egész budi a lángok martalékává válik „

  24. 25:
    Szép kerek fordítás, de ez a stílus itt nem elfogadható.

  25. 25. EtyerePetyere
    Ezen a blogon nem újdonság, hogy komoly bajok vannak, és a boldog békeidők hamarosan megszakadnak. Én viszont nem a végre, hanem egy új korszakra készülök, főleg mert a végre készülni nincs sok értelme a végrendelet-íráson kívül. Lehet elbulizni a kényelmes éveket, de ciki, ha nem a vég jön el, hanem fokozódó nyomor, és azért szelektálódsz ki, mert kiélvezted az életet ahelyett, hogy felkészültél volna a kihívásokra.

  26. 27:
    A pasi Kanadában él, és megszokta, hogy szarik mindenre, mert azt hiszi, hogy a mainstream médiából kiokosodott. Nem érdemes vele törődni. Nyegle stílusát sose fogja levetni. A Gonna és wanna beszédet tanulta meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük