(1830) Amiket rosszul tudunk

Tibor bá’ online

 

~q191Van néhány tévhit, amit nem lehet kiirtani. Ezek a tévhitek generációról generációra szállnak át, és csak ritkán kérdőjelezik meg valódiságukat. Az alábbiakban csokorba kötök néhányat.

Darwin szerint a majomtól származunk – Darwin ezt sose állította, ezt csak az egyházak találták ki, hogy az embereket a darwinizmus ellen hangolják. Az igaz, hogy az emberszabású majmok, és a homo sapiens DNS-e 98,8 százalékban azonos, de valójában csak arról van szó, hogy valamikor a múltban volt egy közös ősük, amiből a majmok és az ember külön-külön fejlődtek ki.

Erős csontokhoz sok tejet kell inni – A tejes lobbi számára ez kellemesen hangzik, de eddig még semmi bizonyítékot nem lehetett rá találni.

A C-vitaminnal megelőzhető az influenza – Az influenza a fertőzés elkerülésével, vagy a megfelelő vakcina alkalmazásával előzhető meg. A C-vitamin (mint minden vitamin) szükséges az élet fenntartásához, de betegség megelőzésére alkalmatlan.

A méz egészségesebb a cukornál – A méz pont olyan cukor, mint az, amit répából vagy a nádból vonnak ki. Talán annyi haszon van belőle, hogy a méz édesebbnek tűnik, mint a finomított cukor, ezért kevesebbel is el lehet érni ugyanazt a édességet. És, ha már it vagyunk, a barna cukor semmivel se jobb, mint a fehér cukor, mindössze nincs kifehérítve.

A béka váladék megvakulást okoz – Másik verzió, hogy bőrrel érintkezve szemölcs nő a helyén. A béka nem egy gusztusos állat, de se szemölcs, se vakulás.

A vak denevérek hanghullámokkal tájékozódnak – A hanghullámos tájékozódás megfelel a valóságnak, de látni is legalább olyan jól látnak, mint az ember.

A hálószobába elhelyezett több szál liliomtól örökre el lehet aludni – Na most, erre mit lehet mondani? A liliomnak nagyon kellemes az illata, de az mese, hogy nem lehet tőle felébredni.

A villám kétszer ugyanarra a helyre nem csap be – Felületes megfigyelésből származik ez a hiedelem. A villám nem válogat, arra megy, amerre a legkisebb az ellenállás, ha kell akár kétszer is.

Fürdőkádba ejtett hajszárító halált okoz – Ezt a megoldást filmekben szokás alkalmazni, de a valóságban nem működik. A tiszta víz nem vezeti az áramot, persze a kádba eresztett víz nem tiszta, egy rakás dolog fel van benne oldva, de ebben az esetben is az áram az egyik pólustól a másik felé halad. Márpedig a hajszárítón belül mind a két pólus létezik, tehát ott fog rövidre záródni. Átmehetne a kádban lubickoló emberen is, ha az ember rajta ülne a fém dugón (újabban műanyag) és ha a lefolyó cső műanyag helyett fémből lenne, de nincs (valamikor régen ólom volt).

A gyémánt szénből van – Ez erősen megtévesztő. Annyi igaz, hogy a gyémántban szén atomok vannak, de keletkezéséhez iszonyatos nyomásra, különleges körülményeke van szükség. Szénbányákban gyémántot találni nem lehet.

A középkor embere úgy tudta, hogy a Föld lapos – Ha így lett volna Kolumbusz aligha kockáztatta volna az életét.

Sárgarépa fogyasztása javítja a látást – A sárgarépában rengeteg A-vitamin van, ami nélkül a szem nem működik, de fordítva nem működik. A nagyadag A-vitamintól nem fogunk jobban látni.

Halál után a szakáll és a köröm tovább nő – A halállal minden biológiai funkció leáll. Ez a tévhit onnan eredhet, hogy a halál után a test elkezd kiszáradni, ami miatt a szőr és a köröm jobban kiáll, de nem növekszik.

Agyunknak csak 10 százalékát használjuk – Mese habbal. Nem azért fejlődött ki, mert nem használtuk. Valóságban az emberi agy igen aktív. A test tömegének mindössze 3 százaléka, de a felhasznált energiának 20 százalékát követeli magának.

Napi két liter folyadék fogyasztása kötelező – Semmi nem bizonyítja, hogy ennyi folyadékra valóban szükség lenne. Ráadásul a szükséges mennyiség erősen függ a körülményektől. Akkor kell inni, amikor az ember szomjas.

Az alkohol megöli az agysejteket – Valójában az alkohol árt az agysejtek kapcsolódásának, de magukat a sejteket nem öli meg.

Valószínűleg te is tudsz néhány tévhitről. Írd meg a hozzászólásokban.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

70 gondolat erről: „(1830) Amiket rosszul tudunk

  1. Néhány kiegészítés a felsoroláshoz:

    „Sárgarépa fogyasztása javítja a látást. A sárgarépában rengeteg A-vitamin van…”

    A sárgarépában nem A-vitamin, hanem béta-karotin található. Ebből lesz a szervezetben A-vitamin. Az A-vitamin hiány szembetegséget (farkasvakságot) okoz, ezért IGAZ, hogy a sárgarépa javítja a látást.

    —————-

    „Fürdőkádba ejtett hajszárító halált okoz – Ezt a megoldást filmekben szokás alkalmazni, de a valóságban nem működik.”

    De, működhet. Ha kikapcsolt hajszárítót ejtünk vízbe, és a kapcsolója egyáramkörös (csak az egyik vezetéket szakítja meg), akkor a fázis közvetlenül a fűtőszálra kerülhet, és a szivárgó áram rázhat.

    —————-

    „A méz egészségesebb a cukornál – A méz pont olyan cukor, mint az, amit répából vagy a nádból vonnak ki.”

    Ez nem igaz, a méz az egyik leghasznosabb élelmiszer. Sokkal komplexebb, összetettebb anyag, mint a répacukor; a szénhidráton kívül ásványi anyagokat, hormonokat, rengeteg vitamint tartalmaz és antibakteriális hatása is van.
    A répacukor viszont lényegében vegyszerekkel kifehérített tiszta szénhidrát, és ezért elég egészségtelen.

  2. „“A méz egészségesebb a cukornál – A méz pont olyan cukor, mint az, amit répából vagy a nádból vonnak ki.”
    mérték kérdése. És nem mpont olyan mint a répa és a nádcukor. Sőt.

    Ha valaki édesítésre használja akkor a legegészségesebb édesítőszer.
    Nem a 80% glükóz+fruktóz miatt hanem a maradék 20% miatt.
    Az egyetlen élelmiszer ami tartósítás nélkül akár 1000 évig is fogyasztható.

  3. Tévhitek amikre tévesen hivatkoznak és dogmaként kezelik.

    A számos elfogadott dogma közül ez érint a legtöbb embert:

    „Az agy obligát cukor(glükóz)fogyasztó!”

  4. „Napi két liter folyadék fogyasztása kötelező – Semmi nem bizonyítja, hogy ennyi folyadékra valóban szükség lenne. Ráadásul a szükséges mennyiség erősen függ a körülményektől. Akkor kell inni, amikor az ember szomjas.”

    Ez a folyadékitatás arra jó hogy a cukorbetegség kezdeti tüneteit elfedje. Fokozott szomjúságérzet etc.
    A szükségleti táplálkozás során a zsírra alapozott metabolizmus intermedier víz képződése mellett víztakarékos modell. A CH túlsúlyra alapozott táplálkozás nagyobb vízfogyasztással jár alapból.

  5. 5. Berci
    Szendi számos mítoszt rombolt le. Amiért a „felkentek” keresztre is akarják feszíteni…
    Itt kapcsolódik az a tévhit hogy a táplálkozásban elengedhetetlenek a szénhidrátok (összetett cukrok).

  6. Mézhez:
    a cukrokon kívül még kb. 150 bioaktív anyag van a mézben!
    Nem véletlenül volt valaha gyógyszerkönyvezve!

    A mézes fokhagyma pedig különösen erősíti az antibiotikus hatást! 🙂 Ugye Tibor ‘bá? 😉

  7. A jövőben simán befér a tévhitek közé, -a kemoterápia gyógyítja a rákot-.
    A koleszterin szint gyógyszeres csökkentése meggyógyít-.
    A kávézacc tisztítja a lefolyót-.
    Orbán a megváltó-. 🙂
    Gyurcsány a megváltó-. 🙂

  8. Kedvem lenne leállni vitatkozni, de nem teszem. Hasogassátok csak a szőrszálat nélkülem.

  9. Világos, hogy nem a mai majmoktól származunk. De a közös ős vajon mi volt? Tán csak nem majom? Akkor mégiscsak majomtól származunk a darwini evolúcióelmélet szerint?

    A méz azért egészségesebb a cukornál, mert van benne egy rakás egyéb anyag, amik egészségesek: élőflóra, savak, ásványok, vitaminok. Világos, hogy a cukor az cukor akkor is, ha mézben van, de nem mindegy, hogy mi van mellette.

    Azért megnézném, hogy egy varangy váladéka a szemedben mit csinál.

    Az utolsó kettőt viszont külön köszönöm.

  10. Aki tagadja az evolúció folyamatát, és akárhány átmeneti alakot lát fosszilis formában, mindig követeli a következő hiányzó láncszemet, annak a szemében teljesen mindegy, hogy majom, vagy közös ős, az az elfogadhatatlan, hogy az ember is az állatvilág fejlődésének egy kései ága, majommal, vagy anélkül.
    Náluk a majom megnevezés jelképes, arra utal, hogy valami alsóbbrendű, nevetséges, emberhez nem fogható oktalan állat.
    Pedig ha úgy vesszük, akkor ez az ős valóban valami majomféle lehetett, amely ma már nem létezik, és magában hordozta a későbbi gibbonok, orángutánok, gorillák és végül a csimpánzok vérvonalát.
    A genetikánk közös tartalma is ebben a sorrendben nő, az említett magas százalék csak a csimpánz esetében áll fenn. És az anatómiai hasonlóság meg a közös betegségek száma is így fokozódik.

  11. A földi élet örökké tart- de legalábbis a mi életünkben biztos nem lehet baj- majd csak legfeljebb 2100- ban.

  12. 12:
    Igen???
    Akkor nagy szeretettel ajánlom neked a holnapi posztot. 😀

  13. Na akkor a tévhitekkel kapcsolatos néhány valóság (legalábbis amelyekről én tudom):

    A méz egészségesebb mint a cukor, mert a cukrok mellett hasznos anyagokat is tartalmaz, de semmiképpen sem pont olyan cukor, mint a répacukor, vagy a nádcukor.

    A denevérek bár nem vakok, nem látnak olyan jól, mint az ember, bár fajtánként ez a mérték is változó.

    Az, hogy a gyémánt szénből van, a legkevésbé sem tévhit, ez a valóság. Sőt tisztább szén, mint az, amit tüzelésre, vagy rajzolásra használunk.

  14. 11: Sok beszédnek sok az alja. Akkor most amitől származunk (mondjuk a csimpánzzal való utolsó közös ős), az majom, vagy nem majom?

  15. Egyéb közismert tévhitek:

    A C-vitamin = aszkorbinsav.
    Nem igaz, ezt Szent-Györgyi maga cáfolta.

    A mobiltelefon + wifi erősen sugároz.
    Nem igaz. Magam mértem meg; a wifi-nek csak néhány cm távolságban számottevő a sugárzása. A telefon sugárzása pedig gyakorlatilag nulla, és csak hívás ill. beszélgetés alatt erősödik fel.

    A desztillált víz mérgező.
    Néhány éve vettem egy háztartási desztillálót, és szinte csak deszt.vizet fogyasztunk (ivővíz, tea leves stb.). Soha, semmilyen mérgezést nem tapasztaltam. (A csapvizet viszont nagyon büdösnek érzem.)

    A dízel autók környezetkímélők.
    Nem igaz, agyonpropagált hazugság. A dízel autóból kijövő égéstermék az egyik legkárosabb anyag, amit élőlény beszívhat. Rendkívüli módon mérgező, karciogén anyagokat tartalmaz, ami a szűrés miatt olyan apró, hogy a tődő sem képes kiszűrni, és közvetlenül a keringésbe jut. Európában, ahol a legtöbb a dízelautó, évente százezrek haláláért felelős.

  16. 15. Ábel,

    „Az ember a majomtól származik” közvélekedés nagyon káros, alapvetően nehezíti meg az evolúció megértését. Ugyanis aki ezt hallja, az hajlamos a ma élő csimpánzra gondolni. Sőt az egyik általános iskolás biosz könyvben is láttam egy ilyen ábrát, ahol a törzsfejlődést bemutatni szándékozó „fa” is erre utalt.
    Szörnyű!
    Az a helyes megfogalmazás, hogy a jelenlegi ember és a jelenlegi csimpánz fajok evolúciója valamikor elvált egymástól, volt egy időszak, amikor élt egy közös ősünk.

    Sőt, a jelenlegi amőbával is volt valamikor egy közös ősünk. Mégsem mondhatjuk, hogy az ember az amőbából származik.

    Mit akarsz ezzel az ál-értetlenkedéssel elérni?

  17. Még egy tévhit:
    A mikrohullámú sugárzás könnyen leárnyékolható egy a hullámhossznál valamivel kisebb fémhálóval
    Ezt tanultuk mind fizikaórán, de valójában nagyon nehéz a mikrohullámot hatékonyan árnyékoló Faraday-kalickát készíteni. Az ajtó szélén, résein a mikrohullám bediffraktálódik.

    Végeztünk ilyen méréseket, ha egy festett fémdobozzal akarunk árnyékolni, és az ajtó réseit le is ragasztjuk rézszalaggal, akkor is kijön a hullám a festéken, mint dielektrikumon, hiába kisebb a vasgtagsága a hullámhossznál egy nagyságrenddel.

    Bárki által elvégezhető kísértlet: Tégy egy mikróba egy telefont, és hívd fel. A mobiltelefonok hullámhossza nagyjából egy nagyságrendben van a sütő mikrohullámjával, ezért ha az árnyékolás megfelelő lenne, nem szabadna látnia a kinti jelet. Eddig minden esetben kicsöngött.

  18. 17: Mit akarok elérni? Hogy hagyjatok fel a mellébeszéléssel, és nevezzétek nevén a majmot, ami a közös ősünk.

  19. 13:

    Természetesen csak az utolsó mondatban szereplő felhíváshoz csatlakoztam a beszólással.
    Meg a tagadók mai hópium- adagját akartam megadni.

  20. 19. Ábel

    „nevezzétek nevén a majmot, ami a közös ősünk.”

    A Homo sapiensnek nem volt oldalági rokona egyetlen emberszabású (Hominoidea) család sem.
    Másrészt a homo nemzetség több tagja (faja) közül csak a „sapiens” maradt fent.
    Értelemszerűen az egyenesági leszármazás megvan, de a fajok kialakulása az csak populációszinten értelmezhető, nem az történik hogy az utód az már egy új faj. A szülei meg egy másik faj.
    Lásd a „gyűrűfajokat”.

    ha csak azt vesszük hogy valamennyi mai rassz „fekete” volt, látható hogy az elkülönült populációk miként alkalmazkodnak az eltérő körülményekhez…
    A dél amerikai őslakók az Amazonas medencében elveszítették a verejtékmirigyeket, az eszkimók meg a UV-től védő pigmenteket…
    Evolúció miként a változó körülményekhez jobban alkalmazkodó genom felszaporodik a populációban. Lépésről lépésre.

    Azaz a embernek (Homos sapiens) emberelődje volt, valahol ezen lánc végén történt az elválás, az hogy mikor? 2-3-5 millió? éve, annak van valami jelentősége?

    Vagy szimplán azt kérdezed, hogy ez első embernek, hogy hívták a szüleit? És mi volt a személyi igazolványszámuk? vagy hogy mutassuk meg a születési anyakönyvi kivonatát, és/vagy a keresztlevelét?

  21. 21:

    Istenhívőnek magyarázhatod napestig- ő meg van győződve saját felsőbbrendűségéről, hogy őt az intelligens tervező rakta ide hipp- hopp a semmiből.
    Termodinamikából elégtelen.

  22. 21: Amikor azt mondom, hogy „nevezd nevén” egyszerűen csak arra gondolok, hogy egy majomra ne mondd, hogy nem majom.

    22: A személyeskedést tőled már megszoktam. De hogy jön ide
    1. a felsőbbrendűség (azon túl, hogy te ok nélkül fenn hordod az orrod)
    2. a termodinamika?

  23. 23:
    nem ok nélkül 😀
    Ha nem érted a termodinamikát, akkor egyszerűbb a „teremtés”-ben hinni.
    Úgy jön ide.
    De írhattam volna biológiát is.

    Bármit mondhatok az aduász az istenhit minden ténnyel szemben.
    Ilyen cinkelt lapok ellen nehéz játszani 😀

  24. 23: Felszólításodra kapásból nevén neveztem, de ha le is írnám, szerintem megsértődnél! 🙂

  25. Megint átterelődött a hívőkre a vita. Még egy ilyen kis közösségben is sok halmazt lehet felfedezni. Vannak az ateista migránspátyolgatók, aztán az ateista migránslövetők, aztán vannak hívő migránslövetők és vannak hívő migránspátyolgatók is(én olyanokat itt még nem láttam).
    Kérdés, hogy gondolkodhat-e hívő racionálisan? Ateisták szerint nem. Bár ahogy én itt tapasztaltam, vannak irracionálisan gondolkodó ateisták is. 🙂

  26. 23.
    Az angol pontosabb terminológiát használ, náluk vannak monkey-k, azaz majmok és vannak ape-ek, amely utóbbi az emberszabásúak megkülönböztetett csoportja.
    Ez az ape csoport igen elterjedt volt a földön régebben, vannak tízmillió évesnél idősebb leletek is, még Magyarországon is éltek, többek között a Rudapithecus.
    A Homo-nem előtti utolsó lépcsőket meg jelen ismereteink szerint az australopithecus africanus és afarensis képviselik, amelynek koponyája még igen csimpánzszerű volt paramétereit tekintve, viszont ránézve megdöbbentően emberszerű már a fogazatuk, nyoma sincs az emberszabásúaknál és a majmoknál általános hatalmas agyarszerű szemfognak, ezenkívül a medence és a térd izületei már a kétlábon járásról, a felegyenesedett testtartásról árulkodnak.
    A nemrég, szinte teljes épségben megtalált australopithecus sediba, egy dél-afrikai ős leletei is megdöbbentőek, a keze annyira emberszerű, hogy egy mai ember kézcsontjai mellé téve annak szinte pontos lekicsinyített másolata.
    Szóval még az is látszik, hogy az emberre jellemző anatómia egyes vonásai nem egyszerre, hanem különböző helyeken és fajtáknál jelentek meg, és majd csak a homo-nemnél mutatkoztak meg egy fajon belül.
    Csak azért írom ezeket le, mert tudom, hogy aki ennyire szkeptikus, az általában nem is érdeklődik az ilyesféle részletek után, lévén eleve kizárja az ilyen vizsgálatok értelmét.
    Pedig óriási ütemben folyik jelenleg is a leletek kutatása Afrikában, és néhány évente bukkannak fel újabb leletek, amelyek rendkívül izgalmasak a kirakós játékban.

  27. 27 hubab Says:
    23
    a genetikai markerek elég jól eligazítanak a az evolúció és rokonság(távolság) viszonyaiban.

  28. 26 Pugacsov elvtárs Says:

    csak annyi hogy itt a „migráns”mint fogalom a kormányzó rezsim retorikai értelmezésében fordul elő leginkább, jelezve hogy a többség rosszul használja és hamis értelmezést ad neki, és egyként „migránsozza” a jelenlegi „népvándorlás” minden szereplőjét.
    Ez szerintem cinizmus, etc…

  29. 24: Nagyokos, fogadhatsz rá, hogy jobban értem nálad a termodinamikát.

    A biológiából lehet, hogy többet tudsz, gondolom az orvosin több a biológia, mint a fizikus szakon.

    25 🙂

  30. Az is megállapítható, hogy az istenhit fantasztikus mértékben hátráltatja a tudományt. Mindent tagad, ami explicit nem támasztja alá isten létezését. Így aztán lehetetlen bármit is megvitatni.

  31. 29.
    „ “migráns”mint fogalom a kormányzó rezsim retorikai értelmezésében fordul elő ”

    A migráns kifejezés tényleg nem a legszerencsésebb, mert nem utal arra, hogy ez az emberfajta nagy részben az államon élősködik, gettókban bűnöző és lumpen életmódot folytat, és csapatokba verődve terrorizálja az őslakosokat. Rendőröket gyilkol, a fehér bőrű nőket és/vagy gyerekeket eldobható használati tárgynak tekinti stb.

  32. 30 – Ábel: A termodinamikát nem lehet jobban és még jobban tudni. Azt vagy ismeri valaki (és tudja alkalmazni) vagy nem ismeri.

  33. 22. Ouse MD

    „Termodinamikából elégtelen.”

    A termodinamika nem valami olyat mond, hogy egy magára hagyott rendszerben az intenzív állapotjelzők eloszlása homogénné válik, vagyis a rendszer egyensúlyi állapotba kerül?

    Ehez képest az ősrobbanás (Teremtés??) óta csak bonyolódik…
    Vagy szerinted a forró ásványi tűtgolyóhoz képest a mikroporcesszort tervező agyvelő egyensúlyosabb ?

  34. 33:

    Isten – mivel mindenható- meg tudja kerülni az I. és II. Főtételt is- meg amúgy minden egyéb természettudományos törvényt- szóval felesleges ilyen apróságokkal zaklatni a híveket.

    34:

    A gyorsulva táguló Világegyetem előbb- utóbb atomjaira- és szubatomjaira hullik. Tehát a törvény érvényes.

    A mikorprocesszor honnan lesz?
    Nem kerül qrva nagy entrópianövekedésbe- csak az alkotó ritkafémeket:
    -kibányászni
    -fegyverrel kényszeríteni a gyerek- bányászmunkást
    -mindenféle savval elválasztani az értéktelen ércektől
    -töménytelen ivóvízzel tisztára mosni
    -elszállítani
    -feldolgozni
    -összerakni a processzorba 500 dolláros fizetésért- a jómunkásembernek bemenni mindennap kocsival
    stb, stb

    Így kell alkalmazni a termodinamikát. I. és II. Főtétel együtt egy- nagyjából- zárt rendszerben.

    És ennyit a mérnökök harcáról a II. Főtétel ellen.
    Minden, amit kitalálnak kb így jön létre.

  35. 32 Mvm9 Says:

    típuspéldánya vagy azoknak akikről írtam. Köszönet érte. Ti vagytok az értő célközönsége a Magyarország Kormány által finanszírozott reklámoknak, illetve „közmédiáknak”.
    Csak nem kidobott pénz, termékeny talajra talál!

    Csak igaz a mondás, kívül tágasabb. Ezért jó a világot látás.

  36. 36.
    Ne erőlködj, semmi közöm a kormányhoz. Magyarországi híreket nagyon keveset fogyasztok, azt is inkább alternatív forrásból.

    Simicska elhíresült mondását idézve: Hülyének lenni alkotmányos jogod. Ha álnaívan nem veszed észre, hogy háború folyik, akkor az nem az én bajom.

  37. A Simicska féle joggyakorlásban látható a rutinod. Egyébként ezt ő nem, csak te tartod alkotmányos jognak.
    Definiálnád a Te (Simicskaféle) háborús fogalmadat?

  38. 23. Ábel Says:

    „21: Amikor azt mondom, hogy “nevezd nevén” egyszerűen csak arra gondolok, hogy egy majomra ne mondd, hogy nem majom.”

    Tudnál szabatosabb kérdéssel segíteni, mert nem világos, hogy mit nem értesz?

    Mondok egy példát: Ki a mi közös ősünk, legközelebbi rokonunk? (Mármint a Tiéd és az enyém?) Ha nem tudjuk megnevezni akkor nincs?

  39. 22.
    Kedves Ouse :
    „Termodinamikából elégtelen.” Miről beszélsz , hol írt Arany Sakál a termodinamikáról? + „Istenhívőnek magyarázhatod napestig- ő meg van győződve saját felsőbbrendűségéről” Én ateistánál bigottabbat még nem láttam. (én is az vagyok)
    24. Ouse:
    Javaslom, ezt a termodinamika dolgot hagyd! Ne csinálj magadból majmot. A termodinamika tételei teljes ellentétben vannak a kvantumfizika tételeivel.(pl) És egyébként a mérnökök mindkettőt alkalmazzák. Ha nem tennék,akkor most ezt nem olvasnád!
    Máskülönben bírom a hozzászólásaidat! (csak így tovább!)
    Ui: figyeled hogy megint simicskázás kezdődik….

  40. 16!!! Szent-Györgyi Albert: Egy biológus gondolatai 22.oldal: az aszkorbinsav= c vitamin! Most akkor miről beszélsz ? Hol es mikor cáfolta ?

  41. 41.
    „Az aszkorbinsavval végzett munkám elején levelet kaptam egy súlyos vérzési hajlamban, vérzékenységben szenvedő orvostól. Aszkorbinsavat kért, hogy kipróbálja ennek az anyagnak a hatását saját állapotára. Minthogy nem volt még elegendő aszkorbinsavam, konzervált formában paprikát (vitapric) küldtem neki. Az illető meggyógyult.
    Később tiszta aszkorbinsavval ismételtük meg: ez nem volt hatásos.
    Ez arra mutatott, hogy a hatékonyságért bizonyosan valamilyen egyéb princípium volt felelős. ”

    (Szent-Györgyi Albert: Az élő állapot, Kriterion 1973.)

    http://orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/5.1.7/szent_gyorgyi_albert_az_elo_allapot.pdf

  42. 42. ! Köszönöm !
    Ugyanezen könyv C vitaminról szóló fejezetében ez áll:
    „Valamilyen ismeretlen ok folytán a ter-mészet a magyar pirospaprikát a legcsodálatosabb aszkorbinsav-raktárral látta el. Két egymást követő menetben 3 és 1/2 kg kristályos aszkorbinsavat tudtam előállítani ebből a termésből.
    Ebből az anyagból Vargha L. monoaceton asz-korbinsavat készített, amely önmagában teljesen inaktív, de gyönyörűen kristályosodik. Ismételt újrakristályosítások után az aszkorbinsavat ismét le lehetett hasítani, és még mindig megtartotta teljes aktivitását. Ez volt az első határozott bizonyíték arra, hogy az aszkorbinsav valóban a C-vitamin.”
    Úgyhogy C vitaminként fogyasztom az aszkorbinsavat :)))

  43. 1. Mvm9

    Érdekes dolog, mondjuk én sem próbálnám ki élesben.
    De nem tudom, egy ilyen esetben mi történne a valóságban. Ha a fázis érintkezik a vízzel, és az valamilyen úton le van földelve, akkor a vezetéktől a leföldelés helyéig áram fog folyni, amíg le nem old a védelem, mert a csapvíz igen jó vezető a benne lévő oldott sók miatt. Na most, ha egy ember is van a vízben, akkor az áram egy része a testén is átfolyhat, de hogy hány százaléka, az teljesen bizonytalan, hiszen ha a csapvíz jobb vezető, mint az emberi test, akkor az áram inkább ott fog folyni, ha viszont a vizes emberi test a jobb vezető, akkor van esély, hogy erre folyik nagyobb hányad.
    Ha meg a kád belseje jó szigetelő (műanyag, zománc), amely nem üt át a hálózati feszültség hatására és nincs leföldelési út, akkor nem is fog áram folyni, csak feltöltődünk a hálózati feszültségre, mintha szigetelő talpú cipőben fognánk meg a fázist…

  44. 44.
    Ha megbízol a fi-relédben, akkor kipróbálhatod… én nem tenném! 🙂 Szivárgó áram valószínűleg akkor is lesz, mert pl. a lefolyó belseje vizes, vagy a falon keresztül is elfolyhat valamennyi. Az emberi test jobb vezető, mint a csapvíz, a nedves bőrön keresztül könnyebben kaphatsz áramütést, mintha száraz kézzel fogod meg a 220-at.

  45. 42:
    „Az illető meggyógyult” Ez aztán pancser „kutatás”. Lehet, hogy a pritaminban az aszkorbin savon kívül volt más is (naná, hogy volt). Lehet, hogy a pasi különben is elhagyta volna a vérzékenységét más okból kifolyólag. Ez semmit se bizonyít.

  46. A hajszárító a kádban öl. Mint õn is írta – a kádban lévő víz rossz vezető. De. Ahhoz, hogy egy ember meghaljon, elég, ha 4 miliamper áram folyik át a szívén.Ehhez elég, ha a víz ellenállása kisebb, mint 50 kohm.

  47. 47:
    Ahhoz, hogy a kádban ülőn 4 mA átfolyjon nem csak be kell lépni valahol, de ki is kell lépni az emberi testből az áramnak. Miért lépne kik, és hol, ha a kád szigetelő anyagból van, a lefolyócső műanyag, a dugó gumiból van.

  48. 48.
    Pl. ha vizes a lefolyó ill. a gumidugó mellett is szivároghat áram, vagy akkor is, ha a kádban ülő hozzáér a falhoz.
    Az áramot egyszerűen meg lehet mérni egy multiméterrel. Egyik pólust a fázisra kell kötni, a másikat belógatni a vízbe. Annál amit mutat, nagyobb áram folyik át a kádban ülőn, mert a testének kisebb az ellenállása, mint a sima víznek. Másrészt pedig éppen a kisebb ellenállás miatt nem fogja kikerülni az áram, hanem a testén megy keresztül.

  49. 49:
    Ha a kádban ülő se a falhoz, se a dugóhoz nem ér hozzá (általában így ülünk a kádban), nem megy át rajta áram. Ha a víz desztillált, ellenállása nagyon nagy, akkor az emberbe belép az áram a víz felszínén (ez a segge) és kilép ott, ami a legközelebb van a dugóhoz (ez a lába) a szíven nem megy át áram. De, ha a víz ellenállása valóban nagyon nagy, akkor nem jut el az ember seggéhez se jelentős áramerő.

  50. 50:

    Ez nem ilyen direkt módon megy, ha a víz 2 cm-e után a jobb vezető emberi test jön akkor ott fog menni az áram.
    Tibor bá’: Nem értetted meg, amit írtam.

  51. A csapvíz egyáltalán nem rossz vezető.
    Néhai ifjúkoromban frissen szerzett középiskolai fizika tudásommal eltelve volt apámmal egy fogadásom, hogy csinálok házi eszközökkel kisfeszültséget a 220-ból, mert ő állította, hogy ez trafó nélkül lehetetlen.
    Arra alapoztam, hogy egy fogyasztói körbe be kell iktatnom egy nagyobb, meg egy kisebb ellenállást, és a kisebb ellenállás két végéről leveszek egy ellenállással arányos kis feszültséget. Gondoltam, az egyik ellenállásnak meg fog felelni egy pohár víz is, amibe belelógatom a két vezetékvéget, a másik ellenállás maga a 100-as izzó volt sorbakötve. Mondanom sem kell, a 100-as izzó változatlan fényerővel égett a víz sorbakapcsolásával, észrevehetetlen volt bármiféle fényerő csökkenés.
    Következő lépésem az volt, hogy desztilláltam egy kis pohárka vizet, aztán ezzel próbálkoztam. Természetesen így meg ki sem gyulladt az égő, így már szigetelt a víz. Ekkor jött a trükk, fogtam egy apró kis sókristályt, és belepottyantottam a desztillált vízbe, és csodák csodája, a 100-a izzó elkezdett halványan vörösödni, ez volt a nyerő megoldás. És valóban, a desztillált víz két oldalára csatlakozva akkora kis feszültséget kaptam, amivel egy kis zseblámpaizzó világított.
    Azóta tudom, hogy a csapvízben annyi ion van, hogy igen komoly áramot képes átvezetni, és már egy aprócska sókristály elegendő iont szolgáltat ahhoz, hogy egy pohár desztillált víz enyhén vezetővé váljon.
    Visszatérve az eredeti témához, azt már meg nem mondom, hogy a csapvíz vagy az emberi test vezet-e jobban, és hogy egy inhomogén vezetőképességű anyagkombinációban, mint a kád víz és az ember benne hogyan oszlik meg az áram. Nyilván még az sem mindegy, hogy az emberi test hogyan helyezkedik el a feszültségforrás és a leföldelési pont között. Ez tekinthető elvileg két párhuzamosan kötött ellenállásnak, amelyek közt megoszlik az áram, a nagy ellenálláson kevesebb, a kisebben több áram folyik. De hogy mennyi, és milyen arányban oszlanak meg, az már rejtély…
    Én nem próbálnám ki.

  52. 48: Feltételezzük, hogy a fürdőző már egy ideje fürdik, mikor megszeretné szárítani a haját, ekkor a bőre ellenállása lecsökkent, kb. 100kOhm-ról 1kOhm-ra. A víz – főleg a kemény víz – ellenállása kb. 2kOhm/cm. Tehát, amikor beesik a vízbe a hajszárító, a pólusok között áram fog folyni. Ha feltételezzük, hogy kemény a víz, akkor a hajszárító vezetékei között 230V/2000Ohm = 0.1A áram fog folyni. Ez nem elég arra, hogy a 20A-es kismegszakítót leoldja, tehát az áram folyamatosan folyhat. Mivel a hajszárító jellemzően a két láb közé esik, ezért ki fog alakulni egy áramút az egyik pólus – egyik láb – test(szív) – másik láb – második pólus. Ha feltételezzük, hogy pont a két láb közé esik a hajszárító, és az illető terpeszben volt a kádban, akkor kb. 10cm lesz egyik láb és a hajszárító közötti távolság (10cm * 2kOhm/cm = 20kOhm) és ugyanennyi a másik lábhoz is. Tehát a teljes ellenállás 20kOhm + 20kOhm + 1kOhm(bőr ellenállás) + 0.5kOhm (belső szervek). Ekkor a belső szerveken átfolyó áram 230V/41.5kOhm = 5.5mA. Természetesen ez csak egy nagyon leegyszerűsített modell, a valóságban sokkal több áramút tud kialakulni, és az áram is nagyobb lesz. Tehát elég komoly esély van a halálra, de ehhez bizonyos feltételeknek teljesülniük kell (jól vezető víz, és a hajszárító közel esik a testhez – közelebb mint 10cm)

    Itt pl. hozzá nem értők mutatják be, hogy a hajszárító nem ráz:

    https://www.youtube.com/watch?v=q_XlOmT2Vl8

    Viszont itt az illető egy szigetelt cipőben áll, így nem tud a testén át áram folyni.

  53. van néhány megrázó áramütéses eset, amikor a hajszárító és a fürdőkád kedvezőtlenül találkozott, nem sokat kell keresgélni.
    Életveszélyes kombináció.

  54. 53 Jenő bácsi
    Azért felhívom a figyelmedet, a hölgy a videó szerint le van földelve, viszont a védelem nem egy kismegszakító, hanem egy sokkal érzékenyebb relé, amely már milliamperekre leold.
    Az igaz, hogy nálunk egy átlag hajszárító ilyennel nincs ellátva…

  55. 55. hubab,
    Életvédelmi kapcsolót (fi-relé) nem a fogyasztókba szoktak beépíteni, hanem a kismegszakítók mellé. Az ehhez hasonló helyzetekben néhány ms-on belül leoldja a hálózatot.

  56. 56.
    Itt sem a fogyasztóban van, szerintem az a kis műanyag kütyü, ami a videón látszik az lehet.

  57. 58.
    Igen, én is betetettem a horgászstégem villanyórájához. A lényeg, hogy ez nem a fázis-nulla körbe van beépítve, ott a kismegszakító végzi a feladatát, ami baj is lenne, ha már leoldana akkor, ha emberre veszélyes áram folyna, mert így nehéz lenne mondjuk hősugárzót működtetni. 🙂
    A fi-relé a föld vezetéken van, amelyik csak akkor kerül feszültség alá, ha a fázis feszültsége valami rendellenesség miatt kikerül a fázis-nulla körből, mondjuk a berendezés burkolatára, amire rá van kötve a földelő vezeték. Ez a vízbe ejtésnél is megtörténik, tehát itt hatásos lenne, ha volna fi-relé a rendszerben. De ilyen átlagos háztartásokban ritkán van…

  58. Az életvédelmi relé, fi relé, a fázison és a nullán átfolyó áram különbségét méri. Tehát ha az áram a föld felé folyik – pl. valaki belógatja a kezét a kádba mikor kint áll a kád mellett – ilyenkor a fi relé le fog oldani. De ha nincs kapvsolat a föld felé – akril kád, műanyag dugó – a fi relé nem fog leoldani, a fürdőző pedig jó eséllyel meghal…

  59. 16 MVM

    Te étrendkiegészítőket és desztillálót árulsz? (elfmage kollégával együtt) 🙂

  60. 31. „Mindent tagad, ami explicit nem támasztja alá isten létezését. ” – Ez egyszerűen nem igaz.

    33. A termodinamikát lehet tudni általános iskolai, gimnáziumi vagy egyetemi szinten. Az egyetemen is más mélységben tanítják egy fizikusnak, mint mondjuk egy építésztmérnöknek. És ugyanabban a rendszerben is lehet különböző tökéletességben megtanulni, ami kifejezhető osztályzatokban. Ouse, az aneszteziológus szerintem soha nem tanulta olyan mélységben a termodikát, mint én a fizikus szakon.

    35: Az öncélú kötözködésen túl van valami lényegi mondanivalód is? Értem én, hogy azzal pátyolgatod a saját önértékelésed, hogy az istenhívőket butábbnak tartod, de ehhez az önámításhoz nem kívánok asszisztálni.

    „Így kell alkalmazni a termodinamikát. I. és II. Főtétel együtt egy- nagyjából- zárt rendszerben.” – Jól sejtettem, még a termodinamikai zárt rendszer fogalmát sem érted, ami az általános iskolai tananyaghoz tartozik.

    39: Nincs kérdésem a majomőssel kapcsolatban, csak le akartam leplezni a mellébeszélést. Részemről lezárhatjuk a témát.

    Tibor bá, annyiban igazad van, hogy ha valaki a kádban ülve beejti a hajszárítót a vízbe, nem garantált, hogy meghal. De az sem, hogy életben marad. Ezért felelőtlen ez a pont.
    Nálunk például a lefolyó fémből van, ezen kívül vízcső fut körbe a kád körül, tehát van hova levezetődnie az áramnak. Van fi-relé is, az nyilván levágna, de az is időbe kerül, addig érheti áramütés a testet. Ha a szível el is kerüli, okozhat vérrögöket, amik trombózishoz vezethetnek. Nem érdemes kísérletezni vele.

  61. A vízről NEM tévhit:
    nemcsak 2 litert, hanem 3-4et is meg kell inni naponta!
    Különben érezhetően ‘mindenbajunk’ lesz. Izzasztó melegben még többet is, folyamatosan.

  62. 63.pilótakeksz.
    Ordas tévedés. Ha az ember nem'” szarevő”
    Azaz a szénhidrátok minimalizálva vannak a kajájájában akkor csak annyitiszik amit s szomjúság okoz.
    A vízivási hisztéria csak a diabétesz korai tüneteit fedi el. Alapesetben 1/2- 1 liter víz bőven elég.
    Aki 2-3 litert megiszik az kezdjen aggódni. Terheléses vércukorszint mérésre kéredzkedjen be….

  63. 63-64: Ha 1-2 l-nél többet iszom egy nap, a víz nagyon gyorsan kijön belőlem. Ebből arra következtetek, hogy amit pluszban beviszek, az már felesleges, gyorsan megszabadul tőle a szervezet, kiválasztja. Ezért nem hiteles nekem hogy olyan baromi sok vízzel át kellene mosni a szervezetet.

  64. Kár h nem jut eszembe volt egy könyvem erről a víz témáról.
    Vmi hosszú nevű B betűs indiai bácsi írta. Utánakeresek.
    A szervezet nagy százaléka víz. Napi 1 literrel életben vagy még?

    A honlapon a szénhidrátokról is volt szó bőven; nem azok okozzák a bajokat. Mért kellene minimalizálni?

    Csak annyit iszok amennyit szomjas vagyok, így is kiad bőven 3 liter fölött.

  65. 66: Képzeld, annak ellenére életben vagyok, hogy van bennem vagy 60 l víz. De szerencsére csak annyit kell pótolni, amennyi távozik, nem kell az egészet mindennap lecserélni! 🙂

  66. 66 Pilotkex

    „A honlapon a szénhidrátokról is volt szó bőven; nem azok okozzák a bajokat. Mért kellene minimalizálni?”

    Azért nem furcsa, hogy a civilizációs tünetegyüttesként körbeírható „bajok” gyógyszerezés nélkül elmúlnak mihelyst elmarad a szénhidrát a kosztban?
    Amik a nyugatias koszt szénhidrátdömpingje nélkül ki sem alakulnak.

    4 éve így kajálok. Az orvostudomány egyetlen egy kórképet, hiánybetegséget sem írt le ami a CH hiányából fakad…
    Vizet az ember akkor igyon ha szomjas. Annyit amennyi jól esik. Se többet se kevesebbet.

  67. 68: „Vizet az ember akkor igyon ha szomjas.”

    Vizet igen, de mi van a sörrel? 🙂

  68. 69: Az is akkor esik igazán jól, ha szomjas vagyok. De az is igaz, hogy az első sörtől kezdve a szomj garantált… 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük