(1809) Vidám pornográfia

Tibor bá’ nevess velem online

A kölcsönös ijesztgetést holnap folytatjuk

 

Férj-feleség sétál az állatkertben, majd odaérnek a gorilla ketrecéhez. A férj észreveszi, hogy a 3 mázsás emberszabású kéjtől csillogó szemekkel bámulja a lenge nyári öltözetben sétáló nőt, majd felugrik a rácsra, egyik kezével döngetve a melleit olyan ordításba kezd, ami a holtakat is felébreszti. A férjnek tetszett a jelenet, javasolta a feleségének, hogy élcelődjön a gorillával, riszálja meg a farát. A nő belement az ugratásba. A gorilla teljesen bezsongott. Ekkor a férj javasolta, hogy a feleség a lenge blúz egyik pántját ejtse le. Na erre a gorilla magán kívül kerülve kéjes vággyal hörögni kezdett. Erre a férj feltépte a ketrec ajtaját, belökte a feleségét, és utána szólt. – Neki mond, hogy fáj a fejed.

Most egy képgaléria:

első

~q023

második

~q024

harmadik

~q025

negyedik

~q027

ötödik

~q028

hatodik

~q029

 

 

~q030

~q031

A bornagykereskedőnek nyugdíjba ment a borkóstolója. Az igazgató feladott egy hirdetést a státusz betöltésére. Mindjárt első nap megjelent egy borostás képű, félrészeg toprongy, akit semmiképpen nem akartak alkalmazni, de azért kipróbálták egy pohár borral, hogy utána el lehessen küldeni. A toprongy megkóstolta a bort és ömlött belőle a jellemzés: Ez egy 3 éves muskotály, a szőlőjét az északi lejtőn szüretelték, acél hordóban érlelték, nem túl jó, de azért még elmegy. – A főnöknek be kellett látni, hogy a jellemzés hibátlan. Adott tehát a pasinak egy másik pohár bort. – Ez egy 8 éves cabernet, délnyugati lejtőről, bükkfa hordóban érlelt, kell neki még 3 év, hogy tökéletes legyen, különben 8 fokos. – Tökéletes. Na egy harmadik pohárral! – Pinot blanc pezsgő, a legjobb minőség. – Az igazgató alig tudta leplezni a csodálatát, de a toprongyot nem akarta felvenni. Intett a fiatal titkárnőjének, hogy van-e ötlete még egy tesztelésre. A nő kiment az irodából, majd hamarosan visszatért egy pohárral, amiben a szalmasárga vizelete volt. A torzom-borz alkoholista egyetlen korty után megszólalt: Szőke, 26 éves, a harmadik hónapos terhes, és ha nem kapom meg az állás, megnevezem az apát is.

___________________________________________________________________________

Változnak az idők

Az én koromban, mi ilyenekért lelkesedtünk, mutogattuk egymásnak, álmodoztunk róla:

A mai fiatal férfiak nem ciciznek (szó szerint se), nem álmodoznak, ők ezt tartják esztétikusnak:

Erről jut eszembe egy 100 éves vicc: Egy pasi a city-ben összefut egy kurvával. Tyű az anyját, hozzád lenne kedvem. – És mi tart vissza? – Otthon felejtettem a pénztárcámat. – Sebaj – így a kurva – ha úgy csinálod, hogy én is élvezzem, akkor ingyen megy a fuvar. – Ebben megegyezve felmentek a kéglibe, ahol a pasi egyből behatolt. – Na, mi lesz már – kérdezi a kurva? – Nem érzek semmit. – A pasi végső meglepetésében benyomja az öklét könyökig. – Apukám, most már tényleg elkezdhetnéd – panaszkodott a nő. – A pasi kihúzta az öklét, majd helyébe benyomta a jobb lábát combig. De a nő ezzel se volt megelégedve. Ekkor a pasi vett egy mély lélegzetet és fejest ugrott a pinába. Odabent hatalmas sötétség fogadta, majd jött egy szakállas férfi , égő öngyújtóval, és megkérdezte a pasit – bocsánat uram, nem látta a lovamat?

Ha ezt elmeséled egy kisebb társaságban, ennél a pontnál a nők szemrehányó tekintettel fognak rád nézni, az arcukon kivehető undorral. Ha végképp bosszantani akarod őket, akkor folytathatod:

Láttam itt hat lovat elvágtatni, melyik a magáé?

Ekkor már mindenki a nők felháborodásán fog röhögni. De lehet még folytatni: – Az enyém egy stráfkocsit húzott, hat bála szalmával.

Ennél a pontnál a férfiak a térdüket fogják csapkodni, a nők pedig kimennek a szobából. Elhihetitek, én többször próbáltam. A saját feleségem utána nem szólt hozzám  három napig. A következő alkalommal, amikor elkezdtem mondani a viccet, egyedül hazament, nem hallgatott végig. — Lehet, hogy a saját nemi szervére gondolt. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

12 gondolat erről: „(1809) Vidám pornográfia

  1. Tibor bá’, szerintem itt nem lesz kitörő ováció és többszáz hozzászólás, de azért én köszönöm a mai posztot (is). Jók a viccek, természetesen a vidám képek sem unalmasak… 😀

  2. 1:
    Igazad van, de szerintem az emberi élethez hozzátartozik a szex és a pornográfia is. Ne játsszuk meg magunkat. Néha szükségünk van egy kis disznólkodásra is. Nem lehet állandóan azon siránkozni, hogy meg fogunk dögleni. 😀

  3. Reggel a hírek és eme honlap megnyitásával szoktam kezdeni a napot, a képernyőt megfelezve, és a felső részben mesefilm szokott menni a gyerekeknek. Na, ma reggel alig voltam észnél, de azt hiszem sikerült elég gyorsan elkattintatom, mert nem jöttek kérdések, hogy „mi az”. Legközelebb óvatosabb leszek! 🙂

  4. Ez jó volt! 🙂
    Megnevezem az apát is…! 😛 😉 😀

  5. – Drágám, miért nézegetsz egy sor álló faszt fullhdban…?
    – hát őőőő……..

  6. ööö fiatalember
    A tema az eklektika iranyaba mutato,de felismerhetok a realizmus jegyei is.
    A kepi vilag dinamikaja uralja es nyersen abrazolja sot alarendeli a mondanivaloot.
    Itt a valosag es a lenyeg elementaris osszefüggesei jelennek meg.
    Az eszmek helyett a metaforikus kepek eszrevetlenul uraljak a gondolkodasunkat.
    Igy nagyobb szerep jut a befogadó asszociativ kepessegeinek.
    ok a mai lazitas elnezve, 🙂
    a holnapi betevobe tobb komolysagot kerunk

  7. Ha már vidám pornográfia, a napokban belenéztem a facebook-ba, ahol manapság tombol a játék, hogy kihívják egymást az ismerősök, hogy tegyenek fel magukról régi fotókat, 15 évesnél idősebbeket.
    Az egyik férfitárs erre feltett egy archiv értékű, kb. az 1800-as évekből való pornó képet az akkor divatos ruházattal és frizurákkal,szakállal bajusszal mint saját régi fotót.
    Nagy sikere volt, jó poén nem szégyenlősöknek…

  8. Édesapám egyik klasszikus vicce:

    Pap elmegy a kuplerájba, és igényelne egy nőt. Ekkor felvilágosítják, hogy:
    -De Atyám, ön nem is tudta, hogy ez már nem divat?
    -Mi most a divat, fiam?
    -Hát a liba.
    Mit tehetne, a pap befizet egy libára, jól érzi magát, remélhetőleg a liba is, majd elégedetten távozik. Mit ad Isten, egy hét múlva ismét szükségét érzi egy kis nemi életnek, így újra elmegy a nyilvánosházba. Szól a madámnak, hogy kérne egy libát. Kicsit megütközve a madám kérdi:
    -De Atyám, ön nem is tudta, hogy ez már nem divat?
    -Mi most a divat, fiam?
    -Hát a kukkolás.
    Mit tehetne, a pap befizet egy leshelyre, nézi, ahogy egy férfi és egy nő egyhangúan szeretkeznek. Amikor már unja, a sötétben megkérdezi a szomszéd kukkolót:
    -Van, amikor kicsit érdekesebb a műsor?
    -Ez semmi. Lett volna itt egy hete, egy pap volt itt egy libával.

  9. 7:
    Ennek korai változata. A novice néhány hét után megkérdezi az egyik idősebb szerzete, hogy ha már nem bírja tovább a cölibátuszt mit tegyen. Oh gyermekem, látod azt a hordót ott az udvar sarkában. Nos odamész és bedugod a farkad. A novice így is tesz. Bedugja a farkát és csodálatos élménybe lesz része. Másnap meg akarja ismételni, de nem sikerül neki, mert amikor be akarja dugni a farkát, a hordóból kilép egy szerzetes és rászól. Nem testvére, ma te leszel benn a hordóban.

  10. Szépek a képek.
    Erotikusak meg minden. Nekem a 2.számú különösen tetszik, a hölgy ahogy végez a soron, kezdheti előröl a feladatot.

  11. Tetszett.

    Na mostan, akkor pedig jön okostojás és felteszi az ő elmaradhatatlan álnaív kérdését, ártatlan arccal ,ha ennyire nagyszerű élvezetes téma a porno és a szex………..
    Akkor miért írja Focault a francia világhíres filozófus, hogy aki a szexualitásról beszél az lázad a hatalom ellen.
    Egyáltalán mi a szalonképtelenség oka ?
    Talán az, hogy fölkavarja a jelenlévő urak és hölgyek kiegyensúlyozott lelkét, ezzel diszkomfort érzést okozva ,amikor erős vágyaikat vagy undorukat kelti fel ?
    Merthogy a szex alapból mégsem egy nyilvános publikus ténykedés hanem intim és két emberre tartozik másokra nem?

  12. „Nem lehet állandóan azon siránkozni, hogy meg fogunk dögleni.+
    Ezért a felismerésért külön köszönet… 🙂
    ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük